Lara-val reggel alig bírtunk kimászni az ágyból, pedig muszáj volt, mert az ébresztő nem kapcsolta ki magát. Fel kellett kelnünk fél 11-kor, mert ebédre haza kellett érnie.

-Soha többet nem megyek úgy bulizni, hogy másnap családi kaja. -motyogta nyűgösen mikor kiértünk az utcára. -Legszívesebben egész délután aludnék, de megígértem Ben-nek, hogy átmegyek hozzá. -mesélte. -Te találkozol ma Adam-mel? -kérdezte.

-Nem hiszem, nem beszéltünk róla. -ködösítettem.

-Beszélnetek kéne. -húzta el a száját.

-Lehet. -sóhajtottam. -Majd lesz valahogy. -vontam meg a vállam.

-Na megyek, mert ha elkések anya leszedi a fejemet. -forgatta a szemeit. -Majd később beszélünk. -ölelt magához.

-Majd írj ha hazaértél Ben-től. -szorítottam magamhoz. -Kitartást az ebédhez. -vigyorogtam.

-Köszi. -nevetett fel. -Este írok. -köszönt el, majd indult is.

Miután bementem a házba már nem volt kedvem visszaaludni. Felmentem a szobámba, egy egyszerű otthoni ruhába bújtam (fekete cicanadrág, szürke ejtett vállú rövidujjú) és a fejem tetején egy laza kontyba fogtam a hajam. Ezután a konyhába mentem és készítettem pár palacsintát reggelire. Már épp fel akartam vinni a húgom szobájába, hogy felébresszem és ott reggelizzünk, de akkor az asztalomon lévő telefon sms-t jelzett.

Adam: Ébren vagy?
Sasha: Aha.
Adam: Átmehetek? Ráérsz beszélgetni?
Sasha: Persze. Nyitva van a kapu, gyere be nyugodtan.

Ettől furább smsezésünk se volt még. Kíváncsi voltam mit akar mondani, ugyanis az utolsó sms-emre nem válaszolt már. Gyanítottam, hogy azért mert elindult. Annyi időm volt csak, hogy a hajgumit kikapjam a hajamból, és az ujjaimmal gyorsan átfésültem a hajamat, hátha az valamit javít a kinézetemen.

A konyhában ültem az asztalnál a telefonomat nyomkodva, amikor nyílt az ajtó. A szívem rögtön hevesebben kezdett verni.

-Szia. -köszöntem és az asztalra tettem a telefonom, miközben felkeltem.

-Lara? -kérdezte köszönés nélkül, miközben közelebb jött.

-Hazament. -mondtam.

-Maddy? -kérdezte mire értetlenül néztem rá. Nem értettem ezt a nagy kérdezősködést.

-Még alszik. -mondtam furán, mire elmosolyodott, én meg továbbra is kérdőn néztem rá.

A következő pillanatban átszelte a köztünk lévő távolságot, egyik kezével megragadta a derekamat, a másikkal megsimitotta az arcomat, majd a hajamba túrva közelebb húzott magához. Egy pillanatig sem hezitált, rögtön a számra nyomta a száját. A meglepettségtől szinte teljesen lefagytam, a szívem majd kiugrott a helyéről. Amikor felfogtam mi is történik, lehunytam a szemeimet és a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet miközben a hajába markoltam.

Ez most nem olyan volt mint amikor először csókolóztunk. Ebben sokkal több érzelem volt. Óvatosan érintette az ajkait az enyémekhez, egyáltalán nem volt erőszakos. Pont olyan volt amilyennek lennie kellett. Belemosolyogtam a csókunkba a boldogságtól. Egy pillanatra elhúzódott, kiváncsi volt a reakciómra, de válaszként csak rögtön visszahúztam magamhoz és a szájára tapadtam. Én voltam az aki elmélyítette a csókunkat, már köze sem volt az előző kis semmiséghez. A csípőmnél fogva addig tolt még a hátam a konyhapultnak nem ütközött, majd egyszerű mozdulattal felemelt és a szélére ültetett, de közben egy pillanatra sem szakította meg a csókunkat.

Ebben már minden benne volt. Minden egyes érzés ami eddig bennünk lapult. A feszültség, az idegesség, a várakozás, a vágy és a türelmetlenség is. Amikor a levegőhiánytól kifulladtunk áttért a nyakamra, és apró puszikkal hintette be az egészet. Már szakadozottan kapkodtam a levegőt, amikor elváltunk egymástól.

-Azt hittem beszélgetni jöttél. -vigyorogtam Adam szemébe nézve, miközben még mindig átkaroltam a nyakát ő pedig a csípőmet markolta.

Már épp mondott volna valamit amikor meghallottuk a bejárati ajtó nyitódását. Egyszerre kaptuk a fejünket a hang irányába, majd mindketten úgy rebbentünk szét, mintha egy bombát dobtak volna közénk.

Kipirultan sütöttem le a szemeimet, a hajam össze-vissza állt. Adam ezt egyszerűen megoldotta azzal, hogy egy kicsit beletúrt, majd a pultnak dőlve várakozóan pillantott az előtér felé, hogy meglássuk ki jött be a házba.

-Megjöttünk! -hallottam meg anya hangját, őt pedig apa követte két bőrönddel a kezében.

-Szisztok. -motyogtam és összeszorított fogakkal vártam, hogy mi fog kisülni ebből a szituációból.

-Ó, nem vagy egyedül. -állapította meg anya.

-Milyen jó a szemed Drágám. -próbálta oldani a feszültséget apa nevetve, mire elmosolyodtam.

-Ő itt Adam, az egyik osztálytársam, meg amúgy a szomszédunk is. -mutattam a pultnak támaszkodó Adamre.

-Ezzel elkéstél egy kicsit. Már találkoztunk. -nyujtotta a kezét apa Adam felé.

-Jó reggelt Mr.Black. -fogott vele kezet Adam.

-Ugyan, mondtam, hogy hívj csak Dan-nek. -mondta apa, miközben beljebb vitte a bőröndöket.

Furán néztem a beszélgetésüket, nem számítottam erre.

-Velem még nem találkoztál. -törte meg a csendet anya. -Katheryn Black vagyok, de szólíts nyugodtan csak Kate-nek.

-Rendben. -bólintott Adam. -Adam Parker vagyok. -mutatkozott be ő is.

-Sasha már mesélt rólad. -fecsegett anya, de a mondata úgy hangzott, mintha ódákat zengtem volna itthon Adam-ről. -És mit csináltok itt? -érdeklődött.

-Én reggelit csináltam, Adam meg átugrott beszélgetni. -vágtam rá rögtön.

-Hol a húgod? -érdeklődött anya Maddy felől.

-Még alszik.

-Most már nem. -kiáltotta a húgom a lépcső tetejéről, majd leszáguldott és egyenesen anyához futott és egy puszit nyomott az arcára.

-Á, szia Kicsim! -ölelte magához anya.

-Sziasztok. -köszönt Maddy, majd megakadt a tekintete Adam-en és vigyorogni kezdett. -Apa? -kapott észbe.

-Bevitte a szobába a bőröndöket. -alig fejezte be anya, Maddy már rohant is megkeresni.

-Ha nem gond akkor felmegyünk. -mondtam, mert már kezdtem kissé kínosan érezni magam.

-Persze menjetek csak, majd később beszélünk. -mosolygott anya mindent tudóan.

A kezembe vettem a tányéromat amire már kikészítettem a palacsintámat, kivettem két villát a fiókból és indultam is a lépcső felé.

-Mondd meg légyszi Maddy-nek, hogy neki is csináltam reggelit. Ott van a mikróban. -kiáltottam vissza anyának utólag.

Nem fordultam meg egészen addig amíg fel nem értünk az emeletre. Adam vigyorogva követett, alig tudta visszatartani a nevetését. Szúrós szemekkel néztem rá majd belöktem a szobám ajtaját.

Leültem az ágyam szélére, Adam pedig velem szemben foglalt helyet és érdeklődve követte a mozdulataimat.

-Kérsz? -nyújtottam felé az egyik villát.

-Nem, köszi. Az előbb kajáltam otthon. -rázta meg a fejét.

-Te tudod. -vontam meg a vállam és beleszúrtam a villámat a nutellás palacsintámba aminek a tetejére juharszirupot öntöttem.

Egy darabig eszegettem, de kissé feszélyezve éreztem magam, miközben Adam vigyorogva figyelt.

-Oké, ez így elég kínos. Inkább majd megeszem később. -tettem a tányért az asztalra, majd visszaültem az ágyamra.

-Pedig egy élmény volt nézni ahogy zavarodban azt se tudtad merre nézz. -nevetett.

-Szemét! -mosolyodtam el.

-Maradt ott egy kis nutella. -nyúlt a szám felé, de inkább hagyta, hogy én töröljem le. Amikor már megunta a bénázásom, egy szót sem szólt és fölém hajolva egy csókot nyomott a számra, amivel a nutellát szándékozta leszedni.

Persze nem álltunk le. Csak percekkel később váltunk szét, amikor már a mellkasán feküdtem, ő pedig a hajamat simogatta.

-Nem is volt a számon nutella, ugye? -kérdeztem mosolyogva.

-Nem. -nevetett fel, és egy puszit nyomott az arcomra.

A szememet forgatva ültem fel és mosolyogva néztem rá.

-Mit is akartál mondani? Csak mert állítólag beszélgetni jöttél át. -emlékeztettem az sms-ére.

-Szerintem már mindent megbeszéltünk. -mosolyodott el.

-És akkor most mi lesz? -kérdeztem furán.

-Mivel mi lesz? -kérdezett vissza.

-Velünk. -mondtam végül.

-Mi lenne? -vonta fel a szemöldökét vigyorogva. -Gondolom mostantól kerüljük egymást, néha lepacsizunk mikor összefutunk a suliban, meg együtt lógunk a közös barátainkkal, egye fene havonta egyszer sétáltathatunk együtt kutyát is. -húzta az agyamat nevetve.

-Hülye! -löktem meg a vállát nevetve, mire elkapta a kezemet és közelebb húzott magához.

-Bármi is van köztünk, én komolyan gondolom! -nézett a szemembe. -Fontos vagy nekem Cica, nem akarok tovább csak a barátod lenni, mikor mindketten tudjuk, hogy már rég nem csak barátok vagyunk. Nem csinálok tovább úgy mintha nem jelentenél többet. -mondta, mire elmosolyodtam.

-Te is fontos vagy nekem. -bújtam oda hozzá, és szorosan magamhoz öleltem.

-Ja és nem csinálok tovább úgy, mintha nem venném észre, hogy oda-meg vissza vagy értem. -suttogta a fülembe.

-Úgy utállak, mindig tudod, hogy kell elrontani egy szép pillanatot. -dünnyögtem, és elhúzódtam tőle.

-Dehogy utálsz. -vigyorgott magabiztosan.

-Jó, lehet, hogy tényleg nem. -mosolyodtam el majd a két kezem közé fogtam az arcát és egy puszit nyomtam a szájára. -Akkor most... mi..? -próbálkoztam feltenni egy kérdést, de én sem tudtam pontosan mit is akarok kérdezni.

-Na? -vonta fel a szemöldökét vigyorogva. -Próbálkozz csak még egy kicsit, hátha a végén sikerül megkérdezned. -nevetett, nagyon is jól szórakozva a zavaromon, mire szúrós szemekkel néztem rá. -Igen Cica. Akkor mi, most. -jelentette ki egyszerűen és összekulcsolta az ujjainkat, ami nekem elegendő is volt ahhoz, hogy egy jó darabig ne lehessen levakarni az arcomról a mosolyt.

Adam fél négyig nálunk maradt, de aztán hazament mert mindkettőnknek tanulnia kellett holnapra, meg hát anyáékkal is volt még mit megbeszélnem.

A hosszas búcsúzkodás után még egy darabig vigyorogva álltam a kapuban, de aztán sikerült magam rávennem, hogy bemenjek. Megtanultam mindent a holnapi töri dolgozatra aztán gyorsan hajatmostam, és az este további részét lent töltöttem a többiekkel.

Anya vacsorára spagettit csinált, miközben azt ettük meséltek az útról, mi pedig a hétvégénkről. Apa kihozta a szobából az ajándékokat amiket hoztak nekünk. Én szokásosan egy medált kaptam, ez már hagyománnyá vált. Kiskorom óta gyűjtöm a karkötőmre a medálokat, így mindig mikor mennek valahova, hoznak nekem egyet. Maddy pedig egy könyvet kapott, mert imád olvasni.

Vacsora után segítettem anyának elmosogatni, és miközben a tányérokat törölgettem, nem maradhatott el az a bizonyos beszélgetés sem.

-Szóval, te és Adam? -kérdezte mosolyogva.

-Azt hiszem, igen. -mosolyogtam én is.

-Rendes fiúnak tűnik, kedvelem.

-Az is. -biztosítottam.

-És mióta tart ez köztetek? -érdeklődött.

-Szerintem nagyjából az első perctől kezdve. -meséltem nevetve, és azzal, hogy ezt kimondtam, magamban is tisztáztam, amit eddig próbáltam elnyomni. -Igazából eddig is elvoltunk, meg tudtuk, hogy van köztünk valami, de ma tisztáztuk az egészet. -magyaráztam, mire elmosolyodott.

-Tudod Kicsim, én is voltam tini. Nem én akarok lenni a szigorú szülő, de nem szeretném, hogy elkapkodjátok a dolgokat. -mosolygott és elsimította a hajamat ami eddig a vállamra omlott, és ezzel felfedte a nyakamat.

Az arcom azonnal lángvörös lett, úgy tudtam, hogy valaki meg fogja látni a kiszívott részt.

-Az nem.. -próbáltam magyarázkodni, de kár volt.

-Rég láttalak már ilyen boldognak. -szakított félbe mosolyogva. -Amikor ideköltöztünk, azt hittem, hogy örökké haragudni fogsz ránk, de most úgy látom, hogy kezdes megszeretni ezt a helyet, és jól érzed magad itt. Amíg te boldog vagy, addig én is, csak nem szeretném, hogy bántódás érjen. -magyarázta.

-Hidd el, Adam nem fog megbántani. -mosolyodtam el.

-Remélem is! -mondta kissé aggódva.

-Jó éjt, anya! -köszöntem el nevetve, mert már nem szívesen feszegettem volna tovább ezt a témát.

A szobámba érve még felhívtam Lara-t és elmeséltük egymásnak a mai napunkat, majd lefeküdtem aludni. Végre úgy éreztem minden rendben van körülöttem. Kár, hogy akkor még nem tudtam, hogy ez a nyugodt állapot nem fog sokáig tartani.

Itt is az új rész!☺️ Ha elolvastad és tetszett, nyomj egy vote-ot!❤️