A tegnapi napomnak köszönhetően, a mai rémesen indult. Kezdetnek elaludtam, és húsz perccel az ébresztőm után Maddy keltett fel. Anya aggódott értem, mert este mikor hazaért a munkából, én már rég aludtam, ezért reggel hívogatott, hogy tudjunk beszélni, de hát nem volt időm. Ráadásnak, a sok sírás miatt a szemeim a sokszorosukra dagadtak, és nem is táskák, hanem hatalmas bőröndök lettek alattuk. Össze-vissza rohangáltam a házban, magamra kaptam az első ruhát amit találtam a szekrényemben, ez esetben egy fekete csőfarmert, és egy szürke bebújós pulcsit. A hajamat gyorsan copfba fogtam, és egy kis sminkkel próbáltam magamnak emberi külsőt eredményezni. Az egésszel annyit értem el, hogy óriási késésben voltam. Bár a sminkem jól sikerült, a percek vészesen gyorsan teltek. 8 előtt három perccel, szinte esélytelennek láttam, hogy gyalog beérjek, ezért a vállamra kaptam a hátizsákom, és a biciklimmel száguldottam a iskoláig. Még sosem sikerült ilyen gyorsan lezárnom, mint ott akkor.

Mire felfutottam a másodikra, majdnem kiköptem a tüdőmet. Lihegve estem be a töri tanár előtt. Jó pár szempár szegeződött rám, de nem törődve velük a helyemre siettem és lehuppantam Lara mellé.

-Hát te? -nevetett fel.

-Egy "kicsit" elaludtam. -sóhajtottam és előszedtem a töri füzetem.

-Minden oké? -kérdezte komolyra fordítva a szót.

-Persze. Miért ne lenne? -vontam össze a szemöldököm.

-Tegnap mintha kicsit, hogy is mondjam... -húzta el a száját, miközben a szavakat kereste.

-Ja, nem. Minden oké. Nem érdekel Adam. -vontam meg a vállam.

Lara furán nézett rám, azt hiszem nem igazán hitte el azt amit mondok, de nem firtattam tovább a témát. A törinek szenteltem a figyelmemet és egész órán szorgosan jegyzeteltem. Meg is látszott, mert óra végére már rendesen fájt a kezem a sok írástól. Csengetéskor sok sikert kívántam Lara-nak a rajzhoz, én pedig indultam a könyvtárba, mert ott lesz a film kategória. Brandon is oda jön, de nem akartam megvárni, nem volt kedvem senkihez, de persze amikor az embernek senkihez nincs kedve, úgyis mindenki megtalálja.

-Cica! -szólt utánam egy ismerős hang, miután elköszöntem Lara-tól.

-Igen? -fordultam hátra összepréselt ajkakkal.

-Mi volt veled tegnap? -kérdezte Adam miután odasétált hozzám.

-Fáradt voltam, nagyon fájt a fejem, meg minden bajom volt. Nem volt már kedvem zenélni, inkább pihentem egy kicsit délután. -próbáltam szépíteni a dolgokat, mert azt mégsem mondhattam, hogy hazamentem és álomba sírtam magam.

-Aha... -dünnyögte. -Akkor most az igazat mondd. -húzta mosolyra a száját. Lesütött szemekkel bámultam a földet, próbáltam kerülni a tekintetét. -Suli után mielőtt hazamentél akartam beszélni veled, de úgy elrohantál.

-El voltál foglalva. -mondtam szemrehányóan, mire hitetlenkedve nézett rám.

-Tudod, nem igazán tudlak követni. Te mondtad, hogy felejtsük el, és ne beszéljünk arról ami történt, akkor most tulajdonképpen, pontosan mi bajod is van? -túrt a hajába idegesen, nekem pedig hatalmas akaraterőre volt szükségem, hogy ne akadjak ki és vágjak a fejéhez olyan dolgokat amiket normál esetben nem mondanék el neki.

-Semmi. -vágtam rá. -Hagyjuk egymást, oké? -sütöttem le újra a szememet.

-Kibaszottul lehetetlenül viselkedsz. -csattant fel a kelleténél egy kicsit hangosabban.

-Oké. -bólintottam ráhagyva az egészet.

-Ezt ne! -csóválta a fejét idegesen. -Utálom, hogy ezt csinálod, sosem kérdezel meg semmiről, rögtön levonsz következtetéseket, és az esetek 99%-ában rosszul, pedig baromira nem úgy van ahogy gondolod... -kezdett bele. -De tudod mit? Nem fogok magyarázkodni, te kreálod magadnak mindig a hülyeségeket. -fejezte be végül.

-Nem kell magyarázkodnod, szerintem mindent értek. -vontam meg a vállam.

-Semmit sem értesz. -csattant fel.

-Nem tartozol nekem magyarázattal, nem vagyok a barátnőd. -néztem a szemébe, de nem kellett volna, mert így csak még jobban megnehezítettem a dolgomat, hogy közömbös maradjak.

-Ahogy mondod, nem tartozok magyarázattal, mert meg sem kérdeztél. -hagyott ott és visszament a helyére.

Egy nagy sóhaj kíséretében siettem ki a teremből. A fejemben a szavai visszhangoztak, és tudtam, most tényleg megsértődött rám. De a fenébe is, ő bántott meg engem!

Mire leértem a könyvtárba már nem voltam ideges, csak csalódott, a hangulatom pedig nyomottabb volt, mint korábban. Felültem az egyik pad tetejére, nem sokkal utánam pedig Brandon jött be az ajtón és leült mellém. Egy darabig nem szólt semmit, de aztán felsóhajtott és belekezdett.

-Oké, mi a franc van veletek? -szólalt meg, mire kérdőn néztem felé. -Ne is próbálj értetlenkedni, a hülye is látja, hogy izzik köztetek a levegő.

-Ó tényleg? Ezért smárol mással? -kérdeztem, de a hangomból üvöltött a szarkazmus.

-Szívem, te utasítottad vissza. Akkor most miért érdekel kivel smárol?

-Nem mondtam, hogy érdekel, de pénteken még engem csókolt meg! -csattantam fel értetlenül.

-Utána meg arra kérted, hogy felejtsétek el az egészet. -emlékeztetett.

-Így van. -bólintottam.

-Miért? -kérdezte.

-Mit miért? -kérdeztem vissza, mire csak egy lesajnáló pillantást kaptam.

-Miért mondtad neki, ha most meg meg vagy sértődve, ha mással van?

-Nem érdekel, hogy mással van. Nem érdekel Adam, úgy. -mondtam, mire még ha lehetséges, az előbbinél is hülyébb pillantással jutalmazott meg. -Megtennéd, hogy nem nézel így? -forgattam a szemem dühösen.

-Megtennéd, hogy nem mondasz hülyeségeket? -vágott vissza. -Mindketten gyökerek vagytok. -mondta egyszerűen. -Úgy viselkedtek, mint az ovisok. Miért nem lehet megbeszélni normálisan?

-Nincs mit megbeszélnünk, lezártuk a témát. -vontam meg a vállamat, ő pedig a szemét forgatva rám hagyta a dolgot.

A verseny kilenckor kezdődött. Az osztályból ismét heten voltunk itt, öten rajzon, a többiek meg megint sporton. Brandon-nal odaültünk a többiekhez, és elkezdtük a tesztlapot. Az első feladatban 3 válasz közül kellett eldönteni, hogy melyik filmből van az idézet. A másodikban sorrendbe kellett rakni a Harry Potter filmek címeit. Gyerekjáték volt az egész. A verseny további részében pedig lejátszottak 10 percet egy filmből kép nélkül, nekünk pedig a hangból rá kellett jönnünk, hogy melyik film az, és felsorolni a beszélgetésben résztvevő szereplők nevét. Pechünkre, valami számunkra szinte teljesen ismeretlen filmről volt szó. Brandon jött rá az utolsó másodpercekben, de már csak annyi időnk volt, hogy felfirkantottuk a lapra a film címét, de másra már nem volt idő. Ezzel a feladattal csúnyán elvéreztünk, pedig a tesztlapunk hibátlan lett, de így csak a harmadik helyen végeztünk. Plusz öt pont...

Szerencsére Lara-ék jobban szerepeltek rajzon, ők másodikok lettek, sporton pedig ismét elhozták a többiek az első helyet.

Az utolsó két óránk matek volt és irodalom. Az előbbit látványosan végigszenvedtem, egyszerűen nem tudok még szeptember első hetében hozzászokni a matekhoz, így Lara-val szinte az egészet végigbeszélgettük. Viszont az irodalom ígéretesnek tűnt, Lara szerint a tanár is jó fej. Hát nem hazudott. Egy harmincas évei vége felé járó férfi lépett be az osztályba.

-11/B. -nézett végig rajtunk. -A kedvenc osztályom. -mosolyodott el, mire többen is beszélni kezdtek hozzá.

-Álljatok le, csak miattam vagyunk a tanár úr kedvencei! -vigyorgott Jake.

-Hogyne, csakis miattad. -nevetett a tanár is. -Főleg a közepes átlagod miatt, amit jobb esetben produkálsz. -tette hozzá, mire mindenki felnevetett.

-Most azt akarja mondani, hogy nem vagyok okos? -tettetett szomorúságot a fiú.

-De legalább humorod van. -vágta rá a tanár úr, mire ismét mindenki dőlt a nevetéstől. -Úgy tudom van egy új tanuló az osztályban, Sasha, ugye? -kérdezte és a szemével engem kezdett keresni.

-Igen, én vagyok. -tettem fel a kezem.

-Ó, látom sikerült jó társaságba kerülnöd. -mosolyodott el. Nincs mese, mindenki ismeri Lara-ék társaságát.

-A legjobba. -vigyorgott mellettem Lara átölelve a vállam.

-Nos, én Scott Harris vagyok, én fogom tanítani továbbra is az osztálynak az irodalmat és a nyelvtant. -mondta, én pedig mosolyogva bólintottam.

Mr. Harris, tényleg jó fej volt. Egész órán csak beszélgettünk, mert ez volt az első óránk vele. Kérdezett a kötelezőkről, amit elég kevesen olvastunk ki a nyáron, de aztán békén hagyott minket a tanulással kapcsolatos kérdésekkel és csak úgy általánosan beszélgettünk mindenféléről.

Mikor kicsöngettek, elpakoltam a táskámba, majd körbenéztem a teremben. Adam-mel egy szót sem szóltunk egymáshoz, Brandon és Lara rosszalló pillantással figyeltek minket, de nem tört meg a jég. Lara-val elköszöntünk a fiúktól, aztán indultunk is. A tegnapi starbucksozás mára maradt, szóval otthon gyorsan leraktuk a biciklimet, meg az iskolatáskáinkat és kisétáltunk a plázához. Útközben megállás nélkül beszéltünk, és a kávézóban is folytattuk. Lara jó fej volt, próbálta kerülni a fájó témát, és mindenféle mással próbált felvidítani. Már hat óra is elmúlt mire hazaértünk, jó, hogy nem kell még tanulni, mert ha még ezután tanulnom kellett volna...

Lara nem időzött nálunk, csak gyorsan felkapta a táskáját és ő is ment haza. Miután kikísértem és visszamentem a házba, anya várt a konyhában.

-Sasha, gyere egy kicsit. -hívott magához, mikor megindultam a lépcső felé.

-Igen? -ültem le a vele szemben lévő székre.

-Minden rendben van? Olyan fura voltál, tegnap este nem is beszéltünk, és amikor nem beszélsz valakivel, olyan kedvtelenül bámulsz magad elé. -kérdezte aggódva.

-Persze, jól vagyok. -erőltettem magamra egy mosolyt.

-Tudod, én is voltam 16 éves... -kezdett bele a szokásos szülői szövegbe. -Tudom, hogy sok neked most ez az új iskola, teljesen új osztály, új emberek... -sorolta, de félbeszakítottam.

-Anya, tényleg jól vagyok, semmi bajom. -bizonygattam. -Tini vagyok, néha én is lehetek szomorú nem? -mosolyodtam el.

-Szülő vagyok, nem szeretem, ha szomorú a gyerekem. -húzta el a száját.

-Te mondtad, te is voltál 16 éves. -emlékeztettem. -Akkor biztos te is voltál szomorú is. -tettem hozzá, de csak a fejét csóválta.

-Ha valami baj van, nekem elmondhatod.

-Tudom. -biztosítottam, majd feltápászkodtam a székről. -Kiviszem a szemetet. -indultam meg a kukás zsák felé, amit már kikészített, hogy ne felejtse el kivinni.

Komótosan sétáltam ki az utcára és a kukába dobtam a szemetet, majd amikor indultam volna vissza a házba, kinyílt Adamék kapuja. Kíváncsian néztem a hang irányába, de valaki teljesen más lépett ki rajta, mint akire számítottam. A tegnapi lány, akivel a suli előtt láttam. Rögtön utána Adam is kilépett és elköszönt a lánytól. A fejemet rázva, hitetlenkedve nevettem fel, nem akartam hinni a szememnek. Legszívesebben oda szóltam volna, hogy remélem jót filmeztek, de tartottam magam és inkább csak bementem a házba. Hát az már biztos, hogy ma sem lesz bajom az alvással. Mire a szobámba értem végig folyt az arcomon egy könnycsepp. Majd kettő, aztán három, és utána már ha akartam se tudtam volna tovább számolni, vagy visszatartani őket.

Ha tetszett nyomj egy vote-ot, én pedig sietek a következő résszel!😊❤️❤️