Reggel nagy nehezen összekapartuk magunkat, és elindultunk a munkába. Mikor pontban hét óra nulla perckor beestünk az ajtón, egy megkönnyebbült sóhajt engedtünk el mindketten. Sajnos ezt a Főnök is észrevette. Szigorú tekintettel, némán magához hívott minket.

– Anna, már régóta együtt dolgozunk. Még sohasem késtél... ezt most elnézem neked. Elmehetsz. – mutatott maga mögé. Anna nagy vigyorral az arcán meghajolt, majd a nyelvét nyújtva rám elszaladt. Gesztusát csak egy grimasszal nyugtáztam.

– El! – hallatszott a Főnök kemény hangja, melytől megrezzentem. – Tudod, mióta kereslek? – sóhajtott idegesen.

– Sajnálom! – sütöttem le megbánóan a szemem.

– De most nem is ez a lényeg – rázta a fejét. – A segítségedre van szükségem! – nézett kétségbeesetten. – A koncert ma lesz, de a tolmácsot baleset érte. Sajnos már nincs lehetőségünk újat keresni, viszont úgy értesültem, hogy te perfektül beszélsz koreaiul és angolul is a németen kívül.

– És japánul, franciául, mandarinul, valamint magyarul is – tettem hozzá egyre kíváncsibban nézve rá.

– Örömmel konstatálom, hogy ilyen magabiztos vagy – mosolygott.

– Manapság elég drágák a tolmácsok – szólaltam meg egy hosszabb szünet után elgondolkodva, mire ő csak zavartan felnevetett. Telitalálat! – Vicceltem! – veregettem meg a vállát. Hihetetlen boldogsággal tölt el, hogy a Főnök az én segítségemre kényszerül. – Vállalom! – nyögtem ki végül vigyorogva. A szemei felcsillantak, majd elégedetten megveregette a fejem tetejét.

– Remek!

– Nos, hova kell mennem? A személyzethez vagy a menedzserhez? – néztem körbe.

– Természetesen a bandához – ejtette ki nemes egyszerűséggel száján a szavakat. Először még fel sem fogtam, de miután ez bekövetkezett, ledermedtem.

– Hogy... hogy hová? – hebegtem tágra nyílt szemekkel. Most ez komoly? A BTS-szel fogok dolgozni?

– A BTS személyi tolmácsa leszel. Menni fog? – sóhajtott.

– Pe... persze! Vagyis, azt hiszem.

– Ne aggódj, figyelmesek. Ha valamit nem értenél hirtelen, elmondják még egyszer – veregette meg biztatóan a vállam. Áh, nekem nem ez a problémám... De! Most szedd össze magad, El! Itt a lehetőség, újra találkozhatsz velük. Használd ki!

– Rendben! – válaszoltam végre határozottan.

Ezután elmondta az instrukciókat, pontosan mi is lesz a feladatom, hova kell mennem... hasonlók. Hasznos tanácsait is meghallgatva végül elindultam a fiúk várója felé. A banda napirendjét átfutva, lassan megérkeztem egy ajtóhoz, ami előtt két őr állt. Remegő kézzel felmutattam az új igazoló kártyám, melyen már a „tolmács" felirat állt. Az őrök egy lagymatag mosolyt magukra erőltetve félre húzódtak. Megragadtam a kilincset, s lassan kifújtam az idegességtől a tüdőmbe szorult levegőt. Lenyomva a hideg fémet óvatosan kitártam magam előtt az ajtót.

A légkör szinte azonnal megcsapott. Egyszerre éreztem a feszültséget, az izgatottságot, az idegességet és az őszinte örömöt, ami áthatotta a fiúkat, s ezzel együtt az egész helyiséget. Amikor észrevettek, hirtelen mindenki félbehagyta a dolgát és rám pillantott... kivéve Suga-t és Jungkookot, akik félig – vagy talán teljesen – még aludtak.

– Ez ő... hogy is hívják? – súgta a kellemetlen kérdést V Jiminnek.

– El-shi! – szólalt meg Rap Monster kis bizonytalansággal a hangjában, reménykedve, hogy nem rontotta el a nevem, mire a srácok megvilágosult arccal összenéztek.

– Igen, mostantól én leszek a tolmácsotok. Jöjjünk ki jól! – hajoltam meg illedelmesen, az öt srác pedig viszonozta a gesztust.

Suga és Jungkook a „hangzavar" miatt elkezdett ébredezni. Jungkook megilletődött az idegen láttán, de felismert, meghajolt, majd Jimintől megkérdezte, mi történt. Suga egyik szemét kinyitotta, végigmért, majd pozíciót váltott, s újra álomba szenderült. Ezen elmosolyodtam, majd visszanéztem a többiekre. Biztos mind fáradtak lehetnek.

– Mikor születtél? – állt elém J-Hope. – Csak a megszólítás miatt kérdezem – tette hozzá, mikor kérdőn oldalra billentettem a fejem.

– 1996. szeptember 28.

– Akkor mind a hyungjaid vagyunk – mosolygott Jin, a többiek pedig egyetértően bólogattak.

– Ó, kivéve Jungkookie-t – tette hozzá Jimin.

– Aish! – erőltetett egy vigyort magára a kisebbik, majd combon rúgta a vöröset. Én zavaromban csak álltam ott, mosolyogtam, majd hirtelen felfogtam, mi is történt. Várjunk! Hyungot mondott? Jól hallottam? Akkor ők most azt hiszik...

– Hyung – szólaltam meg hirtelen.

– Hm? Mit szeretnél? – nézett rám érdeklődve Rap Monster.

– Hát, csak... Ha bármi kellene, itt a csipogóm száma. Ezen bármikor elértek – írtam rá egy cetlire a számot. Nem hiszem el!

– Rendben, köszönjük! – vette át a papírdarabot.

– Akkor én megyek is. Tényleg, ha bármire szükségetek lenne, csak szóljatok! – hajoltam meg, majd elhagytam a várót.

Az ajtón kilépve gyorsan a sarok takarásába szaladtam, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében hátamat a falnak támasztva lecsúsztam a földre, felhúztam a térdeimet, s átkaroltam őket. Tényleg azt hiszik, hogy fiú vagyok! Homlokomat a térdeimhez nyomtam. De miért? Majd átfutott az a gondolat a fejemben, hogy valószínűleg a megjelenésem sarkallta őket erre a megállapításra. Az unisex „STAFF" feliratú póló, egy hosszú fekete farmer, egy fekete-fehér erősen kopott Nike sneaker, a staffos baseball-sapkám fordítva a fejemen... Mindezt a rövid hajam csak tetőzi. Ráadásul a sors kisebb mellekkel „ajándékozott meg", mint egy kövérecske kisfiút. Eddig a pillanatig ezek a dolgok valahogy sohasem zavartak... A francba is! Újabb sóhaj hagyta el a tüdőmet. Már hyungnak hívtam őket... nem fogok becsörtetni és mondani: „Bocs, de igazából lány vagyok!" Aztán magyarázkodhatnék. Én sem értem magam. Mindegy! Ha a jelmondataim alapján cselekszem, nem lehet gond, igaz? „Fogadd el! Szokd meg! Alkalmazkodj! Éld túl!" Halkan felnevettem. Az utolsó talán kicsit túlzás. Mindenesetre... Felálltam, leporoltam a nadrágom. Az elfogadáson túl vagyok. Most jön, hogy megszokjam, hogy fiúként kezelnek, és alkalmazkodnom kell... tehát fiúként kell viselkednem. Végül is ma van a koncert... egyetlen napról van szó. Majdcsak túlélem, nem igaz?

Gondolatmenetemet a csipogóm harsogó hangja szakította félbe. Eljött a pillanat! Megpaskoltam az arcom, s miután összeszedtem magam elindultam. Hajrá!