Krisz

Dolli édesen aludt a karjaimban. El sem hittem, hogy ismét mellette kötöttem ki. Akármennyire is próbáltam, nem tudtam eltaszítani magamtól. Az illata, a teste, nem hagyott nyugodtan létezni. Erősebben szorítottam magamhoz, és a hajába pusziltam, mire megszólalt.

– Meddig akarod még eljátszani, hogy nem érzel irántam semmit? 

Miért nem tud csendben maradni és élvezni a pillanatot, úgy ahogyan én teszem?

– Nem játszok. Tényleg nem érzek irántad semmit – hazudtam.

– Azért szorítasz és puszilgatsz? – kérdezte mindentudóan.

– Ne beszélj hülyeségeket! Vonzódom hozzád, de soha nem lesz futókapcsolatnál több köztünk.

– Eszedbe se jusson, hogy a szeretőd leszek.

– Akkor, felejts el!

Kibontakozott a karjaim közül, és elfordult az ellentétes irányba, miközben az ágyam széléig csúszott. Halkan sírdogált, úgy, hogy ne halljam, de hallottam. A szívem szakadt meg érte, mégsem vigasztaltam meg. Felálltam, kicsoszogtam a fürdőbe, ahol felfrissítettem magam egy zuhanyzással, mert még mindig kibaszottul szédültem. Reméltem, mire visszaérek nem lesz az ágyamban. Nem volt ekkora szerencsém, mert ugyanott feküdt, ahol hagytam. Bár, mire is vártam? Hajnali fél három volt és szakadt az eső. Visszafeküdtem mellé, és elfordultam az ablak felé, hogy ne vigyen kísértésbe, és még véletlenül se érjek hozzá. Elszunyókálhattam, mert mire újra felébredtem, reggel hét óra volt. Nyújtózkodtam, majd megfordultam, hogy felkeltsem Dollit is, mert nem sokára indulnunk kellett volna az iskolába, de hűlt helyét találtam. Éppen felöltöztem, amikor Erika berontott hozzám.

– Minden rendben? – kérdezte kifulladva.

– Igen, veled?

– Velem is. Találkoztam Dollival a kapujuk előtt. Megkért, hogy nézzek be rád, mert tegnap nagyon kiütötted magad – mondta félénken.

– Nem kell élve eltemetni, csak pár kortyot ittam Lórival – mordultam rá.

– Értem, akkor én megyek is. Nagyon fáradt vagyok – mondta, aztán villámgyorsan eltűnt.

Miután megittam a napi kávéadagomat és embert varázsoltam magamból, elindultam a gimibe. Alig vártam, hogy munkába álljak, mert addig sem gondoltam Dollira.

Dolli

Kisurrantam az ágyából és haza futottam. Nem akartam újabb esélyt adni arra, hogy megbántson. A fürdőbe rohantam elvégezni a reggeli rutinomat iskola előtt. Farmert és egy szűk pólót vettem fel a szokásos magassarkú cipőmmel. Vállamra kaptam a táskám, és már rohantam is. Amikor a suli elé értem Niki nagyban veszekedett Alízzal.

– Nem bírod felfogni te agyatlan, hogy nem miattam dobott? – ordította Niki.

– Mi van itt? – léptem közelebb, és a barátnőm mellé álltam.

– Ez a hülye azt hiszi, hogy elvettem tőle az agyonhasznált barátját – közölte azt, amit már hallottam.

– Hazudsz – kiáltotta Alíz és egy hatalmas pofont csengetett le Nikinek.

– Te ribanc! – ugrottam elé, majd egy jól irányzott mozdulattal a földre löktem. 

Hatalmasat esett, szerencsétlenségére, éppen egy sáros pocsolyába. Próbált felállni, de gyorsabb voltam nála. A hasára ültem és sorozatosan kapta a nagyobbnál nagyobb pofonokat.

– Valaki elmagyarázná, mi folyik itt? – hallottam meg Mészáros hangját a hátam mögül.

Nahát, ha valaki nem hiányzott az éppen az igazgató volt.

– Dolli megtámadott, pedig hozzá sem szóltam – pattant fel a vaksi, a nadrágjából sáros víz folyt kifelé. Nem bírtam tovább, nevetnem kellett.

– Ezt olyan viccesnek találja Angyal? – húzta össze a szemöldökét az igazgató.

– Nem, uram!

– Akkor, mire ez a nagy jókedv? – lépett elém.

– Nincs jó kedvem, uram – haraptam a számba, mert Alízt látva megint a nevetés kerülgetett.

– Csak úgy belelökött a pocsolyába – vonyította, miközben a szemüvegét tisztogatta.

– Csak úgy a francokat! Nem kellett volna szemétkedned és megütnöd Nikit – kiáltottam.

– Angyal, azonnal velem jön az irodámba! – Elindult, de amikor látta, hogy nem követem, visszafordult. – Külön kérvényt kell benyújtanom?

– Már megyek – diadalmasan vonultam utána, mintha valami díjat mentem volna átvenni.

Mészáros irodája tipikus igazgatói iroda volt. Hatalmas bőr kanapé az óriási íróasztal mellett, mögötte pedig bőr fotel. A falat könyvek és oklevelek borították. A sarkamon egyensúlyoztam, és a számat harapdálva nézelődtem.

– Leülne? – mutatott a vele szemben lévő székre.

Leültem és rámosolyogtam.

– Miért vagyok itt? – kérdeztem, mintha mi sem történt volna.

– Mondja csak Dolli, teljesen hülyének néz? – hajolt előre és összekulcsoltaujjait.

Tipikus igazgatói viselkedés. Egy pillanatig dermedten néztem rá. Most mondjam meg, hogy egészen közel jár a valósághoz? Na nem, az tényleg nem hiányozna.

– Nem, igazgató úr! – ráztam hevesen a fejem.

– Akkor, mégis mi volt ez a kérdés? Alíz már egyszer panaszkodott, hogy durván viselkedik vele, de nem igazán hittem neki.

– Azt helyesen tette, mert ő az, aki durván viselkedik velem – emeltem fel a hangom.

– Kérem, próbálja megőrizni a nyugalmát.

– Nézze, uram! Én teljesen nyugodt vagyok, de azt nem hagyom, hogy megrágalmazzon olyasmivel, amit nem követtem el.

– Nem lökte fel és ütötte meg Gazdag Alízt?

– De, igen.

– Nem mondott neki csúnya dolgokat?

– Mégis mire gondol? – kérdeztem vissza.

– Ne játsszon a türelmemmel!

– Kérem, próbálja megőrizni a nyugalmát! – mosolyogtam az arcába, amikor elismételtem a szavait.

– Angyal! – hangsúlyozta fenyegetően.

– Jó rendben, mondtam neki, de megérdemelte – vontam meg a vállam.

– Nézze, Angyal! Nagyon gyengén tanul, és ha az apját nem kedvelném, maga nem lenne ebben az iskolában a tanulmányi átlagát tekintve.

– Köszönöm – mosolyogtam.

– Nem dicséretnek szántam. Valahogy be kellene illeszkednie a társasági életbe, nem gondolja? Hallottam, milyen tiszteletlenül viselkedik Herczeg tanár úr óráin is.

– Az nem...

– Angyal, ezt a kis incidenst elnézem magának, ha ezek után messziről elkerüli Alízt, és megcsinál mindent, amit Herczeg Kristóf tanár úr kér. Felelősségteljesebben kell viselkednie. Ma el is kezdheti! Értjük egymást?

– Hát én...

– Egy rossz szót se halljak önről, máskülönben felhívom az apját, hogy keressen magának más gimnáziumot – fenyegetett meg. – Most mehet.

Kisétáltam az igazgatóiból. Niki rémült ábrázattal várt az ajtó előtt.

– Dolli ne haragudj, nem akartalak bajba keverni. Miért nem mondtad, hogy én tehetek mindenről?

– Nyugi, csak beszélgettem kicsit Mészárossal. Tudod, hogy mennyire imádjuk egymást – vicceltem el a dolgot.

– Mióta is? – kérdezte immár mosolyogva, miközben elindultunk a termünkbe.

– Gyerekkorom óta – nevettem. – Sziasztok – köszöntem, amikor beértem.

– Remélem, megkaptad a magadét – állt elém Aliz.

– Tűnés innen ribanc! – mordultam rá.

– Mi történt? – kérdezte Viktor védelmezően mellém állva.

– Ez a liba szemétkedett Nikivel, én meg kicsit meglöktem és helyrepofoztam. Nem hittem, hogy eltaknyol – forgattam a szemem.

– Ne törődj vele, csak kerüld a bajt – ütögette meg a vállam.

– Én kerülöm.

– Ja, csak a baj talál meg mindig téged – nevetett.

Az első óra informatika volt Nagy Ernő tanár úrral. A második óra történelem lett volna Sebestyén Vera tanárnővel, de helyette Simon Hajnalka, a fizika tanárnő érkezett, akit igen alaposan áttanulmányoztam, mivel Krisz utalt rá, hogy lehetne köztük valami, ha akarná. Féltékenységet éreztem, mert igazán szép nő volt. Szőke hajú, kék szemű és korban is jobban illett Kriszhez, mint én. A harmadik óra földrajz volt Tivadar András tanár úrral, aki a mogorvaságával azonnali utálatot keltett bennem. 

Végül elérkezett a negyedik óra. Hamarosan megérkezett Krisz, és mint mindig, szívdöglesztően nézett ki. Farmer, kék V nyakú felső és az elmaradhatatlan fehér Nike cipő volt rajta. Ahogy meglátott elmosolyodott, majd próbálta leplezni, hogy végigmér, de láttam, hogy azt tette.

– Sziasztok! – köszönt fáradtan, karikás szemekkel.

– Jó napot, tanár úr!

– Most csak beszélgetni fogunk, mivel ez az első irodalom óránk. Persze, csak ha nincs semmi probléma, amit meg szeretnétek velem beszélni.

– Nincs – kiabáltuk egyszerre.

– Rendben, akkor kezdjük is. Mindenki mondja el, mit olvasott legutóbb.

Horváth Alex: William Golding – A legyek ura

Németh Nikolett: Anna Todd – Miután sorozat

Angyal Doloresz: Egy ajtó névjegyet: Mészáros Jenő Árpád igazgatói iroda.

Istenes Viktor: A pólómon lévő márkát – mondta büszkén, mire hátrafordultam és leolvastam a hatalmas betűkkel írt Nike feliratot.

Gazdag Aliz: Colleen Hoover – Hopeless

Szántó Gábor: A cigis dobozon hátoldalán lévő figyelmeztetést.

Balogh Dániel: A buszjárat menetrendjét.

Gazdag Elizabeth: E.L. James – A szürke 50 árnyalata

Kucsera Roland: A barátnőm, Elizabeth SMS-ét reggel, amit még este küldött.

Kozma János: Jennifer L. Armentrout – Obszidián

– Ahogy eddig is sejtettem, az osztály fele idióta – jelentette ki Krisz nemes egyszerűséggel. – Gondolok itt Angyalra, Istenesre, Szántóra, Baloghra és Kucserára. Angyal, hallottam a reggeli akciódat. Szerencséd van, hogy nem én vagyok az igazgató, mert ha én lennék, már repültél volna innen – vágta oda nekem vigyorogva.

– Ezen nem lepődtem meg – húztam el a számat.

– Istenes, te viszont nagyon megleptél, azt hittem, olvasni sem tudsz – mondta megszégyenítve Viktort is.

– Nem is, csak a pipáról ismertem meg a felsőm – nevetett Viktor, mire Krisz a szemét forgatta.

– Szántó, én a helyedben nem dohányoznék, mert pusztítja az agysejteket és neked így is szörnyen kevés van belőle – vágta oda a harmadik áldozatának.

– Na, ezzel most teljesen meggyőzött, tanár úr! – gúnyolta ki Gabi is.

– Balogh, mi a fenének olvasod a menetrendet, ha apád kocsival hord be az iskolába?

– Kedves, tanár úr! Ha látná, mennyi dögös csaj vár reggelente a buszra, maga is megállna és úgy tenne, mintha a menetrendet tanulmányozná – magyarázkodott fürtöcske, mire Krisz csak leintette.

– Kucsera, jobb lenne ha az üzeneteid helyett a tankönyveket olvasgatnád, mert megjegyezném, nem csak szőke, de elképesztő sötét is vagy.

– De, tanár úr, ha tudná, mit kaptam Eliztől, hogy csak reggel válaszoltam... Csoda, hogy még élek – védte magát a barátnőjére mosolyogva.

– Elegem van belőletek – megcsóválta a fejét, majd visszasétált a tanári asztalhoz és leült. A kezébe vette az egyik tankönyvet és bőszen magyarázta, hogy mik lesznek a kötelező olvasmányok, utána pedig valami versekről beszélt.

Kötelezők? Versek? Ha százszor elolvasnék egy verset, akkor sem bírnám felfogni, mire akar utalni az író a hülye metaforáival, vagy mik azok.

– Chhh... – hallattam hangosan is a nem tetszésemet.

– Valami gond van Angyal?

– Nincs, mi lenne? – lázadtam fel.

– Melyik verset olvastad utoljára? – kérdezte vigyorogva, miközben biztos voltam benne, hogy tudja a választ. Egyiket sem.

– Már nem tudom, olyan sokat olvastam – válaszoltam angyalian mosolyogva rá.

– Akkor a kedvedért... Mivel látom, mennyire szereted a verseket, a következő órára, ami holnap lesz, mindenki ír nekem egy verset, amit leosztályozok – kérte büszkén.

– Nagyon boldoggá tett, köszönöm szépen! Maga a kedvenc tanárom – gúnyolódtam vigyorogva.

A többiek egy nagyon csúnya nézéssel kedveskedtek nekem, amiért miattam kellett verset írniuk. Na, nem mintha érdekelt volna a problémájuk.

Megszólalt a csengő és Krisz kisétált a teremből. Az ötödik óra biológia volt Rengő Kálmán tanár úrral, aki azonnal szimpatikus lett nekem, mert a vicces beszólásain nagyon sokat nevettünk. Órák után elmentünk Nikivel az egyik közeli kávézóba meginni egy turmixot.

– Egyszer még megjárod ezt a sok szemtelenkedést a tanár úrral – vihogott Niki.

– Ugyan már, mi bajom lehetne? Viszont, ezentúl rendesen kell majd viselkednem, mert meg akarom mutatni az igazgatónak, hogy igazából én egy nagyon jó kislány vagyok – húztam ki magam.

– Megfenyegetett Mészáros, hogy felhívja apádat és kirúg a gimiből, ugye? – kérdezte szomorkásan.

– Meg, a mocsok – sóhajtottam egy nagyot, miközben megkavartam a turmixomat. – Oda kell figyelnem, mert ha apám megtudja, tuti, visszavisz Londonba. El sem hiszed, meddig győzködte Levi, hogy elengedjen. 

Miután megittuk a turmixunkat elbúcsúztam Nikitől és hazaindultam. Levi már otthon volt, még ebédet is csinált, de nem igazán voltam éhes. Egy keveset ettem, majd leültem mellé és beszámoltunk egymásnak az aznap történtekről. Boldogan mesélte, hogy Erika a barátnője lett, de az viszont nagyon idegesítette, hogy bujkálniuk kellett Krisz elől, mert Erika félt. Mondtam, hogy ne idegeskedjen előbb-utóbb úgyis bele fog törődni a szerelmükbe, mert nem lesz más választása. Ráadásul, ha Erika viszont szereti, úgysem fogja hagyni, hogy Krisz miatt tönkre menjen a kapcsolatuk.

***

Elővettem a füzetem, hogy megírjam azt a rohadt verset, amit Krisz kért. Vagy fél óráig ültem az üres lap felett. Egyetlen mondat sem jutott eszembe, amit leírhattam volna. Végül a kapcsolatunkon gondolkodtam, hátha megszáll az ihlet. De semmi. Egyetlen értelmes gondolatom sem volt. Egy óra töprengés után megembereltem magam és leírtam egy nyamvadt sort. 

Haladás Dolli, ha így folytatod, holnap délre meg lesz egy versszak – dicsértem magam.

Legszívesebben felrúgtam volna Kriszt, amiért ilyen lehetetlen feladatotadott. Minden hülyeség eszembe jutott, csak az nem, amivel folytathattam volna a megkezdett mondatot. Végül hajnali négyre megszállt az ihlet, és sikerült összehoznom a remekművet, amitől reméltem, dob majd egy hátast.

Lefeküdtem aludni, de nem igazán tudtam. Mészáros fenyegetése jutott eszembe. Nem akartam, hogy apáék tudomást szerezzenek a dolgaimról. Visszább kellett vennem magamból, ha Pesten, és legfőképpen Krisz közelében akartam maradni. Márpedig akartam, nagyon is. Holnap megmutatom a gimiben, hogy milyen kedves és elbűvölő vagyok. 

Az lesz az én nagy napom és semmi sem ronthatja el – döntöttem el.

Még a mobilom ébresztése előtt kipattantak a szemeim, de mivel túl fáradt voltam, gondoltam pihenek még vagy öt percet. Amikor újra a telefonomra néztem, fél nyolc volt, ami annyit jelentett, hogy elkések az iskolából, ha nem sietek. Gyorsan a fürdőszobába rohantam, tusolás után magamra kaptam a fürdőköpenyem és berontottam a szobámba. Találnom kellett valami szolid ruhát, hogy el tudjam játszani a kedves és ártatlan iskoláslányt, ha már annyira erre vágyott mindenki. Fehér nadrágot és szűk, hosszú ujjú felsőt vettem fel, fehér tornacipővel. Mire az iskola elé értem tíz percet késtem, és még fel kellett érnem a terembe.

Ilyen nincs, kurva jól kezdődik a napom. Még az Isten sem akarja, hogy jó kislány legyek – bosszankodtam.

Futottam a másodikra, kettesével szedve a lépcsőfokokat, miközben azon imádkoztam, hogy a tanár is késsen. Mint egy őrült, úgy szaladtam a folyosón, és rontottam be a tizenegyes terembe.

Gratulálok, Dolli, most tényleg eljött a halálos ítélet ideje! Üres a pokol, mert itt van az ördög.

Elfelejtettem, hogy egész nap Krisszel leszünk. Ledermedve álltam az  ajtóban, mindenki engem bámult, én azonban csak Krisz arcára fókuszáltam. Az asztal mellett állt, összekulcsolt kezekkel és nem tűnt valami boldognak.

– Mikor van a születésnapod Angyal? – húzta fel a szemöldökét kérdően, mire csak pislogni tudtam.

Először is azért, mert a rohanás végett, annyira ki voltam fulladva, hogy egy hang sem jött ki a torkomon. Másodszor pedig azért, mert meglepett a kérdése.

– Micsoda? – kérdeztem értetlenül.

– Gondoltam, megleplek egy órával és akkor talán nem fogsz elkésni – válaszolta egy ravasz mosollyal, majd kacsintott egyet.

Már vagy ezredszerre égetett le az osztály előtt. Állandóan én voltam a célpont. Nem fért a fejembe, hogyan utálhatott annyira azok után, ami köztünk történt.

– Van órám, szóval nem kell felesleges cuccokra pazarolnia a pénzét, tanár úr! – vágtam egy grimaszt és elindultam a terem vége felé, ahol a padom volt. Alig léptem párat, amikor ismét megszólalt.

– Akkor nagy kérés lenne, hogy időben érkezz az órámra?

– Nem nagy kérés, csak teljesíthetetlen – mosolyogtam elégedetten.

– Mi bajod van az iskolával, hogy állandóan késve érkezel? – kérdezte egyre feszültebben.

– Az iskolával nincs bajom, csak néhány tanár elveszi tőle a kedvem – mérgesen folytattam az utat a helyemig, a táskámat rávágtam az asztalra.

– Akkor, ajánlom, hogy... – még folytatta volna, de szerencsémre egy kopogtatás megzavarta a beszólását.

– Elnézést a késésért, tanár úr! Tegnap este fuvolaórám volt és sokáig gyakoroltam. Reggel pedig véletlenül elaludtam, de többé nem fordul elő – kért bocsánatot Alíz, miközben kiskutya szemekkel pislogott felé. 

A mocskos kis ribanc. Azt hiszi, Krisz majd be fog dőlni az álszent nézésének? Hah, arra várhat, ugyanis ez soha nem fog megtörténni. Amúgy is, ki veszi be, hogy fuvola órája volt? Mégis min fuvolázott? Azt sem tudta, hogy a fuvola egy hangszer. Herczeg nem úgy nézett ki, mint akit nagyon zavarna Alíz késése. Bezzeg az én késésem az más tészta volt neki.

– Ülj le, és maradj csendben!

– Nem tudtam, hogy fuvolázol – szóltam oda neki vigyorogva, miközben felálltam és a lábamat a székemre tettem. – Ki volt az áldozat? Botond a focicsapatból vagy Karesz a sulibandából?

– Igenis fuvolázom – húzta fel a szemöldökét a vaksi.

– Elhiszem, csak az a kérdés, hogy min?

– Nocsak, mondja ezt a flegmák királynője, akin egész London végigment.

– Ha te mondod, biztos úgy van – vetettem oda egy hamis mosollyal.

– Mondd neked valamit az a szó, hogy iskola? – állt a padom elé Krisz, akiről totál elfeledkeztem. Rákaptam a tekintetem, miközben megcsapott az illata, amivel teljesen kitörölt minden gondolatot az agyamból. Aprót bólintottam és reméltem, annyiban hagyja a dolgot. – Órán vagy, ami azt jelenti, hogy azt kell csinálnod, amit mondok. Szóval vedd le a lábad a székről, ülj le normálisan és maradj csendben, ugyanis senki sem kíváncsi a szexuális kalandozásaidra – szidott le, miközben kihúzta a lábaim alól a széket.

– Na, finomabban nem lehetne? – csattantam fel, amikor majdnem elestem.

– Fogd be a szádat, és ne kelljen még egyszer rád szólnom, ugyanis akár hiszed, akár nem, nem te vagy a világ közepe – csóválta meg a fejét, majd elindult a helyére.

– De, én...

– Tudom, te semmit sem csináltál, csak élvezed, ha a figyelem központjában vagy – bólogatott. – Ha, így folytatod, elég sok időt fogsz eltölteni az igazgatóiban – tette még hozzá, mire szó szerint lefejeltem a padot, a héten már sokadjára.

– Tudja, tanár úr, én rettentően szeretem ám magát – emeltem fel a fejem. Megdöbbent, de nem állta meg, hogy ne mosolyodjon el a mondatomon. – Ezért viselkedek így, mivel így mutatom ki a szeretetemet – tettem hozzá komolyan.

Megcsóválta a fejét, végül lehajtotta és elkezdte az előtte lévő papírokat rendezgetni.

Szerette őt a hóhér. Főleg, amikor ilyen szinten megalázott.

Amúgy is, miért csak rám szólt? Alíz is ugyanúgy beszólt és elkésett, miért csak engem égetett be? Utáltam, ha megaláztak. Ő pedig szeretettel tette minden adandó alkalommal. És hol volt még a tanév vége? Még csak egy hete jártunk iskolába. Addigra kitépem az összes hajam, ha így folytatja. De, ha játszani akar, hát megkapja. Nem érdekelt, hogy idősebb tőlem hét évvel, sem az, hogy a tanárom és, hogy fülig bele vagyok zúgva. Eldöntöttem, hogy nem hagyom többé magam megalázni, már az sem érdekelt, ha Mészáros kirúg a tiszteletlen viselkedésem miatt.

– Ugye, maga is szeret engem, azért szólogat be állandóan?

– Angyal, ne akard, hogy elveszítsem a türelmem, mert nagyon megjárod! – mordult rám.

– Hű, hogy megijedtem – forgattam a szemem. – De, ezt most igennek veszem – vigyorogtam rá.

– Hát, hogyne vennéd annak. Imádlak, Angyal! – nézett úgy, hogy még jobban megalázva éreztem magam.

Tudtam, hogy csak poénkodni akart, ettől függetlenül rosszul esett. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Ő is észrevette és próbálta volna korrigálni a beszólását, de megszólalt a csengő, mire ugyanolyan gyorsan kisiettem a teremből, mint amilyen gyorsan bementem.

Krisz

A második óra is osztályfőnöki volt. Eldöntöttem, hogy viselkedni fogok, mert az előző órán annyira megsértettem Dollit, hogy majdnem sírva fakadt. Már épp bocsánatot akartam kérni, de pont akkor szólalt meg a csengő, és ő kimenekült a teremből. Csillapíthatatlan dühöt éreztem, amikor az egész osztály előtt poénkodott a „szeretlek" dologgal, ennek ellenére úgy kalapált a szívem, amikor kimondta, mint még sosem. 

A teremből kiérve a büféhez indultam egy kávéért, amikor megláttam, hogy Dolli és Niki is a sorban áll. Hangosan köhögtem egyet, hogy felhívjam magamra Dolli figyelmét, ami sikerült is. Intettem a szememmel, hogy jöjjön utánam. Megálltam egy eldugott részen, majd amint utolért, bementünk egy üres terembe.

– Miért hoztál ilyen kellemetlen helyzetbe? – szegeztem neki a kérdést, mihelyst bezártam az ajtót.

– Én hoztalak kellemetlen helyzetbe? Akkor, te mit csináltál?

– Az agyam eldobom! Mégis, hogy képzelted, hogy kilenc ember előtt megkérdezed, hogy szeretlek-e? – támadtam rá magamból kikelve.

– Ha nem szégyenítenél meg állandóan, másképp viselkednék – mondta dühösen.

– Ha még egyszer megpróbálsz nevetségessé tenni, nem állok jót magamért.

– És mégis mit fogsz tenni? – kérdezte nevetve.

– Majd meglátod!

– Mutasd meg most! – kérte felhúzott szemöldökkel.

Elkaptam a karját és magamhoz rántottam. Csak néhány centiméterre volt az ajka tőlem. Közelebb hajoltam, szinte a szájába suttogtam.

– Jobban teszed, ha nem provokálsz. És megmondtam már, hogy ne tegezz, ha az iskolában vagyunk – megvető pillantással néztem rá, majd otthagytam.

Csengő után a terembe érve láttam, hogy Dolli meg van fordulva a széken. Elmélyülten beszélgetett Istenessel, aki olyan szerelmes pillantásokat lövellt felé, hogy még egy vak is észrevette volna, hogy odáig van érte. Hangosan megköszörültem a torkom, de észre sem vettek.

– Angyal, lennél olyan kedves, hogy előre fordulsz? – kértem kedvesen, miközben a dühtől alig láttam.

– Elnézést, tanár úr, nem vettem észre, hogy bejött – mosolygott kivirultan.

– Most már észrevetted, és megadhatod a tiszteletet.

– Bocsánat – fordult felém széles mosollyal.

A sírba fog tenni év végéig.

Megbeszéltünk mindent, amit akartam a második osztályfőnöki órán, még hátra volt két rajz és egy irodalom. Az első rajz órán mindenkinek le kellett rajzolnia azt a dolgot, amitől a legjobban félt. Azért találtam ki ezt a feladatot, mert kíváncsi voltam, Dolli mitől fél igazán. Bár, abban a hiszemben voltam, hogy még rajzolni sem tud. Valahogy nem néztem ki belőle, hogy bármiben is tehetséges lenne. A szexen kívül, mert abban tagadhatatlanul egy istennő. Feledhetetlen volt mindkét alkalom vele. De még ha megpróbáltam volna elfeledni, akkor sem ment volna, mert az autóm, amit mindennap használtam és az átkozott tanári asztal is folyamatosan visszapörgette bennem az eseményeket. Mindenki serényen rajzolt, így feltűnés nélkül figyelhettem Dollit alkotás közben. A haját hátra kötötte, a keze egy pillanatra sem állt meg. Csak rajzolt és rajzolt, kizárva a külvilágot. Nagyon kíváncsi lettem. Oda akartam menni megnézni, min dolgozik ennyire, de úgy döntöttem, megvárom, míg befejezi. A második rajzóra közepére be is fejezte mindenki. Gazdaggal összeszedettem és kihozattam az asztalomra. Miután végignéztem az idiótábbnál idiótább rajzokat – pók, kígyó, hullámvasút –, megálltam Dolliénál. Széles mosolyra húzódott a szám. Olyan élethűen ábrázolta a vihart, mintha egy fénykép lett volna.

– Remek munkák születtek. Angyal, téged külön megdicsérlek, a tied lett a legszebb! – néztem a szemébe, mire meghatottan mosolygott rám, és csillogó szemekkel megköszönte.

Csengő után megkezdődött az irodalom óra. Kíváncsi voltam, mit remekelt Dolli. Biztos voltam benne, hogy ha a rajzon nem is, de a versen kétségtelenül elbukik. Gazdaggal ismét beszedettem a lapokat és leültem átnézni a műveket. Előkerestem Dolli versét.

Angyal ír verset az ördögnek,

Aki nap mint nap megalázza, annak a köcsögnek.

Aki, csak kihasználja, ha úgy tartja jó kedve,

Aki sohasem szerette, csak játékát lelte benne.

Aki forró csókokkal, öleléssel halmozta,

Aki egy nap úgy döntött, az Angyalát elhagyja.

Az Angyal, amikor meglátta, azt hitte, egy hercegre lelt benne,

de a Herczeg megváltozott, és az Angyal álmait elvette.

Azóta az Angyal zombiként jár,

Ha látja hercegét, szíve nagyon fáj.

Hiába vágyik csókra, ölelő karra,

Herczegből ördög lett, s szarik a csajra.

Az Angyal tudja, hogy a hercege nem szereti.

A Herczeg az Angyalt, csak kineveti,

Ezért az Angyal addig fog harcolni,

míg a Herczeget el nem feledi.