A laborból kifele menet rögtön Beccába botlottam, mint kiderült nem is olyan véletlenül.

- Victor üzent, hogy minden rendben van - magyarázta. - Szóval ha gondolod kezdhetjük a gyakorlást. Persze nem muszáj rögtön!

- De, igazából kíváncsi vagyok - vágtam rá. - Szívesen kezdenék!

És bele is kezdtem. A hely, ahol edzettünk pár, vagy ép jó pár emelettel felettünk lehetett, és már nem tartozott az otthonunkhoz. Becca elmondta, hogy egy edzőtér, eredetileg publikus, de mivel nem volt túl nagy forgalma, a tulaj bérbe adta nekik, így ott szoktak gyakorolni. Ott volt hely mindenre.

Ezt csak alátámasztani tudom. Hatalmas volt, a nappalinál kétszer-háromszor nagyobb talán, és igazából üres. Nos, igen, a berendezést elő kell hívni. Mivel elsőre némi alap közelharcot, és önvédelmet kéne magamra szednem, Becca hívott pár boxzsákként szolgáló droidot, akiknek szivaccsal bélelt bőr külseje volt, némi egyéb védőburokkal, és rettentő erős, megerősített váza, így nem lehetett őket olyan könnyen szétütni.

Kíváncsi lettem volna, milyen erejű ütéseket tudok produkálni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy még ez sem ilyen egyszerű. Mindennek technikája van. Becca mutatott pár ütést, amit le kellett másolnom. Ez még nem volt nehéz, Katsu azonnal rögzítette nekem a mozdulatokat, és pontosan le tudtam őket másolni, bár az erő és gyorsaság terén persze nem volt tökéletes. Csak ezt csináltuk úgy fél óráig, szóval a fejem megtelt különféle mozdulatokkal. Ezek még mind támadásra szolgáltak, ezzel kezdtük, mivel ez volt az egyszerűbb.

Mikor végre szembe kerültem szegény sanyarú sorú doriddal, szinte már kiéheztem rá, hogy tényleg megüssek valami igazit. Az első pár ütésnél még vitt valami, valami furcsa lelkesedés, ami viccesen gyerekes volt, de a dolog aztán alább hagyott, és a dolog inkább csalódás volt. Az ütéseket megfelelően bevinni nem is volt olyan egyszerű, és közelébe sem értem Becca precíz, kecses ütéseihez. Neki ez valahogy rettentő jól állt. Gyors volt, a mozdulatai pedig jobb szó híján elképesztőek, és a szemembe még szebbé tették.

Egy jó darabig püfölhettem a droidot, jött több is, és felváltva kellett volna bevinne a megfelelő ütéseket, de rengetegszer vétettem el. Pedig ez volt a legegyszerűbb, és még csak védekezni sem védekeztek ugye. Mi lenne igazi ellenfél ellen, aki nem csak védekezne, de vissza is ütne?

Nem is voltam benne biztos, mennyi idő telt el, mire Becca azt mondta:

- Rendben, mára ennyi.

- Ah - sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Csak nem elfáradtál? - mosolyodott el.

- Ennek elvileg nem kéne így lennie, nem? - kérdeztem. - Úgy volt, hogy nem nagyon fáradok, meg aludnom se kell a későbbiekben.

- Még újonc vagy - legyintett. - És el tudsz fáradni, hosszabb, megterhelőbb munkák után mi is el szoktunk. Igaz, hogy nem nagyon kell aludnunk, de néha jót tesz.

- Azt hiszem, igen béna vagyok - tértem rá a teljesítményemre.

- Ez nem olyan vészes - rázta a fejét Becca. - Most csinálod először, ez mindössze az ötödik napod. Szerintem kicsit türelmetlen vagy hozzá, esetleg ezt a fajta harcmódot nem élvezed, és nem ez lesz az, amibe kitűnsz. De még ki tudja. A lényeg, hogy most pihenj kicsit, aztán ha gondolod jöhet a kövi típus, mi meg folytatjuk holnap.

- Rendben - bólintottam rá.

A nappaliban épphogy kiléptem a liftből, Judal máris előttem termet, szinte belemászott az arcomba.

- A kövi én leszek - közölte gonosz mosollyal. Vörös szemei rettentően világítottak. - Van egy órád, addig kapd össze magad. A lövészet nehezebb, mint némi karate bábukkal, még akkor is, ha olyan édesen csinálja az ember mint te. De tudod nem kell félni attól, hogy el is találod őket.

- Huh? - vontam fel a szemöldököm dühösen, de addigra állt is tovább. Azt hiszem abban a pillanatban a vele közös óra enyhén rémisztőnek, és vészesen megpróbáltatónak tűnt.

- Hm, elemébe van - nyugtázta Becca. - Sose tudja elrejteni, ha valami felvillanyozza. Gondolom te is láttad a szemein.

- Kissé világítottak - bólintottam kicsit még bosszúsan, közbe lehuppantam a kanapéra. Victor és Ryuzo nem voltak sehol. - Ez mért van?

- Hát - ráncolta homlokát. - Igazából ez egy remek kérdés. Fogalmam sincs.

Ezután Becca leült nézni valami versenyt, ahol különféle, elképesztő térbeli rajzokat készítettek. Én is néztem vele, nagyon lenyűgöztek, és csak erősítették a vágyam, hogy én is kipróbáljam a dolgot. Egyik kedvenc alkotásom egy fiatal lányé lett, akinek piszkos szőke haja, és enyhén szeplős arca volt. Egy várost elevenített meg felülnézetből, de nem olyan mostanit, hanem valami olyat, ami régen létezhetett. Csodás látkép volt a kezei közül.

Az egy óra szinte el is ment ezzel, bár tény, hogy már nem is éreztem magam olyan fáradtnak. Már nem éreztem az ütéseket a kezembe, és bár a Judalal való közös munka nem tűnt túl egyszerűnek, mikor belegondoltam, hogy fegyvert foghatok a kezembe az kellemes bizsergéssel töltött el. Szinte már ismerős volt az emlék, bár ki tudja. Talán tényleg az volt.

Mikor Judal végül megjelent, csupán egy jókora táskát nyomott a kezembe, és közölte, hogy menjek előre. Megkérdeztem volna, mi van ha nem tudom merre van, de ilyesmit meg se várt. Valahogy megint sietősebb dolga akadt, a szemei pedig még mindig erősen világítottak.

Így egy sóhaj kíséretében inkább csak megindultam, bár azért belepillantottam a táskába. Az számtalan fegyvert, és kis dobozt rejtett magába, amik valószínűleg lőszert tartalmaztak. Nem néztem végig őket, de így is meg tudtam állapítani, hogy jó pár típust találhatok benn. Különböző nagyságúak voltak, néha egész színesek, és formailag és rettentően szerte ágaztak. A dolog kellően izgalmasnak ígérkezett.

Újabb meglepetés fogadott, mikor vissza értem az edzőterembe, ugyanis az teljesen másképp festett. Egy kész lő pálya volt felállítva, a távolba pár kivilágított célponttal. Öt szabályos sor, a méterek mindenhol ki voltak írva, az adott sáv felett világított.

És nem tudom elképzelni, hogy csinálta, de Judal már ott volt, és széles mosollyal fogadott.

- Üdvözletem a lőpályán! - tárta szét karjait. - Add a táskát.

Így tettem, mire ő elég lazán kotorászni kezdett benne. Végül kiszedett úgy négy-öt darabot, mind igen különbözően festettek.

- Nos, azt hiszem mivel tökéletesen tudatlan vagy kénytelen vagyok a legalapabb dolgokat is a szádba rágni - közölte. Én csak fintorogtam. - Szóval, manapság a fegyvereknek két nagyobb fajtája van. A régóta ismert töltényes, és az egész új fajta energia fegyverek. Előbb működésének nagyjából a fejedbe kell lennie, az információk csak az új eszközökről hiányosak.

- Hát, tölteni, és kirepül a golyó - néztem körbe a fejembe. Nem mondom, hogy tökéletes megfogalmazás, de ez a lényeg.

- Tudod minden fegyvernek ez a lényege - röhögött. - Bár igazából tényleg nincs sok különbség. Annyi fontos, hogy az energiások, vagyis lézerfegyvereket nem kell újra tárazni. Ezeket fel kell tölteni, de egy óra folyamatos lövöldözést simán bírnak. Legalábbis a jobb fajták. Viszont alap sebzésük van, ami minden fegyver esetében azonos. Nem nagyon tudják hatásosan erősíteni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy egész aktívan használják a sima, golyós fegyvereket. Ezek kalibere ugye változó, és vannak erősebb darabok, de mind a kezelésük, mind a folytonos újratöltés bonyolultabbá teszi. A rendőrségnek például nem is kell tudnia bánni velük, ami elég szégyen. És még kérdezik mért nem tisztelem őket.

- Mivel fogok kezdeni? - érdeklődtem.

- Lézeressel - vágta rá. - Ne vedd magadra, de annyira bízom benned, hogy ha meghalhatnék egy lövéstől a termet is elhagynám, mikor lősz.

- Úgy tervezed, hogy beállsz a lőtér közepére? - vontam fel a szemöldököm. - Ha nem, akkor nincs probléma.

- Hát - vigyorodott el.

- Seggfej!

- Hé, vigyázz, hogy beszélsz a senseieddel!

- Sensei? - értetlenkedtem.

- Mester - javította magát. - Túl sok animét nézek.

- Az mi? - értetlenkedtem.

Keresési találatok megtekintése: anime.

- Majd ha idősebb leszel talán beavatlak - kacsintott.

- Ha az valami pornó...

- Nocsak, rögtön ilyenek jutnak eszedbe? - nevetett. - Mocskos fantáziád lehet, édesem.

- Mi? Én nem... - vörösödtem el.

- Nyugalom, tudom díjazni az ilyet - vigyorgott, és nem tudtam nem beleborzongani. - Inkább nézzük a fegyvert - nyomott a kezembe egyet. Szerintem kicsit felelőtlenül lazán.

- Szóval ez a lézeres - állapítottam meg. Könnyű volt, nagyon könnyű, szinte már zavaróan. Világos színe szürkés, formája eléggé kerekített. Előre tudtam, hogy nem ez lesz a kedvencem. - Ez így már működő képes is?

- Van egy biztosító - mutatta egy ugyan olyan darabon. - Itt fent, ezt a kis részt húzd hátra. Onnantól kérlek ne tartsd felém, a javítás kellemetlen dolog, és elhiheted, hogy ha akármilyen véletlen folytán is rám lősz, nem csak, hogy új tanár, de új test után is nézhetsz.

- Haha, nagyon vicces - forgattam a szemem.

- Állj be lövéshez - utasított. - Majd kiigazítalak.

Kicsit meglepődtem, hogy így rögtön lőhetek is, de nem panaszkodtam. Beálltam az egyes pályához, kissé oldalasan, lazán, és felemeltem a pisztolyt. Bár könnyű volt, de azért két kézzel fogtam, gondoltam így elsőre jó lesz úgy is, és célra tartottam. Nem voltam benne biztos, jól csinálom-e, de a mozdulatok sokkal ösztönösebben jöttek, mint a harcnál. Ez más volt, természetes, és nagyon élveztem még ezt a semmit is. Mikor elhelyezkedtem, vártam, hogy Judal kiigazítson.

Mögém lépett, egész közel, és nyúlt volna, hogy kiigazítsa a karom, de csak pár tétova mozdulatra futotta. Ahogy kicsit oldalra pillantottam, láttam, hogy végigmér. Egy meglepett kis hang szaladt ki a száján, szinte éreztem, ahogy végigperzseli a fülem. Furcsa érzés volt. Aztán elhátrált.

- Jól álltál be - közölte tétován, és látszott rajta, hogy nagyon meg volt lepve. - Nem gondoltam volna, de ez egy teljesen szabályos beállás, főleg így elsőre.

- Talán mégsem kell félned, hogy véletlenül eltalállak - mosolyodtam el.

- Vagy ha mégis, tudni fogom, hogy direkt volt - nyújtotta ki a nyelvét gyerekesen. - Bár, a célzás egy külön dolog.

- Meglátjuk - vágtam vissza, és különösen magabiztosnak éreztem magam. - Szóval ki van oldva, ha húzom a ravaszt lő, igaz?

- Igen - biccent. - Nem fog rúgni, szinte meg sem érzed a lövést. Nem az ig...

- Nem az igazi - biccentettem, és becéloztam a távolban most felvilágító céltáblám. A vörös fény jelezte, hova kell lőnöm.

Kéri a célzás segítő bekapcsolását?

- Nem - motyogtam. - Megleszek.

Igaza lett, szinte meg sem éreztem, mikor végül kilőttem. Egy nem túl hangos, süvítő hang, és kékes fény kísérte, a becsapódási pont pedig hasonló mód sistergett a piros kis kör majdnem tökéletes közepébe. Életem első lövése volt, és telibe találtam.

- Hát - kezdte Judal, a hangja furcsán csengett. - Azt hiszem megvan, mibe leszel jó. - Aztán elvigyorodott. - Pokoli jó tanár vagyok.