-Parancsnok..nem gondolod, hogy?? - kezdett bele az egyik szenátor az aggódó beszédbe. Avery azonban azonnal a magasba emelte jobb kezét, ezzel hallgatásra bírva.

-Nem. Nem gondolom. Ai gonplei . És nem a tiétek. Elérkezett a bosszú ideje. - fordult sarkon. Talán a legtöbbet azzal kockáztatott, hogy a táboruk helyét Corusantra helyezte. De innen tudott minden fontosat intézni. Innen elérte az egész galaxyst. Az első hivatalos felszólalása a birodalom ellen megtörtént. 7 kemény éven volt túl. 7 éve nem volt már parancsnok. Elgondolkodott, hogy vajon mi lett a népével. Hogy találtak - e helyette jobbat. Olyat aki  nála és Lexánál is jobb parancsnoká válhat. Tisztelte Lexát. Bár nem értett egyet a vért  nem vérrel kell lemosni döntésével. Bár bátor dolognak tartotta, hogy megmerte tenni azt a lépést a változások felé. Avery kissé a magasba emelte a fejét és egy nagy levegőt vett. Ideje volt indulnia. A 7 év alatt amit távol töltött otthonától nem került közelebb az erőhöz. Úgy döntött, hogy nem fogja használni. Teljesen jól elboldogult nélküle. Két fénykard lógott az övén. A hátán pedig a két kardja amit a Földön is használt. Nagyon keveset használta a fénykardjait. Már nyoma sem volt a két különböző pengének. Mindkettő egyforma volt. Vörös. Ezt ő maga sem értette. Hiszen nem volt sith és nem rontotta meg a kristályt. Egyszerűen csak ilyen lett neki. Azóta nem kereste volt egyik nagy mestert sem. Nekik bujkálniuk kellett. Állításuk szerint elbuktak. Nem. Csak nem voltak elég bátrak megtenni, azt amit meg kellett volna, hogy tegyenek a túlélésükért. Avery szemrebbenés nélkül képes volt kiontani ember életeket. Ezt jól megtanulta a Földön. Ahogy minden mást is. Mindent amit tudott annak a helynek és az ott lévő embereknek köszönhette. Akiket cserben hagyott. Kissé lehunyta a szemeit. Tudta, hogy ha meghal, akkor nem térhet haza. Soha. Ezért is igyekezett életben maradni. Sok mindennel találkozott már életében. És soha semmi nem tudta meg ijeszteni.

-Octavia, ha ott vagy jelentkezz! - hallotta a rádióját. Szerencséjére egész ügyes volt már rádió szerelésben is. Ravennel mindketten kiváló szerelők voltak. Egymást segítették.

-Itt vagyok. Mond Jess!

-Azt hiszem találtam valamit. Találkozzunk a szokásos helyen. - a másik lány hangja izgatott volt. Avery egy ideig felvont szemöldökkel vizslatta a rádiót.

-Oké. Hamarosan ott vagyok. Tudta, hogy nem várhat. Bármit is talált a lány neki azt látnia kell. Nagy levegőt vett és futásnak eredt. Minél hamarabb oda akart érni, hogy aztán véghez vihesse a küldetését.

-Itt vagyok. - fékezett le az egyik sikátorban.

-Oké. Ez nagyon hihetlenül fog hangzani. De te nem vagy Skywalker.

-Nem mondasz új dolgot. - dünnyögte a lány.

-Nem! Ezt most halál komolyan mondom! Avery te Pramheda vagy...

-Hogy micsoda? - hőkölt hátra. Ismerte a nevet. Ahogy a Földön szinte mindenki. Becca Pramheda az első parancsnok. De mégis, hogy került akkor a Tatuinra? Pár percig pislogni is elfelejtett.

-Attól tartok te Becca lánya vagy.

-De az mégis, hogy lehet? Nem értem. Jessie mondj már valamit!

-Becca írt egy lányról. A naplójába. Attól tartok, hogy valami oknál fogva kilőttek az űrbe. Mikor még ő is fent volt. Szinte tudta, hogy megsemmisül az állomás. Ezért döntött úgy, hogy egy hibernáló kabinban kilő téged. Úgy szerette volna, hogy egy másik állomásnál landolj. De ez nem így lett. Valami meghibásodott. És egy teljesen ismeretlen hibásodás miatt kerülhettél ide. - hadarta el egy szusszra el Jessie. Avery egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni. Nem Skywalker. Nem Skywalker. Ez az egyetlen dolog járt a fejében.

-A francba is! Akkor, hogy lettem erő érzékeny?! - túrt bele a hajába.

-Fogalmam sincs. - tárta szét a kezeit.

-Idő van. Mennem kell. - rázta meg a fejét.

-Talán még találkozunk. - suttogta Avery.

-Remélem. - ölelte át szorosan a másik lányt.

-Vigyázz magadra Pramheda.

-Te is. Avery hátat fordítva barátjának elindult, hogy végleg leszámoljon a múltjával. Hogy szembe nézhessen vele 7 hosszú év után. Gyakran gondolt a Földre. Valami nyugtalanította. Tudta, hogy valami nincs rendben a barátaival. A népével. Csak azt nem, hogy mi. Azt sem tudhatta, hogy Octavianak már nyoma sem volt. Annak a lánynak aki felkarolta. Aki a mentora volt. A helyébe lépett Blodreina. A vörös királynő. Aki megnyerte a conclávét és aki uralkodott teljesen más személy lett. És azt sem tudhatta, hogy a Föld végleg elpusztult, hogy már semmi sem maradt belőle. Hogy sosem lesz már élhető. Nem szeretett volna mást csak vissza menni a Földre és egy kiadósat száguldani a lovával. Nem tudhatta, hogy ő is meghalt. Talán praimfayánál. Talán a bomba ledobásánál. Minden elveszett amit valaha Becca felépített a hamvakból. A világ hamvaiból. Mert Alie mindent elpusztított, amikor kilőtte az atombombákat. És ezért ő volt a felelős. Jól tudta. Avery volt a sor, hogy mindent helyre hozzon. A légkört elhagyva furcsa érzés tört rá. Szinte késztetést érzett arra, hogy vissza térjen a Földre. Nem. Még nem. Még volt egy kis ideje. És azt ki akarta használni. A bosszújával. Tudta, hogy nehéz lesz, majd, de a végsőkig képes lett volna azért kitartani csak, hogy a birodalom végleg elbukjon. Bár nem ott élt rá is veszélyt jelentettek. Mert Sidius sosem nyugodott volna addig amíg ő él. Vader pedig szintén nem. Gyűlölte őt. Talán annyi tartotta vissza, hogy ő szintén egy Skywalker. Legalábbis azt hitte, hogy az. Titkon nagyon is örült neki. Pramheda... Folyton ez járt a fejében. Hogy ez mégis, hogy történhetett meg. Kis idővel később a hiperűrbe lépett. A droidjára bízta az irányítást ő pedig a szobájába ment. Az ágyára ült és szorosan lehunyta a szemét. Rég óta először most kérte az erő segítséget. Sőt talán nem is az erőét. Hanem az előző parancsnokokat. Beszélni akart valahogy Beccával. És sikerült is neki. Amikor kinyitotta a szemeit a Polaris űrállomáson találta magát.

-Mi a? - pillantott körbe. Az előtte lévő ablaknál meglátott egy nő alakot.

-Becca? - szólította meg halkan de határozottan. Sokszor elkébzelte már, hogy milyen lehetett az első parancsnok. Valahogy sosem hitte olyan szépnek.

-Ki vagy te? - suttogta a nő.

-A lányod. Akit sosem ismertél meg. - sziszegte kellemetlenül.

-Avery!? - tátotta el a száját.

-Az Octavia kom Trikru nevet jobban kedvelem, de igen.. - biccentett.

-El sem hiszem. Hogy lehetséges ez?

-Hát..te a múltban vagy. Mármint nekem a múltban. Én meg neked a jövőben.

-Sajnálom. Annyira sajnálom..

-Nincs mit anya. Meg tetted amit meg kellett, hogy tegyél a túlélés érdekében.

-És mond csak... Alie 2...?

-A láng? Nem tudom. Utoljára amit tudok az az, hogy erőszakkal kiszedtük a fejemből. Vissza kellett mennem arra a helyre ahová kerültem.

-Hány évig voltál benne?

-Fogalmam sincs. De jóval több mint 50 évig. Ez biztos.