Ú, nekem ez a rész bejön, remélem nektek is és imádni fogjátok, nem árulok el semmit, dehát egyértelmű hogy mi történik. Emeli megint elájul, de mindegy:D...
Na, jó olvasást drágák,
Puszik,
-Vivi

-Emikeee!-keltegetett Niall. Egy Niall féle tábori keltés rosszabb annál, mint mikor bottal bökködnek miközben egy kutya a lábadat rágja. Na.

-Nem-morogtam a párnámba.

-De. Kelj fel, kilenc óraaaa-kócolta össze a hajam. Nem hat rám. Nyugodtan, a hajam nem kócolódik, ezért is szeretem annyira.

-Haggyáááál-néztem rá idegbeteg fejjel, majd mikor megláttam az ágyam mellett állni még mindig póló nélkül, elpirosodva nyomtam a fejem a párnába. Olyan szinten szorítottam össze a szemeim, hogy szinte már fájt.-Vedd fel a pólót-mondtam a párnámba, Niall meg nevetve mellém támaszkodott. Hallottam hogy felvette az említett ruhát, úgyhogy felnéztem rá, ő meg kiröhögött. De ízlésesen ám!

-Na, megyek, gondolom te úgysem akarsz enni-vonta fel fél szemöldökét. Megráztam a fejem, ő pedig csalódottan utánzott.-Ebéd előtt jövök-nyomott puszit a homlokomra, majd kiment.

Kérdés. Hol van a három szőke ciklonom? Biztos Niall üldözte el őket, mert nem tudnak aludni ám ha valaki szuszog. Pedig Niall szuszog, nem is halkan. Én is azt hallgattam, és kezdtem megérteni a lányok gondolkodását. Legszívesebben lerúgtam volna Niallt, de jó baráthoz méltóan csak befogtam az orrát, amire felriadt, én meg úgy tettem mintha aludtam volna. HAHA! Teltek a percek. És az öt percek. Aztán tíz percnél tartottam, mikor felkeltem, és felöltöztem. Kiültem a verandára, és bekapcsoltam a mobilnetem, amit már nagyon régen nem tettem meg.

Részeg üzenetek sokasága, barátnak jelölések, és egyebek fogadtak, amiken jót nevettem. Olyanok is üzentek, hogy menjek el értük, akiket nem is ismerek úgy igazából, csak köszönni szoktunk egymásnak, erre kapom tőle a segítségkéréseket. Oké. Pár perc múlva még mindig nem volt jobb elfoglaltságom, úgyhogy összepakoltam kicsit a szobában, ami lássuk be lányszobához képest olyan volt, mintha éppen átsöpört volna rajta egy hurrikán. Tényleg. Mint a fiúk szobája, csak nálunk nincs muffinos papír itt-ott a párnákon. Amúúúgy..fúj.

Ahogy teltek-múltak a percek, úgy vettem észre, hogy meleg lett. Szinte folytogatott a hosszúujjú, és a szobából sikítozott a trikó hogy vegyem fel, így hát lecseréltem, és elindultam sétálni. Sétálunk, sétálunk, egy kis padra lecsücsülünk, csüccs! Oké, a gyerek bennem él, ez biztos. Jelzett a rohadt kürt, ami minden délben szokott, vagyis ebédidő van. Szuper. Az ebédlő fele össze is futottam Niallel, aki mosolyogva várt.

-Ma jó kaja lesz-dörzsölte a tenyerét.

-Na-emeltem fel a fejem kíváncsian. Ha jó kaja lesz, akkor elkezdek minden nap imádkozni.

-Lasagne-nyalta végig a száját. Látta hogy felcsillantak a szemeim, úgyhogy kézenfogva besietett, és hamar le is ültünk egy asztalhoz, ahova nemsokára Sophia is letelepedett.

-Ez a kaja egy áldás. Amúgy tuti mirelit, de legalább van íze, és nem olyan mintha egy fogatlan félévest akarnának etetni-bökte fel a villájára Sophia a második falatot, majd rám nézett, és sóhajtott.-Miért nem eszel?

-Azon gondolkozom, hogy ha tényleg jó, elmondok egy imát is-motyogtam nehogy a konyhások meghallják, de akkor Greg, Niall bátyja kuncogva elsunnyogott mögöttünk.

-Remélem ízlik-mosolygott rám. Hirtelen nem reagáltam, csak Niallre néztem, aki behúzott nyakkal ült.

-Ugye ehhez-mutattam a normális kajára-neked semmi közöd?-akadtam ki. Nehogy már miattam legyen normális kaja! Mondjuk..legyen csak!

-Hááát-húzta el a száját. Sophia felnevetett, majd eleresztett egy cifra káromkodást mikor beletérdelt az asztalba.

-Ne nevess, leamortizálod magad-ráztam a fejem rosszallóan.

-Ne örülj, neked majd gólyakakit kérek ecettel-nyújtotta ki a nyelvét Niall Sophiára, én meg felröhögtem. Honnan jönnek neki ezek? Nem tudom. Vicces? Igen, általában.

Ebéd után, amit nagyon szépen megköszöntem Niallnek és persze Gregnek is, mentünk volna vissza a házakba, mikor két srác verekedni kezdett.

-Azt hiszed a csicskád vagyok?-kiáltotta a barna. Azt hiszem az ő neve Justin, és tizenhét éves. A másik srác kicsit szőkébb, de szinte ugyan úgy néznek ki, az ő neve Will.

-Rajtad van a kék kendő, nem?-lökte meg Will Justin mellkasát. Ajjaj..

-Attól még nem vagyok lábtörlő-kiáltotta ismét Justin, majd durván meglökte a szőke gyereket, aki egyensúly hiányában elesett.

Olyan volt, mintha a táborban megfagyott volna a levegő. Will szigorú tekintettel méregette Justint a földön fekve, majd az egyik pillanatban egy srác akiről fogalmam sincs a mai napig sem hogy ki volt, elordította magát.

-EZ CSATAAA!

Midnenki felugrott, és ha lehet ezt mondani, olyan szorgosan rohantak a szertárba vizipisztolyokért, mint egy hangyaboly. Valahogy én is odakeveredtem, és nem fogtam vissza magam. Meleg volt, megváltás volt a hideg vizet a nyakamon csorogni érezni. (Ez értelmes volt? Xdd) Már fél órája legalább nevetve, vagy éppen üvöltve lőttük egymást, mikor Niall kergetni kezdett, én pedig a stégre futottam, ami a tavon húzódott. Hirtelen két kar megragadott, és magával húzott a vízbe.

Jaj. Ne. Ezért akkora bünti jár!! Le lett tisztázva, hogy engedély nélkül nincs vízbe menés, főleg felügyelet nélkül sem. Istenem nee! Miért kellett..
Felbuktam a víz alól, és a szemtelenül mosolygó fiúra néztem.

-Ezt mi a francért..-kezdtem volna kiabálni, de Gemma megelőzött.

-Harry és Emeli-nézett le ránk a stégről. A homlokához feszítette a tenyerét, mintha oda akarta volna tapasztani. Inkább tartotta volna ott.-Pakoljatok és költözzetek be a büntiházba. Estig maradjatok bennt, majd megyek és megbeszéljük a szabályokat-morogta, majd elsétált. Mindenki hallgatott, feloszlott a tömeg, úgy tűnik ez döntetlen.

-Szia, Harry Styles vagyok-nyújtotta felém a kezét kézrázás gyanánt mikor màr a parton voltunk, én pedig szemforgatva elfordultam, és a házba mentem. Egy szó nélkül összepakoltam, és a tábor legeldugottabb sarkába mentem.-Itt fogunk lakni, csak mi ketten-szólalt meg hirtelen egy hang.

-Direkt?-kérdeztem.

-Mi direkt?-kontrázott, miközben benyitott az ajtón és bedobta a táskáit, az enyémeket pedig rendesen bevitte. A verendán elhelyezkedő tartóoszlopok egyikének dőltem.

-Azért ugrottál bele a vízbe velem hogy itt legyünk?-tártam szét a karjaim, majd visszacsavartam őket. Szigor van.

-Ja-bólogatott.

-Miért?-hitetlenkedtem. M-I-É-R-T-?-!

-Mert érdekelsz, Emeli-jött közelebb a szemkontaktust végig tartva.

Eljött a pillanat, mikor megrogytak a térdeim, és elvörösödtem. Mintha valami szíven ütött volna, talán a zöld szemei.. De akkor tényleg azt éreztem, hogy összeesek.

Nos, meg is tettem.