*Liv szemszöge*

-Biztos, hogy ide akartok menni?- kérdezte az idős taxi sofőr alaposan végignézve rajtunk, amikor megmutattam neki az emailben kapott címet.

- Igen. Miért?- kérdezte Zsófi összezavarodva.

- Semmi, semmi. Csak elég puccos hely- rántotta meg a vállát és kisorolt a parkolóból a forgalomba.

Az út nagyrészét csendben nézelődve töltöttük, felkiáltva egy-egy nevezetesség láttán, mint minden rendes turista.
A dugók viszont borzalmasak voltak, egyre jobban unatkoztunk és furta az oldalunkat a kíváncsiság milyen is lehet az a 'puccos hely'. Már épp megakartam kérdezni, hogy messze vagyunk-e még, amikor a sofőr lassítani kezdett és befordult a hotel feljáróján.

- Azta - esett le az állam a látványtól és rögtön kételkedni kezdtem abban, hogy ide kell-e jönnünk.

- Megérkeztünk. Four Season's Hotel London- jelentette be az öregúr, válaszolva ki nem mondott kérdésemre.

A kocsiajtó rögtön kinyílt és egy egyenruhás férfi nyújtotta felém a kezét.

- Hölgyem- segített ki az autóból.

Még mindig ledöbbenve álltam és a látványban csodálkoztam amikor Zsófi belém karolva húzott a bejárat felé.
Őt nehezebb elkápráztatni.

Lábunk alatt vörös szőnyeg volt, fejünk felett vagy száz darab apró lámpa világított hívogatóan.
Hát,a puccos az ide édes kevés. Inkább elegáns és fényűző, ilyet otthon nem nagyon lehet látni.

- Mi lesz a taxival?- jutott eszembe hirtelen, mikor besétáltunk a hotel főépületébe.

- Már rendezve van Miss Smith- mosolygott a másik egyenruhás férfi, aki az ajtót nyitotta ki előttünk.

- Ó, köszönjük - mosolyogtam vissza zavartan.

Magabiztosnak tűnő lépésekkel vágtunk át a hatalmas előcsarnokon a recepciós pultig és közben próbáltunk nem szájtátva bámulni.
Minden olyan drágának és előkelőnek tűnt, mintha nem is egy szállodába, hanem egy kastélyba sétáltunk volna be.

- Jó napot! A nevem...- kezdte Zsófi, de a pult mögött ülő nő rögtön felpattant és belé fojtotta a szót.

- Á, igen, igen már vártuk magukat! Lassan összegyűl a kis csapat, már csak 4 leány hiányzik! - csapta össze a tenyerét, majd az előtte lévő papír halmazban kezdett el kotorászni.

- Tessék, tessék Miss Brown és Miss Smith!- tolt elénk egy- egy vörös, drágának kinéző mappát, rajta a nevünkkel, persze angolosítva. A magyar neveinkkel nem igen boldogultak.
-Ezekben minden tudnivalót megtalálnak a versennyel és a szállodával kapcsolatban is - mosolygott ránk, majd bal kezével intett egyet a hátunk mögé.

- Köszönjük!- mondtuk egyszerre.

- Jöjjenek felkísérem magukat a szobájukhoz!- intett a londínerfiú a csomagjainkkal felszerelkezve.

Mind benyomultunk a liftbe, ami felröpített a 7.emeletre.

- Ez az emelet lesz az önöké, 2 fős szobákban vannak elszállásolva mind a húszan - mutatott körbe - Itt is van az ön szobája Miss Brown, a 703-as.

- De...- kezdte Zsófi, mindkettőnk arca elkomorodott.

Nem leszünk egy szobában?!

- Sajnálom, pontos szobarendet kaptunk -rántotta meg a vállát és egy együttérző mosoly kíséretében Zsófi kezébe nyomta a szoba kulcsát.

- Hát... Akkor majd talizunk- öleltem meg és a pasi után eredtem.

- Már itt van a szobatársa. Ó ez itt a társalgó, ide bármikor kijöhetnek -nyújtotta ki a kezét.

A társalgó egy hatalmas, ablakokkal teli világos és fényűző nappaliszerűség volt kényelmesnek kinéző, bézs színű kanapékkal, puha vörös párnákkal.
Átmentünk az elválasztó ajtón és egy ugyanolyan folyosóra érkeztünk, mint ahol Zsófi levált tőlünk.

-707. Ez lesz az- mutatott a folyosó végén az utolsó jobb oldali ajtóra.

-Köszönöm- bólintottam idegeskedve.

A hordárfiú kopogtatott az ajtón, majd benyitott és udvariasan maga elé engedett.

***

-Na, milyen a szobatársad? - furakodott Zsófi mellém, miközben a hotel éttermébe mentünk vacsorázni.

- Hát, kedves, de nem az igazi. Szívás, hogy nem egy szobába kerültünk- sóhajtottam csalódottan és megnyomtam a lift hívó gombját.

-És a tieddel mi van?- kérdeztem vissza.

-Azt a lányt kaptam aki a repülőn mellettünk ült. Tudod, fekete haj, BVBs póló..- mesélte izgatottan.

-Jaj, tudom!- bólogattam.

Ötösével benyomorogtunk a liftbe és lementünk az első emeletre.

Az étteremben is ugyanaz a hangulat uralkodott, mint a hotel többi részében.
Minden csillogó és elegáns, bár én eddig csak lepukkant menzákat láttam, mégsem éreztem kényelmetlenül magam.

A pincér az étterem hátsó részébe vezetett, ahol egy hatalmas asztal várt ránk, megterítve, különböző drága ételekkel megrakva.

Gyorsan helyet foglaltunk az asztal távolabbi felén, két oldalon a szobatársaink fogtak közre.

- Marlena,ő Zsófi, a barátnőm, akit mondtam. Egy országból jöttünk -mutattam be őket egymásnak.

Marlena kék szemét Zsófira emelte és halványan elmosolyodott, szőke tincseit gyűrögetve.

-Töri az angolt, Németországból jött- súgtam Zsófinak.

- Mi már végülis találkoztunk, a nevem Lívia - mosolyogtam Natashára, Zsófi szobatársára.

Mindenki beszélgetett, különböző nyelveken, egymásnak magyarázva.
Egyszercsak egy fekete öltönyös férfi lépett az asztalunkhoz, mire mindenki elcsendesült kíváncsian figyelve.

- Jó estét lányok! A nevem Jack Davis, a verseny rendezője. Köszöntelek titeket a Four Season's Hotelben! - mosolygott ránk.
- Bejutásotokhoz gratulálok, de ne nagyon kényelmesedjetek el! Ez még csak a top20, még rengeteg feladat, megpróbáltatás vár rátok. Az első holnap kezdődik. Találkozunk a hotel előcsarnokában pontban reggel 9 órakkor. Késés nincs! Akkor hát viszlát holnap - nézett körbe rajtunk.
- Most pedig jó szórakozást és étvágyat!- biccentett és kiment az étteremből.

Ahogy elment, az asztalunk körül zsongás alakult ki, mindenki izgatott volt a holnapi próba miatt.

-Hűha - nyögtem és a zöldséges tálért nyúltam.

Farkas éhes voltam. A repülőn csak néhány értékelhetetlen méretű zacskós mogyit adtak, meg ásványvizet.

-Szerinted mit kell majd csinálnunk?- kérdezte Zsófi izgatottan.

- Nem tudom, gondolom énekelni, végül is azért vagyunk itt - rántottam meg a vállam és enni kezdtem.

Vacsora után felmentünk az emeletünkre, de senki nem ment még be a szobájába, mindenki a társalgóban telepedett le a kényelmes kanapék vagy puffok egyikén.
Az ismerkedős csevegést azonban egy idő után nem mindenki élvezte.

-Úgy unatkozom!- nyögte az egyik magas, szőke csaj, akinek pont elfelejtettem a nevét - menjünk el bulizni!

- Menjünk! - ugrott fel a mellette ülő barnahajú lány, Victoria, egy pár egyetértő kiáltás  kíséretében.

- De holnap van az első próba!- szólt rájuk Katja megütközve.

-Épp ez az! A pia az segít feloldani a feszültséget! Inkább gyertek ti is, fedezzük fel London kocsmáit - igazította meg szőke tincseit és az ajtó felé fordult, nyomában egy pár lánnyal.

- Gyere Lívia, ünnepeljük meg, hogy itt vagyunk!- pattant fel Marlena a kezemet rángatva.

Most bezzeg megszólalt, eddig csendben ült a mellettem lévő fotel karfáján. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy egye fene menjünk, de Zsófi jelentőségteljesen rám emelte a tekintetét, mire rájöttem, hogy talán mégse lenne olyan jó ötlet. Másnaposan elég nehéz jól énekelni.

- Rám ne számíts!- fontam karba a kezem és elindultam a másik irányba.