Krisz

Egyre türelmetlenebbül vártam Hajnit, aki nem sokára meg is jelent. A nyakamba vetette magát és egy puszit nyomott a szám sarkára. Kicsit meglepődtem, hogy ennyire tüzes és már nagyon bántam, hogy vacsorárainvitáltam, de már nem fújhattam le a meghívást. Kisfiúként viselkedtem, mert bántani akartam Dollit.

– Ez igent jelent a meghívásra? – kérdeztem a heves reakciójából kikövetkeztetve egy erőltetett mosollyal a képemen.

– Igen, köszönöm – belém karolt és a kijárat felé tipegett az oldalamon.

Egyfolytában csacsogott, szinte alig jutottam szóhoz tőle. A mutató ujjam a szájára tettem, hogy fogja be és hallgasson meg.

– Figyelj, Hajni! Nem akarlak megbántani, de ugye azt tudod, hogy ez csak egy vacsora, semmi több.

– Tudom, tudom – legyintett hanyagul, miközben az autójáig sétáltunk.

Amikor odaérünk megvártam, amíg beült és elhajtott, majd én is hazahajtottam. Otthon ittam egy jó erős kávét, de nem akart szűnni a lüktetés a fejemből. Miután a második bögre tartalmát is a szervezetembe juttattam, kezdtem jobban érezni magam és nekiálltam készülődni a vacsorához. Erika pont akkor ért haza, amikor lekapcsoltam a tűzhelyt.

– Szia, mi ez a finom illat? – kérdezte nagyokat szippantva a marhapörkölt illatával keveredő levegőből.

– Vacsora.

– Na, és kit akarsz lenyűgözni? – kérdezte mosolyogva.

– Az egyik tanárnő jön át a Madáchiból.

– Ó – biggyesztette le a száját.

– Mi bajod?

Tudtam, hogy Dollira számított.

– Semmi, csak azt hittem, valaki más kedvéért tettél így ki magadért.

– Akkor tévedtél.

– Ha csak egy baráti vacsi lesz, maradhatok én is. Ugye?

– Tőlem maradhatsz – vontam meg a vállam.

Felmentem az emeletre tusolni. Miután végeztem a mosakodással, felöltöztem és az ablakomhoz léptem. Nem bírtam ki, hogy ne lessek át Dollihoz. Az íróasztalnál üldögélt a laptopja előtt. Pár percig néztem, ekkoreszembe jutott az első találkozásunk. Ahogy aznap reggel az ajtómban állt úgy nézett ki, mint egy angyal. Onnantól kezdve voltam elveszve. Nagy levegőt vettem, még utoljára átnéztem a szobájába, de már nem ült ott. Észre sem vettem a nagy gondolkodásban, hogy kiment. Visszaálltam a tükör elé, belőttem a hajam, aztán lementem a nappaliba és segítettem Erikának megteríteni. 

Nemsokára megszólalt a csengő és elindultam ajtót nyitni.

– Nagyon pontos vagy. Kerülj beljebb – invitáltam a lehető legkedvesebben.

Előreengedtem, de mielőtt követtem volna körbenéztem, ekkor megláttam őt a kerítésükre támaszkodva. A lányt, akit szeretek. Megérezhette, hogy figyelem, mert egyszer csak felém pillantott és egyenesen a szemembe nézett. 

Ledermedve néztem vele farkasszemet. Nagyon szomorú volt a tekintete. A fájdalom a szívembe mart, amikor egy aprót biccentett. Nem bírtam tovább,átléptem a küszöböt, becsaptam magam után az ajtót és egy erőltetett mosollyal visszamentem a húgomékhoz. A bárpultból kivettem egy üveg vörös bort, ami illett a vacsorához, aztán bemutattam a két hölgyikét egymásnak.

– Hajni, ő a húgom Erika. Erika, ő Hajni az egyik kedves kolléganőm.

– Szia, Hajni! – üdvözölte kedvesen a húgom a vendégünket. – Ugye, nem haragszol, ha én is maradok? – vigyorgott Erika bájosan, miközben látványosan végigmérte a vendégünket.

– Nem, dehogyis! Örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott illedelmesen Hajni is, de látszott, hogy nem őszinte a mosolya.

– Foglaljatok helyet és lássunk neki, mert kihűl az étel – szólaltam meg én is, majd elindultam az asztalhoz.

A két veszedelem egymásra erőltetett mosollyal követett. Amikor helyet foglaltak, kitöltöttem a bort, majd leültem Erika mellé, a tanárnővel szembe.

– Mesélj valamit magadról Hajni! – kérte aranyosan a húgom.

– Nincs sok mesélni valóm, unalmas az életem. Huszonnégy éves vagyok, fizikát tanítok a Madáchiban. Már négy éve egyedül élek, illetve nem egyedül, hanem egy kutyával.

– Egy kutyával? Tényleg unalmas életed lehet – szólt be vigyorogva Erika.

– Igen egy kutyával, de azért van olyan férfi, aki tetszik – nézett rám kihívóan. 

Az asztal alatt a lábamhoz nyomta a sajátját. Amit köhögést színlelve odébb húztam.

– Na és ki az a férfi? – tetette a hülyét Erika.

– A bátyád – vágta rá Hajni kertelés nélkül.

Nagyon kellemetlenül éreztem magam, de mosolyt erőltetve az arcomra tovább hallgattam a beszélgetésüket, miközben azért imádkoztam, hogy a húgom ne tegye még kellemetlenebbé az estémet.

– Az nem jó, mert Krisznek más tetszik.

– Erika! – erőteljesen hangsúlyoztam a nevét, ezzel figyelmeztettem, hogy fejezze be.

– Talán nem így van, bátyus? – kérdezte mosolyogva.

– Tényleg? – kérdezte Hajni is.

– Most nem... Illetve nem tudom. Van valaki az életemben – válaszoltam makogva.

– Szóval, van barátnőd? – kérdezte Hajni kételkedéssel a hangjában. Valószínűleg a makogásom nem volt annyira meggyőző.

– Van – mondtam zavartan.

Nem akartam hazudni, de mindenképpen tudatni akartam Hajnival, hogy ne számítson semmire komolyra velem kapcsolatban. Csalódott tekintettel nézett rám.

– Én most megyek. Holnap korán kezdek a kórházban. Nagyon finom volt a vacsora. Köszönöm. Hajni örülök, hogy megismerhettelek. Gyere máskor is, nagyon jó barátok leszünk mi hárman – búcsúzott el tőlünk Erika, mielőtt felsétált a lépcsőn.

– Igazán kedves a húgod.

– Igen, az. Csak néha túl nagy a szája.

– Észrevettem. Na meg a burkolt célzásait is.

– Célzásait? – kérdeztem megemelt szemöldökkel, mint aki nem tudja, miről van szó.

– Ugyan már Krisz, ne mondd, hogy nem esett le. Amint kimondtam, hogy te vagy az a férfi, aki tetszik, a tudomásomra adta, hogy barátnőd van. És úgy köszönt el, hogy eszembe se jusson a barátságodon kívül másra is gondolni.

– Kérlek, ne haragudj rá!

– Nem haragszom. Csak abban bíztam, hogy több lehet köztünk barátságnál.

– Bocsánatot kérek, nem akartalak hamis illúzióba ringatni – mellé álltam és újra töltöttem a poharainkat.

Egy pillanatra elfordultam tőle, mire káromkodni kezdett. Visszafordultam, hogy megnézzem, mi a baj. A fehér, mélyen kivágott felsőjén egy hatalmas bor folt éktelenkedett.

– Jaj, én annyira ügyetlen vagyok! Ez a kedvenc felsőm – sajnálkozott szomorú szemekkel.

– Gyere, ha forró víz alá rakod, nem marad foltos.

Elindultam előtte, mutatva neki az utat az emeleten lévő fürdőszobába. Kinyitottam az ajtót és magam elé engedtem, de ő megragadta a karom és behúzott magához. Hirtelen lekapta a felsőjét és egy szál melltartóban parádézott előttem, amivel roppant kínos helyzetbe hozott. Egy gyors mozdulattal kinyitottam az ajtót és magára hagytam, mielőtt olyat tettem volna, amit később megbánok. Bementem a szobámba és lefeküdtem. Még érződött a párnámon Dolli illata. Hasra fordulva belélegeztem a finom nőies illatot, amit annyira imádtam, de nem sokáig élvezhettem, mert egy perc múlva nyílott az ajtó és Hajni lépett az ágy végéhez.

– Miért rohantál ki, talán zavarba hoztalak? – kérdezte kacér mosollyal, miközben az egyik lábát feltette az ágyra, bepillantást nyújtva fehér tangájára.

– Nagyon tetszel Krisz. Tavaly óta arról álmodozom, hogy a karjaidban vagyok, te pedig mélyen bennem – suttogta, majd felmászott az ágyra.

A csípőmre ült, a feje a nyakamnál volt és rohamosan közeledett a szám felé, miközben tekergőzött az ágyékomon. Olyan hévvel tapadt rám, hogy alig kaptam levegőt. Megszakítottam a csókot és egy erőteljes fordulással magam alá fordítottam, majd amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam róla, mire csodálkozó tekintetében lenézést láttam.

– Hajni, ezt nem akarom!

– Tudom, hogy kívánsz. Éreztem.

– Ez nem helyes. Légy szíves öltözz fel, lekísérlek a kocsidhoz – odadobtam neki az egyik pólómat, majd magára hagytam.

Két perc múlva lejött a lépcsőn. Ígéretemhez híven odakísértem a kapu előtt parkoló Audihoz.

– Jól éreztem magam, habár nem így terveztem az éjszakát – mondta, amikor odaértünk.

– Sajnálom.

Megölelt és arcon puszilt, majd elindult hazafelé. Felnéztem Dolli ablakára. Le volt eresztve a redőny.

Dolli

Azt hittem, csak bántani akart, azért mondta, hogy randija lesz. Erre mit hozott a sors, pont akkor kellett kilépnem az udvarra, amikor a tanárnő becsengetett hozzá. Az a szarházi igazi bájgúnár módjára nyitott ajtót. Pár szót beszéltek, aztán észrevett és le sem vette a szemét rólam. 

Egyfolytában lestem az ablakon át, hogy mit csinálhatnak, de nem láttam semmit, mert nem Krisz szobájában voltak. Némán és szomorúan bámultam kifelé az ablakon azt lesve, meddig marad nála az a nő. A gondolataim egyfolytában rajtuk cikáztak. Elképzeltem, ahogy próbálja elcsábítani Kriszt. Legszívesebben átmentem volna és a szőke hajánál fogva penderítettem volna ki a házukból, de nem tehettem. Amikor újra az ablakomhoz sétáltam a szívem kihagyott egy ütemet. Valaki felkapcsolta a villanyt a szobában. Szorosabban simultam az ablakhoz, hogy jobban átlássak. Krisz az ágyon hasalt. Azon tanakodtam, merre lehet a nő, mert abban biztos voltam, hogy még ott van. Nem kellett rajta sokat gondolkodnom, mert abban a pillanatban megjelent. Az ágy szélénél állt és a már hátán fekvő Kriszre mászott. A csípőjén megállt és az ajkára hajolt. Azt hittem, belehalok. Sokan mondták, hogy egy férfi sem ér annyit, hogy egy nő sírjon érte, nekem mégis patakokban folytak a könnyeim. 

Zokogva leengedtem a redőnyt és behúztam a sötétítő függönyt, hogy még csak egy árnyékot se láthassak abból, amit művelnek. Egész testemben remegtem, a tenyerem izzadt, a szívem vad ritmusban vert. Muszáj volt lefeküdnöm, mert úgy éreztem összecsuklok. A szívem majd megszakadt, megölt az érzés. Minden erőmmel azon voltam, hogy kitöröljem az agyamból, amit láttam. 

Néhány órát sikerült aludnom. Kimásztam az ágyból, hogy egy kis fényt engedjek a szobába. Véletlenszerűen pillantottam az ablakára, ahonnan megláttam őt. Aludt még. A szívem majd megszakadt, amikor visszajátszotta az agyam, hogy éjszaka más nővel volt. Mielőtt elkalandoztak volna a gondolataim elővettem a zuhanyzáshoz szükséges dolgokat, hogy elfogadható állapotba hozzam magam. Mire végeztem a mosakodással és az öltözködéssel, elment a kedvem attól, hogy iskolába menjek. Nem volt erőm szemtől szemben lenni vele. Azt meg főleg nem akartam látni, hogy a kis tanárnőcskével enyeleg.

Visszafeküdtem az ágyba, amikor kinyitottam a szemem már délkörül járt az idő. Felemeltem a telefonom, hogy megnézzem, mennyit aludtam. Délután fél négy volt. Felálltam, forgott velem minden, szédültem és hányingerem volt. Bizonyára megártott a sok idegeskedés. A fürdő felé indultam felfrissíteni magam, de Levi kedves hangja megállított.

– Jó reggelt – megfordultam, hogy én is viszonozzam a köszönését.

– Szia.

– Miért nem vagy a gimiben?

– Nem tudtam aludni este, mert nagyon meleg volt. Reggel pedig elaludtam és elkéstem a suliból, ezért inkább be sem mentem – mondtam halkan.

– Jól vagy? – simogatta meg az arcom.

– Persze – erőltettem mosolyt az arcomra, de észrevette, hogy kamuzok.

– Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – nem akartam tovább becsapni, hisz jól ismert. Tudta, hogy valamit titkolok.

Sírva meséltem el, mi történt, míg ő dolgozni volt. Azt is bevallottam, hogy azért nem mentem a gimibe, mert azok után, amit láttam nem bírnék egy légtérben tartózkodni vele. Felajánlotta, hogy maradjak itthon és majd csak akkor menjek suliba, ha lelkileg jobban érzem magam. Hozzátette azt is, hogy az igazolással ne foglalkozzak, majd ő szerez a kórházból. Nagyon meghatott a kedvessége és a megértése. Megpusziltam az arcát és átöleltem. Szorosan magához szorított, aztán lefeküdt mellém. Érezhette, hogy nem akarok ezen a témán rugózni, mert hamar váltott, amivel sikeresen elterelte a figyelmem. Nem igazán szólaltam meg, csak hallgattam a folyamatos áradozást a betegekről. Annyira belemelegedett a történetei ecsetelésébe, hogy észre sem vette a csendességemet. Két óra múlva felállt és kiment a szobámból. Én ismét a fürdőbe vettem az irány megmosni az arcom. Levi a konyhában csörömpölt, odamentem hozzá és leültem az asztal mellé.

– Mennem kell a kórházba – motyogta, ahogy kiértem.

– Én sem maradok. Megyek kiszellőztetem a fejem – indultam az ajtó felé.

– Nem eszel? – szólt utánam.

– Nem vagyok éhes.

– Kérlek, egyél velem – kérte aranyosan, aminek nem tudtam ellenállni.

– Rendben – bólintottam mosolyogva, és visszaültem az asztalhoz.

Pár perc múlva elém rakta a friss zöldségekkel teli szendvicset, majd ő is leült mellém.

– Közben elmesélhetnéd, mit fogsz tenni, ha találkoztok. Nem kerülheted el életed végéig – nézett fel rám két harapás közben.

– Elfelejtem és túllépek rajta – mondtam szomorkásan.

De még előtte visszakapja a fájdalmat, amit nekem okozott – tettem hozzá gondolatban.

***

Niki hívott telefonon. Kíváncsian érdeklődött, hogy miért nem mentem iskolába. Megfázásra fogtam a hiányzásom okát, de nem hitt nekem, mindenáron át akart jönni meglátogatni. Nehezen, de végül leráztam. Nagyon szerettem őt, de semmi kedvem nem volt még egyszer elmesélni a történteket.

Bekapcsoltam a tévét egy doboz fagyival az ölemben és néztem valami csöpögős szappanoperát. Már kezdtem belemerülni a filmbe, amikor valaki ráfeküdt a csengőre. Elindultam ajtót nyitni. Meglepődtem, amikor megláttam, hogy Krisz támasztja az ajtófélfát.

– Mit keresel itt? – kérdeztem bunkón.

– Miért nem jöttél iskolába? – kérdezte szelíd hangon, miközben lazán besétált a nyitott ajtón, mintha hívtam volna.

– Lesz igazolásom, ne aggódjon, tanár úr! – fordultam utána. A kanapé elé álltam, így szembe kerültem vele.

– Dolli beszélnünk kell!

– Nem akarok veled beszélgetni – förmedtem rá.

– De el akarom mondani, hogy mi történt köztem és a ta...

–...és a tanárnő között? Jaj Krisz, azt hiszed, ez engem érdekel? Leszarom, mit csináltál vele – vágtam a szavába hidegen, miközben a padlót bámultam.

– Csak annyit kérek, hogy hallgass meg.

– Fogd már fel azzal a csöppnyi agyaddal, hogy nem érdekel a mondandód.

– Nem megyek el addig, amíg nem beszéltünk – makacskodott. Láttam rajta, hogy ő is felhúzta magát.

– Gyűlöllek! Nem akarok veled beszélgetni. Nem akarok tőled semmit!

– Nem hiszek neked – elém lépett és megemelte az állam, hogy a szemébe nézzek.

– Az a te bajod, és most takarodj! – ordítottam rá odébb állva, hogy ki tudjon menni.

***

Csütörtökön Viktor, Dani és Gabi is érdeklődött a hogylétem felől. Nekik is megfázásra hivatkoztam. Jó érzés volt tudni, hogy hiányoltak és, hogy törődtek velem. Főleg Viktor hiányolt. Azt mondta, unalmasak nélkülem az órák, mert rajtam kívül senki sem mer szembeszállni az osztályfőnök urasággal.

Unalmamban az ölembe vettem a laptopom és megnyitottam a Facebookot. Meglepődve láttam, hogy Krisz is az ismerőseim közé tartozik. Már el is felejtettem olyan régen jelöltem be. Éppen apának írtam, amikor felugrott a kis ablak jelezve Krisz üzenetét.

Szia! Mikor jössz suliba? – írta.

Semmi közöd hozzá – írtam meg a választ, mire azonnal reagált.

Angyal! Ha elfelejtetted volna az osztályfőnököd vagyok, és a hiányzásod rám is tartozik. Mindemellett aggódom érted.

Mondtam, hogy lesz igazolásom. Ne játszd meg magad, mert tudom, hogy nem érdekellek.

Angyal a sírba teszel! Nem játszok meg semmit. Tényleg érdekel, mi van veled. Unalmasak nélküled az óráim. Már három napja nem szólt be senki és kioktatni sem mer más diák. Csak te mersz szemtelenkedni velem. Hiányzol.

Mondtam már, hogy ne színészkedj! Hagyj békén, ne nekem írj ilyeneket.

Nem színészkedek! De most mennem kell órára. Szia!

***

Aznap Niki meglátogatott suli után. Már három napja nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk.

– Még mindig beteg vagy? – kezdte, amint beengedtem.

– Nem vagyok beteg, de rosszul érzem magam.

– Sejtettem, hogy nem a „betegséged" miatt maradtál itthon, de nem akartalak faggatni, mert tudtam, hogy beszámolsz róla, amint jobban érzed magad.

– Köszönöm – mosolyogtam rá, mielőtt megöleltem.

– Krisz tett valamit?

– Igen, ő – mondtam elkeseredetten.

– Gondoltam. És most mesélj el mindent. Mit tett, amivel ennyire padlóra küldött?

– Velem semmit, de a fizika tanárnővel igen csak jól szórakozott.

– A fizika tanárnővel? – kérdezte meglepetten.

– Hétfő este vele vacsorázott, aztán Krisz szobájában múlatták az időt, ha érted, mire célzok.

Elmeséltem mindent, amit az ablakomból láttam.

– A rohadt életbe! Nem hiszem el, hogy rámászott a tanár úrra, és azt sem, hogy ő hagyta magát.

– Pedig elhiheted. Hagyta és gondolom rettentően élvezte is – mondtam elcsukló hangon.

– Sajnálom – szomorodott el Niki is. – Viszont azt nem értem, hogy ha annyira jól érezte magát azzal a nővel, miért olyan letört napok óta – ráncolta a homlokát. – Úgy néz ki, mint egy élőhalott, amióta nem jársz suliba. Egész héten nem lelte a helyét. Nagyon sokszor észrevettem, hogy elbambult, miközben a padodat nézte. Sőt angol órán átcuccolt a helyedre és onnan tartotta az órát, nem a saját asztalától. Szerintem hiányzol neki.

– Nemrég írta, hogy hiányzom, de nem hiszek neki.

– Mutasd! – lelkesedett fel.

Elé toltam a laptopom és megmutattam az üzeneteket.

– Szeret téged, hidd el nekem! – mosolygott.

– Naná, hogy szeret! És ezt mivel bizonyíthatná jobban, mint azzal, hogy megdugja a fizika tanárnőt – mondtam gúnyosan.

– És, ha nem tette meg?

– Nem vagyok vak. Tisztán láttam, amikor ráfeküdt az a nő és csókolóztak.

– Mást is láttál?

– Szerinted végignéztem, ahogy levetkőztetik egymást és beteszi neki vagy mi?

– Ne haragudj! Csak egy kicsit elbizonytalanodtam, mert egyetlen egyszer sem láttam azzal a nővel. És azt sem értem, hogy miért olyan szomorú napok óta.

– Annyira szomorú? De azért jól van? – kérdeztem félénken.

– Aggódsz érte? – mosolyodott el.

– Én? Dehogy! – horkantam fel.

– Ahogy mondtam, kedd reggel óta elég szótlan és szomorú, de egyébként biztos jól van.

– Mindegy, ne beszéljünk többet róla! El akarom felejteni, de ha állandóan ő a téma, nehéz lesz.

– Oké. Befejezem. Képzeld, tegnap Gabi megcsókolt.

– Ideje volt már – nevettem el magam.

– Hát igen. Már azt hittem, undorodik tőlem.

Miután a csók témát kiveséztük, összevissza beszélt mindenről, alig bírtam követni. Jó kedve volt, így engem is sokszor megnevettetett.

– Holnap jössz suliba? – kérdezte reménykedve.

– Nem nagyon van kedvem, főleg holnap – utaltam arra, hogy péntekenként mind az öt óránk Krisszel volt.

– Kérlek, Dolli gyere! Holnap lesz a buli is – hívta fel a figyelmemet.

– Teljesen kiment a fejemből. De természetesen ott leszek – mondtam vigyorogva.