Carter lelki szemei előtt az apja vérzését kétségbeesetten elállítani igyekvő kislány képe lebegett, mikor egy ugrással az ágy mellett termett és a kezébe kapta a falhoz támasztott távcsöves puskát. Esélyük nem volt, nem tudta őket megmenteni a fulladástól.

De a kilátástalan nyomozásáért az életét kockáztatni vágyó férfit viszont talán még igen. Az ablakból még látta, ahogy Andreas a termetét meghazudtoló gyorsasággal megsebesítette a az őt hátbatámadni igyekvő brigantit.

Jenna a vadászpuskája csövét az ablakpárkányra támasztotta, és mikor a lencséjére festett célkeresztbe rámozdította a nyakszirtjére, meghúzta a ravaszt. A férfinak annyi ideje se volt, hogy felpillantson  az élesre fent lövedék áthasította a nyaki ütőerét és megállt valahol a gerincoszlopába. Mozdulatlanul zuhant az utca kövezetére.

Tobias azonnal futásnak eredt. A hajó felől pedig három alak rohant felé. Az első egy puskát tartott a kezében, a két oldalán lévő két másik matróz egy tomfát és egy pisztolyt tartott a kezében.

Jenna mint egy gép feljebb mozdította a lencse látóterét. A célkereszt közepe pontosan a puskás vállára illeszkedett. Halk kattanás, ahogy a lövedék a töltényűrbe csusszant.

Aztán a begyulladó puskapor dörrenése. A férfi fájdalmas ordítással engedte el a fegyverét, és a vállsebét markolva hanyatlott a földre. A tomfás belerohant Andreas oldalába, és a fegyverével a férfi tarkójára sújtott, majd újra. Ordítás akadt Carter torkán, ahogy a férfi hassal a földre zuhant. Próbált feltápászkodni...

A nő a szájába vette a sípot és kétszer belefújt. Remélte, hogy ha van békeőr a környéken odasereglik. Ha csak nem a szomszédságból valaki el nem rohant értük. Azonban nem érdekelte. Kirúgta az ajtót, és végigrohant a folyosón. Egy öregasszony ráncos arca tűnt fel a jobb oldalán és húzódott vissza a lakásába mikor a fegyveres nő elrohant mellette.

Ő azonban nem látta. Ő a kör alakú kocsmaasztal másik oldalán ülő szakállas férfit látta, azokat a kíváncsi kék szemeket, amiben tettvágy éget. Ő megígérte neki, hogy biztonságba helyezi, mert ha igaz volt amit feltételezett, akkor nem éli túl azon hatalmak bosszúját, akiket magára haragíthatott.

Lábai szaporán szedték a lépcsőfokokat emeletről emeletre, mire a portára ért.

Andreas megtámaszkodott a karjain és lassan feltérdepelt. Készen állt az ő körére. Készen állt, hogy egy erőteljes ökölcsapással leteríthesse a támadóját. A tarkójából fájdalom ömlött szét a koponyája benső részén, és a homály függönyét eresztette a látóterére. De így is látta, ahogy Tobiast az egyik csempész megragadja és a földre löki.

Tudta, hogy Jenna szedte le a pisztolyost, és a másik útonállót is. És úgy festett, hogy a nő kifogyott a töltényből. És bizony elárulta a helyét a hajó legénysének.

A füle zúgott, a kövezett hullámzott alatta. A csempész elrohant mellette, és újra a hátába került. A feje hátsó részébe valami nehéz gyűlt. De így is látta a szeme sarkából, ahogy a kínzója felemeli a fegyverét és a lesújt vele. Jobbra hajolt, de a kemény fa így is a válla és a nyaka közötti csapódott. Halk roppanást hallott. Csak akkor jött rá, hogy a saját csontja tört ketté az ütés erejétől, mikor a fájdalom szétsugárzott a vállába és elzsibbasztotta az arcát. Még két matróz jutott le a rámpán és kezdték el vonszolni a tiltakozó Tobiast a mólón a hajó felé.

– Verjem az anyádba – morogta a csempész, mikor elé állt eltakarva a jelenetet. – Te aztán szívós egy barom vagy.

Andreas felnézett a kínzójára. Csak most tudta igazán szemügyre venni. Magas férfi volt, a szeme alatt valami bilog vöröslött. Csak ennyit látott. – Most ennyi a bulinak.

Miután velem végez, ez a szarházi megtalálja Jennát. – Felsejlett előtte a nő rejtélyes arca, a zöld smaragdként szikrázó szemei és a halvány mosolya. A csempész lesújtott a tomfával, a keményfából kifaragott fegyver  Andreas felemelte épp kezét, alkarja pont kereszte a lesújtó fegyver ívét. A fájdalom szétáradt a karjában, de ő elbődült és előrevetődött, feje az ellenfele hasába ütközött. Tompán érezte, ahogy tenyerek csapódnak oldalról a fejéhez és kezdik visszafele nyomni. A világ megpördült körülötte, kínzójának térde az állának csapódott, a nyaka recsegve billent hátra. Ő hátrazuhant...

– Dale! Gyere! – ordította az egyik társa.

– Fizettek amennyit csak akarnak! – kiáltotta Tobias.

Erős ütést érzett a hasába, ahogy a tomfás odacsapott. Fémes ízt érzett a szájában, remélte hogy csak a nyelvét harapta el.

– Előbb kiklofolom ezt a szarházit!

A csempész kitakarta a csillagos eget, a válla felé emelte fegyverét, az arcán cápamosoly terült szét. Andreas keze ökölbe szorult.

***

Jenna kiért a bérház melletti sikátorba, és azonnal felmérte a helyzetet. Andreas már a földön volt, és az egyik csempész ütlegelte. A másik három pedig a jajveszékelő Cortnoyt rángatták fel a hajóra.  A nő nem gondolkodott. Mikor megtette az utolsó lépcsőfokokat, akkor betöltötte a fegyverét. És még négy töltény ott pihent a zsebében. Addig csak kitartott, míg a békeőrség emberei kiérnek.

Tett két lépést, a vállához emelte a fegyvert és becélozta a Tobiast jobbról közrefogó banditát. A lövedék becsapódása nyomán véres kráter robbant a hátának közepén. Cortnoy a földre zuhant, és az Andreast ütlegelő férfi is lehajolt halva a puskalövést. Hirtelen a sikátor felé fordult, Jenna pedig a vállához emelte a fegyvert.

– Még befejezhetted.

A hórihorgas csempész hihetetlen gyorsasággal indult meg Jenna felé. A nő homlokát ráncolva célozta be a mellkasát. Szinte biztos volt, hogy eltalálja. A sikátor keskeny volt, de nem annyira, hogy két fal közé zárja a célpontját. A puska csövébe töltött lőpor fülsiketítő hangon robbant be... A matróz a falhoz lapult, aztán falánk vigyorral a nőnek ugrott. Jenna hátralépett, és a puskája tusával a férfi arca felé vágott, de a férfi egyszerűen elkapta a fegyvert. Aztán egy hirtelen rántással keresztbe fordította és teljes erőből a falhoz nyomta a nőt. Jenna tüdejéből minden levegő kiszaladt, ahogy a kovácsolt vas cső összepréselte a gégéjét. Tátogva próbált levegőt venni...

Közben kétségbeesetten fülelt nem e hallja a közelgő lovasság patadobogását...

Többször kellett volna belefújnom.

Andreas szívét melegség öntötte el, mikor a sikátor végében meglátta Jennát. A nő, mint egy harcos amazon, szétvetett lábakkal állt a sikátorban. Fénysugár az árnyékok között... Szinte érezte a nő fájdalmát, ahogy a Dale nevű mocsok a falhoz passzírozza és a fegyverének keresztbe fordított csövével leszorítja a torkát.

Abban az utolsó pillanatban nem hallotta Cortnoy könyörgését és alkudozását az elfogóival. Csak a nőt látta, ahogy levegő után kapkod.

– Nem – mondta. Lassan az oldalára fordult, mire a hasában fájdalom ömlött szét. Egy jó adag vért köpött a deszkajárdára. A bal kezével megtámasztotta magát, és lapos kúszásban megindult a sikátor felé. Az életerejének utolsó lobannásával sikerült talpra küzdenie magát. Nem érezte a törött karjából a vállába hömpölygő kínt. Felüvöltött, és mint a vihar, úgy rohamozott végig a sikátoron.

Andreas életének utolsó egy perce megkezdődött...

Oldalról robbant bele Jenna támadójába. Tompaság ömlött szét a koponyájában, mikor a földre kerültek. Andreas hirtelen megragadta az arcánál fogva, felemelte a fejét és teljes erőből a sikátor kövezetének csapta. A megrepedő koponya roppanása visszhangzott...

Aztán újra.

Ölt. Azért, hogy Jenna éljen. Hogy a nő nem a vidéki bugrist, az egyszerű rakodómunkást és a sziklaöklű kidobót látta benne, folytathassa.

A mozdulatlanná dermedt csempész feje kalapácsként csapódott a kövezethez. Nem hallotta a halk kattanást, ahogy Jenna aki addig a falhoz lapult betölti a puskáját. Csak a nő kiáltását...

– Vigyázz! 

Hirtelen egy ököl csapódott a mellkasába, törte át bordáinak ketrecét és szagatta szét a tüdejét. Előredőlt...