Lekaptam a fejemről a szerkezetet, és dühösen szemeztem vele.

- Nyernem kellett volna. Eltaláltalak! - méltatlankodtam. - És a közbe bekapott lövéseket is túléltem még.

- Nos, igen - biccentett röhögve. - Telibe találtad volna a szívem, de mint mondtam, nincs.

Felhúzta a felsőjét. Teste bal oldala, legalábbis csípőig biztosan, akár egy roboté, sőt még akarja is. Nos, igazából ezt már tudtam, de ez továbbra sem elegendő magyarázat.

- Attól, hogy roboti, még kellene lennie valaminek, ami pótolja, és ami ugyanúgy létfontosságú - vitatkoztam.

- Ha már nincs meg, csak átrendezhetem kicsit nem? Csak hogy ne legyen ilyen nyilvánvaló, az ilyen esetekkor - mutatott rá. Dühösen szemeztem vele. - Látod, az ellenfeled nem mindig lesz kiszámítható, jobb ha készülsz a meglepetésekre.

- Innentől csakis fejre lövök - fintorogtam.

- Ezt tudom támogatni - jelent meg Victor. Az arca csak úgy ragyogott, biztos voltam benne, hogy végignézte. - De azt kell mondjam, minden elvárásom felül múlod. A mesterlövész szerep remekül áll neked, mit szólnál ehhez? Készíthetek neked egy egyedit, és amennyiben velünk maradsz, támogathatod így a csapatot.

- Hát...

- Én támogatom - vont vállat Judal, legnagyobb meglepetésemre. - Jó döntéseket hozott a fegyverhez mérten, és ha nem ismertem volna azt a típust nála is jobban - mutatott a puskára, amivel ellene voltam. - Valószínűleg meghalok, mikor először rám lő. Nem hiszem, hogy azt rajtam kívül sokan képesek lettek volna elkerülni. Meg hát - és itt kiült az arcára az a tipikus gúnyos kifejezés. - A közelharchoz úgy se ért, a legjobb ha megbújik egy sarokba, ahol nem találják meg.

- Judal - csóválta a fejét Victor megrovóan. - A te kard technikáid is lehetne elemezni.

- Pff - fintorgott.

- Szóval akkor kiegyezel a mesterlövész szerep mellett? - kérdezte Victor. - Egyenlőre remekül illik hozzád, ha pedig az érdeklődésed más irányba megy, majd változtatsz.

- Jól hangzik, és egyébként is maradni szeretnék - egyeztem bele, mondjuk úgy, nem túl sok gondolkodás után. - Meg hát - mosolyodtam el. - Még semmit nem élveztem ennyire, mint ma ezt.

Valahogy így lettem hivatalosan is a csapatuk tagja, mint mesterlövész. A címet még nem igazán érdemeltem ki, egy éles bevetésem nem volt, és nem bizonyítottam élesbe, de ezért a címért indultam. Hittem, hogy meg tudom szerezni, és hittem hogy ha valamiben, hát ebbe jó vagyok. Jó leszek.

Tartottunk némi ünneplést, bár inkább csak koccintottunk rá Ryuzo koktéljaival, és utána beszélgettünk. Először egy állítólag igen híres könyvet elemeztek nekem, egy kalandregényt, ami készülésekor sci-finek számított, és remekül ábrázolja a mostani világunk, pedig az alkotó csak tippelni tudott, milyen is lesz majd a jövő. Közölték, hogy kötelező lesz elolvasnom, és innen nem volt megállás, hogy kész listát szedjenek arról össze, mit is kéne megnéznem vagy elolvasnom. Azt hiszem sikeresen betáblázták az elkövetkezendő éveim minden szabadidejét. És nem nagyon volt beleszólásom.

Aztán a dolgok más irányt vettek. Munkára terelődött a szó.

- Hát, igen - sóhajtott Becca. - Még mindig nincs meg.

- A szupergyors bérgyilkos? - érdeklődtem, úgy rémlett már említették.

- Aham - fintorgott. - A mázlista fickó, aki már akkor kilométerekre van attól a helytől, ahova célzok mikor meghúzom a ravaszt.

- Mit lehetne tenni ellene? - vontam fel a szemöldököm.

- El kéne találni - vágta rá Becca. - Nem lehet sok páncélja, lassítaná.

- Hé, mi lenne ha próbára tennénk az új kis mesterlövészünk - vigyorodott el Judal, de az a vigyor nem sok jót sejtetett. - Ha már ilyen jól célzol, találd el.

- De... - lepődtem meg.

- Egy igazi mesterlövész eltalálná - kontrázott. - Én nem vagyok az, de jól célzok mégse tudom. Ha te se - és itt lett a vigyor még hatalmasabb. - Csak egy olcsó utánzatom vagy, szöszi.

- Judal - intett vészjóslóan Victor. - Még bőven nem várhatsz el tőle ilyesmit. Még egy átlagos cyborg kiiktatását is korainak mondanám, nem hogy ezt.

- A fickó csak gyors, ha igazán jó megoldja - vont vállat gonoszan.

- Nincs meg hozzá a kellő tapasztalata - védett újra Victor. Ryuzo csak ült, figyelt, nem úgy látszott, mint aki bele akar szólni, Becca meg csak a fejét csóválta. - Egy ilyesmihez nem elég a tehetség.

- Megcsinálom. - Azt hiszem, a kijelentés engem lepett meg leginkább. - Megcsinálom - ismételtem. - Talán nem sikerül, de mindenképp meg akarom próbálni.

- Biztos vagy benne? - kérdezte Victor. - Senki nem fog kevesebbnek gondolni, nem kell hallgatnod Judalra.

- Ez így van - mosolygott bíztatóan Becca is.

- Nem baj - sóhajtottam. - Legalább meg akarom próbálni. - Én úgy érzem képes vagyok rá, ha nem, legalább megtapasztalom a határaim.

- Ahogy gondolod - csóválta fejét beletörődve a professzor. - Akkor lehetőleg holnapra elkészítem neked a személyre szabott fegyvered, és így ha újra felbukkan a férfi részt vehetsz a megállítására indított küldetésen.

- Meglátjuk, szöszi - kacsintott Judal.

- Meg bizony - mosolyodtam el.

Azt kell mondjam izgultam, rettenetesen izgultam. Lehet, hogy csak a szám járt, és élesben nem fogok tudni semmit. Vagy egyszerűen elvétem, hiszem, ahogy mondták, bőven nem tudom mire is vállalkoztam.

Persze ezek már csak másnap reggel jutottak eszembe, mert tegnap, mikor olyan lelkesem vetettem bele magam a dologba, az aggodalmak még elkerültek. De jó is volt. Viszont egy nem túl sok alvással töltött éjszaka bőven adott időt arra, hogy kellően átgondoljam a dolgokat. Azt hiszem, jócskán felhúztam magam Judalon, bár ez akkor még nem is tudatosult igazán, és valószínűleg igencsak innen eredt az elszántságom. Hogy én mennyivel boldogabb voltam azelőtt, hogy egyáltalán lett volna önérzetem.

Nagyjából egész délelőtt a szobámba tartózkodtam, és csak böngésztem az "ezt nézd meg" listán, bár igazából egyet sem kezdtem el. Néhányba bele néztem, de elsőre elég idegennek éreztem őket, így inkább úgy döntöttem ennek még adok egy kis időt. Végül nem sokkal dél előtt lefáradtam a nappaliba. Persze Judal volt az első, akibe botlottam.

- Nocsak, csak nem felébredtél, Csipkerózsika? - köszöntött.

- Az mi? - értetlenkedtem, mire az arcáról leolvadt a mosoly, és grimaszba torzult.

- Pff, remélem rohamosan művelődsz, mert ha nem fogod érteni a hasonlataim, hogy fogok jókat szórakozni az arcodon, amit vágnál tőle?

- Szóval inkább nem is akarom tudni - szűrtem le.

- Ah, Kai - került elő Victor, és igazán boldognak tűnt. - Képzeld, elkészült a fegyvered!

- Tessék? - lepődtem meg. - Máris?

- Hát, tegnap már igazán nem bírtam mára halasztani - magyarázta. - Egyszerűen muszáj voltam neki kezdeni, hiszen minden alapanyagom megvolt már. Aztán meg nem tudtam ott hagyni félkészen, így reggelre be is fejeztem.

- Nem kellett volna ezen törnöd egész éjjel - tiltakoztam.

- Ugyan, mint mondtam, egyszerűen nem tudtam otthagyni - legyintett. - Remélem, nem okoz majd csalódást, én személy szerint már beleszerettem helyetted is.

- Akkor nekem is biztos tetszeni fog - biztosítottam, és a szívem csak úgy kalapált. Nem is mertem remélni, hogy máris megkapom, és tessék, itt van. Öhm... - Hol is van?

- Nálam - intett halványan mosolyogva Ryuzo. És valóban a kezében egy félig becsomagolt valami. Nagy volt, oh, de még milyen gyönyörűen hosszú volt.

Ránézésre könnyűnek tűnt, szóval a vele való helyzetváltoztatás nem lesz kihívás. A fegyver hosszú csövű, szürkés-fehér mázzal, és természetesen messzelátóval. Úgy vettem magamhoz, mint mikor egy kisgyerek végre megkapj a legszebb karácsonyi ajándékot a világon.

Tényleg könnyű volt, és tökéletesen illet a kezembe, szinte lerítt róla, hogy oda tervezték.

- Van egy-két különlegessége is - kezdett bele Victor, aki láthatóan teljesen megvolt elégedve a reakciómmal. - Kaliber tekintetében rendkívül alkalmazkodó, többféle használatára is képes beállítástól függően. Emellett szétszerelhető, elég könnyedén, és kézifegyverré alakítható, ami azonban lézeres működésű. Ez a része inkább egérútként funkcionál, szóval nem akartam külön lestrapálni, és a lézeres mellett döntöttem. Van még valami. Elsütni csak és kizárólag te vagy képes, hála a rendszerfelismerésének. Ez csak téged fogad el, és nincs újra írás. Csak a tiéd lesz, ha pedig már nem használod más akkor sem lesz képes. Megfelel?

- Tökéletes - vágtam rá.

És nem túloztam, az volt, egyszerűen pontosan az volt, amire úgy éreztem szükségem van. Csak a kezembe kellett tartanom, és máris éreztem, hogy nő az önbizalmam. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ezzel a kicsikével le fogom tudni szedni a fickót. Eltalálom. El tudom találni.

Talán nem meglepő, hogy ezután az utam egyenesen az edzőterembe vezetett, hogy kipróbálhassam. Victor velem tartott, csak, hogy lássa minden rendben megy-e.

Fegyver azonosítás.

Fegyver azonosítva.

A szemem elé helyeztem.

Használat engedélyezve.

Az ujjaim ravaszra siklottak.

Kioldva.

Amikor először sütöttem el, az valami olyan érzés volt, amit nem igazán tudok leírni. Valami nagyon teljes dolog volt, és a fejembe csak az visszhangzott, hazaértem, otthon vagyok. Egyszerűen minden csak egy jel volt, hogy jó úton haladok.

Elég sok időt, órákat tölthettem ott, ami alatt a fegyver mindkét alakját kellően kiélvezhettem. Apró darabokra lőttem mindent, aztán azokat az apró darabokat is még apróbbá. Egyszerűen nem bírtam betelni a fegyver pontosságával.

- Hé, szöszi - térített magamhoz valaki. Persze, ki lett volna.

- Nem tudom említettem-e, de ne hívj így - fintorogtam.

- Említetted - biztosított. - Na, gondolom élvezed az új játékod.

- Egy álom - bólintottam elégedetten.

- Akkor mit szólnál hozzá - és itt egész közel lépett hozzám. A szemei újfent fénylettek, és olyan közel álltam, hogy tisztán láttam a vékony, vörös fénycsíkot, ami lassan kígyózott felfelé belőlük. A közelsége valahogy nagyon furcsa volt, nem tudtam eldönteni, hogy kényelmetlenül érzem magam, feszélyez, vagy esetleg valami teljesen más érzést kelt bennem a dolog. - Ha végre élesbe is bizonyítanál?

- Amikor csak akarod - válaszoltam nyugodtan, magabiztosan az arcába.

- Remek - vigyorodott el. - Itt az alkalom! - mondta, és egy pohárnyi luxot dobott a kezembe kis üvegbe.

- Huh? - értetlenkedtem.

- Jelentették, hogy az emberünket páran látták a ma este tartandó város felügyelő beszéde körül. Vagy legalábbis elég valószínű, hogy tiszteletét teszi, a miniszter bele illene a sorba - magyarázta. - Amit adtam idd meg. Egy kicsit erősebb a szokásosnál, jót tesz küldetések előtt.

- Rendben - bólintottam, bár kicsit lassan.

- Öt perc, és legyél a nappaliba. Addigra szedj össze valami fegyvertartót, töltényeket, és kerítsd elő az álcád. Ha nem megy egyből, hát készülj fel, mert a páncélod is aktiválnod kell. Küldetés van, szöszi.