Hunyorogva nyitottam ki a szemem. Ahogy körbe néztem a helyiségben, ahol egy ágyon feküdtem, felismertem Tekla szobáját. Megpróbáltam felülni, ám a fejembe erős fájdalom nyilallt. Ez eszembe juttatta a tegnapi történéseket, érzelmeim tengerét Roland iránt, a forrónál is forróbb csókunkat, ami a valaha volt legérzelmesebb csók volt, amit átélhettem. Emellett mintha az eddigi csókjaim csak apró puszik lettek volna.

Aztán eszembe jutott az ütés is. Igen, valaki fejbevágott! De mivel és hogyan? És legfőképpen: ki??

Kikerestem Roland számát a névjegyeim közül, de még mielőtt felhívhattam volna, Tekla nyitott be a szobába.

- Csajszi! – ült le az ágy szélére. – Hogy érzed magad?

- Picit éhes vagyok – mondtam tűnődve. – Hány óra van?

- Tíz.

- Ohh. Tekla, mi történt tegnap? – kérdeztem félve.

- Nem ez a legjobb alkalom arra, hogy elmeséljem – mondta határozottan. – Pihengess, hozok valamit neked enni!

- Igenis, anyu – hajtottam le a fejem nevetve, mint amikor egy óvodás valami rosszaságot csinált, és bűntudatosan néz az anyukájára.

Amíg Tekla nem jött vissza, csekkoltam a telóm, hátha valaki írt. Mivel semmi izgalmas nem történt ott, hamarosan le is zártam a készüléket. Úgy döntöttem, nem hívom még fel Rolandot, előbb megvárom Tekla beszámolóját a történtekről. Ekkor még csak nem is sejtettem, hogy ez a lehető legjobb döntés, amit csak hozhatok.

- Friss kakaós csiga, amit anya sütött reggel és tejeskávé úgy, ahogy szereted – hozta be egy tálcán a barátnőm az ételeket.

- Jajj, köszönöm – pillantottam rá hálásan. Mennyei kakaós csiga illat lengte be a szobát. – Na de mesélj, mi történt? – tértem a lényegre.

- Lehet, hogy nem tőlem kéne ezt megtudnod... - mondta bizonytalanul.

- Tekla – néztem rá teli szájjal. – Miről van szó?

- Rendben, elmesélem, csak kérlek, ne akadj ki.

- Miért akadnék ki?

- Mert... - gondolkodott el – Akitől az ütést kaptad és aminek nyomát még most is biztosan érzed, az nem más volt, mint Roland exe.

- Hogy mi?! – köptem ki a falatot, ami épp a számban volt.

- Mondtam, hogy ne akadj ki!

- Nem akadtam ki! Miért ütött le?

- Jó kérdés – gondolkodott a válaszon a barátnőm. – Na, szedjük össze, mi történt – mondta, én pedig bólintottam.

- Karaokéztunk – kezdtem.

- Aztán Roland és Petra karaokézott – folytatta.

- Tényleg, Petrával mi volt? – jutott eszembe.

- Féltékenységi rohamot kapott, ahogy meglátott titeket smárolni Rolanddal, és visítva dőlt bele egy kanapéba, aztán egyszer csak hazament arra hivatkozva, hogy szar a buli.

- Az komoly – próbáltam elrejteni a mosolyomat, de persze nem sikerült.

- Máté megpróbált utána rohanni, de Petra elvileg nagyon csúnyán kiosztotta szegényt a semmiért, azután pedig ő sem jött már vissza, így ketten maradtunk Bercivel, hogy várjuk, mikor ébredsz már fel. De nem akartál feleszmélni, így elhoztunk ide.

- Miért nem haza vittetek? Apa nem volt ott? – értetlenkedtem.

- Nem, ő akkor elment valamit elintézni, és csak Pisti volt a pultnál, haza pedig azért nem akartunk vinni, mert nem akartunk megijeszteni az állapotoddal senkit sem. Mi tudtuk, hogy nincs nagy bajod, nem akartuk, hogy bárki feleslegesen aggódjon érted.

- És az, hogy eltűntem az éjszakára? Az nem aggasztó apáéknak??

- Nyugi már, szóltunk Veronkának, hogy nálam alszol, szóval tudnak róla.

- Ohh – értettem meg. – Na de akkor hogyan is kerültem én ilyen állapotba? – mutattam végig magamon.

- Hát... Én kíváncsiságból utánatok mentem a kertbe, és csak mikor a bejárathoz értem vettem észre, hogy Berci, Máté és még Petra is követtek. Így négyesben lestünk titeket míg nem...

- Mígnem megcsókolt – fejeztem be.

- Így van. Bár ne tette volna...

- Micsoda? – vontam fel a szemöldököm. – Tekla, őszintén, ez volt a legjobb csókom egész életemben, tele volt érzelmekkel és basszus, szerintem egy hét után beleszerettem ebbe a srácba!

- Nem kellett volna.

- De miért? – nem értettem. Mit akar ezzel mondani Tekla? Értetlenül bámultam rá választ várva.

- Miközben ti smároltatok, úgy kellett tartanunk Petrát, nehogy közbeavatkozzon – kezdte a barátnőm, majd törökülésbe helyezkedett. – El voltam foglalva azzal, hogy az a csaj nehogy megrohamozzon titeket, így csak mikor Berci böködni kezdett néztem oda megint, és amit akkor láttam, az őszintén szólva, nagyon durva volt.

- Mi volt? – féltem előre a választól.

- Hát... Valami picsa állt mögötted, de nem túlzok, ilyen ribancöltözékben volt és valami botot vagy nem tudom mit szorongatott, mint aki fejbe akar vágni. Ti pedig mit sem sejtve ott csókolóztatok teljes lelki nyugalommal!

- Ó te jó ég – rökönyödtem meg.

- Mi Bercivel és Mátéval oda akartunk rohanni, hogy leállítsuk a csajt, de már késő volt.

- Leütött?

- Le.

- Hát baszki – röhögtem fel. – Csak én lehetek akkora szerencsétlen, hogy végre mikor megcsókol az, akitől ezt már igazából napok óta vártam, jön az exe és fejbevág valamivel!

- Hát igen, érdekes történet – értett egyet a barátnőm.

- Mi lett utána?

- Odarohantunk, hogy segítsünk neked, erre az a picsa ordítozni kezdett Rolanddal, de nagyon durván. Mi kértük Rolandot, hogy segítsen már nekünk, hogy fel tudjunk emelni téged, de...

- De mi??

- Otthagyott.

- Hogy mi?

- Az a picsa konkrétan elráncigálta onnan és ő minden ellenkezés nélkül követte!

- Miért van az, hogy ez a srác folyton minden csajnak hagyja, hogy csak úgy ráncigálják őt mindenfelé? – tűnődtem el.

- Mi?

- Semmi, semmi. Folytasd! – kértem.

- Szóval felraktunk téged egy kanapéra, aztán onnantól tudod a történetet.

- Igen, elhoztatok ide, miután nem ébredtem ott fel. És Rolandékat többet nem is láttátok?

- Nem – lépett be hirtelen a szobába Berci.

- Várjunk, Berci? Te mit keresel itt? – rökönyödtem meg, ma már vagy huszadszorra húsz perc leforgása alatt.

- Én hoztalak el, szívesen.

- Egyedül nem bírtalak volna el – szabadkozott Tekla.

- És ezért itt is aludtál?

- Elég késő volt már, úgyhogy igen – mondta váll rándítva Berci, és kiment az ajtón.

- Mi a franc? – kérdeztem a barátnőmtől.

- Ne kérdezd! – emelte fel két kezét nevetve, majd felállt. – Gyere, szedd össze magad hamar, tudom hogyan deríthetjük ki, hogy mit akar ez a picsa ex!

- Hogyan? – kérdeztem, miközben kikászálódtam az ágyból.

- Kicsit utána nyomoztam, nagyon szívesen – vigyorgott. – Kirakta nemrég instára, hogy épp Rolanddal fánkoznak valami puccos helyen.

- Odamegyünk?

- Még szép!

- És ha észrevesznek?

- Akkor megverjük őket – mondta magabiztosan, és ő is kiment az ajtón Berci után, hogy nyugodtan átöltözhessek a tegnapi ruhámból valami kényelmesebbe. De tényleg, mit keres itt Berci?

Miután elkészültem (Tekla ruhatárából vettem kölcsön pár tetszetős darabot), Berci kíséretével elindultunk a puccos fánkozó felé. Odaérve szinte rögtön meg is láttuk az ablak üvegén keresztül Rolandot és azt a csajt, aki leütött engem tegnap este. De azzal ellentétben, hogy azt vártam, hogy a csaj majd nyomulni fog Rolandra, ő viszont nem fogja akarni, nagyon nem ehhez hasonlított a látvány, ami ekkor a szemünk elé tárult. De hát, mit is vártam?

Rolandnak konkrétan az ölében ült a csaj, aki tényleg ribancos öltözékben volt, és nem úgy néztek ki, mint akik egyáltalán nem élveznék egymás társaságát. Hirtelen ötlettől vezérelve szóltam oda Bercinek:

- Kérem a kabátod!

- Micsoda?

- Add oda a kabátod és a sapkád, szükségem van rájuk! – kértem. – Roland módszereivel fogok játszani.

- Ez a beszéd, csajszi! – lökött oldalba derűsen Tekla.

- Mi? Biztos, hogy nem adom oda a kabátom! És akkor én miben leszek? – értetlenkedett Berci.

- Ebben – nyújtottam oda neki az én rózsaszín kabátomat, amit idő közben lefejtettem magamról.

- Na én ezt biztosan nem veszem fel! – ellenkezett.

- Pedig muszáj lesz – jelentettem ki, és nemleges választ nem tűrő arckifejezéssel bámultam rá. Végül nagy nehezen sikerült rávennünk drága barátnőmmel, hogy adja kölcsön a kabátját és a sapiját, így pár perccel később egy fekete kabátba bugyolálva magam és egy fekete sapkát a szemembe húzva pont annyira, hogy még azért kilássak léptem be a fánkozó ajtaján és ültem le a gerlicepárral pontosan szemben. A csaj cseppnyi figyelmet sem fordított rám, viszont Roland rögtön észrevett és rosszallóan pillantott felém.

Pár percig csak üldögéltem és várakoztam, hogy történjen már végre valami, így az ablakon nézelődtem kifelé. Láttam, ahogy a járdán állva Berci pompázik rózsaszín kabátomban valamiről nagyon magyarázva Teklának, aki viszont csak röhögve veregeti meg olykor-olykor barátunk vállát. Ahogy elnéztem őket, valahogy elfogott egy érzés, miszerint Berci nem véletlenül aludt ott a barátnőmnél tegnap. Ám még mielőtt ezt a gondolatmenetet tovább vihettem volna, szemem sarkából megpillantottam, ahogy az a ribanc kikászálódik Roland öléből és a mosdók felé indul.

Felpattantam, és azon nyomban ott is termettem a srác előtt, aki tegnap még édesen dobogtatta meg a szívem, ma viszont már csak dühre volt képes kényszeríteni.

- Mi a fene folyik itt? – kérdeztem tőle mindenfajta köszönés nélkül.

- Neked is szia – forgatta meg a szemét. – Tudod, van egy fogadásunk, miszerint mihamarabb meg kell találnom az Igazit.

- Na nem mondod – forgattam meg ez alkalommal én a szemem. – És ezt miért az exedben keresed, aki tegnap este leütötte azt a lányt, akit épp csókoltál? – tört ki belőlem a kérdés.

- Most magadról beszélsz? – kérdezte. Istenem, ez tényleg hülye!

- Persze, hogy magamról! Miért csókoltál meg, ha közben az exed összes parancsára azonnal ugrasz?

- Miért ne csókoltalak volna meg? Olyan volt a helyzet! – mondta, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

- Ez komoly? – esett le az állam. – Olyan volt a helyzet? Csakhogy tudd, ezt az egész helyzetet saját magadnak kreáltad! – fújtattam, majd kirontottam a fánkozóból és Berciék kérdéseivel nem foglalkozva dühösen csörtetni kezdtem az utcán.

Mikor hátulról visszahúzni próbált valaki, először ellenkeztem. Nem volt kedvem Tekláéknak magyarázkodni, egyszerűen csak haza akartam menni! Ám amikor másodszorra próbáltak visszarántani, dühösen, egy nagy lendülettől vezérelve fordultam vissza.

Rolanddal találtam szemben magam.

- Egy másodpercét sem bánom annak, ami tegnap este történt – nézett mélyen a szemembe, én viszont inkább elfordítottam a tekintetem.

- Hogy vagy képes erre? Hogyan hitetted el velem, hogy kettőnkből akár lehet is valami, miközben az első adandó csajt az öledbe ülteted és úgy teszel, mintha mi sem történt volna? – gördült le egy könnycsepp az arcomon a dühtől és csalódottságtól. Nem akartam, hogy lássa ahogy sírok, így még inkább lehajtottam a fejem. Ám ő egy könnyed mozdulattal az állam alá nyúlva újfent magára irányította a tekintetem.

- Szofival nagyon régre nyúlik vissza a kapcsolatunk – mondta. Áhá, szóval annak a ribancnak neve is van!

- És? Ez megmagyaráz bármit is? – gördült ki a második könnycsepp is a szememből. Roland gyengéden letörölte az ujjával, majd levette Berci sapkáját a fejemről és lesimította összekócolódott tincseimet.

- Szofira én egy nagyon közeli barátként tekintek. Igen, régen együtt voltunk, de pontosan tudom, hogy milyen ő, ezért hamar vége is lett.

- Ez a csaj, konkrétan leütött engem tegnap, és te még csak nem is segítettél Tekláéknak felkaparni engem a földről! – vágtam a fejéhez.

- Nem tehettem mást!

- Miért nem? – léptem egyet hátra, és a fejemet megrázva végképp lemondtam erről az egészről. – Roland, hagyjuk is! Ha úgy érzed, ő az Igazi, akkor holnap nyugodtan beválthatod rajtam a díjad, csak aztán hagyj békén! Miért is kellett neked besétálnod az életembe? Miért is hittem tegnap egy pillanatig is, hogy létezik az a dolog, amit szerelemnek hívunk? – bombáztam meg kérdéseimmel, majd átvágva az úttesten elindultam random az úton. Csak mentem és mentem előre, a könnyeimtől szinte azt sem tudtam, merre járok, de végül valahogy mégiscsak hazakeveredtem. Még a cipőmet sem vettem le, úgy rontottam be a szobámba, és az ajtót magam után becsapva zokogni kezdtem a párnámba.

Tegnap este éreztem valami pluszt, amit ezelőtt talán még soha. Ez az álomvár azonban másodpercek alatt romokba dőlt és talán már soha nem is lehet majd felépíteni. Létezik egyáltalán olyan szerelem, ahol mind a két fél ugyanannyira odaadóan és hűségesen szeretik egymást? Mert én ezt kötve hiszem.

Kis idő múlva egy kézre lettem figyelmes, mely gyengéden a vállamra simult.

- Veronka? – ültem fel, ám a nővérem helyett apa ült az ágyam szélén.

- Kicsim, mi történt?

- Apa, neked nem a Bakosban kellene lenned? – hagytam figyelmen kívül egyelőre a kérdését.

- Ebédidő van – juttatta eszembe. – Ilyenkor tudod, hogy még ki se szoktam nyitni.

- Igaz igaz – szipogtam.

- Na, gyere ide – húzott magához, én pedig vállába hajtott fejjel kezdtem újra neki a zokogásnak. Elmeséltem a történteket neki nagy vonalakban.

- Ez a srác nem tudja, mit veszített – reagálta le. – Tudod, soha nem láttam még olyan erős és független nőt, mint amilyen te vagy kicsim, pedig a Bakosban azért mindenféle fazonnal találkozhat az ember. De hozzád hasonló nincs még egy, ezt soha ne felejtsd el – nyomott egy puszit a homlokomra.

- Mit fogok most csinálni? – kérdeztem keservesen.

- Semmit! Nem kell tenned semmit. Ha jelentett neki ez az egész bármit is, akkor keresni fog és nem fogja ennyiben hagyni a dolgot, bármennyi idő is teljék el.

- Miért vagy te ilyen bölcs? – kérdeztem beledőlve az ágyamba.

- Én is szoktam ezt kérdezgetni magamtól – mondta, és felállt. Felnevettem.

- Szeretlek, apa.

- Én is téged – simította meg a hajam, majd miután elhagyta a szobát, újfent betöltötte a helyiséget a magány keserű aromája.

Nem akartam felemészteni magam ilyen dolgok miatt, úgyhogy kivánszorogtam a konyhába apa után, hogy egyek valamit ebédre. Még neki sem láttam az étkezésnek, amikor megszólalt a kapucsengő. Kipillantottam az ablakon, hogy megnézzem, ki lehet az, ám ezzel a lendülettel ejtettem le a földre a kezemben lévő kanalat. Ugyanis Roland exe, Szofi várakozott a bejárat előtt.