~YoonGi pov~

Mi a francot mondjak?
"Elraboltalak,aláztalak egy haverom megszopatott,én meg amnéziásra vertelek!De no para"
Annyit tudok,hogy az igazi neve Park JiMin, semmi mást.Ja és van egy barátja Kim TaeHyung aki keresi.Aishh ezt tuti nem mondhatom.Oké kamuzok valamit.

-Park JiMin vagy,apádról nem sokat mesélsz, egyébként a társam vagy-próbáltam bíztatóan pillantani rá.Direkt csak társat mondtam,mert így két értelmű.
Egy halvány mosoly futott át az arcán,aztán megrándult.Bizonyára fáj valamije.
Mondjuk nem csodálom,egy épp négyzetcentije nincs.Jól elintéztem szerencsétlent.A gyönyörű arcán több helyen is felrepedt a bőr.Jobb szeme alatt egy lilakarika éktelenkedig.Testén mindenütt sebek díszítik a bőrét.Aish Mochikám!

-Ahh-húzta fel ajkait-Miért fáj így mindenem?-köszönöm istenem,hogy bevette.De erre mit mondjak??Lehet semmit és csak hozok valami gyógyszert.Van nálam Xanax,bár másra szoktam használni,de szerintem erre is jó lesz.

-Kiestél az ablakon.Látod be van törve-mutattam az ablakra.Tökéletes kifogás örülök,hogy eszembe jutott.Köszönöm JungKook,hogy ilyen szarul estél ki....bár ha nem szopatod,én nem ütöm meg.Ez is az Ő hibája,kinyírnám,de tényleg csak miatta van munkám és életem.Ezt pedig utálom..... Aish ez is csak velem történhet.
Juteszembe nekem még van egy Hobim!Készülj HoSeok ma YoonGi fel fog hívni.Csak el ne felejtsem.Muszáj,hogy segítsen.Nem tudom mi kavarog bennem.Más vagyok és szinte percek alatt történt.Mochi 1 napja van még csak itt.1 nap alatt bármi történhet,az élet a fejetetejére állhat és az egész lényed megváltozhat.
És minden elsöprő érzelem közepén,te ülsz ott Park JiMin.Olyan ijesztő,mégis bizsergető,hogy 24 óra alatt a világommá váltál.Amikor elkaptalak egy voltál a sok közül,mikor először rám néztél,le akartalak igázni.Aztán jött Kook és féltékennyé váltam rád,végül találkoztam TaeHyunggal és rájöttem,én is szeretlek ennyire,ha nem jobban.Hihetetlen milyen könnyű a szerelem hálójában gabalyodni.....

-Hogyan estem ki egy nyilván zárt ablakon??-kérdezte,ezzel szaporítva hazugságra ítélt válaszaim számát.Aish,pedig már hazudni sincs szívem neked.

-Azt én is szeretném tudni.Arra értem haza,hogy kint fekszel,szilánkok közt-egyre jobban kamuzok.Ezért komolyan Oscar-díjat érdemlek.Lehet itt kéne hagynom a striciket és elmenni színésznek?Áhhh jól vagyok én emberrablónak is.Mást úgysem tehetek,egy senki vagyok-Hozhatok valami fájdalom csillapítót?

-Kéne,köszi YoonGi-suttogta.Ismét mosoly játszott ajkain.Kedvem lett volna megcsókolni,de már nem számít én mit akarok.Azt szeretném,hogy úgy történjenek meg az ilyen dolgok,ahogy Ő akarja.
Közben kimentem gyógyszerért.A lakás szokásos sötétje körbe vett.Kibattyogtam a konyhába,ahol az egyik polcon meg is találtam a keresett Xanaxot.Na,hogy is kéne ezt használni?
Egy pont elég lesz arra,hogy jobban legyen.Talán be is alszik,bár egy az viszonylag kevés,nem hiszem,hogy annyira kiütné.
Komótosan visszadöcögtem JiMinhez.

-Ezt vedd be-nyújtottam neki a gyógyszert és egy pohár vizet.Azonnal tette amit mondtam.Már nem ellenkezett,bízott bennem.Ami szép és jó,de ha kiderül az igazság meggyűlöl.Többet nem bízna bennem,mit tegyek,hogy ez ne így legyen?

-Köszönöm YoonGi-mosolygott immár élet vidámabban.Hatott a gyógyszer vagy az elméje....Állítólag ennek a vacaknak sem túl erős a hatása,csak azt hiszed igen,így magadat becsapva elnyomod a fájdalmat.Manipuláció csupán,de ha hatásos végülis miért ne?Az ember teszi ami jó neki,körülményektől függetlenül.

~Kis elkalandozás után~

-YoonGi-hyung-nevettem kínosan,ezzel megtörve a kialakult csendet.Egyáltalán nem ragaszkodnék hozzá,de azért tudja ki az idősebb.Bár szólíthat oppának is!Az mennyire tetszene!

-Hyung?Idősebb vagy?-picit meglepődött,de nem pofátlan módon.Aranyos.
Na ilyet sem mondtam még senki másnak.Elpuhultam,de csak vele,másnak aki gyengének tart könnyű szerrel kitépem a nyelvét és megetetem vele még mindig.Javíthatatlan vagyok,de ilyen vagyok én,Min YoonGi...

-Igen idősebb vagyok,te 19,én 25-bár a te életkorod én is csak saccolom...de ezt nem kell tudnod.
Olyan ártatlanul pislog rám,hiába van összeverve,így is gyönyörű.Nem hittem,hogy fiú lehet gyönyörű,de Ő határozottan az.Szebb,mint az angyalok.Bár nem láttam még angyalt...sőt,ha így haladok nem is fogok.

-Értem.Ez hülyén fog hangzani, de mesélnél még rólam,rólad,rólunk?-szinte könyörgött szemével.Hát a kedvedért kitalálhatok valamit JiMin.Aztán ketten megvalósíthatjuk.

-Mire vagy kíváncsi?-egyszerűsítettem le a dolgot.

-Mit dolgozol?Én mit dolgozom?-mennyi kérdés és biztosan több is lesz.Pedig ez még csak néhány,de nekem már sok.
Aish Mochi mit tettem veled?Lehet könnyebb volna,ha nem felejtesz el semmit.Bár,ha tudnád ki vagyok,nem így néznél rám.Most érdeklődően csillog a szemed és beszélgetünk.Ha tudnád ki vagyok,nem elegyednél velem szóba.Ami fájna,mostmár fájna.JiMin beszélgessünk mindig!

-Én-na most találjak ki valamit-izé...fotózom.Te pedig csak boldogan élsz velem-féloldalas mosolyra húztam szám.
Most az egész olyan,mint amilyennek a mesében meg van írva.Én normálisan dolgozom,Mochi vigyáz a háztartásra és boldogan élünk.Meddig tudnám ebben az álomvilágban ringatni?Meddig tudnám önmagam ebben a hitben tartani?
Szükségem van erre a hazugságra.Azt akarom,hogy szeressen és viszont szerethessem.Eddig szinte alig éreztem,talán ezért is ragad el így most az érzelmek vihara.Most minden színesebb.A düh is erősebb volt,ezért vertem meg Mochit.Aztán jött a szintén erős bűntudat.
Most pedig csak Őt és magamat látom együtt.Nem szabad rájönnie az igazságra és ennek érdekében bármit megteszek.

-Ömm.....a-a...az együtt élés dolgot,hogy érted?-aú.Ez fájt.Ennyire hihetetlen volna?Tudtam,hogy szörnyű vagyok,de ennyire!

-Hát...Sz-szeretjük egym....egymást-remek már én is dadogok.Bár én inkább a hazugság miatt.Ő gondolom csak fél,hogy egy ilyen szánalommal van együtt.Egy undorító strici csicskájával.

-Mióta?-húzta bágyadt fél mosolyra ajkait.Talán mégsem teljesen undorodik tőlem?Istenem,ha tudná az igazat,hogy utálna,de én önző módon magam mellett tartom....ha tudná is itt tartanám.Viszont így sokkal könnyebb.

-2 boldog hónapja-válaszoltam "büszkén".De mire?Hisz ebből semmi sem igaz!!

-Hmm....hogy ismerkedtünk meg?-faggatott tovább.Nem hibáztatom,én is ezt tettem volna.

-Hát az úgy volt,hogy....

~Jimin pov~

~A belsőmonológja után~

-Park JiMin vagy,apádról nem sokat mesélsz, egyébként a társam vagy-hadarta egy szusszra.Ezt hogy értette?Társa mint lakótárs vagy mint szerelme?
Az utóbbit sem bánnám.Nagyon helyes fiú.Tetszik ahogy a zöld haja keretezi fehéres,szinte porcelán bőrét.A szemei pedig megnyugvást árasztanak.Bármikor képes lennék elveszni bennük.Mi tagadás,nem emlékszem magamra,de ha ez a fiú a szerelmem akkor egy kicseszett mázlista vagyok.
Erre egy finom mosolyra húztam ajkaim,de minden porcikám megfájdult ettől az apró mozzanattól.Mi történt?Az előbb még olyan jó volt,most pedig egy kis mozdulattal megkínoztam egész testem.

-Ahhh,miért fáj így mindenem?-adtam hangot érzéseimnek.

-Kiestél az ablakon.Látod be van törve-a nyilászáróra suhant tekintetem.Szilánkok mindenhol,az ablak kerete is összeroncsolva.Ezt hogy a francba hoztam össze??Tévedtem az előbb.Egy szerencsétlenség lehetek,ha ez történt,a körülményekből ítélve zárt ablakon át.
De sebaj,határozottan vigasztalhatsz....umm...YoonGi.Igen,YoonGi.Legalább azt ne felejtsem el,amit "ébredésem" után mondott.

-Hogyan estem ki egy nyilván zárt ablakon??-kérdeztem kis nevetéssel-kis idegességgel a hangomban.Azért ez mégsem mindennapi, gondolom.Vagy nálam igen??!Remélem nem.

-Azt én is szeretném tudni.Arra értem haza,hogy kint fekszel,szilánkok közt-mesélte fáradtan-Hozhatok valami fájdalom csillapítót?-unalom bújt hangjába.Talán terhére lennék?Nem úgy volt,hogy társa vagyok???Mondjuk,ha csak lakótársa vagyok megértem....de az ellenkezőjében reménykedtem.

-Kéne,köszi YoonGi-mondtam én is kevesebb színnel a hangomban.Ő csak szónélkül felállt és otthagyott.Utána mentem volna,de sajgott mindenem.Hogy lehet ilyen szerencsétlen valaki?
Mégcsak pár perce ismerem magam,de már nem kedvelem túlságosan azt aki vagyok.Biztosan ügyetlen vagyok és béna.Hmm mi lehet a foglalkozásom?Egyáltalán suli vagy meló foglalja le mindennapjaim?
Annyi,de annyi kérdésem van!Válaszolni,viszont csak egy ember tud.Én....vagyis még valaki.Olyan aki emlékszik is.YoonGi.
Az említett épp bejött egy számomra, "meglepő módon",ismeretlen gyógyszerrel.

-Ezt vedd be!-nyújtotta a gyógyszert egy pohár víz társaságában.Én készségesen bevettem a pirulát.
Bár már maga a tudat,hogy törődik velem,sokat segített.Igazán hálás lehetek neked YoonGi.Köszönöm,hogy szerepet játszol az életemben,mégha nem is emlékszem milyet.

-Köszönöm YoonGi-mondtam röviden egy barátságosnak szánt mosoly kíséretében.Remélem olyanra is sikeredett,de ha már itt tartok "feljegyzem" magamnak: Grimaszokat gyakorolni a tükörben és tesztelni mi hogyan áll nekem.
Tényleg vajon,hogy nézek ki?
Lepillantottam magamra,egy kicsit duci vagyok,de nem láttam mást.
Oké ezt is "feljegyzem": Fogyni kéne,hogy tetszek YoonGinak.
Mármint...ja....egyáltalán meleg?
Én valószínűleg,mivel fiú vagyok és Ő is annak tűnik,de ennek ellenére nagyon tetszik.

~Kis elkalandozás után~

-YoonGi-hyung-mondta a semmibe.Egy kicsit meglepődtem és nem tudtam hova tenni,de aztán leesett miért mondja.Kéri a tiszteletet.

-Hyung?Idősebb vagy?-színleltem továbbra is meglepettséget,hogy ne legyen kínos.Csak aztán,nehogy megbántsam ezzel.Még a végén azt hiszi kisebbnek nézem....pedig sejtettem ám,hogy idősebb!

-Igen, idősebb vagyok,te 19,én 25-tájékoztatott.Jó tudni a korom....tehát szinte gyerek vagyok hozzá képest.
Aish akkor lehet,hogy csak valami felvigyázó nálam????
Egy picit megijedtem ennek hatására és próbáltam terelni erről a figyelmet.

-Értem.Ez hülyén fog hangzani, de mesélnél még rólam,rólad,rólunk?-legyen inkább válaszadással elfoglalva.Neki is könnyebb,nekem is könnyebb,mindenki jól jár.

-Mire vagy kíváncsi?-kérdezett flegmán mire egy cseppet elszomorodtam.Teher vagyok neki bizonyára....csak kérdezek és még az ablakot is tönkre tettem.

-Mit dolgozol?Én mit dolgozom?-tettem fel néhány kérdést a sok közül.
Egy darabig gondolkozott,mintha nem értené amit mondtam.

-Én...izé...fotózom-válaszolta nem túl magabiztosan-Te pedig csak boldogan élsz velem-féloldalas mosolyra húzta száját.
Várjunk csak.....ÉLEK VELE?!!
Tehát akkor együtt lennénk???Vagy csak lakótárs,nem az nem lehet.Akkor nem így mondta volna.....Talán igaz lehet?Valóban a helyes és törődő megmentőm lenne a párom??

-Ömm.....a-a...az együtt élés dolgot,hogy érted?-dadogtam félve attól,hogy valójában nem úgy érti ahogy én.Szerettem volna azt hallani,hogy szeret.Istenem,de még mennyire!!

-Hát...Sz-szeretjük egym....egymást-nyökögte,mintha Ő is félne mondandójától.Semmi baj YoonGi, mellettem ne félj őszinte lenni!

-Mióta?-kérdeztem örömtől csillogó szemekkel.A szám magától mosolygott,szóval még erölködnöm sem kellett.

-2 boldog hónapja-válaszoltam büszkén.Jajj,de jó nekem!!!!2 hónapja szeret,bár ebből egy percre sem emlékszem.Se baj,akkor is majd' kiugrok a bőrömből,a fizikai fájdalom ellenére is.

-Hmm....hogy ismerkedtünk meg?-faggattam tovább.Nem tudtam betelni a sok infóval.Erről bármennyit szívesen hallanék.Persze a saját magam megismerésére is szánok majd időt,de fontosabb,hogy vele ugyanaz a JiMin legyek,mint akit Ő megismert.Mindent megteszek azért, hogy neki olyan legyen,mint régen.Visszahozom önmagam.Megígérem YoonGi!!

-Hát az úgy volt,hogy....-kezdte el mesélni az általam hallott eddigi legszebb történetet.Bár a választék nem volt túl nagy ㅋㅋㅋㅋ.