Van, hogy könnyebb őszintének lenni, ha elrejt a sötétség és elválaszt egy fal...

A férfi ajka puhán és óvatosan érinti az övét, nem követelőzik, csupán sóvárog. Finom mozdulatokkal engedélyt kér. Kamilla tudja, hogy elhúzódhatna, hogy visszakozhatna, tudja, érzi, hogy bármennyire is kívánja őt a férfi, elengedné, és tudja, hogy okosabb lenne, ha elmenekülne, mégsem képes mozdulni. A szíve túl gyorsan, túl őrülten dobog, a gyomrában a bizsergés olyan émelyítő, hogy szinte megszédül tőle. Aztán megérzi a forróságot az ölében, és hirtelen többre vágyik, sokkal többre.

Megmozdul az ajka. Ő még fel sem fogja, de a teste már tudja, hogy ezt akarja. Többet a férfiból, sokkal többet.

Az alig leheletnyi mozdulatra Adrián nyílt és őszinte szenvedéllyel válaszol. Nyelve végigsimítja a lány alsó ajkát, és Kamilla úgy érzi, menten összeesik. A lába remeg, képtelen magát megtartani. A férfi, mintha csak érezné, szelíden átöleli, közelebb vonja magához. Kamilla észre sem veszi, hogy karját a férfi nyaka köré kulcsolja, hogy ujjai a férfi haját markolják. A testük szinte egybeolvad, de Kamilla úgy érzi, még ez sem elég, közelebb és még közelebb akar kerülni Adriánhoz. Érzi a hasának nyomódni a férfi vágyának egyértelmű bizonyítékát, de ahelyett, hogy megijedne, mintha villámok cikáznának szét a testében, kínzó ürességet hagyva maguk után.

Adrián úgy ízleli őt, mintha nektár lenne. Nyelve játszik az ajkával, lassan és őrjítően, borostája finoman csiklandozza, dörzsöli a bőrét, aztán mikor Kamilla gyengéd tétovasággal viszonozza a közeledést, mindketten megremegnek. Adrián még közelebb húzza magához, jobbjával átöleli, balja a tarkójára siklik. A keze forró, égeti a lány bőrét. A nyelvük összegabalyodik, szédülten és megállíthatatlanul, édes, borzongató érzéseket csalva elő a lányból. A férfi először csak szelíden játszik vele, aztán egyre hevesebbé, egyre szenvedélyesebbé válik.

Kamilla kapaszkodik a férfiba. Úgy kapaszkodik, mintha attól félne, elnyelik és elsodorják a vágyai, ha akár csak egy pillanatra is nem simul hozzá szorosan. Adrián keze a tarkójáról a hátára, majd a derekára siklik, aztán már a póló alatt érinti a bőrét, és a nyomában járó forróság emésztő, szédítő...

Az ajkaik egy pillanatra sem pihennek meg, őrült tánc ez, egyszerre támadnak és követelnek, adnak és sóvárognak, kérnek, könyörögnek... Lehetetlen abbahagyni. Lehetetlen megállni. Kamilla nem gondolkodik, csak érez. Érzi tenyere alatt a férfi meztelen bőrét, érzi, ahogy melléhez kemény, izmos mellkas préselődik, érzi a férfi erejét, vágyát, szenvedélyét.

Mikor vége szakad, először fel sem fogja. Pihegve kapkodja a levegőt, Adrián még mindig szorosan öleli, de ajka eltávolodik.

– Úristen... – hallja a rekedt suttogást, de még ezt sem fogja fel igazán. A bőrét égeti a férfi tenyere, az egész teste feszült és sóvárgó.

Adrián elhúzódik tőle, csak egy picit, de a közéjük szökő üresség máris fojtogatja a lányt. Kamilla elképzelni sem tudja, honnan van ennyi ereje a férfinak. Ő maga képtelen mozdulni, gondolkodni is csak alig.

A folyosó éjszakától szurkos csendjében csak a zihálásuk hallatszik. Még közel vannak egymáshoz, túl közel ahhoz, hogy a lány kiverekedje magát a kábulatból, és tudja, nem szabadna akarnia, de legszívesebben mégis visszahúzná a férfit. Fogalma sincs, mennyi idő telik el így, de végül Adrián szelíden elengedi. Kamilla kábultan a falnak támaszkodik. Amikor felnéz, a férfi sötéten örvénylő tekintettel figyeli őt. Mit szeretne vajon látni? Mert Kamilla érzi, hogy Adrián tekintete kérdésekkel telten kutatja őt. De neki most nincs ereje sem megérteni, sem válaszolni, csak ebből a szédületből szeretne kiszabadulni, hogy tisztán tudjon gondolkodni.

– Menjen – suttogja a férfi erőtlenül. – Most.

Igen, mennie kellene. Most, amíg valamennyire képes rá. Képes? Kit akar átverni? Egyáltalán nem képes – még csak megrezzenni sem.

– Ne várja, hogy a szobájába kísérjem. – A férfi hangja ugyan még vágyakozástól forró, de már ott van benne a gúny, és ez végre magához téríti Kamillát legalább annyira, hogy képes legyen összeszedett mozdulatokra.

Mielőtt belépne a szobába, még visszafordul. A férfi mereven, feszülten figyeli őt. Kamilla igyekszik, nagyon igyekszik, hogy tekintetét Adrián arcán tartsa, hogy véletlenül se kalandozzon lejjebb...

– Köszönöm – mondja, és reméli, hogy Adrián megérti őt. Mert nem a csókot köszöni, hanem azt, hogy a férfi elengedte őt.

– Nem tudom, van-e kulcs a zárban, de jó lenne, ha... – Adrián nem fejezi be a mondatot, csak zavartan int a kezével. Kamilla csak egy pillanatig lepődik meg, hogy ilyennek látja a férfit, aztán bólint. Ő se bízik magában. Az imént történtek után nem.

Úgy menekül be a szobába, mintha kísértetek kergetnék. Az ajtóban nincs kulcs, így csak remélni meri, hogy a férfi nem gondolja meg magát... Vagy inkább azt reméli, hogy meggondolja? Még magának se mer válaszolni.

Befészkeli magát a takaró alá, és nagyokat lélegezve a plafont bámulja. Fogalma sincs, hogy nem szakad szét a teste ettől a rengeteg érzéstől, ami benne tombol. Csókolták már meg, de ez... egyikhez sem fogható. Sem az ügyetlen, tapasztalatlan első csókokhoz, sem a nyálas, túl követelődző és kapkodó csókokhoz, sem a félve adottakhoz, sem a váratlanul lopottakhoz.

Ez más volt, több, felkavaróbb, a lelke legmélyére hatolt, és olyan szenvedéllyel telt érzéseket ébresztett benne, mint még soha semmi. Még most is szédül. Az örömtől, a vágytól, és nem tudja letagadni, pedig nagyon szeretné, hogy a kielégületlenségtől. Nem volt elég ennyi, többet akar. Hogy fogja ezt kibírni? Egyáltalán: hogy fog a férfi szemébe nézni reggel? Hiszen az ég szerelmére, úgy viselkedett, mint valami... nem. Nem viselkedett úgy. Ez csak egy csók volt. Csak egy csók. Nem kellene, hogy ennyit jelentsen. De ha egyszer még most is beleszédül!

A hasára fordul, fejét a párnába temeti, és tehetetlenül belenyög.

Szégyelli bevallani, de amikor a férfi csókolta, egyetlen röpke pillanatra se jutott eszébe megállítani. Talán akkor sem jutott volna eszébe, ha többet is tesz egy csóknál... És ez összezavarja. Tizenhat évesen elvesztette a bizalmát önmagában, a férfiakban. Nem arról van szó, hogy megfogadta, nem szexel a házasságig, nem fogadott ő meg semmit, egyszerűen csak fél. Fél attól, hogy újra kihasználják, és fél a fájdalomtól. Mert még most is a hideg futkos a hátán, ha visszagondol, hogy mennyire fájt, hogy mennyire kényelmetlen volt... És egészen idáig nem érzett kísértést arra, hogy bárkivel ágyba bújjon, egészen Adrián felbukkanásáig soha nem kívánt meg senkit. Most nem tudja, mit kezdjen ezzel az érzéssel.

Gondolataiból a telefon halk jelzése rántja ki. Felveszi az éjjeliszekrényről a mobilt, majd megnyitja az ismeretlen számról érkezett sms-t.

Haragszik? Adrián

Most erre mégis mit feleljen? Hiszen még most is remeg az egész teste a gyönyörűségtől.

Nem.

Az ujja tétovázik – elég, ha ennyit ír? Ez így olyan... semmilyen. Mindegy, elég ennyi. Elküldi, majd hevesen kalapáló szívvel szorongatja a telefont, ahányszor elsötétülne, gyorsan hozzáér, hogy lássa, mennyi idő telt már el, mióta elküldte az sms-t.

A másodpercek némán peregnek, kint semmi mozgás, a résnyire nyitott ablakon csak a faágak recsegése, susogása, egy bagoly bágyadt huhogása és a tücskök ciripelése hallatszik be. Andalító, Kamillát mégsem lazítja el. A tenyere nyirkos, és bár küzd ellene, mégis úgy vigyorog, mintha megnyerte volna az ötös lottót. Hiszen a férfi írt neki, tehát gondol rá, ami... nem jelent semmit, Kamilla tudja, de akkor is jó érzés.

Újra sms-t jelez a telefon, a lány izgatottan nyitja meg.

Ennek örülök. Képtelen lennék azt mondani, hogy sajnálom.

Kamilla felkönyököl, a mosoly az arcán még szélesebbre szalad.

Pedig nem volt szép magától, hogy letámadott – írja vissza sebesen mozgó ujjakkal, majd habozás nélkül küldi is.

Flörtöl a férfival. Sms-ben. Az éjszaka kellős közepén. Miért, hogy ettől még inkább vigyorogni támad kedve?

Ha letámadtam volna, most nem sms-eznénk.

Kamilla, mielőtt válaszolna, lenémítja a telefont, felesleges, hogy folyamatosan jelezzen, majd rövid töprengés után visszaír.

És mégis mit csinálnánk helyette?

Szaporán dobogó szívvel várja, hogy a mobil megremegjen a kezében.

Ugye tudja, hogy a tűzzel játszik?

Kamilla érzi, hogy a kérdésben túlcsordul a gúny. Menyire furcsa, hogy ezek csak leírt szavak, és ő mégis pontosan tudja, hogy hogyan mondaná a férfi. Még azt a kis mosolyt is látja maga előtt, amely titkokkal telten szokott megbújni a szája szegletében.

Tétovázik a válasszal, végül azonban nem meri továbbfeszíteni a húrt, ezért inkább témát vált.

Ugye tudja, hogy teljes őrültség, amit csinálunk? Itt van tőlem egy falnyira, és mi tényleg sms-ezünk?

Igen, ez valóban teljes képtelenség, sőt, őrültség, Kamilla mégis boldog. Ha a férfi nem írt volna, most azon gyötrődne, hogy mit tett, így azonban könnyebb.

Ha most bemennék magához, a végén egyikünkön sem maradna ruha.

A lány majdnem hangosan felnevet. Úgy dönt, belemegy a játékba – bár ezzel még saját magát is meglepi.

Ki mondta, hogy ez ellenemre lenne?

Ez csak játék, Kamilla tudja, ahogy tudja azt is, hogy Adrián érzi a kérdésben a bizonytalanságát. Hogy egyszerre szeretné, és egyszerre fél. Szeretné, ha a férfi megértené ezt – bár maga sem tudja, miért, hiszen mi változna akkor?

Tudom, hogy ellenére lenne.

A férfi magabiztossága egy pillanatra feldühíti, aztán megrója magát, hiszen Adriánnak igaza van. Örül neki, hogy legalább a férfinak volt annyi ereje és lélekjelenléte, hogy elengedje. Kamilla kicsit csodálkozva ébred rá, hogy tiszteli őt ezért, és az a bizalom, amit már korábban is érzett, ezzel együtt erősödik.

Akkor mégis miért csókolt meg? – írja vissza, először csak hirtelen hévvel, dacból, mert felzaklatja, hogy a férfi ennyire összezavarja a gondolatait, az érzéseit, amikor azonban elküldi, valóban kíváncsian várja a választ. Nem mintha remélné Adrián teljes őszinteségét, de mégis más így, könnyebb, hogy csak sms-eznek, hogy nem kell egymással szembenézni, és ha ő ezt érzi, akkor talán a férfi is.

Muszáj volt.

Kamilla ennél többet akar, úgy érzi, ez a kérdés kikerülése, csak féligazság.

Ez nem válasz.

Úgy szorongatja szerencsétlen mobilját, mintha az életet jelentené. Zavarban van, fél, de nem a férfitól, hanem saját magától. A merészsége, a szókimondása és elsősorban a vágyai kétségbe ejtik. Nem tudja, hogyan kellene kezelnie mindezt. Pillanatokra haragszik magára, amiért képtelen ellenállni, amiért elfelejti a logikát, a higgadtságot, az összeszedettséget, de olykor – talán önmaga előtt is tagadva – mégis örül ennek. Örül, hogy kevésbé köti magát gúzsba, hogy szabadabb, hogy bátrabb. Valahol a lelke mélyén mindig szerette volna, hogy legyen mersze szabadon engedni azt, aki igazán ő, úgy igazán, nem csak olyankor, amikor senki sem látja, amikor egyedül van. Adrián az egyetlen, aki mellett ezt meg tudja tenni, ettől viszont fél, mert ha ez igaz, ha ez tényleg így van, akkor az, amit érez, nem egyszerű vágy vagy szenvedély, akkor az valami mélyebb, eredendőbb és ösztönösebb... Olyasmi, ami halálra rémíti.

***

Ez nem válasz. – Hanyadszor is olvassa el? A kijelző minduntalan elsötétül, ahogy Adrián azon gondolkodik, mit írjon. Az a pillanat ott a folyosón... Miért is érezte azt, hogy muszáj megcsókolnia Kamillát? Mert egyszerűen nem lehetett már bírni. Mert a folyosón sötét volt, és éjszaka könnyebb semmibe venni az észérveket. Mert ahogy ott állt előtte, túl csábító volt, hogy képes legyen ellenállni. Mert... annyi válasz van, és egy sem az igazság. Pedig a lány megérdemli, hogy őszinte legyen. Végül is kihasználta. Tudja, hogy a lánynak nem volt ellenére, de ez semmin sem változtat. Sokkal tapasztaltabb nála, Kamilla fiatal, naiv, persze, hogy elszédült attól a vágytól, ami köztük van, de ő – neki mi a mentsége?

Akartam... – írja végül vissza, mert ez az egyetlen igazság. Akarta, és ha ott lennének, újra megtenné. Sőt, akarja most is, őrülten akarja. Ezért sms-ezik. Kell valami, ami eltereli a figyelmét arról, hogy mennyire szeretné újra érezni a lány hozzásimuló, törékeny testét...

Elárul nekem valamit?

Félszeg kérdés. Adrián mosolyog, ha elképzeli, hogyan pirulna el a lány, ha most egymással szemben állnának. Mert elpirulna, tudja. Még azt a tétova hangsúlyt is hallani véli, mely a lány bizonytalanságát jelezné a kérdés végén.

Nem ígérhetem meg, de ki vele, aztán meglátjuk.

Nem, nem ígér semmit. Soha. Az ígéretek veszélyesek.

Miért írt nekem sms-t?

Miért van, hogy ez a lány remek érzékkel teszi fel azokat a kérdéseket, amikre ő a legkevésbé sem akar felelni?

Nem tudok aludni.

Azt már nem fogja az orrára kötni, hogy azért nem, mert túlzottan tűzbe hozta a csók. Képtelen lehiggadni. Egyetlen nyavalyás csóktól. Jó, azért több volt ez, mint egy csók, de ez akkor is képtelenség. Nem lehet rá ilyen hatással ez a lány, és mégis... nem tud másra gondolni. Egyszerűen írnia kellett.

De ugye tudja, hogy ettől csak rosszabb lesz?

Most ezzel vajon mit akar mondani?

Nem értem.

A válasz lassabban érkezik, mint az előzőek, Adrián ebből tudja, hogy a lány tétovázik. Vajon miért? Eddig elég szókimondó volt, mégis mi lehet az, amit nem mer konkrétan leírni?

Most kedves velem.

Ettől nem lett okosabb. És nem kedves, ezt kikéri magának. Ő nem szokott kedves lenni.

És?

Ezúttal nem kell sokat várnia.

Maga tényleg nem érti.

Ez Adrián szerint elég egyértelmű, úgyhogy fogalma sincs, miért nem kaphatott inkább magyarázatot. Kezdi bosszantani ez az sms-ezés, látni akarja a lányt, látni, hogy néz, hallani a hangját, mert akkor talán rájöhetne, hogy mire is akar kilyukadni.

Néha nehéz követni a nők logikáját. Talán felkeltem Kriszt, hátha ő megfejti a szavai jelentését.

Persze nem keltené fel az öccsét, és tudja, hogy ezt Kamilla is tudja. De muszáj vele valahogy éreztetni, hogy most már kezdi bosszantani ez a körülményeskedés.

Ha undok és gúnyos, tudom magam tartani, ha kedves, el fogok veszni. Érti már?

Nem, a legkevésbé sem.

Most arra akar kilyukadni, hogy legyek inkább szemét magával?

Tudja, hogy nem erre gondol a lány, de mégse tudja megállni, hogy ne ezt írja vissza. És nagyon reméli, hogy a lány érzi a szavakban a gúnyt. Aztán elszégyelli magát, végül is Kamilla éppen azon kínlódik, hogy valamit a tudomására hozzon anélkül, hogy kimondaná, úgyhogy gyorsan új sms-t ír:

Mi lenne, ha nyíltan kibökné, mi baja?

Kíváncsian várja a választ, ami egészen hamar érkezik.

Magába fogok szeretni, most már elég világos?

Adrián majdnem hangosan felnevet. Nagyon szereti, amikor a lány dühbe gurul, sokkal érdekesebb, amikor nem kertel, és nem fogja vissza magát.

Most elpirult, igaz?

Igen, Adrián egészen biztos benne. És nagyon szeretné látni...

Ne akarja elterelni a szót.

Ó, dehogynem.

Elpirult?

Amíg a lány nem válaszol, nem fog neki mást írni.

Valószínű.

Adrián mosolyog. Ha tudatában lenne a leheletnyi rebbenésnek, akkor megkérdezné magától, hogy miért van az, hogy mióta megismerte Kamillát, többet mosolyog, mint egyébként – ami tulajdonképpen nem nehéz, mert nem nagyon szokott mosolyogni.

Szeretem, amikor elpirul.

Miért?

Jó kérdés.

Mert olyankor nem dühös?

Ezt most kérdezi vagy mondja?

Adrián ezúttal nem bírja, tényleg elneveti magát. Őrület ez a lány. Színtiszta őrület.

Kriszre pillant, de teljesen kiterülve, szuszogva alszik. Helyes. Adrián úgy érzi, nem bírná ki, ha ezt a furcsa beszélgetést most abba kellene hagynia.

Maga tényleg megőrjít.

Kíváncsi, hogy erre mit fog reagálni a lány.

Sajnálja?

Kendőzetlenül őszinte kérdés, ezért megérdemli az őszinte választ.

Talán. Kicsit. Ne haragudjon, nem a maga hibája.

Kamilla tényleg nem tehet róla. Adrián úgy érzi, hogy erről az egész helyzetről nem tehetnek – végül is nem kérték, nem akarták, hogy így vonzódjanak egymáshoz.

Már elsőre megmondta, hogy nem felelek meg az igényeinek...

Igen, és az elég gonosz volt, már bánja, mert hazugság volt, hiszen... igen, elég egyértelmű, hogy nagyon is megfelel az igényeinek...

Nem akartam megsérteni. Csak annyira naiv és fiatal.

A férfi türelmetlenül várja a választ. Valami letorkolás-félére számít, és nem csalódik, mikor megérkezik az sms.

Azért az apám nem lehetne.

Szinte hallja, hogy a lány magában fortyog. Már majdnem leírja, hogy ezt mégis miből gondolja, amikor rájön, hogy Kamilla nem dobálózna ilyen kijelentésekkel, ha nem lenne benne biztos. Dühítő, hogy a lány tudja a korát, ő viszont nem ismeri az övét.

Miért? Hány éves? És melyik öcsém árulta el a koromat?

Miért is zavarja ez annyira?

Tizenhat év van köztünk.

Legalább nem kétszer annyi idős – az élet apró örömei...

Biztosíthatom róla, tizenhat évesen már régen készen álltam a gyermeknemzésre.

Oké, a lány talán nem ezt a választ várja, de hát ez az igazság – igenis lehetne az apja, ami szörnyű, tekintve, hogy nemrég a karjában tartotta és olyan szenvedéllyel csókolta, ami még őt magát is megdöbbenti...

Miért nem akarta, hogy tudjam?

Adrián erre a kérdésre nem számít. Miért is? Tudja a választ, de csak nehezen ismeri be, mert... igen, mert azzal egyben azt is elismeri, hogy a lelke mélyén egy pillanatig sem gondolta komolyan, hogy képes lenne távol tartani magától Kamillát, vagy éppen fordítva: magát Kamillától.

Talán attól tartottam, elmenekülne.

Miért is ilyen őszinte a lánnyal? Ez nem fog jóra vezetni, mégsem tud hazudni.

Talán?

Nem, biztos, de ezt akkor se fogja neki megmondani. Meglepődik, amikor hirtelen újabb sms érkezik.

Köszönöm, hogy elengedett.

Rögtön tudja, hogy a lány már máshol jár – a csókra gondol.

Ne köszönje, nem szívesen tettem. De nem fogok úgy szeretkezni magával, hogy közben a testvéreim alig pár lépésnyire vannak tőlünk.

Tudja, hogy kimondatlanul ott van a sorok között, hogy máshogy viszont szeretkezne. Fog is, ebben biztos. A lány reakciója után már tudja, hogy végül megtörténik. Elkerülhetetlen.

Ki mondta, hogy valaha is szeretkezni fogunk?

Fogunk, és ezt maga is tudja.

Adrián már nem kételkedik ebben, a csók után nem. Ezt a vágyat nem lehet elfojtani, elfelejteni. Meg kell élni a maga teljességében. Már nem számít, hogy a lány mennyivel fiatalabb nála, zavarja, kicsit talán aggódik is miatta, de számítani már nem tud.

Félek.

Már megint őszinte. Honnan van ebben a lányban ennyi erő? Beismerni, hogy fél, ráadásul pont neki, őrültség. Ha nem ő lenne most itt, hanem valaki más, ha ezt másnak írná, akkor ki tudja, az a más nem élne-e vissza vele, nem használná-e ki – hát egy picit sem gondolkodik?

Nem bántanám.

Fizikailag nem.

Ezzel most meglepi.

Tényleg azt hiszi, hogy belém tudna szeretni?

Igen.

A francba! De hiszen benne nincs semmi szeretetreméltó – egy ilyen fiatal, törékeny lánynak ugyan hogy tetszhetne az ő gúnyos zordsága? Adriánnak nincsenek illúziói – sose volt az a típus, aki elbűvöli a nőket, és olyan se, akibe könnyen beleszeretnek. Ráadásul nem igaz, hogy Kamilla nem látja, hogy a korkülönbség igenis probléma.

Miért?

Nem tudom.

Adrián úgy érzi, ez így nem lesz jó. Nem szerethet bele a lány, nem történhet meg. Nincs értelme.

Kamilla, én soha nem fogok magának ígérni semmit. Ha szeretkezünk, az örömért tesszük, nem a jövőért. Mit gondol, el tudja ezt fogadni?

Nyers és kíméletlen. Talán lehetne finomabb is, de ő nem ilyen, és senki kedvéért nem fog megváltozni.

Nem tudom. De tudja mit? Nem értem. Ha úgyis fogunk, mire várunk? Miért nem jön most?

Adrián tudja, hogy Kamilla ezt dühből írta, mégis mosolyog rajta.

Mert maga még nem akarja.

Ez nem igaz.

Bátor, de nem fogja átverni.

Még nem bízik bennem eléggé.

És más nők? Náluk is zavarta, hogy nem bíznak magában?

Ők tudták, mit akarnak. Nem bánták az egy éjszakát. Azt akarom, hogy mire oda jutunk, maga se bánja. Csak élvezze.

Igen, így talán – és sajnos tényleg csak talán – nem gyötri majd a lelkiismerete. De ez nem tartozik a lányra. Ezt a harcot magával és magában kell megvívnia.

Nem értem magát. Korábban még azt se akarta beismerni, hogy vonzódik hozzám.

Persze, hiszen akkor meg lett volna rá az esély, hogy ne jussanak el idáig.

Azt hittem, ha nem ismerem be, elfelejthetem.

Miért akarta elfelejteni?

Mert maga túl fiatal. Nem lenne szabad így kívánnom.

Tényleg nem lenne szabad, de istenek az égben, amikor megcsókolta, ez a legkevésbé sem érdekelte. Pedig ez nem jellemző rá, szereti a szexet (ugyan melyik férfi nem?), de még soha nem vette el senki az eszét, a józanságát. Akarja a lányt, igen, de arra még nem akar gondolni, hogy mivel jár ez majd, ha tükörbe kell néznie.

Gyanúsan sokáig nem érkezik válasz, ezért Adrián újabb sms-t ír.

Zavarba jött?

Talán.

Épp csak belekezd a válaszba, amikor új sms érkezik.

Adrián, én tényleg félek.

Oké, akkor ezt most már ideje tisztázni. Tudja, hogy fél, nem hibáztatja érte, megvárja, hogy maradéktalanul bízzon benne, mert igen, úgy érzi, hogy ezt megéri kivárni, és ha nem is hiszi el a lány, de neki tényleg fontos, hogy ha eljön az ideje, jól érezze magát mellette az ágyban.

Fél annyira, hogy felmondjon?

A válasz szinte rögtön megérkezik.

Nem.

Adrián örül, őszintén. Igazából szokatlan számára ez az érzés.

Én pedig kívánom annyira, hogy képtelen legyek olyan lovagiasságra, hogy kirúgjam.

Vajon hányszor kell még lefutni ezeket a köröket?

Miért csak egy éjszaka?

Ennyi? Nem is firtatja tovább?

Kíváncsi voltam, mikor kérdi meg.

Nem válaszolt.

A férfi elnyom egy bosszús sóhajt. Nem fog erre kitérni, nem itt, nem így, nem most. Talán soha.

Hosszú történet.

Bárcsak annyiban hagyná a lány...

Szerelmes volt és elhagyták?

Nem.

Rossz tapasztalatok?

Nem.

Volt egyáltalán valaha egy éjszakánál hosszabb kapcsolata?

Nem.

Ha ezt még sokáig folytatják, fogja magát, bemegy a lányhoz, és addig csókolja, míg el nem felejti ezeket az ostoba kérdéseket...

Akkor nem értem. Miért nem akar kapcsolatot?

Miért, ezt akarja? Boldogan éltek, míg meg nem haltak és egyebek?

Vajon tudja a lány, hogy most nem gúnyos, hanem egyszerűen csak keserű? Aligha, de talán ez nem is baj.

Nem.

Most megbántotta, ez egészen biztos. Túl hideg ez a nem. Ezt nem egészen így tervezte...

Ne haragudjon.

Eltelik egy perc. Még egy. Miért hallgat a lány?

Kamilla?

Adrián vár. Egyre idegesebben. Aztán amikor továbbra sem történik semmi, dühös szusszanással félreteszi a telefont. Feláll, aztán újra visszaül – nem akarja felébreszteni Kriszt a járkálásával. A fenébe is – mire gondol most vajon a lány?

Bemegy hozzá, kész.

Nem, azt nem teheti, nagyon rossz ötlet. Egyébként is: miért érdekli, hogy megbántotta-e?

Nagyot sóhajt, hátrahajtja a fejét, és végre szembenéz saját magával. Ennek előbb-utóbb úgyis meg kell történnie, felesleges folyton halasztgatni. Nem az a típus, aki elmenekül saját maga elől, márpedig mióta a lány felbukkant az életében, mást se tesz. Itt az ideje, hogy őszinte legyen. Előássa az összes félresepert gondolatot, mindent, amiről az elmúlt egy nap során nem akart tudomást venni. Nem tart sokáig, míg beismeri azt, amit olyannyira próbált még csak véletlenül sem meglátni.

Fontos neki a lány. Ennyi. Nem olyan, mint a többiek. És a csók után... abban sem biztos, hogy egyetlen éjszaka elég lenne. Ettől megijed? Igen. Mert ez ismeretlen terep, mert akármit mond Ákos, ő nem tudja elhinni, hogy... De ez nem is számít.

Ha beismerem, hogy ez, ami köztünk van, több bárminél, mint amit eddig tapasztaltam, akkor végre abbahagyja a duzzogást?

Szinte rögtön jön a válasz.

Nem duzzogok.

Adrián mosolyog.

Akkor minek nevezné a hallgatását?

A válasz nem akar megérkezni, Adrián már azt hiszi, Kamilla megint visszavonulót fújt, aztán azonban megrezzen a mobilja.

Haragudtam magára. Ne kérje, hogy megmagyarázzam, mert magam sem értem, de dühös vagyok a makacssága miatt, a csókja miatt, mert megőrjít... És közben mégis akarom, hogy így legyen. Hogy feldühítsen, hogy kizökkentsen, hogy megőrjítsen...

Maga is megőrjít engem.

Legalább ebben biztosan együtt vagyunk benne.

Együtt. Olyan szó, amit Adrián nem sokat használ.

Mi lesz holnap? – írja a lány, mielőtt bármit reagálhatna.

Mi lenne? Maga hazamegy Krisszel. Én maradok. Úgy teszünk, mintha mindez nem történt volna meg. Aztán hétfőn, hétfőn beszélgetni fogunk. Most pedig aludjon!

Elég volt mára. Talán túl sok is. Neki legalábbis biztosan.

Jó éjt!

Adrián úgy dönt, erre inkább már nem válaszol.