Krisz

Alig vártam, hogy véget érjen a nap. Dolli egyszerűen kikészített. Nem akartam elhinni, hogy kikezdett Istenessel. Örülnöm kellett volna, hogy túl akart lépni rajtam, de nem tudtam. Azzal koronázta meg a napomat, amit a feladatban írt. Majdnem elájultam, amikor elolvastam. Amikor hazaértem Erika az asztalnál ült és sírt. A látványa megijesztett, nem szerettem így látni. Igazából senkit sem szerettem sírni látni.

– Mi a baj? – kérdeztem aggódva. A vállát simogattam, ahogy a széke előtt térdeltem. Megölelt és a vállamon zokogott tovább. – Erika megijesztesz. Kérlek, mondd el, mi történt!

– Te történtél.

– Én? Mégis mit tettem? – Nem értettem semmit.

– Már nem bírom, Krisz! Megpróbáltam, de nem megy. Nagyon fáj. Nem akarom mással látni, mert én... Beleszerettem – szipogta a számomra értelmetlen mondatokat.

– Kibe szerettél bele? Mit nem bírsz? Erika beszélj világosan, mert semmit sem értek.

– Levibe. Megpróbáltam betartani, amit neked ígértem. Esküszöm, hogy kerültem. Hozzá sem szóltam, de már nem bírom. Nem tudok továbbra is átnézni rajta, mert tiszta szívemből beleszerettem. Rohadtul féltékeny vagyok, már nem bírom idegekkel. Mióta megjelent a színen Mónika, az új gyakornok, sülve-főve együtt vannak. Még a vak is látja, hogy mindent megtesz, csak hogy elcsábítsa Levit.

– Már megint az az Angyal fiú. Ezt már ezerszer megbeszéltük. Te is, és én is távol tartjuk magunkat az Angyaloktól. Ők az ellenségeink Erika, nem szabad beleszeretned! – Néztem kisírt szemébe.

– Már késő. Nem tehetek róla, de beleszerettem, és mióta nem vagyok a közelében szenvedek – siránkozott tovább.

– Ne idegesíts te is! Nagyon szép lány vagy, keress magadnak valaki mást. Biztos vannak a kórházban jóképű orvosok vagy ápolók, akik mindent megadnának, ha észrevennéd őket.

– Nem érdekel senki más! Nem érted meg, hogy őt szeretem? – kelt ki magából.

– Vele akkor sem lehetsz! – csattantam fel én is.

– Krisz, kérlek!

– Nem! Megbeszéltük, hogy levegőnek nézzük őket – kiáltottam feszülten.

– Te nézd Dollit levegőnek ha tudod, de nekem nem megy. Szeretem Levit, és nem fogom megvárni, míg helyettem beleszeret valaki másba.

– Ha, így gondolod, tégy amit akarsz, de engem felejts el! Nem fogom végignézni, hogy egy olyannal vagy, akinek az anyja tönkretette a családunkat – mondtam dühösen, majd felálltam előle és otthagytam.

Már csak ez hiányzott! Nem volt elég bajom az egyik Angyallal, a másik is bekavart az életünkbe. Akármennyire is fájt a húgomat úgy látni, nem engedhettem, hogy vele legyen. A Herczeg és az Angyal vér nem keveredhetett még egyszer. Idegesen ledobtam magam az ágyra. Véletlenül az ablakra vetődött a tekintetem. Dolli az ablak előtt volt, és felém nézett. Felpattantam az ágyról és leeresztettem a redőnyömet. Elég volt az Angyalokból. Rosszul voltam tőlük.

Másnap utolsó két óra

– Good afternoon! – köszöntem, amikor beléptem az osztályba.

– Good afternoon!

A szokásos körök után – Dolli hiányzik, senkinek sincs problémája vagy megbeszélnivalója – elkezdtem tartani az órát.

– Átnéztem a dolgozatokat, mindenkié ötös lett. Gratulálok!

Ekkor nyílt az ajtó, és a „drága" Angyal kisasszony lépett be.

– Elnézést a késésért tanár úr! Volt egy kis problémám – suttogta lehajtott fejjel.

– Már megszoktuk a késéseidet, ne is erőltesd magad azon, hogy időben megjelenj az iskolában. Órák után beszédem van veled – szóltam szigorúan.

– Miért? – kérdezte ártatlan szemekkel.

– Mert állandóan késel, és a tetejébe még feleselsz is. Most pedig ülj a helyedre, és maradj csendben! – utasítottam, mire fanyalogva beült a padjába. 

Elindultam utána és kiosztottam a lapokat. Rá sem néztem, csak ledobtam a padjára a dolgozatát. Nem nyúlt érte, csak akkor, amikor észrevette, hogy a kék színű kérdései alatt ott virítanak pirossal a válaszaim.

1. Miért vagy dühös, nem tetszik valami? Amúgy, jó ötlet volt ez a játék. Köszi.

– Cseppet sem vagyok dühös. Szerintem is jó ötlet volt.

2. Azt hitted, csak te létezel a világon, vagy hogy senki sem lesz, aki a helyedre lép, hogy kitörölje az emlékedet? Mindent meg fogok tenni, hogy elfelejtselek... Talán így sikerül.

– Egyáltalán nem hittem semmi ilyesmit. Szerinted, csak te létezel a világon, vagy csak te zaklatsz a jeleneteiddel? Ha ezt hiszed, tudatom veled, hogy hatalmasat tévedsz, mert Simon Hajnalka tanárnő is ostromol egy ideje... Csak egy mosolyomba kerülne, hogy alám vesse magát.

3. Iszonyúan tetszik ez az Istenes Viktor. Biztos az ágyban is Isten-es. Na, puszi hercegem!

– Nagyon szép gyerek, kár lenne kihagynod! Biztos a fizika tanárnő is isteni azágyban. Alig várom, hogy kipróbáljam. Na, puszi angyalkám!

Amikor végigolvasta nyelt egy nagyot, és szomorúan nézett rám. Egy diadalmas mosolyt villantottam rá, mire elfordította a fejét az ablak felé, és tanulmányozni kezdte az udvaron lévő, sárguló levelű fákat. 

Az asztalom szélére ültem angol könyvvel a kezemben, és az ötödik oldalon lévő szerepjátékokról beszélgettünk a többiekkel. Kétszemélyes gyakorlatok voltak, bizonyos helyzetekben lévő társalgást kellett eljátszani. Az első pont nekünk való volt. Felszólítottam, de meg sem hallott, annyira lekötötte a természet bámulása.

– Angyal, itt vagy?

– Hol lennék?

– Koncentrálj, kérlek. Ennyire azért nem unalmas az órám, vagy mégis?

– Vagy mégis – válaszolta szemtelenül mosolyogva.

– Mi a válasz?

– Mi a kérdés? – folytatta a szemtelenkedést.

– Órák után várlak.

– Mégis miért? Nem csináltam semmit! – csattant fel.

– Pont emiatt. Ha nem vetted volna észre, mindenki gyakorolja a kiadott szövegrészt, amit elő fog adni, míg te nem elég, hogy elkéstél, ide sem figyelsz.

– Itt maradok, nem kell aggódnia, tanár úr! – ironizált.

– Ajánlom is! És most fáradj ki a táblához, mert Istenes helyett velem játszod el a szerepet.

– Milyen szerepet? – kérdezte gyönyörű zöld szemét rám meresztve.

– A hetedik oldalon lévő párbeszédet kell előadni. Ha lennél olyan kedves és kinyitnád a könyvedet, le tudnád fordítani magyarra és még kicsengetés előtt el tudnánk játszani.

– Nem kell lefordítanom, így is menni fog – a könyvével a kezében elindult az asztalomhoz. – Kezdhetem?

– Arra várunk! – égettem be.

– Szeretsz még? – kérdezte csillogó szemekkel.

– Igen. Nagyon.

– Akkor megmagyaráznád, mit kerestél egész este, annak a szőke nőnek a közelében? – kérdezte felháborodva, mintha nem csak szerepet játszottunk volna.

– Ő a kolléganőm, drágám. Semmi okod féltékenykedni – csitítottam a szövegem szerint.

– Akkor a rúzsfolt, hogyan került az inged gallérjára? – támadt nekem felhúzott szemöldökkel.

– Az a te rúzsod – válaszoltam a szöveget olvasva.

Mire felemeltem a fejem már csattant is a tenyere az arcomon, ami akkorára sikeredett, hogy lezsibbadt a fejem.

– Én nem használok vörös rúzst, te szerencsétlen! – kiáltotta.

– Gyere ide! – kaptam magamhoz.

A cipője megakadt a dobogón és a mellkasomhoz csapódott a teste, úgy, hogy az ajka súrolta az enyémet.

– Angyal nem lehetsz ennyire nyomorék – próbáltam beszólással leplezni a zavaromat, amit puha ajkának érintése okozott.

– Ne haragudjon, tanár úr, nem volt szándékos – suttogta ő is zavartan, majd levette a karjait a nyakamról.

– Ha mindenki kiröhögte magát, folytathatjuk a következő párossal – mondtam idegesen a tanulóknak, mire síri csend lett.

Az utolsó óra is ezekkel a szituációs gyakorlatokkal telt. Csengetésre mindenki kapta a cuccát és kisietett a teremből Nikin és Dollin kívül.

– Te maradsz! – intettem Dollira.

– Tisztában vagyok vele.

– Öt perc múlva itt vagyok – hagytam magukra őket.

Dolli

Kikísértem Nikit a kapuig, aztán ráérősen elindultam a büféhez. Vettem magamnak egy kólát, majd visszaindultam a terembe. Krisz már az asztalánál ült.

– Csak azt ne mondd, hogy megint elkéstem.

– Most kivételesen nem te késtél, hanem én jöttem hamarabb – felállt és elém sétált.

– Miért kellett maradnom – kérdeztem csípőre tett kézzel.

– Mondd, élvezed, hogy kikészítesz idegileg? – nézett mérgesen a szemembe.

– Mivel készítelek ki? – közelebb léptem hozzá. Túl közel. Éreztem a parfümje illatát, ami elkábította az érzékeimet.

– A viselkedéseddel – förmedt rám. – Tiszteletlen vagy, állandóan elkésel, és nem figyelsz az órákon. Mit akarsz ezzel a viselkedéssel elérni?

– Odafigyelnék, ha nem terelnéd el állandóan a figyelmemet.

– Mégis mivel terelem el? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian.

– Mindennel. A jelenléteddel, a mosolyoddal, a szavaiddal, azzal amit írtál... Azzal, hogy vele akarsz lenni.

– Tessék? – nézett a szemembe.

– A fizika tanárnő. Vele akarsz lenni?

– Igen, nagyon csinos nő – válaszolta, mire a szívem kihagyott egy ütemet.

– Te Istenessel akarsz lenni? – kérdezte olyan arckifejezéssel, mintha ő maga sem hinné el, hogy megkérdezte.

– Illetek egymáshoz, pont mint mi Viktorral – próbáltam úgy mondani, hogy minden féltékenységet kizárjak a hangomból.

A táskámat a vállamra kapva elindultam az ajtó felé, de a vállamnál fogva visszafordított.

– Hová lesz a séta Angyal? Még nem végeztem.

– Mit akarsz még?

– A barátnője leszel annak a mitugrásznak?

– Igen. Valami problémád van vele? – kérdeztem mosolyogva, mert különös boldogság kerített a hatalmába, hogy ő is féltékeny.

– Az égegyadta világon semmi! – vágta rá higgadtan.

– Akkor jó.

– Szerinted utánam jó lesz vele? – közelebb hajolt, és mélyen a szemembe nézett.

– Ezt hogy érted?

– Úgy, hogy én férfi vagyok, ő pedig csak egy kisfiú – jelentette ki egy önelégült vigyorral.

– Arra próbálsz célozni, hogy nem olyan tapasztalt, amilyen te vagy? – húztam fel az egyik szemöldököm hitetlenkedve.

– Igen, arra. Lehet, még csókolni sem tud – mosolygott gúnyosan.

– Mintha te olyan nagy szám lennél, már nem is emlékszem a csókjaidra – hazudtam, hogy megalázhassam. Ökölbe szorult a keze és elsötétült a tekintete.

– Nem hiszem, hogy elfelejtetted – hitetlenkedve megrázta a fejét.

– Pedig, így van. Elfelejtettem, mert már nem téged akarlak – válaszoltam nagyobb határozottsággal a hangomban, mint amit éreztem.

A derekamnál fogva maga elé rántott, és puha ajkát az enyémre tapasztotta. Ajkaim maguktól szétváltak. Hagytam, hogy nyelve a számba csússzon. Olyan hevesen csókolt, hogy nem kaptam levegőt. Az asztalhoz préselt és végigsimított a testemen. Még közelebb akartam lenni hozzá, ezért felugrottam a csípőjére és a dereka köré kulcsoltam a lábam. Amikor biztos voltam abban, hogy az „ágyban" fogunk kikötni, lassított a tempón és letett a földre.

– Atyaúristen! – suttogta levegő után kapkodva. A hajába túrt, én pedig a térdemre támaszkodtam. Mindketten próbáltuk rendezni a lélegzetvételeinket. – Ilyen az, amikor nem akarsz? – kérdezte büszkén.

– Még néhány perce biztosan tudtam, mit akarok, de te állandóan összezavarsz.

Csak álltam ott a csókja és az érintése után vágyakozva. Nem volt normális, ahogy hatott rám. A közelében nem voltam ura sem a testemnek, sem az agyamnak, sem az érzéseimnek. El akartam menekülni előle, de a lábaim nem távolabb, hanem közelebb vittek hozzá, ezúttal én tapadtam szenvedélyesen az ajkára. Azt hittem, vissza fog utasítani, de nem. Ugyanazzal a hévvel csókolt, ahogy korábban is. Ismét a csípőjére vett, és az asztalnak döntötte a hátam. Karom a nyaka köré kulcsoltam, ő a derekam szorongatta, hogy még közeleb érezzen magához.

– Biztosan ezt akarod? – suttogta a számba.

– Magamban akarlak érezni – simultam izmos testéhez.

Lehúzta nadrágom a bugyimmal együtt és feltett a tanári asztalra. A saját farmerét is letolta a térdéig, aztán leellenőrizte, hogy készen állok-e befogadni, mielőtt belém hatolt. Eszméletlenül jól esett újra érezni. Halkan nyögdécseltem alatta, ahogy egyre erőteljesebben és gyorsabban mozgott bennem. Nagyon élveztük az együttlétet, eszünkbe sem jutott, hogy bárki ránk nyithatna és leleplezhetne minket. Érzékien csókolóztunk, a hajába túrtam, amikor megéreztem a rohamosan közelgő orgazmust, ami pár másodperc múlva a mennyekbe repített. Ő is egyre szaggatottabban vette a levegőt, ahogy közeledett a csúcs felé. Hangos sóhajtások közepette élvezett el bennem, aztán ráhajtotta a fejét a mellkasomra, hogy kicsit csillapodjon a remegése, és normális ütemre álljon a légzése. Éreztem szíve vad kalapálását, ugyanúgy vert, ahogy az enyém. Kimerülten feküdt rajtam. Puszilgattam és simogattam a haját.

– Annyira szeretlek Krisz – vallottam szerelmet meggondolatlanul.

Megemelte a fejét és a szemembe nézett, miközben leszállt rólam, aztán kegyetlen szavaival ismét darabokra tört.

– Látod, ilyen egy igazi férfival lenni! Most már mehetsz Isteneshez.

– Tessék? Ezt csak a bizonyítási vágyad miatt tetted? – A gyomrom összerándult, miközben próbáltam felfogni szavait.

– Mi másért? Azt hitted, érdekelsz, mint nő? Ne nevettess! Csak meg akartam mutatni, hogy össze tudd hasonlítani, mi a különbség egy kisfiú és egy férfi között.

– Gratulálok! – néztem rá megsemmisítő pillantással. – Egy rohadék vagy. Hogy tudtál ilyen csúnyán kihasználni?

– Te meg egy kurva vagy, úgyhogy ne hárítsd rám az egészet! Te kérted... Elég pontosan leírtad, mit szeretnél tőlem. – Utalt ezzel a „Magamban akarlak érezni" kérésemre.

Automatikusan hátraléptem egyet, és undorodva meredtem rá. Ezek után egyetlen dologra vágytam igazán. Minél hamarabb eltűnni a közeléből.

– Undorító vagy! Menj a pokolba! – ordítottam sírós hangon. Erőt véve a gyűlöletből, amit éreztem, sikerült lenyelnem a könnyeimet. Látni sem bírtam. Felkaptam táskám és kirohantam az épületből. Dühömben olyan erősen csaptam rá az ajtót, ahogy csak tudtam. – Örökre felejts el, te undorító mocskos féreg! – kiáltottam, mielőtt kiléptem.

A mondatom vége szinte némán hagyta el ajkamat, mert a sírás kíméletlenül fojtogatta torkomat. Hazáig futottam. Hogy lehettem ennyire naiv? Szinte semmit sem kellett tennie, hogy hanyatt vágjam magam, csak megjelennie a tökéletes testével és a szexis mosolyával. Sőt még én kértem. A könnyeimnek nem tudtam gátat szabni a hazafelé vezető úton. Csak játék voltam neki. Simán átgázolt rajtam és az érzéseimen, és én hagytam.

Krisz

A fejem vertem a falba, miután kiszaladt a teremből. Szó szerint. Mit tettem? Miért voltam ilyen gyenge? Miért nem bírtam neki ellenállni? Egyáltalán, miért maradtam vele kettesben? Míg meg nem csókoltam eszembe sem jutott, hogy lefeküdjek vele. De a hormonjaim, vagy talán a szívem erősebbnek bizonyult az agyam elleni csatában, és megtettem, amit nem kellett volna. Furcsa kettősség volt bennem. Egyik felem magához akarta húzni, míg a másik nagyot akart taszítani rajta. Azt akartam, hogy tudja, én vagyok neki az ideális férfi, mégsem kaphat meg. Jó érzés volt újra a karomban tartani, és érezni minden porcikáját. Ha tagadnám, azzal csak magam csapnám be. A csókjai megrészegítettek és felforralták a vérem. A mosolya és a szeme csillogása szebbé tették a napom. Nem tudtam betelni vele, amikor a karjaimban volt, de a szerelmi vallomása rögtön kijózanított, ezért gerinctelenül megaláztam. Először nem akarta felfogni, mit mondtam, aztán, amikor világossá vált számára, olyan törékeny és megbántott arccal nézett rám, hogy a szívem majd' megszakadt, de már nem változtathattam a kimondott szavaimon, és az a legdurvább, hogy nem is akartam. Tudtam, hogy összetöröm, amikor előadtam neki a hazugságokat, de muszáj volt valahogy eltaszítanom magamtól. Ha másképp tettem volna, legközelebb sem tudtam volna ellenállni neki. 

Dühösen hajtottam haza. Haragudtam Dollira, amiért nem értette meg, hogy köztünk semmi sem lehet. Haragudtam magamra, amiért elgyengültem, haragudtam Istenesre a Dollinak tett ajánlata miatt, haragudtam az egész világra a lehetetlen helyzet miatt, amibe sodortam magam. Nem beszélve arról, hogy most sem védekeztünk és, hogy az iskolában tettük meg. Ha valaki észrevett volna minket már nem lenne állásom. A szabályok szerint semmi ilyenféle kapcsolatot nem alakíthatok ki egyetlen diákkal sem, és én ezt a szabályt is ész nélkül megszegtem.

Erika a nappaliban ücsörgött, amikor beléptem a házba. Néma csendben állta a tekintetem, majd elindult felém. Én is hasonlóképp tettem, csak én az emeletet választottam helyette. Se kedvem, se lelkierőm nem volt beszélni vele, főleg a történtek után. Persze ő ezt nem így gondolta.

– Krisz, kérlek várj! – sietett utánam.

Figyelmen kívül hagytam kérlelő szavait. Egyenesen a szobámba mentem. Az ajtómig követett, mire hátrafordultam hozzá.

– Ma – hangsúlyoztam ki ezt az apró szót jelentőségteljesen – nem fogok beszélni veled! – A vállára tettem a kezem, és kitoltam a szobámból.

Nem bírtam a szemébe nézni. Szégyelltem magam, és bűntudatom volt amiatt, hogy őt eltiltottam az Angyal fiútól, míg én rámásztam az Angyal lányra. Átnéztem Dolli ablakára. Tudni akartam, mit csinál a történtek után, de nem láttam semmit.

Bezzeg ilyenkor be tudja húzni azt a kurva függönyt – mérgelődtem.

Korgó gyomrom nem először jelzett, hogy ideje lenni enni valamit, mégsem mentem le az étkezőbe. Dacosan feküdtem tovább, lepergetve a gondolataimban a délutánt. Aztán felpattantam és elmentem tusolni. Vágytam a meleg víz jótékony hatására. Hosszú perceken át folyattam magamra a kellemes hőmérsékletű vizet, kizárva fejemből minden negatív gondolatot. Bő egy óra múlva muszáj volt lemennem ennivaló után kutatni. A konyhába érve nem kerülte el a figyelmem, hogy meg volt terítve két fő részére, de Erikát sehol sem láttam. A kávét is lefőzte, és halomban sorakoztak az ételek kikészítve, de feleslegesen tepert, ha azt hitte, emiatt meggondolom magam Levivel kapcsolatban. Utáltam szomorúságot látni az arcán, de nem volt más választásunk, nem lehettünk az Angyalokkal. 

Leültem enni, miközben próbáltam elterelni gondolataimat a délutánról, kevés sikerrel. Pár falat után felálltam és kisétáltam az udvarra, hogy a friss őszi levegő lenyugtassa az idegeimet. Amikor kiértem zokogást hallottam. Egy pillanatig sem kellett gondolkodnom rajta, ki sír olyan keservesen. Dolli.

Dolli

Amikor hazaértem Levi a nappaliban ült és a falra szerelt tévét nézte. Meglepődtem, hogy otthon találtam, mert abban a hiszemben voltam, hogy csak este végez. Próbáltam elrejteni előle a kisírt szemem, sikertelenül. Amint rám pillantott, elém lépett és megemelte lehajtott fejem.

– Mi történt? – kérdezte aggódva.

– Levi, majd később beszélünk. Most egyedül szeretnék lenni.

– Most fogunk beszélni! – A hangját felemelte, de tudtam, hogy nem megbántani akart, csak megijedt a látványtól, amit nyújtottam. – Kérlek, most beszéljünk! – könyörgött, ezúttal normál hangnemben.

– Nincs semmi baj. Csak azt hittem, lehet valami köztünk Krisszel, de tévedtem.

– Az a pasi egy idióta, ha nem akar egy olyan lányt, amilyen te vagy. Ne szomorkodj miatta, nem érdemli meg! – Ölelt magához. – Egyébként, mit tett?

– Semmit, én értettem félre a dolgokat. Nem úgy volt, hogy csak este érsz haza? – próbáltam témát váltani.

– Úgy volt, de cseréltem. Este hatkor kezdek és reggel hatkor végzek.

– Erika miatt cserélted el?

– Igen.

– Ő is éjszakás lesz ma? – kérdeztem reménykedve, hátha legalább neki összejön.

– Pont ellenkezőleg. Mire beérek, őt már leváltják.

– Miért tetted? Ha elkerülöd, sosem fogtok összejönni.

– Mert, így nem kellett egész délelőtt a közelében lennem és elviselnem, hogy átnéz rajtam.

– Sajnálom! Olyan nehéz ez az egész. Miért szeretjük ennyire őket, ha ők levegőnek néznek minket? – kérdeztem a mellkasához bújva.

– Én sem tudom, szépségem. Bár tudnám.

Egy ideig még sajnáltuk magunkat és egymást, aztán Levi csinált két bögre forró csokit, de a csengő berregő hangja megakadályozott az ivásban. A szívem gyorsabban dobogott, mert abban bíztam, hogy Krisz megbánta, amiket mondott, s jött bocsánatot kérni. Rohantam ajtót nyitni, de Krisz helyett Erikát találtam a lépcsőn.

– Szia, bejöhetek? – kérdezte félénken.

– Szia, gyere csak – invitáltam szélesre tárva az ajtót előtte. – Levit keresed?

– Nem. Hozzád jöttem. Meg akartam kérdezni, mi történt ma az iskolában, mert Krisz nagyon ramaty állapotban van.

– Tudomásom szerint semmi lényeges nem történt – tagadtam le a kis akciónkat.

– Értem. Ne haragudj, hogy zavartalak!

Furcsa, de megnyugodtam a ténytől, hogy Krisz is szenvedett.

– Ki volt az? – kiabálta Levi, ahogy a nappaliból kilépett.

– Erika – mondtam mosolyogva. A bátyám meglepődött arccal lépett elénk. Az ugyancsak meglepődött tekintetű Erika kikerekedett szemmel nézett rá. – Én most megyek. – Elindultam a szobámba, de az ajtót félig nyitva hagytam, hogy hallhassam őket. Nem volt szép tőlem, de nagyon kíváncsi voltam, miről fognak beszélgetni.

– Te miért nem dolgozol? – hallottam Levi megilletődött hangját.

– Elcseréltem a műszakom. Éjszakás leszek – válaszolta a lány. – És te, nem úgy volt, hogy délelőttre mész?

– Én is cseréltem. Nem akartam egy műszakban lenni veled.

– Én sem akartam veled lenni! – csattant fel Erika.

– Akkor cserélj megint valakivel.

– Cserélj te – vágta rá a Herczeg lány.

– Nem fogok. Amúgy sincs kivel – kiáltotta mérgesen Levi.

– Akkor el kell viselned a jelenlétem, mert nemsokára indulok a kórházba. Ma még nem láttam Alexet, és szeretném tudni, javult-e az állapota.

– Én is miatta igyekszem.

Becsuktam az ajtót. Csendesen kilopóztam a szobámból és leültem a hátsó udvarban lévő hintaágyra. Nem akartam sírni, mégsem tehettem semmit ellene, mert a könnyek akaratlanul elkezdtek lefolyni az arcomon. Olyan fájdalom szorította a mellkasomat, hogy alig kaptam levegőt, csak kapkodtam, hátha jut némi oxigén a tüdőmbe. A testem rázkódott a zokogástól. Átadtam magam a gyötrődésnek és a totális kétségbeesésnek, mely elárasztotta a szívem és a testem. Bármit megtettem volna, hogy visszaforgathassam az idő kerekét. Nem futhattam tovább olyan valaki után, aki nem akart engem.