*Liv szemszöge*

-Na gyere menjünk- húztam fel a kanapéról Zsófit- és nézzük meg, hogy üres-e a próbaterem!

-Jó ötlet- simította ki a ruháját Zsófi.-Menjünk!

Felmentünk a lifttel a 11. emeletre, majd benyitottunk a próbaterembe, de sajnos már lefoglalták.

-Tűnés màr, próbálnánk!- csapta az arcunkba az ajtó dühösen Amy, míg Natasha épp teli torokból énekelte a Stay Alive záró sorait.

-Most mi legyen?- kérdeztem tanácstalanul.- Várjuk meg őket?

-Próbálhatunk a mi szobánkban, vagy a tiedben is- javasolta Zsófi.

-Menjünk a tietekbe, akkor legalább tudjuk, hogy Natasha mikor jön vissza- intettem és kinyitottam az ajtót.

A lift felé sétálva összefutottunk Zuzkával és Anne-nel. Kiderült, hogy ők is próbálni akartak, csalódottan csóválva fejüket csatlakoztak hozzánk, hogy visszamenjünk a 7.-re, ahol a szobáink voltak.

-Ti melyik dalt kaptátok?- kérdezte Zsófi kíváncsian őket.

-Drown me out- válaszolt Anne, majd sóhajtott egyet. - De jó, hogy pont annak nem tudom a szövegét...

-Hát, sok szerencsét hozzá- köszöntünk el. Ellenünk kelleni is fog.

-Van hangszóród?- kérdeztem Zsófit és ledobtam magam az egyik ágyra. Eskü az ő ágyaik sokkal kényelmesebbek voltak az enyémnél.

-Keresem- kotorászott Zsófi a hatalmas, neonzöld bőröndjében.Tudom, tudom, de ez volt az első csomag amit kiszúrtunk a reptéren. Tisztára hasznos szín.- Itt is van.

A komód tetejére állította a kis piros hangszórót, majd csatlakoztatta a telefonját.

-Itt a szöveg- mutattam fel a telóm - , hogy csináljuk? Az elején egy sort te, egyet én...

-A refrént meg együtt- bólogatott lelkesen, majd elindította a dalt.

Hamarosan Andy mély, búgó hangja töltötte be a szobát, és én nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el. Rögtön emlékképek sokasága jelent meg lelki szemeim előtt...

-Hé!- integetett Zsófi a szemem előtt.- Föld hívja Livet! Dobd el a rózsaszín szemüveget és figyelj, mert holnap nyernünk kell vagy sose látjuk többet Andyt meg Beaut- komorodott el a végére.

Igaza van, ráérek ábrándozni, ha megnyertük a fordulót.

Zsófi megint elindította a dalt, ezúttal csak az alapot. Mostmár teljesen rákoncentráltam az egészre. Végül is nyerni jöttünk.

-Another moment breaks, the shadow side of me- kezdte el, majd én következtem.

- It's like pulling thread until I fall apart - így ment ez végig a dal elején.

-Nothing's gonna drown me, nothing's gonna drown me out!- értünk a refrénhez.

-Jó, elcsesztem, itt kellett volna belépnem, bocsi- hadonászott Zsófi, majd újra indította a számot. Ez nem 10 perc lesz, úgy érzem.

-Kis bambulós - vigyorogtam rá két éneklés között, mire játékosan meglökte a karomat.

Így ment ez körülbelül három órán keresztül. Újból és újból elénekeltük a dalt, amíg mindketten pontosan be tudtunk lépni a helyes szöveggel. Igazából elég gördülékenyen ment az egész próba, mert mi már összeszokott kis csapatnak számítunk. Milyen mákunk volt, hogy összekerültünk! El se tudtam képzelni, hogy mindezt, mondjuk Amyvel, vagy Jessicával csináljam végig. Vagy lehet, hogy nem is a sors hanem valaki, vagy inkább valakik kezei vannak benne?

-Tartsunk szünetet- dőltem hátra az ágyon kifulladva, miközben behajítottam a mikrofonként használt hajkefét Natasha nyitott táskájába.

-Éhen halok!- panaszkodott Zsófi, kezét korgó hasára szorítva.- Mennyi az idő?

-Egy óra lesz tíz perc múlva- fordultam a hasamra, hogy elérjem a telómat.- Menjünk le ebédelni, én is éhes vagyok.

Alighogy kiléptünk az ajtón a csapzott és lefáradt Natasha jött velünk szembe.

-Na, milyen volt? - kérdezte Zsófi vigyorogva tőle, mire Natasha morcosan nézett rá.

-Teljesen leszívott, ez a nő kész személyi edző- túrt bele kócos hajába.- Egy komplett táncot koreografált a Stay Alivehoz.

-Azta- képedtem el, mi nem is gondoltunk táncra. Épp elég nehéz kiegyensúlyozni a szöveget kettőnk közt. Tánc meg ének? Nem csodálkoznék, ha a végére már csak lihegnének a mikrofonba.

-Lehet egy picit túltejesítetek...- tűnődött Zsófi.

-Hát ez az! Ez csak egy nyavalyás próba, nem a finálé- zsémbelődött tovább Natasha és a szobájuk felé fordult.- Menjetek kajálni nyugodtan, én még előbb lezuhanyozom.

-Akkor majd talizunk - integettünk neki.

-Haha, nem hiszem. Egészen estig próbálni fogunk, egy óra pihenőt adott Amy- forgatta a szemét és becsapta maga után az ajtót.

Újból hálát adtam az égnek, hogy nem Amyvel kerültem párba, bár ellene se szeretnék lenni, az tuti.

Az étterem meglepően üres volt, alig ült néhány ember a fehér, csinosan díszített asztalok mögött. Pedig a déli csúcsban, alig lehet ülőhelyet találni, mert tömve van ebédelő üzletemberekkel és hotel lakókkal.

A mi asztalunk is üres volt, biztos mindenki próbál még. Mi nem nagyon zavartattuk magunkat, gyorsan megpakoltuk a tányérjainkat mindenféle finomsággal és elégedetten enni kezdtünk.

-Gondolkodtál mostanában azon- szegezte rám Zsófi a villáját-, hogy mi van az otthoniakkal?

-Anyáékkal beszélek majdnem minden nap- néztem rá furán.

-A barátainkra gondoltam, meg az osztálytársainkra...- forgatta a szemét.

-Ja...- nyeltem nagyot, a bűntudat lassan körülölelt. Annyi minden történt velünk ebben pár hétben, hogy teljesen megfeledkeztem az otthoni életemről.- Facebookon néha írnak. Az osztály nagy része meg nem hiányzik.

-És a suli?

-Na, az főleg nem- nevettem fel.- Tyű, hány nehéz tz-ről, meg idegölő felelésről maradthattunk le!

-Az a része nekem sem hiányzik- nevetett velem Zsófi.-Bár Hanna meg Barbi sokszor az eszembe jut.

-El se hiszem, hogy egyszer ezt mondom, de hiányzik Hanna strébersége, hogy rám írjon minden délután, hogy tanuljak. Meg persze Barbi hülyeségei is, ja és Lilláról meg Tamiról ne is beszéljünk - csuklott meg a hangom.

Mikor lettem ilyen érzelmes? London teljesen megpuhított.

-Ne is- dörzsölte meg a szemét.

Előjött rajtunk a honvágy. Azért London nem egy Budapest, még ha nem is láttuk minden részét.

-Most valószínűleg már tart az őszi szünet - szólalt meg Zsófi néhány perc csöndben evés után.

-Hányadika van ma?

- Harminc. Amúgy vasárnap van -nevetett fel. Az itt töltött idő alatt a napok elvesztették az értelmüket, én speciál sose tudtam, hogy milyen nap van, nem mintha számított volna.

-Jönnek a fiúk!- suttogta izgatottan, majd a hátam mögé mosolyogva integetni kezdett.

Hátrafordultam én is, hogy lássam, ahogy Beau és Andy lazán végigsétálnak az éttermen az asztaluk felé, szorosan a nyomukban Jack Davisszel. Én is integettem nekik, Beaudry csatlakozott is hozzánk, hogy Zsófival kicsit összetapadhasson, de Andy szomorú mosollyal az arcán ment tovább. Tudom, hogy ebben állapodtunk meg, hogy nincs nyilvánosan köztünk semmi, de akkor is fájt. Főleg, hogy Beau és Zsófi épp egymás torkán kezdtek el lecsúszni.

Teljesen más ha te csinálod vagy csak nézned kell, kívülről nem olyan mámorító az egész. Fúj.

-Khm -köszörültem meg a torkom egy kis idő múlva, amikor már nem bírtam tovább az enyelgésüket.-Gyerekek, menjetek szobára...

-Bocsi- tolta el Zsófi Beaut kuncogva magától.- Majd később folytatjuk, Bee!

-Naná, Soph- nyomott még egy utolsó csókot a szájára, majd csalakozott Andyhez, és a kicsit türelmetlennek kinéző Jackhez.

-Jót beszélgettetek - vigyorogtam miután Zsófi újra rám figyelt.

-Haha, miért, ti mit szoktatok csinálni A....

-Shh- folytottam bele a szót, itt még a falnak is füle van.

-...a barátoddal?- javította ki magát gyorsan.

- Jó, kvittek vagyunk- bólintottam és újra neki kezdtem az ebédemnek, ahogy visszajött az étvágyam.

-Helló, miről maradtam le?- ült le mellénk Natasha egy erősen púpozott tányérral.

-Semmi különösröl- vontam meg a vállam.- A suliról beszélgettünk.

Cinkos pillantást váltottam Zsófival, mire hálásan mosolygott vissza. Megmentettem attól, hogy Natasha az elkövetkezendő húsz percben a szerelmi életét boncolgassa.

- Teli hassal nem tudok énekelni- panaszkodott Zsófi miután visszamentünk a hotelszobába.

-Nézzünk meg egy filmet, majd utána próbálunk, hátha addigra szabad lesz a terem is- dőltem bele az egyik ágyba.

-Mit nézzünk?- hozta be Zsófi a Netflixet a tévén.- Valami sorozatot?

-Nekem mindegy, amin lehet egyet szundítani - fúrtam be magam a takaró alá ásítozva.

-Esténként aludni kéne- koncogott, miközben elindított valami random, angol sorozatot, amit egyikünk sem ismert.

-Haha- morogtam a takaró alól.- Inkább figyeld a sorozatodat.

Végül mindketten bealudtunk, és a végét jelző zenére riadtunk fel, így sosem tudtuk meg pontosan mit is néztünk meg akkor este.

-Na, kezdjünk neki- mászott ki az ágyból Zsófi ásítozva.

-Csak egy percet- nyöszörögtem.

-Gyerünk, holnap élesbe megy!- dorgált meg és előszedte a kis hangszóróját. - Ó, a francba, nem tettem fel töltőre! Nincs ilyen kábeled? Nem is biztos, hogy elhoztam - kezdett kotorászni a bőröndjében.

-Áthozom az enyémet, meg a kábelt is. Legalább felébredek - indultam az ajtó felé.

Gyorsan átvágtam a kihalt társalgón és még elejtettem egy vágyakozó pillantást Andy szobája felé, mielőtt benyitottam volna az enyémbe.

A földön egy kis cetli feküdt a hátán.

Ez fura-gondoltam és a kezembe vettem. Egy noteszből lehetett kitépve, kicsit gyűrött is volt. Írás nem volt rajta, így megfordítottam, mire rögtön megfagyott ereimben a vér.

'Tudok a kis titkodról'

Ó, fuck.

_______________

Sziasztok!
Remélem nem öltök meg a végéért, de már kellett bele egy kis dráma😄
Ha tetszett, légyszi csillagozz😘

xx FannBlack