3. Fejezet - Az új rendelet

Üdvözletem kedves olvasók!
Megérkeztem a harmadik fejezettel, jó szórakozást kívánok hozzá!
Ha bármi észrevételetek van, osszátok meg velem kérlek. 

-----------------------------------------------------------------------------



~Jake~

Magasan szállt, rettentően magasan. Élvezte a hűs esti levegőt, és hagyta, hogy a szíve vezesse. Letekintett, és egy ismerős dolgot pillantott meg: egy hegyet, melynek egy kiszögellésén sárkányok és emberek gyülekeztek. Nyugalom töltötte el, és aprócska mosoly szökött az arcára. Ereszkedni kezdett, hogy csatlakozhasson a tömeghez, akik közt megpillantott egy személyt, akit bár nem ismert föl, érezte, hogy ő a kulcs mindenhez. Tudta, hogy ez a valaki nagyon fontos a számára. A személy az égre emelte kék szemeit, és így tekintetük találkozott.

Aztán minden megváltozott. Az arcán félelem jelent meg, és kiáltott valamit, amit ő nem hallott. Hirtelen egy nagy árnyék vetült rá, mire felnézett. Egy gigászi zöldes-barnás sárkány zuhant egyenesen felé. Rémülten igyekezett kikerülni az útjából, amaz azonban végig követte, s miután elég közel ért hozzá, kitátotta hatalmas száját. Képtelen volt kitérni, így a hatalmas fogak belevájtak a húsába.


Jake levegőért kapkodva ült fel az ágyban. A szobában teljes sötétség uralkodott, hiszen még a nap sem kelt fel. Letörölte az izzadtságot a homlokáról, majd az órájára pillantott. Éjfél múlt tíz perccel. Sóhajtva előrehajolt, kezébe temetve arcát. Az utóbbi napokban rengeteg ehhez hasonló álma volt, és mindnek közel ugyanaz lett a vége: vagy felébredt még az előtt, hogy ki tudta volna venni az illetők arcát, vagy pedig előkerült ez az ismeretlen sárkány, aki egyértelműen meg akarta ölni. Bármit is jelentettek ezek az álmok, jót biztos nem.

Felkelt, és belépett a szobából nyíló fürdőbe. Miután megmosta az arcát, a tükörbe nézett, és meg sem lepődött azon, hogy még mindig a kinti ruhája van rajta. Újfent eszébe jutottak a lélek szavai: egy teher, nagy tettek, szerelem, egy áruló. És egy másik világ, amit képes befolyásolni a döntéseivel. Minél inkább próbálta kitalálni, miféle döntés lehet hatással egy másik világra, annál inkább belezavarodott az egészbe.

Végül félretette a gondolatot. Korán volt még ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzon, a fürdés és a további alvás pedig túlontúl csábító lehetőségnek kínálkozott.

Fél óra múltán ismételten a helyén feküdt, és az ablak felé fordulva kémlelte az apró felhőkkel tarkított eget, melyet megvilágított a hold. Vágyakozva nézte a csillagokat, melyek olyan közelinek tűntek, mégis rettentően távol vannak. Eszébe jutott az álma, mire apró mosolyra húzódott a szája. Még ha sárkány is lehetne, akkor se tudna elég magasra repülni ahhoz, hogy elérje őket. Vajon milyen lehet repülni? Egyre magasabbra és magasabbra emelkedni, szállni a szelek szárnyán, addig, míg túl magasra nem megy, oda, ahol már nem kaphat rendesen levegőt. Zuhanni a magasból, élvezni a süvítő szelet, ahogy azt egy bárányfelhőből kirepülő példány is tette éppen.

Pislogott párat, szinte azonnal éberebb lett. Felült, és figyelte a tűzokádót, aki egyértelműen a házuk felé zuhant. Kitárta hatalmas szárnyait: a hold fénye átszűrődött rajtuk, így Jake láthatta az enyhe kékes árnyalatot. Szíve hevesen kezdett verni, és azonnal visszafeküdt, fejére húzva a takarót. Tudta, hogy későn reagált, és Eclipsz minden bizonnyal látta őt, vagy legalábbis a gyors mozdulatot.

Igyekezett lenyugtatni magát, megszüntetni enyhe remegését. Tudta, ó, de még mennyire tudta, hogy ez lesz! Megtudta, hol lakik, és most eljött, hogy elszórakozzon vele. Idegesen nyelt egyet, s kicsit megemelte a takaró oldalát, egy apró rést hozva létre így, amin keresztül láthatta az ablakot, és az azon túli területet. Eclipsz már leszállt, és épp besétált a kertjükbe. Látta, amint az ablaka felé fordul. Megmerevedett, mikor belenézett a szemébe: fogalma sem volt, hogy vajon látja, hogy ébren van, vagy csupán a véletlen műve volt a szemkontaktus köztük. A Hold fénye visszaverődött az ablakáról, így reménykedett benne, hogy csak az utóbbiról van szó.

Lassan kifújta a levegőt, mikor a dúvad megfordult, és eltűnt Jake látóköréből. A fiú összehúzta magát a takaró alatt, és lehunyta a szemeit. Talán, valahol mélyen tudta, hogy Eclipsz nem fogja bántani, vagy talán későbbre tervezi, és pár pillanat múlva már mélyen aludt.

~Eclipsz~

Eclipsz kíváncsian megszaglászta a kertben álló körtefa ágáról lelógó hintát. Még maga sem értette, miért pazarolja az idejét arra, hogy jobban körülnézzen a ház körül, mindenesetre érdekelni kezdte a hely. Közelebb lépett a házhoz, és megszaglászta a virágokat, majd Jake ablakával egy szintbe emelte a fejét. Pupilláit elvékonyítva nézett be az ablakon, remélve, hogy ezzel megijesztheti őt, ám csalódottan kellett észrevennie, hogy amaz már elaludt. Halkan morogva fújtatott, majd szó nélkül elhagyta a ház területét, és felszállt.

Lustán csapott egyet szárnyaival, ezzel kicsikét magasabbra emelkedve, és nyugodt tempóban indult a barlangja felé. Miután leszállt a bejárat előtt, azonnal észrevette fekete és vörös pikkelyes apját, a helyi sárkánycsapat vezérét, aki a Kazu névre hallgatott. Bentebb lépkedett a barlangban, és azonnal meghajolt.

– Édesapám – szólalt meg halkan, szemeit lehunyva, és fejét lehajtva. Az apja nem várta el tőlük ezeket a formaságokat, ő azonban határozottan tartani akarta magát hozzájuk, legalábbis az apja irányába.

– Eclipsz. Örülök, hogy hazaértél, kincsem. – Apja szelíden megemelte a fejét, és magához ölelte. A családi ölelésbe hamar becsatlakozott Eclipsz édesanyja, Rale is, aki aztán elfintorodva megszaglászta a lányát.

– Emberszagod van – jelentette ki undorodva, majd szeretetteljesen fejen nyalta lányát. Jelentőségteljes pillantást vetett párjára, majd szó nélkül elindult a barlangjuk mélyebb részei felé. Eclipsz értetlenkedve nézett apjára, aki egy sóhajjal elengedte lányát.

– Továbbra sincs megbékélve a dologgal, hogy a városba osztottalak be munkára. Tudod, hogy mennyire nem szereti az embereket – magyarázta Kazu, miközben szelíden beljebb tessékelte lányát.

– Igen, meg is értem őt. Unalmas kisállatok, és állandóan csak láb alatt vannak! Csak a mai nap majdnem négyre is ráléptem. Azóta Makargon már kétszer is rám rivallt, hogy figyeljek oda jobban – fújtatott sértődötten. Persze tudta, hogy időnként el tud gondolkozni bizonyos dolgokon, és olyankor egyáltalán nem arra figyel, kire lép rá éppen. Az viszont zavarta, hogy ő kapja a szidást, amiért az emberek képtelenek kikerülni egy sárkányt. Megemelt szemöldökkel nézett apjára, mikor meghallotta annak kuncogását.

– Hát, akkor ideje lesz jobban odafigyelned. Ugyanis a mai nap ismét egy változás lépett érvénybe. Hamarosan az összes iskolai felügyelő értesülni fog róla. Holnaptól választanotok kell magatoknak egy embert, akinek segítetek a tanulásban. – Miután lánya hüledezve nézett rá, még gyorsan hozzá tette: – Természetesen azért van erre szükség, hogy az emberek kevésbé érezzék fenyegetve magukat. Akármennyire is „unalmas kisállatoknak" képzeled őket, nekik is van egy-két meglepetés a tarsolyukban. Ezért figyelnünk kell rájuk, és foglalkoznunk velük. Most menj, holnap hosszú napod lesz. – Ezzel búcsúzott lányától a családapa, majd válaszra nem várva elindult párja után.

Eclipsz teljes döbbenetben állt ott, ahol apja hagyta. Alig tudta elhinni azt, amit mondott. Először beosztja a városba dolgozni, pont az iskolához, aztán tőle is megkapja, hogy figyeljen jobban oda. Végül most meg kiderül, hogy választania kell egy embert, akire elpazarolja a további szabadidejét azzal, hogy segítenie kell neki a tanulásban. Orra alatt morogva indult el a saját kis részlege felé, mikor egy hirtelen gondolat következtében megtorpant. Pár pillanatig maga elé nézett, aztán szépen lassan elmosolyodva megnyalta a fogait. Ha már el kell pocsékolnia a szabadidejét egy emberre, miért is ne lehetne az az ember Jake? Elszórakozott a gondolattal, és végül nyugodt léptekkel folytatta útját.

Talán mégse lesz annyira unalmas és felesleges az a kis tanítás.

~Jake~

Jake másnap korán kelt, és a megszokottnál hamarabb is indult el. Ezúttal visszautasította anyja ajánlatát, hogy elviszi őt az iskolába, emellett most a busszal sem akart menni. Arca előtt tartva történelem füzetét lépkedett a kihalt úton, és elmélyülten olvasta a jegyzeteit. A mai nap témazárót írnak, az utóbbi két napon azonban egyáltalán nem volt ereje tanulni rá, így arra kényszerült, hogy reggel, út közben tanulja meg az anyagot.

– Viserinya, a híres gyógyító sárkány, aki maga is részt vett az uralkodó, Galwen rémuralma elleni harcban... Agragor, a hatalmas, aki egymaga képes volt lerombolni egy egész hegyet. Mérete miatt alig ötven évet élt... Merilyn, az első, aki összegyűjtötte a vezéreket és létrehozta a Tanácsot. Állítólag képes volt sárkányok életét kioltani pusztán a pillantásával... – Jake rengeteg ehhez hasonló nevet és nagy tettet sorolt fel magában motyogva. Természetesen kötelező volt tudniuk a sárkányok történelmét, legalább annyira, mint nekik.

– Kezdésnek nem rossz, de a dolgozatba lehetőleg ne írd bele. – Jake meglepetten kiáltva ugrott egyet. Füzete kiesett a kezéből, ő pedig egyensúlyát vesztve hátraesett. Döbbenettel és félelemmel nézett fel a fölötte magasodó Eclipszre, aki elégedetten tekintett vissza rá, amiért sikerült a frászt hoznia a fiúra.

– Mi... hogy... én... – motyogta Jake értetlenkedve. A legkevésbé sem számított arra, hogy pont útközben találkozik össze vele. Talán mostanra tervezte, hogy elszórakozik vele, hogy aztán végleg eltűntesse a föld színéről? Ami pedig újra és újra ott motoszkált a fejében: hogy értette, hogy ne írja bele a dolgozatba? Eclipsz láthatta rajta, hogy nem tudja mire vélni a dolgot, ugyanis halkan morogva forgatta a szemeit.

– Csak érteném, miért nem vagytok képesek pár nevet megjegyezni. Az nem Viserinya, hanem Visernya. Elvégre nem egy rinyagép volt. Agragor nem a mérete miatt vesztette életét, hanem mert az alattvalói fellázadtak ellene. Valóban Merilyn gyűjtötte össze a sárkányvezéreket, és tényleg ő hozta létre a tanácsot. De hogy a pillantásával ölni tudott volna? Nem, ez egy tökéletesen légből kapott ostobaság. – Magyarázás közben elindult a fiú felé, le sem véve róla a tekintetét. Jake csöndben hallgatta, nehezen tudta elhinni, hogy Eclipsz csak úgy kijavította, bármiféle komolyabb szidás vagy hasonló nélkül. A sárkányok ugyanis rossz néven vették, ha az emberek nem tudták helyesen a történelmüket.

Eclipsz lassú léptekkel kezdett körözni Jake körül, aki lassan fordult utána, ám a földről felkelni továbbra se mert. A tűzokádó egyértelműen úgy mozgott, mint aki épp bekeríti a sérült prédát.

– A mai nap egy újabb változást iktattak be, Jake – magyarázta, miközben ismételten elindult felé. – A Tanácsban megszavazták, hogy minden felügyelőnek választania kell egy diákot, akinek segít a tanulásban. – Szemei megvillantak, miközben a fiú hátrahőkölt a hírtől.

– Ne... – nyögte egészen halkan Jake. Lassan elkezdett hátrafele mászni, távolodni tőle. A levegője is bennrekedt, mikor a hatalmas kékség hihetetlen sebességgel mögé került, majd egy kecses mozdulattal lehajolt hozzá. Ahogy oldalra fordította a fejét, egyenesen belenézett az egyik kék, vékony pupillájú szembe. Remegve nyelt egyet, miközben Eclipsz elmosolyodott, megmutatva neki éles fogait, melyekkel könnyedén leharaphatta volna a fejét.

– Ó, ne aggódj, Jake. Tudod, én nagyon is bízom benne, hogy élvezni fogjuk a kettesben töltött órákat, ami alatt megpróbálom kicsit bővíteni a fajtámról való ismereteidet. – Jake halkan nyikkant egyet, mikor a kékség talpra állította egyik szárnyával, és kegyesen felvette neki a füzetét is. – Menjünk szépen. Nem lenne jó, ha elkésnénk arról az igen érdekesnek hangzó dolgozatról. – Szárnyával szelíden, de határozottan meglegyintette, ezzel indulásra bírva őt. Percekig csöndben haladtak, Jake nem mert megszólalni. Pár perc után azonban Eclipsz magyarázni kezdett, Ő pedig remegő kézzel bár, de leírta, amit mondott neki.


– Hogy micsoda?! – kiáltott fel Carl, miután meghallotta a hírt barátjától. Már az iskolapadban ültek, mikor Jake elmesélte neki reggeli találkozását Eclipsszel. Ezekben a korai órákban csupán néhány osztálytársuk volt jelen rajtuk kívül, ám az a kevés is elhallgatott most, és érdeklődve néztek a két barát felé.

– Nem tudom, hogy mi lehetne ennél rosszabb, de talán nem is akarom tudni – motyogta egészen halkan Jake, fejét a padra ejtve. Barátja szó nélkül a vállára tette a kezét, de még vigyorogva hozzátette:

– Hát, Jake. Majd viszek egy csokrot a sírodra. – Jake morgott valamit az orra alatt, majd lehangoltan elővette a történelem füzetét, és elkezdte átolvasni a kijavított jegyzeteket. Akármennyire is nem vágyott erre az egészre, nem hagyhatja, hogy a jegyei miatta leromoljanak. Mindemellett Eclipsz jól a fejébe verte, hogy ha a segítsége ellenére négyesnél rosszabbat mer kapni, akkor számára nincs kegyelem. Nem tudta, hogy mennyire gondolta komolyan, de nem akarta próbára tenni egy sárkány szavahihetőségét.

– Ez egyszerűen kész őrület. Alig tudom elhinni. Épp csak tegnap hoztak egy új határozatot, most meg már érkezett is a következő – morgolódott Carl. Ekkor egy lány jelent meg mellettük, aki miután lerakta táskáját a padjára, feléjük fordult.

– Szerintem van bizonyos szintű haszna az egésznek – szólt hozzá a témához, mintha eddig mindent hallott volna. A két barát hitetlenkedve nézett fel Norára, a lányra, aki elsírta magát a barlangba való belépése előtt. A lány állta a két fiú pillantását, végül sóhajtva az asztalának dőlt.

– Engem is felkeresett az egyikük. A kis szürke – magyarázta Jake jegyzetei felé pillantva. Meg sem lepődött azon, hogy rengeteg dolgot átírt. – Még meg is tudom érteni a felháborodásukat a történelmükkel kapcsolatban. Rémes, hogy mennyire rosszul vagyunk tájékozódva ezen a téren. – Mikor a két fiú továbbra is csak felhúzott szemöldökkel, értetlenül néztek rá, felmordult: – Mi van?

– Mi történt veled? Tegnap még rettegtél a sárkányok közelségétől, de amióta kijöttél a barlangból, még a vak is látja, hogy megváltozott a viselkedésed – felelte Carl, Jake bólogatásával kísérve. Mindketten érdeklődve várták a feleletet, a lány azonban láthatóan elbizonytalanodott, majd megrázta a fejét.

– Nem mondhatom el. Ti is emlékeztek, mit mondtak ott a barlang előtt. Nem beszélhetünk róla – felelte Nora. Mielőtt azonban Jake felszólalhatott volna, becsöngettek órára, és beözönlött a terembe az osztály maradéka, a sor végén a történelemtanárral. Mindenki leült a helyére, Jake pedig nagy levegőt vett, mikor végül megkapta a papírt. A szeme sarkából látta az ablak előtt elsétáló Eclipszet, és megmert volna esküdni, hogy fenyegetőn nézett rá. Tudta, hogy már rögtön az elején elvárja tőle, hogy jó dolgozatot írjon.

Meglepődött, hogy milyen könnyedén válaszolt a kérdésekre. Pár pillanatig gyanakodott, hogy mégis rossz válaszokat írt, de mikor felrémlettek benne Eclipsz szavai, elvetette ezt a lehetőséget. Az utolsó kérdés ugyan megizzasztotta, de visszanézve pár feladatot, egybe tudta rakni a részleteket, és sikerült túljutnia azon is. Elmosolyodott. Eclipsznek hála végre jobban fog teljesíteni a sárkányok történelme órán.

Sóhajtva tette le a tollát, és dőlt hátra a székben. Pár perc múltán Carl is végzett a dolgozattal, Jake pedig látta a szeme sarkából, hogy már Nora is abbahagyta az írást. Negyedóra múltán, mikor a tanárnő felállt és elkezdte beszedni a dolgozatokat, az osztály nagyja már végzett. A két barát összenézett, majd Jake az ablak felé fordult. Kíváncsi volt, vajon a közelben van-e Eclipsz, és hogy figyelte-e őket.

Észre is vette, és azt kívánta, bárcsak ne kereste volna. Amaz ugyanis éppen a futópályán rohanó diákokat nézte, láthatóan éhes tekintettel, a szája szélét nyalogatva. Mikor felnézett, Jake azonnal elkapta a tekintetét.

Miért is hitte ő azt egy pillanatra, hogy tényleg segíteni fog neki, puszta jó szándékból? Ugyanúgy tekint az emberekre, ahogy eddig is tekintett: marhákra, akiket kedvére rémisztgethet, és akár el is tüntethet egyet-kettőt. A padra támaszkodott, a kezeit nézte, miközben lassan nagy levegőt vett. Ez még csak az első óra, nem idegesítheti fel magát ilyen könnyedén már kora reggel. Ha ideges, nem fog tudni odafigyelni a fontos dolgokra. Ha pedig nem tud odafigyelni, romlani fognak a jegyei, aminek pedig meglesz a következménye is, ha a kékségen múlik.

Lassan kifújta a levegőt, és kicsit nyugodtabban emelte fel a fejét. Egy pillanatra mégis ismét kifelé tekintett az ablakon, Eclipsz azonban immáron érzelemmentes arccal figyelte a diákokat. Hiába bámulta percekig, mintha szándékosan semmibe vette volna őt. Mikor már végre úgy hitte, hogy vissza fog nézni rá, egy váratlan hang törte meg a csendet:

– Gratulálok, Jake – szólalt meg közvetlen mellette a tanárnő. A fiú összerezzent, majd kicsit értetlenkedve nézett fel a tanárnőre – hirtelen nem jutott eszébe, hogy miért is gratulál. Aztán észrevette a felé nyújtott, kijavított dolgozatot, amit azonnal át is vett. Elkerekedett szemekkel bámulta a hibátlan feladatlapot. – Örömmel látom, hogy végre elkezdtél komolyabban foglalkozni a sárkányok múltjával, legalább is azzal, amit engednek, hogy ismerjünk. Kíváncsi voltam, elolvassátok-e a tankönyvet, amit kiosztottam nektek még az év elején, éppen ezért kicsit elferdítve írattattam le veletek az anyagot. Csak így tovább. – A tanárnő továbbment, Jake pedig lassanként elvörösödött. Közel két hete ki se nyitotta a tankönyvet, így hát igen nagy szerencséje volt, hogy Eclipsz már kora reggel elmagyarázott neki mindent.

Még percekig gyönyörködött a hibátlan dolgozatban, aztán Carlra pillantott. Ugyanazt a döbbenettel vegyes örömet látta a szemeiben, mint ami valószínűleg az övében is volt. Kíváncsian Nora felé pillantott – a tanárnő őt dicsérte meg következőnek – és mosolyogva látta, hogy a lány arca is sugárzik az örömtől. Egyértelmű volt, hogy neki is kapóra jött egy sárkány segítsége.

Aznap már semmi sem tudta kedvét szegni. Az órák nagy részét csöndben végigülte, mindent lejegyzetelt, amit mondtak neki. Ezúttal még a javasolt oldalak számát is felírta a tankönyvekből. Minden órán egyetlen dolog járt az fejében: javultak a jegyei egy tantárgyból. Ráadásul nem is akármilyenből! Jó memóriája lévén könnyen tanult, ám a sárkányok történelme valahogy soha nem akart megmaradni a fejében, így felettébb örült ennek a hibátlan dolgozatnak.

Az osztálytársaik már annyira nem osztoztak hármójuk örömében. Hallották, hogy Jake-et és Norát kiválasztotta egy-egy sárkány, hogy tanítsák őket, aminek bár örültek – hiszen így nem nekik kellett naphosszat egy pikkelyes ragadozó közelébe lenni –, a dolgozat után mégis őket hibáztatták a sok rossz jegyért. Hiszen őket értesítették az új „tanáraik", hogy rosszak a jegyzeteik, Jake pedig még Carlnak is megmutatta a hibákat. Az az egynéhány tanuló, akik voltak olyan szerencsések, hogy belenéztek a tankönyvbe, pedig csendben maradt, hiszen jól tudták: részben az ő hibájuk is volt, hogy közel az osztály háromnegyede kettesnél jobb osztályzatot nem kapott.

A harag azonban csak az utolsó órát jelző csengőig tartott. A nebulók egytől-egyig vállon veregették a két jó barátot, még Norához is odament pár ember. A tömeg végül feloszlott, és mindenki elhagyta az iskola épületét. Jake épp Carllal az oldalán lépett ki az iskola ajtaján, mikor halk morranást hallott az erdő felől. Odapillantva megdermedt, aztán fel is engedett. Eclipsz állt az erdőszéli fák közelében, és egyértelműen rá várt. Jake sóhajtva bólintott egyet Carlnak, majd elindult a sárkány felé. Egy pillanatra eszébe jutott a reggel, de megrázta a fejét. Most már nincs mit tenni, bele kell törődnie, hogy naponta többször is fog vele találkozni. Tizenhét éves, nem menekülhet állandóan a félelmei elől!

Csak azt nem tudta, bölcs dolog-e nem menekülni, ha a félelme egy több méteres, pikkelyes tűzokádó, aki egy óvatlan mozdulattal összelapíthatja.

– Nos...? – szólalt meg a kékség, lepillantva az odaérkező fiúra. Várakozón nézett Jake-re, miközben a fiú a táskájában matatva a földet nézte.

Meglepődve rántotta hátra a fejét, mikor Jake kirántotta a kezét a táskájából, és felé nyújtotta a dolgozatot. Eclipsz arcára fagyott döbbenettel nézte a hibátlan dolgozatot, Jake pedig elégedetten konstatálta a reakcióját.

– Tehát hibátlan lett. Ennek... felettébb örülök. – Eclipsz nem mondott mást. Láthatóan nem feltétlen erre számított.

– Eddig soha nem írtam hármasnál jobb dolgozatot ebből a tantárgyból. Sűrű volt még a kettes is. – Szólalt meg Jake végre-valahára. Örömmel konstatálta, hogy viselkedésével sikerült meglepnie. Remélte, kizökkentette annyira, hogy kicsit normálisabban és kevésbé ellenségesen viselkedjen vele. Egy olyan dolgot vett a fejébe, ami nemcsak közel lehetetlen, de legalább annyira halálos vállalkozás is volt: el akarta érni, hogy egy sárkány másként tekintsen rá, mint emberre. Nem sokat ismert a fajtájából, azt azonban előre tudta, hogy Eclipsszel nehéz lesz ez. Legalábbis ő ezt gondolta.

A kékség megrázta a fejét, és fújtatva az erdő mélye felé vette az irányt. Egy pillanatra viszont megtorpant, fejét félig felé fordította. Komoran nézett a szemébe, tekintete azonban mintha már sokkalta kevésbé lett volna fenyegető.

– Gratulálok hozzá. Most pedig eredj haza! – vetette még oda neki, majd továbbhaladva eltűnt a fák takarásában. A fiú percekig csöndben állt az erdő határában, mereven figyelve azt a pontot, ahol eltűnt. Aztán lassan újfent elmosolyodott, és sóhajtva emelte fejét az ég felé.

Talán mégis van valamennyi esélye arra, hogy megváltoztassa Eclipsz hozzáállását.


Frissítve: 
1. 2019.05.02

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top