Azt hittem képes leszek tiszta fejjel annak az angyal szemébe nézni, aki először meg akarta ölteni, aztán gyilkosokat küldött Michael után, majd minden valószínűség szerint elfogta a társaival együtt. Mégsem ment úgy, ahogy terveztem. Gyenge voltam. 

Túlságosan hamar odaértünk a szőke kísérőmmel a kiszemelt bokszhoz és persze szinte egy pillanat alatt felhívtuk magunkra a figyelmet. Vagyis igazából nem mi, mert pontosan ugyanúgy sodródtunk a vendégek között, mint a tucatnyi hozzánk hasonló párocska, hanem a három kigyúrt harcos, aki Wallace-t meglátva azonnal felpattantak és elállták az utunk. Most ismertem csak rá, hogy hármójuk közül az egyik pont az, akivel korábban a folyosón vitatkozott az angyalom. Kicsi a világ.

– Ide nem jöhetsz, bukott! – mormogta a középső angyal, olyan külsővel mintha proteines zabkását tömne éjjel-nappal. Valószínűleg hozzá nem jutott el az a hír, hogy csak egy bizonyos fokig néznek ki jól a kigyúrt pasik, utána már gusztustalan a fél méternyi bicepsz. 

– Ez is a buli része, ahová mindenki kapott meghívót.

– Kivéve téged. Jobban tennéd, ha még ezelőtt lelépnél, hogy minket is megfertőznél. 

Wallace kedélyesen rá vigyorgott, de a szorítása erősödött a derekamon. Pont úgy éreztem magam, mint egy divatos kiegészítő az öltönye melle, de jól láthatóan a teremben levő összes többi nőnemű lény is ezt a célt szolgálta. 

Klassz. Befellegzett a régi hímsoviniszta társadalomnak, erre az angyalok is ott folytatják, ahol mi abbahagytuk. 

Szerencsére ezúttal nem fajult odáig a dolog, mint a folyosón, mert Uriel nem akarhatott cirkuszt, helyette elegánsan arrébb tessékelt maga mellől egy hidrogénezett hajú cicababát, majd felénk fordult. 

– Engedjétek ide, elvégre Wallace barátunk szinte már családtag. Nem ő tehet róla, hogy a parancsnoka és a társai elárulták és elszöktek. Mi pont olyan szívesen látjuk, mint mindenkit.

Felfordult a gyomrom a szavai hallatán, annyi meggyőző erőt és szívélyességet nyomott beléjük. Wallace kifejezéstelen arccal biccentett neki, majd miközben elhaladunk a három biztonsági őrként funkcionáló társa mellett, véletlenül jól megtaposta a középen álló fényes cipőjét. Meg kellett hagyni a goromba angyal kemény fickó lehetett, mert még a szeme sem rebbent, de a többi vendég felé szóló mosolya kezdett egyre inkább vicsorgásra hasonlítani.

– Wallace, régi barátom! – kelt fel Uriel az art deco stílusú kanapéról, mire az eddig mellette helyet foglaló két kísérője is így tett. 

– Uriel, rég láttalak! – rázta meg óvatosan Wallace a másik angyal felé nyújtott jobbját. Egy lépéssel mögötte maradtam, pont úgy ahogy a páholyban a többi nő, kezdtem egyre jobban bepánikolni a politikus alkatú angyalból sugárzó kétszínűség miatt.

– Lefoglalt a kampányolás.

– Jól haladsz?

– Haladok. – Tárta szét a karját begyakorolt mozdulattal Uriel. – Persze sokkal könnyebb lenne, ha a többi arkangyal is idetolná a képét.

Wallace aprót biccentett, bár nem olyan régen találkoztunk, elég jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam legszívesebben bemosna egyet a pojáca angyalnak. Végül ahelyett, hogy kezet emelt volna rá, vagy a szemére vetette volna, hogy eddig hiába próbált bejutni hozzá, esetleg elcsalta volna valahová, hogy négyszemközt beszéljenek, ahol kifaggathattuk és elintézhettük volna, végül csak témát váltott. 

– Mi újság a Pokolban?

– Semmi különös, rémesen lehangoló egy hely. 

Nem hagytam, hogy a döbbenet kiüljön az arcomra, ugyanolyan kifejezéstelen arccal mosolyogtam magam elé, mint eddig. Kívülről úgy festettem akár egy próbababa, pedig piszok nehéz volt megőrizni a nyugalom álcáját egy rakás gyilkos angyal és főgonosz politikus között. Nagy eséllyel több ember haláláért feleltek a jelenlévők, mint a mindenkori háborúk együttvéve, én pedig itt álltam pár sorstársam mellett és extravagáns biodíszletet játszottunk. Az összes jelenlevő helyett is szégyelltem magam. 

Valamiről lemaradhattam, mert a következő pillanatban azt vettem észre, hogy Uriel figyelme rám terelődik és elismerően néz végig rajtam. Nem tudtam meg, hogy ő vagy Wallace hozott e szóba, de mindegy is volt. 

– Mutatós egy darab.

Azt hittem rosszul hallok, kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy a gazember angyal rólam beszél. Még csak nem is hozzám, hanem a fülem hallatára rólam. Egyre jobban kezdtem elfogadni a tényt, hogy vesznie kell. 

Wallace faarccal zárta a markába a kezem és húzott magához közelebb annyira, hogy látszódjon vele érkeztem. 

– Ő itt Geraldine.

Itt már tényleg nem bírtam visszafogni magam. 

– Georgina! -–Javítottam ki méltatlankodva, de nem voltam biztos benne, hogy szégyenkezik emiatt vagy pont erre a reakcióra hajtott.

– Akkor az – legyintett. – Nem mindegy?

Uriel osztotta a véleményét, de nem volt ideje kifejteni bővebben mert ebben a pillanatban egy részeges lány imbolygott felénk ijesztően magas cipőjében és célozta meg a pár méterrel a politikus angyal mögött álló albínót, aki eddig igyekezett láthatatlanná válni. A páholy körül császkáló nőcik mindegyik angyalt kihívó pillantásokkal lesték és úgy tipegtek el előttük, mintha a kifutón lennének, kivéve a fehér ruhás fazon. Nagy ívben kerülték, amikor pedig rápillantottak, egyikőjük sem tudta leplezni, hogy mennyire viszolyog tőle, üres félkör alakult ki a szerencsétlen angyal körül, ezért még feltűnőbb volt az új lány, aki átlépte a láthatatlan határvonalat.

Kellett pár másodperc, hogy felismernem; ő az a lány a folyosóról, aki a szívdöglesztő angyal kedvese olyan hevesen csókolt, majd épp olyan élvezettel lökött el magától. Úgy botladozott, mintha több pohár pezsgőn és valami töményebben is túl lenne, majd hangos vihogás közepette fékezett le az albínó angyal előtt. Hihető alakítás volt, mégsem győzött meg úgy, mint a körülöttem lévőket, talán a korábban látottak miatt. Vagy azért mert úgy gondoltam, hogy az ismeretlen lány is erős és elhatározott valami mellett annyira, hogy ne itt igya le magát a sárga földig. 

– De gyönyörű szempillád van! – nézett fel tágra nyílt szemmel a pigmenthiányos szárnyasra, a kezében egy veszélyesen dülöngélő pezsgőspohárral, ami gyanúsan tele volt. Aztán megtörtént a baj. Megbotlott, a pohara tartalmának egy részét pedig egyenesen a szerencsétlen angyal hófehér öltönyére löttyintette. – Jaj istenem! Annyira borzasztóan sajnálom! Nem is tudom, hogy történhetett! – ragadott meg a közelben lévő asztalról pár szalvétát és kezdte el szaporán törölgetni a foltot, amivel csak azt érte el, hogy még jobban szétkenje. – Hadd segítsek letörölni! – Sem az angyalok, sem a csinos kísérőik nem szóltak, mindenki szenzációra éhesen figyelte a jelenetet. – Egészen biztosan ki fog jönni belőle.

Itt már az albínó angyal is megelégelte a figyelmet. Elkapta a lány csuklóját és finoman, de határozottan ellökte magától. 

– Majd én megoldom. 

Aztán már ott sem volt, egy szempillantás alatt megindult lefelé a páholyból, át a tömegen egyenesen a mosdók irányába, mintha nehezére esne a figyelem középpontjában lenni. Hozzászokhatott már ahhoz, hogy megbámulják, de ettől még éppen olyan rosszul esett neki. Megesett rajta a szívem, annak ellenére, hogy Wallace milyen arccal is méregetett korábban. 

A jelenetnek itt vége szakadt, mindenki visszafordult a maga dolga felé, egyedül én láttam, ahogy a korábban annyira spicces lány határozott léptekkel lesiet a lépcsőn és észrevétlenül az angyal nyomába szegődik. Bármiben lefogadtam volna, hogy direkt csinálta ez az egészet, ha pedig így volt, akkor elég belevaló csajszi lehetett és valami nagy dobására készült az albínóval a mosdóban. 

Mire a titokzatos lány beleolvadt a tömegbe a páholy vendégei el is felejtették az egészet és visszafordultak egymás, az italaik, a falatnyi sütemények és szendvicsek mellé, ami szemmel láthatóan az mohó angyalok tetszését is elnyerte, egyikük azon volt, hogy minél több csokoládés édességet gyömöszöljön a szájába. Uriel figyelme úgy tűnt elterelődött rólam és egy hozzá közel álló harcossal sutyorgott, de túl messze álltak ahhoz, hogy bármit is halljak. Ez nem tudtam, hogy jó vagy rossz hír, de határozottan jó érzés volt, hogy nem méricskél olyan tekintettel, mintha polcra szeretne helyezni egy egzotikus trófeaként. Wallace vetett rám egy gyors pillantást, az arcára volt írva, hogy nem így tervezte és éppen újragondolja a dolgokat, mert mostanra teljesen érdektelen lett a politikus angyal számára.

Hiába volt nálam a parányi fiola a bivalyerős altatóval semmit sem értünk vele ha nem tudjuk elcsalni Urielt az elhivatott harcosaival teli teremből, akik az életüket adnák érte. Amilyen magabiztosan indultunk neki az estének, most legalább annyira kételkedtem a sikerben, hiszem nem nekünk kedveztek a feltételek. 

Bátorításként megszorítottam az angyal kezét, amit már hosszú percek óta szorongattam, de nem mozdultam még akkor sem, amikor egy szeplős, vöröshajú pincérfiú újabb adag pezsgővel kínált. Teljes profizmus áradt a határozott mozdulataiból és kifejezéstelen arcából, mégis kisfiús arcában volt valami hihetetlenül ismerős, mégsem tudtam megfejteni, hogy hol láttam korábban. Abban biztos voltam, hogy csak futólag találkoztunk és sosem beszélgettünk, de hiába pörgettem végig az apokalipszis előtti ismerőseim sorát, nem hittem, hogy régről ismerem.

– Bocsássatok meg egy pillanatra, el kell intéznem pár halaszthatatlan dolgot. – tett pár lépést előre Uriel hirtelen és intézte a szavait elsősorban a baráti köre felé. 

– Mindig csak a munka? – szólalt meg bátran Wallace, mire Uriel végre újra felénk fordult. 

Úgy nézett ránk, mintha meg is feledkezett volna rólunk, amolyan 'mit keresnek ezek még itt?' arccal. 

– Ez a legkevesebb, amit tehetek – mosolyodott el és tárta szét a karját karizmatikusan. – Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk!

Nem tudtam eldönteni, hogy ezt szívélyes ígéretnek vagy inkább fenyegetésnek vegyem, de nagy kő esett le a szívemből, amikor a befolyásos angyal és a riadt tekintetű barátnői eltűntek a színről. A buli nélkülük is folytatódott, de érezni lehetett a jelenlévőkön, hogy megkönnyebbültek, amikor a főnökük lelépett és jóval oldottabb lett a hangulat.

Wallace szó nélkül indult el a bokszból levezető lépcső felé, nem ellenkeztem, de nagy koncentrációt igényelt tőlem, hogy ne botladozzak a magassarkúban, ha tartani akartam vele az irányt. Fellélegeztem, amikor újra elmerültünk a tömegben, még ha ez a körülöttünk hiénaként körző hiányos öltözetű nőt, még több gengszternek, pingvinnek és sznob maffiózónak öltözött angyalt és semmitmondó arckifejezésű pincért jelentett. Rá kellett jöjjek azonban, hogy Wallace, miután tett egy félkört, nem a bronzfúvós együttes felé igyekszik, csupán elterelésként sétafikált össze- vissza, majd megindult Uriel után.

– Mit tervezel? – súgtam a fülébe, pedig tudtam, hogy a zeneszó és a zsivaj elnyeli a szavaimat.

– Rögtönzöm.

Ez nem nyugtatott meg, de már nagyon rövidre akartam zárni a dolgokat. Megfájdult a fejem a cigaretta és szivarfüsttől meg a tömény parfümszagtól, amiből minden nő vagy egy litert borított magára. Ráadásként még ott volt a több tucatnyi angyal, akik annyi embertársammal végeztek, most pedig itt mulatoztak egy olyan helyen, amit emberek építettek fel, üzemeltettek, tették azzá, ami és szolgálták ki őket.

– Mit mondott a démon? – lépett ki két sztriptíztáncosokat is megszégyenítő ruhás nő közül ekkor Keith és állta el az utunkat. Az arckifejezéséből ítélve nem találhatta meg Rafaelt, de a gondosan belőtt frizurája kócos volt, az öltönye gyűrött és ha jól láttam, akkor rúzsfoltok éktelenkedtek a nyakán. Vagy nagyon rányomult az ismeretlen hölgy, vagy ő maga akarta, amiben kételkedtem.

– Szinte a saját kezével simogatja a többiek tollait – mormogta Wallace. Már nem is próbálta titkolni, hogy mennyire kezd elfogyni az önuralma az Uriellel folytatott beszélgetés után. Akkor ott nem tudta megtorolni a parancsnokára tett megjegyzést, de sugárzott róla, hogy nem hagyta annyiban a dolgot. – Nagyon régóta várhatott erre, kizárt dolog, hogy hibázzon.

– Ezért vagy itt? – szűkült össze Keith szeme. – Hogy megbuktasd?

– Már ha nem indulhatok én is a választáson.

– Wallace, bármit is a tervezel, ne csináld.

– Öljek ölbe tett kézzel, amíg átveszi a hatalmat? Ha sikerül összefognia mindenkit, akkor bármit megtehet és a vesztünket fogja okozni, ha pedig nem polgárháború tör ki. Uriel egy szélhámos és szoros szálak fűzik a Pokolhoz, mi pedig nem engedhetjük meg, hogy ő legyen a következő Hírvivő.

– Van talán jobb jelölted? – tette csípőre a kezét a kékszárnyú angyal. – Gabriel halott, Rafael és Michael eltűnt, a másik két tagra pedig a kutya sem emlékszik, mert eonok óta nem látták őket. Értem én, hogy Uriel a rossz választás, de nincs jobb.

– Máris leírtad Michaelt?

– Térj észhez, testvér! Michael lelépett.

– Talán valaki eltette láb alól.

– Én úgy hallottam, hogy nagyon is önként szökött el – nézett szánakozva a barátjára Keith. A fény esése miatt most már azt is láttam, hogy némi ezüst csillámpor is tapadt a ruhájára. – Tudom, hogy mennyire közel állt hozzád, de Michael nem fog visszajönni.

– És Nathanielék?

– Biztosan berúgtak valahol és nosztalgiáznak. Nem fogják feladni a keresést, de veszett ügy.

– Akkor szerinted mit kellene tennem?

A másik angyal erre csak megvonta a vállát. Láthatóan tanácstalan volt. 

– Fogalmam sincs. Talán Rafael visszatér és beállhatunk mögé az elbukott Felvigyázói helyére.

– Ez a nagy terved? Éled az életet, aztán ha nem lesz jobb megoldás, elfoglalod egy halott társunk helyét Rafi mögött? – ki lehetett hallani az őszinte és mély csalódottságot Wallace hangjából, annak ellenére, hogy ő is remekül ellehetett itt a svédasztalos vacsorával és korlátlan italfogyasztással itt az elmúlt hetekben. Ezek szerint sikerült jobban felráznom, mint azt gondoltam volna.

Keith azonnal elkapta róla a tekintetét. 

– Nem tehetünk mást.

– Tévedsz!

– Csak nem tervezel valami eszement dolgot szokás szerint?

Szinte lélegzetvisszafojtva vártam a szöszi angyal válaszát. Nem szeretem volna, ha kitálal a harcostársának és nem azért, mert attól tartottam, hogy valaki kihallgat minket. Egyszerűen elegen voltunk már ketten ebben a buliban, nem kellett egy harmadik személy is, aki visszatartson minket.

– Csak azt mondom, hogy reménykednünk kéne – mondta végül Wallace hezitálás nélkül. – Hinni abban, hogy Michael vissza fog térni és a sarkára áll.

Keith szórakozott félmosolyra húzta a száját, majd megveregette a másik angyal vállát, aztán elindult a büféasztal felé. 

– Túl optimista vagy.

Wallace nem kezdett el tiltakozni, csupán megvárta, amíg Keith látótávolságon kívülre ér, majd újra megindult. Nem kérdeztem rá, hogy miért nem avatta be a barátját abba, amit megtudott tőlem és a tervünkbe, de örültem neki.

Azonban a pár percig tartó baráti csevej pont elég volt, hogy majdnem szem elől veszítsük Urielt, akinek csak a kijárat felé távolodó hátát és kit kísérőjét láttuk ellibbenni, aztán eltűntek a szemünk elől a tölgyfajtó mögött. A szőke szárnyas nem törődve az illemmel vágott át a tömegen és lökött többször félre angyalokat és embereket egyaránt, hátra sem nézve. Megálltam, hogy egyesével bocsánatot kérjek mindegyiküktől és csak úgy loholtam az angyal nyomában, aki abban reménykedhetett, hogy akkor majd a folyosó közepén teríti le Urielt, csak mielőbb essünk túl rajta.

Villámgyorsan a kiszemelt ajtóhoz értünk, azonban a túloldalán nem az várt minket a kisebb tárgyalószoba szerű helyiségben, akit vártunk. Ugyanis sem Uriel, sem a barátnői nem voltak sehol, de bónuszként négy katonás kiállású angyal várt ránk az aranykeretes olajfestmények között. Ajtót nem láttam sehol, de valamelyik szekrény, antik könyvespolc vagy tükör mögött lennie kellett egynek, ahol észrevétlenül távozhattak a célpontjaink valami miatt.

Wallace persze egyből maga mögé rántott és már nyúlt is a kacskaringós kilincs után, azonban az egyik kardot szorongató pasas csak megcsóválta a fejét, hogy ne tegye, aztán egy színpadias mozdulattal előhúzta a kardját.

– A főnök nem bízik benned, bukott.

– Akkor vegyem úgy, hogy ki vagyok zárva a partiról, Beliel? – oldalazott Wallace észrevétlenül még jobban elém.

A Beliel nevezetű csak elmosolyodott, mintha valami roppant szórakoztató dolgot hallott volna. Hideg és számító mosoly volt, kirázott tőle a hideg. 

– Vedd úgy, hogy mindenhonnan ki vagy tiltva. Örökre.