A Göndör láthatóan nem tudott hirtelen mit mondani számomra, de nem is volt rá szükségem.
A lány, aki a nyakába kapaszkodott, akár egy majom, külsőleg hasonlított rám. Barna haj, alacsony alkat, bár ő magasabb volt nálam. Tekintete értetlenül és egyben kíváncsian fürkészett.
- Ki ez a lány? - hangja bántotta a fülem és tudtam, hogy nem lesz a szívem csücske, bár nem utálok senkit sem első nézésre.
- Csak az egyik barátom. - legyintett Harry.
Ez a mondat kettéhasította a szívem. Végül is, ki vagyok én, hogy tudjam, a legjobb barátomnak - a fiúnak aki tetszik - van barátnője? Persze, egy senki.
A lány grimaszt vágott, de akkor, mikor barátja nem látta.
- Lilly a nevem, Harry! - mondtam nyugodt hangon, de a szememmel már rég megöltem és ő ezt tudta. Hisz ismert. - És téged hogy hívnak? - fordultam kedvesen felé. Nagyon nehéz volt a jópofát vágni, amikor már másodszor éltem át ezt az érzést, de szerencsétlen lány nem tehet róla. Kihozom magamból a legjobbat.

***

A lány végül úgy döntött, velünk tart, szóval elég furcsa hangulat uralkodott, ami leginkább Harrytől származott. Nem értettem, miért reagált így, de egye meg, amit főzött! Másfél hónapig nem keres, nem tudunk egymásról semmit, de igazán említhette volna, mikor beszéltünk tegnap.
A város gyönyörű. Az utak tiszták és az emberek többsége is kedves.
Fél óra séta után megálltunk egy fagyizónál, ahol Harry barátnője elköszönt tőlünk, mivel dolga volt.
Az asztalnál ültem és vártam, hogy a Fürtös hozza a fagyikat. Mikor ez megtörtént, nem szóltunk semmit és Istenemre mondom, ilyen kínos helyzetben sem voltam még. Vele pláne.
S

zemben foglalt helyet velem, így tisztán láttam arcát, mégha le is hajtotta azt.
Felsóhajtottam és előre dőltem. Az üveges asztal miatt jól láttam, hogy tördeli az ujját.
Ideges.
- Harry! Mégis mi a fene van veled?!
- Rosszul érzem magam Olivia miatt...
- Ne aggódj emiatt! - mosolyodtam el fájdalmasan. - Hiszen semmi közünk egymáshoz.
- De van! Én.. - barna hajába túrt és idegesen nézett rám. Ilyenkor eléggé ijesztő.
- Nincs. Szeretsz, mint egy kistestvért, és én is így vagyok vele. Nem volt köztünk semmi sose.
Ekkor elbizonytalanodott és zavart lett.
Megrázta fejét és hirtelen felállt.
Követtem. A házáig ment. Egészen a szobájáig nem szólalt meg, majd az ágyra mutatott, mikor beléptünk.
- Egy normális barát nem képzeleg a másikról.
- Mi?
- Valahányszor veled alszom, vissza kell fognom magam.
- Bezzeg velem nem teszed meg!
Harry meglepetten nézett előre.
Megfordultam, hogy lássam a hang forrását.
- Te! - bökött kezével mellkasomra. - Jobb lenne, ha visszamennél oda, ahonnan jöttél! - idegesen és hidegen beszélt. Érzelemnek semmi nyoma nem volt, inkább féltette tőlem.
Mivel már elég bosszús voltam, fogtam a cuccom és kirohantam.
- Lilly!
- Látszólag a barátnőd nem kedvel. Nem foglak választás elé tenni, Harry. Nincs hozzá jogom, se okom. De tudd, én mindig melletted vagyok! - félkarral átöleltem és igyekeztem visszafogni a könnyeim, mert tudtam, hogy ez nem csak egy egyszerű búcsú. Ez talán több időre szólhat. Idő, ami a végtelenbe nyúlik.

***

A reptéri mosdóban helyretettem magam. Miután ide értem, húsz percig csak sírtam és sírtam. Noha azt mondtam, hogy nem fogom őt elengedni, most mégis itt vagyok. Egyedül egy idegen helyen, kisírt szemmel, miközben várok a másik gépre. Voltam olyan mázlista és rossz gépre kerültem, így át kell szállnom. Ami pedig a felengedést illeti, nem volt nagy kunszt. Simán feljöhettem. Persze előtte érdeklődtem Niallnél, hogy nem-e gond, hogy megyek egyedül. Természetesen nem örült neki, de azután, hogy elmondtam neki, nem sikerült valami jól az egész, elengedett azzal a feltétellel, ha hívom őt, miután megérkeztem. Ebbe bele is egyeztem.
Leültem egy székre és vártam. Oldalra pillantva megláttam egy alvó fiút, fejhallgatóval a fején.
Elég veszélyes ilyen helyen aludni..
Mikor megfordult és kinyitotta a szemét, a maradék könnyem is kicsordult.
Az illető megdöbbenve vizslatott. Kék szeme szüntelenül néztek.
- Lilly? Miért sírsz? - pakolt át mellém.
- Ashton.. - hamar letöröltem a pár kósza könnycseppet és kíváncsian néztem rá. - Hogy - hogy itt vagy? Mész valahova?
- Haza. Te is ezzel a járattal jössz?
Bólintottam.
- Történt valami? - aggodalmasan a vállamra tette kezét. - Ha segít, megölelhetsz. - mondta játékosan, és el is nevett magam egy pillanatra, de utána szomorúan öleltem át.
Rajta is már kabát volt. Itt teljesen más az időjárás. Már jobban hasonlított az otthonihoz.

A gépen külön helyet kaptunk, de Ash cserélt a mellettem lévő utassal. Nagyon rendes néni volt, így nem okozott semmi kellemetlen helyzetet. A felszállásnál már bátrabb voltam, mint először, de azért még megszorongattam az ülést.
Balomon az osztálytársam nyugodtan ült, de tekintete kíváncsi maradt. Az érzés kölcsönös volt, mivel valami megváltozott rajta.
Végignéztem rajta tetőtől - talpig. Nem véltem felfedezni változást, kivéve mikor mosolygott.
- Lekerült a fogszabi?
- Hát! Annyira utáltam!
Felnevettem.
- Pedig jól állt. - csúszott ki a számon, mire zavarba jött.
Érezhető, hogy velem egyidős, viszont sokkal normálisabb, mint a többi fiú. Őket is bírom, csak ő valamiért különbözik. Néha szemtelen, sokszor durcázik, de azért rendes.
Hirtelen rázkódni kezdett a gép, amitől a vér is meghűlt bennem, aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg turbulenciába kerültünk, és ez méginkább idegessé tett.
Körülöttünk az emberek az első öt percben pókerarccal ültek, valaki még kávét is ivott, de több került az ingre, mint a szájába. A rázkódás nem akart csillapodni és az utasok arckifejezése is kezdett aggódó lenni. A pilóta ugyan megnyugtatott minket, ám hiába.
Émelygés lett úrrá rajtam és az a kevés étel is kavargott bennem. Fel akartam állni, de az egyik utaskísérő megkért, hogy csatoljam be az övem.
Ezután ő is gyors léptekkel a helyére ment és biztosította magát.
- Nem lesz semmi baj... - szólt Ashton, de hangjából levontam, hogy ő is aggódik.
Szeme a mellettem lévő ablakra tévedt.
Én is odanéztem, de abban a pillanatban megbántam. Szakadt az eső és egy villámlást is tisztán láttam.
Az előző nőre kaptam a tekintetem. Ők már többet repültek, tudják, mikor van gond. És én abban a pillanatban, hogy szemünk összetévedt tudtam, igenis van probléma.
A gép váratlanul csendes lett. Mindenki idegesen fordult jobbra-balra.
- Mi történt? - kérdezte hangosan valaki hátulról.
Furcsálltam a helyzetet. Óriási nyomás volt rajtam és Ashtonon is. Egy férfi próbált felállni, de azonnal a székbe süppedt. A villany pislákolt, a rázkódás újra megjelent. Ekkor néztem ki ijedten az ablakon, majd felsikítottam.
Zuhantunk.

Sziasztok😊
Őszintén szólva most (ismét) válságban vagyok. Lehet, hamarosan vége lesz ennek a történetnek 😔. De remélem, tetszett nektek☺.

All the love xL.