Együtt

Erik pislogás nélkül, elkerekedő szemmel mered rá, és ettől Vivien gyomra mintha parányinál is kisebbre zsugorodna. A férfi szeme tele van kérdésekkel, az arcára lopakodó pókháló-finom ráncokba értetlenség gyűlik.

– De... az... te... hogy... – dadogja összefüggéstelenül, és erre Viv annak ellenére is elmosolyodik, hogy zavarban érzi magát.

– Azt hittem, tisztában vagy a dolgok folyamatával. Ugye nem kell most elmagyaráznom, hogy a gyereket nem a gólya hozza?

Erik ajka féloldalasan felfelé ível, már nem bámul rá úgy, mintha legalábbis csodát látna, és ettől Vivien valamelyest megnyugszik. Erik mosolya általában ilyen hatással van rá – kivéve persze, amikor zsibongó pillangók raját csalja az egész testébe.

– Én azt hittem, már rég...

– Igen, tudom – bólint Viv. Akarta, hogy Erik ezt higgye, igazából azt akarta, hogy mindenki ezt higgye. Tudja ugyan, hogy a szüzesség nem olyasmi, amit szégyellni kellene, ő mégis szégyelli, bár nem kifejezetten magát a tényt, hanem azt, hogy azért szűz még, mert mindig berezelt attól, hogy bárkivel is lefeküdjön. Olyan ez, mintha hibás lenne.

Erik töprengve nézi, nem ér hozzá, és ettől Viv fájón üresnek érzi magát. Vajon Erik most meggondolja magát? Visszavonulót fúj? Hadakozik az újult erővel feltámadt a kétségeivel? Vivien tudja, hogy Erik félelmei nem múltak el, de abban bízik, hogy a szerelem felülírhatja ezeket a félelmeket.

Vivien nem rezdül, de a lelkét kérdések ezrei tépázzák. Talán jobb lett volna, ha hallgat? De hát kiderült volna, ez nem olyasmi, amit eltitkolhat. Erik észrevette volna, és ki tudja, akkor hogyan reagál. Evelinnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem teheti meg vele, hogy ezt nem árulja el.

Viv azzal próbálja magában a lelket tartani, hogy Erik szereti, együtt akarnak lenni, ez most nem csak egy egyéjszakás kaland, nem csak kísérlet arra, hogy elcsitítsák a testükben égő vágyat. Az, hogy most itt vannak, többről szól. Bíznia kell Erikben.

Erik tekintete fátyolos, de a keze hirtelen megmozdul, és a hószállingózás minden lassan és lustán merengő szelídségével végigsimít Viv oldalán, a csípőjétől egészen a karjáig. Úgy érinti, mintha vezekelne, mintha erőért könyörögne.

Viv tisztán látja azt a pillanatot, amikor Erik döntésre jut. Olyan végleges pillanat ez, mint amikor tompa dobbanással bezáródik egy ajtó.

A férfi visszahúzza a kezét, és a lány szemébe néz.

– Viv, ha várni akarsz még, megér...

– Akar a franc várni! – tör ki már-már ijedten Vivienből, de közben a lelke szárnyalni kezd. Erik nem azon gyötrődött ennyit, hogy nem akarja, hanem azon, hogy képes legyen visszafogni magát. Akarja, még mindig akarja – és mégis, ha ő úgy szeretné, hát akár várna is. Elmondhatná-e bármi ennél jobban, hogy mennyire szereti?

Erik meglepetten pislog rá, Viv pedig a fejét ingatva, halkan és keserűen elneveti magát.

– Iszonyatosan bosszantó, hogy még mindig szűz vagyok, szeretném tudni, hogy milyen, és szeretném, ha... nem érezném magam ettől hülyén. Szeretném, ha nem érezném azt, hogy selejtes vagyok, mert mindannyiszor bepánikolok, amikor közel kerülök hozzá, szeretnék már... túllenni rajta – szakad ki belőle remegve a vallomás.

Erik leheletfinoman érintve visszaigazítja egy elkóborolt zöld hajtincsét a füle mögé. Ez az érintés most sóvárgás és vágy.

– Tudod, Viv, én örülök, hogy mindig bepánikoltál. Örülök, hogy én lehetek neked az első.

– Tényleg?

– Igen – jelenti ki komolyan a férfi. Az, ahogy Vivre néz, nem hagy teret semmilyen kétségnek.

– Azt hittem, ettől majd te is berezelsz – motyogja a lány.

– Így is lett volna, ha nem tudnám, hogy szeretsz. De így... minden más – súgja Erik, és közelebb hajol Vivienhez. A tekintete minden rezdülését mohón habzsolja.

– Tudod, Erik, azt hiszem, igazából azért visszakoztam mindig, mert a szívem mélyén azt akartam, hogy te legyél az első. Rád vártam.

A szavak borzongatóan édes csillogást csalnak Erik szemébe, amitől a lány szíve meglódul. Egyszerre hajolnak egymás felé, és ahogy az ajkuk találkozik, Viv úgy érzi, szivárványszín tűzijáték robban benne.

– Nagyon fogok rád vigyázni, Viv – súgja Erik elhúzódva.

– Tudom – mosolyodik el a lány. – Amióta ismersz, mindig vigyázol rám.

Erik halkan és reszelősen felnevet, aztán a keze Viv derekára csúszik, közelebb húzza magához, és közben újra csókolja. Csodálatos érzés, ahogyan a testük összepréselődik, ahogy a melle Erik mellkasának feszül, ahogy érzi, hogy mennyire gyorsan és szabálytalanul vesz levegőt, ahogy a férfi halvány és gyér mellszőrzete csiklandozza a bőrét.

Vivien szíve olyan erősen dobog, mintha ki akarna szakadni, hogy aztán csendesen örökre Erik szíve mellé gömbölyödhessen. Nem hitte volna, hogy miután bevallja, hogy még szűz, ennyire felszabadultnak és megkönnyebbültnek érzi magát. Valahol titkon tartott attól, hogy megint rátör majd a pánik, hogy minden porcikáját visszahúzza majd a félelem, és boldog, hogy tévedett. A teste Erik testéért esedezik, szeretne hozzá minél közelebb lenni, még közelebb és közelebb.

Erik keze a gerince ívén fut végig, aztán lesiklik a fenekére és vágytól forrón belemarkol. Vivien önkéntelenül nyomja közelebb a csípőjét a férfihoz, de bántja a farmer érdes érintése.

– Hozzám képest még mindig aránytalanul sok a ruha rajtad – jegyzi meg pajkosan.

– Mert ahhoz, hogy levetkőzzek, abba kellene hagynom a csókolózást, és téged csókolni az egyik legjobb dolog a világon – morogja Erik szinte a lány szájába. A fogaival Viv ajkát karcolja, aztán a nyelve újra kíméletlen támadásba lendül.

Vivienből minden gondolat eltűnik, mohón viszonozza a férfi csókját. Belevész az érzékiség egészen új és ismeretlen világába. Hiába csókolózott már több fiúval is, ez most egészen más. Más, mint ahogyan más az is, ahogyan Erik érinti, mert a férfi minden egyes rezdülése arról mesél, hogy mennyire szereti őt – mintha a bőrébe rajzolná a szerelmét, mintha megjelölné, magának követelné, és a lány mérhetetlenül örül ennek. Eriké akar lenni, csak így, egyszerűen. Örökké az övé.

Viv testében visszhangot ver a korábban átélt, mindent felülmúló gyönyör, amit a férfi a szájával adott neki. Nem hitte volna, hogy ennyire gyönyörű és mindent felemésztő lehet, ha valaki így érinti meg. Nem hitte, hogy a világ képes elolvadni, hogy a test túllépheti a határait és színtiszta mámorrá válhat. És tudja, hogy még ennél több is létezik, Erik mellett igen.

– És mi a másik? – kérdi kábán Viv. A lába közötti nyugtalan sajgás bírja rá a szavakra.

– Milyen másik? – dünnyögi Erik kifulladva.

– Másik legjobb dolog?

Erik elhúzódik, hogy a lány szemébe nézhessen. A tekintete perzseli Vivient, és forró bizsergéssel tölti be.

– Úgy hiszem, benned lenni.

A szavak könnyű remegésbe vonják Viv testét. Igen, ő is ezt akarja. Hogy Erik végre benne legyen, hogy eggyé váljanak, hogy ne válassza el őket egymástól semmi.

A lány keze Erik derekára csúszik, aztán tovább a farmerra, míg meg nem találja a forró és kemény merevedést. Alig várja, hogy a férfiról lekerüljenek a ruhák, hogy végre megérinthesse. Érezni akarja Erik vágyát, érezni akarja, ahogy lüktet a kezében, ahogy érte sóvárog. Ahogy a nadrágon keresztül megdörzsöli és megmarkolja Eriket, a férfi felnyög, és behunyja a szemét.

– Valaki nagyon türelmetlen – érkezik a rekedt, elhaló morgás.

– Valaki nagyon régóta epekedik már érted – súgja Viv.

Erik mélyen a szemébe néz, lágy és puha csókot lehel az ajkára, aztán megtámaszkodik fölötte, majd leszáll a kanapéról. Pár másodpercig dermedten áll, és Vivient nézi.

Viv csupa mélyről jövő, eredendő kacérsággal a feje fölé emeli a karját, összeszorítja a lábát, és kinyomja a mellkasát, miközben a fenekét a kanapénak szorítja. Erik tekintete a mellére siklik, a szája leheletnyit elnyílik, és élesen szívja be a levegőt.

– A testet öltött csábítás vagy, ugye tudod?

– Élvezem, ahogyan nézel – vallja be Vivien, a helyzet ellenére szinte szégyenlősen. – Élvezem, hogy látom a tekintetedben, hogy mennyire kívánsz.

– Az jó – súgja Erik –, mert kétlem, hogy valaha is képes leszek rád máshogy nézni.

Vivien elvigyorodik, és mérhetetlen büszkeséget érez, amiért Erik őt akarja, amiért őt szereti. Nincs nála szerencsésebb nő az egész világmindenségben.

Erik a szemébe néz, és lassan a nadrágja gombjához ér. A tekintetében mintha kíváncsiság és kihívás derengene. Viv beharapja az ajkát, érzi, hogy elpirul, de mégsem tud ellenállni, a pillantása Erik kezére siklik. Erikből halk és elvesző nevetés tör fel, ami végigcikázik Viv egész testén. Azt mondja ez a nevetés, hogy sosem kell szégyellnie magát, hogy sosem kell elrejtenie a vágyát, hogy Erik megérti, mert ő sem érez máshogy.

Erik keze őrjítően lassan mozog, előbb csak a nadrágját tolja le magáról. Viv szeme elkerekedik – a férfi erekciója még a bokszeren keresztül is igencsak méretes, csoda, hogy még nem feszítette szét a fekete anyagot.

Atyaég, vajon el fog egyáltalán férni benne? Igen, tudja, hogy elméletileg ez lehetséges, de elnézve Erik méreteit, mégis kételkedni kezd. Mi van, ha kiderül, hogy nem illenek össze?

Miután kilép a nadrágból, a férfi becsúsztatja az ujjait a bokszer szegélye alá, de mielőtt letolná, megáll.

– Viv, minden rendben?

– Aha – nyögi Viv, és ebben a pillanatban eszébe sem jut, hogy csábító démont játsszon. Most csak egy megszeppent szűz lány, aki először látja egy igazi férfi teljesen igazi merevedését. Vagyis nem, még nem is látja...

Erik letérdel a kanapé elé, Viv hasára simítja az egyik kezét, a másikkal pedig az arcát érinti. A tekintete csupa aggodalom.

– Viv?

– Én... láttam már másokat, de... nem vagy te túl nagy? – tör ki belőle, és közben rettenetesen szánalmasnak érzi magát. Ostoba módon viselkedik, pont úgy, mint valószínűleg bármilyen megilletődött, szemérmes lány, és nem akar ilyen lenni. Érzéki akar lenni, mint az előbb, olyan, aki nem aggodalmat, hanem vágyat ébreszt Erik tekintetében.

– Azt hiszem, ezt bóknak veszem – húzódik gyengéd félmosolyra Erik szája.

Viv szeretné lezserül rávágni, hogy annak is szánta, de a torkát feszültség szorítja, így képtelen bármilyen hangot kipréselni magából.

– Nézz rám, Viv – kéri lágyan Erik, és a lány csak ekkor veszi észre, hogy becsukta a szemét. Kelletlenül, grimaszolva pillant a férfira. – Bízz bennem, tökéletes lesz.

– Honnan tudod? – súgja Viv.

Erik szelíden megfogja a lány kezét, és a mellkasára húzza. Vivien érzi Erik erős és heves szívdobogását.

– Tudom – jelenti ki a férfi, de mintha sokkal többet mondana ennél az egy szónál. Valami olyasmit, amit Viv sem tud szavakba önteni, valamit a szerelemről és az összetartozásról, valamit arról, amit tulajdonképpen nem lehet hangokba kényszeríteni.

Vivien bólint, bár a feszültség még mindig összemarkolja a szívét.

– Csukd be a szemed – kéri halkan Erik.

– Miért? – pillant rá megemelt szemöldökkel a lány.

– Azt hiszem, jobb lenne, ha nem látnád teljes pompájában – pillant le magára.

– Pompájában, mi? – kuncog Viv, és boldog, hogy Erik pontosan tudta, milyen szót kell mondania ahhoz, hogy feloldja benne a félelmet.

Erik további tétovázás nélkül letolja magáról a bokszert, Viv pedig nagyot nyel. Kész csoda, hogy a szeme nem esik ki a helyéről. Reszketés támad a lénye legmélyén, de nem félelemmel, hanem inkább izgatottsággal teli. Tényleg meg fog történni, Erik és ő pillanatokon belül együtt lesznek. Túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen nyugodt, de bízik a férfiban. Épp ezért nem tudja megállni, hogy felülve ne fogja a kezébe a merev férfiasságot, hogy ne érezze a súlyát, a bőr simaságát. Finoman érinti meg, aztán rákulcsolja az ujjait. Annyira forró és kemény, és igen, lenyűgözően nagy. Milyen érzés lenne vajon, ha a szájába venné?

– Eszedbe se jusson, Viv – szólal meg Erik sötétre festett hangon.

A lány vigyorogva néz fel rá.

– Pedig csábító gondolat.

– Majd legközelebb – morogja Erik, és gyengéden visszanyomja Vivient a kanapéra, majd elhelyezkedik a lába között. Puhán végigsimít Viv hasán, aztán az ujjai lejjebb kalandoznak.

Viv behunyja a szemét, és önkéntelenül hátrahajtja a fejét. Annyira jó érzés, ahogy az értő ujjak becézik. Mikor felnyög, Erik közelebb húzódik hozzá. Viv ránéz, és szinte elolvad attól a mély odaadástól, amit a férfi szemében lát. Aztán megérzi a hozzá nyomódó keménységet, és megfeszül az egész teste.

Félelem hűti le a vérét, az agya kapaszkodó után kutat, és nem érti magát, nem akarja, hogy így érezzen, mégis kitörnek belőle a szavak.

– Ugyan elvileg nem eshetek most teherbe, de...

– Honnan tudod, hogy nem eshetsz teherbe?

Viv megvonja a vállát.

– Jázmin megtanított rá, hogyan számoljak, és hogyan figyeljem a testem.

– Arra biztatott, hogy óvszer nélkül szeretkezz? – vonja össze Erik komoran a szemöldökét.

– Nem, csak azt mondta, jó, ha az ember tisztában van saját magával, aztán a kezembe nyomott egy doboz óvszert – feleli mosolyogva Viv. Kezd újra ellazulni, mert ez ismerős terep. Erik aggódik érte, még úgyis, hogy soha senki mással nem akar szeretkezni, csak vele, és ezzel tisztában kell lennie.

Erik is elmosolyodik, kicsit visszább húzódik, és újra a kezével kényezteti a lányt.

– Nekem pedig egyszer azt mondta valaki, hogy nemcsak a férfiaknak jobb óvszer nélkül, hanem a nőknek is, és ugyan nem tudom, tényleg így van-e, de azt szeretném, ha most neked a lehető legjobb lenne, úgyhogy visszafogom magam.

– De én azt szeretném, hogy neked is jó legyen – tiltakozik elhalón Viv. Amit Erik művel, az felfoghatatlanul csodálatos, elég nehéz most másra is koncentrálnia.

– Jó lesz.

– Erik – motyogja figyelmeztetően Viv.

– Csak az elején tartom vissza, aztán jöhet az óvszer – adja meg magát a férfi nevetős hangon.

– Oké.

– Ugye ezt most csak azért hoztad fel, mert megijedtél?

– Kicsit.

– Viv, ha mégis inkább várni akarsz még...

– Nem, most akarom – vág közbe Viv. – Nagyon is. De félek. Ne haragudj – teszi még hozzá suttogva. Szégyelli magát, hogy ennyire gyáva, és nem is érti, miért fél. Minden, ami eddig történt, csodálatos volt, és biztos, hogy a folytatás is az lesz, mégis fél. Pedig hát ezen mindenki túlesik egyszer, és ha fáj is, senki nem halt még bele, szóval...

– Viv, nincs semmi baj. És nincs mitől tartanod, hidd el, nagyon jó lesz, jobb, mint most – súgja Erik, miközben egy ujjával óvatosan a lányba hatol. Viv felnyög, és kicsit megemeli a csípőjét. A férfi kijjebb húzza az ujját, aztán újra vissza, ami különös csiklandozást kelt a lány altestében.

Erik addig folytatja ezt lassan és finoman, míg Viv teljesen el nem lazul. Akkor újra közelebb csúszik hozzá, és óvatosan belehatol. Nem kapkodja el, apránként halad előre. Viv érzi a feszítést, érzi, hogy Erik egyre mélyebben betölti, és bár különös, szokatlan érzés, de egyáltalán nem kellemetlen. Sőt, nagyon is jó, egészen... varázslatos.

A tekintete végig a férfi tekintetébe kapaszkodik, egyetlen pillanatra sem néznek félre. Viv tudja, hogy Erik minden rezdülésére figyel, ha úgy érezné, fájdalmat okoz, azonnal megállna. Az arcán feszült figyelem, a szeme eltökélten csillog.

A pillanat, amikor teljesen egybekapcsolódik a testük, mély és átható gyönyörrel tölti el Vivient. Erik teste ellazul, a karján nem feszülnek úgy az izmok.

– Szeretlek, Viv – súgja a férfi.

– Szeretlek, Erik – mosolyodik el Vivien, és felhőkönnyűnek érzi magát.

Erik lassan kijjebb húzódik, aztán újra vissza. Borzongató forróság lüktet Viv testében, és vágy valami többre, amit nem tud megfogalmazni. A következő lökésnél Eriknek feszíti a csípőjét, és ahogy a testük egymáshoz ér, a lány sóvárogva felnyög. Többet akar, többet és gyorsabban. Erősebben. Mindenét Eriknek akarja adni.

– Istenem, hihetetlenül szűk vagy – nyögi Erik.

– És ez rossz?

– Nem, csak pokoli nehéz most visszafognom magam.

– Akkor ne fogd vissza – kéri Vivien szenvedélytől ködösen.

– Nem fáj? – kérdi Erik mozdulatlanul.

– Nem – mosolyodik el Viv.

– Tényleg?

– Azt hiszem, te képtelen lennél nekem fájdalmat okozni. Még akkor sem, ha biológiailag vagy fizikailag, igazából ebben a pillanatban nem tudom eldönteni, hogy is, de fájnia kellene – feleli a lány, és finoman megérinti Erik arcát. A férfi csókot lehel a tenyerébe, aztán teljesen kihúzódik belőle. Viviennek máris hiányzik.

Elbűvölve figyeli, ahogy Erik óvszert vesz elő a kanapé melletti éjjeli szekrényből, ahogy kibontja, majd gyorsan és rutinosan felhúzza. Most már nem ijeszti meg a mérete, igazából már nem is érti, miért aggódott. Tényleg tökéletesek együtt, pontosan egymáshoz illenek, mintha eleve egymásnak születtek volna. Nem kellett volna ebben kételkednie.

Mikor Erik újra belehatol, Viv mélyről jövőn felsóhajt.

Igen, ezt akarja. Mindig is ezt akarta. Erre vágyott. Így összefonódni, együtt lüktetni, együtt veszni bele a kéjbe, együtt zuhanni a megsemmisülés felé, és együtt támadni fel.

Összefonódik a tekintetük, és Erik megérezheti, hogy Viv mennyire akarja, hogy egészen felolvadjanak egymásban, vagy csak ő is erre vágyik, mert vadul és szenvedélytől mámorosan megcsókolja. Ahogy a nyelvük összegabalyodik, egyszerre mozdulnak meg. Viv átöleli Eriket, ujjai a hátába mélyednek, Erik pedig előbb lassan, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban mozdul. Vivien mindannyiszor felé emeli a csípőjét, elébe megy minden lökésnek, hogy minél mélyebben és teljesebben érezhesse a férfit.

Csak a lihegésük, sóhajaik és nyögéseik hallatszanak. Ahogy a testük ütemesen egymásnak csapódik. A forróság körbeöleli őket, verejtéket csal a bőrükre. Elmosódik a világ, nincs már más valóság, csak az, hogy egyek a szenvedélyben.

Ahogy Viv teste remegni kezd, Erik megszakítja a csókot, felemelkedik picit, és a szemébe néz. A lány látja a férfi tekintetében, hogy már ő is közel van. A sötétbarna szempár teljesen feketének tűnik, a mélye végtelen, és tele van szerelemmel.

Vivien elnyomott kiáltással adja meg magát a gyönyörnek. A testében mintha villámok cikáznának, mintha mindene lángolna, mintha darabokra hullana, és csak az tartaná egyben, hogy Erik nézi őt. Aztán a férfi arca megfeszül, és egy pillanatra behunyja a szemét, ahogy őt is elönti a megkönnyebbülés. Viv érzi, ahogy lüktet benne, érzi a teste remegését, és sose volt még olyan teljes az élet, mint ebben a pillanatban.

Erik a könyökére támaszkodva ráhanyatlik. Viviennek jólesik a férfi súlya, jólesik, hogy érzi a szíve szédült dobogását, hogy érzi a lélegzetvételei csiklandozását a nyakán. Örökké így tudna maradni, épp ezért csalódott sóhaj pattan le az ajkáról, mikor Erik kihúzódik belőle. A férfi felemelkedik, aztán az oldalára fordulva a lány mellé fekszik, de húzza magával Vivient is, így végül Viv Eriken fekszik.

Így is jó – nyugtázza elégedetten a lány, ahogy a fejét Erik mellkasára hajtja. Érzi és hallja is a férfi szívdobogását, és ettől puha melegség öleli körbe.

– Hogy vagy? – kérdi halkan Erik.

– Sose voltam jobban. És te?

– Én se.

Vivien puszit nyom a férfi mellkasára.

– Köszönöm, Erik.

– Mit, kicsi lány? – simogatja meg a férfi gyengéden a hátát.

– Hogy... ennyire türelmes voltál. Tudom, hogy nehéz volt, és hülyén viselkedtem...

– Viv, minden pillanat megérte, szóval gyorsan verd ki ezt a sok sületlenséget a fejedből – mondja nyomatékosan Erik, és megerősítésként puszit nyom Viv feje búbjára.

– Jó.

– Mit szólnál egy forró fürdőhöz?

– Jólesne.

– Akkor, bár nem szívesen mondom, de le kell, hogy mássz rólam.

Viv vidáman kacagva fogad szót. Ahogy feláll a kanapéról, Erik felé fordul. A férfi bámulattal nézi.

– Most már libbenhetek ide-oda előtted akár meztelenül is, de ha szeretnéd, magamra tekerek egy törölközőt, hogy aztán lerángathasd rólam.

– Szemtelen vagy, de imádlak – nevet fel Erik, és elkapva Viv kezét, finoman visszarántja a kanapéra, majd ügyesen maga alá gyűri. Félresimítja a lány összekócolódott hajtincseit, és csókot lehel az ajkára.

– Te vagy minden, Viv.

A lány szeme könnybe lábad, szaporán pislog, nehogy egy áruló kis könnycsepp szökésre vetemedjen.

Erik nem vár választ, talán tudja, hogy Viv képtelen lenne most megszólalni. Újra megcsókolja, aztán feláll a kanapéról, és eltűnik a fürdőben.

Viv kábán felsóhajt, aztán megtörli a szemét, és Erik után indul. Mire kiér, a férfi már eltüntette magáról az óvszert, és a csapot nyitja éppen. A víz hangos robajjal zúdul a kádba. Egyikük sem szólal meg, de nincs is most szükségük szavakra. Csak egymásra néznek, és mosolyognak.

Erik besegíti a kádba Vivient, aztán maga is bemászik. Ahogy leül és felhúzott lábbal elhelyezkedik, várakozón pillant fel Vivienre. A tekintetében ámulat csillog, és nem kell kimondania ahhoz, hogy Viv tudja, most épp arra gondol, hogy mennyire remek is a kilátás onnan, ahol éppen van. A lány megingatja a fejét, mire Erik felnevet. Annyira elképesztően édes érzés, hogy így ismerik egymást.

Vivien leül Erik elé, de úgy próbál helyezkedni, hogy felnézhessen a férfira. Erik az egyik karját a kád peremére fekteti, Viv neki dönti a fejét, és bár a kád nem épp kettejükre lett méretezve, de azért csak sikerül addig fészkelődnie, míg Erikre tud nézni.

Amíg megtelik a kád, nem tesznek mást, csak mosolyogva nézik egymást. Vivient elbágyasztja a kellemesen forró víz, kimerültnek és fáradtnak érzi magát. Amikor elzárja a csapot, és visszakúszik Erikhez, halvány mosollyal pillant fel rá.

– Már nem vagyok szűz – jelenti ki vidáman.

Erik mellkasa rázkódik a nevetéstől.

– Nem, a legkevésbé sem – erősíti meg Vivient, mintha ez kérdés lett volna. – És hogy érzed magad nem szűzként? – hunyorít rá derűsen.

– Csodásan – sóhajtja Viv.

Erik keze a hasára rebben, apró köröket rajzol a köldöke köré. Jó érzés, hogy a férfi egészen körbeöleli, hogy a teste a testéhez tapad. Vivien tudja, hogy ezt sosem fogja megunni.

– És most... mi lesz? – kérdi halkan.

– Ettél már ma? – kérdez vissza Erik.

– Ez hogy jön ide? – vonja össze a szemöldökét Viv.

– Ma még nem kérdeztem – feleli Erik bocsánatkérő tekintettel, mintha valami fontos kötelességet mulasztott volna el. Vivient meghatja, hogy mindig ennyire figyel rá.

– Ettem – válaszol kuncogva. – Ádám eltanulta tőled ezt, úgyhogy nem engedett el addig otthonról, míg nem ebédeltem.

– Juttasd eszembe, hogy mondjak neki ezért köszönetet.

– És te ettél?

– Reggel a szendvicset, amit csináltál nekem.

– Akkor rendeljünk valami kaját, nézzünk filmet, utána pedig szeretkezzünk még egyszer – jelenti ki Viv pajkosan.

– Látom, rákaptál a dolog ízére – neveti el magát Erik.

– Arra még nem, de kipróbálhatjuk azt is – vágja rá Viv magabiztosan. Most már nincs benne semmi félelem vagy tartás. Azok után, ami történt, tudja, hogy Erikkel minden tökéletes lesz.

A férfi szeme elkerekedik, és nagyot nyel. Viviennek tetszik, hogy már a gondolatra is így reagál.

– Azt hiszem, ez egészen kitűnő terv – rebegi Erik, aztán dörmögősen nevetve megingatja a fejét. – Ha kicsit előrébb húzódsz, megmosom a hátad.

Vivien finoman megmozgatja a fenekét. Érzi Erik éledező, meg-megránduló férfiasságát.

– Ugye most azt akarod elrejteni, hogy...

– Igen – nyögi Erik gyorsan.

Vivien felnevet, és kicsit előrébb húzódik. Erik tusfürdőt nyom a kezébe, felhabosítja, aztán lágyan dörzsölni, masszírozni kezdi Viv hátát.

– Úttalan út? – kérdi Vivien az egyik közös kedvenc filmjükre utalva. Annyiszor nézték már meg, hogy gyakorlatilag az egész család kívülről fújja, de ők mégse unják.

– Bármikor – feleli Erik, és Viv érzi a hangján a mosolyt. – Szólnunk kellene Péternek vagy Jázminnak, hogy nálam alszol.

– Tudják, hogy veled vagyok, szóval nem aggódnak – vonja meg a vállát a lány.

– Nem baj, azért szóljunk.

– Erik, el fogjuk mondani nekik? – kérdi Viv óvatosan. Előbb-utóbb persze mindenképpen el kell mondaniuk, és egyébként sem hiszi, hogy sokáig képesek lesznek elrejteni az érzéseiket, de nem akarja, hogy Erik kötve érezze magát. Ha még egyelőre nem szeretné megosztani a családdal, hogy együtt vannak, azzal sincs semmi baj.

– Nem szeretnék többet titkolózni, szóval, ha nem akarod máshogy, akkor igen, szeretném, ha elmondanánk – mondja Erik, majd halkan és cseppnyi komorsággal felnevet. – Ha meg kell halnom, hát essünk túl rajta mihamarabb. Bár Péter nem fog megölni, de a nővéreidben nem vagyok biztos.

– Örülni fognak – nyugtatja meg gyorsan a lány Eriket. Nem igazán érti az aggodalmát, szerinte teljesen feleslegesen gyötri magát, de ennek – akár tudat alatt – valószínűleg a korábbi félelmeihez van köze.

– Honnan tudod?

– Hát... annak is örültek, hogy megcsókoltál – motyogja Viv kicsit zavartan.

– Elmondtad nekik? – dermed meg a hátán Erik keze.

– Aha.

– És Jázmin nem nyírt ki, elképesztő. – Erik hangját fakóra mossa a hitetlenkedés.

Viv megfordul, felhúzza a lábát, és magához öleli.

– Szeretnek téged – közli gyengéden, aztán gyanakvón összehúzza a szemét. – Honnan tudod, hogy apa nem fog megölni?

– Tudja, hogy szeretlek.

– Komolyan?

– Tegnap elmondtam neki – vallja be Erik, és derengős félelemmel néz Vivre, de a lány boldogan elmosolyodik. Örül, hogy az édesapja Erik mellett állt.

– Hihetetlen, hogy csak tegnap volt – sóhajtja Vivien.

– Tényleg az – bólint Erik.

Csodálkozva, elvarázsolva nézik egymást. Vivienben végigfut mindaz, ami tegnap délután óta történt – Örs felbukkanása, hogy Erik utána jött Lilláékhoz, az első csókjuk az autóban, a beszélgetésük, a ma reggel, Erik féltékenysége a műhelyben, aztán a délután visszafojtott, de folyamatosan robbanni kész feszültsége, majd ahogy Erik szerelmet vallott, aztán az is, ami csak az imént történt –, és alig hiszi el, hogy ennyi idő alatt így megfordulhatott minden. Tegnap reggel még arról ábrándozva ébredt, hogy Erik egyszer talán majd beleszeret, most pedig itt ül vele a kádban, miután szeretkeztek.

– Hogy lesz most velünk? – kérdi halkan, elmélázva Viv.

– Úgy, mint eddig, csak rengeteget fogunk szeretkezni – feleli gondolkodás nélkül Erik, de mikor a lány nem mosolyodik el, az ő tekintete is elkomolyodik. – Mire vagy kíváncsi, Viv?

– Hát, hogy... ez most köztünk... szóval... örökké fog tartani?

– Ha rám nem unsz – mosolyodik el Erik.

– Sose unnék rád.

– Ebben bízom.

Erik valószínűleg nem veszi észre, hogy szomorkás színekkel telik meg a hangja, de Viviennek feltűnik. Megfordul, megfogja a férfi mindkét kezét, és szorosan maga köré húzza, hogy átölelje, aztán a mellkasának dönti a fejét. Azt akarja, hogy Erik érezze, hogy itt van – és nem megy sehová, soha, mert nem fordulhat elő, hogy mást akarna, hogy másra vágyna, csakis Eriket akarja, örökké, és abban bízik, ezt előbb-utóbb a férfi is teljes szívével megérti.

***

Erik gyakorlatilag félpercenként les a műhely bejárata felé. Ahogy közeledik az idő, amikor Viv befuthat, egyszerűen nem bír magával. Pedig a lány még az egyetemen van, sőt, jelenleg javában tart a mai utolsó előadása, tehát még minimum egy óra, mire megérkezik.

És tessék, megint a bejárat felé sandít, mintha ugyan lenne rá esély, hogy a lány varázsütésre máris belépjen.

– Kit vársz ennyire? – kérdi kajánul Szöcske. A fiú a húszas évei közepét tapossa, Papa úgy négy évvel ezelőtt vette fel. Erős gyerek, de ránézésre inkább a nyeszlett jelző illene rá – innen is ered a beceneve, és még szerencsésnek mondhatja magát, hogy a Szöcskét, és nem a nyeszlettet tartották meg.

– Szerinted mégis kit? – dörmögi kedélyesen Medve, és ráadásnak Erikre kacsint.

Szöcske beletúr egyébként is össze-vissza meredező piszkosszőke hajába, aztán elvigyorodik.

– Ezek szerint jön ma Viv – állapítja meg, és felderül az arca. – Szuper!

– Nézd már, ez lázba jött, mint pap szamara a katonazenekartól! – röhög fel Medve. – Csak össze ne fossa itt magát nekünk a nagy izgalomtól.

Erik is megereszt egy mosolyt. Szöcske rajongása Vivienért már-már komikus. Mikor ide került dolgozni, tulajdonképpen rá is mozdult, de aztán Papa elkapta a grabancánál, felrángatta a kanapéról, és közölte vele, hogy „amennyiben meg akarja tartani a melót, a kislány tiltott terep". Határozottan szórakoztató jelenet volt, ugyanis Papa úgy megemelte Szöcskét, hogy a fiú lába konkrétan nem ért le a földre. Erik örült, hogy nem neki kellett ezt tennie, ő nem biztos, hogy tudott volna ennyire finom lenni, mert Szöcske addigra már határozottan feszegette a határokat.

Papa akciója után Szöcske összehúzta magát, és soha többet nem meresztett Vivre olyan bárgyú tekintetet, ami egyértelművé tette, hogy épp meztelenül képzeli maga elé, de azért teljesen nem vonhatta ki magát a lány bűvköréből, amiért Erik nem tudja hibáztatni. Egy darabig bánatos kiskutya szemmel bámult rá, aztán végül óvatosan és lassan barátságot kötött vele – azóta Viv a személyes tanácsadója csajozás terén, talán ezért is van, hogy Erik sosem érez féltékenységet, ha Szöcske lelkesen susmog a lány fülébe a kanapén.

A fiúk folytatják a csipkelődést, de Erik nem válaszol, igazából rájuk sem hederít. Tulajdonképpen elég nehéz ma bármire is figyelnie, eltekintve persze attól, hogy újra és újra a bejárat felé pillant, közben pedig Vivienre gondol. Igazából ma még rosszabb, mint pénteken volt. Akkor feszült, aggódó és kicsit ideges volt, most viszont simán csak kibaszottul megőrül azért, hogy újra láthassa Vivient.

A szombat túlzás nélkül élete legcsodálatosabb napja volt. Vivien mellett ébredni sokkal jobb volt, mint várta. Megnyugtató és otthonos. Viv akkor még mélyen aludt, de álmában is szorosan hozzábújt, és ez addig ismeretlen melegséggel burkolta be Erik testét. Mintha végre igazán hazaérkezett volna – csak az a nyughatatlan, apró szúrás ne lett volna a szívében, amiről szánt szándékkal nem vett tudomást, helyette inkább gyengéd csókokkal felébresztette a lányt. Vivien mosolyogva nyitotta ki a szemét, ábrándos tekintettel nézett rá, aztán közölte, hogy jelenleg ott is sajognak az izmai, ahol nem is tudta, hogy egyáltalán vannak. Erik nevetve gördült fölé, és mielőtt megcsókolta volna, még a fülébe súgta, hogy „macskaharapást szőrivel". Viv nem tiltakozott.

Az egész napot ágyban töltötték. Filmeket néztek, amikre igazából egyikük sem figyelt, mert egészen mással voltak elfoglalva, és ugyanúgy nevettek mindenfélén, mint bármikor máskor. Nem beszéltek semmi komolyról, de erre egyiküknek sem volt szüksége. Az, hogy együtt vannak, annyira egyszerű és természetes, mint amilyen az volt, hogy Erik a korkülönbség ellenére is Vivien barátja lett.

Bár Erik titkon azért aggódott, hogy a család számára már nem lesz olyan természetes, mint számukra, de vasárnap, mikor kézen fogva beállítottak, kellemes meglepetésként érte, hogy mindenki bőszen vigyorogva fogadja őket. Nem kellett hozzá sok ész, hogy rájöjjön, már mindenki tudja – nyilván egyértelművé tette a dolgot, hogy a szombatot édes kettesben töltötték.

Persze Leó részéről nem úszták meg élcelődő megjegyzések nélkül, de hát ki hibáztathatná ezért, mikor annak idején, mikor elkezdett Evelin körül sündörögni, ők sem kímélték. És Leó látható élvezettel adta vissza, amit annak idején kapott.

„– Tudjátok, azt hittem, ha végre összejöttök, nem bámuljátok majd úgy egymást, mintha legszívesebben most azonnal szobára mennétek. Tévedtem.

– Mondja ezt az, aki nem tud úgy a nővéremre nézni, hogy attól ne jöjjek zavarba!

– Viv, megleptél. Te képes vagy bármitől is zavarba jönni?"

Leó ezt csak játékos csipkelődésnek szánta, és Viv vissza is vágott, de ettől függetlenül a férfi rátapintott az igazságra. Erik számára is újdonság, de tagadhatatlanul szereti, amikor Viv zavarba jön, annyira ártatlanul édes olyankor. Például, amikor ebéd után félrehúzta a konyhában, mert nem bírta tovább, hogy ne csókolja meg. A mosogatnivaló előttük tornyosult, a csapból folyt a víz, de ők mindenről teljesen megfeledkeztek, ahogy összeforrt az ajkuk. Erik a derekánál fogva a pultra ültette Vivient, a lány rögtön szorosan köré kulcsolta a lábát, és a nyaka köré fonta a karját. Ki tudja, meddig folytatták volna, ha nem zavarja meg őket Jázmin kuncogása.

„– Így sokáig fog tartani a mosogatás."

Viv épp csak egy pillantást vetett Erik válla felett Jázminra, aztán elvörösödve a férfi mellkasához bújt – imádni valóan aranyos volt.

„– De miattam ne hagyjátok abba."

Jázmin vigyorogva kikapta a hűtőből a sütit, amit Evelin készített Örs tiszteletére, de mielőtt kilépett volna a konyhából, még visszafordult.

„– Jó titeket ilyen boldognak látni."

És jó ilyen boldognak lenni. Igazából Erik péntek óta úgy érzi magát, mintha jó pár centivel a föld fölött lebegne. Ha bármikor megengedte volna magának, hogy mélyebben is eltöprengjen azon, milyen lenne együtt lenni Viviennel, akkor sem képzelhette volna tökéletesebbnek. Eddig is imádott együtt lenni a lánnyal, de most, hogy nem kell visszafognia magát, hogy akkor érintheti vagy csókolhatja meg, amikor csak akarja, legszívesebben minden idejét vele töltené.

– Ugye tisztában vagy vele, hogy csak attól, mert nézed, még nem fog megjavulni?

Erik összerezzen, aztán bocsánatkérő mosollyal Papa felé fordul.

– Csak... alaposan körbejártam a problémát – mondja bizonytalanul, aztán félszegen elvigyorodik.

Papa nevetve megrázza a fejét.

– Azt hiszem, a hétvégén történhetett egy s más, ha az a lány így elvette az eszed – közli derűsen, aztán viszont tettetett szigorral ránéz. – Viszont megérkezett az öcséd, és gondolom, szeretné visszakapni az autóját.

Erik felpillant. Ahhoz képest, hogy milyen gyakran les a bejárat felé, simán nem vette észre, hogy Örs belépett. Erik bólintással üdvözli, Örs int felé, aztán leül a kanapéra. Nem kell beszélniük ahhoz, hogy az öccse tudja, várnia kell még egy picit.

Erik visszafordítja a figyelmét a motor felé, és gyorsan befejezi, amit elkezdett, már csak néhány simítás, és elvileg minden rendben lesz a kocsival. A férfi sajnálja, hogy Örsnek máris vissza kell mennie, már csak azért is, mert tegnap úgy tűnt, hogy jól érzi magát Vivien családjával. Igazából szerencsés, hogy Vanda Fanniéknál ebédelt, hogy a nagybátyjával lehessen, Irina és Lilla pedig babalátogatóba ment Zoéhoz. Nem mintha Erik nem szeretné nekik is bemutatni az öccsét, de így elsőre könnyebb volt úgy Örsnek, hogy nincsenek annyian. Kisebb társaságban hamarabb feloldódik, és Lilla egyébként is akaratán kívül meghátrálásra késztette volna. Mi tagadás, Örs mindig frászt kapott a nagyon élénk és lehengerlő lányoktól, Lilla pedig határozottan ilyen. Idővel – és ha jobban megismeri – persze valószínűleg megkedveli majd, Lillát, akárcsak Vivient, nehéz nem kedvelni. Irinával viszont egészen biztos, hogy jól megértik majd egymást, mindketten hallgatagok és szelídek, és az öccse az ilyen lányokkal mindig hamar megtalálta a közös hangot.

Eleinte furcsa volt, hogy Örs Olinak szólítja, míg a többiek Eriknek, de hamar megszokta, és jólesett neki, hogy se Evelin, se Jázmin nem faggatózott, miután annyit mondott, hogy korábban nevet változtatott. Egyszer majd talán nekik is elmeséli a gyerekkorát, de a tegnapi nap jó hangulatát nem akarta tönkretenni a múlttal – vagy legalábbis a múltnak a nehéz részével, mert azért azt nem úszta meg, hogy ne faggassák az öccsét egy emberként arról, hogy milyen is volt gyereknek Erik.

Különös érzés volt látni a testvérét Viv családja körében – mintha a múltja és a jelene összeforrt volna, és ahogy ott ült az egyik fotelben, Vivien az ölében, a kezük egymásba kulcsolva, a lány feje a vállán, újra érezte azt a szúrást a szívében, amit szombat reggel is. Valami baljós settenkedett a lelkébe, anélkül, hogy észrevette volna, és makacsul tanyát ütött. Ugyanaz az érzés, ami annak idején arra sarkallta, hogy elinduljon.

Erik picit szorosabban húzta magához Vivient, mintha legalábbis kapaszkodna belé. Mikor a lány kérdőn felé fordult, megrázta a fejét, és puszit nyomott az orrára. Nem akarja Vivient ezzel terhelni, igazság szerint ő sem akar tudomást venni arról, hogy a vele született nyughatatlanság most azt súgja, hogy ugyanaz az ember, aki valaha volt, hogy nem változott semmit, csak játszik, játszik úgy, mint ezerszer korábban más körülmények között. Ha tudomást vesz erről, akkor kénytelen azt is belátni, hogy nem elég jó Viviennek, és erre egyszerűen képtelen. Nem tudja elengedni a lányt most, hogy végre az övé, nem tudja és nem is akarja. Viv bízik benne, szereti, és ez az, ami számít.

Mikor végez, lecsukja a motorháztetőt, megtörli a kezét a nadrágjában, aztán a kanapéhoz megy, és lehuppan Örs mellé.

– Készen van, viheted.

– Mennyivel tartozom?

– Ugye nem gondolod komolyan, hogy elfogadok tőled pénzt?

– Dolgoztál vele, és én egyébként is most örököltem, nem lenne fair, ha nem fizetnék – ellenkezik Örs.

Erik komoran rápillant, és felvonja a szemöldökét. Örs nyitja a száját, de abban a pillanatban Erik szemöldöke még magasabbra szalad, így aztán az öccse mégsem szólal meg, csak bólint.

– Oké, nyertél.

Erik elégedetten elmosolyodik.

– Viszont hosszú út vár rám, úgyhogy indulnom kell – sóhajt fel Örs.

– Örülök, hogy láttalak, tesó.

– Én is.

Szomorú köztük a csend, fáradt és megtört. Ilyen volt akkor is, amikor hét évvel ezelőtt Erik elmondta, hogy elutazik, de arra a pillanatra nem szívesen gondol vissza. Örs még szinte gyerek volt akkor, és látszott rajta, hogy még ha meg is érti, nagyon nehezen fogadja el a bátyja döntését.

– Talán valamikor hazalátogathatnál – jegyzi meg halkan Örs. Nincs a hangjában követelődzés vagy számonkérés, sem ítélet, csupán annyit akar tudatni, hogy bármikor szívesen látják, bár Erik ebben sosem kételkedett. Csupán... nem áll készen arra, hogy visszamenjen oda, ahol minden arra emlékezteti, milyen volt valamikor, mert talán akkor rájönne, hogy tényleg nem változott. Ehhez nem elég erős.

– Rendben – mondja azért, mert nem akarja elkedvteleníteni az öccsét, de Örs átlát rajta.

– Vagy ha más nem, karácsonykor jövök újra – mondja biztatón, aztán félszegen hozzáteszi: – Esetleg... meghívhatnám Nagyiékat is, mit gondolsz?

Erik elmosolyodik.

– Jó lenne.

– Akkor ezt megbeszéltük – mosolyodik el boldogan Örs, és feláll a kanapéról. – Tényleg muszáj indulnom, de ha nem bánod, majd hívlak.

Erik is feláll, átöleli az öcsét, és szelíden megveregeti a hátát.

– Dehogy bánom, sőt, örülnék neki. Vigyázz magadra!

– Te is. És add át Viviennek, hogy puszilom.

Erik kiáll az udvarra Örs autójával, még egyszer megölelik egymást, aztán Örs elindul. Ahogy Erik a forgalomba vesző ezüstszürke autót figyeli, borongós hangulat telepedik rá, amit nem igazán tud magában hova tenni. Az állomásról lassan kigördülő vonatok keltenek ilyen érzést az emberben, mindegy, hogy az ember a vonaton ül vagy a peronon áll. Van valami végtelenül szomorú a távozásban. Pedig hát Örs és ő nem örökre búcsúztak el, ez most nem olyan, mint legutóbb.

Talán csak az a baj, hogy a múltja túl közel került hozzá. Hét éven keresztül szinte sosem gondolt arra, milyen volt, az elmúlt napokban pedig nemcsak, hogy felidézte, hanem el is mesélte, aztán meg annyi minden történt, annyi minden megváltozott, hogy a sok komor és fájó emléknek nem volt ideje lecsengeni benne.

Igen, csak erről lehet szó – győzködi magát, ahogy visszatér a munkához, és inkább arra gondol, hogy tegnap Örs mennyi vidámsággal és szeretettel emlegette fel egy-egy közös sztorijukat. Erik sosem hitte, hogy az öccse ennyi könnyedséggel tud visszaemlékezni a gyerekkorára, de ahogy hallgatta, egyben azt is megértette, hogy nem pusztán Vivien számára volt ő fénylő páncélos lovag, hanem az öccse számára is. Pedig hát akkoriban minden volt ő, csak lovag nem, de azért az jó érzés, hogy Örs gyerekkorát mégis képes volt olykor széppé varázsolni.

Erik gondolatai csapongva vesznek el a múltban. Képek kísértik – ellopott pénztárcákról, a lelkiismeret-furdalásról, mikor a pénz mellett gyerekek fotójára is bukkant, csábításokról, hazug csókokról, megjátszott önmagáról, befizetetlen számlákról, halomba gyűlő szennyesről, Örs sebes térdéről vagy épp láztól csillogó szeméről, az édesanyja kiüresedett, fakó tekintetéről és még ezernyi más keserű képről, de aztán ezek elfoszlanak, és a helyükre Vivien mosolya kúszik.

Viv már az elejétől fogva mindig úgy mosolygott rá, hogy azzal elcsitította a lelkében dúló háborút. Nehéz lenne eldönteni, hogy akkor a boltban igazából ki mentett meg kit saját magától és a benne gyűlő sötétségtől.

Erik megdermed mozdulat közben, mikor könnyű bizsergést érez végigszaladni a gerincén. Leteszi a villáskulcsot, és ahogy megfordul, a nehéz gondolatok olyan súlytalanul rebbennek el a fejéből, mintha soha nem is lettek volna, a helyükre pedig boldogság költözik.

Vivien tétován lép be a műhelybe, a tekintete kutakodás nélkül rögtön rátalál, és az ajka bátortalan mosolyra húzódik. Kicsit sután megemeli a karját, és int neki. Erik elvigyorodik, és elindul a lány felé. Ugyan nem beszélték meg, hogy meddig is terjed a kapcsolatuk nyilvánossága, de ő most nem bír magával, muszáj megcsókolnia Vivient.

Ahogy felé tart, a lány mosolya szélesebbre húzódik, az arca leheletnyit kipirul, aztán ő is megindul. Ahogy találkoznak, Erik a derekánál fogva megragadja Vivient, és a következő pillanatban már az ajkára szorítja az ajkát. Olyan szenvedéllyel csókolja meg, mintha nem is reggel tette volna ezt utoljára, mielőtt eljött Vivienéktől.

Eredetileg nem akart ott aludni, ha mégis, hát a kanapén, de Viv megmakacsolta magát, hogy mivel együtt vannak, és ezt úgyis tudja mindenki, bátran aludhat a szobájában. A férfi végül beadta a derekát – leginkább azért, mert ő maga se vágyott arra, hogy Vivien nélkül aludjon. Most, hogy már szabad, nem tudja elképzelni, hogy valaha is akarna nélküle aludni.

Reggel nem ébresztette fel a lányt, csak finoman megcsókolta, mielőtt elindult volna, és amikor Viv még álmában is viszonozta a csókot, majd elhalón valami olyasmit dünnyögött, hogy „szeretlek", Erik szíve úgy lódult meg, mintha legalábbis épp mérföldeket futott volna le.

Ha nem támadna mögöttük taps és füttykoncert, Erik nem venné észre, hogy még mindig a műhelyben vannak. Még utoljára végigsimít Viv felső ajkán a nyelvével, aztán elhúzódik. Vivien pihegve bámul rá, aztán mikor az ő agyáig is eljut a hangos tetszésnyilvánítás, elképesztően édesen elpirul, és pont úgy, ahogy a konyhában is tegnap, a mellkasára hajtja a homlokát.

– Azt hiszem, ha nem akarom, hogy porrá hamvasszátok a műhelyemet – lép melléjük vigyorogva Papa –, kénytelen leszek ma hamarabb elengedni téged. De azért ne szokjatok ehhez hozzá! Holnap kíméletlen és kemény főnök leszek.

Vivien kibontakozik Erik karjából, és hirtelen átöleli Papát.

– Mintha tudnál olyan lenni, Papa – mondja felnézve az idősödő férfira.

Erik főnöke elneveti magát, aztán szelíden Viv fenekére legyint.

– Na, hess, ne is lássalak titeket holnapig!

Eriknek ezt nem kell kétszer mondani.

– Mindjárt jövök – hajol Viv füléhez, és mielőtt ellépne, még puszit nyom az arcára. A lány bőrén még érezni a novemberi hideg fagyos csípését.

Hálásan bólint Papa felé, aztán a szó legszorosabb értelmében elrohan átöltözni. Tudja, hogy ezért holnap a fiúk halálra fogják piszkálni, de nem érdekli, minél hamarabb kettesben szeretne lenni Viviennel.

Csak pár perc kell, hogy visszaérjen, de Szöcske már Vivien előtt áll, és épp hevesen gesztikulálva magyaráz neki valamit, Vivien pedig megértőn bólogat, Eriknek azonban nincs türelme kivárni, hogy a fiú befejezze.

– Bocsi, Szöcske, de most elrabolom a csajomat – közli megragadva Viv kezét.

Vivien kedves csilingeléssel a hangjában felnevet.

– Mondd el neki, amit nekem mondtál, és a karodba ájul – kiált hátra a válla felett, mielőtt kilépnének a műhelyből.

– Köszi, Viv! – hallják még Szöcske lelkes hálálkodását, aztán már kint vannak a hidegben, távol a figyelő szemektől.

Erik megtorpan, újra magához húzza Vivient, és legalább olyan hevesen, mint az előbb, megcsókolja. Vivient nem kell biztatni, mohón és vággyal viszonozza a csókot. Szinte egymásba olvadnak, és ha Erik nem érezné a hozzájuk dörgölődző hideget, akár az örökkévalóságig csókolná a lányt.

– Szóval a csajod vagyok? – kérdi Viv huncut mosollyal az ajkán, mikor Erik megszakítja a csókot.

– Minden kétséget kizáróan. A csajom – nyom egy puszit Viv szájára Erik. – A barátnőm – érkezik egy újabb puszi. – A szerelmem – mosolyodik el, és ezúttal nem egyszerűen csak egy puszit ad, de elhúzódik, mielőtt túlzottan egymásba gabalyodnának. – Viszont kurva hideg van, és nem akarom, hogy miattam megfázz, úgyhogy jobb, ha megyünk.

Kézen fogva mennek az udvaron parkoló autó felé, és még ha nevetséges is, a férfinak szörnyen nehéz elengednie Viv kezét, míg beszállnak az autóba. Lehet, hogy menthetetlenül nyámnyila alak lett, de nem érdekli. Megőrül ezért a lányért és pont.

– Hogy vagy? – kérdi Viv, amint bezárják az ajtókat.

– Most már jól – fordul felé mosolyogva Erik.

– Miért? Eddig rosszul voltál? – vonja össze a szemöldökét aggódón a lány.

– Nem voltál velem – húzódik félmosolyra Erik szája.

Vivien hátravetett fejjel felkacag, aztán széles vigyorral a férfira néz.

– Nekem is hiányoztál.

Erik gyengéden megsimogatja a lány arcát, hüvelykujja a mosolya ívén játszik. Vivien csillogó szemmel, szinte rajongva bámul rá. Erik úgy érzi, ő sem nézhet most máshogy.

– Ugye tudod, hogy egy rossz romantikus filmbe is elmenne a szövegünk? – húzza el a száját gúnyosan Viv, de a szeme derűsen csillog.

– Leszarom – vágja rá vigyorogva Erik. – Akkor is hiányoztál, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak rád.

Erik elveszi a kezét, becsatolja az övet, aztán beindítja az autót.

– Viv, öv! – szól rá a lányra.

Vivien úgy rezzen össze, mint aki kábulatból ébred, aztán vigyorogva becsatolja az övet.

– Egészen elveszed az eszem – motyogja közben.

– Ne félj, az ész hiányával ma már engem is gyanúsítottak – vigyorodik el Erik, miközben besorol a forgalomba. – És mi legyen mára a program?

– Vannak ötleteim – közli Vivien sokat sejtető hangon.

– Tényleg? – pillant rá lopva Erik.

– Ühüm.

– Például?

– Menjünk hozzád.

Erik szíve nagyot dobban, a testén izgatott vágyakozás vágtat végig megvadulva.

– Egyre gondoltunk.

Igazából Erik egész nap elég nehezen gondolt másra, különösen délelőtt, amikor még olyan végtelennek tűnt az előtte lustán és álmosan nyújtózkodó idő. A percek csigalassan vánszorogtak, és fogalma sem volt, hogy bírja ki addig, mire végre újra láthatja Vivient. Most viszont itt vannak, és ő alig várja, hogy megoszthassa a lánnyal, mennyi mindent képzelt el, míg nem voltak együtt.

Erik szája bolondos, álmodozós mosolyba kunkorodik.

Szombaton azt játszották, hogy ki mit képzelt el korábban, és a férfi örömmel fedezte fel, hogy Viviennek legalább olyan „piszkos" a fantáziája, mint neki. Hihetetlen, hogy még ebben is mennyire passzolnak egymáshoz – talán épp ezért mindannak, amit az évek alatt elképzeltek, csak a töredékét sikerült megvalósítaniuk, de nevetve megfogadták, hogy előbb-utóbb mindent behajtanak egymáson.

Bár a legjobb tagadhatatlanul az volt, hogy egyetlen pillanatra sem okozott Viviennek fájdalmat, hogy csakis gyönyört adott neki. Mikor világossá vált számára, hogy Viv még szűz, először halálosan megrémült, aztán viszont valami egészen más érzés kerítette hatalmába, amire még most sem talál igazán szavakat. Megtiszteltetés számára, hogy ő volt a lánynak az első, hogy korábban sosem engedett magához ennyire közel senkit, hogy rá várt. És boldog, hogy olyan első alkalmat adhatott neki, amilyenre vágyott, hogy nem okozott csalódást, hogy tényleg, minden pillanatában tökéletes volt.

Mikor egy piros lámpa megfogja őket, Erik Viv felé fordul. A lány őt nézi, de nem mosolyodik el. A tekintete peremére töprengés könyököl, a homlokára halvány ráncok futnak.

– Min gondolkodsz? – kérdi Erik.

Vivien pislog, és picit megrázza a fejét, mintha helyére szeretné rázni a gondolatait.

– Semmin – mondja aztán elhalón.

Erik összevonja a szemöldökét, és szúrós pillantást vet a lányra. Mindig így néz rá, ha Viv ferdít vagy hárít, holott mindketten tudják, hogy valójában el akarja mondani, ami nyomasztja.

– Szerinted ez mindig így lesz? Lehet mindig ezen a fordulatszámon pörögni?

Erik megfogja és megszorítja a lány kezét.

– Nem, Viv, abba rövid úton belehalnánk. De ez nem jelenti azt, hogy nem lesz jó.

– Nem akarom, hogy megváltozzon. Tetszik így – fonja össze a karját maga előtt Vivien, és azzal a dacos, morcos csökönyösséggel néz maga elé, amit Erik titkon nagyon aranyosnak talál.

– Szeretlek, és ez nem fog megváltozni – súgja, és ahogy Viv tiszta szerelemmel rámosolyog, a szívében megint felsejlik az átkozott nyughatatlanság, de Erik magában sűrűn káromkodva csak azért is félresöpri. Ha nem vesz róla tudomást, előbb-utóbb talán feladja, és szépen csendesen elmúlik.

De odabent valami mélyen azt súgja, hogy amíg nem néz szembe azzal, aki volt, sosem lehet az, aki Viv mellett, érte, miatta, maga miatt és kettejükért is, lenni szeretne, addig nem lehet igazán az, aki az elmúlt hét évben volt.