A világ sosem stagnál, folyamatosan mozog, újul, egy percnyi nyugtot sem adva arra hogy bele kényelmesedj az életedbe.
A világ változik, de neked nem kéne. Változhat a modorod, megmásulhat a véleményed, de egy dolog sosem változhat meg.
A hazugságaid.
A legbelsőbb rezgés mely téged meghatároz.
Néz mélyen magadba és ha magadra veszed ezt az inget tudni fogod neked írom e sorokat.

Te is tudod, hogy a hazugságaid elhatalmasodtak rajtad. Ne tagadd.

Megkaptad amit akartál, megszerezted a grált, hisz mások rajonganak érted és magad is érzed... Élvezed.
Tudod hogy nem szabadna hisz önnön magad régi énjének rezgését tapostad el, saját magaddal együtt.

Biztos jól van ez?

Szép lassan formálódsz, te is érzed, hogy lassan az imádat mely körbe ölel felemészt és a végén azzá válsz mely ellen belsőd harcol.

Iránytű voltál hajdanán. Erényed fénye mutatta északot, ma már csak egyre korrodáló fém tenger tested és magad is a szeméttelepen feketélsz.

De legalább jobb vagy, még mindig a kupac teteje, mutatsz valamit, de ezt már rég nem hiszed el magad sem, csak áltatsz.

Áltatsz a tükör előtt, áltatsz a padban, a munkahelyen, a baráti körben. Csak belső éned tudja ki is lettél.

Emlékszem rád és rezgésedre a korból mikor még magad voltál.
Emlékszem rád mert szerettelek és hallgattam lelkedet.
De a világ tova mozdult és te is mozdultál vele.

Hajdan te voltál aki a világot is kész volt letépni láncáról. Oh mond hova lettél.

Tudod, hogy haladtál és tudod merre, de nem mered bevallani magadnak se.

Szégyenfolttá lettél.

Reménytelen reménység
Ez lenne ennek veszte
Veszett fejsze
Eme tettem
Ennek tettem
Ennek szenteltem
Engem eltemetett
Kezed elengedtem
Elnyelve engedted
Elernyedt testemet
Elveszve eltemette

Eszperente...