*Zsófi szemszöge*

Liv eltűnt. Egyedül tartottam a frontot a többi lánnyal, akik egész este - miután minden vendég elhagyta a hotel éttermét - karaokéval szórakoztatták magukat és engem. Én leginkább a fejemet fogva vigyorogtam egy pezsgőspohár társaságában.

Valamikor éjfél körül lett vége a bulinak, én akkor tettem el magam másnapra, de Liv még mindig nem jelentkezett.

-Sophie! Sophie, idő van - keltegetett reggel Natasha, orosz szobatársam.

-Minek az ideje? - morogtam, miközben a másik oldalamra fordultam.

-Reggeli - válaszolta lazán. - Ha most nem jössz, lekésed - vont vállat, keze már a kilincsen.

Szembefordultam vele, és azon gondolkoztam, mennyire éri az meg nekem, hogy lemenjek. A végső érvem az volt: ki van fizetve. Sóhajtottam és magamra kaptam valamit, aztán követtem Natashát az étterembe.

-Sziasztok - intett nekünk Liv, piritóssal a kezében.

-Hol a francban voltál? - támadtam le egyből magyarul.

-Andyvel - mondta halkan, elvörösödve.

-Huuu - vigyorogtam rá csillogó szemmel.

-Csak vacsiztunk, Zsófi, mire gondolsz - mosolygott rám játékosan, és elkapta a tekintetét.

-Hát jó - mondtam úgy, mint aki elhiszi, de igazából hittem is, meg nem is.

-Mi a mai program? - kérdezte Cassie, az olasz lány.

-Én nem kaptam semmi újat - nézte meg a telóját Natasha, bár sosem tudjuk, hogyan kapjuk a következő feladatot, vagy mikor.

-Szupi, akkor nem megyünk vásárolni? - érdeklődött Amy.

A többiek bólogattak és a vállukat vonogatták.

-Nekem nincs kedvem - mondtam halkan, a müzlimet kavargatva.

-Ne már, Sophie, Londonban vagyunk - nézett rám Natasha felvont szemöldökkel.

-Akkor menjünk várost nézni! - csillant fel a szemem hirtelen.

Ebben is benne voltak a többiek, úgyhogy úgy döntöttünk, egyenesen magának Jack Davisnek jelentjük le a tervünket, hogy nehogy az legyen, hogy mi az hogy itt öten eltűnünk és magánakciózunk, akkor meg is van a következő öt kieső.

-Ez egy nagyon jó ötlet, lányok! - csapta össze a kezét Jack, mire összevigyorogtunk. - Ha tudnátok várni délutánig, szereznék is nektek egy double deckert, meg egy idegenvezetőt, és mehetnétek mind a tizennégyen!

-Oké - vontunk vállat összenézve.

-Akkor intézem is - dörzsölte össze két tenyerét vigyorogva, és előkapta a telefonját a farzsebéből.

Milyen laza csávó! Fekete bakancs, fekete nadrág és fekete bőrdzseki. Nem sokkal volt magasabb nálam, és borostás arca tele volt élettel. Ahogy pörgött, megértettem, hogy miért ő Andy mindenese.

Délig mindenki elfoglalta magát valamivel - leginkább a telefonjával -, aztán délben megebédeltünk az étteremben, és mire végeztünk a kábé nyolcfogásos ebéddel, már a hotel előtt várt minket a double decker.

-Nem bírom, mindjárt kidurranok - nyögtem, miközben Livvel egymást támogatva a buszhoz tartottunk.

-Örülj, hogy nem a sulis kaját kell ennünk - mondta Liv, mire tényleg hálát adtam és nem is panaszkodtam tovább.

A buszon valahogy mindenki fent akart ülni, a szabad levegőn, az alsó résznek nem is volt értelme. Random helyezkedtünk el az üléseken, mindenki egyből kettőt kapott, és Livvel különböző oldalakon ültünk, hogy mindkét szemszögből legyenek fotóink a városról.

-Sziasztok, én Jenny vagyok, és ma délután én leszek az idegenvezetőtök - nézett rajtunk körbe egy fekete hajú, hosszú szoknyát és fekete bőrdzsekit viselő nő.

Huszonyvalahány éves lehetett, és a ruháját, ha csak hallottam volna róla, tuti fintorogtam volna rajta, de Jennyn jól állt, volt benne valami sikkes, valami, amitől olyan természetes volt Jenny kinézete. Talán a magabiztossága és a lazasága?

- Ma nem sok mindenre jut időnk, kénytelenek leszünk belepasszírozni a nevezetességeket néhány órába. A Madame Tussauds panoptikummal kezdjük, remélem élvezni fogjátok - fejezte be Jenny dallamos brit akcentusával, majd leült a buszon, ami idő közben elindult, minket fényképezésre késztetve.

A Madame Tussauds előtt kanyargó sor állt, természetesen, de legnagyobb döbbenetemre Jenny a sor előtt beterelt minket. Vett jegyet egyáltalán? A tömeg mindenesetre felhördült, amiért nem is hibáztattam őket.

-Hírességek. Megemlítik a nevüket és máris mindent megkapnak - súgta Natasha a fülembe, majd odasietett Michael Jacksonhoz. Már nem is zavarta, hogy milyen protekcióval kerültünk be ilyen hamar.

A lányok sorra nyomták a kezembe a telefonjukat, és vágták is a pózokat mindenféle hírességek mellett, amin szétröhögtem magam. Engem annyira nem izgatott, hogy én is le legyek fotózva, de Liv és Natasha néha odalökött valakihez, a kezemből kikapva a telefont.

Így lett képem például a brit királyi családdal, Zoellával és Alfieval, Audrey Hepburnnel és a One Directionnel.

-Andyről vagy a BVB-ről miért nincs ilyen szar? - fanyalgott Liv, amire én sem tudtam megfelelő választ adni.

Viszont a kijárat előtt megkérdezték tőlünk, hogy kit akarnánk a legjobban viaszfiguraként látni, és mindannyian lelkesen választottuk Andyt és a Black Veil Brides-t.

A következő megálló a St Paul Katedrális - jelentette be Jenny, miután megszámolt minket a buszon. A lábamat már most lejártam, és a nagy tömegtől majd' megsüketültem, úgyhogy reméltem, hogy kicsit nyugisabb lesz már a szituáció.

Hát, nem. Minden turistát a St Paul katedrális érdekelt, kivéve minket. Ezt a szép őszi napot mindenki a szabadban akarta kihasználni, de annyira megkért miket Jenny, hogy mind álljunk oda a katedrális elé, és csinált rólunk egy csomó képet egy csomó telefonnal. Szinte láttam, mit fognak a képre, vagy a kép alá írni a többiek. #andyblackcompetition #singforme #top14

-Tudom, hogy nem az uncsi, ősrégi látványosságokért jöttetek, úgyhogy nem foglak titeket untatni, de azért megnézzük a Towert és Tower Bridge-t kívülről - állt fel Jenny pár pillanatra, amíg ezt elhadarta nekünk. Hát, tényleg alig figyeltünk rá, el voltunk foglalva jobbnál jobb képek készítésével Londonról.

-Lesz mit kirakni instára - kiáltott fel az egyik lány hátulról izgatottan.

Hát igen. Talán nem ezért jöttünk, de ha már itt vagyunk...

A Tower és a Tower Bridge után, még épp naplemente előtt mentünk egy kört a London Eye-on, aztán megcsodáltuk a Big Bent (tényleg nagy - ennyi a hozzáfűznivalóm), és a Buckingham palotával zártunk. Az épület gyönyörűen ki volt világítva, pedig éppen csak kezdett sötétedni. Gyönyörű képek születtek, úgyhogy azt a pár perc visszafele utat a double deckeren (mostmár az alsó szinten, mégiscsak eléggé lehűlt a levegő a vékonyabb kabátokhoz) azzal töltöttem, hogy átállítottam a telefonomon a háttérképeket. A zárképernyő London lett a London Eye-ról, a főháttérkép pedig egy random épület - vagy inkább építészeti csoda. Akárki tervezte, legszívesebben meghajoltam volna előtte.

Amikor visszaértünk a hotelbe, mindannyian hullafáradtak voltunk és farkaséhesek. Szerencsére a kedves egyenruhás ottdolgozók egyből az étterembe tereltek minket, és már az étkező grandiózus ajtajától megkordult a gyomrom. Pavlovi reflex.

-Remélem, valami jót fognak felszolgálni, különben kiverem a biztosítékot - mondta Natasha indulatosan, mire elnevettem magam, majd a balomon ülő lányra néztem.

-Volt már olyan, hogy nem jót szolgáltak fel? - kérdeztem.

-Ne is legyen - vigyorodott el Natasha.

Valami salátát kaptunk végül, amit mindenki kérdés nélkül betömött. Natasha persze egy szót sem szólt a kajára - szerintem még bármilyen csigát is megevett volna, olyannyira tűnt éhesnek.

Utána következett az amerikai palacsinta.

-Na neee - nézett rá Liv hitetlenül, aki szemben ült velem.

-Mit tettünk, hogy ezt megérdemeljük? - kérdeztem drámaian, számban már az első falattal. - Csak énekelni jöttünk - ráztam meg a fejem, és vágtam is a következő falatot. Adtak hozzá juharszirupot is, meg gyümölcsöket, de én az epernél már végképp nem hittem el, hogy ez a való élet.

Liv egyetértően bólogatott.

-A sztárok minden nap ilyesmit esznek? - gondolkoztam hangosan, mire Liv küldött felém egy vigyort, és Natasha is meglökött oldalról, hasonló széles mosollyal az arcán.

-Ne feledjétek, hogy egy énekversenyen vesztek részt - Jack Davis hangja hangosan és határozottan hasított a levegőbe. - Holnap lesz lehetőségetek próbálni, a beosztást kiraktuk a szobátok ajtajára a hetediken. Jó étvágyat! - mosolygott ránk kajánul, majd elsétált egy négy személyes asztalhoz, ahol csak rá vártak.

-Felmegyünk? - izgatottan néztem a lányokra, mire ők bólintottak, és mind belehúztunk a desszertünk eltüntetésébe.

-De hosszú volt ez a nap - sóhajtotta Natasha már a liftben, Livvel fáradtan bólogattunk.

Itt minden nap történik valami - mosolyodtam el, aztán a liftből kilépve a mi ajtónkhoz léptünk, az volt a legközelebb.

Összeráncolt szemöldökkel néztem át a listát. Délelőtt tízkor kezdődött, mindenkinek jutott negyedóra, és tizenkettőtől egyig volt egy órás szünet. Gondolom, hogy mindenki meg tudjon ebédelni egyszerre. Háromkor fejeződött be. Én második voltam, Natasha valahol a közepén volt, pont ebéd után az első, Liv pedig teljesen az utolsó volt.

-Ez névsor - jelentettem ki, mintha lenne bármi jelentősége.

-Legalább sokáig aludhatok - vont vállat Liv, akinek a neve mellett a 14:45 díszelgett. - Jó éjt! - köszönt el, és tovább sétált a folyosón a saját szobájához.

-Jó éjt - intettem neki, miközben Natasha kinyitotta az ajtót.

-Én kezdem a zuhanyzást - mondta gyorsan Natasha, majd felkapta a köntösét és beviharzott a fürdőszobába.

Mi a franc?

Vállat vontam és elmosolyodtam.