~ Jungkook ~

Reggel kómás fejjel tartottam a fürdő felé, mikor ideges sutyorgást hallottam a szomszéd szobából.

– Szerintem nem volt jó ötlet elhozni magunkkal – morgott idegesen Suga.

– Majd ha elmondod a konkrét okát, miért nem, akkor átgondolom, hogy nélküle folytassuk az utat – szólt sokkal nyugodtabb hangnemben Rapmon. A szemem hirtelen kipattant, s óvatosan közelebb araszoltam a résnyire nyitott ajtóhoz. Kiről beszélnek?

– Még nincs itt az ideje – sóhajtott az idősebb.

– Szerencsénk volt vele. Nehezen találtunk volna másik ilyen jó tolmácsot – bizonygatta a leader enyhén felháborodott hangon. Tolmács? El? Yoongi hyung ennyire nem kedvelné?

– Ha megtudod, amit én, rájössz majd, hogy hallgatnod kellett volna rám.

– Értem én... általában meg is fogadom a tanácsaidat, de ez nem csak az én döntésem volt. A fiúknak tetszett az ötlet, ráadásul Hobeom-shi maga mondta, hogy jöjjön velünk

– Ő mondta? – hangjából tisztán kivehető volt a meglepettség. Aigo! Nem szép dolog hallgatózni...

– Mit csinálsz Kookie? – lépett mögém Tae.

– Sssh! – emeltem szám elé a mutatóujjam, majd leguggoltam, ő pedig követte a mozdulataimat.

– Mi van? – simult a hátamnak, s kicsit fentebb tornázva magát, állát a fejem tetejére helyezte.

– ... ráadásul sokat beszélgetett a főnökével – csíptem el Rapmon mondatának végét.

– Ez elég gyakori, főleg, ha igénybe akarja venni egy alkalmazottja szolgáltatásait – szólt így Suga, kissé lenyugodva.

– Lehet, de ez valahogy más volt. Azt hiszem, hyungnimnek terve van Ellel. Túlságosan kedélyesen társalogtak... és kapott egy CD-t is.

– CD-t? – kiáltott fel Yoongi. Eddig tartott a nyugalom... Milyen CD lehetett az? – Látod, mondtam, hogy csak a baj van vele! Hyung titkolózik előttünk miatta, és nem szokott olyat.

– Dehogynem szokott! – nevetett fel Jin, akiről addig a pillanatig nem is tudtam, hogy a szobában tartózkodik. – Szinte mindig az utolsó pillanatban tudjuk meg, ha szerepelünk valahol és nem is mindig tőle. Utána, mikor felelősségre vonjuk, csak annyit mond: „Bocs srácok! Azt hittem, már tudjátok." – imitálta Hobeom hyung hangját. Az utánzás olyan jóra sikerült, hogy Tae-vel nem tudtuk megállni, felkuncogtunk.

– Hallottátok ezt? – kérdezte Rapmon kicsit ijedten.

– Basszus! – ugrott fel hyung mellőlem, majd megragadva a csuklómat, beráncigált a fürdőbe, kezembe adta a fogkefémet, s krémet nyomott rá. – Haladj! – morogta fogkefével a szájában, mikor észrevette, hogy csak bambán pislogok rá. Fél pillanattal később nagy svunggal kicsapódott az ajtó és Suga dühösen pislogott ránk.

– Mi a baj hyung? – csácsogott V, ártatlanabbul tekintve az idősebbre, mint egy ma született bárány. Én is próbálkoztam hasonló nézéssel, de nehezen tudtam eltüntetni az aggodalmat az ábrázatomról.

– Ti nevetettek? – szűkült még jobban össze a szeme... már ha ez lehetséges.

– Kookie... – kezdett nevetni Taehyung. Mit fog összehordani? – Kookie olyan béna volt, hogy a fogkeféje mellé nyomta a krémet – fogta az oldalát a nevetéstől. Yoongi rám pillantott, én pedig mosolyogva vállat vontam.

– Van ilyen – mostam tovább a fogam. Hyung megforgatta a szemeit, majd hangosan becsapta az ajtót kifelé menet.

– Nem tudom, mit mondtak addig, amíg nem voltam ott, de senkinek sem beszélhetsz arról, amit hallottál – fordult felém komoly tekintettel V, amitől a hideg is kirázott. Nagyot nyeltem, s bólintottam egyet megértésem jeléül. – Rendben, akkor öltözzünk! – libbent ki mosolyogva a fürdőből. Ezek a hangulatingadozások...

~ El ~

Egyik helyről repültünk a másikra. Marseille után jött Párizs, Brüsszel, Amszterdam, majd London felé tartottunk. Egyik helyen sem töltöttünk két-három napnál többet.

A folytonos utazás és fordítgatás teljesen leszipolyozott ennyi idő alatt. Lassan négy hete csinálom ezt. Hihetetlenül élvezem, hogy beutazhatom Európát, azonban elég fárasztó. Plusz élményt nyújtott, hogy Jin jóvoltából mindenhol betértünk egy-egy étterembe és kipróbáltunk valamilyen helyi specialitást. Életemben nem ettem még ennyiféle ételt, mint ezalatt a jó pár nap alatt.

Egyre közelebb kerültem a fiúkhoz... legalábbis azt hiszem. Bár az utóbbi időben, mintha ritkábban vontak volna bele a hülyeségeikbe és a személyes beszélgetéseikbe... ki tudja miért, s ez kicsit elszomorított, hiszen olyan nyíltak voltak ezelőtt. Jin és Tae nagyon kedvesek voltak, mert a fáradság ellenére is töltöttek velem egy kis időt, s még akkor is, amikor a többiek egymással szórakoztak. Hozzájuk valóban közelebb kerültem.

Suga még mindig ellenséges... kevesebb gúnyos megjegyzést tett felém, de került. Amennyire csak tudott, kitért a társaságom alól... azonban a szúrós pillantásai akkor sem kerültek el. Jiminnel pedig a repülős eset óta semmi sem történt. Azt hiszem, Seomin jelenlétének köszönhetően letett arról, hogy úgy játszadozzon velem, ahogy csak akar.

Seomin... hát persze! Nagyon jóban lettünk. Általában egy szobán osztoztunk, s ha nem dolgozott, sokat beszélgettünk. Azonban nem mindig voltam szerencsés a szoba ügyében. Volt, hogy fiúkkal... akarom mondani, férfiakkal kerültem össze. Azok alatt az idők alatt olyan dolgokat láttam és hallottam, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi... nagyon nem. Ha nem edzett volna meg az utca, valószínűleg sikítva rohantam volna ki a világból...

– El? El! – rángatott ki merengésemből Hobeom-shi hangja.

– Igen? – törölgettem ki szememből az álmot, s körbenézve konstatáltam: elaludtam a repülőn.

– Ha megérkeztünk, szeretnék majd veled beszélni – nézett komoly tekintettel rám.

– Miről lenne szó? – ráztam meg egy kicsit még kótyagos fejem.

– A jövődről – ejtette ki nemes egyszerűséggel a szavakat. A jövőmről...Meg sem várva a reakciómat, visszalépdelt a helyére.

Akaratlanul is a „jövőmről" kezdtem elmélkedni... kissé szórakozottan. Talán a következő turnéjuknál is én lehetek a tolmács? Vagy valami fontosabb szerepet szán nekem? Szövegfordító? Hisz gyakran adnak ki a fiúk japánul dalokat. Nyitni akarnak nyugat felé és angolul, németül, franciául is szeretnének dalfordításokat? Optimista szemléletemet azonban Seomin halk suttogása zavarta meg.

– Ki akar rúgni? Pont most? A vége előtt? Igen, hisz teljesíthettem volna jobban is. Igen, ki akar rúgni...

– Ne már! – csaptam vállon.

– De olyan hülye arcot vágtál – nevetett. – Nem lehetsz boldogabb, mint én! – kapott a szívéhez felháborodottan.

– Ne hülyéskedj! – nevettem fel én is.

– És ha állást ajánlana, elfogadnád? – dőlt hátra elmerengve. – Hisz zenész akarsz lenni, nem? Megelégednél egy tolmács munkájával? – dobálózott egyre súlyosabb kérdésekkel, ami a végletekig lelombozott.

– Nem tudom – sóhajtottam. – A fiúk a szívemhez nőttek, még annak ellenére is, hogy most legtöbbjük távolságtartóbb, mint korábban – pillantottam hátra, a fiúk felé. Tekintetem összeakadt Jiminével, de ő rögtön visszafordult Jungkookhoz és tovább boldogította a fiatalabbat.

– Nagyon fáj, de a munka az munka – túrtam a hajamba. De miért érint ennyire mélyen a dolog? – És itt vagy te is – böktem meg az elszontyolodott lány arcát, mire elmosolyodott. – Több ezer kilométerre akarsz kerülni tőlem?

– Dehogyis! – ragadta meg a kezem. – Viszont hátrahagynád a családod? Család... A barátaid? Barátok... – Éreztem, hogy nagyon közel állok a síráshoz. Mindkettőből elég gyéren állok. – Ne morfondírozzunk most ezen – törölte ki szememből az elinduló könnycseppemet. – Hisz még azt sem tudjuk, mit akar – mosolyodott el lágyan. Gyengéden átölelt, én pedig szemeimet összeszorítva a mellkasába fúrtam az arcomat. Remélem, minden rendben lesz!

***

Amint elfoglaltuk Seominnel a szobánkat, elindultam felkeresni Hobeom-shi lakrészét. Egy személyzetis társamtól azt az információt kaptam, hogy egy emelettel lentebb a kétszázharmincegyes ajtó mögött találom.

Néhány pillanattal később, már meg is leltem a keresett helyet, s az arannyal mintázott számmal szemeztem. Legyél bátor El! Ez csak egy beszélgetés. Nem lehet olyan durva a dolog... Nagyot nyeltem, s egy határozott kopogást követően benyitottam, ám nem a keresett személlyel találtam szemben magam, s a látvány... eléggé... váratlan volt.