Sziasztok drága olvasóim!
Ahogy ígértem, megérkezett a következő fejezet (bár már megint megkésve), remélem nem vesztettétek el az érdeklődéseteket a történetben!
Ahogy azt előzőleg írtam, egyenlőre egy hosszabb szünet lesz, míg rendesen össze nem szedem az egészet, és el nem jutok arra a pontra, ahol rábólinthatok, hogy most már mehet az írása. Addig is türelmeteket kérem, és jó szórakozást a fejezethez!

----------------------------------------------------------------------------------------------------

~Jake~

Az iskolai órák igencsak gyorsan elteltek Jake számára, nem csoda, hogy egy széles mosollyal az arcán tartott hazafelé. Bár előtte állt az egész délután, ötlete sem volt, hogyan töltse el ezt az időt. Lehet, meg kéne próbálnom megint olvasni valamit abból a könyvből, gondolt a bőrkötésű, medál lenyomatos kötetre, miközben megpillantotta otthonát.

Meglepetten megállt, mikor édesanyja kocsiját a ház előtt találta, majd megszaporázta lépteit. A bejárati ajtó előtt meghallott egy ismerős hangot, mire hamar benyitott.

Az előszobában nem más fogadta, mint Dean Bowler, a nevelőapja. A fekete hajú, kék szemű férfi felé fordult, és mosolyogva üdvözölte őt.

– Jake, örülök, hogy látlak. Milyen volt a suli? – kérdezte, miközben kezet fogtak. A negyvenes éveiben járó férfi szemei karikásak voltak a kialvatlanságtól, hangja azonban jelét sem mutatta fáradtságnak.

– Szokás szerint eseménytelen és fárasztó. Milyen volt az utad? – Jake kíváncsian nézett Deanre, mire nevelőapja csak elmosolyodott.

– Szokás szerint eseménytelen és fárasztó. A sárkányok messze elkerülték a helikoptert, és társaság nélkül... – a férfi csak megvonta a vállát, majd a konyhából kilépő Adele-re nézett. – Sehol se olyan jó, mint otthon. – Dean ezután megcsókolta feleségét, mire Jake kicsit elnézett.

Kedvelte nevelőapját, és nagyon jól kijöttek egymással, majdnem olyanok voltak, mint apa és fia, azzal a kivétellel, hogy Jake képtelen volt apaként tekinteni rá.

Ez persze így volt a legjobb. Dean szerencsére már a legelején megértette, hogy sohasem helyettesítheti igazán Jake apját, és éppen ezért egy másik irányból közelítette meg: az egyik legjobb barátja lett. Az évek alatt rengeteget hülyéskedtek, a férfi időnként még egy-két útjára is magával vitte a faluk között, melyekről Jake csak jó emlékekkel tért vissza. Éppen ezért soha nem félt felkeresni Deant, ha egy kis támogatásra volt szüksége.

– Hoztam neked valamit, Jake – szólalt meg hirtelen a férfi, mire a fiú érdeklődve nézett rá. Dean egy zsebkendőt vett elő zsebéből, amit aztán óvatosan széthajtott.

Jake-nek elakadt a lélegzete a tartalmát látva.

– Ezt az egyik pihenő túrám alatt találtam az erdőben, és mivel senki nem volt éppen a közelben, felvettem és elhoztam. Gondoltam, örülnél egy kis szerencsehozó talizmánnak – magyarázta nevelője, miközben felé nyújtotta a fél tenyér méretű tojáshéj darabot.

Nem akármilyen tojásnak volt ez a héja. A külsejét apró pikkelyek borították, ami egyértelműen jelezte, hogy egy sárkánytojás darabja.

Jake rettentő óvatosan átvette az ajándékot, és végigsimított a pikkelyes, zöld felületen.

– Jól vigyázz rá, és ne hagyd, hogy a sárkányok meglássák. – Dean kedvesen mosolygott neveltjére, aki menten felsietett a szobájába, természetesen csak miután megköszönte az ajándékot.

Jake az éjjeliszekrényére rakta le a darabot, tekintete pedig hamar a mellette heverő könyvre siklott. Amióta Eclipsz mesélt a sárkányok képességeiről, azóta furdalta az oldalát a kíváncsiság. Többet akart megtudni róluk, de – annak ellenére, hogy a sárkánylány a reakciói alapján örült a kérdéseinek – nem merte őket feltenni Eclipsznek, nehogy magára haragítsa a kíváncsiságával

Egy sóhajjal leült az ágyára, majd kezébe vette a könyvet, és megpróbálta kinyitni. Ahogy számított rá, nem tudta, ám ez csak újabb kérdéseket vetett fel benne.

– Világszirom: Pridoland... – motyogta az orra alatt a fiú. A könyv ezúttal is felmelegedett, de nem égetett, a lenyomat pedig megvillant. A könyv ezúttal az elejéhez közel nyílt ki. A címet látva Jake elvigyorodott. A sárkányok belső tüze és képességeik.

– Ez a könyv kezd egyre jobban érdekelni – mondta a fiú, miközben olvasni kezdett.

A sárkányok ősidők óta rendelkeznek különféle különleges képességekkel, melyek száma végeláthatatlannak tűnik. Sok sárkány azt állítja, ezek a képességek a testüket terhelik le, a valóság azonban távol áll ettől.

Minden sárkány rendelkezik egy úgynevezett „belső tűzzel", mely közel sem arra a tűzre utal, melyet kifújnak. Eme belső tűz létük alapja, ez tartja őket igazán életben, és ez az, ami képességeiket is ellátja a szükséges energiával. A belső tűz, más néven Sárkányesszencia, szabad szemmel nem látható a sárkányokban, akadnak köztük azonban olyanok, akik látják ezt. Hogy hogyan, arra nincs magyarázatunk, de abban biztosak lehetünk, hogy ez is kapcsolatban áll a képességeikkel.

Minden sárkány különböző mennyiségű belső tűzzel rendelkezik, amely, ahogy az idő telik, folyamatosan erősödik, a képességek használatával pedig gyengül.

Halála után a sárkány belső tüze még másodpercekig megmarad, aztán teljesen eltűnik, ezzel ellehetetlenítve az újjáélesztést, amennyiben a halál nem az öregségtől, vagy nagyon súlyos sebesüléstől következett be.

Úgy tartják, a sárkány, aki képtelen használni képességét, közel sem rendelkezik ahhoz elegendő belső tűzzel, mivel...

Halk kopogás zavarta meg Jake-et, mely nem az ajtó, hanem az ablak felől érkezett.

~Eclipsz~

Jake szerencsére hamar észrevette a sárkánylányt, és miután lerakta a könyvet a szekrényére, beengedte őt.

– Szia, Jake. Ne haragudj, hogy csak így berontok, de szeretnélek elvinni valakihez, aki segíthet megérteni a nyelvünket – magyarázta halkan Eclipsz, amint beugrott a szobába, és hamar megnőtt kicsit.

Jake beleegyezően bólintott.

Eclipsz kíváncsian körbenézett a szobájában, tekintete azonban megakadt a tojásdarabon, mire élesen beszívta a levegőt.

– Jake, azt meg honnan szerezted? – kérdezte hirtelen, miközben sebtében odament a fiú éjjeliszekrényéhez.

– A nevelőapám hozta... – felelte óvatosan a fiú, mire Eclipsz kérdőn ránézett. – A neve Dean, és jelenleg ő a falu helikopter pilótája. A-az egyik sétája alkalmával találta, és odaadta nekem egyfajta... talizmánként. – Eclipsz kihallotta a fiú hangjából az enyhe idegességet, amit a sárkánylány meg is értett. Ha nem váltak volna barátokká, valószínűleg azonnal kapott volna a lehetőségen, hogy bajba keverje a fiút.

– Rendben. Jake, kérlek, nagyon rejtsd el ez esetben, és ne hagyd, hogy más sárkány lássa. Nagy bajba kerülhetsz, hiszen ilyesmit általában csak a lakóhegyek közelében találni. Ha pedig ott találnak egy embert, vagy feltételeznék rólad, hogy jártál ott, nagyon hamar nyomod veszne. – Eclipsz igyekezett nyugodtan szólni a fiúhoz, de nem volt biztos benne, hogy sikerült elrejtenie aggodalmát.

Biztos jó ötlet elvinnem őt hozzá? kérdezte magától a sárkánylány.

Miután Eclipsz biztosra ment, hogy a fiú elrakta a darabkát, tekintete ezúttal a falra kiragasztott rajzokon állapodott meg. Az egyik a ház mögötti részt ábrázolta, balra egy kerti asztal a hozzá tartozó székekkel, jobbra pedig a körtefa, melynek ágai elértek még Jake ablakához is. Az egyik ágról egy hinta lógott le, az egészet pedig tökéletesen kiegészítette a ház mögött található erdő. Meglepetten kapta fel a fejét, mikor az egyik rajzon magát vélte felismerni, amint a mancsain pihenteti a fejét, lehunyt szemmel.

– Ezt mikor készítetted? – kérdezte lágy hangon, kicsit oldalra döntve fejét. Miután nem érkezett válasz, hátrafordult, így láthatta Jake-en az enyhe zavart, és hogy kerüli vele a szemkontaktust. – Jake? – kérdezte szelíden, állát lehajtva, mire a fiú ránézett, majd sóhajtott.

– Azon a teliholdas éjszakán csináltam, mikor éppen nem figyeltél. Sajnálom, ha esetleg rossz lett. – Eclipsz elgondolkodva nézte a tarkóját vakaró fiút, majd a rajzra nézett, végül egy mosollyal újra Jake-re.

– Szerintem szép lett. – Eclipsz megállta, hogy kuncogjon a fiú hirtelen felragyogó szemeit látva, így még kedvesen hozzátette: – Ha szeretnéd, valamikor készíthetsz rólam egy teljes alakos rajzot is.

Jake erre döbbenten nézett rá, szája pedig hamar hatalmas mosolyra húzódott, mialatt leengedte kezét.

– Az nagyon jó lenne.

Pár perccel később Eclipsz Jake-el az oldalán haladt az erdőben. Ugyanazon az úton haladtak az Emlék-barlangokhoz, mint legutóbb, így a sárkánylány kicsit bátrabban mélyedt el gondolataiban. Kezdte megbánni, hogy így döntött a fiúval kapcsolatban, de Jake annyira boldog volt, hogy megértheti a nyelvüket...

Remélem, nem sodrom ezzel bajba.

Letekintett a mellette haladó fiúra, aki boldogan nézelődött, majd mikor meglátta, hogy Eclipsz figyeli, rámosolygott.

Viszonozta a mosolyt, míg neki nem ment valaminek, melynek következtében Jake felé dőlt.

– Woah! – kiáltott fel a sárkánylány, Jake szerencséjére visszanyerte egyensúlyát, mielőtt összelapította volna. Oldalra tekintve megpillantotta a baj okozóját: jobb szárnyával és vállával sikeresen nekiment egy fának.

Talán mégse kéne elvesznem a gondolataimban, nézett aggódva Jake-re, és lehajolt hozzá.

– Jól vagy?

– Ig-igen, persze... – felelte Jake, levegőért kapkodva, melyet Eclipsz meg is értett. Szelíden felsegítette, és fájdalom jeleit kereste rajta, miközben a fiú leporolta magát.

– Jól vagyok, csak megleptél – mosolygott rá, mire Eclipsz egy megkönnyebbült sóhajjal felegyenesedett. Ekkor vette csak észre, mennyire dobog a szíve a hirtelen riadalomtól.

Mivel féltette Jake-et az esetleges balesetektől, összement, egészen addig, míg egy szintbe nem került a fejük.

– Így remélhetőleg kisebb lesz az esélye annak, hogy véletlen rád dőlök – mosolygott rá szórakozottan, mire Jake halkan felnevetett.

Hamarosan odaértek a barlang bejáratához, ahol a megbeszéltek szerint ott is volt az a sárkány, aki képes Jake-nek megadni a szükséges tudást ahhoz, hogy megérthesse nyelvüket.

– Omrawä – hajtott mélyen fejet Eclipsz tisztelettel fehér fajtársának, kinek egyik szeme fölött három fekete pikkely volt látható. Szeme sarkából látta, amint Jake helyezkedik a lábán kicsit, majd habozva szintén meghajol.

– Pequl – felelte fajtársa szintén meghajolva, ám közel sem olyan mélyen, mint ahogy ő tette. Eclipsz enyhén elvörösödött a megszólításra. Ezek szerint nem volt olyan nagy titok, hogy nem hisz különösebben a vallásukban. A sárkány ezután Jake-re nézett, majd megismételte a mozdulatot.

– Homap – mondta Jake-nek a sárkány, mire Eclipsz visszatartott egy megkönnyebbült sóhajt, és elmosolyodott. Ezek szerint fajtársát nem zavarja Jake jelenléte, hiszen az emberek kedvesebb megszólítását használta.

– Üdvözöllek titeket az Emlék-barlangoknál. Feltételezem, te volnál Jake Stonewing – Jake sebesen bólogatott, mire fajtársa elmosolyodott.

– Feretin vagyok, a tudás őrzője. Ahogy azt Eclipsszel már megbeszéltem, meg fogom neked adni a szükséges tudást ahhoz, hogy megérthesd írott nyelvünket. Előtte azonban figyelmeztetnem kell téged arra, hogy ez a tudás veszélyt hozhat rád, ha nem vagy elég óvatos, mindemellett meg kell kérjelek, hogy ne add tovább azon kényes információkat, amiket itt megtanulsz. Biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd?

Jake feltekintett a sárkányra, majd rövid időn belül bólintott.

– Igen. Szeretném megérteni a nyelveteket, hogy többet tanulhassak rólatok. Ígérem, hogy megőrzöm az itt megtanultakat – felelte Jake, mire Eclipsz elmosolyodott. Bár aggódott a fiúért, büszke volt rá, amiért akar annyira többet tudni róluk, hogy vállalja az ezzel járó kockázatot.

– Ez esetben, hunyd le a szemed – kérte Feretin, amit Jake meg is tett. Fajtársa ekkor felemelte mancsát, majd két karmát a fiú felé nyújtotta. Eclipsz nem aggódott, hogy Jake-nek baja esik, hiszen tudta, fajtársa mit csinál.

Feretin hozzáérintette két karmát Jake szemhéjához, mire Jake hátrahőkölt, és kinyitotta szemeit.

– Ezzel meg is volnánk. Használd a tudást egészséggel. – Ezzel Feretin el is köszönt a párostól, majd eltűnt a barlang mélyén.

Eclipsz halkan nevetett, mikor Jake értetlenül felnézett rá.

– Feretin egy egyszerű, de nagyon különleges képességgel rendelkezik. Érintés által képes bármilyen információt megszerezni, vagy megosztani mással. – Eclipsz a barlang bejáratára nézett, majd elindult.

– Menjünk. Amit ma szeretnék tanítani neked, az ugyan kicsit unalmas lehet számodra, nekünk azonban egy viszonylag lényeges részét képezi az életünknek – magyarázta Eclipsz, miközben belépett a barlangba.

~Jake~

Jake kissé összezavarodottan ment Eclipsz után. Nem értette, hogyan lehetséges csupán érintés alapján tudást átadni, és kicsit úgy érezte, valamiféle vicc tárgyává tették éppen. Hiszen ha már megérti a nyelvüket, akkor tudnia kéne, minek nevezte Feretin őt és Eclipszet.

– Öhm, Eclipsz...? – szólalt meg halkan, mire a sárkánylány megállt és kérdőn ránézett. – Ha most megértem a nyelveteket, akkor miért nem tudom, minek nevezett minket Feretin? Vagy, hogy te minek nevezted őt? Ha jól tudom, nálatok nincsenek vezetéknevek, így az... Ormaw jelent valamit, igaz? – Jake bizonytalan volt abban, hogy jól ejtette-e ki a megnevezést, és remélte, hogy nem valami sértő szót mondott helyette véletlen.

– Oh, ennek igazán egyszerű oka van, Jake – kuncogott Eclipsz, és újfent elindult. – Feretin csak ahhoz adta meg a tudást, hogy az írott nyelvünket megértsd. Ami pedig a megszólításokat illeti, az Omrawä, és annyit tesz, tanácsnok. – Eclipsz megállt egy pillanatra, maga elé nézett, majd folytatta a magyarázást. – Amint tudhatod, van a Sárkánytanács, mely a törvényeket hozza. Van azonban egy másik tanács is, mely csak a vallási ügyekkel foglalkozik, ő pedig ebbe a tanácsba tartozik. Ami a Peqult illeti... így nevezik azokat, akik kételkednek, vagy nem hisznek a vallásunkban. Régen az ilyen sárkányokat mélyen megvetették, volt idő, mikor üldözték is őket, mostanra azonban már nem veszik ennyire komolyan az ilyet. – Eclipsz enyhén felborzolta pikkelyeit, majd hamar megrázta magát.

– És a Homap? Azt jelenti, ember? – találgatott Jake, mire egy mosolyt kapott válaszul.

– Igen, ráadásul egy kedvesebb megszólítása egy embernek. Ha így hivatkozik rád valaki, az azt jelenti, hogy a jelenléted nem zavarja az adott sárkányt. – A sárkánylány halkan felkuncogott, miközben ránézett. – Persze, én inkább maradnék a Jake-nél. Mégiscsak jobb, mintha folyton Homapnak neveznélek, nem? – Jake jót nevetett ezen, mire Eclipsz rákacsintott.

– Most pedig, Homap... – vigyorgott le rá a sárkánylány, miután megálltak. – Itt is volnánk. Rajta, próbáld meg elolvasni.

Jake bólintott, majd az írásra nézett. Legnagyobb meglepetésére valóban megértette. Az írás alapján minden sárkánycsaládnak van egy saját, egyedi szaga, mely a sárkány saját szagába épül be. Ez alapján bármelyik sárkány képes megállapítani, hogy a másik melyik családba tartozik, amennyiben ismeri az adott szagot.

– Szagemlékezet? – nézett a sárkánylányra Jake, mire Eclipsz bólintott.

– Igen. Egy újszülött fióka megörökli a szülei szagemlékezetét, így már fiatal korában meg tudja állapítani, melyek azok a családok, melyek veszélyt jelenthetnek rá. Bár ritka, de sajnos megesik, hogy az egymással rivalizáló családok megtámadják a másik fiatalabb tagjait. – Eclipsz lehunyta a szemeit, Jake pedig megmert volna esküdni rá, hogy egy könnycseppet látott. Hirtelen sajnálat öntötte el, amint a számára kedves sárkánylányt nézte. Feltételezte, hogy egy családtagot veszthetett el.

– Sajnálom, Eclipsz – mondta halkan, amint zavartan elnézett, majd ismét a sárkánylánya. Amaz csak egy halvány mosollyal megingatta a fejét, és nagy levegőt vett.

– Ne-nem számít, Jake. Régen történt, és... meg lett bosszulva – felelte Eclipsz, és lehunyta a szemét. Jake nézte egy rövid ideig, majd hirtelen felindulásból odalépett hozzá, és átölelte a nyakát. Egy halk, meglepett hangot kapott válaszul, aztán a sárkánylány szárnyaival viszonozta a gesztust.

– Ugyanabból a fészekből származott, mint én. – kezdte halkan Eclipsz, mialatt egy rövid pillanatra megállt és nyelt egy nagyot. – Alig voltunk pár hetesek, mikor az egyik rivális család megtámadott engem és a húgomat, mialatt játszottunk. Az apám... – állt meg egy pillanatra, majd hamar folytatta. – Az apám a közelben volt, de nem tudott elég gyorsan reagálni. A húgom szinte azonnal meghalt. Ha apa egy kicsit is később érkezik, akkor én is az volnék. – Eclipsz nyaka remegni kezdett, amiről Jake megállapította, hogy sír.

– Alig voltunk pár hetesek, Jake. Miféle szörnyeteg támadna rá pár hetes fiókákra? – Jake lehunyta a szemét, és enyhén szorított az ölelésén. El sem tudta képzelni, mit mondhatna, annyira képtelennek tűnt az egész. Hogy tehet valaki ilyet?

– Egy... egy lelketlen, gerinctelen lény – felelte bizonytalanul és halkan. Eclipsz megállt a remegésben, Jake pedig érezte, amint nagy levegőt vesz. Hihetetlen volt érezni a sok rétegnyi izom alatt áramló levegőt.

– Igen, Jake. Csak egy ilyen lény tehet ilyet – suttogta, mialatt lassan elhúzódott. Eclipsz a szemébe nézett, majd hálásan rámosolygott. – Köszönöm, hogy itt vagy, Jake. És reméljük, hogy senki sem hallotta az előbbi mondatod – kezdett lehunyt szemmel kuncogni, mire Jake is halkan felnevetett.

– Igen... nem lenne túl jó. – Jake kedvesen rámosolygott, majd lassan újra a fal felé fordultak. – Eclipsz...

– Igen, Jake? – fordult a fiú felé.

– Ha ez a szagemlékezet folyamatosan öröklődik... az nem válik egy idő után túl sokká? Mármint, egy idő után ez rengeteg információ, főleg, ha új szagok is jönnek.

– Ez egy jó kérdés – dicsérte Eclipsz, majd hamar válaszolt is rá: – A helyzet az, Jake, hogy nem. A szagemlékezet csupán bizonyos ideig marad meg, átlagosan úgy három-négy generációig. A régiek elfelejtődnek, hiszen valószínű, hogy az adott család főbb tagjai meghaltak. – Eclipsz, miután befejezte a magyarázást, a falra nézett, végül felsóhajtott.

– Jake, ne haragudj, de mit szólnál, ha mára befejeznénk? – fordult újfent a fiú felé, mire Jake megértőn bólintott.

– Semmi baj, Eclipsz. Később folytatjuk – felelte Jake, visszatartva a kísértést, hogy nyugtatón megsimogassa.

Eclipsz hálásan rámosolygott, majd mindketten elhagyták a barlangot.

~Eclipsz~

Eclipsz, miután hazakísérte Jake-et, szomorúan, és enyhe rosszkedvel tért vissza ideiglenes otthonába. Mielőtt mélyebbre mehetett volna azonban, megállt, és meglepetten nézett az előtte heverő őzre, melynek jól láthatóan kitörte valaki a nyakát. Lehajolt, és azonnal megérzett rajta egy ismerős szagot. Elmosolyodott az ajándékon, amit nem más, mint Rongel hozott. Talán mégiscsak van egy hím, akire számíthat.