A titkos mese és egy cseppnyi kísértés

Vivien hirtelen riad fel, a pillanat törtrészéig azt hiszi, rosszat álmodott, de aztán képek derengenek fel benne a műhelyről és Erikről, és az éjszaka megtelik ábrándos, könnyű színekkel. Ha Erikről álmodott, az nem lehetett rossz, de akkor mégis mi ez a komoran rá nehezedő, nyomasztó érzés?

Hát persze! Hiszen nem akart elaludni. Kábán felül, és körbenéz. Odakint sötét van, tehát még benne járnak az éjszakában. Mennyit aludhatott vajon? Felkapja az éjjeliszekrényéről a mobilját, és rögtön elszontyolodik. Mindjárt hat óra.

Dühösen felszusszant. Mégis hogy a fenébe aludhatott el? Erik megígérte, hogy még átjön, és sosem szegi meg az ígéreteit. Biztos, hogy itt volt, csak éppen ő akkor már aludt, így nem találkozhatott vele. Csalódottság nyújtózkodik kéjesen a szívében, és Vivien nagyon pocsékul érzi magát. Nem tudja, miért várta annyira a férfit, nyilván nem azért, mert azt reméli, varázsütésre szerelmet vall neki, de... nos, egyszerűen csak jó lett volna vele lenni. A tegnap délután mindkettejük számára nehéz volt, megnyugtató lett volna, ha még beszélgethetnek kicsit.

Vivien visszafekszik, felhúzva a lábát magzatpózba gömbölyödik, és szomorúan bámul bele a sötétségbe. Nem hiszi, hogy vissza tudna most aludni, ahhoz túlságosan haragszik magára. Talán ki kellene másznia az ágyból és lemenni kávézni. Az talán segít, hogy összeszedje magát, és ha úgy dönt, utána még mindig visszafekhet (általában két kávé kell ahhoz, hogy elfogadható állapotba kerüljön, úgyhogy ha csak egyet iszik, attól még simán vissza tud aludni).

A lány lerúgja magáról a takarót, felkapja a tegnap este földön hagyott melegítőjét, belebújik, aztán lebattyog az emeletről, de amint leér, megtorpan. A nappaliból halvány fény szitál az előszobába. Megy a tévé, márpedig az szinte teljesen kizárt, hogy bárki fent legyen ennyire korán.

Vivien szíve rögtön meglódul, és szélesen mosolyogva les be a nappaliba.

Erik.

A férfi a kanapén alszik, bár megint nem húzta ki magának, és meg sem ágyazott rendesen, pedig Vivien direkt neki készített az ágyneműtartóba lepedőt, paplant és párnát. Arra is ügyel, hogy mindig tiszta és jó illatú legyen mindegyik, de Erik rendszerint csak egy gyapjúpléddel takarózik be, és párnának is megteszi számára az a kispárna, ami mindig a kanapén van. Ha Viv tudja, hogy Erik náluk alszik, mindig előre megágyaz a férfinak, mert nem szeretné, hogy kényelmetlenül aludjon. A kanapé egyértelműen kicsi neki, és olykor elalussza a nyakát – bár ez utóbbit Vivien annyira nem bánja, mert ilyenkor kávézás közben mindig megmasszírozza kicsit a férfi nyakát és vállát, és imádja hallgatni Erik elhaló hümmögését, arról már nem is beszélve, hogy ez az érintés egészen másmilyen, mint amikor például barátian oldalba böki.

Vivien nem megy beljebb, bár nagy a kísértés, hogy a fotelbe kucorodjon és figyelje, ahogy Erik alszik, de tudja, hogy Eriknek jól fog esni, ha kávéval ébreszti, ezért inkább halk léptekkel a konyhába oson. Behajtja az ajtót, mert nem szeretné idő előtt felkelteni Eriket, aztán felteszi a kávét. A konyhapultra ül, és szórakozottan a lábát lóbázza, míg várja, hogy lefőjön, és közben úgy vigyorog, mint egy ütődött, és ezt tudja is. De most nem látja senki, úgyhogy senki sem kérdezhet rá a kora reggeli szokatlan jókedve okára.

A lány egész lelke túlcsordul a boldogságtól. Vajon azért aludt itt Erik, mert tudta, hogy mennyire örülni fog neki reggel? Vagy csak fáradt volt már hazamenni? Vagy lehet, hogy neki is hiányzott, hogy beszélgessenek, ezért inkább itt maradt? Viv nem tudja, de mindegy is, mert nagyon boldog, hogy Erik itt van, és csak ez számít.

A férfinak és magának is elkészíti a kávét, aztán csendesen visszamegy a nappaliba. A dohányzóasztalra teszi Erik bögréjét (egy teljesen egyszerű, fekete üvegbögre, belegravírozva Erik egyik kedvenc idézete Boris Viantól: „Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe" – a férfi Vivientől kapta a bögrét az egyik születésnapjára, azóta, ha náluk van, csak ebből hajlandó bármit is inni), ő maga pedig az egyik fotelbe ül. Maga alá húzza a lábát, kényelmesen hátradől, és merengve figyeli a férfit. Még van pár perc, hogy megszólaljon az ébresztő, és Vivien ki akarja használni ezt az időt. Most nem kell attól tartania, hogy elárulja magát, nézhet sóvárogva, vágyakozva, álmodozva, sőt, akár még szerelmesen is.

Erik szemhéja meg-megremeg, biztosan álmodik. Vivien szeretné, ha beleleshetne Erik álmaiba. Néha elmesélik egymásnak, hogy milyen fura vagy épp vicces dolgokat láttak, míg aludtak, de Viviennek vannak olyan álmai, amiket nem oszthat meg Erikkel. Például, amikor vele álmodik és olyasmit művelnek, amit egyébként még sosem tettek. Forróságtól remegő, fülledt álmok ezek, amelyek után a lány egész teste sajogva vágyakozik a férfi érintése után.

Vivien belekortyol a kávéba, és félrebillenti a fejét. Szereti, amikor Erik borostás. Ezt egyszer, pár évvel ezelőtt meg is jegyezte, azóta Erik többnyire úgy borotválkozik, hogy eleve borostás maradjon. Egyszer szakállt is növesztett (fogadtak Vivvel valami ostobaságon, a lány erre már nem is emlékszik pontosan, de Erik vesztett), Vivien szerint úgy kifejezetten viccesen festett, legalábbis akkoriban így látta. Most már valószínűleg úgy is tetszene neki, mert hát Erik így is, úgy is nagyon jóképű.

A lány elnyom egy sóhajt, de nem tudja megállni, a tekintete a férfi szájára siklik. Mennyire szeretné, ha újra érezhetné, ahogy Erik megcsókolja. Mindenhol vágyik a férfi csókjára, vágyik az érintésére. Ha csak erre gondol, a bőre mintha lángolna, és valahol a teste mélyén olyan forróság növekszik egyre kétségbeesettebben, amivel nem tud szembeszállni. Vivien néha elgondolkodik azon, hogy vajon porrá hamvasztatja-e az embert a vágy.

Mikor megszólal az ébresztő (Tankcsapda – mi más?), Vivien kezében megremeg a bögre. Gyorsan rendezi a vonásait, igyekszik derűsen, de szenvtelenül nézni. Erik kinyúl a takaró alól, kitapogatja a telefonját, aztán anélkül, hogy kinyitná a szemét, kinyomja. Vivient elbűvöli, ahogy meztelen karján kidudorodnak az izmok, és arra gondol, hogy milyen érzés lenne, ha végigsimíthatna rajtuk.

– Jó reggelt, álomszuszék! – suttogja Vivien elnyomott kuncogással. Általában őt ébreszti így Erik, ezért vicces, hogy most ő mondhatja ugyanezt, erre igencsak ritkán van alkalma.

Erik dörmög valamit válaszul, de a lány egyetlen értelmes szót sem tud belőle kihámozni. Vár pár másodpercet, aztán leteszi a csészéjét az asztalra, majd a sarkára ül a földön, és játékosan megcirógatja Erik arcát.

A férfi bágyadtan pislog, és elmosódott tekintettel néz fel rá.

– Szia, kislány! – motyogja kásás hangon. – Hogy-hogy fent?

Viv megvonja a vállát.

– Felriadtam arra, hogy elaludtam. Ne haragudj!

Erik már éberebben néz rá.

– Későn jöttem. – A férfi tekintete végigsiklik Vivienen. – Nem fázol?

– Hát, nincs éppen melegem – feleli a lány, pedig ez nem egészen igaz. Valójában úgy érzi, csoda, hogy nem ereget gőzt a teste.

– Gyere! – Erik felül, felhúzza a lábát, és picit felhajtja a plédet, hogy Viv bebújhasson mellé.

A lánynak nem kell ennél több biztatás, boldogan mászik Erik mellé. A férfi betakarja, majd a kezébe nyomja a kávéját.

– Köszönöm – mondja, ahogy a sajátját is felveszi, aztán könnyű puszit nyom Vivien homlokára. Belekortyol a kávéba, elégedetten hümmög, aztán Vivre néz. – Hogy vagy?

Vivien összevont szemöldökkel néz fel Erikre, gyanakodva fürkészi a tekintetét.

– Most az érdekel, hogy még mindig nem utállak-e?

– Igen – húzódik félmosolyra Erik szája.

– Azt hiszem, kénytelen vagyok megismételni, amit tegnap mondtam – somolyog Vivien. – Néha nagyon hülye vagy.

Erik dörmögősen felnevet, de azért az arcán látszik a megkönnyebbülés. Átkarolja Vivient, és kicsit közelebb húzza magához. Viv örömmel bújik hozzá, bár nem túl szorosan, mert fél, a férfi még megérezné a szíve őrült dobogását. De azért még így is nagyon jó érezni Erik meleg, erős testét. Vivien egészen beleszédül ebbe az érzésbe, bár igyekszik leplezni.

– Minden rendben van az öcséddel? – kérdi, és fellélegzik, hogy a hangja nem remeg.

– Igen – bólint Erik. – Ha akarod és van kedved, ma találkozhatnátok. Délután bejön a műhelybe.

– Hát, mi tagadás, én se terveztem délutánra mást – jegyzi meg Viv huncutul, mert tudja, hogy Erik ezzel pontosan tisztában van. Péntek délutánonként mindig a műhelyben van, megvárja, míg Erik végez, aztán vagy együtt mennek bulizni, vagy itt náluk töltik az estét, mindig attól függ, mihez van inkább kedvük. Viv a maga részéről ma a bulizásra szavazna, bár csak azért, mert ez annak a tervnek a része, ami tegnap este ötlött a fejébe.

Igazából magát az ötletet az a mese adta, amit gyerekkorában csak neki mesélt el az anyukája. A két nővérének is van saját meséje, és az övék már valóra vált. Mikor nyáron Evelin szóba hozta, Viv csak egy picit találta furcsának, aztán úgy döntött, hogy miért is ne lehetne valóság. Annyi fura dolog van az életben, akár ez is lehet egy közülük.

Ezen felbátorodva a meséje arra sarkallta, hogy megpróbálja elcsábítani Eriket, bár elég rosszul fogott hozzá. Végül is Erik rengeteg meztelen nőt látott már életében, így nyilván nem jelentett számára túl nagy kísértést, hogy ő egy szál törölközőben parádézott előtte – mert igen, Viv ennél messzebb nem merészkedett, ami valójában elég szánalmas. Főleg, hogy minduntalan úgy tett, mintha fürdés előtt egyszerűen csak a szobájában felejtette volna a ruháit – tulajdonképpen nem is érti, Erik hogy nem látott át a mesterkedésein.

De ez már nem számít, mert tegnap végre megértette, hogy hibás volt a gondolatmenete. A meséje ugyanis egy tündérről és egy emberről szól, és ő azt hitte, ő a csalafinta tündér, mert hát akárhogy is nézi, ez rá jobban illik, mint Erikre. De a mesében se a tündérnek, se az embernek nincs megnevezve a neme, és Vivien tegnap rájött, hogy valójában Erik a tündér, nem ő. Ugyanis a tündér az, akinek feloldozást kell nyernie tündér mivolta alól, hogy ember lehessen, és szerethessen egy másik embert. Viv úgy véli, hogy ez az egész valójában Erik múltját jelképezi. Innentől kezdve viszont egyértelmű, hogy nem neki kell elcsábítania Eriket, hanem a férfinak őt, hiszen a mesében is a tündér csábítja el az embert. Itt hibázott nyáron, most azonban már nem fog – csupán megteremti azokat a feltételeket, amelyek megadhatják a kellő lökést Eriknek ahhoz, hogy elcsábítsa. Vivien pedig a legkevésbé sem fog tiltakozni.

– Elgondolkodtál – jegyzi meg Erik.

– Igen – pirul el leheletnyit Vivien, aztán megrázza a fejét. – Tudod, rengeteg kérdésem van. Zavarna, ha a múltadról beszélnénk?

– Nem, de nem most – mondja bocsánatkérőn Erik, és leteszi a bögréjét az asztalra. – Lezuhanyozom, aztán megyek, de este annyit kérdezhetsz, amennyit csak akarsz, a tiéd leszek.

– Szavadon foglak – mosolyodik el Vivien, közben pedig felujjong a lelke, pedig hát Erik kijelentése a legkevésbé sem azt jelenti, amire mindenestül vágyik.

A férfi kimászik a takaró alól, háttal áll Viviennek, így a lány szégyentelenül legeltetheti a tekintetét a bokszeralsóba bujtatott igen formás hátsón.

– Jól sejtem, hogy annak ellenére, hogy fent vagy, nem mész be a reggeli órádra? – fordul hátra Erik, mire Vivien ijedten lesüti a tekintetét. Reméli, hogy a férfinak nem tűnt fel, hogy a fenekét bámulta.

– Asszem, inkább visszafekszem – motyogja Vivien, és nem mer felnézni.

Erik letérdel elé, és finoman megérinti az állát. Viv kelletlenül néz fel rá.

– Zavar, hogy így látsz? – kérdi óvatosan Erik.

– Zavar, hogy így látlak? – kérdez vissza Viv.

Erik tekintete elkomorul.

– Úgy vélem, erről is beszélnünk kell majd.

– Hogy kívánjuk egymást? – vonja fel a szemöldökét Viv, aztán viszont megint lesüti a tekintetét. Egek, hogy milyen mérhetetlenül gyáva! Pedig egészen idáig sosem jelentett gondot, ha pajzán megjegyzéseket tettek, most azonban egészen más. Hiszen most már ténylegesen magukról beszélnek.

– Hogy vonzódunk egymáshoz – helyesbít Erik sötétre árnyalt hangon.

– Szerintem esetünkben ez ugyanaz – motyogja Vivien.

Erik feláll, felkapja a farmerját, és sűrűn motyogva az orra alatt – a lány szerint válogatott káromkodásokat – kivonul a szobából.

Vivien elmélázva néz utána. Ha már az gondot jelent, hogy ilyesmiről beszéljen Erikkel, akkor mégis hogy akarja elérni, hogy a férfi elcsábítsa? Lehet, hogy mégis Ádámnak van igaza, és jobb lenne, ha tiszta vizet öntene a pohárba? Nem, ezt tegnap alaposan végigrágta magában, de még mindig nem mer kockáztatni, és – ugyan lehet, hogy ostobaság – a meséje szerint sem így kell történnie. Márpedig, ha Evelin és Jázmin meséje valóra vált, akkor az övé is valóra fog válni, de csak akkor, ha nem megy elébe a dolgoknak. Ha szerelmet vallana, azzal talán mindent tönkretenne.

Viv további rágódás helyett felkászálódik a kanapéról, majd felkapva a két csészét a konyhába megy. Miután elmosogat, csinál Eriknek két szendvicset reggelire, tálcára teszi, és felviszi a szobájába. Az ajtót nyitva hagyja, hogy Erik lássa, ha kijön a fürdőszobából, hogy itt van, aztán ledobja magát az ágyra. Maga elé veszi a laptopot, és elindítja a listát, amit tegnap este összeválogatott alváshoz.

– Viv, ugye van még itt pólóm? – lép be Erik a szobába.

– Igen, pe... – Viv felnéz, és ledermed.

Erik csak a fekete farmerját vette fel, a felsőteste meztelen. Vivien rengetegszer látta már így, és egészen idáig mindig sikerült lepleznie a benne támadó vágyat, most azonban képtelen rá. A tekintete megbabonázva követi egy vízcsepp lassú gördülését a férfi mellkasáról alaposan kidolgozott hasára, egészen a nadrág szegélyéig.

A lány szája kiszárad. Szeretné a nyelvével követni a vízcsepp útját. Önkéntelenül megnyalja az ajkát, és még mindig nem néz félre. Észre sem veszi, hogy múlnak a másodpercek.

– Viv, ne nézz így rám. – Erik hangja rekedtes és mély, olyan mély, amilyennek a lány még sosem hallotta. Ez a hang simogatja a lelkét.

– Hogy? – kérdez vissza Vivien. Az ő hangja is egészen más, és ettől magához tér annyira, hogy rájöjjön, mit is tesz éppen. Elkapja a tekintetét.

– Mintha le akarnád rólam szaggatni a maradék ruhát is – feleli Erik, és a szavak mögött mintha makacsul visszafogott szenvedély állna lesben. Mintha a férfinak valójában nem lenne kifogása a mondottak ellen. Mintha akarná.

Vivien nagyot nyel, még egyszer megnyalja az ajkát, aztán Erik szemébe néz. Mellbe vágja a felé áradó, sistergő vágy. A gerincén borzongás fut végig, a karja libabőrös lesz, és érzi, hogy megmerevedik a mellbimbója.

Mély levegőt kell vennie, hogy képes legyen kipréselni magából a szavakat.

– Pedig pontosan erre vágyom.

***

Erik tudja, hogy ha Viv még egyszer megnyalja a száját, akkor neki egyszerűen vége. Most is csak józansága erősen megszaggatott foszlányai tartják egyhelyben, semmi több. Igazából csodálkozik, hogy egyáltalán van még benne józanság. Viv sose nézett még így rá, a férfi ebben egészen biztos. Erik szeretné elfordítani a fejét, de hiába küldi a parancsot az agya, a teste fittyet hány rá.

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne – szűri a fogai közt.

Miért is nem vette fel a tegnapi pólóját? Belehalt volna? Miért hozta magukat ilyen helyzetbe a nappaliban történtek után? Gondolnia kellett volna rá, hogy nem jó ötlet, ha Viv így látja. Olyan ez, mint amikor a lány a nyáron folyton egy szál törölközőben jött ki a fürdőből, és ő úgy érezte, majd' megőrül, hogy nem szabadíthatja meg attól az átkozott anyagtól. Szerette volna lerántani róla, vagy lassan és komótosan kioldani a melle feletti csomót, hogy a törölköző magától zuhanjon le a földre. Még most is álmodik olykor erről a képről éjszakánként.

– Miért? – kérdi Viv füstös hangon. Erik egész teste belebizsereg ebbe a hangba.

Talán nem jó ötlet közelebb mennie, de mégsem tud ellenállni. Semmit sem fog tenni – fogadja meg. Csak leül Viv mellé, nem érinti meg. Nem, egyetlen ujjal sem fog hozzá nyúlni.

Erik leül Viv mellé, arrébb teszi kettejük közül a laptopot, és csak aztán fordul felé, de mielőtt a szemébe nézne, a tekintetével végigsimogatja őt. Mikor észreveszi, hogy a póló anyagán átsejlik Vivien mellbimbója, kiszárad a szája. Nagyot nyel, és ökölbe szorítja árulón mozdulni készülő kezét.

– Sose néztél még így rám – motyogja Erik.

– Te se rám – mosolyodik el félénken a lány.

– Féltem – vallja be megadón Erik.

– Én is – bólint megértőn Vivien.

Erik nagyon szeretné megérinteni a lányt. Hiányzik, hogy hozzá érjen, hogy érezze, valóság. Mert ez a pillanat most annyira képtelen. De nem teszi meg, nem rezdül, nem mozdul, és ettől úgy érzi, mintha láthatatlan kínpadra lenne kifeszítve. Évekig kibírta, most miért olyan nehéz? Persze, mert már tudja, hogy Viv is akarja. Azért nem közeledett soha felé, mert úgy hitte, megijesztené őt. Vivien ugyanezért fogta vissza magát, ezért nem nézett még soha úgy, ahogyan most.

Olyan ez, mint a tűzhányó mélyén hosszú évekig szunnyadó láva, ami aztán váratlanul magához térve, megfékezhetetlenül robban a felszínre. Erik úgy érzi, ők sem tudják megfékezni sem magukat, sem azt, ami jön, mert már mindketten tudják, hogy nincs miért visszafogni a vágyat, de akkor is meg kell próbálnia.

– Viv, ha lefekszünk egymással, arra kibaszottul rámehet a barátságunk – mondja gyengéden, győzködőn, pedig az ég látja lelkét, semmire sem vágyik jobban. De túl sok a kérdés és a kétely, túl sok minden csúszhat félre, ő pedig nem tud Viv nélkül élni. Inkább végignézi, hogy a lány másé lesz, a kurva életbe, ha kell, lesz az esküvőjén a tanúja, és jó pofát fog vágni hozzá, lesz a gyermekének a keresztapja, és úgy fogja imádni, mintha a sajátja lenne, ott áll Viv mellett akkor is, ha már nincs rá szüksége, de nem – veszítheti – el. Nem.

– Szerintem mindketten felnőttek vagyunk, tudnánk a helyén kezelni a dolgokat – tiltakozik Viv, de nincs a hangjában meggyőződés.

Tehát benne is ott vannak a kételyek – állapítja meg Erik. Ő is gyötrődik ettől a vágytól, őt is kínozza a félelem. Erik szeretné magához ölelni és megvigasztalni, de úgy véli, ebben a pillanatban ez szörnyű ötlet lenne, mert a levegő még mindig sistereg közöttük, mert a tekintetük még mindig habzsolja a másik minden rezdülését.

– Akarjuk egymást, ez van – szólal meg újra Viv, mikor Erik nem mond semmit. – Most már egyikünk sem tudja titkolni, és mi értelme lenne, hiszen mindketten tudjuk. Erik, ha nem tesszük meg, erre fogunk rámenni. Bele fogunk dilizni a vágyba, és abba, hogy folyamatosan itt van köztünk ez a rengeteg feszültség. Szerinted meddig lehet ezt így csinálni?

Ebben sajnos van igazság – ismeri el kelletlenül Erik, és a szája gúnyos félmosolyra húzódik.

– Szóval szerinted esélytelen, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba? Hogy úgy tegyünk, mintha nem tudnánk?

– Nem akarok úgy tenni – rázza meg a fejét Vivien. Édesen kusza tincsei meglebbennek, és Erik nagyon szeretné a lány füle mögé simítani őket. – És... nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán tudnék. Mindeddig azt hittem, akkor se kellenék neked, ha utánad dobnának, de most, hogy tudom, kellek, akarom is, hogy kelljek. Akarom – ismétli meg Viv. Erik szívét megzabolázhatatlan dobogásra sarkallják ezek a szavak. – Annyiszor képzeltem el, milyen lenne, ha megérintenél, ha megcsókolnál, én... lehet, hogy szánalmas, de szeretném tudni, milyen igazából. Nem akarom végignézni, ahogy felszedsz nőket, tudva, hogy engem is felszedhetnél. Szeretném, ha úgy tennénk, mintha most találkoznánk először egy buliban – pirul el Vivien.

Erik szótlanul nézi őt. Annyira szívet fájdítóan gyönyörű. Tökéletes, minden egyes apró porcikájában.

– Miért pirultál el? – kérdi halkan Erik. Most már mindkét kezét ökölbe kell szorítania, a körmei a tenyerébe vájnak.

Vivien még jobban elpirul, és lehajtja a fejét.

– Viv? – noszogatja Erik.

A lány félszegen megvonja a vállát, és bűnbánón felnéz.

– Hát, igazából az volt a tervem, hogy este, ha már mindketten ittunk egy kicsit, és kevesebb bennünk a gátlás, felvetem, hogy tegyünk úgy, mintha most találkoznánk először. – Viv zavartan elmosolyodik, aztán beharapja az ajkát. Ingerlően csábító ez az apró rezzenés.

– Viv, nem kell innom ahhoz, hogy el akarjalak csábítani – suttogja Erik, de ahogy elhagyják a száját a szavak, máris átkozza magát. Nem lenne szabad ilyesmiket mondania, nem kellene bátorítania Vivient. Épp elég bátor magától is.

– Hát... ennek azért örülök – mosolyodik el a lány. Kedves és ártatlan mosoly ez, és Eriket megint megrohanja minden makacs kételye. Úgy érzi, nincs joga Vivienhez – egyetlen éjszakára sem.

– Viv, sosem akartam neked fájdalmat okozni – jegyzi meg Erik.

– Most nem tudlak követni – vonja össze a szemöldökét értetlenül Vivien.

– A nők, akiket felszedtem, én nem tudtam, hogy...

– Semmi baj, nem tudhattad, és egyébként sem vártam volna el, hogy miattam...

– Rád vágytam – vág közbe Erik, mert nem bírja nézni Viv kínlódó, fájdalommal árnyalt tekintetét. – Rád vágytam igazából. Ők csak... kellettek... – motyogja, de belefulladnak a szavak, ahogy Vivien tekintete felragyog.

Sok olyan pillanat volt már, amikor Erik arra vágyott, hogy megcsókolja Vivient, de ez most mindet laza mozdulattal söpri félre. És a francba is, hiszen megcsókolta már, mennyivel lenne ez most másabb? Korábban sem kenhette arra, hogy nem tudja, mi ütött belé, Viv átlátott rajta, és valószínűleg most is tudja, hogy semmi másra nem vágyik. Erik azt sem tartja kizártnak, hogy belehal, ha most nem csókolhatja meg Vivient. Ez nem jelenti azt, hogy le is fog vele feküdni, ez csak egy csók. Férfiból van, vannak határai...

Vivien vágytól elnehezült tekintettel néz rá, az a csodálatosan gyönyörű zöld szempár tele van ígérettel. Mindketten felületesen, kapkodva vesznek levegőt. Aztán Viv tétován megnedvesíti az ajkát...

... és Erik józanságának a megmaradt foszlányai is semmivé lesznek.

A keze Viv karcsú derekára rebben, a szája mohón a szájára tapad. Viv kiéhezetten viszonozza az érintést, az ajkaik játszanak, incselkednek egymással. Viv nyelve rebbenve simít végig Erik felső ajkán, épp csak érinti, továbbszítva a férfi vágyát. Erik szenvedélytől fűtve mélyíti el a csókot, a nyelvük egymásba gabalyodik, vadul és telhetetlenül.

Viv finoman megérinti Erik karját, ujjai pihekönnyen futnak fel egészen a válláig, aztán a nyakára és a tarkójára. Erik úgy érzi, lángol a bőre, lángol a lány forró érintései nyomán. A keze Vivien derekát szorítja, közelebb akarja húzni magához, olyan közel, hogy egymásba olvadjanak, hogy egyek legyenek.

Viv a hajába túr, aztán a vállára támaszkodva könnyedén az ölébe ül. Erik még a ruhán át is érzi az öle forróságát, érzi, ahogy kőkemény erekciójához simul. Mikor Viv ránehezedik, mindketten belenyögnek a csókba. A nyelvük szédült táncot jár, az ajkaik egymáshoz simulnak.

Nincs más, csak emésztő, lüktető forróság, és a vágy még ennél is többre. Erik szeretné, ha nem lenne rajtuk ruha, ha meztelenül simulnának egymáshoz, ha érezhetné a bőrén Vivien bőrének lágy puhaságát. Szeretné őt mindenhol megérinteni, felfedezni és megízlelni a testét. Minden hajlatot és ívet ismerni akar, tudni akarja, mitől bizsereg meg a lány gyomra, mitől önti el még pusztítóbb és hevesebb vágy, mitől nyög fel és mitől sikolt. Mindent tudni akar.

Erik, magával húzva Vivient, hátradől, közben egy pillanatra sem szakadnak el egymástól. Egyik keze a lány feszes, csábosan gömbölyded fenekére siklik, a másik pedig a pólója alatt megindul felfelé. Vivien bőre bársonyosan sima és perzselően forró. Mintha a teste mélyébe zárta volna a nyarat, mintha a nyár minden féktelenül tomboló napsugara ragyogna benne. Erik lágyan érinti Vivien mellét, előbb csak puhán megsimogatja, aztán a tenyerébe veszi, és megszorítja. A lány mellbimbója hetykén feszül a bőrének, és a férfi tudni akarja, milyen a színe, és addig akarja ízlelni, míg mindketten beleszédülnek.

Vivien keze a mellkasát érinti, rebbenős, puha érintés, Erik mégis beleremeg. A lány óvatosan és bizonytalanul mozdul meg, amivel önkéntelenül az őrületig hajszolja Eriket. A férfiassága merevebb és keményebb, mint bármikor, és úgy érzi, már attól el tudna menni, hogy Viv ilyen finoman hintázik rajta. A testét mintha vadul cikázó villámok szaggatnák, vágy zubog lüktetve az ereiben vér helyett, és a szíve úgy dobog, mintha soha nem tudna már Vivien közelsége nélkül dobogni.

Ebbe tényleg bele fognak őrülni...

Erik reszketve megszakítja a csókot, de nem tud igazán elhúzódni, ez képtelenség. Apró puszikat lehel Viv szája sarkára, aztán mégis megint csókolja őt, elvész a mélyvörös, édes ízekben. Vivien már nem mozog, belefeledkezik a csókba. Elveszetten, szédülten és múlhatatlan szomjúsággal csókolják egymást. Mintha csak a másik adhatna enyhülést, mintha erre a tébolyra csakis a másik lehetne gyógyír.

Végül levegőért kapkodva, szaporán emelkedő-süllyedő mellkassal Vivien felül rajta, amivel még jobban a férfiasságához préselődik, és Erik képtelen visszatartani, kiszakad belőle egy apró, elhaló nyögés.

Csodálkozva, vágytól égő tekintettel merednek egymásra. Mintha egyikük sem hinné el, ami az imént történt, mintha egyikük sem értené. Mintha több lett volna, mint amit vártak, reméltek – sokkal több.

– Jézusom, Viv, én mindeddig azt hittem, hogy egy józan férfi vagyok, de te... kicsinálsz – sóhajtja Erik.

Viv boldogan elvigyorodik, a szeme élénken csillog.

– Este visszatérünk erre – motyogja Erik.

– A csókolózásra? – kérdi Vivien huncutul.

– Nem, Viv, nem a csókolózásra – feleli dörmögősen nevetve a férfi. – Jelenleg, ha nem tűnt volna fel – mozgatja meg finoman a csípőjét, amitől Viv tekintete elsötétül –, épp teljesen megőrjítesz, és muszáj ezt az egészet átgondolnom tiszta fejjel.

– Akkor azt hiszem, tennem kellene róla, hogy ne legyen tiszta a fejed.

– Ahhoz elég csak megjelenned – mondja szelíden Erik, és gyengéden megsimogatja a lány kipirult arcát.

Viv mosolya ellágyul, majd Erik vállára hajtja a fejét. Apró, finom puszikat lehel a férfi nyakára, egy-egy röpke pillanatra a nyelve is érinti a bőrét, a keze a mellkasán játszik. Erik úgy érzi, mintha odabent mindene reszketne. Reszketne Vivienért. Szeretné, ha örökre így maradhatnának, ha nem kellene újra szembenéznie a már éledező kételyeivel. Jó lenne egyszerűen csak ölelni Vivient, érezni a testén a testét, érezni a törékenységét, lágyságát, puhaságát.

– Erik, mióta? – súgja Vivien.

A férfi nem kérdez vissza, tudja, mire kíváncsi a lány.

– A szalagavatódon kezdődött, amikor megjelentél a lépcsőn abban a rohadtul, sőt szemtelenül szexi ruhában – feleli, miközben Viv hátát simogatja. – És te?

– Emlékszel, mikor megkérdeztem, miért nincs barátnőd?

Erik bólint, de mert nem biztos benne, hogy Viv észrevette, inkább rendesen is válaszol.

– Igen.

– Hát, valamivel utána.

– Azért jó, hogy ez nem derült ki hamarabb.

– Miért?

– Mert egyszer azt mondtam neked, hogy sose kezdenék egy kiskorúval.

Viv felül, és szaporán pislogva mered rá. A hirtelen mozdulattól a vágy lüktető hullámokat vet Erik testében.

– Ezért vagy bizonytalan – jelenti ki elhűlve Viv.

– Tessék? – ráncolja össze a homlokát Erik. Elég nehéz most koncentrálnia.

– Mert, mikor megismertél, még kislány voltam. Ez zavar, igaz?

Nem, nem kellene meglepődnie, Erik tudja. Mégis meglepődik, hogy Vivien ennyire egyszerűen és könnyen érti őt. Jobban kell vigyáznia, ha nem akarja akaratlanul elárulni, hogy szerelmes belé.

– Igen – feleli megadóan.

– De már nem vagyok kislány.

– Hidd el, feltűnt – mormogja Erik, és nem tud másra figyelni, csak Vivien még mindig merev mellbimbójára. Le kellene róla húznia a pólót. Látni akarja.

– Akkor?

Erik felsóhajt. Gyengéden megfogja Vivien derekát, és szelíd nyomással készteti, hogy másszon le róla. Viv felhúzza a lábát, és átöleli. Sebezhető így, és hiába húszéves, olyan fiatalnak tűnik, hogy Erikbe szégyen mar azért, amit az előbb tettek.

– Helytelennek érzem, hogy akarlak. Annyival fiatalabb vagy nálam, és...

– Azt hiszed, visszaélsz a barátságommal és kihasználsz – szakítja félbe Vivien.

– Hát, valami ilyesmi.

– Ugye tisztában vagy vele, hogy ez elég nagy marhaság?

Erik halkan, keserűen felnevet. Ahogy Vivien kimondja, olyan igaznak tűnik, és mintha minden egyszerűbb és könnyebb lenne, de tudja, hogy ebben a pillanatban nem gondolkodik tisztán. Semmi sem egyszerű, Viviennel kapcsolatban nem.

– Viv, ha megtesszük, tudnom kell, hogy nem változik köztünk semmi – pillant a lányra feszülten Erik, és közben arról győzködi magát, hogy ez még nem beleegyezés, ez csak egy egyszerű feltételes mondat, nem több.

– Semmi sem fog változni. Mindig a legjobb barátom leszel, és én is a tiéd. Ez csak... szex.

Jó, amíg csak szex, addig ő is tudja kezelni. Igen, így kell erre az egészre tekintenie. Nem szabad arra gondolnia, hogy mindez többről szól. Gyönyört ad Viviennek – valószínűleg azok a tökfejek, akikkel járt, úgysem mutatták meg neki, hogy mit jelent igazán szeretkezni, egészen biztos, hogy képtelenek voltak arra, hogy elvigyék az őrületig. Ő majd megteszi. Megmutatja Viviennek, hogy aztán soha ne érje be kevesebbel, mert igenis megérdemli, hogy olyan férfit találjon maga mellé, aki tudja, mennyi mindent adhat neki.

– Csináltam neked szendvicset – vált témát Vivien, mintha csak érezné, hogy ebben a pillanatban az előbbieket nem bölcs dolog tovább feszegetni.

– Angyal vagy.

– És tényleg – neveti el magát Viv. – Persze csak akkor, ha a vezetéknevemet nézzük, mert amúgy... – hallgat el szándékosan sokat sejtetően.

Erik nevetve borzolja meg a lány haját. Most minden olyan, mint volt, pedig az előbb még szenvedélyesen csókolóztak – talán, ha lefekszenek egymással, akkor sem változna semmi. Igen ám, csak Erik nem biztos benne, hogy tényleg ezt akarja. Mert vajon képes lesz-e lemondani Vivről örökre, ha egyszer megtapasztalja, hogy milyen vele lenni?