Üdvözletem kedves olvasóim!
Sikeresen meghoztam a kilencedik fejezetet, mely bár nem lett hosszú, ám lesz benne olyan tartalom, mely felcsigázza a történéseket. Remélem tetszeni fog.
Jó szórakozást hozzá! :)

-------------------------------------------------------

~Eclipsz~

Eclipsz kényelmes tempóban repült az égen, miközben halkan dudorászott magában egy dalt, melyet még édesanyja énekelt neki, mikor kicsi volt.

A rövid kis dalocska egy sárkányfiókáról szólt, aki eltévedt az erdőben, miközben egy pillangóval játszadozott. Mikor a kicsi rájött, hogy eltévedt, rettentően megijedt, és könnyekkel a szemében bújt el az egyik fa kiemelkedő gyökerei között. Aznap éjszaka vihar volt, a kicsi pedig remegett a hidegtől és a félelemtől.

Aztán egy fehér fénypontot látott meg a távolban, ami kellően felkeltette az érdeklődését ahhoz, hogy kimerészkedjen. A fény felmelegítette a fiókát és hazavezette a családjához, ahol aztán a fény egyik pillanatról a másikra eltűnt a még ki nem kelt testvére tojásában. A család boldogan élt, miután pedig a tojás kikelt, a két fióka elválaszthatatlanná vált. Sokan úgy tartják, a dal eseményei valóban megtörténtek, Eclipsz azonban már nem volt ebben annyira biztos.

A dal gyönyörűen visszatükrözte, hogy a jóság, a szeretet és a fény ott élt minden sárkányban, és legközelebbi szeretteinkben mutatkozik meg igazán. Szerette ezt énekelni, hiszen emlékeztette azokra az éjszakákra, amikor boldogan bújt oda szüleihez és élvezte biztonságot nyújtó ölelésüket.

Ezeket a napokat hiányolta a leginkább. Az utóbbi hetekben azonban egyre kevésbé érezte azt, hogy bármit is számítana apjának az ő szava.

Ásított egyet, miközben lustán csapott egyet a szárnyával. Tegnap késő estig járták a barlangokat Jake-el, akit épp annyira feltüzelt a sok-sok új információ, mint amennyire lelombozta a hír, hogy késő van, és haza kell mennie.

Ma már járt Karánál, és meglátogatta pár percre a fiút is. Pontosabban, a fák takarásából figyelte, amint Jake bőszen ír valamit, ő pedig sejtette is, hogy mit. Tudta, hogy ezt nem szabadna a fiúnak, mégsem vitte rá a lélek, hogy szóljon neki, fejezze be. Jake rettentően megörült annak, hogy mindent megtanulhat a sárkányokról, ez pedig a sárkánylány örömét is meghozta. Melegséget érzett a szívében, amit nem tudott hova tenni, így betudta annak, hogy szerzett egy új jóbarátot.

Gondolataiból egy faág reccsenése rántotta ki, mire megállt a levegőben, és letekintett. A fák között két őrzőt látott meg, akikben azonnal felismerte a félig megvakított fajtársa barátait. A két őrző úgyszintén észrevette őt, ha nem is azonnal, de a morgását biztos meghallották. Egy pillanatra eszébe jutott, mit tehetne velük, csak hogy aztán eljusson a félszeműhöz is, végül azonban inkább letett a tervéről, és folytatta útját. Nem akart újra bajba keveredni. Nem csak az apjával veszne akkor össze, de már abban sem volt biztos, hogy az apja ismét meg tudná menteni a többi őrzőtől.

Hamarosan leszállt az otthona előtt, a bejáratnál édesanyja egy öleléssel köszöntötte.

– Örülök, hogy látlak, kincsem. – Rale szeretetteljesen fejen nyalta, Eclipsz pedig boldogan bújt hozzá, szemeit lehunyva. Szüksége volt erre az ölelésre. Rale végül elengedte, és mosolyogva nézett a szemébe. – Édesapád a szomszédos hegyormon vár rád. Beszélni szeretne veled. – Eclipsz meglepetten hallotta ezt, amit csak fokozott az édesanyja szemében megjelenő pillanatnyi aggódás. Csöndesen bólintott, végül elköszönt, és újfent szárnyra kapott.

Nem kellett sokat repülnie, Kazu a lakhelyük melletti hegy egyik szirtjének végénél ült. Apjától kicsit odébb szállt le, mire Kazu megfordult, és máris odament hozzá.

– Szia, Eclipsz. – Kazu, Raléhoz hasonlóan egy öleléssel köszöntötte, amin Eclipsz kicsit meglepődött, hiszen mostanában az apja nem igen használt ilyesfajta gesztusokat, vele szemben legalábbis. Természetesen visszaölelt, hiszen jólesett neki, egy gondolat azonban mégsem hagyta nyugodni, hiába próbálta elhessegetni.

– Örülök, hogy látlak, apa – kezdte halkan Eclipsz, mikor elengedték egymást –, de miért vagy itt? Azt hittem, ilyenkor elfoglalt vagy.

Kérdésére Kazu csak elmosolyodott, majd újfent a szirt végéhez sétált, lánya pedig követte.

– A mai nap hamarabb végeztem. Akartam egy kis időt a lányommal tölteni. – Kazu visszanézett rá, egy olyan apai mosollyal, amelyet Eclipsz régen látott. Hamar az ő arcán is megjelent egy mosoly, és boldogan ült le mellé. A gondolat, hogy az egész délutánt az apjával töltheti, megmelengette a szívét, és elfeledtette vele az aggodalmait.

– Emlékszel erre a szirtre? Sokat jártunk ide, mikor kicsi voltál – hozta fel az emléket Kazu, mire Eclipsz mosolya csak szélesedett. Igen, rengeteget jártak ide, leginkább egy lényeges okkal: hogy repüljenek. De nem csak ennyi volt.

– A legelső repülési lecke – sóhajtott fel a sárkánylány, majd elvigyorodott. – Minden fióka legalább a második próbálkozásra már sikeresen repült, egyedül én ugráltam úgy, mint egy kerge bakkecske. – Szándékosan fogalmazott így, remélve, hogy ezzel megnevetteti apját. Sikerrel járt.

– Még ha átérezted volna a helyzetet! Óh, ha tudnád, milyen nehéz volt állni azokat a pillantásokat a többi szülőtől! – Kazu drámaian az égnek emelte fejét, majd ingatva lehajtotta, és eltakarta az arcát.

– Ne felejtsd el azt se, mikor teljes pánikban kerestél, hogy hova lettem, holott ott feküdtem a hátadon, összezsugorodva. – Eclipsz vigyora csak még nagyobb méreteket öltött, mikor apja fapofával ránézett, majd elnevette magát.

– Rendesen a bolondját járattad velem, kisasszony! De megérte, még ha furcsán is néztek ránk. – Kazu nevetve ölelte magához lányát, Eclipsz pedig ezúttal azonnal odabújt hozzá, és dorombolva lehunyta a szemét.

– Hát még mikor felfedeztem a képességem, hogy tudok zsugorodni. – Eclipsz felnézett apjára, aki cinkos mosollyal nézett vissza rá.

– Nem tudtam, hogy téged vagy engem fog anyád szétszedni, mikor beszorultál egy szikla alá – felelte Kazu nevetve, amit lánya is visszhangzott. Miután mindketten lenyugodtak, percekig csak ültek egymás mellett, és élvezték egymás társaságát. Eclipsz mosolya letörölhetetlen volt, ahogy nekidőlt apjának, és boldogan sóhajtott.

~Kazu~

Kazu mélyen a gondolataiba temetkezve bámulta az eget, miközben szárnyával magához ölelte lányát. A sok szép emlék lánya fiókakoráról megmelengették a szívét.

És egyben megerősítették abban, amit eltervezett. Az őrzők számtalan alkalommal próbáltak már a lánya közelébe kerülni, hogy elégtételt vehessenek a félszeműn, de eddig mind kudarcot vallott, és büntetésben részesült. De nem lehet mindig ott valaki, hogy megvédje őt, hacsak nem...

– Az utóbbi pár napban sokat gondolkoztam valamin – kezdte szelíd, ám komoly hangon. Nem hagyta, hogy lánya a szavába vágjon. – Az őrzők egyre feszültebbek, és attól félek, nem ok nélkül.

Lánya szembefordult vele, mikor befejezte mondatát, és mérgesen nézett fel rá. Aztán arcvonásai azonnal ellágyultak.

– Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam. Nem akartam fejfájást okozni neked ezzel... – sajnálkozott Eclipsz, mire Kazu csak nyugtatón rámosolygott.

– A félszeműt lefokozták, és áthelyezték egy távolabbi pontra, az esetleges balesetek elkerülése végett. Szeretlek, kislányom, és ezért meg szeretnélek védeni. – Kazu szorosan magához ölelte Eclipszet, majd végül lassan elengedte. – Éppen ezért, mivel a félszemű egy befolyásos sárkány, úgy tudlak a legjobban megvédeni, ha hozzáadlak valakihez, aki még nála is befolyásosabb. – Miután befejezte mondandóját, lánya azon nyomban elhúzódott tőle.

– Hogy... hogy hozzáadsz valakihez? De apa, meg tudom védeni magam! Nem vagyok egy fióka, nincs tojáshéj a fenekemen! Nem kell nekem...

Kazu nem hagyta, hogy befejezze a mondandóját, egy pillantással belefojtotta a szót. Előre fordult, majd a szirtről tisztán látható sárkányra mutatott, aki épp egy tisztáson süttette magát a napon.

– Látod azt a sárkányt? – kérdezte, hangjával pedig jelezte lányának, hogy választ, és nem további ellenkezést vár.

Eclipsz fújtatott, majd a sárkányra nézve elmotyogott egy „igen"-t.

– Úgy döntöttem, hogy ő lesz az, akihez hozzáadlak. Az őrzők helyi vezéreként kellő befolyással rendelkezik ahhoz, hogy hozzád se merjenek nyúlni. Ő kellően meg tud védeni. – Az utolsó pár szóra elhalkult a hangja, és kifújta a levegőt. Zavarta a tudat, hogy a saját területén nem tudja megvédeni a lányát, hogy az őrzők ellentmondanak neki. Még, ha a törvényükben benne is van, hogy a vezérek nem parancsolhatnak az őrzőknek.

– H-hozzá?! De apa, hiszen az a sárkány majdnem kétszer annyi idős, mint én! Ráadásul nagyobb is nálam, és nem olyan mértékben, hogy az kellemes legyen! – Eclipsz felemelte a hangját, farkát pedig a földhöz vágta.

– Nem számít, hogy mekkora. Tudom, hogy képes vagy módosítani mások méretét is, biztos bele fog menni. A kor pedig nem számít, ahogy te is mondtad, felnőtté váltál, ez ezzel jár. Mi nem figyelünk úgy a korra, ahogy az emberek, és ezt te is tudod – nézett lánya szemébe Kazu. Szinte érezte, hogy ennek a beszélgetésnek nem lesz békés kimenetele.

– Igen, jól tudom, hogy mi nem figyelünk a korra. Elég csak rád és anyára nézni! – Kazu halkan felmordult erre a kijelentésre, és teljesen Eclipsz felé fordult.

– Hogy anyádat hány éves korában adták hozzám, és hogy én mennyi voltam akkor, nem tartozik ide! Hozzá fogsz menni ahhoz a sárkányhoz, mert ez az egyetlen biztos módja annak, hogy biztonságban legyél! – Kazu enyhén felemelte a hangját, ahogy elindult lassan hátráló lánya felé.

– Óh, hát persze, minek is számítana. Nem számít, főleg akkor nem, ha a saját apám, a hatalmas és erős vezér képtelen példát mutatni másoknak, és képtelen megvédeni a saját lányát!

A szavak szinte Kazu szívéig hatoltak, ám a hatás egészen más volt. Ezúttal nyomatékosabban mordult fel, és abba se tudta hagyni a morgást.

– Ebből elég! Nem fogom tovább hallgatni a feleselésedet, főleg nem ilyen hangnemben! Hozzá fogsz menni ahhoz a sárkányhoz, akár tetszik, akár nem! Ha nem lennél egy önfejű, csökönyös szamár, ha képes volnál átgondolni a tetteid következményét, akkor nem kellene ezt tennem! – A méreg teljesen elborította Kazu fejét, egészen addig, míg meg nem látta lánya arckifejezését. Azonnal megbánta szavait, amint a fejét ingató, és egyre csak hátráló lányát nézte. Ezt nem hagyhatja, ennek a beszélgetésnek nem szabad így végződnie.

– Eclipsz...

Eclipsz abban a pillanatban elfordult, amint Kazu kimondta a nevét, majd további szó nélkül felszállt.

Kazu másodpercekig csak állt, próbálta kitalálni, mit tegyen. Utána kell mennie, nem szabad így egyedül hagynia őt. Nem ilyen állapotban. Már bontotta a szárnyait, hogy utána reppenjen, mikor mozgást vett észre a szeme sarkából. Egy nagyobb sziklához fordult, és elkerekedett a szeme.

– Kazu... – szólalt meg halkan a szikla mögül előlépő Rale. Mennyi ideje állhatott ott? kérdezte magától aggódva Kazu. – Kazu, azt ígérted, hogy még pár évig nem adod hozzá senkihez a lányunkat. – Rale hangja bizonytalan volt, mire Kazu nagy levegőt vett. Nem akarta, hogy elérkezzen ennek a beszélgetésnek az ideje.

– Igen, megígértem. De a helyzet megváltozott, és hozzá kell adnom, ha meg akarom védeni. Ez lesz a legjobb. – Kazu még a saját hangjából is kiérezte, hogy ez nem igaz, és jól tudta, hogy ezt párja is tudja. Elvégre nehéz annak hazudni, aki megérzi, ha nem az igazságot mondja a másik.

– Neked, vagy a lányunknak? Kazu, az a sárkány talán, ha tíz évvel fiatalabb nálad. Nem adhatod hozzá, ő nem a legjobb választás. Te vagy a vezér, meg kell, hogy tudd védeni őt. Hiszen ez a te területed. Miért akarod, hogy a lányunk egy nála sokkal idősebb sárkánnyal éljen? – Kazu ezek hallatán újfent kezdett ideges lenni. Nem akarja, hogy egy idősebb sárkánnyal éljen, hogy akarhatná? Miért nem érti meg senki, hogy nincs jobb választása? – Kazu...

– Elég. A döntésem végleges, és elvárom, hogy ne kérdőjelezd meg! Ebbe nincs beleszólásod. – A szavak hamarabb elhagyták a száját, minthogy átgondolhatta volna őket, és hamar meg is bánta. Rale arca előbb döbbenetet, majd szomorúságot tükrözött vissza.

– Rale, én... – kezdte, de nem jutott eszébe semmi, amivel bocsánatot kérhetne. Félt, hogy párja is szó nélkül elrepül, mikor azonban meglátta, mit tesz ehelyett párja, azt kívánta, bárcsak úgy tett volna. Rale engedelmesen lehunyta szemét és lehajtotta fejét. Engedelmesség, és megadás. A látvány szíven ütötte Kazut. Torka összeszorult, és pár másodpercre be kellett hunynia a szemét.

– Kérlek, most menj haza – vett nagy levegőt Kazu, hogy oldja a kialakuló gombócot a torkában. Nem elég, hogy a lányával összeveszett, most sikeresen a párját is megbántotta.

Rale szó nélkül felegyenesedett, majd szárnyra kelt, egyedül hagyva Kazut, akinek egy olyan gondolat szökött a fejébe, amitől szíve megtelt félelemmel: kicsúszik az irányítás a mancsaiból.