Jared maga kísérte be Jennát a hivatalba, míg a többi békeőr bevitte az élve elfogott csempészeket. Az épülete Port Resumption nyugati negyedében állt. Piros cserepekkel fedett ívelt teteje kinyúlt a széles, kövezett járda felé. Széles tornácán Dominic, eg magas, szakállas békeőr tömködött hamut a pipájába.

Meglávta Cartert elkerekedett a szeme.

– Mi van felcsaptál csempésznek? – kérdezte. Rátapintott a problémára, és jutalmul egy szúrós pillantást kapott érte Jennától. A nő tényleg úgy érezte, mintha bűnt követett volna el, és ezért letartoztatták.

Átvágtak a hivatal központi helyiségén. Ott, mint minden éjszaka zajlott az élet. Békeőrök hoztak be és hallgattak ki gyanúsítottakat. Békeőrök körmölték a jelentéseiket vagy tisztogatták a fegyvereiket. Békeőrök kávéztak a sarokba kisebb csoportokba verődve. És békeőrök néztek kíváncsian Carter és az oldalán merev léptekkel haladó Pearsonra. Jenna fogai összecsikordultak, mikor meglátta Tobiast, ahogy Blake bekíséri egy tárgyalóba. A férfi nyugodt volt, látszólag nem hatotta meg, hogy meghalt miatta egy ember.

– Gyanúsítottként hallgatjátok ki? – kérdezte Jenna.

– Bizonyíték nélkül? – kérdezett vissza Pearson. – Felakarták vinni a hajójukra. Ő sértett jelenleg.

– Bray csicskása volt – mondta Jenna. 

– Akkor a fél várost rács mögé vághatnánk azért, ami volt. – mondta Jared, miközben kulccsal kinyitotta a kihallgató szoba ajtaját és előre engedte Jennát. – Nyomás be.

Jenna felsóhajtott és belépett. A falakat vastag falapok borították. A megvilágításért az asztalra helyezett befőttes üvegbe lobogó gyertya felelt. Jenna ezt mindig is otthonosnak találta.

– Nem bilincselsz meg? – kérdezte, Pearson leült vele szembe és kinyitotta a jegyzőkönyvet.

– Ne kísérts – felelte, és a nő felé tartotta a markát. – Ide a sípot. Ha eltávon vagy, akkor ne legyen síp nálad.

Jenna átnyújtotta a piros zománc sípot. Pearson elvette, aztán a kezébe vette a tollat.

– Azért tettem azt, amit mert úgy sem segítettetek volna – mondta. – Már két hónapja nyomozok utánuk, de azt hiszem, hogy nyomra bukkantam. Csak hagyjál egyedül Cortnoyyal, és mindent kihúzok belőle.

– Hogy ha nincs nálad a jelvény? – kérdezte Jared. – Hivatalosan nem is vagy itt. Hivatalosan arra jártál, és lelőttél három csempészt. Igazából meg is bilincselhettek volna önbíráskodásért. Miért nem mondtad el Whitenak vagy nekem hogy nyomozni akarsz... Mi után is?

Jenna felállt a helyéről és fel-alá kezdett járkálni. Jared türelmesen várakozott, az ujjaival az asztallapot kocogtatva. Ránézett, és tudta, hogy a szavai robbanni fognak, mikor kiejti azokat.

– Pénzmosodák hálózata. Éttermek, kocsmák, teaházak...

– Mint a Teafű Palota? – kérdezte Pearson.

Jenna bólintott.

– Ahogy a Táncoló Róka kocsma, a Kék Rózsa falatozó és a sok más – mondta Jenna. Pearson jobb szemöldöke egy árnyalatnyival felemelkedett, és fújt egyet. Nem kellett kimondania neki, úgy festett, hogy rájött. És nem örült neki.

– A tulajdonosai Bray egykori emberei voltak – szólalt meg Pearson. – A Thanatosz rengesse meg. Bray halála óta figyeljük őket. Jó útra tértek, törvényes vállalkozásba kezdtek. 

– Te most komolyan elhiszed? – csattant fel Jenna. – Két hónap után te meg White kimondjátok, hogy ezek csempészek és drogárusok hirtelen bumm kis angyalokká váltak? – Közelebb lépett, és a két karjával az asztalra támaszkodott. Az ugrásra kész ragadozó tartása, ahogy tanulta az akadémián.  – Arra  válaszolj nekem, hogy ha Bray tényleg halott, akkor miért nem ugrottak egymás torkának? Miért nem harcoltak a vagyonáért? Miért nem tört ki egy olyan bandaháború, hogy a folyó vértől áradt ki? Elárulom neked miért, mert...

Hirtelen kinyílt az ajtó, és White békebíró lépett be rajta. Az ötvenes évei közepén járhatott. Arccsontján egy sekély karcolás futott végig. A domborodó pocakja ellenére a karján folytonos edzésről tanúskodó izmok dagadoztak.

Pearson felállt, hogy helyet adjon az idősebb férfinak, de az csak legyintett. Aztán odalépett Carterhez. Jenna állta a tekintetét, de legbelül elszégyellte magát látva a megkönnyebbülést a férfi szemében. Egy éven át élt White házában, ette az ételét, és igen, segítettek egymásnak. Míg Clayton a felesége és a fia halálát gyászolta, addig Jenna az egész világát. Kihúzták egymást a gyász fekete gödréből.

– Mit műveltél már megint? – kérdezte. Jenna mindent elmondott.  White arca elkomorodott, hallgatva annak a krónikáját, hogy lett Port Resumption egy városméretű pénzmosoda. Amikor kimondta a „Bray még rejtőzködik valahol” mondatot, White szemöldöke felszaladt.

– Halott, hidd el – mondta. – Ott álltál mellettem, mikor kiástam a koponyáját a hamvak alól. Abból a tűzből nem juthatott ki.

– És a menekülőjáratok? – vágott vissza Carter. – Az egyik ami kivezetett a pincéből. Mibe kerülhetett neki kimenni és bevitetni egy hullát és felgyújtani az egészet? És van egy másik bizonyítékom. Az ékszerdoboz, amit visszaszereztünk Cortnoynak. Az aljában volt egy rejtett fiók, éppen annyi, amibe belefér egy papírfecni. Alig egy hónapja kaphatta, és biztos hogy volt benne egy üzenet. - Segélykérően vándorolt a pillantása a két férfin. – Bray is mindig ajándékokat küldött.

– Visszaszereztétek? – kérdezte White. – Tudtommal csak téged állítottalak rá az ügyre. Besegített más  békeőr is?

– Andreas Wilson. Ő a ... – Jenna torkában gombóc támad. Ő köhintett egyet, hogy feloldja. – Ő volt a Teafű Palota biztonságáért a felelős. Segített nyomozni...

– Meghalt a tűzharcban – vágta rá Jared.

White a kezébe temette az arcát és megdörzsölte a szemét. Láthatóan hatvan évének minden súlya hirtelen a vállára ereszkedett, mikor ezeket meghallotta.

– Jenna. Megbeszéltük, hogy az ilyen beépítősdire csak én adhatok engedélyt.

– Önként jelentkezett – vágta rá Jenna. – Próbáltam leállítani az ügyről, de ő mindenáron nyomozni akart. Semmit nem fizettem neki, semmit nem ígértem, ő csak szállította az infókat. Tőle tudtam azt, hogy Cortnoy ma este valamit átvesz a csempészektől. És ha engeditek, hogy kihallgassam, akkor kihúzom ki volt a megbízója.

White nem szólt semmit. Átnyújtotta Carternek az addig hóna alatt tartott jegyzőkönyvet. A nő már azelőtt rosszat sejtett, hogy kinyitotta volna a szamárfüllel jelölt oldalon.

– Ezt nem hihetitek el – mondta Jenna, miután végigolvasta a gömbölyű betűkkel írt szöveget. Az egészből rájött, hogy hazugság. Cortnoy egy szállítmány pókselyemből varrt függönyt akart átvenni a gőzhajó kapitányától és pont útba esett a hajó, ahol egy fosztogató bandával futottak össze. – Én ott voltam és a láttam ahogy felakarják vonszolni a hajóra. Ezek csempészek, miért állnának fel útonállónak?

Úgy adta át Whitenak a dossziét, mintha egy undorító és nyálkás élősditől akarna megszabadulni. A békebíró az asztalra tette, és állta a nő tekintetét. Az idős férfi elgondolkodva beharapta ajkát, és lehajtotta fejét.

– Semmi sem bizonyítja, hogy csempészek lettek volna – lépett Jared az idős férfi mellé, mint aki csak védelmezni próbálja. – A hajón egyszerűen semmit se találtunk a szokásos élelmiszer és víztartalékon kívül. Ezek zsoldosok voltak, és fejpénzre utaztak. Tobiast hamis hírekkel csalták csapdába. Ahogy téged is.

Jenna zavartan leült. Nem tévedhetett, megbízott Andreasba. A férfi hihetetlenül jó megfigyelő volt, és okosan tudott beolvadni a háttérbe.

– Mégis ki tűzne ki vérdíjat Cortnoyra? – Jared esdeklőn a plafon felé emelte a tekintetét, tenyerét a homlokához nyomta. White arcán látszott, hogy ezt a kérdést nem akarta hallani.

– A Kígyóöböl kalózkirálya. És nem az övére. – Mondta ki az első két szót. – Hanem Bray fejére.

– Akkor egy válasz lehetséges – mondta Carter. Agyának fogaskerekei gyorsan forogtak. – Bray életben van. Az öreg előszeretettel köpött a levesébe, és már régóta fájt a foga a városra. Ha elkapja, akkor az egész az övé. A pénzmosodák neki mossák akkor a pénzt.

– Nem – csóválta meg a fejét White. - Én már azelőtt foglalkoztam Bray-el, hogy te megszül... – Felköhintett, aztán zavartalanul folytatta. Már nem zavarta, hogy Carter, aki húsz évvel volt fiatalabb nála már gyakorlatilag az ő születése előtt a bűnt üldözte. – Megérkeztél volna. Ott, a romok között a koponyával a kezemben tudtam, hogy az ördög halott. Éreztem. – Felemelte a kezét, az ujjai behajlottak, mintha valóban régi ellenségének egyetlen megmaradt csontját fogná. – És lassan jutnak át a Nagy Óceánon át a hírek. Talán még nem is tudják, hogy neki annyi. – Jared felé fordult, aki érdeklődve nézett vissza rá. – Beszélj még utoljára azokkal a nyusztlelküekkel és ha végeztél, intézz nekik egy csak odaszóló jegyet Szúnyogvárba.

Pearson bólintott, és bocsánatkérően nézett rá Jennára.

– Hallgass végig. – kezdett bele, mikor becsukódott az ajtó Jared után. – Tudom mit érzel, és elhiszem, hogy szar. Szar késve érkezni. Tíz évvel ezelőtt egy drogárus álomgyökeret adott el. Azonban ki akart tolni a konkurenciával és azt mondta, hogy csak tovább adja. Sok adagba mérget kevert, ami irtózatos fájdalmat és sokszor halált okozott a fogyasztónak. – A férfi arca egyszerre csak árnyba borult, ahogy összeszorított szájjal a körmeit fürkészte. – Köztük gyerekek. Elakartam kapni a cinikus seggfejet. De sok barátja volt, akik közül sokan ki tudták vinni a városból, és akadtak páran, akik a vadonban éltek. Ha túl forró lett a lába alatt a talaj, akkor eltűnt. Aztán egyszer csak emberére akadt.

– De nem rád, igaz? – kérdezte Jenna.

– Nem, nem én kaptam el – válaszolta. – Egy fára felakasztva találtak rá. A hasa felvágva. A bűnözők intézték el. Ott álltam, és erre gondoltam. A hozzá hasonló halálkufárok kapták el, ítélték el és végezték ki a saját törvényeik szerint. Nem is kelletünk nekik... – Jenna összefonta karjait a mellkasa előtt és a férfira nézett. White maga elé meredt, és elmerült a régmúltban. – Az övék egy másik világ, amit mi nem tudunk irányítani. Vagy ha mégis megpróbáljuk, akkor az kezd el irányítani minket.

– És, mit csináljunk, adjuk fel? – kérdezte a nő. – Hagyjuk, hogy csempészek és zsoldosok irányítsák a várost? Az emberiség, miint a hamvaiból feltámadó főnixmadár kapott egy lehetőséget az újrakezdésre. Hogy új világot építsünk – idézte Jenna gúnyosan a város polgármesterének egy beszédét. – Ebben az új világban minden este kábszereseket kapcsolok le a sikátorokban. Egy 16 éves kölyök kezéből csavartam ki három napja egy megtöltött pisztolyt, amivel azt az uzsorást akarta kinyírni, aki eltörte az apja karját. Az előzőnél is csillogóbb világot építettetek. Hát gratulálok, elbasztátok.

White barázdált arcára kiült a fájdalom. Jenna pedig rájött, hogy nagyot hibázott.

– Clayton, nézd én...

A békebíró felemelte a kezét.

– Talán ha egyszer majd az én székembe fogsz ülni, akkor meglátod milyen – felelte, aztán becsukta a dossziét. – Mindenesetre ezt a Bray témát lezárom. A holnapi napot megkapod, hogy összeszed magad. Holnapután reggel bejössz dolgozni. A városnak minden elérhető békeőrre szüksége lesz míg én kilovagolok a vadonba.

– Nem tarthatnék veled? – kérdezte Carter. Ha része lenne egy fosztogató tábor kifüstölésében, akkor nem érezné értelmetlennek a munkáját. White azonban megrázta a fejét..

– Itt kell maradnod  segíteni Pearsonnak – válaszolta.

– Hasznomat vehetnéd ellenük. Láttad mire vagyok képes.

White felállt és a hóna alá vette a dossziét. Közben nem nézett Jennára.

– Igen, és épp ezért hagylak itt. És hülye lennék nem a két legjobb emberem kezében hagyni a várost. Gyere Jenna. Igyunk egy kávét.

– Kösz, már kávéztam – mondta, miközben White oldalán elhagyta a kihallgatót.

White minden évben legalább egyszer kilovagolt többedmagával. Ilyenkor ellenőrizte az Adrion mellékén sorakozó városok békeőrségét, és meggyőződött a vadon szélén felépült farmok biztonságáról. Minden békeőr tudta, hogy Whitenak ez lesz az utolsó. Jenna torka elszorult, ahogy  próbálta elképzelni a többiek által csak vén ezüsthátúnak hívott békebíró nélkül a hivatalt. Talán ennél csak az lehetett ijesztőbb, hogy a lehetséges utódjainak listáján Carter is ott van.

Jenna szűkszavúan búcsúzott el tőle és megígérte, hogy bejön dolgozni, aztán elindult hazafelé. Jenna mikor felnézett, egy minden ízében idegen éjszakai ég nézett vissza rá. A XXI. század elejének csillagképei az évek alatt felismerhetetlenné deformálódtak. Csupán a Hold üdvözölte régi ismerősként... Igaz, az arcát az évezredek becsapódásai felismerhetetlenné torzították. Utána a Thanatosz kúszott fel az égre. A jobb oldalára dőlt hatalmas oktaéder éjszakánál is feketébb volt, mintha az alkotói hat háromszögletű üveglap közé szorították volna az űr sötétjét. Az idegen hold két csúcsa között szögletes vonalak és éles kanyarok mintázata futott végig. Lentről nézve apró hajszálereknek tűntek, de Carter látta a tévében a felszínéről készült műholdképeket: a fekete fémsíkságba formázott járatok legtöbbje elérhette a Grand Canyon méretét is. Valahol a szívében lapult azon eszköz, amivel annak idején a thanatosziak földrészeket téptek darabokra, egész partvidékeket nyomtak a víz alatt. Ezen a hajón utaztak és éltek évszázadokon át...

És Jenna remélte, hogy ez lett a temetőjük. Hogy az idegenek hajóját behálózó termek és folyosók tele vannak a holttesteikkel. Ezt érdemelték, mert megölték a világát és őt és sok ezer embert egyszerűen előredobtak.

A nő erre a gondolatra elkapta a tekintetét.

Még a végén nekem is thanatoszmániám lesz, és éjszakánként beszélni fogok ehhez a nagy döghöz – gondolta. Ez csak egy hatalmas tárgy és már ártalmatlan. Az alkotói pedig kudarcot vallottak a Földdel. Hisz még itt volt az emberiség. Az egyik bérház ablakában lámpa fénye pislogott. A szomszéd utcából részeg fiatalok kacagása hallatszott. 

Meg kell próbálnom aludni – gondolta, és folytatta az útját hazafelé. Alig tett két lépést, mikor hirtelen hangos kiáltást hallott. Azonnal futásnak eredt.