Sziasztok!

Miután ezredszerre is meghallgattam idén a Last Christmas-t, hogy kellően ünnepi hangulatba jöjjek, úgy döntöttem, hogy készítek ehhez egy extra fejezetet ehhez a történethez arról, hogy hogyan töltötte Georgina és Michael az előző karácsonyt.

És persze: Boldog karácsonyt mindenkinek!🎄

° * ° * ° * ° * °

~ MÁSFÉL ÉVVEL EZELŐTT ~

Georgina unottan szemlélte a szobája ablakából az utcán egyre jobban felduzzadt tömeget, miközben bedugta az iPodja fél fülhallgatóját és elindította a legelső számot rajta, ami minden volt csak nem karácsonyi. Mert nincs tökéletesebb egy kis klasszikus rocknál.

Pont erre volt szüksége, hogy kizárja az ünnepi hangulatot és pár percig újra önmaga lehessen és ne egy reménykedő kislány, aki hazavárja a szüleit vacsorára, izgatott, hogy mit kapott ajándékba és arra vár, hogy a másnapi iskolai ünnepségen majd a fagyöngy alá kíséri a végzős Noah McLaren. Mert ezek közül éppen ugyanannyira lehetetlen mindegyik, mint az, hogy a nagybátyja időben visszérjen Szentestére és együtt vágják fel az áfonyaszószos pulykát, amit egy pár háztömbnyire lévő étteremből rendeltek, mert egyikük sem tud főzni.

Miután lement a szám, felállt és a konyhába sétált, hogy leöntsön egy instant forrócsokoládét. Bár már az előző karácsonyt is itt töltötte, még mindig teljesen idegennek érezte magát a csillogó márványlapos és krómozott pultú konyhában, úgy ahogy az egész lakásban, leszámítva a szobáját, ahol a saját holmijai voltak. Miközben arra várt, hogy felforrjon a víz újra a hűtő közepén lévő cédulára nézett, ma már vagy ezredszerre.

" Későn érek, ne várj meg! "

Se elköszönés, se baráti jó tanácsok még egy átkozott 'boldog karácsonyt' felirat sem. Martin bácsi mindig is racionális és célorientált volt, ezért nem futotta tőle kedvességre, ha közbeszólt a munka. Munka pedig mindig volt, ezért nem volt most sem itt. Ha jól tudta ebben a percben is éppen valamilyen japán befektetési tanácsadóval tárgyalt, aztán egyeztetnie kellett még a marketinges csapatával is egy új projekt kapcsán, majd részt kellett vennie a vállalata karácsonyi fogadásán is, ami csupa pucc és fényűzés volt.

Georgina sosem vágyott volna arra, hogy kikeményített fehér ingben és rakott szoknyában ácsorogjon egy teljes estén át a bácsikája oldalán és mindenféle cégvezetővel meg befektetővel cseverésszen az iskoláról, mégis most még arra is hajlandó lett volna, ha lemondjon a magányos estéről cserébe azért, ha a nagybátyjával lehet minden hibája ellenére. Azonban Martin bácsi nem hívta meg.

Éppen akkor kattant a vízforraló, mikor letépte a cetlit a hűtőről és összegyűrve a szemetesbe hajította. Leöntötte az italport , aztán visszament a szobájába. A lakás minden más helyiségében sötét és hideg volt, természetesen sehol egy karácsonyfa vagy fényfüzér, amitől az egész olyannak nézett ki, mint egy katalógus reklám. Semmi személyes, csak a luxus. Eljátszott a gondolattal, hogy felhívja pár osztálytársát, akikről tudta, hogy hatalmas bulit tartanak ma, mert ugyan ki tartaná vissza attól, hogy apró mikulásos ruhában kiszökjön a lakásból és leigya magát velük, de végül elvetette az ötletet. Nem igazi barátok voltak, nem is számíthatott volna arra, hogy szívesen látnák, ha váratlanul betoppanna.

Az egyik kezében a forrócsokit egyensúlyozta miközben odahúzta az ablak elé a krémszínű foteljét és kényelmesen elhelyezkedett benne. Magához vette a vázlatfüzetét is és még jobban feltekerte a zenelejátszó hangerejét, hogy csakis arra tudjon koncentrálni, miközben dolgozik valamin. Elsőnek egy vékony szénceruzát vett a kezébe, hogy felvázoljon pár körvonalat, majd satírozni és maszatolni kezdett, ahogy egyre jobban belemelegedett a munkába.

Csak akkor szemlélte meg távolabbról a képet, amikor teljesen kész lett vele. A tiszta, csillagos égboltot rajzolta meg, amit a szmog miatt nem sokszor lehetett a városból kivenni, de a vidéki házukból párszor már látta és ez elég volt, hogy emlékezetből megalkossa. Szinte az egész papírt kitöltötte a rajz, minden a fekete és a szürke különböző árnyalataiban játszott, egyedül a lap szélén hagyott egy fehér csíkot vékony sávban. Egyszerre volt élethű és egy leheletnyit szürreális a túl sok árnyéktól és feketeségtől, de jelenleg képtelen volt melegebb színekkel dolgozni. Annyira belemelegedett a munkába, hogy a kezével kezdett el maszatolni és elkenni a szenet, mire alaposan összekente magát, de nem érdekelte. A haja kibomlott az edzéshez összefogott szoros kontyból, a forrócsoki egy része kiborult az ölébe, de szinte fel sem tűnt neki. Csakis a rajz számított és az, hogy amíg azon dolgozik nem kell szembenéznie a rideg valósággal. Teljesen besötétedett már, mire befejezte és becsukta a füzetet, hogy hátradőljön megpihenni pár percre. Behunyta a szemét és eljátszott azzal a gondolattal, hogy mikor kinyitja, minden rendben lesz. Nem fog egyedül kuksolni egy félhomályos szobában, családtagok nélkül karácsonykor. Mégis tudta, hogy ez csupán tündérmese, ezért nem volt hajlandó kinyitni a szemét és szembenézni a valósággal. Annyira kimerítette a délelőtti edzés és az azt követő fél napos szomorkodás, hogy ott ahol volt, egy üres pohárral és egy rakás ceruzával a kezében aludt el, összegömbölyödve a fotelben.

Másnap reggel később ébredt a szokásosnál, mert karácsony reggelén nem kellett edzésre sietnie ezért rendesen el is aludt. Azonban valami nem stimmelt sehogy sem, mikor kinyitotta a szemét és körbenézett a szobában. A bögre eltűnt, a vázlatfüzet és a rajzeszközök a földön sorakoztak egymás hegyén hátán, míg ő be volt takarva egy vastag szürke takaróval, ami eddig az ágya szélén feküdt. Reménykedve csavarta maga köré a takarót és indult el a nappaliba lábujjhegyen, hátha a nagybátyja még az igazak álmát alussza.

Előbb kopogott, aztán benyitott Martin bácsi szobájába, ám üresen találta azt. Az ágy szokás szerint takaros rendben be volt vetve, ami nem jelentette azt, hogy nem aludt itt az éjjel, csupán azt, hogy a tulajdonosa egy mániákus rendrakó volt. Tovább indult a konyha felé gondolatban már tervezgetve egy kiadós karácsonyi reggelit, ha már előző este kihagyta a vacsorát. A konyhából vízcsobogás és tányérzörgés hangja szűrődött ki, ezért sietni kezdett, hátha meg tudja lépni a bácsikáját.

- Boldog karácsonyt! - fordult be a konyhába széles mosollyal az arcán, azonban Martin bácsi nem ült ott. Senki sem volt rajta kívül a helyiségben.

A zajok forrása pedig a beindított mosogatógép volt, amit vagy a takarítónő üzemelt be korábban, vagy maga Martin Lewis, aki hajnalban, miután megjött, aludt két órát, majd újra munkába indult, újabb üzenetet hagyott a hűtőn:

" Be kellett ugranom aláírni egy szerződést, későn jövök. "

Georgina ezúttal nyugodt szívvel célozta be a kukát a galacsinná gyűrt cetlivel és hajította el. Csont nélkül betalált. Bűntudat nélkül kotort elő a szekrény mélyéről egy mogyorókrémes üveget, egy doboz csokoládés müzlit és egy üdítőitalt, amikben annyi szénhidrát volt, hogy egy igazi sportoló még rájuk nézni sem bírt volt. A szobájába visszaérve bevackolt az ágyába a nassolnivalókkal, maga elé húzta a laptopját és elindította rajta a Légiót, hogy minél jobban kiűzze a karácsonyi hangulatot a fejéből. És mi más lett volna ehhez tökéletesebb egy véres, angyalos akciófilmnél? Ha befejezte még lejátszási listára tette A cápa és a Die Hard filmeket is, hogy egy percig se unatkozzon.

Beleszórt egy adag müzlit a mogyorókrémes üvegbe és a kezével halászott ki belőle párat, majd tüntette el a szájában. Elhatározta, hogy nincs senkire szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát. Tökéletesen megvan egyedül, hiszen ilyen típus. Nem kell neki sem egy munkamániás nagybácsi, sem barátok, még töltött pulyka sem ahhoz, hogy normális életet éljen. Minden teljesen rendben van így. Ő egy magányos falkas és ha az is marad élete végéig, akkor is minden rendben lesz. Valakik erre születtek, elvégre ki ő, hogy szembe szálljon a sorssal?

* * *

Olyan messze a greenville-i panorámaablakos belvárosi lakástól, hogy szinte már azt lehetetlen volt épp ésszel felfogni, ezekben a pillanatokban egy magányos angyal üldögélt a csillagok alatt. A saját csillagai alatt, az ő tiszteletére rendezett parti közben, mégis teljesen egyedül. Még mindig egy teli pezsgőspoharat szorongatott a kezében, amit majdnem egy órával ezelőtt az érkezésénél kapott, de bele sem ivott az aranyló nedűbe. Helyette egy laza mozdulattal átnyújtotta a korlát felett, aztán kiborította az erély alatt elhúzódó sziklákra. Nem tervezte, hogy ma este kiengedi az irányítást a kezéből.

- Nem jössz vissza? Unalmas bent nélküled - lépett ki egy angyalnő az erkélyre és csatlakozott a társához a korlátnál. Az ünnepre való tekintettel hosszú ruhába bújt, ami kihangsúlyozta karcsú derekát és telt idomait, amivel mindenki figyelmét felkeltette, csupán azét nem tudta, akiét szerette volna. Fényes fekete haja lágy hullámokban omlott a vállára, nagy műgonddal megtervezett ruhája tökéletesen állt rajta, egyedül az oldalára csatolt díszes tőr lógott ki az összképből.

Michael arra sem vette a fáradságot, hogy felé forduljon, csupán tovább bámulta a távoli fényeket, amik mégis olyan közel voltak hozzá. 

- Velem is épp olyan unalmas lenne, mint nélkülem.

- De legalább tudnám, hogy te is ugyanúgy gyűlölöd ezt az egészet, mint én.

- Itt sem kevésbé borzalmas, mint bent, Neriah - nézett Michael a nőre, mikor nem sokkal mellette az erkélyre könyökölt. Sötét tincsei és hófehér bőre éles kontrasztot alkotott, de Michael nem úgy nézett rá, hogy lássa benne a fiatal és csodaszép nőt. Ő a társát és egy kiváló harcos látott benne, semmi többet.

- Te vagy a díszvendég, nem léphetsz csak úgy le.

- Pont ezért van nekem a legnagyobb jogom arra, hogy bármikor eltűnjek.

Neriah felsóhajtott és megforgatta a szemét. 

- Nem értem, hogy hogy lehetsz még mindig parancsnok, ha ennyire nem érdekel a politika.

- Ez igaz, de elfelejted, hogy mindenki más, aki alkalmas lenne a feladatra vagy korrupt vagy sültbolond.

Neriah válla megrázkódott, miközben a feltörő kacagását próbálta valahogy köhögésnek álcázni, kevés sikerrel. 

- Nem általánosíthatod ennyire a többieket.

- Az előbb hallottam Gabrielt arról dicsekedni, hogy egymaga elbánt egy sárkánnyal hátrakötözött kézzel, míg Uriel szokás szerint lepaktál a démonokkal. Akkor melyikük kivétel a szabály alól? - dünnyögte Michael gúnyosan, ezzel is azt palástolva, hogy mennyire elege van ebből az egészből. Régebben jobban viselte társasági összejöveteleket és megbeszéléseket, mostanában azonban annyit hagyott ki, amennyit csak tudott. Vagy a harci gyakorlatokra hivatkozott vagy már halaszthatatlan teendőket használt alibinek, amikor kifogásolták a társai a távolmaradását. A ma este alól azonban hiába próbálta magát kimenteni, lehetetlen volt, elvégre az ő tiszteletére gyűltek össze. Michael arkangyal dicsőségét ünnepelték

- Jó, velük kapcsolatban talán igazad van - emelte fel védekezően a kezét az angyalnő. Az egyik ujján megcsillant egy hatalmas gyémántgyűrű, amit Michael még sosem látott rajta korábban és csakis egy udvarlójától kaphatta. - Te viszont mindannyiuknál különb vagy. Ha egy egészen kicsit odatennéd magad, hatalmas változásokat érhetnél el - lépett beszéd közben egyre közelebb a feletteséhez, egészen annyira, hogy csupán pár centi válassza el az oldalukat egymástól.

Michael nem oldalazott arrébb, de nem is igyekezett közelebb simulni az angyalnőhöz, aki talán több likőrt ivott ma este a kelleténél. Vagy ha már tippelnie kellett volna, akkor kizárta volna a likőrt és inkább valami férfiasabb italra tette volna a pénzét, hiszen Neriah sorra döntötte meg azokat a jellemvonásokat és szabályokat, amiket az angyalnőkre szabtak, kezdve a harccal.

Mivel a parancsnoka nem mondott semmit, Neriah ettől felbátorodva folytatta. 

- És ebben nagy segítségedre lehetne valaki, aki mindig melletted áll. - fordult úgy felé, hogy a felsőteste Michael felé nézzen és óvatosan a férfi keze irányába kezdte el csúsztatni az övét a korláton. Ha nem vett volna már részt annyi harcban, hogy meg sem tudta már számolni, most azt gondolta volna hogy fél, de mégis annyira idegen volt számára ez az érzés, hogy képtelen volt teljesen azonosítani. - Valaki, akire mindig számíthatsz és aki a te...

- Michael! Már mindenhol... - lépett ki ekkor az erkélyre valaki, félbeszakítva a meghitt pillanatot két társa közül. Lance volt az és azonnal átlátta, hogy milyen rossz időben sikerült megérkeznie, mire egyből szabadkozni kezdett és olyan apróra húzta össze magát, amennyire csak tudta, pedig már előtte is jóval alacsonyabb volt a többieknél. - Én nem akartam... mármint elnézést... visszajöhetek később... nem láttam semmit... mármint nem is volt mit látni...

- Nem zavartál meg semmiben - lépett el ekkor Michael határozottan az angyalnő mellől. Legszívesebben megölelte volna a csapata legfiatalabb tagját, amiért ilyen tökéletes volt az időzítése és megkímélte őt attól, hogy olyat mondjon vagy tegyen, amivel megbánthatja az angyalnőt. - Csak tanácskoztunk.

Neriah életében talán először pirult el és érezte magát kínosan. Egy pillanatra azt kívánta bár ott helyben nyelné el a föld, gyulladna ki az épület vagy jönne szökőár, mert bármelyik lehetőség ezerszer jobb lett volna, mint a mostani. Hogy ezt leplezze valamivel a zavarát Lance felé fordult és széles mosollyal az arcán köszöntötte. 

- Wallace már mindent megivott vagy hagyott nekünk is?

Lance megköszörülte a torkát, de igyekezett természetesen viselkedni, legalábbis amennyire telt tőle. 

- Pont miatta jöttem, az lenne a legjobb, ha hazakísérnéd, még mielőtt valami...

Végigmondani már nem tudta azonban, mert ekkor odabent hatalmas robajjal összetört valami, aztán alig pár másodperccel később hangos csattanással vágódott ki az erkélyajtó, mire az üveg megremegett benne és nem sokon múlt, hogy ott helyben törjön ki. 

- Bunyó van! - rontott ki egy vörös szakállú angyal az erkélyre. Egyik kezében a kardját a másikban egy teli pohár sötétbarna italt tartott, aminek a nagy részét magára borította menet közben.

Lance összerezzent, ahogy a nagydarab Bronn, kicsit sem finom mozdulattal üdvözlés gyanánt hátba vágta és arrébb lökte, hogy a parancsnoka elé állhasson. Az apró termetű angyal úgy esett a falnak, mint egyáltalán nem lett volna súlya. Elmotyogott pár keresetlen szót a társa felé, de megszokta már, hogy Bronn-nál az a szeretet jele, ha így bánik valakivel.

- Bunyó van! - harsogta újra Bronn, mikor egyik társa sem mutatott elég lelkesedést szerinte az előző kijelentése után. - Wallace és Desmond az! Már a fogadás is elkezdődött.

A két név megtette a hatását, mert elsőnek Neriah kapta fel nem túl nőies mozdulattal a szoknyája alját, hogy ne akadályozza meg a futásban, majd beszaladt az erkélyről hogy a testvére segítségére siessen, aki egyre többet ivott mostanában. Nem csupán Wallace miatt igyekezett annyira, hiába tekintette a bátyjának, ugyanis a verekedés kiváló ürügy volt arra, hogy otthagyja a parancsnokát. Rögtön utána Lance is megindult és úgy loholt a nyomában, mint egy kiskutya. Pont ezt akarta elkerülni, erre elég volt egyetlen percre eltűnnie és kitört a káosz.

Bronn egyetlen korttyal ledöntötte a torkán a sötét színű folyadékot, aminek már a szaga is bántotta Michael orrát, aztán nagyokat pislogva, de az italtól kipirosodott arccal nézett a parancsnokára. 

- Pont mintha te szervezted volna.

Micahel már nyitotta a száját, hogy jól leszidja a rangban jóval alatta álló nagydarab angyalt, végül mégis meggondolta magát, hiszen igaza volt. Ha ő szervezte volt a partit, akkor a sok fellengzős szónoklat és bájolgás között beiktatott volna pár párbajt különböző fegyvernemekkel, de még így is feldobta a verekedés gondolta. Tudta, hogy holnap ezért jól meg kell feddnie Wallace-t és szigorú büntetést adni neki, ma este mégis vele együtt örült, hogy a társa ellátja majd a beképzelt Desmond baját. Mert tudta, hogy Wallace még akkor is pépesre tudná verni a bájgúnár angyalt, ha össze lenne kötözve a keze és a szárnya is. Elvégre ő képezte ki, minden tőle tanult és ő maga volt a legjobb.

Nem mondott semmit, csak beterelte Bronnt az erkélyről, aztán odabent csatlakoztak az elmúlt percekben sokszorosára nőtt tömeghez, akik körbe álltak hat alakot a terem közepén. Neriah éppen Wallace-nek magyarázott valamit hevesen, Lance a saját testével védte őket, míg Nathaniel és egy ismeretlen angyal a feldühödött Desmond-ot próbálta visszatartani. Az gyakori eset volt, hogy a konfliktusokat így rendezzék le, az már kevésbé, hogy egy ilyen díszes összejövetelen essenek egymásnak a Hírvivő és sok másik fontos angyal szeme láttára, Michael mégsem szégyenkezett az emberei láttán. Elindult feléjük a tömegben, ami úgy vált ketté előtt akár a Vörös-tenger, mindenki ismerte már a hírét ezért féltek tőle, amit jól is tettek. Egy pillanatra találkozott a tekintete Rafaelével, aki hozzá hasonlóan jól szórakozott a terem szélén. A verekedés előtt egy albínó angyallal diskurálhatott valamivel, mert félig még mindig felé volt fordulva, de már az ő figyelmét is más kötötte le. Arra még azért szakított időt, hogy teátrális mozdulattal Michael irányába emelje a pezsgőspoharát, amit az ünnepelt egy grimasszal jutalmazott. Elkapta a tekintetét Rafiról és tovább nézelődött, mikor a pillantása Uriel-re tévedt, aki fogcsikorgatva figyelte a kialakult jelenetet. Desmond az ő beosztottja volt, de Michael gyanította, hogy ezek után olyan lefokozást kap, hogy örülhet, ha a palotába beengedik.

- Valami gond van? - lépett be a láthatatlan körbe és szólalt meg halkan, mégis visszaverték a szavait a falak. Neriah azonnal abbahagyta a hegyi beszédet, amit éppen lenyomni készült a fivérének, Lance és Nathaniel kihúzta magát, még Bronn is abbahagyta az ünneplést és a fogadáskötést a parancsnoka kérdése után.

Wallace lehajtotta a fejét, úgy nézett fel ártatlanul a felettesére, mintha éppen azon kapták volna, hogy túl sok édességet szedett ki magának és nem egy társát hívta ki akár halálos kimenetelű összecsapásra. 

- Minden a legnagyobb rendben. Élvezed a bulit, főnök?

Michael megállta, hogy ne vigyorodjon el, ahogy szigorúnak szánt tekintettel az arcán a szőke harcostársára nézett. 

- Ezért még később számolunk. - Próbált annyi kimondatlan fenyegetést belecsempésznie a szavaiba, amennyit csak tudott, de azokat nem verte át, akik ismerték.

Még Urielt sem sikerült megtévesztenie, aki fenyegetően villogó szemmel nézett rá. 

- A katonád megtámadta a beosztottam! Követelem, hogy azonnal vond felelősségre ezért vagy én teszem meg.

A teremben megfagyott a levegőt. Ahogy a kristálycsillár és angyalokat formázó jégszobrok között lévő párbajok, úgy az ilyen kijelentések sem voltak megszokott dolgok. És bár Michael szeretett kimaradni az ilyen hatalmi játszmákból, rangban mégiscsak Uriel fölött állt és épp itt volt az ideje, hogy ezt éreztesse vele.

- Egyedül azért tudnám megszidni Wallace-t, amiért olyan meggondolatlan volt, hogy itt a teremben állt volna ki Desmond ellen. Tudtommal a párbaj nem tiltott dolog, Uriel.

- Akkor sem... - kezdett bele újra Uriel, akinek már a dühtől vöröslött az arca, de nem tudta végigmondani, mert Michael előrébb lépett és a hatás kedvéért még a szárnyát is széttárta egy kicsit, hogy a lápmák fénye megcsillanjon arany és boroz színekben pompázó tollain. Élvezte, hogy legalább annyira hatásvadász mozdulat volt, mint amivel Rafi bosszantotta, de léptelen volt megállni, mert pontosan tudta, hogy Uriel mennyire féltékeny rá. A szürke és semmilyen szárnyai a nyomába sem érhettek az övének, ezt pedig élvezettel dörgölte az orra alá.

- Ráadásul ez az én estém szóval azt teszek, amit akarok, nem igaz? És ha én úgy akarom, akkor Desmond barátod most azonnal fogja magát és eltűnik, még mielőtt saját kézzel torlom meg azt rajta, hogy félbeszakította az ünnepséget - húzta ki magát. Azon a begyakorolt arrogáns hangnemén beszélt, amit a tárgyalásoknál használt, hogy mindig éreztesse az ellenfelével, hogy ő jobb nála. - És nézd, úgy akarom! - húzta gúnyos félmosolyra a száját és fordult Desmond felé.

Uriel angyala sápadtan bólintott és meghajolt előtte, aztán szó nélkül elhagyta a helyiséget. Bár igyekezett palástolni, sütött róla, hogy mennyire haragszik, ahogy a néma csöndben ácsorgó vendégsereg szeme láttára zavarták ki a partiról, mint valami óvodást.

A felettese hozzá hasonlóan piszok mérges volt, de ő már egy fokkal jobban palástolta ezt és közönyös arccal nézett Michael-re, de a szeme vad tűzben égett. 

- Most már elégedett vagy?

Michael határozottan megcsóválta a fejét, mire valaki felhördült a háta mögött, de nem fordult meg, hogy lássa az illetőt. 

- Akkor leszek majd az, hogy mutatsz majd valamennyi tiszteletet az irányomba, Uriel. Épp itt az ideje, hogy gratulálj a múlthavi győzelmemhez, mert egyedül te nem tetted még.

Uriel keze ökölbe szorult, de elrejtette a háta mögött, ahogy apró főhajtást intézett Michael felé.

- Természetesen tisztellek, arkangyal. A diadal, amit arattál legendás és páratlan, kevesen lettek volna rá képesek, és mindig is nagy csodálód voltam és leszek. - Úgy ejtette ki a szavakat a száján, mintha egyenesen égették volna, majd a beszéd végeztével azonnal beleolvadt a tömegbe.

Michael diadalmasan fordult körbe és élvezte, ahogy most azért súgnak össze a vendégek a háta mögött, mert ilyen könnyedén lerendezte ezt az egészet. Vetett egy figyelmeztető pillantást azért Wallace felé, aki ezt vigyorogva fogadta, majd Neriah-ára pillantott. Az angyalnő figyelmét már egy számára ismeretlen angyal kötötte le, aki valósággal csüngött minden egyes szaván.

Neriah mintha megérezte volna, hogy figyelik a partnere válla fölött a parancsnokára nézett el alig láthatóan megvonta a vállát. Michael ebből tudta, hogy ezzel a nő mindkettőjük érdekében elfelejtette az erkélyen történteket. Hiába nem történt semmi, ha Lance pár perccel később bukkan fel, már más lett volna a helyzet. Neriah a szokásos mosolyával az arcán hallgatta az előtte álló angyalt, miközben cinkosan rákacsintott még Michael-re, aztán elfordult tőle és az este hátralévő részében minden figyelmét a jóképű idegennek szentelte, akiről legalább tudta, hogy igazán van esélye nála. Ettől ugyan hihetetlenül üresnek érezte magát belül, de már hozzászokott az érzéshez az elmúlt évtizedek során. Tudta, hogy hiába próbálkozott, valószínűleg sosem lesz elég jó ahhoz, akit szeretett volna, de nem adta fel. Még nem.

- Ez határozottan izgalmasabb volt, mint tavaly - csatlakozott Nathaniel a feletteséhez, mikor valamennyire eloszlott a tömeg és nyugodtabban tudtak beszélgetni. Vajszínű haját legalább annyi műgonddal állította be, mint Neriah az övét, de a ruhájából ítélve azzal is sokat foglalkozott. Michael nem is értette, hogy eddig miért nem találtak egymásra, bár a szíve mélyén örült ennek, mert ki nem mondott szabályként ott volt az, hogy az osztaga tagjai nem lehettek együtt.

- Csakis azért rendeztem, hogy te ne unatkozz - válaszolta Michael szarkasztikusan.

- Ez esetben legközelebb szerezhetnél pár csinos nőt és megkérhetnéd őket, hogy ők tartsanak bemutatót hiányos öltözetben.

Michael az ünnepi alkalomra való tekintettel nem feddte meg a helyettesét az illetlen beszédért, hanem inkább ő is beszállt. 

- Azt hittem az Wallace reszortja.

- Tudod, hogy éppen leköti az, hogy eltüntesse az összes piát, amit Gabriel ide tudott csak hozatni. Legalább ő jól szórakozik.

- Ha jól látom Bronn sokat vesztett azon, hogy megakadályoztam a bunyót - intett a fejével Michael a vöröshajú társuk felé, aki köré azért gyűlt több vendég, hogy visszaköveteljék a pénzüket, amit a fogadásra tettek fel nála.

- Ha még egy pohárral iszik már a nevét sem fogja tudni.

- Legalább lesz okom holnap vele és Wallace-szal kitakaríttatni a gyakorlópályákat és a termeket. Talán ebből megtanulják, hogy illetlenség ilyen helyen verekedést kezdeményezni és fogadásokat kötni.

- Ha nem a saját szemmel láttam volna, hogy pár éve még te hívtad ki pont ugyanígy Rafit, akkor most egyet értenék veled. - Emelt le két pezsgőspoharat egy arra járó pincér tálcárjáról Nathaniel és nyomta az egyiket a parancsnoka kezébe, hiába próbált Michael tiltakozni.

- Rafael bizonygatta annyira, hogy nincs senki, aki le tudná győzni kardban bal kézzel. - Védekezett Michael, miután bosszúsan átvette a poharat, mert gyanította ha nem teszi, Nathaniel képes és nyakon önti pezsgővel mindenki szeme láttára.

- Te pedig csak oktató jelleggel prezentáltad neki a tudásod az asztal tetején, ugye? - Forgatta meg a szemét Nate vidoran, amikor felidézte a sok évvel ezelőtti esetet.

Michael szórakozottan bólintott, de már más kötötte le a figyelmét. Nevezetesen az, ahogy Uriel magában füstölögve a kijárat felé lopakodik és mikor nem néz senki arra eltűnik, de előtte jól bevágja maga mögött az ajtót. Nem ment utána, pedig szívesen elrendezte volna az ügyeit nem csupán szóban vele, de túl sokan voltak jelen ahhoz, hogy észrevétlenül utána mehessen. Ezért kényszeredetten, de mégis belevetette magát a buliba. Megivott pár pohárral az emberivel, majd meghallgatta Gabriel borzalmas beszédét, amiben az ő tetteit fényezte, aztán újabb kört rendelt és felkérte táncolni a szemrevaló, de kiállhatatlan természetű Lailah-t, mielőtt Nathaniel és Wallace úgy döntött, hogy eleget ittak már ahhoz, hogy másol folytassák az ünneplést és az erkélyről csendben távoztak. Nem túl feltűnően, de szinte azonnal utánuk ment Neriah, Lance és Basil is, a sort pedig Zeke, Bronn és Keith zárta, akik csak nehezen tudták átcsempészni az egész hordó sört a vendéket között észrevétlenül. Michael úgy érezte ezekben a pillanatokban boldog igazán, a harcostársa oldalán, enyhén spicces állapotban a csillagok alatt. Mégis hiába nem volt ezúttal egyedül, a szíve mélyén magányos volt hosszú idő óta.

* * *

Amint becsukódott Uriel mögött az ajtó és elhalt a vendégek zsivaja engedte, hogy kiüljenek a valódi érzései az arcára. Egészen eddig visszafogta magát, most azonban a közönyös maszk leolvadt az arcáról és felszínre tőrt az igazi énje. A homloka ráncba szaladt, úgy vicsorgott, hogy minden egyes foga kivillant és nem törődve azzal, hogy ki hallja meg leemelt egy antik vázát az egyik kisasztalról és a falhoz vágta. A vázát maga az asztal és két szék is követte, de még mindig nem végzett. Törni-zúzni támadt kedve a megalázottságtól és korántsem tombolta ki még magát. Ebben a pillanatban bárki úgy megrémült volna tőle, hogy ott helyben összeesik, őt pedig élvezettel töltötte el ez a tudat. Arrébb rúgott egy komódot, felborított egy szobrot, mire a hófehér márvány ezer darabra robbant szét a padlón és puszta kézzel esett neki a kovácsoltvas keretes tükörnek a falon. Három bivalyerős ütéssel szilánkosra törte, mire a darabjai potyogni kezdtek a megrepedt keretből a lába elé. Akkor tért valamennyire észhez, amikor megpillantotta a saját egészen állatias tükörképét a vérétől vöröslő szilánkokban, amik a megrepedt keretből potyogtak a lába elé. Észre sem vette, hogy az ütések közben megvágta saját magát is, de a szervezetében felgyülemlett adrenalin és a harag miatt még most sem érzett fájdalmat. Kellett neki pár pillanat, mire le tudott nyugodni annyira, hogy egy szakadt terítővel bekösse a még mindig vérző kezét, majd kifújja magát.

Útban a kijárat felé végignézett a pusztításon, amit az előcsarnokban rendezett és ebben a szent pillanatban elhatározta, hogy holnap az első dolga lesz nekikezdeni szörnyű tervének, miután megbüntette Desmond-ot, amiért így megrongálta a berendezést mérgében. Nem csupán Michael-en és Rafelen akart bosszút állni hanem minden egyes magát olyan nagyra tartó angyalon, akik lenézték őt a származása miatt. Mert most lehet, hogy kinevetik, de hamarosan ott fognak hajbókolni előtte, mikor ő lesz a Hírvivő és olyan gigászi csatába vezeti őket, amit még nem látott a világ. Addigra pedig az összes többi arkangyal régen a föld alatt lesz, mert ezt érdemlik.