- Az italok – pakolt akkor le elém három színes poharat Ryuzo. – Az egyik nagyon lightos, majd egy közepesen és egy eléggé alkoholos.

Végigmértem őket. Az első pohár karcsú szárú, alul szinte átlátszó, felfelé kékülő folyadékkal. Ezzel kezdtem. Nem tudtam milyen ízre számítsak, és még ha számítottam is volna bármire, akkor se jött volna be. Az íze akár a külseje, elsőre semmi, aztán valami könnyed, édeskés dolog. Nem lesz a kedvencem.

- Azt hiszem ez a lightos – közöltem. – Szerintem inkább nézzük a másik végletet.

- Látod Victor, a te hibád, hogy alkoholisták vagyunk – közölte Judal. – Ő is az lesz.

- Talán ahhoz is van köze, hogy az első dolgotok ezt kínálni neki – vágott vissza. – Még ételt sem evett, de máris alkoholt kap.

- Ez a legjobb – vont vállat Becca. – Mi csak a legjobbat kínáljuk.

Elmosolyodtam, és inkább csak nyúltam a másik szélen lévőért. Az whiskys pohárba volt, és vöröses színben pompázott, tetején némi jéggel. Még csak a számhoz emeltem, de máris megcsapott valami tömény, émelyítő szag. Az alkoholé, ami meglepően ismerős volt. Az íze is nagyjából kimerült ennyiben, tömény, kábító.

Figyelmeztetés: magas szintű alkohol tartalom.

- Én is érzem - morogtam magamba. Ez a cucc idegesítő tud lenni.

- Na, érzed, hogy a tömény alkohol megváltja a tested? - érdeklődött Judal.

- Őszintén szólva nem - fintorogtam, és félre toltam. - Jobb, mint az első, de közel sem vagyok olyan alkoholista, hogy élvezzem is ezt.

- Hah! - villanyozódott fel Victor. - Nem én gyártok alkoholistákat!

Felhajtottam a középsőt is, és igen, az volt a nyerő. Kissé citromos, kellemesen alkoholos. Pont megfelelő.

- Szóval a közép út - biccentett Ryuzo. - Van pár remek ilyen keverékem, és ezek itt sosem kíváncsiak, csak azokra amiknek az alkohol tartalma több mint ötven, szóval végre egy kis felüdülés.

- Szívesen megkóstolom őket - biccentettem, de most már vissza akartam térni a Victorral való beszélgetésre. - Szóval, haldokoltunk, vagy meghaltunk, és visszahoztál, új életet adtál. De, mégis mit csináltok? Mit lehet csinálni? Milyen szabályok vannak?

- Nos, gondolom megérted, hogy az új technológiák sok kaput megnyitottak, de szerény véleméyem szerint akkor sem értünk el túl sok forradalmit - fintorgott Victor. - Persze, az átlag várható élettartam igencsak megnőtt, és a kényelem a végletekig elnyúl, de vannak problémák. Az egyik legsúlyosabb a robotizáció, ami hát... tényleg nehéz kérdés. Az emberi test túl törékeny, és mi képesek vagyunk alkotni valami erősebbet - itt ránk mutatott. - De vajon, ha minden különösebb ok nélkül alkalmazzuk, az mennyire helyes? Nem veszítünk emberséget? Nem haladunk-e egyenesen egy ember mentes, robotizált világ felé? Nos, minden bizonnyal igen, és ez rengeteg embert megfélemlít, így a cyborg dolgok is épphogy csak nem illegálisak. Hogy újfent tisztázzam a véleményem... Az emberiség lecserélődése a természetes, és szükséges folyamat.

- Szóval a prof kicsit zakkant - sóhajtott Judal.

- Gondolj bele, ti is mennyivel erősebbek vagytok egy átlagosabb embernél - mutatott rá Victor. - Mért tagadnád meg ezt mindenkitől? Más emberek mért ne részesülhetnének ebből?

- Van pár nehéz kérdésünk, szóval üdv a való világba - csóválta fejét Becca. - Majd idővel meglesz a saját véleményed a dolgokról, nyugi.

- Rendben, és mit csináltok? Van valami... munkátok, nem?

- Oh, újabb vicces téma - kuncogott Judal.

- Újabb kitérővel rá is térek - ígérte Victor. - Először megemlíteném, miféle rendszerek vannak mostanság. Mivel a világképed nulla, ez hasznos lehet. A legnagyobb átalakulást azt hiszem a hely hiány okozta, mivel jócskán túlnőttünk ezen a bolygón. Volt némi tengerszint emelkedésünk, a levegő nem lett a legtisztább, szóval most burkokban élünk. A világon öt óriás város van, és minden, ami ezeken kívül található, az szinte élhetetlen vidék. Érdekesség, hogy a helyhiány szintezett városokkal oldották meg, ami bár tényleg igazán leleményes, de igen igazságtalan is azokkal szembe akik legalulra kerültek. Ők sosem látnak napfényt, pedig az nem ritka mostanság.

- Leegyszerűsítve három szint - vette át a szót Becca mert, látta, hogy Victor sose végezne. - Legalsó a nyomor, középső az átlag réteg, felső a tízezer, akik megszűrt napsütésben élvezhetik a világ maradékát. Mi középen vagyunk.

Világkép adatok mentve. Kívánja további adatok keresését?

Adat keresés megtagadva.

- Egyébként nem mutatunk neki egy látképet? - érdeklődött Ryuzo.

- Korai lenne - intette le Victor. - Van időnk, ne siessünk.

- Ahogy gondolod.

Kár, gondoltam magamba. Látni akartam, a várost a város fölött és alatt. Vajon, hogy lehetséges ez? Hogy utaznak? Milyen járművek vannak? Túl sok kérdésem volt.

- Visszatérve, minden városnak van egy szenátusa. Hét ember, akik döntenek és kormányoznak. A rendszer nem túl bonyolult - ismertette Victor. - A munkák... Hát...

- Nem vagyunk túl jó fiúk - vigyorodott el Judal. Furcsa mosolya volt. - Mi vagyunk azok, akikkel elvégeztetik a piszkos munkát. Van rendőrség, biztonságiak, akiknek dolga a rend fenntartása, de ugye a törvény mindig is csak korlátozott mindenkit. Nem érnek el mindenhova, és ilyenkor felfogadnak minket, és mi tesszük, amit kell. Ne legyenek édes álmaid arról, hogy jófiúk vagyunk.

- Felfogtam. - Nem hiszem, hogy nagyon másra számítottam. Lehet nincs sok tapasztalatom, de az a páncél bennem nem az esések ellen van. - Hogy jött a kapcsolatotok? Mi alapján bíznak meg titeket?

- Érdekes, hogy pont ezek a kérdések jutnak eszedbe - ráncolta homlokát a professzor, de vidámnak tűnt.

- Ez Victor miatt van - adott választ Becca. - Ő az egyes szinten nevelkedett, igen kiemelkedő koponya volt, és persze erre ki ne figyelne fel. A Monach a leghíresebb egyetem, és persze ő bekerült. Rontotta a levegőt pár évig, aztán, mivel a kísérletei, és a kutatási irányai nagyon megosztóak voltak, kirúgták. Így került a második emeletre.

További információkért: Monach.

- Kedves kis történet - csóváltam a fejem.

- Hát igen, de az én hibám - vont vállat a professzor. - Túlságosan feszegettem a határokat.

- De mindezek ellenére a neve nem merült feledésbe, és mikor a Tanács megtudta mivel üti el az időt, inkább úgy határozott maga mellé állítja, és munkával látta el. Vagyis minket - fejezte be Becca. - Egyfajta fejvadászok vagyunk.

- Ha itt maradnék, nekem is ezt kellene csinálnom, igaz? - kérdeztem elmélázva.

- Igen, valószínűleg elvárnánk - biccentett Victor. - Persze nem azonnal. És nyugodtan dönthetsz úgy is, hogy távozol, és új életet kezdesz magadban. Nem te lennél az első, ha ez segít. És akkor sem dobnánk ki rögtön, természetesen segítenénk, és csak akkor engednélek utadra ha tudnám, hogy mostantól boldogulsz.

- Baj lenne, ha nem döntenék azonnal?

- Inkább támogatnám - rázta a fejét Victor.

- Értem - biccentettem. - És...

- Hm?

- Mivel kéne táplálkoznom? Mire van szükségem? - szinte hülyének éreztem magam a kérdés miatt, hiszen olyan alapvető dologról volt szó, mégis fogalmam se volt a dologról.

- Jaj, persze - nevette el magát Victor. - Gondolom erre szükséged lehet. Nos, emberi élelemre igazából nincs szükséged. Vagyis ehetsz, de a szervezeted most olyan erős, hogy teljesen lebontja, és szó szerint nem hagy belőle semmit. Nincs anyagcseréd. A szervezeted működése eléggé robotizált, így ennek megfelelő üzemanyagra van szükséged. Az anyag neve lux, egyfajta folyékony oxigén, némi átalakítással. Könnyen kapható bárhol, rengeteg mindenhez felhasználják, és kicsit lejjebb vannak kimondottan erre specializálódott bárok. A cyborg technológia ezzel működik a legbiztonságosabban, bár eleinte nem volt túl kompatibilis. Három, négy naponta bőven elég inni, majd holnap kapsz egy keveset.

Kéri Lux bárok felkeresését térképen? Amennyiben igen, kérem aktiválja először a Térképet.

Figyelmen kívül hagytam.

- Ritka borzalmas íze van nyersen, szóval könyörögd ki, hogy egy ízesítettet adjon - fintorgott Judal. - Vagy kapcsold ki az ízérzékelésed. Mindkettő jó megoldás.

- De ehetek rendes ételeket is csak nincs haszna? - pontosítottam.

- Pontosan - bólintott Victor. - Sok információ egyszerre, nem igaz?

- Eléggé - sóhajtottam.

- Semmi baj, nyugodtan pihenj, mára szerintem ennyi elég is volt - biztosított. - A rendszerednek rengeteg mindent kell feldolgoznia, ahogy neked is. Álmos is lehetsz, bár az idő múltával ez csökkenni fog.

- Oh, milyen édesek az újszülöttek - kuncogott Judal. - Aludniuk kell!

- Fogd be, seggfej - forgatta szemeit Becca. - Te szimplán kiütődtél. Meg három napig menni se tudtál rendesen.

- Ch, minden szórakozásom elrontod!

Végig néztem rajtuk, és nem tudtam mit mondani, csak elköszöntem. Nem voltam álmos, vagy ilyesmi, de gondoltam, majd az leszek. Most úgy sem bírnám túl sokáig a közelükbe, és nem mintha nem lettek volna szimpatikusak, vagy ilyesmi, de minden mozdulatuk, amit mondtak, feldolgozandó dolog volt, és külön erőt kellett fordítanom csak erre. De ők mind olyan... őszintén tökéletlenek voltak, és biztosra vettem, hogy ez nem túl gyakori. Valahol belül nagyon megleptek, de nem voltak ésszerű okaim mért.

Beszálltam a liftbe, és elképzeltem, hogy végigdőlök az ágyon. Ezzel volt egy probléma. Nem emlékeztem, hogy néz ki.

- Mért nem emlékszem a szobára? - hitetlenkedtem.

Információkérés. Eredmény: Nem volt a kész a memória rögzítése.

- De akkor már kész, ugye? Ezeket nem akarom elfelejteni.

Memória rögzítése stabil.

- Remek - sóhajtottam, és beléptem szegény, elfeledett szobámba. Rögtön az ágyat kerestem, és tényleg létezett. Sötétkék volt, vékony, de puha, fehér béléssel, és azt hiszem a levegőbe lebegett. Volt íróasztalom is, ívelt, átlátszó, rajta pár nem túl feltűnő szerkezettel. Oldalt kis fülke, egy szekrény- öltöző, egy kikapcsolt holovetítő a falon. A falak sötétek, néhol kékes fény sínylette át. A padló, na az szédítő volt, mintha a semmibe álltam volna.

Állítható padló. Kíván változtatni?

- Még szép - nyögtem, és lehuppantam az ágyra. Tényleg kényelmes volt. - Olyan halacskásra tudod? Tengerfenék, vagy mi. Az lent, a kanapéba is olyan édes volt.

Padló állítva.

- Sokkal jobb - méláztam el az apró, és néhol nem is olyan apró teremtményeken. Egy sokkal nagyobb, szürkés hal úszott el a lábam mellett. Cápa - hirdette egy apró felirat mellette. - Mond csak, te tényleg csak egy hang vagy a fejembe? - intéztem egy kérdést a MI-mhez.

Szerep lekérés: Rendszergazda.

- Na jó, figyelj, ez így kiborító. Elnevezlek, és beszéljünk úgy mint személy és személy. Az tuti egyszerűbb lesz - döntöttem.

Kérés feldolgozás. Értettem.

- Remek - derültem fel. - Akkor Katsunak hívlak, oké? Te vagy Katsu.

Név mentve: Katsu.

- Akkor örvendek Katsu - dőltem el az ágyon. - Nem tudom honnan a név, de olyan női hangod van, ez a név meg valamiért olyan nőinek és kedvesnek tűnt nekem.

Örvendek, Mr. Kairos.

- Csak Kai, oké? Csak Kai.