Ma kezdek az új munkahelyemen, méghozzá egy óvodában. Életem legszebb pillanata az volt, amikor megtudtam, hogy csodával határos módon felvettek. Mindig is óvónő akartam lenni! Egyszerűen imádom a gyerekeket. És még fizetést is kapok érte, hogy egész nap ilyen kis cukorzsákokkal játszódjak? Szinte el sem tudom hinni.
    Már felöltözve leültem a fésülködő asztalomhoz, az egyetlen bútorhoz, amit kipakoltam az ágyon és az edényeken kívül. A hajamat először alaposan kifésültem, aztán kontyba kötöttem, elől kihagyva két apró tincset.
Ezen az asztalon tartottam a sminkeimet is, így annak is nekikezdtem. Csak egy halvány pírt vittem fel az arcomra, egy kis szempillaspirállal egyetemben.
Amikor késznek nyilvánítottam magam, felvettem a kabátom, felhúztam a balerinacipőm és a vállamra tettem a kistáskám, amibe már előzőleg beleraktam a pénztárcám és egy csomag zsebkendőt.
    Elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre a nővérem állt ott, kezét éppen kopogásra emelve.
- Szia, Min'. Bocsi, de most sietnem kell! - köszöntem neki és el akartam lépni mellette, de ő megállított.
- Jess'... - szólalt meg bizonytalanul.
- Tessék? - kérdeztem már egy kissé idegesen, attól félve, hogy már első nap elkések.
- Beszélnünk kéne... - motyogta halkan, a padlót pásztázva.
- Bocsi, de most tényleg sietek. Majd megbeszéljük, mikor hazajöttem, jó? - lapogattam meg a vállát, és egy utolsó ,,Sziá''-t odadobva lesiettem a lépcsőn. Szinte éreztem, ahogy utánam néz.
     Az óvoda felé vezetőutat pontosan harmincnégy perc alatt tettem meg, tempósan sétálva. Ha szaladtam volna, csak húsz percet vett volna fel, de nem akartam leizzadni.
     Amikor beértem, pont időben voltam, így csak igazítottam egyet a kontyomon és kutatni kezdtem az igazgatói iroda után.
Két folyosón haladtam végig, míg azon töprengtem, hogy miért kell ekkora épület egy egyszerű óvodának. De amikor megláttam a széles, szegélyén enyhén díszített ajtót, amin az ,,Igazgatói iroda'' felirat állt, egyszeriben kiröppent a fejemből ez a kérdés, és csak arra tudtam gondolni, hogy mindenképp jó benyomást kell tennem a főnököm előtt.
Kopogtam az ajtón, majd miután hallottam egy halk 'szabad'-ot, benyitottam.
- Jó napot, igazgató úr!
- Oh. - nézett fel az éppen rendezett lapok közül. - Jó reggelt. Te vagy az új alkalmazottunk, igaz?
- Igen. - próbáltam határozottnak tűnni, de a hangomon szerintem átüthetett a lámpaláz, mert erre kedvesen elmosolyodott és ezt mondta:
- Nem kell izgulnod. Biztos vagyok benne, hogy jól végzed majd a munkád!
   Ettől elméletileg meg kellett volna nyugodnom, de tudta nélkül csak annyit ért el, hogy a szívem már egy teljesen más okból dobogott hevesen.
- Ön túl kedves. - nyögtem ki elpirult arccal.
- Ugyan. Tegezz nyugodtan! - mondta, aztán elővett egy papírt az asztalán álló kupacból.
- Lássuk csak... - szólalt meg, miközben átfutotta a lapon lévő írást. - A neved Jessica, igaz?
   A ténytől, hogy azonnal a keresztnevem használta, még jobban elpirultam.
- Én Andrew Collins* vagyok. De nyugodtan szólíts Andrew-nak. - állt fel az asztala mellől, és elindult az ajtó felé.
- Gyere, Jessica, körbevezetlek.

Sziasztok!
Annyi idő után végre
itt a második rész!
Remélem, azért még nem gyűlöltök
a kihagyás miatt.
Pussz❤
🌹Akai-chan

*ejtsd Endrúh