Utálom a szerdát úgy, ahogy van! - mondta Nicholas, és leviharzott a lépcsőn. - Mi a reggeli?

Amit akarsz. - mondtam, és lecsaptam a palacsintasütőt a konyhapultra.

Mi...miért utálod a szerdát? - kérdezte Dahlia még kissé álmosan. - Jó reggelt!

Jó reggelt! - mondtam. - Ma palacsinta a reggeli.

Isteni az illata. - mondta Kevin és Nicki egyszerre.

Kevin először nem fogta föl, hogy Nicki mellette áll, majd szinte visítva a nyakába borult. Én elégedetten mosolyogtam, majd Nicholashoz mentem.

Csak tíz gramm szénhidrát palacsintánként. - mondtam. - Mennyi az adagod, harminc?

Öhm... Igen, kösz.

Mivel kéred? Juharszirup, kakaó, túró-tejföl, lekvár, nutella, vagy...

Fahéj van?

Fahéj? Jó kérdés... Van. Ne tegyél sokat, nagyon vércukorcsökkentő hatású. Egy kis nutellát?

Te vagy a mai szakácsnő? Mármint igen, kérek.

Parancsolj, száz dolcsi.

Viccelsz, ugye?

Persze, nyugi! Egyed csak.

Kevin és Nicki eperlekváros palacsintát evett, majd megjött Dahlia barátja, James is, és ők ketten juharszirupos palacsintát kértek.

Hamarosan mindenki lejött, és kiosztottam a palacsintákat, majd megjöttek a tanítványok is.

Sam, egy szót sem szóltál arról, hogy a tanítványok is jönnek! - méltatlankodtam.

Nem láttam előre, bocs. - válaszolta Sam, és nyugodtan eszegette szederlekváros palacsintáját. - Úristen, ez világoskék!

Sam, ne most! - mondtam nevetve, majd folytattam a rendelésfelvételt.

Vidám volt a hangulat, végül Lapis vette fel a rendeléseket, és én csináltam a palacsintákat, majd végre mi is leültünk enni. Közben Thomas és Agnes elmesélték az elmúlt napok eseményeit a tanítványoknak, majd a reggeli befejeztével megcsodálhatták a fotólabirintust.

Persze még nincs működésben, de dolgozunk rajta. - mondta Thomas. - Vigyázzatok magatokra!

Ti is, Mester! - mondta egyikük, majd a csoport elment, egy lány kivételével.

A lány megállt Thomas előtt, majd halkan megszólalt.

Azt hiszem, beszélnünk kéne, Thomas mester.

Thomas bólintott, majd ketten elvonultak. Én inkább hallgatóztam a biztonság kedvéért, az ajtótól kicsit távolabb egy becsatlakozó folyosónál, így a fal biztos menedéket nyújtott nekem.

Nocsak, Zatine Magica. - lepődött meg Thomas.

Szia, én is örülök neked. - mondta Zatine zavartan.

Mi szél hozott erre, édes?

Kérlek, ne szólíts így! Ha Lord megtudja, hogy együtt vagyunk, bajod eshet. És én azt nem akarom.

Sose félts engem! Értem ne aggódj. De veled mi lesz?

Nem tudom. Nem is érdekel.

Hosszú, néma csönd következett, ami akár csók is lehetett.

Én nem akartam...

Ez életem legszebb pillanata. - mondta Thomas. - Szökj el Lordtól, mit szólsz?

De ez lehetetlen!

Szerintem nem. Elvégre Horatio Magica lánya vagy, vagy tévedek?

Hát izé... igen. Mármint Horatio lánya vagyok. - mondta Zatine zavartan. - Hát jó. És hogyan tervezzük a szökést, hm?

Kezdjük azzal, hogy áttérítünk csakramágussá. Gyere! - mondta Thomas, és kijöttek a szobából.

Dahlia éppen arrafelé sétált, kezében a hajdarabos fiolával.

Szia...sztok. - köszönt. - Magica?

Szia, nézd, én csak nem akarok gyalog lenni Lord átkozott sakktábláján. - mondta Zatine, és letörölte sminkjének maradékát.

Hú. Oké, van nálunk hely, mekkora a méreted?

Mi? Izé...

Várj, S, ugye eltaláltam? - kérdezte Dahlia, és odaadott Zatine-nak egy narancssárga, S-es köntöst, és egy tagsági medált.

Zatine ezalatt jobban megfigyelte a fiolát, és ijedtében felsikoltott.

Phoinix mágiája. Bárhonnan felismerném!

Phoinix Magica? - kérdezte Thomas.

A húgom. Lunv megölte, de ha itt a varázslatának nyoma... Van egy ötletem.

Dahlia, Thomas és Zatine a nappali-szentélybe ment, én pedig gyorsan a konyhába rohantam.

Szép jó reggelt! - mondtam. - Palacsintát?

Igen, köszi. Baracklekváros-nutellásat. - mondta Zatine, majd elvette a reggelit, és leült egy párnára Thomas mellé.

Dahlia ezalatt összehívta a többieket, beleértve a felnőtteket is. Zatine majdnem felsikoltott Horatio láttán, de az öklébe harapott, és igyekezett meglapulni.

Baj van? - kérdeztem, és leültem mellé.

Családi gondok. - sóhajtotta Zatine. - Jó, hogy nálatok nincs ilyen.

Ha az nem gond, hogy az apám egy őrült, hataloméhes, nagyképű... majdnem mondtam valamit... fickó, aki eddig mindig reinkarnálódott, akkor nem, nincs. A te történeted ehhez képest vidám. Horatio szeret titeket, jobban, mint hinnéd. Menj, beszélj vele!

Idő viszont nem maradt erre, és Dahlia bejelentette, hogy az eddig "hadifogolyként" tartott Zatine átáll hozzánk, és van egy terve Indn Lunv ellen. Harry kijelentette, hogy ideje lenne már, mert nem bírja elviselni -az ő szavaival élve- "annak a torzszülött félküklopsznak a toporzékolását, és azt, hogy minden második állattá vagy növénnyé változtatott ani-és plantamágus mágiáját feléli, és mint egy szopós vámpír, nem bír betelni vele. Persze az anyjára, Monsterrára ütött."

Mindannyiunkból kitört a röhögés, majd Zatine elmondta a tervét. Phoinix ereje Lunvben rekedt, ezért Lunv bármikor tudna reinkarnálódni. Viszont ha felszabadítanánk Phoinix erejét, Lunv legyengülne, és vele együtt Monsterra és Lord is, mivel jelenleg az ő reinkarnálódó képességeit használják mindketten a lehetséges feltámadáshoz. Phoinix pedig élne, mivel ő főnix, és a főnixek reinkarnálódnak.

Nicholas tiltakozott az ellen, hogy részt vegyen ebben.

Inkább emésszen Agni tüze! - jelentette ki.

Nick, a végeredmény ugyanaz lenne. - mondta Betty. - Meggyógyítanálak.

Kevin bólintott, majd megkérdezte, hogy ezt mikor kiviteleznénk. Zatine csak a vállát vonogatta.

Végül úgy döntöttünk, hogy először pihenünk kicsit, illetve kezdetét veszi Zatine tanítása. Horatio nem szólt, csak felment a szobájába, elmélyülten tanulmányozva a padlót. Ha jobban belegondolok, egyrészt nagyon szépek a kundalinis szőnyegek, másrészt nagyon nehezen koszolódnak, ellentétben a párnahuzatokkal. Szerencsére ma Luke-on volt a sor, hogy kimossa mindazt, amit kell, Sam pedig teregetett. Hm.

Augusztus vége felé volt, a nyár elmúlt két hónapja szinte eseménytelenül telt. A legtöbb elátkozott mágust "örökbe fogadtuk", és igyekeztünk visszaváltoztani őket. Eddig sikertelenek voltak a próbálkozásaink, és mivel a Smith-házban kissé zsúfoltan voltunk, egy kicsit elmentünk a tengerpartra. Iratokat rendeztünk, én, Kevin, Dahlia, Thomas és Agnes. Pokoli meleg volt, és eső sem esett. A korábbi években, amíg Eligius, Ilarion és Horatio voltak a főmágusok, egy katasztrófa sem érte APC-t. Most viszont aszály volt, pedig esnie kellett volna az esőnek.

Tengeri levegő! - sóhajtottam boldogan, és hátranéztem. - Agnes?

Festek.

Te fes...oké. - mondtam meglepetten.

AntiMuladhara hajdarabja! - mondta Dahlia vidáman, amikor végre kiszedte a fiolából a furcsa, csápszerű izét.

Fúj! Büdös! - mondta Kevin.

Képzelheted, milyen volt az AntiSvadisthana íze. - mondta Thomas, mire kapott pár furcsa pillantást. - Mi az? Egyszerűen kényszerem volt rá, hogy megkóstoljam.

Nekem ízlett. - mondta Agnes.

Mind furcsán néztünk rá, majd megvontam a vállam, és nekiestem a "Visuddha" feliratú mappának.

Mindannyian csendben dolgoztunk, csak a tenger halk, kissé vészjósló morajlása hallatszott. Igyekeztem erre nem figyelni, majd megtaláltam AntiVisuddha fülét. Ijedten sikoltottam fel, hátráltam, és felbuktam az egyik dobozban. A fülek megpördültek a levegőben, és sikoltásom rezgését egy szikla felé irányította. A szikla felől morgásszerű hang hallatszott, majd kísérteties csönd állt be.

A Gát-szirt. - mondta Thomas. - Vera, tudod, mi történik, ha ez megreped?

Ránk támadnak a sellők? - tippeltem.

Nem. Rosszabb. - mondta Kevin, és a sziklát figyelte.

Mikrorepedés. - mondta Agnes, eltette a festményt, és hozzáfogott az egyik doboz átvizsgálásának.

Feszülten dolgoztunk tovább, majd egy esőfelhő érkezett dél felől. Megkérdeztem, hogy ez normális-e. Kevin halálra sápadt, Dahlia pedig kiadta az utasítást védővarázslatok használatára. A fülek ezt a pillanatot választották a szökésre, és nekiugrottak a furcsa esőfelhőnek.

A felhő megállt a szikla fölött, és kicsavarta magából az összes vizet. Először a víz lassan hömpölygött végig a sziklákon, majd az utolsó sziklához érve felgyorsult, és még több felhő érkezett.

Cunami! Futás! - kiáltotta Kevin.

A baj viszont megtörtént. Aniplancity történetének első cunamija könyörtelenül megindult, magával ragadva mind az ötünket.

Vízbaleset kipipálva, tűz és föld már volt, következhet a levegő. A hullámok magukkal ragadtak, és egészen a Gát-szirtig sodortak. Már feladtam a harcot a hullámok ellen, amikor is megláttam a felém úszó Agnest.

Agnes! - kiáltottam, majd ismét maguk alá temettek a hullámok.

Agnes elmosolyodott, és már csak arra emlékszem, hogy vizet lélegeztem.

Agnes?

Semmi baj, Vera! Mármint azon kívül, hogy el fogsz ájulni...

Innentől kezdve részemről se kép, se hang.

Thomas alig hitte el, hogy Agnes leküzdi a cunamit. A lány csak mosolygott, majd a vízből előbukkant egy férfi.

Helló, Ronald Seaweed vagyok, félszirén. - mutatkozott be. - Agnes jó barátom,

Thomas Andrew Creaquamuse. - mondta a svadisthanátus, és kezet ráztak. - Kevin és Dahlia?

Megvannak. Szólnak a többieknek, és igyekeznek megállítani a cunamit. - mondta Agnes, majd arcáról lehervadt a mosoly. - Szét kell lőnünk a felhőket.

Jobb ötletem van. Clary és Oswald szétégeti őket. Vagy Betty és William elfújja, nekem mindegy.

Ronald bólintott, majd a két testvér felállt egy sziklára, egyikük hívta az anahanátusokat, másikuk a felhőket ritkította. Azok szépen csökkentek, viszont APC északi részeinél néhány ház kigyulladt. Hívás érkezett, Luke és William volt az.

Elkéne a segítség. - hadarta William. - Itt vannak a szörnyek, mind a nyolc! Plusz Lord, Lunv, Wail, és még néhány sötét mágustanítvány.

Adjátok Samet! - mondta Thomas.

Vagyok! - mondta az ajnánus. - Van egy ötletem. Kéne az a néhány varázstárgy, amit elvettünk Lordtól. Kate megidézett néhány régi csakramágust, de ők... gyengécskék egy kicsit.

Intézem. - mondta Agnes, majd megidézett egy hullámot, és Amazonas felé vette az irányt.

Szinte minden simán ment, ami nem kicsit volt gyanús a svadisthanátusnak. Liták nem volt hajlandó odaadni a varázstárgyakat először, végül mégis beadta a derekát.

Várj, vidd el a Nagy Könyvet! - mondta, és átadta az első svadisthanátus könyvét.

A lány biccentett, és visszament volna Aniplancitybe.

Zatine Magicának és Alan Coopernek nyoma veszett. Gondoltam, szólok.

Kösz, nagyapa. - mondta Agnes, és a Smith-házba ment.

A három mágus ijedten nézte a város pusztulását. Horatio folyamatosan motyogott, majd Eligius igyekezett megnyugtatni őt. A feketemágus viszont egyre zavarodottabban beszélt, majd szeme narancssárgán felizzott.

Képtelenség az egész. Soha nem voltam nővel. Nem lehetnek gyermekeim.

A lányaid már Lord emberei, volt menyasszonyod halott. - mondta Ilarion. - Sajnálom.

Legalább Phoinix élhetett volna. Olyan tiszta, ártatlan lény volt, most pedig erejével azt az átkozott Lunv-öt szolgálja!

A fehérmágus nem szólt. Horatio folytatta azzal, hogy merre lehet Zatine, hogy lehet Susan, majd Eligius félbeszakította.

Horatio...

Nektek talán nem veszett el a családotok?! Eligius, elég volt! Nem hallgatom végig a világnézeted! Én feketemágus vagyok, te fehér. Törődj bele! Azt teszek, amit csak akarok!

Mit akarsz tenni? - kérdezte Ilarion nyugodtan, mintha semmit nem sejtene.

Valójában ő volt az egyetlen, aki valóban mindent előre látott abban a helyzetben.

"Liták, kérlek, legyen az, amire gondolok!" - imádkozott.

Elmegyek Lordhoz. - kezdte nyugodtan Horatio. - Elveszem tőle, ami engem illet, és azt a nyomorúságos életét!

Éppen kifelé indult, Eligius meg akarta állítani, de Ilarion megragadta a karját.

Nem állíthatod meg. - mondta, kékesszürke szeme szürkére változott.

Mit látsz, Ilarion?

Réàlaqua éppen Lordhoz megy. Ha Horatio nem megy oda, ott ragad Agnes-szel és Thomas-szal együtt. Ezt látom.

A fehérmágus bólintott, de a szürkemágus folytatta.

Phoinixnak sajnos meg kellett halnia. Susan csak tévútra tért. Zatine már a testvéreknél tanul. Jók a reményeink. A lányai végül a mi célunkat is szolgálják: Lord gyengítését.

Nem értem...

Phoinix nem teljesen halott. Ha kiszabadítjuk az erejét Lunvből, ahogy Zatine is mondta, két legyet ütünk egy csapásra. Furcsa svadisthanátus erők jönnek... a hasznunkra.