♡See szemszöge♡

-Oké..Azt hiszem készen állok. - vettem egy nagy levegőt. Már percekkel azelőtt elértem a maghoz, de át kellett gondolnom sok mindent. Sosem volt családom. A Jediken kívül. Ők voltal azok akik felneveltek még sem éreztem sosem oda tartózónak magam. Valahogy mindig is kilógtam a sorból. Noha hatalmas erővel rendelkeztem sosem hittek bennem. Szinte kitagadtak a Rendből. A mesterem szégyellt. Sosem értettem mit tettem ellenük, nem is számított. Egy csatában készen álltam meghalni értük, de ezt sem értékelték. Megsérültem. Megmenthettek volna, de nem tették. A mesterem hagyott meghalni. Vagyis ők azt hitték, hogy meghaltam. Valójában csak átkerültem abba a világba ami készült épp feladni a harcot, és elpusztulni. Eleinte mindent megtettem, hogy visszakerüljek. Aztán feladtam. Nem jöttem rá sohasem, hogy mi is volt az én feladatom. És már számomra késő is volt. Ott ragadtam. Így hát próbáltam segíteni mindenkinek akinek csak tehettem. A Sithek is egy idő után feladták a harcot. Aki ott ragadt nem lehetett megölni. Kiválasztották a számukra szimpatikus világot és ott rejtőzve éltek. Sosem jöttek elő. Készen Skywalker felbukkanásáig. Mindenáron megakarták ölni, hogy a világunk megmaradjon. Nem jártak sikerrel így hát rajtam maradt a sor, hogy megvédjem. Meg tettem amit meg kellett, hogy túléljük. Sokan ártatlanul kerültek oda egy apró baleset miatt. Valaki az önteltsége miatt. De nem jutottak ki. Valakinek egyszerűen a sors azt szánta. Nem tudták befejezni azt amiért oda kerültek. Minden egyes halált éreztünk. Mindenki pontosan tudta, hogy mikor és ki kerül oda amikor már haldoklott. Előtte a jövőjébe semmilyen belelátása nem volt. Senkinek. Senkik voltunk. És ennek így is kellett volna maradnia. Elvégre mi nem ártottunk senkinek és semminek. Annyi volt a hibánk, hogy én gondolkodás nélkül cselekedtem. Sosem lett volna szabad feldühítenem a lányt. Akkor nem történt volna meg mindaz. De akkor már lényegtelen volt. A világunk romokban állt, a biztos kipusztulás szélén. Vettem egy nagy levegőt, majd magabiztosan kinyúltam a mag felé. Ahogy elkezdte érezni az erőmet azonnal magához is akarta venni. Hihetetlen fájdalmat éreztem. De nem futamodhattam meg. Akkor a biztos halál várt volna mindenkire és Lay nem juthatott volna haza. Először rajta segítettem minden megmaradt Erőmmel. Aztán engedtem, hogy a mag teljesen magába olvasszon. Minden egyes emlékem újra meg újra lejátszódott előttem és a "halálom" utáni időket láttam. Mindent. Jókat és rosszakat amiket a Jedik, a Sithek és a galaxis népei valaha elkövettek. Nem értettem, hogy a mag miért mutatta meg nekem azokat, de nem is érdekelt. Azt akartam, hogy vége legyen a fájdalomnak, és jöjjön a megváltó halál.