♡See szemszöge♡

Arra tértem magamhoz, hogy fázok. Nem emlékeztem, hogy mi történt. Egy ideig magam elé meredve ültem és vártam. Hogy mire? Fogalmam sem volt. De az emlékeim szépen lassan kezdtek visszatérni. Szép lassan már minden eszembe jutott. Nem tudtam, hogy sikerült - e a maggal egybe olvadnom. 

-See nem vagy normális! Ilyeneken gondolkozol mikor nagy valószínű, hogy nem sikerült. Elvégre akkor nem lennél itt! És most meg magadhoz beszélsz.. - morogtam. Az igazság az volt, hogy tényleg úgy éreztem, hogy elmegy az eszem. 

-Ideje lesz kezdened magaddal valamit... - sóhajtottam fel. Lassan feltápászkodtam, bár abban a kis sötét lyukban nehezemre esett. Lehunytam a szemem és próbáltam használni az Erőt, hogy megmondja mit is kellene tennem de nem ment. Egyszerűen nem sikerült.

-A fenébe már! - morogtam. Ahogy az övemhez értem feltűnt, hogy fénykardom nálam van. Egy dupla pengés fénykard melynek lila színe volt. Mosolyogva aktiváltam egyik felét és megforgattam a kezemben. Nem is tudtam, hogy azelőtt mikor fogtam utoljára a kezemben. Felmerült közben bennem a kérdés, hogy vajon hol is voltam. Melyik világban így fénykardommal ejtettem egy sebet a tenyeremen. Sikerült megsebeznem magam így tudtam, hogy visszatértem a való világba.

-Ezek szerint teljesítettem. - suttogtam mosolyogva. Egy kicsit büszke voltam magamra hiszen sikerült. Megmentettem mindenkit. Ebből rögtön letudtam vonni a következtetést miszerint azért nem tudtam használni az Erőt, mert a mag elnyelte. Rám pedig nem volt szüksége. Csupán abban reménykedtem, hogy Layt is sikeresen, biztonságban visszajutattam. 

-És akkor most merre is kéne mennem? - kérdeztem saját magam tanácstalanul. Végül a vállamat megvonva indultam el valamerre. Fogalmam sem volt, hogy merre is megyek, csak mentem. A fénykardommal világítva haladtam. A falakon felfedeztem jó pár ősi írást. Néhányat el tudtam olvasni.

-Ezek mind rólam szólnak... Szóval a Jedik árulónak bélyegeztek el.. ahogy nézem ezek mind figyelmeztetések, hogy tartsák magukat távol tőlem.. - horkantam fel. Tudtam, hogy senki sem hallotta mit beszélek, de megnyugtató volt, ahogy magamhoz beszéltem. Ha valaki hallotta volna biztosan bolondnak nézett volna, de nem voltam az. Kissé elkeseredett voltam amiért a Jedik akiknek szinte az életem adta így emlékeztek rám. 

-Úgy tűnik gyakran jöttek ide megnézni, hogy nem - e szabadultam ki innen.. - fintorogtam el egy újabb írást elolvasva. Egy kicsit bántott, hiszen az életem adtam nekik mégis árulóként emlékeztek rám. Megvetettek. Tovább olvasva feltűnt egy név amit nagyon rég nem láttam. A fejemet megrázva inkább tovább léptem. Megismertem az Ő írását. Legjobban az fájt, hogy még Ő is árulóként kezelt. Mint mindannyian.