A következő három nap jóformán teljesen összefolyt. Szinte egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, amíg biztonságba nem helyeztem magunkat, ami nem kis meló volt, tekintetbe véve, hogy még mindig egy városban tartózkodtunk az angyalokkal, az Ellenállással és egy rakás fosztogató bandával és mindhárom csoport kész lett volna bármit megadni a gondjaimra bízott legyengült angyalért, amit nem hagyhattam. 

Miután sikeresen magunk mögött hagytuk a Fészket, nem jutottunk túl messzire, egyedül az Üzleti negyedből sikerült valahogy kiverekednünk, majd bevonszoltam magunkat egy omladozó épületbe, hogy legalább pár órányit tudjunk pihenni. Wallace nagyon rossz állapotban volt, mert nem csupán a hátán lévő két sebbel kellett megküzdenie, hanem még azzal is, hogy annyit ráncigáltam utána magammal, majd kétszer is majdnem felrobbantunk, hogy aztán újra cipelni kezdjem. A mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, a homloka pedig tűz forró volt, hiába volt szinte folyamatosan öntudatlan a kínoktól, többször is magához tért, én pedig nem tudtam semmivel enyhíteni a fájdalmán. Nem volt nálam a bicskán kívül semmi, ezért miután biztonságba helyeztem az angyalt, körbejártam a környező házakat steril kötszerek és orvosság után kutatva. Nem volt valami sikeres a portyázásom, mert csak néhány megavasodott csokiszeletet, egy elemlámpát, pár doboz szénsavas üdítőt, meg egy valószínűleg már lejárt doboz fájdalomcsillapítót találtam, de több volt, mint azt korábban reméltem. 

Miután sikerült beleerőltetnem egy fél doboz üdítőt és három fehér tablettát az angyalba, újra mély álomba süppedt, de ezúttal már tért óránként magához a fáradságtól, ami nem tudtam, hogy jó vagy éppen rossz hír. Túl közel voltunk még mindig a Fészekhez, aminek a helyén már csak düledező romok álltak, ezért muszáj volt tovább állnunk. 

Amint beesteledett, bepakoltam Wallace-t az első autóba, amiben volt valamennyi üzemanyag és a kesztyűtartóban a kulcs, majd lassan kihajtottam az utcából. Nem akartam feltűnést kelteni, ezért többször megálltam az utam során, majd tettem egy pár perces pihenőt a város széle felé haladva, mikor megpillantottam a gyógyszertárat. A lehúzott redőnyökből és betört ablakokból ítélve, már régen kifosztották, mégsem kockáztathattam meg, hogy van ott valami használható, amit nem hozok el. Így halkan bocsánatot kértem az angyaltól, aki a hátsó ülésen feküdt, majd ráborítottam egy molyrágta takarót és pár ócska, üres dobozt, hogy úgy tűnjön, nincs ott semmi, aztán besurrantam a gyógyszertárba. 

Nem kapcsoltam fel azonnal az elemlámpát, helyette szinte a teljes sötétségben settenkedtem végig, a felborított polcokkal és asztalokkal teli helyiségen, majd mikor hangokat hallottam, azonnal lebuktam a kassza mögé. Pár pillanatig nem hallottam semmit a szapora szívdobogásomon kívül, ami olyan erős zajnak érződött a síri csendben lévő helyiségben, hogy azt hittem, még az utcáról is meg lehet hallani. Fogalmam sem volt mennyi idő telhetett el, mire újra meghallottam az ismeretlen zajt, de ezúttal már azonosítani is tudtam. Kaparászás volt és szapora kis lábak hangja volt ez, mire óvatosan felkapcsoltam a lámpát, majd bevilágítottam vele a sarokba. Az ott tanyázó patkányok egyből cincogni kezdtek, majd szétszéledtek, de előtte legalább négyet össze tudtam számolni. 

Undorodva egyenesedtem fel, mert nem szívleltem az apró rágcsálókat, majd már valamivel nyugodtabban folytattam az utam a polcok között. Magammal hoztam a házból egy hátizsákot is, ezért minden beledobáltam, ami csak hasznosnak látszott. Találtam pár csomag steril kötszert és pólyát, két üveg orvosi alkoholt és néhány kenőcsöt, amiken el sem olvastam a feladatot, majd a pult alól sikerült előbányásznom pár doboz altatót és gyulladáscsökkentőt, meg két sárga dobozos, receptre kapható bivalyerős fájdalomcsillapítót is. Hatalmas szerencsém volt, hogy eddig senki nem találta meg őket, mert ebben az őrült világban, valósággal kincset érhettek. Végezetül besöpörtem az összes levél vitamint és étrendkiegészítő tablettát a táskámba, amit csak találtam a legutolsó sorban, és már ott sem voltam. Úgy szorongattam magamhoz a táskát, mintha kincset érne, miközben visszamásztam a kocsiba, majd beindítottam a motort. Wallace ugyanúgy nem volt eszméleténél.

Meg sem álltam, amíg a külvárosba nem értem, ahol kiválasztottam a part menti házsor közül is a legelhagyatottabbak tűnőt, majd tettem egy gyors felfedezőutat hátulról, nehogy váratlan vendégekbe fussunk. Hajnalodott már mire óvatosan becipeltem az angyal az emeleten lévő egyik hálószobába, felhalmoztam minden ehető dolgot, ami csak találtam az átkutatott házakban, aztán bezártam és eltorlaszoltam minden egyes potenciális bejáratot. Itt fele annyira sem voltak kifosztva a valaha méregdrága, tengerre néző házak, mint a belvárosban, ezért hamar össze tudtam gyűjteni annyi tartós élelmiszert, amin ketten napokig is elélhettünk volna, ráadásul az egyik jobb állapotban lévő házban még a méretemhez illő ruhákat és egy új bakancsot is sikerült találnom, ami valóságos megváltás volt a tűsarkú után. Ezeken kívül még megtöltöttem két táskát kevésbé fontos, de praktikus dolgokkal, mint például egy kisebb halom gyertyával és elemmel meg persze egy bontatlan flakon kókuszos samponnal, mert valósággal égtem a vágytól, hogy kiöblítsem a vért és az ismeretlen eredetű trutyit a hajamból. 

Végezetül még a hálószoba ajtaját is bezártam, majd a kilincs alá toltam egy széket és behúztam a függönyt. Ez volt a ház legvédhetőbb szobája, az ablak alatt ott fodrozódott a tenger, jóformán senki nem tudott volna felmászni a szögegyenes sziklafalon, a bejárati ajtón pedig három biztonsági zár is volt, de pluszba még el is barikádoztam magunkat, mielőtt befeküdtem volna Wallace mellé. Máskor talán zavart volna a dolog, hogy egy ágyban kell feküdnöm valakivel, aki ráadásul egy angyal, miközben én még mindig a vértől és a mocsoktól rám tapadt koktélruhában voltam, amire egy melegítőfelsőt húztam elalvás előtt, mert már annyi erőm sem volt, hogy átöltözzek. Most azonban teljesen hidegen hagyott a dolog. Szinte le sem tettem a fejem a párnára, máris elnyomott az álom. 

* * *

Arra tértem magamhoz, hogy odakint már megint kezdett besötétedni és egy szoros kar fonódik a derekamra, majd húz magához. Az egész teste szinte tűzforró volt, alig pár pillanat elég volt a forróságban ahhoz, hogy valósággal kipattanjon a fejem, majd megpróbáljam lerázni magamról az ismeretlent. 

Azonban, mikor rájöttem, hogy mi is történhetett, már egyáltalán nem volt kedvem lerúgni őt az ágyról, aztán jól ellátni magát. Ugyanis Wallace húzott magához és még mindig csukott szemmel, de halkan motyogott valamit. 

– Tabitha... – nyomta az arcát még közelebb hozzám, majd ismételte meg újra és újra. – Tabitha. 

Lehet, hogy már órák óta ez folyt, csak túl kimerült voltam ahhoz, hogy felébredjek, de mégsem éreztem haragot vagy undort, hiába volt angyal, csupán sajnálat és szánalom maradt bennem az irányába.

Még mindig veszedelmesen forró volt, szinte meg tudtam sülni, ahogy magához húzott, amin még a rajtam lévő pulóver is rontott, de örültem, hogy nem csak a koktélruha választ el a csupasz felsőtestétől. Megpróbáltam óvatosan lefejteni a kezét a derekamról, aminek az lett a vége, hogy álmában mordult egyet, majd még szorosabbra fonta a karját körülöttem és az arcát a nyakamhoz nyomta. Még lélegezni is elfelejtettem, annyira megdöbbentett a tette, de valami miatt még mindig nem éreztem ellenállhatatlan késztetést, hogy lelökjem magamról. Hagytam, hogy ott szuszogjon a nyakamon, minden egyes lélegzetvétele csiklandozta a nyakam, a keze pedig birtoklóan ölel körbe. 

Semmi értelme nem lett volna lázat mérni nála, mert hőmérő nélkül is meg tudtam volna mondani, hogy kiakasztotta volna a műszereket, de még emlékeztem rá, hogy Michael is jó pár fokkal melegebb testhőmérsékletű volt, mint én, ezért nem gondoltam egyből arra, hogy fertőzést kapott, mégis ki kellett tisztítanom a sebeit. Több, mint két nap telt el azóta, hogy levágták a szárnyát és eddig még csak egyszer tudtam lecserélni a kötéseit az előző házban, de nem nagyon tudtam rendesen kitisztítani a sebeket, csak tiszta kötszert kötöttem rá, ezért mostanra már esedékes volt. 

– Tabitha... – mormogta újra az angyal, de ezúttal megrebben a szemhéja is, mintha már majdnem kinyitotta volna a szemét. 

– Wallace? – simítottam ki pár az izzadságtól és a mocsoktól az arcába tapadt szőke tincset, hogy kiláthasson. 

Erre egyből magához tért. Szürke szemét először a plafonra, majd az elbarikádozott ajtóra emelte, legvégül rám fókuszált vele, de nem foghatta fel egyből, hogy ki vagyok. Elképzelni sem tudtam, hogy milyen fájdalmakon mehet keresztül, most pedig még azzal is szembesülnie kellett, hogy nem az a személy vagyok, akit álmában szólongatott. Pislogott párat, de nem vette le rólam a karját, végül rekedt hangon megszólalt.

– Te nem Tabitha vagy.

– Georgina vagyok – próbálkoztam. – A szállodában találkoztunk. Michael...

A név megtehette a hatását, mert úgy rántotta el a kezét, mintha tűzbe nyúlt volna. A heves mozdulattól azonban egy pillanatra a hátára gördült, mire fájdalmasan felkiáltott és visszafordult az oldalára. Elsápadt, a szeme kidülledt a fájdalomtól, de meg sem nyikkant. Kár lett volna megkérdezni, hogy hogy érzi magát, ezért szó nélkül az asztalra kikészített fájdalomcsillapítókért meg a pohárért nyúltam, és a szájához emeltem.

– Vedd be ezeket! Segíteni fognak. 

Nem habozott, hagyta, hogy egyesével a szájába adjam a bogyókat, majd az ajkához emeljem a vízzel teli poharat. Láthatóan még ez is nehézséget okozott a számára, mégis újra megszólalt.

– Mi történt? Hol vagyunk?

– Biztonságban. Kijutottunk. Most valahol a külváros szélén lehetünk, messze mindenkitől.

– De a Fészek...

– A Fészeknek annyi. – Döbbent tekintetét látva, folytattam: – Az Ellenállás felrobbantotta. Engem is ők juttattak be. Azért küzdenek, hogy kiűzzék a fajtádat a világunkból, támadást szerveztek és végre is hajtották, ez három napja történt. 

– Miért nem szóltál? 

Szinte csak suttogott, de ettől még érezni lehetett a rosszallást a hangjában, ami az arcára is kiült. Lehet, hogy éppen életveszélyben forgott, de attól még pontosan ugyanolyan beképzelt és pimasz angyalt volt, mint egészségesen. 

– Mert nem tartozott rád. Miért, talán megakadályoztad volt, hogy megsüssék Urielt?

Haragos tekintetett vetett rám. 

– Természetesen nem. De szólhattál volna!

– Kicsit lefoglalt az, hogy élve kijuttassam magunkat  – keltem fel az ágyról. Egyelőre úgy döntöttem nem avatom be abba, hogy milyen lényekkel is találkoztam odalent, meg hogy a drága Rafaelje mentett meg minket, aki inkább démon, mint angyal, mert nem akartam hogy felzaklassa magát. 

– Igazad van. – Alig hittem el, hogy kimondja a szavakat, már be is csukta a szemét. – Pihennem kell. 

– Itt biztonságban vagyunk – léptem mellé. – Rendbe fogsz jönni. 

Nem válaszolt, de mintha még megpróbálkozott volna egy vérszegény mosollyal, mielőtt újra elnyomta az álom. Pár percig csak álltam ott és néztem, ahogy egyenletesen emelkedik és süllyed a mellkasa, majd odatettem a poharat az éjjeliszekrényre, aztán elkezdtem lebontani a barikádot az ajtónk elől, hogy hasznossá tegyem magam, amíg pihen. 

Legelőször is átnéztem a tegnap zsákmányolt készleteinket, majd takaros kis kupacokba rendeztem őket, hogy lássam, miből mennyi van. Utána készítettem egy gyors listát a gyertyákról, elemekről és a gyógyszerekről, majd amikor már tényleg semmi olyat nem tudtam kitalálni, ami miatt az angyal közelében kellett volna tartózkodnom, nagy nehezen magára hagytam és elvonultam a fürdőbe a vadonatúj samponommal és egy rakás törülközővel együtt, hogy végre lemossam magamról a lassan háromnapos koszt, meg az alvadt vért. 

Azt még az Ellenállás táborában megtudtam, hogy egyedül olyan helyeken számíthatok forró fürdőre, amik külön generátorral rendelkeznek és égve maradt az őrláng, az ilyen épületek pedig nem hétköznapi, kertvárosi házak voltak, ezért nem is reménykedtem abban, hogy majd sok ideig folyatom magamra a vizet. Éppen elég szerencse volt, hogy a vízvezeték hálózat nem sérült meg a földrengések nyomán, ami csak azért volt lehetséges, mert az itteni házakat valószínűleg dúsgazdag celebek számára építették, aki egy percig sem bírták volna ki meleg víz nélkül, ha beüt a krach.

Beletelt pár percbe, mire le tudtam hámozni magamról a koktélruhát és kitéptem a hajamból a hajgumit, amit szinte beleszáradt a gusztustalan trutyi borította tincseimbe. Direkt nem néztem addig tükörbe, mert semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy meglássam a Carrie-re hajazó képmásom, csak akkor mikor már kibújtam a ruhából. Így sem volt jobb a helyzet, mert a tükörben lévő elfolyt szemfestékű és még mindig ijesztő lány, mintha a Walking Dead forgatásáról szökött volna, ezért nem nagyon álltam neki, hogy tanulmányozzam a sérüléseimet, hanem bebújtam a zuhany alá. Vacogott a fogam a jéghideg víz alatt, de hősiesen eltűrtem, közben pedig elhasználtam vagy fél tubus tusfürdőt meg sampont, hogy még a vér és az átlátszó folyadék emlékét is lesikáljam magamról. Hiába bukkant elő nagy sokára újra a bőröm és változott vissza a hajam az eredeti színére, nem nyugodtam addig, amíg egy durva szivaccsal rózsaszínűre nem dörgöltem a testem, hogy még véletlenül sem maradjon egy csepp sem rajtam a Fészekben összeszedett átlátszó ragacsból. Miközben figyeltem, hogy hogy tűnik el a lefolyóban a rózsaszínre színeződött víz, azt kívántam bárcsak én is ilyen gyorsan meg tudnék szabadulni az ott látottaktól. Még mindig nem tudtam feldolgozni a mutáns skorpióangyal keverék látványát, főleg azt, ahogy végzetes csapásra emelte felettem a fullánkját és puszta másodperceken múlott az életem. Az utóbbi hónapokban ehhez már hozzá kellett szoknom, mégsem így képzeltem el a véget. Jobban mondva, bármi mással ki tudtam volna egyezni, csak ezzel nem.

Nem volt gőzfelhő, sem bepárásodott tükör, mikor összekoccanó fogakkal és elkékült szájjal, de már lényegesen tisztábban kiléptem a kádból és magam köré tekertem két pamut törülközőt. Most már volt lehetőségem megszemlélni, hogy milyen új sérülésekkel gazdagodtam a Fészekben és egy percre azt kívántam bár meghagytam volna magamon a véres pakolást. A halántékomon felszakadt és bár már nem vérzett, egészen belilult. A szám, ahol a skorpióangyal pofon vágott, felszakadt és bedagadt, a nyakamon élesen kirajzolódtak a késes fickó ujjainak nyomai, ahogy fojtogatott. Már eltelt azóta annyi idő, hogy lilás színűvé váljanak, de korántsem fájtak annyira, mint amilyen rondának tűntek. 

Egyedül a számmal tudtam valamit kezdeni, mert találtam egy apró üvegcsében valamilyen méhviaszos ajakápolót, amit belemasszíroztam, majd megtöröltem a hajam, hogy kifésülhessem. Már éppen nekiláttam volna, mikor meghallottam az angyalt.

– Georgie! – nyöszörögte Wallace a folyosó végéről. Nem volt túl hangos, de ez lehetett a maximum hangerő, amit produkálni tudott, érezni lehetett, hogy küszködik.

Vadállatként rontottam ki a fürdőből és vettem magamhoz az első fegyvernek használható tárgyat, amit találtam – jelen esetben egy vázát –, majd bevetettem magam a szobájába támadásra készen. Azonban egyáltalán nem az a látvány társult a szemem elé, mint amit vártam. Nem voltak sehol felfegyverzett katonák vagy mutáns angyalok, csupán Wallace volt az ágyában, félig ülő helyzetbe tornázva magát riadt tekintettel meredt rám. Aztán mikor meglátott, valamennyire megnyugodott, majd a szeme lejjebb siklott törülközőre, merthogy még mindig csak azt viseltem, a csupasz lábamra, majd megállapodott a tekintete a kezemben lévő vázán.

– Mi a fene történt? – tettem le a hajdanán valószínűleg kisebb vagyont érő tárgyat, majd fogtam össze magamon a törülközőt, hogy még véletlenül se essen le, miután ellenőriztem, hogy be vannak a húzva az ablakokon a függönyök és valóban nem bujt el mumus az ágy alatt.

– Felébredtem.

– És?

– Nem voltál itt. – Úgy mondta, mintha magától értetődő lenne, ami bosszantott, de az állapotára való tekintettel nem szúrtam le érte.

– Zuhanyoztam.

– Azt látom – nézett végig újra rajtam, mire már egyáltalán nem találtam enyhítő körülménynek a hátán lévő két vágást. – Mi történt a nyakaddal? – akadt meg a tekintete a véraláfutásokon.

Zavartan elé rántottam a kezem, mintha leplezni tudnám. Kár volt, már úgyis látta.

– Egy ember volt. Ne izgulj, kamatostul visszakapta.

Aprót biccentett, de nem látszott nyugodtabbnak. Nem tudtam felfogni, hogy miért aggódhat az én sebeim miatt, ha még mindig az ő szárnyát vágták le, de nem kérdeztem rá, nehogy felzaklassam. 

– Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni. 

– Miről beszélsz? – léptem közelebb hozzá. Bármennyire is szerettem volna visszarohanni a fürdőbe, nem hagyhattam éppen most itt. – Hiszen megvédtél! Önként Beliellel mentél csak hogy megments.

– Azzal csak egy régi adósságomat törlesztettem Michael felé, de soha nem leszek képes meghálálni azt, amit ő tett értem - nézett maga elé, de olyan távolnak tűnt a tekintete, mintha egészen máshol járna. – A szállodában nekem kellett volna rád vigyázni, mégis cserben hagytalak.