♡See szemszöge♡

-Ez az a hely. A mag itt lesz bent. - mutattam a barlangra.

-Mi lesz veled? Tudod, hogy hová fogsz kerülni? - kérdezte. Szorosan lehunytam a szemem. Nem akartam tovább hazudni neki. Nem érdemelte meg.

-Jól figyelj. A mag haldoklik. Kell neki az Erő. Mivel Avery itt hagyta a helyet magával vitte. Igazából addig míg itt volt ő táplálta, de beteljesítette a célját és visszatért a való világba. Így a mag most magára maradt. - hadartam el neki.

-És? - pislogott értetlenül a lány.

-Most átveszem a helyét. Én fogom adni az Erőt a magnak, és közben haza küldelek. Remélem. - suttogtam az utolsó szót. Mindennél jobban szerettem volna ha sikerül. Igazságtalanság lett volna ha nem és Lay ott ragad velem. Ő volt a legfiatalabb. Ha másnak nem legalább neki megakartam adni a második esélyt. Ennyit megérdemelt.

-Nem teheted! Vissza kell jönnöd velem! - makacsolta meg magát.

-Ha vissza is mennék mindenképp meghalnék. Avery tett róla, hogy ne éljem túl. Neked megvan a lehetőséged. Megadom neked a másik esélyed. Csak élned kell vele. Nem halhatsz itt meg, azért mert nem teljesítetted be a célod. Ennél többet érdemelsz. - fogtam meg a kezét, és elindultunk be. Nem szólt többet csak jött utánam. Reméltem, hogy tényleg megtudom tenni amit megígértem. A barlang sötét és koszos volt. Talán előttünk soha senki sem járt ott bent. Én is csak az Erőből tudtam, hogy ott van amit keresek. És ahogy befele mentünk egyre jobban éreztem, hogy jó helyen járunk. 

-Honnan tudod, hogy jó felé megyünk? - kérdezte Lay.

-Én tudom, hogy én jó fele megyek. Az, hogy neked is erre kell- e jönnöd csak is te tudhatod. - mondtam. Éreztem, hogy fél.

-Hunyd le a szemed és érezd a téged is átjáró Erőt. Hagyd, hogy megmondja mit kell tenned. - suttogtam. Így tett. Majd hirtelen kinyitotta a szemét és balra mutatott.

-Úgy tűnik most itt utunk elválik. - simítottam meg a fejét.

-Nem! Nem akarlak elhagyni! - makacsolta meg magát.

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Csak tedd amit tenned kell. Az utunk végén találkozni fogunk. Megígérem. - öleltem meg. Mindketten a könnyeinkkel küzdöttünk. Bár soha nem ismertem meg úgy igazán a kislányt ahogy kellett volna ismertem nagyon régóta. Ő talán régebb óta ott raboskodott, mint én. Tudtam, hogy nincs sok esély a kijutásra de ami volt azt megkellet ragadnom. 

-Indulj! - löktem rajta egy kicsit. Utoljára a szemembe nézett, majd egy aprót bólintva megindult.

-Az erő legyen veled! - suttogtam, majd elindult a saját utamon ami jobbra vezetett.