Egy Párizsba tartó gépen ültem Lara-val és Grace-szel. A fülemből kilógó headset-tel bámultam ki az ablakon, és hallgattam az egymás után váltakozó zenéket. Semmihez nem volt kedvem, dühös voltam. Éreztem, hogy a könnycseppek mardossák a szememet, de nem hagytam őket kifolyni, bármennyire is jól esett volna sírni. Lara biztatóan rám mosolygott amikor összetalálkozott a tekintetünk, majd tovább szemléltem a felhő rengeteget, mintha az annyira érdekes lenne.

Persze ennek előzménye is volt. A szombati szülinapi bulim után kezdődött a balhé. Szombat hajnalban együtt sétáltunk haza Adam-mel, de eléggé fagyos volt köztünk a hangulat. A bulin pár szót váltottam Noah-val, de Adam már akkor is szúrós szemekkel figyelt minket, pedig szegény csak az ajándékomat akarta odaadni. Adam utána egész este bunkózott, én meg nem akartam megölni a buli hangulatát így leginkább a többiekkel voltam. Szótlanul sétáltunk hazáig.

-Jó éjt! -mondtam sértetten és a kapu felé indultam.

Vártam, hogy majd utánam jön, vagy mond valamit, de nem ez történt. Egyszerűen csak hozzám hasonlóan motyogott egy "jó éjt-et" és hazament. Másnap robbant a bomba...

Amikor átjött hozzám délelőtt bocsánatot kérni, még egyikünk sem volt a helyzet magaslatán, így mindenen megsértődtünk. Az tette fel az i-re a pontot, amikor megcsörrent a mellettünk heverő telefonom és egy sms villant fel. Esélyem se volt lezárni a telefont, hiszen ennyi idő alatt az egész teljesen elolvasható volt.

"Sajnálom, hogy összevesztetek Adam-mel, remélem nem miattam. Noah. "

Tudtam, hogy Adam ezen is ki fog akadni, pedig ez aztán semmi nem volt. Először Noah-t szidta, aztán azon akadt ki, hogy megvan neki a számom. Hiába magyaráztam neki, hogy nem én adtam meg neki, mert akkor nekem is meg lenne az övé, már pedig ha meglenne akkor nem írta volna oda a végére a nevét, hogy tudjam ki az. Teljesen hajthatatlan volt, bár fogalmam sincs miért akart ennyire veszekedést generálni.

Ez volt az első nagyobb vitánk, nem is kerestük egymást egész vasárnap. Mondhatom, baromi sok kedvem volt így készülődni az osztálykirándulásra...

Ma reggel anyu vitt ki a reptérre, a húgom már suliban volt, apa meg dolgozott. Adam-mel egy szót sem váltottunk a veszekedés óta. Amikor a reptérre értünk elköszöntem anyától és csatlakoztam a többiekhez. Egy kupacban álltunk az egész kis társaságunk, Adam-mel mégis kerültük egymás tekintetét. Nem tudtam megérteni őt. Ha valaki ezek után haragudhat, az én vagyok. Úgy döntöttem nem én leszek az, aki rohan utána, majd ha észhez tér akkor keres.

A kialakult helyzet miatt kezdenünk kellett valamit, mert a jegyem eredetileg Adam mellé szólt volna, de nem szívesen ültem volna végig kínos csendben a hosszú utat. Így mi lányok, Lara, Grace és én ültünk együtt, míg Adam, Ben és Brandon.

Kedvtelenül vártam, hogy végre oda érjünk, de az órák csak nem akartak eltelni. Mikor már nem tudtam mit kezdeni magammal, lecsuktam a szemeimet és fel sem keltem amíg le nem száltunk.

Egy busz várt minket a reptéren, ami elvitt minket a szállásig. Nem akartam, hogy Lara itt is velem üljön Ben helyett, így beültem az egyik kettes ülésre, és vártam, hogy elinduljunk. Alig telt el pár perc, mikor Grace ült le mellém.

-Hát te? -néztem fel rá.

-Megnyertél utitársnak. -mosolygott rám, de amikor még mindig kérdőn néztem rá, mert tudtam, hogy nem ennyi az egész, akkor felsóhajtott. -Oké, rossz nézni ahogy itt depizel. -ismerte el.

-Nem depizek. -tiltakoztam nevetve.

-Ó, akkor minek neveznéd azt, hogy kifelé nézel az ablakon világfájdalommal az arcodon és nem beszélsz senkivel? -forgatta a szemét.

-Oké, nyertél. -hagytam abba a kamu mosolygást.

-Miért nem beszélitek meg? -kérdezte szomorúan.

-Majd ha akar velem beszélni akkor szól. -vontam meg a vállam. Lehet, hogy gyerekes hozzáállás, de nem nekem kell bocsánatot kérnem. -De inkább beszéljünk valami másról. -tereltem a témát. -Még mindig nem beszéltek Sarah-val? -kérdeztem, ugyanis a hétvégén a két lány annyira összeveszett, hogy tiltották egymást mindenhonnan.

-Nem. -nevetett fel, de tudtam, hogy azért eléggé bántja a dolog.

Sarah egyik napról a másikra teljesen megváltozott. Becky-ékkel kezdett lógni és szinte teljesen ignorált minket, a szülinapomról is tizenegy körül lelépett. A legjobban ezzel Grace-t bántotta meg, hiszen már harmadik éve legjobb barátnők, és padtársak.

-Akkor hogy leszünk egy szobában? -kérdeztem, mert az eredeti terv az volt, hogy Lara, Grace, Sarah és én.

-Beszéltem Zora-val, azt mondta szívesen lesz velünk. -mondta.

-Akkor jó. -bólintottam.

Nem nagyon tudtam mit mondani erre. Semmi kifogásom nem volt Zora ellen. Aranyos lány, Grace eddig is jóba volt vele, párszor mi is beszéltünk vele szünetekben Lara-val.

Az út a szállásig alig negyed óra volt, a hosszú repülőút után mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Egyszer miközben Grace-szel beszélgettem, a tekintetem a válla felett a busz hátulja felé kalandozott. Adam Brandon mellett ült, a fejét a támlának döntötte, a füléből lógott a headset és úgy bámult maga elé. Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, de aztán elfordultam és újra Grace-re figyeltem.

Már besötétedett mire a szállásra értünk, este kilenc körül lehetett. Mindenki fáradtan cipelte a cuccait a második emeletre, ugyanis lift az nem volt. Az ofő kiosztotta a szobakulcsokat. A mi szobánk a folyosó vége felé volt. Velünk szembe a négy fiú, Ben, Jake, Brandon és Adam kerültek.

Fáradtan estünk be a szobába, majd mikor beértünk mind összenéztünk és felnevettünk, de annyira, hogy nem tudtuk abbahagyni. Kiábrándítóan nézhettünk ki. Mind a négyen nyúzottan, útközben összefogott hajjal álltunk a szoba közepén és a semmin nevettünk.

-Stip-stop enyém az az ágy! -mutatott Lara az egyik ablak alatti ágyra.

A szobában négy egyszemélyes ágy volt. Kettő az ablak alatt egymással szemben, kettő pedig a két szemben lévő fal mellett. Végül az enyém lett a másik ablak alatti ágy, a hozzám közelebb lévő ágy Zora-é, a másik pedig Grace-é.

Éppen az ágyainkon ültünk és beszélgettünk amikor kopogtattak az ajtón. Az ofő jött be.

-Tudom, hogy már elég késő van, de ha éhesek vagytok, akkor 10 perc múlva lehet menni vacsorázni. -mondta.

-Elaludnék evés közben. -ásított Grace fáradtan, mire mind felnevettünk.

-Én megyek, valaki jöjjön már velem. -nézett ránk kérlelően Lara.

-Jövök én is. -mosolyogtam rá.

-Akkor egy tíz perc múlva tudtok is menni. Az ebédlő a földszinten van. -magyarázta az ofő, majd ki is ment a szobából.

Gyorsan felhívtam anyát, hogy megérkeztünk és minden rendben. Biztosítottam arról is, hogy a szállás is tökéletes, majd indultunk is Lara-val vacsorázni. Ahogy kinyitottam az ajtót szó szerint Adam-be botlottam, mert az ajtónk előtt állt.

-Pont most akartam kopogni. -vágta rá, de egyikünk sem reagált semmit. -Beszélhetünk? -nézett rám nyúzottan.

Lara-ra pillantottam, aki biztatóan rám mosolygott és a lépcső felé igyekvő barátja után futott, hogy együtt menjenek enni. Visszafordultam Adam-hez és egy aprót bólintottam.

A folyosó végén lévő ablakhoz sétáltunk ami előtt két fotel volt egymás mellett. Szótlanul leültem az egyikre, és várakozóan néztem rá.

Egy darabig csak nézett rám, láttam rajta, hogy nem is tudja mivel kezdjen. Végül idegesen a hajába túrt és mélyen a szemembe nézett.

-Sajnálom. -mondta végül ezt az egyetlen szót. -Igazi barom voltam, tudom, hogy túlreagáltam az egészet. Nem kellett volna így felkapnom a vizet. Bunkó voltam veled, elszúrtam a szülinapodat. -hadarta.

-Nem szúrtad el a szülinapom. -szakítottam félbe, mert a szülinapom úgy volt tökéletes ahogy volt. -Ami éjfél után történt az már más kérdés. -tettem hozzá, majd hagytam, hogy folytassa.

-Tudom, hogy hülyeség, és alaptalan is, de féltékeny voltam. Nagyon. -sóhajtott, és elhittem amit mondott, mert tudtam, hogy mérhetetlenül bánja, hogy ilyen hülyeséget csinált. -Te vagy az első lány aki a világot jelenti nekem. Nem tudom mi volt velem, egyszerűen csak vérszemet kaptam. Fontos vagy nekem. Nagyon is. -sütötte le a szemeit.

-Akkor ne csináld ezt velem. -suttogtam hatalmas gombóccal a torkomban.

-Elcsesztem tudom, de nem akartalak soha megbántani. -motyogta.

-Noah csak egy barátom, Adam. El sem tudod képzelni, hogy milyen rosszul esik, hogy azt hiszed az első szembe jövő pasiért ott hagynálak. -hadartam dühösen.

-Tudom, hogy nem ilyen vagy! Hülye voltam, sajnálom. -nézett a szemembe, nekem pedig egy könnycsepp folyt le az arcomon.

Azonnal letörölte a könnycseppet, de a kezét továbbra is az arcomon pihentette, és kisimította a hajamat a szememből.

-Szeretlek. -húzott közelebb magához miközben végig a szemembe nézett.

-Akkor ne csináld ezt többet velem. -suttogtam.

-Soha többet, Cica. -ígérte meg, mire elmosolyodtam.

-Én is szeretlek, te bolond. -öleltem át a nyakát, mire magához húzott annyira, hogy már az ölében ültem.

Szorosan tartott, mintha attól félne, hogy ott hagyom. Az arcomat a vállába temettem. Rettentően hiányzott már az ölelése, utáltam, hogy nem beszéltünk egésznap.

Pár perc múlva csak annyira tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni, de továbbra is átölelte a derekamat.

-Akkor nem haragszol? -kérdezte félve.

-Nem. -ráztam meg a fejem, ő pedig abban a pillanatban a számra nyomta a száját.

A hasam korogni kezdett, mire mosolyogva elhúzódott tőlem.

-Lehet egy kicsit éhes vagyok. -nevettem fel.

-Érthető, nem láttalak ma enni. -nézett rám.

-Nem volt étvágyam. -vontam meg a vállam, mire egy pillanat alatt eltünt az arcáról a vidámság.

-Sajnálom. -húzta el a száját.

-Lépjünk túl rajta. -mosolyogtam rá, és felálltam a fotelből.

-Menjünk vacsorázni. -nyújtotta felém a kezét, és amikor elfogadtam összefonta az ujjainkat.

Kézenfogva mentünk le az ebédlőbe. Lara-ék mind vigyorogva néztek ránk és várták, hogy odaérjünk az asztalhoz, ahol foglaltak nekünk helyet.

-Na végre. -nézett ránk vigyorogva a legjobb barátnőm.

-Ideje volt kibékülnötök, egyikőtöknek se ál jól a világfájdalom. -mondta Ben mire felnevettünk.

Mosolyogva ültem le Lara mellé, aki átölelt és úgy suttogott a fülembe, hogy a többiek ne hallják.

-Akkor minden oké? -kérdezte.

-Most már igen. -bólintottam mosolyogva, majd magam elé vettem egy palacsintát a tálcáról.

Itt is az új rész. Ha elolvastad és tetszett, nyomj egy vote-ot, vagy hagyj egy kommentet!☺️❤️❤️