Nem volt különösebben extrém esténk, ami furcsa, mert ha Istivel egyszer elkezdtünk inni, annak sosem volt jó vége. Aznap viszont nem, aznap csak ültünk és kibeszéltük a világ dolgait. Isti a kiürült poharát forgatta, az elnéptelenedett kocsmában csak egy másik asztalnál voltak. Fene se tudja, talán az olcsó lambéria és a megsavanyodott alkoholszag nem vonzza tömegesen a bulizni vágyókat. Nekünk mégis elég volt. Hova többet? Épp meg akartam kérdezni Istit, hogy hozzak-e neki is egyet, mert az enyémből egy korty maradt, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, ő szólalt meg.

– Van kedved eljönni velem egy buliba?

– Milyen buliba? – vontam vállat, miközben felálltam az asztaltól. Úgy döntöttem, egyszerűen hozok egy újabb kört, nem kérek előzetes engedélyt.

– Néhány volt osztálytársunk lenne ott, még nyolcadikból.

Visszafordultam, Isti mozdulatlanul figyelt, szemét enyhén összehúzta, még csak nem is pislogott, úgy meredt rám.

– Persze – mondtam végül –, persze, miért is ne. Az általános iskola már régen volt. Halványan elmosolyodtam, majd beálltam a pulthoz.

A pálinka irritálja az orrnyálkahártyád, könnybe lábad tőle a szemed is, vagy az is lehet, hogy a nevetéstől, esetleg, hogy a kettőtől egyszerre. A nap lassan eltűnik a levelek mögött, véresre festi az eget, lelketlen feketeséggé az erdőt. A fiúk nevetése a hiénákat idézi, és bármit is hittél, ők ma este a húsra jöttek.

A pultnál egy csaj betolakodott elém. – Bocs, de én voltam itt előbb! – teremtettem le. Rám nézett, pontosabban végigmért. Orrkarikáján megcsillant a neonfény, rövid fekete haja kócosan ölelte körbe kerek arcát, ravasz mosollyal bámult rám.

– És innál is valamit, vagy csak úgy itt voltál előbb?

– Innék – vetettem oda, majd a pultos sráchoz fordultam. – Két whiskyt szeretnék kérni.

– Hármat – szólt közbe a csaj, aztán előkapott egy sárga ötezrest.

– Hetero vagyok. – Gondoltam jobb lesz előre lefektetni a szabályokat, még mielőtt valaki csúnyán pofára esik.

A csaj röhögésben tört ki, a fejét is hátravetette, hangosan nevetett, a szeme könnybe lábadt. – Örülök! Én is, de azért még megihatunk hárman egy whiskyt, nem?

Vállat vontam, igaza volt, miért ne ihatnánk? Velem jött az asztalhoz, ahol Isti a telefonjába bambulva várt rám. Ahogy az asztalhoz léptünk, felkapta a fejét, hunyorogva figyelte a csajt, majd kérdőn rám nézett. Én közben letettem a piákat.

– Ő itt – kezdtem bemutatni, aztán egyből elhallgattam, mert ugye, fogalmam sem volt, amúgy ki ez a csaj.

– Emi – segített ki. – A pultnál találkoztunk.

Egy pillanatra meglepődtem, milyen fura, mert én meg Ami vagyok. Na, mindegy, van ilyen. Nem tudtam, mit fog ehhez az egészhez Isti szólni, de hamar kiderült, hogy semmit. Biccentett, felemelte a poharát, Emi hozzákoccintotta a sajátját.

– Isti. Az általános iskolában találkoztunk.

Emi megint nevetésben tört ki. – És, mi a terv ma estére?

– Buliba megyünk – vont vállat Isti, majd rám sandított. Biztos arra volt kíváncsi, hogy meggondoltam-e már magam, de nem volt mitől félnie. Nem is emlékeztem már, hogy min ment a többiekkel a feszkó, csak arra, hogy valamiért nagyon fasírtban voltam mindenkivel, Istit leszámítva. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve Emire néztem

– Akarsz jönni?

Emi megvonta a vállát, a száját is félrehúzta, mint akinek mindegy volt, hogy végződik a ma estéje. – Miért ne?

Azt hiszed, viccelnek, azt hiszed, poén az egész, túl sokáig tart, mire leesik, hogy tényleg szórakoznak, de nem együtt veled, hanem rajtad. Az első érintések még heccnek tűnnek, az első megjegyzéseken még te is tudsz nevetni. Csak amikor kezek tapadnak rád, akkor olvad le az arcodról a vidámság, csak amikor ujjak mélyednek beléd, akkor jelenik meg a szemedben a félelem. Csak amikor letépik a ruhád, akkor jössz rá, hogy nincs menekvés. A nap lenyugodott, az alkony vörös, az erdő éjsötét, a fájdalom éles, a hideg dermesztő, a remegés végtelen.

A körúton csapattuk hármasban, mellettünk dübörögve haladt el a Combinó, vitte magával a bárokból kitörő visongó röhögést, a járdát hányás és húgyfoltok tarkították. Emi egészen jó fejnek bizonyult, lehetett vele bulizni. Még egy üveg bort is beszereztünk, egymás között passzolgattuk, miközben lefordultunk az Aradi utcán. Erre nem járt senki, kihalt volt az egész, a világítás is gyér. Mintha víz alól szólt volna a körút, tompán zengett a forgalom zaja. Három srác jött velünk szemben. Elkezdtek beugatni.

– Szúrni való kiscsajok vagytok! Lekoccoltathatnátok azt a gyökeret, és akkor mehetnék együtt szórakozni! – kurjongatták, röhögcséltek. Fogalmam sincs, mi volt ebben akkora poén, viszont nekik nagyon tetszett.

– Mi a faszt akartok? – mordult rájuk Emi. A lélegzetem is elakadt. Nem mondom, hogy nem volt igaza, csak nem úgy terveztem, hogy aznap este szétzúzzák a betonon a koponyámat.

– De nagy szája van a kiscsajnak! – Közeledni kezdtek, az árnyékaik megnyúltak, amitől még nagyobbnak tűntek, mint az előbb. Bennem meg egyre kezdett megfagyni a vér, be voltam szarva, na. Emi közben utoljára meghúzta a bort, majd a földhöz kúrta az üveget. Az orrom megtelt a savas vörösborszaggal. Emi a szilánkos felét maga elé tartva kezdett üvöltözni

– Gyertek baszod, most legyen nagy a pofátok!

Istire néztem, akin láttam, hogy le sem veszi a szemét a srácokról. Támadó állást vett fel, várta, hogy mi fog történni, hogy mikor kell esetleg határozottan fellépnie, de egyértelműen nem akart kezdeményezni, neki sem hiányzott ez a balhé.

Az egyik srác elindult, de a többiek elkapták a vállát és a karját. – Hagyd, nem ér annyit ez az őrült kurva! – jegyezte meg az egyik, mire Emi ismét éktelen üvöltözésbe kezdett.

– Ki a kurva baszd meg? Ki a kurva?

Isti kapott az alkalmon, megragadta a csaj karját, majd finoman húzni kezdte. – Menjünk innen, ennyi elég volt!

– Hallottad egyáltalán, hogy hogy beszélt velem?

– Igen, te viszont az én bőrömet viszed a vásárra! – Még a hangját is felemelte, úgy oltotta le, azt hiszem, Isti fejében is lepergett az elmúlt pár percben az élete, nem csak én illetődtem meg.

– Elfogyott a piánk – meséltem el a tényeket. Isti bólintott, fejével a közeledő Roni közért felé bökött.

– Menjünk be ide.

Emi úgy tűnt, lehiggadt, gondolom, belátta, hogy nem túl jó ötlet egy törött borosüveggel és egy szál Istivel nekiindulni három tagbaszakadt srác ellen. Na meg velem, de én magam nem sokat érek egy ilyen ütközetben.

Még vettünk némi alkoholt, mégse érkezzünk üres kézzel, aztán a buliig már semmi nem történt, felcsengettünk, beengedtek, majd beléptünk a lakásba.

Mit mondanál, mi a rosszabb? A kiszolgáltatottság, a többiek zihálása, vagy a fájdalom? Lásd be, nehéz választani. Pedig az igazi rémálom majd csak most fog következni, és neked itt most még fogalmad sincs, hogy mi az. Fekszel remegve, annak örülsz, hogy vége van, élvezed a hideg, kemény talajt, a szádban a föld ízét, a csöndet, azt, hogy végre egyedül vagy. Lássuk be, bármi is legyen a legrosszabb, az biztos, hogy ez az egyetlen jó pillanat.

Odabent döbbent arcok fogadtak, majd az egyik csaj, valami Anna volt, vagy Panna, a fene sem emlékszik már a nevükre, szóval ő kedvesen elmosolyodott – Örülök, hogy látlak, Ami! – mondta, és valóban úgy szólt a hangja, úgy nézett rám, mint aki tényleg örül. Én meg bezzeg a nevére sem emlékeztem. Azért még megmondtam neki, hogy én is örülök, csak mert tanultam illemet. Beljebb léptünk a sötét lakásba, a plafon messze fölöttünk magasodott, a konyha hófehér bútorokkal volt berendezve, a neonvilágítástól szinte ragyogott. A szobában félhomály uralkodott, csak a monitor kékes fénye tett láthatóvá bármit is. A következő pillanatban három srác került elő. Megtorpantak, úgy néztek rám. Az egyik félrehúzta a száját, elkapta rólam a tekintetét.

– Helló! – kezeltek le Istivel, engem meg mintha nem is láttak volna. Emire sandítottam. Fura, senkit nem érdekelt, ki ő, mi ő. Lehet, hogy erre a bulira néha csak úgy beesnek idegenek, itt egyedül rám kellett úgy nézni, mint aki a sírból mászott elő.

Én sem voltam túlságosan érdekes, hamar otthagyott minket mindenki, bementek a nappaliba. Hármasban maradtunk a konyhában, Isti, meg Emi, meg én. Emi húzogatta a fiókokat, hangosan zörgött, gondoltam, biztos dugóhúzót keres. Isti addig szisszentett egy sört. Úgy éreztem, egy sör jól hangzik, azt én is innék. A hűtőhöz léptem, vakító fény ömlött ki az ajtaján, kikaptam egy üveget, aztán szó nélkül ittunk Istivel egymás mellett. Közben Emi elindult a nappali felé. Nem hibáztattam, tényleg nem nyújtottunk valami izgalmas társaságot. Utána mentem, végül is az én egykori osztálytársaim voltak odabent. Lehet, hogy eltelt vagy tizenhárom év, de egyszer azok voltak.

A valódi pokol titka a hurok, a végtelen. Az például, mikor másnap megpróbálod elmesélni, mi történt, de senki nem hisz neked, sőt! Hármuk szava áll veled szemben, a barátnőik állnak veled szemben, és mind egyszerre skandálják, hogy egy kurva vagy. Na, ennek nincs vége. Mindenki egy másik valóságot ismer, csak te tudod az igazat. De mi az igazság? Ha mindenki egy valóságot ismer, akkor az lesz a valóság, ha mindenki egyet hisz, nincs alternatíva. A kollektív tudat szüli a te bűnödet, ami így vált át fikcióból valósággá, akár az ő ártatlanságuk.

Emi a kanapéhoz sétált, ahol az egyik srác ült a háromból. Nem tudom melyik, amúgy mind egyformák, egészen felejthetők. Emi megállt mögötte, senki sem figyelt rá. Aztán megragadta a srác haját, és a nyakához szorított egy konyhakést. Egy bazi nagy kést, akkor esett le, hogy nem is dugóhúzót keresett odakint. Mindenki sikítani kezdett, a srác halkan nyöszörgött, de azt azért nem túl kedvesen. A foga között szűrte, hogy – Mi a fasz ez baszd meg?

Emi arcát alig lehetett látni a sötétben, viszont amit láttam, az sem volt megnyugtató. A csaj jóformán vicsorgott, szeme fehérjén megcsúszott az a kevés monitorfény, ami bevilágította a szobát. – Kussoljál! – üvöltötte, meg hogy: – Nagyon jól tudod, hogy miről van szó!

Én ott álltam, néztem és nem értettem semmit, nem értettem mi baja van Eminek ezzel a gyerekkel, még csak be sem mutatkoztak addig egymásnak, erre meg valamiért mindjárt el akarta metszeni a torkát.

Isti rontott be a szobába, megtorpant mellettem, meredten bámult Emiékre, a kezét a szája elé kapta, aztán megakadt, csak állt ott földbegyökerezett lábbal. Visszafordultam Emi felé, féltem, hogy hülyeséget csinál.

– Ami ne!

Istire néztem. Tisztára, mintha Amit mondott volna. Biztos csak véletlenül, az idegesség miatt. – Ami hagyd abba!

Most már biztos voltam benne, az én nevemet mondta!

– Mi? – tört ki belőlem. A sötétben, mintha valami lett volna előttem. Nem is valami, hanem valaki. Egy kés volt a kezemben, miközben az egyik srác tincseit markoltam, a pengét a nyakához szorítottam.

Nem értettem semmit, Emi helyére kerültem, én álltam ott, én készültem kinyírni valakit.

Szerinted ki vagyok én, és kik ők? Mit gondolsz, a visszatérő rémálmaid honnan jönnek? Itt a lehetőség, hozzuk ki a maxot ebből az estéből, fordítsuk vissza a valóságot és a fikciót, rakjuk helyre az igazságot! Együtt erősebbek vagyunk, együtt bármit el tudunk intézni, előttünk nincs akadály!

Megremegett a kezem, nem értettem, hogy kerültem ide, hiszen én nem akarom megölni ezt a srácot, semmi okom nincs megtenni, nem is emlékeztem rá. Egyetlen kérdés foglalkoztatott, miközben lassan elkezdtem leengedni a kést. – Hol van Emi?

– Ki? – kérdezett vissza a srác. Egészen irreálisnak hatott ez a párbeszéd.

– Emi – ismételtem meg.

– Ki a faszom az az Emi? – sziszegte vissza. Lassan elkezdet kicsúszni a kezemből a kés.

Viktornak hívják, ha ez ilyen fontos, és attól, hogy valamire nem emlékszel, az még rohadtul megtörtént. Mondjuk a születésedre sem emlékszel, mégis itt vagy. Szóval fogd azt a kést erősen, mert ha te nem fogod, akkor én fogom, nekem kurvára mindegy, végül ki vágja át a nyakát ennek a szargerincűnek. Nekem csak annyi kel, hogy spricceljen a torkából a vér, akkor én már nyugodtan fekszem ma le aludni.

Ujjaim ismét a nyelet szorították, megszűnt a kapcsolatom a saját testemmel. Láttam, ahogy erősebben fogom a kést, de nem éreztem, nem tudtam elengedni. Éreztem azonban Emi dühét, pillanatokra betekintést nyertem a gondolataiba is. Megjelent egy emlék három srácról, köztük volt az, akit valószínűleg Viktornak hívtak, villanások, ahogy a csajt a földre nyomták, a ruháját tépték, eggyé váltak vele. Vagy veled?

A kezem megmozdult,azután már semmire sem emlékszem.