~SeokJin pov.~

[Az előző részből:
Egy széken ülve a már alvó Hobi mellett én is majd' elszenderültem mikor is egy sikolyt és egy hatalmas puffanást hallottam.Én jobbnak láttam felrohanni,de HoSeokot hagytam tovább aludni,ha már nem kelt fel a zajra.
Remélem nem egy újabb támadás áldozatai lettünk.]

Amint a puffanást meghallottam rögtön felpattantam és elindultam az emelet irányába.Az asztalon heverő kis kézi fegyvert felkaptam,Hobit pedig leintettem,hogy maradjon.Bár szerencsétlen,sérülésektől tarkított fiú szinte kizárt,hogy utánam tudna jönni.

A lehető leghalkabban igyekeztem feljutni, hisz logikus módon azt hiszik,hogy csak YoonGi és JiMin van itt.HoSeokról azt hiszik halott, azt meg ki gondolná,hogy én idejövök?
Ez a volt az én előnyöm.

A falhoz lapulva haladtam a szobáig amiból apró zajok szűrődtek ki.Túl nagy a csend..

Egy hirtelen mozdulattal berúgtam az ajtót,de legnagyobb meglepetésemre bent összesen két ember volt.Az a két ember akinek amúgy is ott kellett volna lennie.
JiMin a padlón feküdt,YoonGi pedig leszorította párja(?)kezeit.Egy pillanatra megállított a meglepettség,de pár másodpercen belül legyűrtem az érzést.

-Srácok mi folyik itt?-kérdeztem a jelenetet látva.YoonGi meg sem rezdült.JiMin segélykérően rám nézett,de az idősebb feszülten fújtatott a fiatalabb felett.Óvatosan mögé léptem.

Arra következtetésre jutottam,hogy YoonGi megint képtelen volt kezelni a stresszt és hagyta,hogy az agya elboruljon.Ez a probléma régóta fennállt már nála,s hiába győzködtük,sosem akart változtatni.
A dühkezelési problémái lassan alakultak azzá amit most is láthatok.Az eljén csak üvöltött,megkáromkodott.De ez a munka és élét forma amit mi folytatunk megtörte egy ponton az elméjét.Olyan ez mint egy kar,egy darabig tudod felfelé tolni,de egyponton nem tudja kezelni a nyomást és kiakad.. onnantól kezdve kezelhetetlen,akár most YoonGi.

~YoonGi pov.~

*a puff előtt közvetlenül*

JiMin tudja.Tudja,hogy hazudok.Mindent tud.JungKook is tud mindent,el fog kapni.Mindennek vége.Meg fogunk mind halni.Mindenki miattam fog meghalni,véget kell vetni neki.El kell mulasztanom.Meghalnak miattam...mind meghalnak...

A sötetebbnél sötétebb gondolatok,mint méreg szivárogta be agyba és semmit sem tehettem,hagytam,hogy felemésszennek,bezárjanak.Elvesztettem a testem fölött az irányítást.A racionális érzékelésem elszívta egy feketelyuk.

Fájdalmasan fel ordítottam a lelki és mentális gyötrelmek kínjától.

Szinte tudatlanul a padlóra löktem JiMint,aki döbbenten feküdt alattam.A kezére fogtam, hogy véletlenül se tudjon mozdulni.Testem az övének feszült,de hiába volt a fizikai közelség,a lelkem és az épp elmém egy teljesen másik világ fogja volt.

Egyáltalán nem hatott meg a kétségbeesett tekintete,sem az,hogy remegett a félelemtől.Valahol üvöltöttem belül magammal, hogy ne tegyem,de az őrület sűrű ködje nem hagyott figyelni a világra.
A pici Mochi számomra most csak egy préda volt.Én pedig mint könyörtelen vadállatt támaszkodtam a védtelen áldozatom felett.Éheztem.De nem úgy,mint egy ember.Nem is úgy,mint egy állat.Még csak nem is élelmet láttam a reszkető fiúban.
Meg akartam ölni.Ketté tépni.Nézni ahogy kihúny a fény sötét szemeiben.
Éheztem a fájdalom látványára,egy belső késztetést éreztem arra,hogy bántsam.Valakit tönkre kellett tennem.

Hirtelen két kezet éreztem magam körül ami leszakított JiMinről.Igazàn fel sem fogtam mi történik,de a következő pillanatban már én voltam alul.Viszont felettem Jin támaszkodott.Mozgatta a száját,tehát beszélt,de a sűrű massza amiben éreztem magam minden hangot megszűrt,majd egy egyre erősödő sípolást hallottam.

Nevetni kezdtem,bár számomra hangtalan volt,a Jin arcára kiülő pánik elárulta,hogy valójában nem az.
Nem tudtam abbahagyni.Csak nevettem a hideg padlón magatehetetlenül.

~JiMin pov.~

YoonGi igazi elmebetegként viselkedett.Szívbe maró volt látni ahogy remegve nevetett, miközben Jin minden erejét használva igyekezett a padlón tartani.
Nem ismertem azt az embert,azt tudtam,hogy hazug,veszélyes és valószínűleg gonosz.De sajnáltam,senki sem érdemli meg,hogy ilyen mélyre csússzon.Előttem feküdt egy tönkre ment emberi élet.
Annak ellenére, hogy valószínűleg semmi sem igaz amit nekem mondott és egy elképesztően veszélyes élet helyzetbe kevert, sajnáltam.Szerettem volna segíteni rajta.

Ez a gondolat menet a valóságban mindössze pár másodperc lehetett,hisz dolgom volt.Nem lett volna időm elmélkedni.
Jin nyugtatós injekcióért küldött le,amit fel is hoztam neki,a kezébe nyomtam.Az orvos gyakorlott mozdulatokkal szabadította fel YoonGi egyik kezét,hogy a kézhajlatában lévő vénájába nyomja a szert.

Nem lehettet könnyű dolga, hisz az ezüst hajú megállás nélkül vergődött,de a tapasztalat SeokJinnak végül sikerült beadni a megnyugvást hozó anyagot.
YoonGi lassabban és egyre nehezebben mozgott.Elhalkult a fülsértő kacaj és szépen fokozatosan álomba merült.
Ezt követően beállt a csend.
YoonGit Jin felfektette az ágyra.

-JiMin,a táskámban vannak szíjjak is.Ide kell kötözni,mert nem beszámítható-tagolta lassan.Én bólintottam és elindultam lefelé.Mostmár nem kell sietni,hisz YoonGi egy darabig biztosan nyugodtan aludni fog,illetve a sokkok miatt amik ma értek,nem is tudnék sokkal gyorsabban haladni.Az adrenalin kezdett elszállni belőlem és megnehezítette hiánya az egész létet.Olyan volt mintha minden lépést egy egyre sűrűsödő masszában kéne megtennem.

Küzdve a lassúsággal haladtam lefelé Jin asztalon heverő táskájáig.
A hatalmas feketebőr táska fém csatjával ismét meggyűlt a bajom,de sikerült kinyitnom és az aljára begyűrve megtaláltam a szíjjakat és az összeset kiemeltem.
Amennyire tudtam siettem fel,de túl fáradt voltam az igazi rohanáshoz.

-Tessék, tudok még segíteni? -kérdeztem átnyújtva a bőr öv szerű eszközt.Jin elvette.

-Fogd meg a másik oldalt és dobd át az ágy alatt-utasított az orvos én pedig bólintva tettem amit kért.Sikerült megkötnünk YoonGit.

-Jin..-sóhajtottam-el tudnád mondani amit te tudsz YoonGiról?-félve tettem fel a kérdésem,nem tudom, hogy készen állok-e az igazságra.

-El,de nem ma.Ez egy mentálisan és fizikailag is megterhelő nap volt, mindkettőnk egészsége érdekében egy kiadós alvást javaslok-befejezi YoonGi lekötését-Az egyikünk itt fog aludni,a másikunk Hobinál.Ha baj van mindenképp kelts fel-adja ki az újabb szakszerű utasításokat Jin.

-Lehetne,hogy én aludjak HoSeoknál?-megvakarom a fejem,kicsit kínos a kérdés, hisz mégis csak az ezüst hajú a párom vagyis abból a sok hazugságból ezt szűrtem le.De mi van,ha ez sem igaz?
Viszont az biztos, hogy nem akarok több kamut kapni, szeretnék Jinnel és Hobival is beszélni,hogy legalább az igazság kivonatát megkaphassam.

-Ahogy akarod-mondja enyhén meglepve a doki.Ezután leindulok,Hobi ideiglenes mini kórházba egy fotelt húzok a nappaliból és a konyhában talált kutyaágy szerű dologból szerzett takaróval betakaróztam."Nem is emlékeztem hogy van kutyánk"jegyeztem meg magamban.Holnap erre is rá fogok kérdezni.
A gondolatok száguldoznak a fejemben,de igyekeztem lecsillapítani őket míg szépen lassan elaludtam a káoszban,ami jelenleg az életem volt.

Sziasztok!
Itt az ígért rész,bocsi,ha jobbra vártatok...
Egyébként csak engem vágott mellkason egy körfűrésszel az új sulis rendszer?
Szerintem leterhelőbb,mint volt,de aztán lehet,hogy csak nálunk.
Na mindegy.
Mennyire van igény arra, hogy folytassam ezt az igénytelenséget?😅😂
Ha van akit szívesen látnátok újra,gondolok itt Taere,Namra,Kookra,szóljatok és megjelennek vagy akár az ő szemszögükből is írok.
Esetleg más szereplőt hoznátok még be?
Bármilyen ilyen jellegű javaslatot örömmel várok!
Puszi, sziasztok ❣️