Gyötrelmes fej fájással ébredtem. Az ablakon átszűrődő napsugarak szinte megvakítottak. Nehezemre esett még csak megmozdulni is. Ahogy körülnéztem a szobában, egy pillanatra megijedtem, hogy nem otthon vagyok, de aztán visszajátszottam magamban a tegnap este történéseit és már tudtam is, hogy hogy keveredtem ide. Megpróbáltam felülni, de egy kéz akadályozott benne. Óvatosan kibújtam a fiú nehéz karjai alól és az ágy szélére ültem. A lábaim csupaszak voltak, csak egy combközépig érő póló fedte a testemet. Adam még bőven az igazak álmát aludta, pedig a fali órán sikerült megállapítanom, hogy már délután negyed kettő van.

Óvatosan, a lehető leghallkabban szedtem össze a ruháimat a földről és felöltöztem. A csuklómon lévő hajgumival a hajamat egy copfba kötöttem majd kiosontam a fürdőszobába.

Amikor már azt hittem észrevétlen maradhatok egy kis szőkeségbe botlottam.

-Sashaaa! -csillant fel Courtney szeme a folyosó végén és már futott is felém.

-Szia Court. -gugoltam le hozzá, és átöleltem.

-Miért suttogsz? -kérdezte.

-Adam még alszik. -magyaráztam.

-Itt aludtál? -lepődött meg. Na nem azon, hogy itt aludtam, mert arra már korábban is volt példa, de Courtney-nak nehéz volt megértenie a szakítás után, hogy miért nem alszok többet a bátyjánál. -Akkor most megint itt fogsz aludni majd nálunk sokat? -kérdezte bizakodva.

-Még nem tudom Szívem. -ráztam meg a fejem.

-Anyával sütit csinálunk, jössz te is? -kérdezte vidáman.

-Épp a fürdőbe indultam, utána lemegyek, oké? -ajánlottam fel.

-Siess! -vigyorgott, majd már száguldott is le a lépcsőn.

Egy pillanatra csak álltam a folyosó közepén, majd egy sóhaj kíséretében beléptem a fürdőszobába. Alaposan megmostam az arcomat hideg vízzel, majd a tükörbe nézve kezdtem magamat bámulni. Elidőztem az arcomon. A tegnapi sminkem maradványai nyomokban felfedezhetőek voltak. A szemeim karikásak voltak, mégis csillogtak. Már rég éreztem magamat olyan szabadnak mint tegnap.

A tekintetem a nyakamra vándorolt ahol egy óriási szívásnyomot láttam meg. A lilás-vöröses foltok több helyen is díszelegtek a nyakamon. A kezemmel óvatosan megérintettem őket, mintha az érintésemmel eltüntethettem volna őket.

"-Lépjünk le innen. -motyogta Adam két csók között.

A buli még javában zajlott, de mi az emeleten élveztük egymás társaságát. Kifáradtan, lihegve bólintottam, de azonnal visszahúztam magamhoz és a szájára tapadtam. Túl régóta nem élvezhettem az ajkait, nem akartam beszélgetéssel tölteni ezt a kis időt. A falhoz nyomott, a szája a nyakamra vándorolt. Nem sokat tétovázott és már kezdte is csókolgatni, szívni. Tudtam, hogy nyoma fog maradni, de abban a pillanatban egy kicsit sem érdekelt."

A gondolataimat elhesegetve sütöttem le a szemeimet. Úgy markoltam a mosdó szélét, hogy az ujjaim szinte elfehéredtek. A fejemben millió dolog lejátszódott, mégis az összes Adam körül forgott.

Azzal amit tegnap csináltunk, semmit nem oldottunk meg, csak tovább bonyolítottuk a dolgokat. Abban a percben tudtam, hogy magam alatt vágom a fát amikor táncolni kezdtem vele. Tudtam, hogy nem fogok tudni ellenállni neki. Rettentően hiányzott. A baj csak az volt, hogy amit alkohol hatása alatt el tudtam neki felejteni, az józanon még mindig sírásra késztetett. Nem tudtam ilyen könnyen megfeledkezni a történtekről, a sok fájdalomról. Bármennyire is élveztem minden egyes pillanatot vele tegnap este, a varázs mára elmúlt, és csak a kínzó valóságérzet maradt helyette.

Gyorsan leengedtem a hajamat és vissza osontam Adam szobájába. Felvettem a földről a táskámat és pakolászni kezdtem a cuccaimat. Éppen a pulcsimat vettem fel amikor egy kezet éreztem meg a csuklómon. Ijedtemben azonnal megfordultam.

-Mit művelsz? -kérdezte vigyorogva, de továbbra sem engedte el a kezemet.

-Összeszedem a cuccaimat. -magyaráztam.

Adam álmosan nézett rám az ágyból és a kezemnél fogva húzott oda magához. Az egyensúlyomat elvesztve borultam be az ágyba. Nevetve figyelte a bénaságom miközben megtámaszkodtam meztelen mellkasán. Nem szólt semmit, csak a tarkómra csúsztatta a kezét és magához húzott. Csókolni kezdett, de nem csókoltam vissza. Fájdalmasan húzódtam el tőle, de tudtam, hogy ez a helyes.

-Mi az? -kérdezte meglepetten.

-Semmi. -ültem fel nehézkesen.

-Ne mondd, hogy semmi, ha van valami. -nézett rám kíváncsian.

-Időre van szükségem. -túrtam idegesen a hajamba.

-Azt hittem megbeszéltük és jók vagyunk megint. -értetlenkedett.

-Szerinted megbeszéltük? -nevettem fel hitetlenkedve. -Csak tovább bonyolítottuk a dolgokat. Azt hiszem hiba volt a tegnap este. -ismertem be.

-Én nem így látom, de megértem, ha te így gondolod. -mondta szűkszavúan.

Az ágy szélén ülve nyúltam volna a telefonomért, amikor felvillant Adam telefonja is az éjjeliszekrényen és egy sms jelző hang is társult hozzá. Nem akartam, de akaratlanul is a képernyőre pillantottam.

Chloe💞: Boldog új évet!😘
Chloe💞: Nem sokára találkozunk. Szeretlek.

Kikerekedett szemekkel néztem magam elé. Adam valószínűleg észrevehette, mert értetlenül nézett rám. Egy gúnyos mosoly kíséretében nyújtottam neki oda a telefonját, felvettem az enyémet, majd felkeltem az ágyról. Miután meglátta az értesítéseket rögtön lesütötte a szemeit. Pontosan tudta mit gondolok.

-Mi volt előbb a becenév melletti szív, a szeretlek, vagy a mára megbeszélt randi? -kérdeztem rezzenéstelen arccal.

-Hagy magyarázzam meg. -ült fel az ágyon.

-Csupa fül vagyok. -néztem rá kimérten. Végtelenül kíváncsi voltam, hogy ezt mégis, hogy tudná megmagyarázni.

-A szív a neve mellett már régóta ott van, szinte amióta kilencedikben megismerkedtünk. Fogalmam sincs honnan jött neki ez a szeretlek. A mai pedig nem egy randi, csak megbeszétük, hogy összefutunk. -hitetlenkedve felnevettem, de egy kicsit sem voltam meglepődve.

-Oké. -vontam meg a vállam.

-Ennyi? -kérdezte furán.

-Nem nagyon tudok mit mondani, mivel nem akarok veszekedni. -magyaráztam, felvettem a táskám és az ajtó felé indultam.

-Később beszélünk? -kérdezte.

-A Chloe-val való találkozód előtt vagy után? -kérdeztem iróniával teli hangon. -Vagy akár lóghatnánk együtt is. Felváltva csókolózhatnál vele és velem. Ja várjunk... most is ezt csinálod. -hadartam dühösen.

-Gondolom ez egy nem. -értette meg a célzást.

-Szia. -köszöntem el és meg sem várva a válaszát kimentem a szobájából.

Hatalmas erőre volt szükségem, hogy ezt végig csináljam, és ne mutassam ki mennyire rosszul érintett a Chloe-s téma. Az igazság az, hogy nem is annyira lepődtem meg, és már közel sem fájt annyira, mint legelőször, inkább csak dühös voltam.

A folyosón még egy kicsit összeszedtem magam majd lementem. Csak Adam anyukája és Courtney voltak a konyhában, Mason dolgozni volt.

-Boldog új évet! -erőltettem magamra egy mosolyt.

-Sasha? -lepődött meg az anyukája, és rögtön odasietett hozzám és két puszit nyomott az arcomra. -Egek de rég láttalak már. -hitetlenkedett.

-Hát igen, máshogy alakultak a dolgok. -húztam el a számat.

-De most már minden rendben? -érdeklődött.

-Nem igazán. -nevettem fel.

-De mégis itt vagy. -csodálkozott.

-Azt hiszem tegnap este egy kicsit elfelejtettük, hogy is állnak a dolgaink. -fogalmaztam ködösen. -Adam-mel sok mindent kell még megbeszélnünk, amikre még nem biztos, hogy készen állunk. -magyaráztam.

-Ő a fiam, imádom, a világot jelenti számomra, de tudom, hogy megbántott téged. Megértelek teljes mértékben. Nem is ismerek rá. -szörnyülködött.

-Mit csinált Adam? -kérdezte Courtney.

-Ó Szívem ezt nem értheted. -simította meg a haját az anyukája.

-Az egész Chloe miatt van, ugye? -annak ellenére, hogy ilyen fiatal, azonnal megértette a helyzetet. -Én téged sokkal jobban szeretlek Sasha. -nézett rám szomorúan.

-Courtney! -szólt rá az anyukája, mert nem volt benne biztos, hogy hallani akarom a Chloe-s dolgokat.

-Az a lány akkor is undok. -fonta össze maga előtt a karjait. -Sosem játszik velem, a kutyámra se kíváncsi. Állandóan csak Adam-en lóg, elveszi a bátyámat. -duzzogott, mire elmosolyodtam.

-Figyelj csak. -guggoltam le hozzá. -Megígérem, hogy egyik nap elmegyünk kutyát sétáltatni, oké? -ajánlottam fel mosolyogva.

-Komolyan? -csillant fel a szeme, és rögtön fel is vidult.

-Ígérem. -bólintottam ő pedig a nyakamba ugrott és úgy szorított magához.

-Te vagy a legjobb Sasha. -ugrált örömében miután elengedett.

-Most viszont mennem kell. -kezdtem búcsúzkodni. -Örültem a találkozásnak. -mosolyogtam Adam anyukájára.

-Én is! -bólogatott hevesen.

Gyorsan belebújtam a magassarkúmba és már mentem is ki a házból. Minél gyorsabban szerettem volna lelépni, így nem is tétováztam sokat, a táskámmal a kezemben szeltem át az udvart és már mentem is ki a kapun. Meg sem álltam egészen hazáig. Egyáltalán nem nagy távolság, de így is egy örökkévalóságnak tűnt. Ahogy beléptem a házba belém nyílalt a felismerés. A húgomnak elfelejtettem szólni mikor Adam-mel leléptünk a buliból. Gyorsan kibújtam a cipőmből és indultam is volna fel megkeresni a húgomat, de megpillantottam anyát a konyhába.

-Boldog új évet! -siettem oda hozzá mosolyogva és átöleltem.

-Boldog új évet! -ölelt magához szorosan. -Milyen volt a buli? -kérdezte.

-Egész jó volt. -válaszoltam átlagosan. -Maddy? -kérdeztem.

-A szobájában van. -mutatott az emelet felé.

-Mikor jött haza? -érdeklődtem.

-Hogy-hogy mikor jött haza? -vonta össze a szemöldökét anya. -Azt mondta ma reggel, hogy együtt jöttetek haza, csak te átmentél Adam-hez mert valamit meg kellett beszélnetek. -mesélte a számomra teljességgel ismeretlen történetet.

-Tényleg, de hülye vagyok. -kaptam a kezem a fejemhez drámaian. -Adam-mel hazakísértük Maddy-t meg az osztálytársait, aztán átmentünk Adam-ékhez, hogy megbeszéljünk pár dolgot, de elaludtunk, bocsi, hogy nem szóltam. -adtam elő életem legjobb alakítását.

-Nem baj, Maddy elmesélt mindent. -mosolygott rám. -És sikerült megbeszélnetek? -érdeklődött.

-Inkább csak még jobban összevesztünk, de nem meglepő. -nevettem fel miközben a szememet forgattam.

-Sajnálom Kicsim. -nézett rám szomorúan.

-Nem érdekes. -vontam meg a vállamat. -Megnézem Maddy-t. -vettem fel a táskám a székről és felmentem az emeletre.

A húgomat tényleg a szobájában találtam, az ágyán ülve laptopozott.

-Szia. -köszöntem miután beléptem az ajtón.

-Szia. -nézett fel a laptopjából.

-Köszönök mindent. -suttogtam hálásan és lerogytam mellé az ágyra.

-Van is mit! A szívbajt hoztad rám. -csattant fel. -Egyszer csak eltűntél, aztán amikor kérdeztem Lara-t azt mondta leléptetek Adam-mel. -mondta hitetlenkedve. -Adam-mel? Mi a franc? Azt hittem utáljátok egymást. -értetlenkedett.

-Hááát. Úgy is volt. -nevettem fel. -Egy kicsit ingatag voltam tegnap este és összekeveredtünk. Aztán táncoltunk, megcsókolt ilyesmi... Hirtelen ötlet volt, hogy lelépjünk. Teljesen kiment a fejemből, hogy szóljak neked ne haragudj. -húztam el a számat.

-Kit érdekel, hogy nem szóltál. -legyintett. -Inkább mesélj, mi van most veletek? -kérdezte.

-Semmi. -forgattam a szemem. -Nála aludtam, reggel bűntudatom volt, aztán megláttam a Chloe-tól jött sms-eket, dühös lettem, összevesztünk... -meséltem a lehető legrövidebben.

-Az a ribanc... -dühöngött a húgom.

-Adam sem jobb, mint ő. -vontam meg a vállam. -De inkább te mesélj. Milyen volt a buli? Mikor jöttetek haza? -érdeklődtem.

-Hát, igazából egész jó volt. Lara-ékhoz csapódtunk aztán kb végig velük voltunk. Sokat táncoltunk meg minden. Valamikor három körül jöttünk haza. Bridgitte-nek előbb haza kellett mennie, de Brandon hazakísért hajnalban engem és Emma-t is. -mesélte.

-Brandon? -néztem rá furán. -Az én osztálytársam Brandon? -kérdeztem.

-Aha. -mosolygott elpirulva.

-Mi a franc? Hogy jött képbe Brandon? -értetlenkedtem.

-Hát nem tudom. -vonta meg a vállát. -Táncoltunk meg minden, aztán valahogy oda keveredett mellém, beszélgettünk meg hülyültünk, aztán Emma eltűnt valahova én meg vele kezdtem táncolni. Aztán kimentünk az udvarra, szinte végig beszélgettünk, nem sokkal azelőtt mentünk vissza táncolni, hogy jöttünk volna haza. Szóltam Lara-nak meg neki is, hogy mi megyünk Emma-val ő meg mondta, hogy elkísér minket. Gyorsan hazakísértük Emma-t, aztán meg engem is hazakísért, hogy ne kelljen egyedül hazajönnöm. -mesélte.

-Ki fogom nyírni. -bámultam magam elé még mindig kikerekedett szemekkel. Maddy és Brandon eddig soha nem beszéltek szerintem két szónál többet, teljesen új volt nekem ez a szituáció. -És történt valami? -érdeklődtem burkoltan.

-Nem. -sütötte le a szemét, de tudtam, hogy itt még nincs vége a történetnek. -Táncoltunk aztán hirtelen túl közel kerültünk egymáshoz, szerintem meg akart csókolni, de Emma pont akkor jött vissza és elkezdett hozzám beszélni. -mesélte.

-Mi a franc? -kérdeztem már sokadszorra. -Maddy, ő sokkal idősebb nálad. -húztam el a számat.

-Alig két évvel. Nem vagyok már kisgyerek. -forgatta a szemeit sértetten.

-Persze, hogy nem vagy már kisgyerek, de attól még féltelek.

-Amikor szeptemberbe Tyler szóba került, te voltál az aki a legjobban támogatott, most meg... -nézett rám értetlenül.

-Mert Tyler az osztálytársad, a te korosztályod. Brandon lassan 18, már nem egy-két barátnője volt. -sóhajtottam.

-Kedves volt velem. -sütötte le a szemét a húgom. -Mindjárt 16 vagyok, nincs köztünk nagy korkülönbség. -dobta be az utolsó érvét.

-Brandon rendes srác, de ha megbánt kinyírom. -szorítottam össze a fogamat, mire a húgom elvigyorodott.

-Reméltem, hogy nem fogod ellenezni mert elhívott moziba. -mesélte.

Hitetlenkedve hallgattam a húgomat miközben készülődni kezdett. Annyi minden történt vele egy este alatt. Egyrészt örültem a boldogságának, másrészt viszont rettentően féltettem. A korosztályában mindig is kiemelkedően szép volt, de ennek a szépségnek ugyanakkor rengeteg árnyoldala is volt...

A telefonomat tegnap óta nem is néztem, ezért amikor kivettem a táskámból nem lepődtem meg, hogy jó páran kerestek. Lara, Grace és Zora is rengeteg üzenetet hagytak. Mindhárman kíváncsiak voltak az egész Adam-es dologra, így csoportos videóhívásban tárgyaltunk ki mindent. Brandon és Jake is írtak, hogy mi a helyzet. Utólag már tudom, hogy Brandon nem csak mittam érdeklődött, hanem szeretné elérni, hogy kedveljem a húgom miatt. Jót derültem a beszélgetésünkön, rengeteget csesztettem Maddy-vel, de szerencsére értette a poént. Az utolsó akivel beszéltem az Noah volt. Kicsit bűntudatom volt miatta. Ő volt az aki végig mellettem állt a szakítás után, még azt is felajánlotta, hogy velem szilveszterezik, én meg annyira se voltam képes, hogy éjfélkor felhívjam és boldog új évet kívánjak, mert épp mással voltam elfoglalva. Megbeszéltük, hogy a központban találkozunk, így én is készülődni kezdtem, majd a húgommal együtt hagytuk el a házat. A buszmegállónál ő a mozi felé ment, én pedig felszálltam a buszra ami a város központba vitt.

Az utcák még mindig karácsonyi fényekben úsztak. Hangulatos volt csak így sétálgatni a gondolataimba mélyedve. Az utcák zsúfoltak voltak, mindenféle árusok voltak a tér két szélén. A tömegben a szememmel Noah-t kerestem, de egyszerűen képtelenségnek tűnt megtalálni. Már éppen a telefonomért nyúltam a zsebembe, amikor két kar átölelte a derekamat.

-Boldog új évet! -suttogta a fülembe az ismerős hang, a testemen pedig végig fufott a hideg.

Boldogan fordultam meg a kezei között és a nyakába vetettem magam.

-Boldog új évet! -suttogtam én is. Az arcomról nem lehetett letörölni a mosolyt. -Régóta vársz? -kérdeztem amikor elengedtük egymást.

-Az előbb értem ide. -mesélte. -Mesélj, mi a helyzet? -érdeklődött.

-Inkább te mesélj. -tereltem a témát. -Milyen volt a buli?

-Szar. -nevetett fel őszíntén. -Már fél kettőkor otthon voltam. Unalmas volt az egész, mindenki hulla részegre itta magát már az elején, úgy viselkedtek, mint az állatok. -mesélte, mire felnevettem. -Szívesebben ültem volna otthon veled. -tette hozzá a szemembe nézve.

-Te nem ittál? -néztem rá furán.

-Annyit nem, hogy kiüssem magam. -mosolyodott el. -Lehet, hogy vártam a hívásod, hogy nincs kedved bulizni, és inkább menjünk el kávézni vagy valami. -ismerte be, engem pedig elöntött a boldogság és a döbbenet.

-Őrült vagy. Nem kellett volna miattam aggódnod. -néztem fel rá. -Hívhattál volna, ha annyira szörnyű volt a buli. Szó nélkül leléptem volna.

-Tudom. Pont ezért nem hívtalak, nem akartam elrontani a te estédet is. -ölelte át a vállamat, és miközben magához húzott, egy puszit nyomott a hajamra.

Ahogy sétáltunk a sok ember között, be sem állt a szánk. A percek váltották egymást, de fel sem tűnt mennyi idő telt el. Szerettem vele lenni, mert tudtam, hogy nem kell magam megjátszanom, és nem kell attól félnem, hogy megbánt.

Egy-egy forró teával a kezünkben álltunk meg az egyik utcazenész előtt. Egy tizenéves kislány állt a járda szélén egy mikrofonállvánnyal és a gitárjával. Az emberek csodálva állták körbe. Az egész annyira egyszerű volt, semmi túlzás nem volt benne, éppen ezért volt olyan magávalragadó. Csak állt ott a gitárjával, és énekelt azon a csodás hangján. Noah mögöttem állt egyik kezében a teájával a másikkal a derekamat ölelte. Sorra váltották egymást az ismertebbnél ismertebb dalok, nekünk pedig eszünkbe sem jutott tovább sétálni. Jó volt ott állni és nézni a kislányt, mintha egy teljesen másik világba repített volna minket. Egy világba ahol nincsenek problémák, nincs Adam, nincs semmi ami miatt aggódnunk kellene. Boldogan dúdolgattam a dalokat amikor megéreztem Noah leheletét a nyakamon. A bőrömet azonnal libabőr borította.

-Imádom a hangod. -suttogta a fülembe.

Válaszként csak mosolyogva még jobban hozzábújtam és belekortyoltam a teámba.

-"But you'll never be alone
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
I'll hold you when things go wrong
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here" -énekelte a kislány a dalt, ami tökéletesen leírta az érzéseimet Noah-val való barátságonmal kapcsolatban.

Meg is hoztam az új részt!☺️ Ha elolvastad és tetszett nyomj egy vote-ot vagy hagyj egy kommentet!❤️ Kíváncsi vagyok a véleményetekre, kommentbe írjátok meg, hogy szerintetek #ADAM vagy #NOAH.
Ui: mint láthatjátok (vagy nem. Nem tudom mennyien olvastátok) a másik történetem, az Emlékezetes nyarat privátra tettem. Nem érzem elég jónak, szeretném az egészet kicsit átírni. Na meg az új részekre sem volt időm, de igyekszem minél hamarabb orvosolni a problémát!😊