Gyönyörű, gyönyörű nap. A netes magazinokból Harry Styles és a titkos barátnője folyt egész délelőtt, délután pedig a további pletyka, hogy csak gyerekkori barátok vagyunk. Mikor megkérdeztem Harryt honnan tudhatják ezt, azt mondta hogy biztos benéztek az ablakon mikor lefeküdtünk, és annyira meglepődtek a látványtól, hogy le se merték írni az igazat. Haha Styles.

Szóval ő roppant humoros kedvében volt, Dylan izgatottan várta hogy induljanak a turnéra, pedig az csak holnap lesz. Én meg egy fél órás búcsúzkodás, és okítás (természetesen én okítottam Harryt) után elindultam Brandonba, Írországba.

Me: Ideértünk.

Harry: Milyen Bradyben?

Me: Brandon*

Harry: Majdnem ugyanaz.

Me: Kapd be

Harry: Vedd elő

Me: Hűtsd le magad Haroold!!

Harry: Bye bye Emeli, fellövöm a pizsit Dilinek.

Dili? Mi a...? Dylan..Dili..sose fogom megérteni, nem is akarom, lehetetlen és kész.

Szóval rettenetesen jó volt újra Amy szüleivel, tesójával, és a világon az összes rokonával találkozni, de Shey ment vissza Londonba, én pedig mentem Dylanékhez. Végülis a betegség ami lappangott bennem valami csoda folytán arrébb lappangott, aminek örültem, de nagyon-nagyon. A problematika az volt, hogy: hogy a faszba megyek el Dublinig? Harold megoldotta. Fogalmam sincs ki vitt oda, nem volt valami boldog arca, pedig én ha annyi pénzt keresnék mint ő, állandóan mosolyognék, még akkor is ha éppen le akarnak puffantani. A One Direction gazdag, gyerekek tanuljátok meg. Nem mindenki vásárol nap mint nap YSL cuccokat, meg Gucci öltönyöket. Napi mese vége. Nem is szólítgattam az urat, nem untattam- bár így is unta magát.
Hát fogalmam sem volt hogy hova fog vinni, de mikor megállt egy hotel előtt, valahogy gondolhattam volna.

A recepción odaszökkentem a pulthoz, ahol egy hm..jóképű srác álldogált, és segítőkészen mosolygott rám féloldalasan. Jaj ha tudnád te kihez jöttem..

-Harry Styles..-kezdtem, de be se engedte fejezni.

-Sajnálom, de nem engedhetem fel.

-Szórakozik velem?-képedtem el.-Úgy nézek ki mint egy fan?-sóhajtottam.

-Nem tudhatom-vont vállat.

-Én tudom-mosolyodtam el nagylelkűen cinikusan, és szinte láttam ahogy a fejében keresett valami módot arra hogy felengedhessen.

-Ha nem oda való, úgyis kidobják-vett le egy kulcsot, majd átnyújtotta. Szerencséje.

Felmentem, és végignéztem a folyosón. Csend, nyugalom. Persze, az egész emelet a One Directionhoz tartozik gondolom, vagyis mindenki a koncerten van. Csak én nem. Megkerestem a szobát, és benyitottam. Habár Harrynek elvileg egyszemélyes szoba járna, maximum kettő, a franciaágy mellett egy egyszemélyes ágy is volt a szobában. Mindkettő szét volt túrva, szóval már biztos volt hogy jó szobában járok.
Gondoltam leülök sms-ezni, aztán..eszembe jutott hogy nincs kivel. A fáradtság hirtelen tört rám, mint a nyári zápor a Balatonra. Ez már hasonlat. Lol. Letelepedtem az ágyra, és pár másodperc alatt el is nyomott az álom.

***

-Szép mikor alszik.

-Nem csak akkor. Nyugodtabb is-kuncogott Harry.

-Nem idegeskedik-folytatta Dylan.

-De füle van-morogtam, majd lassan kinyitva a szemem rájuk pillantottam.

-Szerintem menekülj-suttogta Harry Dylannek. Dylan futni kezdett, de Harry utánaszólt.-Mondd meg Lounak, hogy kilencre itt kell lenned!

Bár nem jött válasz, hallgatás beleegyezés alapon Harry biccentett.

-Nem szép dolog lerázni a gyereket-ráztam a fejem.

-Piszkos gondolatoktól szűz agyamat kíméldd, leviszlek kajálni Emeli-nevetett, én meg mosolyogva felálltam, és felhúzva a bakancsom követtem.

Megállt az egyik szoba előtt, és valami bonyolult kopogást hajtott végre. Újra a következő ajtón.

-Mit csinálsz?-ráncoltam a szemöldököm. Nem mondott semmit, úgyhogy sarkon fordultam, és lassan sétálni kezdtem.

-Emeli!-hallottam meg a szőkeség hangját. Odalépkedett hozzám, majd felkapva megpörgetett.

-Szia Niall, hogy vagy, sehogy?-"szóltam be" neki, ő meg "hülye vagy" nevetéssel nyugtázta.

-Emelia Flores, told ide a formás segged!

Jesszus. Éles, érdes, édes hang. Csak Louis lehet. Állításom beigazolódott, mikor megfordultam, Louis pedig tárt karokkal várt.

-Liam?-kérdeztem meglepetten. Merthogy meg voltam győződve hogy ha 3/4 ott van, akkor a 4. sem veszett el.

-Szerelmi bánat-vont vállat Harry.

-Abban a szobában csücsül, meglepheted. Feltéve ha felismer-mosolygott kedvesen Louis.

-Akkor hozzatok kaját.

-Lasagnet-kuncogott Niall.

-Poéén!-adtam neki egy ötöst, majd az ajtóhoz toporogtam.

Nem is kopogtam, ha meglepi akkor legyen meglepi. Csak remélni tudtam hogy felismer. Beléptem a tök sötét szobába, ahol ha jól láttam Louis is lakott. Társ a bajban, ez de ari.

-Hagyjatok-motyogta Liam az ablak felé. Csak kifelé bámult. A sötétedő utcára.

-Ejnye Liam, nem így kell fogadni egy best friendet-mondtam, pont mikor a vállara raktam a kezem, ő pedig meglepett arccal felpattant, majd eltolva magától leesett állal végigmért, aztán szorosan magához szorított.

-Jézusom Emeli de jó látni téged!-morogta a hajamba, én pedig csak kinevettem.-Olyan nő lettél-röhögött, én meg mosolyogva ránéztem.

-Te meg..elpirulok ha rád nézek.

-Jaj már! Mesélj, hogyhogy idekeveredtél?-ültetett le az ágyra, majd ő is mellém ült. Levakarhatatlan mosoly ült a száján, és azok után ahogy két perce még komoran egyedül bámult a vadvilágra, majd kiugrottam a bőrömből, hogy az a mosoly ott miattam van.

-Harry nem is mesélte?-lepődtem meg.

-Nem, mit?

-Tudod, táborba egyszer beszabadult az LB-m.

-Igennn-mosolyodott el.

-Meghalt-suttogtam halkan.

-Ó-kapott a szája elé.-sajnálom Elia-ölelt meg.

-Köszi Liam. Szóval a fiú, Dylan az övé volt-magyaráztam.

-Harry azt mondta, hogy az egyik ismerőse megkérte rá hogy vigyázzon rá-húzta fel a szemöldökét.

-Majdnem-nevettem, majd az ajtót valóságszerűen berobbantotta a három agyanincsen ember.

-VáJ nemtom milyen j úhoz!-kiáltotta el magát Louis.

-Jó újra a csapatban tudni, Emeli drágám-dőlt rám Niall. És hát. Már ő sem 16éves 50-60kilós tini.