Lord még börtönben volt, és bár ereje nagy részét visszanyerte, még kijutni nem tudott a Khartad névre hallgató börtönrészlegből. Khartad... olyan ismerős név. Magiszo-latinul tomboló káoszt jelent, azonban később a "köznyelvbe" erősként épült be. Lord megrázta a fejét. Nem emlékszik, pedig tudja, milyen jelentős információ lenne ez számára. Egy dolgot viszont megtehetett: megidézte a mentorát.

Pár percig csak behunyt szemmel igyekezett minél több energiát összegyűjteni a varázslat után, majd arcán érezte a szörnyanya hüllőkezének hideg érintését. Lassan hátrált, és elméjének egy részével egy márványtrónt idézett meg.

Cooper mostantól a rabszolgánk, úrnőm. - mondta, és meghajolt.

A sötét mentor először csak bólintott, majd leült a trónba, behunyta a szemét, és farkával lustán körzött, elégedettségét jelezve. Egy dolog zavarta: a nyugtalan csönd, így kinyitotta szemét, és látta, hogy kegyeltje még mindig tiszteletét adja neki.

Helyes. - mondta Monsterra, felállt a trónról, és a mágushoz sétált. - Büszke vagyok rád, Kharin. De te vajon úr vagy, vagy rabszolga?

Én ismerlek téged. - mondta, és felállt.

Monsterra meglepetten tett egy lépést előre, majd kacagva visszalépett a márványszékhez.

Na ne mondd! - mondta félvállról, még mindig nevetve. - Én vagyok a mentorod! És?

Nem, úgy. Egy korábbi életemből ismertelek... elvesztettem a kapcsolatot az előző reinkarnációimmal.

Nem tudom, kinek vélsz gondolni, Kharinnausz. - mondta a nő hűvösen.

Te Indn anyja vagy, Monsterra Ekhidna, jól emlékszem? Elbűvölő voltál már akkor is. Sokkal inkább, mint Nirvana, és te vagy az első, aki túlélte mellettem.

A csakramágusok hamarabb megöltek téged, semhogy meghaltam volna. De most kiteljesítheted a mostaniakon a bosszúd. Én erőssé tehetlek, csak egy szavadba kerül. Nos, mit szólsz, Sötét Nagyúr?

A sötétmágus habozott, majd megcsókolta a nőt. Azonnal vissza is húzódott.

Elnézést. Csak az érzelmek...

Ó, Kharin Suarc, még mindig nem vállalsz felelősséget az érzéseidért... ebben sosem változol. - mondta nevetve Monsterra. - Most viszont dolgunk van. Az az új nőcskéd és a fattyai meg akarnak ölni engem és a gyermekeimet. Plusz vissza akarják venni tőled a várost. Remélem, nem hagyod nekik. Hogy is hívják a kis indiait...?

Csakraella.

Áh, igen. Teljesen mindegy, mert meghal a kis drága. Még ma.

Lord elmosolyodott. Monsterra egy átkot mondott, és a börtöncella messze elrepült a helyéről.

Gyere Nagyúr, inaktív a mágia! - mondta.

Lord izgatottan várt az új hatalomra, és magába szívta a mágia nyomát.

Ez új. - mondta meglepetten, majd köhögni kezdett.

Az a rohadt kis távol-keleti kígyó! - sziszegte Monsterra. - Te meg még nem ismered a csakramágiát? Energián alapszik, ha túlerősít, akkor blokkol, ha elszívja az energiát, akkor is blokkol. Ellentétek nincsenek, csak adott csakrán belül. Lehet, hogy neked ezért nem sikerült elsajátítíanod. Ez nem klasszikus magiricauszi mágia. Vagyis de, a negatív és a pozitív csakra ki is ütheti, de segítheti is egymást. Ne köhögj már! - ripakodott rá a Szörnyek Anyja, és a mágus köhögése hirtelen abbamaradt.

Hálás köszönet! - lihegte Lord.

Ennyire ne légy alázatos! Undorító. Gyerünk!

Sam megállapította, hogy Monsterra és Lord a Városháza felé tart. Kevin és Dahlia két részre osztotta a csapatot: Kevin, Agnes, Clary, Betty, William, Jasmin és Ian a városházára ment, Dahlia, Thomas, Nicholas, én, Luke, Sam és Kate pedig a börtön területére mentünk, hogy megállapítsuk, mi is történt ott.

Anya és a többi felnőtt a Smith-házban maradt, és onnan figyeltek, illetve utasításokat osztottak, ha kellett. Harry J. viszont ragaszkodott ahhoz, hogy őrizze a két Magicát a Darksolarban. Horatio olyan mély haraggal nézett rá, hogy inkább nem ment el, sőt, azt javasolta, menjen Horatio. Ebből kisebb vita kerekedett, végül Anais, Viola és a Sharpok mentek el, és vigyáztak a két lányra.

Délben már a sajtó is a Khartad börtön helyénél volt, és a mi érkezésünkre azonnal kérdésekkel rohamozott meg minket.

Jó napot! - mondta Nicholas szélesen mosolyogva. - Ó, Hannah Ryan...!

Szent Kundalini! - morogta Luke. - Már megint ez a liba...

Én olyan csúnyán néztem Luke-ra, ahogy csak lehetett. Senki nem szidhatja a kedvenc újságíróm, és példaképem. Ezalatt ahányan csak voltunk, annyiféleképpen válaszoltunk hétszer ennyi újságírónak.

Ha hivatalosan még egy mágust sem adtak át a börtönnek, ki tört be, és miért? - kérdezte Hannah Ryan.

Ez egyszerű, hölgyem! - mondta Sam. - Nem kívülről törtek be.

Hanem? - kapott a szón Mrs Ryan.

Dahlia, Kate és Sam összenézett, majd jelentőségteljesen bólintottak.

Valaki bevarázsolta magát a börtönbe, hogy szabotálja a működést. És ebben segítsége is volt: egy mágikus szörny, akin nem fogott a varázslat.

A pánik ekkor robbant ki. A gyengébb idegzetű újságírók szétfutottak, és olyasmiket ordibáltak, hogy vége a városnak, jön a tűzvész, és hasonlók. Kate igyekezett összefogni őket, és törölni az emlékeiket, de egy mégis időben kisurrant, és egyenesen a Városháza felé rohant. Sam üzent Bettynek és Williamnek, hogy szélsebesen fogják el az újságírót, egy tizenhat év körüli, japán srácot, akinek legfontosabb ismertetőjegye a hatalmas kamerája.

Lehetséges, hogy gyenge a börtönünk? - kérdezte Hannah Ryan.

Nem erről van szó. - tiltakozott Thomas.

A mágus túl erős, de a segítsége sem evilági. - mondta Dahlia. - A mágia pontos, csakhogy valaki talált rajta egy kibúvót, és ez az a bizonyos segítség.

És ki az illető? - faggatózott tovább Hannah Ryan.

Dahlia nem válaszolt, és sajnálattal vegyes lenézéssel jelezte: nem jó senkinek, ha a választ megtudja. Ryan Thomasra nézett, de ő nyíltan kijelentette, amit Dahlia egy pillantással elintézett. Nicholas még mindig tele mosolyával vigyorgott, így Ryan nála is feladta. Kate-re nézett, de ő és Sam a kitört cellát figyelte. Luke-ra és rám esett a pillantása, egy ideig próbáltam ellenállni az újságíró válaszra éhes pillantásának, de nálam eltörött a mécses.

Monsterra Ekhidna Nir A Nav. - böktem ki, Hannah Ryan pedig elégedetten bólintott.

Tehát, Monsterra. Ő kicsoda? Ellenség?

Nem feleltünk, legalábbis nem szavak formájában. Hamarosan Kate és Sam kiáltását hallottuk.

Magának megfelelő a válasz? - kérdezte Luke idegesen. - Tűnjön el, és írja meg a hülye cikkét!

Ryan éppen tiltakozott volna, de nem volt kinek. Mi, a hét testvér harci alakzatba álltunk, és sorozatosan támadtuk Monsterrát. Luke üzent Kevinnek, hogy gáz van. Kevin nem vette fel, helyette William.

Skacok, gáz van! - mondta William. - Kharinnausz betört a Városházára, magával hozva a mentorát. Ő a polgármesterért ment.

Nem, mert Réàlaqua megidézte. - mondta Nicholas. - Ügyes volt.

Kösz! - mondtam idegesen.

De komolyan! Könnyebb egy, mint kettő ellen hetünknek.

Igaz. - mondtam. - Bocs. Valami terv?

Helló, csaljátok a Smith-házba Monsterrát! - mondta Harry J.

Tessék?! - kérdezte Thomas. - Megveszett?!

Ha becsaljuk, elfoghatjuk. - mondta Eligius. - Liták segítségével...

Nem! - hallottuk anya hangját. - Dahlia, gyengítsétek le Monsterrát, Kevin, ti védjétek Coopert!

De hát meg sem érdemli...! - mondta Harry J.

A vonal hirtelen bomlott, és ismét támadásba lendültünk. Érkezett egy ragasztóátok balról, ezt Dahlia egy gránátpajzzsal védte ki. Jött szemből egy tűzgolyó, ennek útját Thomas vízágyúja keresztezte. Dahlia aktiválta az erejével a páncélját, ezalatt Nicholas egy lézersugarat nyelt el egy feketelyukban. Csak akkor tűnt fel, hogy Nicholasnál van Lord botjának másolata.

Gondolkodni viszont nem volt idő, és egy mérgezett tüske repült felénk. Ezt sikeresen hárítottam, majd piranhaeső hullott fentről. Luke egyesével ütötte vissza őket, egyenesen Monsterra farka végére. Thomas és Nicholas teljes fegyverzetben állt, így én is elkészültem, amíg árny-Monsterrák ostromoltak minket. Sam eloszlatta őket, és Luke is felkészült. Végül lilás köd szállt le, és amíg Kate eloszlatta, folyamatosan káromkodott ógörögül.

Ó, milyen kedves! - gúnyolódott Monsterra.

Alazonikí téras. - mondta, és kitört belőlem a röhögés.

Abhimaanee raakshas. - mondta Dahlia, mire Monsterra újra támadásba lendült.

Luke megállapította, hogy ha Monsterrát görögül "arrogáns szörny"- ezzük le, akkor bóknak, ha hindiül, akkor sértésnek veszi. Bólintottam, majd összegyűjtöttük erőinket, és megtámadtuk Monsterrát. Ő sikoltva menekült el, helyette viszont a szörnyutódai jöttek.

Ez iszonyatosan ronda! - mondta Nicholas.

Valóban, a manipuránus szörny úgy nézett ki, mintha egy kost, egy sötét egyszarvút, Narcissos lányát, egy sárkányt, egy leopárdot és egy farkas-medve keveréket kereszteztek volna egyszerre, és mindene sárgás árnyalatú volt. Nicholas csak hátborzongatóan kacagott, és a szörny elbizonytalanodott, hogy vajon ki is az ellenfele. Luke, mivel egy anahanátus sem volt velünk, kénytelen volt az anahanátus szörnnyel harcolni. Őróla csak annyit, hogy tündér és nyúl keveréke volt nagyrészt. A visuddhanátusnak pedig négy füle volt, és ezeket céloztam meg. Dahlia a saját szörnye tollas végű, vékony farkát vágta le, mire a szörny felszisszent, és egyensúlyát vesztve elesett.

Dahlia, siess ide! - kiáltotta Kevin.

Mi történt? - kérdezte Dahlia.

Kharinnausznak ideiglenes csakraereje van! - mondta Agnes. - Jöjjön, aki tud!

Dahlia bezárta egy börtönbe a szörnyét, majd levágta egy hajtincsét, és már ment is. A többi szörny egyszer csak megállt, az ég felé tekintett, és elrepültek. Halk hangot hallottam, kissé sziszegő, de dallamos és álmosító volt. Gyorsan megráztam magam, és visuddhanátus füleimmel füleltem.

Halljátok? - kérdeztem halkan.

Mit? - kérdezte Thomas.

Én is hallom. - mondta Nicholas, és ijedten nézett rám.

Utánanézünk. - mondtam. - Mi ketten.

Nem. - mondta Kate. - Veletek megyek. Én is hallom. Tudni akarom, mi ez.

Thomas, Luke és Sam intett, hogy mehetünk, de legyünk óvatosak. Mi hárman pedig elindultunk.

Visszagondolva, nagyon nem volt jó ötlet. Nicholasnak, akire minden képes hipnotikusan hatni, nekem, aki mindent meghallok, és Kate-nek, akinek minden földön túli dologhoz köze volt, nem volt szerencsés egy gyanús, furcsa hang után menni. Kate bizonygatta, hogy akármi is ez, ki kell deríteni a pontos eredetét. Nicholas egy szót sem szólt, Kate elmélkedése pedig igencsak mormogásszerű volt, így minden gondolatomat az a bizonyos hang töltötte ki. Leginkább kígyóra hasonlított, és pontosan nem emlékszem, mi is történt, de egyszer csak éreztem, hogy sűrűbben kell levegőt vennem. Magam mögé néztem, és egy hatalmas, korlát nélküli lépcsősor tetején álltunk. Nicholas és Kate is megállt egy pillanatra, és kérdőn néztek rám.

Hogy kerültünk ide? - kérdezte Kate.

Nem tudom. - mondta Nicholas. - De nekem egyre inkább nem tetszik az egész.

A hang eddig vigyázott ránk...! - vetettem ellen.

Eddig. - mondta Kate bosszúsan. - Pedig innen...

Kate hirtelen elhallgatott, és ismét meghallottuk a hangot. Ugyanolyan halk volt, ugyanolyan sziszegésszerű, de most lassabb volt, és még jobban elálmosított.

Üstdob-szimfónia. - hallottam Kate hangját.

Talán ez volt az utolsó dolog, amit hallottam, aztán csak mentem előre, csak fel és fel és fel, végig egy kék márványlépcsőn, amelyet világoskék szőnyeg borított.

A hang egyre jobban hívott, én pedig mintha hipnotizáltak volna, mentem utána, nem is gondolkoztam. Ilyet csak egyszer éreztem utoljára, nagyjából egy éve januárban...

És akkor egy kis hang a fejemben kétségbeesetten üvöltött, hogy: Állj meg, ez csapda! Egy pillanatra meg is torpantam, és az új hang irányába néztem.

Visi? - kérdeztem bizonytalanul.

Menekülj, Vera! - mondta Visi, hosszú, kék hajának összes szála össze-vissza meredezett.

De miért? - kérdeztem.

Csak ne nézz körbe! - könyörgött Visi, és én mégis elkövettem életem legnagyobb hibáját.

A hang forrása nem egy állat volt.

A hang valaki vagy valami mástól származott. És ez az apám átka volt.

Zuhantam, és egyszer csak eszembe jutott, mennyire tériszonyos is vagyok.

Egyetlen dolgot viszont még megpillantottam: fekete, hatszirmú lótusz, benne sötét félhold, mint egy svadisthana-jel, csak sötét változatban, egyértelműen Christopher Lord műve...

Vera! - hallottam egy halk hangot, és hirtelen magamhoz tértem.