Amiben erős szerepet játszik az alkohol és egy kis hallgatózás...

– Hol a francban vagy már, Dina? – kiált bele a telefonba dühösen Kamilla. Érkezik valami válasz, de a körülötte zajongó tömegtől és a vadul áradó zenétől egy szót sem ért belőle. Persze eleve butaság volt feltételezni, hogy bármit is hallhat ilyen zsivajban, mégis úgy érezte, legalább jeleznie muszáj a barátnőjének, hogy türelmetlenül vár rá.

– Várj, kimegyek! Le ne tedd!

Kamilla kicsusszan a sarokasztaltól – bosszús, hogy hiába foglalta eddig a helyet –, átverekszi magát az izzadt, vonagló testek tömegén, közben igyekszik senkit sem túl erősen meglökni, majd felszalad a lépcsőn. Hálás, amikor a tüdejét az éjszaka esőtől átmosott friss levegője tölti be.

– Itt vagy még? – kérdi, ezúttal normális hangerővel Dinától. A zene ugyan felhallatszik idáig is, de legalább már elviselhető hangerővel.

– Mögötted – szól barátnője hangja csak egy leheletnyivel hamarabb, mint ahogy a telefonban is hallaná. Kamilla kinyomja a mobilt, miközben megfordul.

– Hol voltál idáig?

Dina zavartan csavargatja gondosan kivasalt, mézszínű tincseit.

– Bocsi!

– Ennyi? Ennyit tudsz nekem mondani, miután majd' egy órája várlak? Tudod jól, hogy nem bírom ezt a helyet! – Igazából enyhén fejezete ki magát. A pincéből kialakított, Katlan nevet viselő szórakozóhely mindig zsúfolt, hangos és büdös. Egyszerűen nem Kamillának való, és ezzel a barátnője is pontosan tisztában van. Miért is tűnt ez olyan jó ötletnek délután, amikor Dina felvetette, hogy este szórakozhatnának egy nagyot?

– Bocsi, bocsi, bocsi, tényleg! Ne haragudj!

– Mi tartott ennyi ideig, Dina? Tartozol nekem egy nagyon jó magyarázattal!

– Én...

– Igen?

– Jól van, oké, elaludtam! Nem akartam, hidd el, de kész vagyok a kurva zh-któl, és a fürdővíz elálmosított, és mire felriadtam, teljesen kihűlt, próbáltam sietni, de kibaszott nagy a forgalom, pedig taxival jöttem... tényleg bocsi!

Kamilla tudja, hogy Dina rettenetesen rosszul érzi magát – csak akkor káromkodik, ha zavarban van vagy izgatott, amúgy még egy „francba" is alig csúszik ki a száján.

– Oké, megbocsátok, de jössz nekem egy itallal!

Dina megmerevedik, eltátja a száját.

– Ki vagy te, és mit csináltál a barátnőmmel?

– Jó, talán kicsit elragadtattam magam... – legyint Kamilla. – De hidd el, a mai nap után rám fér egy ital. Valami tömény, ha lehet...

– Azt hiszem, ezt fel kell valahová írnom!

– Ne szemétkedj!

– Befogtam, de valld be, ez akkor is az igen ritka pillanatok egyike...

– Dina!

– Jó, jó! Gyerünk, rúgjunk be!

– Azért nem kell túlzásba... – kezdené Kamilla, de barátnője megragadja a kezét, és anélkül, hogy végighallgatná, húzza is vissza a fülledt pincehelyiségbe.

– Ugye a Koponyák még nem voltak? – kérdi Dina hátrakiáltva lefelé menet. A keskeny, kopott, rosszul megvilágított lépcsősoron visszhangosnak hatnak a szavai.

– Honnan tudjam? Fogalmam sincs, kik azok!

– Isteniek, majd meglátod! Főleg az énekes, basszus, ha csak ránézek...

– Dina! – horkan fel Kamilla, mielőtt a lány befejezhetné a mondatot. Kamilla nehezen viseli, hogy Dina teljesen nyíltan, gátlások nélkül beszél a szexről, ezt egyszerűen képtelen megszokni.

– Ne legyél ennyire prűd! Majd meglátod, az a pasi egy isten, de komolyan!

Kamilla megrázza a fejét, és inkább nem válaszol. Ha Dinát elkapja a lelkesedés, nincs értelme vitába szállni vele.

Természetesen elfoglalták a sarokasztalt, amit eddig olyan szorgalmasan őrzött, ezért megböki Dinát, és a bárpult felé mutat, ott lát még szabadon egy-két bárszéket – mert bármit is tervez Dina, arra biztosan nem fogja rávenni, hogy őrült mód ugrándozzon a többi izzadt test között. Már a gondolattól is undorodva megborzong.

Dina vigyorogva a pult felé veszi az irányt, közben a válla felett mond valamit, de a hangzavartól Kamilla nem hallja. Ahogy újra átnyomakszik a tömegen, már kezdi kétségbe vonni az ép eszét, amiért hagyta magát erre rábeszélni. Miért is nem mentek inkább a megszokott törzshelyükre? Az Itató ugyan béna nevet viselő, de barátságos kocsma, ahol csupán egy zenegép szolgáltatja a zenét. A legtöbben csocsózni, dartsozni és biliárdozni járnak oda. Kamilla azért kedveli, mert ott nyugodtan lehet beszélgetni, és csak kevés részeget kell elviselni.

Ahogy felül a bárszékre, tudomásul veszi, hogy itt nem fogja tudni rendesen kiönteni a szívét, hacsak nem akar mindenről ordítva beszámolni. A zenekar a Katlan hátuljában játszik, és a táncolók java része is ott tombolja ki magát, de azért itt a bárpultnál is rengetegen vannak. A levegőt betölti a poharak koccanása, csendülése, beszélgetésfoszlányok, felcsattanó nevetések és a falakról visszaverődő zene.

Egy pillanatra behunyja a szemét, de hiába, a zajtól nem tudja magát elhatárolni, nem tud csendet és nyugalmat csempészni a lelkébe, mert itt lehetetlen kizárni a külvilágot. Talán minden ilyen szórakozóhelynek ez a lényege: hogy az ember ne tudjon magára figyelni, mert Kamilla jól tudja, hogy néha saját magunkat elviselni fárasztóbb és nehezebb, mint szembenézni a külvilággal – hiszen ő is ezért van ma itt, annak ellenére, hogy nem is szereti az ilyen jellegű helyeket.

– Jól van, nem késtük le őket – mondja Dina szorosan közel hajolva Kamillához. – Utánuk jönnek – bök a színpad felé. – Ugye tudod, hogy közelebb kell mennünk?

– Nincs az az isten! – tiltakozik hevesen Kamilla. Ő ugyan innen fel nem áll, csak amikor már indulnak.

– De innen semmit sem fogunk látni! – biggyeszti le az ajkát morcosan Dina, majd a szempilláit rebegtetve folytatja. – Kérlek, kérlek, nagyon kérlek!

– Nem. Eleve hülyeség volt eljönnöm, rohadt fárasztó és idegőrlő napon vagyok túl, nekem ez most nem hiányzik. Te menj, ha akarsz, itt foglak várni.

– Menni is fogok, de előtte felpörgetjük magunkat – kacsint a lányra, majd int a pultosnak. Kamilla nem figyeli, mit rendel, csak akkor fordul újra a pult felé, amikor Dina oldalba böki.

– Tessék, hajtsd fel!

– Mi ez?

– Nem mindegy? Töményet kértél, nem? Na, hát ez az! Gyerünk, kislány, egy hajtásra! – Dina Kamilla poharához koccintja a sajátját, aztán egy pillanat alatt felhörpinti az italt. Kamilla kissé idegesen nézegeti a pohara tartalmát, megszagolja, aztán azt kívánja, bár ne tette volna. Pálinka – lehet, hogy ez mégsem olyan jó ötlet. Nem szokott inni – de ma valamiért tényleg szükségét érzi. Muszáj valahogy kiűzni a fejéből egy bizonyos gúnyos mosolyt, és ha máshogy nem megy, hát így sikerülnie kell. Eleget gyötrődött egész délután – sőt, még az edzésen is, pedig az máskor mindig kikapcsolja és felüdíti –, most már unja, hogy folyton csak töpreng, visszajátssza magában a könyvesboltban történteket, és újra és újra borzongás fut végig a gerincén, ha felidézi a férfi tekintetét. Elég ebből! Szájához érinti a poharat, és elszántan felhajtja az italt. A pálinka végigégeti a torkát, köhögésre ingerli.

– Tessék! – nyom a kezébe egy újabb poharat Dina. – Ez majd segít.

Kamilla kérdés nélkül inni kezd, de amint megérzi, hogy az egyszerű üdítőnek látszó italban is van valami alkohol, mérgesen Dinára néz.

– Be akarsz rúgatni?

– Úgy tűnik, rád fér. Na, mesélj!

– Itt? – pillant a barátnőjére meghökkenve Kamilla.

– Úgyse figyel ránk senki!

Kamilla tekintete a körülöttük állókra téved – valóban senki se törődik velük, de azért kicsit közelebb hajol Dinához.

– Miért nem figyelmeztettél? – Pontosan tudja, hogy a számonkérés a hangjában olyan, mint a vihar előtti csend.

– Most mégis miről beszélsz?

– A könyvesboltos pasiról.

Dina szeme kikerekedik.

– Jézusom, te hol élsz? Soha nem hallottál még róla? Pedig az a pasi legenda.

– Találkoztál már vele? – kérdi Kamilla félénken.

– Nem, de épp eleget hallottam róla ahhoz, hogy ne is akarjak. Állítólag vadállat – de ezt te tényleg nem tudtad?

– Nem, és teljesen váratlanul ért, és Dina... nem hiszed el, de az a pasi... istenem... – Kamilla érzi, hogy mélyen elpirul, bár próbálja meggyőzni magát arról, hogy csak a pálinka miatt.

Dina szeme felcsillan.

– Úristen, neked bejön!

– Nem! – tiltakozik azonnal Kamilla heves elszántsággal, majd Dina kaján mosolyát látva megadja magát. Mégis kit akar átverni? – Oké, talán egy kicsit, egy egészen icipicit.

– Hihetetlen – csóválja a fejét a lány. – Erre iszunk! – int a csaposnak, aki újabb felest tesz eléjük. Dina felhajtja, Kamilla azonban csak tologatja a pulton.

– Hány éve is ismerlek? – folytatja Dina, mintha mi sem történt volna. – Öt? És eddig soha senki nem keltette fel a figyelmed. A pokolba is, hiszen gyakorlatilag ártatlan kis szende szűz vagy!

– Dina! – fakad ki döbbenten Kamilla, és riadtan szétnéz, hallotta-e valaki a szavakat, de szerencsére még mindig túl nagy a zaj ahhoz, hogy bárki is felfigyeljen rájuk.

– Miért? Ez az igazság, nem?

– Tudod jól, hogy nem vagyok szűz.

– De gyakorlatilag olyan, mintha az lennél.

– Mi lenne, ha ezt nem itt és most vitatnánk meg? – kérdi dühösen Kamilla, majd felhajtja az italt. A torkát megint végigmarja, a köhögési inger is újra rátör, így a másik ital után nyúl.

– Na és megkaptad az állást?

– Igen – leheli a lány fátyolos hangon. – Holnap kezdek.

Te jó ég, holnap kezd! Nem lenne szabad most lerészegednie – mégis mi jutott eszébe? Alig pár órája ismeri azt a férfit, és máris őrültet csinált belőle...

– Tudod, azért ez fura – jegyzi meg töprengve Dina.

– Mi?

– Miért pont ő? Állítólag kiállhatatlan, fölényes, gúnyos, szemét alak.

Kamilla mosolyog – maga sem tudja, miért. A férfi tényleg ilyen, ez a leírás teljesen pontosan illik rá, mégis... adott neki egy esélyt, a furcsasága ellenére is. Kamilla még mindig megremeg a gondolattól, hogy a férfi felfedezte a titkát, amiről eddig soha, senkinek nem beszélt – Dina se tud róla, pedig ők ketten igazán közel állnak egymáshoz, de ez mégsem olyasmi, amit bedob az ember egy társalgásban. Hiszen ő maga sem érti, hogy működik! A könyvek egyszerűen csak szólnak hozzá. Hogy miért vagy hogyan, nem tudja, de megtörténik, és az valami csodálatos érzés. De ha ezt bárkinek megpróbálná elmagyarázni, nincs kétsége afelől, hogy őrültnek néznék. A férfi pedig látja, tudja, és ennek ellenére alkalmazza őt.

Dina furcsán néz rá, ezért aztán gondolatban megrázza, majd kényszeríti magát, hogy visszatérjen a beszélgetéshez. Mit is mondott Dina? Ja, igen, hogy a pasi mennyire undok, de...

– Lehet, de ahogy kinéz...

– Ezt nem hiszem el, még a végén kiderül, hogy felszínes vagy! – csap a vállára lelkesen Dina, mintha ez a megállapítás olyan örömteli lenne. Kamilla a legkevésbé sem ért vele egyet – soha nem mások külseje érdekelte, soha nem az alapján ítélt.

– Nem vagyok az, de nehéz úgy dolgozni, hogy közben egy pasi megszédíti az érzékeid – ez pusztán kémia, semmi több.

– Akkor miért vagy úgy oda?

Ez volt az a kérdés, amit a délután folyamán Kamilla többször is feltett magának, de válaszolni egyszer sem tudott rá. Ritkán fordul vele elő, hogy ne tudjon kezelni egy helyzetet, ezt azonban most határozottan az ilyen alkalmak közé sorolja. Sőt, ez magasan veri mindet. És hogy pont egy férfi miatt – ez felfoghatatlan.

***

Adrián feltűnésmentesen igyekszik még közelebb hajolni a lányokhoz. Maga sem tudja, miért teszi, és ha őszinte lenne magával, belátná, hogy igazán megvetendő, amit művel – talán éppen ezért nem gondol bele mélyebben abba, hogy miért is nem áll ellen a kísértésnek.

A legkevésbé sem számított arra, hogy itt látja viszont a lányt – végül is mekkora esélye volt ennek? Úgy tűnik, a világ összeesküdött ellene. Nem elég, hogy egész délután csak erre a lányra tudott gondolni, és természetesen a saját ostobaságára, amiért felvette, még az estéje sem lehet nyugodt.

Adrián nem vette őt észre rögtön – túlzottan elfoglalta, hogy bámulja a sörét, és próbálja magából kiűzni egy zöld szempár ragyogását –, csak akkor, amikor a fülét megütötte, hogy „könyvesboltos pasi". Lopva pillantott oldalra, és majdnem megfulladt egy korty sörtől, mikor meglátta, hogy ki ül közvetlenül mellette. Alig akart hinni a szemének, sőt, igazából először arra gondolt, hogy mégiscsak túl sokat ivott és egyszerűen részeg. Éppen ezért sajnos elvesztette a két lány beszélgetésének fonalát, de amikor magához tért, önkéntelenül hajolt közelebb, bár a zene üvöltésétől így is épp csak egy-egy szót tudott elkapni: „bejön... icipicit... ártatlan... holnap kezdek... fölényes, gúnyos... ahogy kinéz... pusztán kémia..."

Ahogy fülel, igyekszik úgy megfigyelni a lányt, hogy közben ne legyen túl feltűnő. A lány – mint délelőtt a boltban – most sincs kifestve. Ahhoz képest, hogy ez egy igen népszerű szórakozóhely (legalábbis, ami a lány korosztályát illeti, ő maga túl öreg ide, ehhez kétség sem fér, de tulajdonképpen nem is kifejezetten szórakozni jött), nem öltözött ki túlzottan, sőt, mintha inkább visszafogottságra törekedett volna: farmer és egy szürke, alig kivágott póló. A széken is úgy ül, mint aki nem akarja felhívni magára a figyelmet. Őrült ez a lány vagy csupán nincs tisztában a saját szépségével. Ahogy Adrián körbepillant, három férfit is felfedez, ahogy éppen a lányt bámulja. Mi lehet benne, ami ennyire vonzóvá teszi? És ő mégis miért érzi azt, hogy szeretne behúzni annak a három ismeretlen fickónak?

Elhessegeti magától a zavarba ejtő kérdéseket, és inkább újra a lányokra koncentrál. Szerencsére a Koponyák előtti együttes befejezte a koncertet, az átállás alatt pedig több esélye nyílik arra, hogy hallja, miről beszélnek.

– Nem tudom – motyogja Kamilla, válaszul egy kérdésre, amit nem értett tisztán. – Van benne valami...

Vajon kiről beszél?

– A durvaságon kívül? – vigyorog a másik lány, ahogy újabb felest tol Kamilla elé, aki szinte észre sem veszi, úgy hajtja fel. Hányadiknál jár már vajon?

– Nem durva, csak... rideg. Rideg és mégis...

A fenébe, nem hallja! Pedig róla beszélnek, még mindig, ami azt jelenti, hogy nemcsak a lány volt rá hatással, hanem ő is a lányra. Ez elégedettséggel tölti el, még akkor is, ha tudja, az egésznek semmi jelentősége – legalábbis nem szabadna, hogy legyen. Ma este tenni is akar ellene, hiszen talán csak azért vonzza annyira a lány, mert túl sok idő telt el azóta, hogy nővel lett volna. A mai este remek esélyt ad arra, hogy felszedjen valakit egy éjszakára – még akkor is, ha elsősorban nem ezért jött.

– Ugye tudod, hogy néha egyáltalán nem értelek?

Talán a lányok szervezetében dolgozó alkohol teszi, de mintha végre hangosabban beszélnének. A férfi érdeklődve figyel.

– Hidd el, ha látnád, értenéd. Soha senki nem mondta még, hogy mennyire jól néz ki?

Nem valószínű, a lánynak sem kellett volna észrevennie – hozzá képest ő egy idős férfi, ezt tudja is magáról, és az egy dolog, hogy őt vonzza a lány, de miért lenne ez így fordítva is? Hiszen a lány akár minden éjszaka más pasi ágyába bújhatna... igaz, neki se kell könyörögnie a nőknek...

– Nem. Akik eddig nála dolgoztak, örültek, hogy túlélték a modorát.

– Oké, azért annak én is örülnék...

– És mondd csak, Milla, szerinted te is bejössz neki?

– Kizárt. Szerintem ostoba gyereknek tart, de ez nem is baj.

Adrián megkönnyebbül, hogy a lánynak fogalma sincs, mekkora hatással van rá. Most már csak arra kell majd vigyáznia, hogy továbbra se árulja el magát – de ha minden jól megy, ma éjszaka gyógyírt talál a problémára.

– Persze, hiszen így anélkül rajonghatsz érte, hogy tenned is kellene valamit, értem már.

– Nem rajongok, és mégis mit értesz?

– Te félsz a pasiktól.

– Nem.

– Dehogynem.

– Dina!

– Most miért? Nézz mélyen a szemembe, és mondd, hogy nincs igazam!

A lány a poharába bámul, aztán belekortyol, kerüli a másik tekintetét, és nagyon halkan, motyogva válaszol, a férfi alig érti.

– Nem erről van szó, csak... nem látom értelmét, hogy össze-vissza beleugráljak mindenféle rövid kapcsolatba, én...

– Csak azt ne mondd, hogy még mindig a szőke herceget várod fehér lovon!

– Miért? Ez olyan ostobaság?

– És most azt reméled, hogy a könyvesboltos pasiban megtaláltad?

Adrián nehezen állja meg, hogy hangosan fel ne horkanjon – a lányok beszélgetése egyre abszurdabbá válik, talán már mindketten becsiccsentettek kicsit.

– Nem, nem remélem.

A lány mosolyogva mondja ezt, mintha tetszene neki, hogy a férfi inkább a rosszfiúk táborát gyarapítja, mint a jókét.

– Akkor mégis mit akarsz tőle?

– Semmit, Dina, az ég egy adta világon semmit! Nem tehetek róla, hogy hatással van rám, már mondtam, ez kémia. Részemről csak annyit várok, hogy ne keserítése meg túlzottan álmaim munkahelyét.

– Erre igyunk!

– Nem, köszi, holnap kezdek, nincs rá szükség, hogy másnapos fejjel jelenjek meg, verbálisan kicsinálna.

– Tényleg annyira kegyetlen? – nevet fel a lány.

– Dina, ez egyáltalán nem vicces!

– De, nagyon is! Az ártatlan kis nebáncsvirág önként és dalolva sétál be az oroszlán barlangjába!

Túl hirtelen kezdenek rá a színpadon a Koponyák – ha lehet, még hangosabbak, mint az előző együttes. A férfi tudja, hogy már semmi értelmeset nem hallhat – bár az értelmet azért az eddigiekben is megkérdőjelezi. Kihúzza magát, és a tömeg feje felett a színpadot kémleli. Mellette a lány barátnője elragadtatva felsikolt, miközben minden további nélkül leugrik a székről és eltűnik a tombolók között. Kamilla nevetve néz utána, de látszik, hogy eszében sincs mozdulni.

Amikor az együttes énekese a színpadra lép, olyan sikítozás tölti be az eleve zárt, szűk teret, hogy Adrián már kezdi bánni, hogy eljött. A koncert nagyjából egyórás. A Koponyák rockot játszik, de a dalszövegeik líraiak. Mind saját szerzemény – a szövegeket az énekesük írja, a zenét a dobos szerzi. Be kell vallania, egyáltalán nem rosszak, sőt, igazából jobbak, mint amilyenre számított. A dalszövegek őszinte érzésekkel teltek, szókimondóak, nyíltak, a zene elég kemény, de az ellentét, amely a kettő között feszül, mégis eredetivé teszi az együttest.

Bőven éjfél után jár már, mire a közönség hagyja őket lejönni a színpadról. A tömeg kicsit megcsappan, ahogy sokan továbbállnak máshová bulizni.

– Mondtam neked, hogy isteniek! – közli a lány barátnője, ahogy kipirultan, kissé csapzottan visszamászik a bárszékre.

– Tényleg jók – hagyja annyiban Kamilla, látszik rajta, hogy nincs elájulva. Vajon milyen zenét szeret a lány? És mégis ugyan mi a francért töpreng ő most ezen?

– Jók? – szól egy lágy, mély hang mögöttük. Adrián önkéntelenül elvigyorodik, ahogy kihallja az árnyalatnyi sértettséget a kérdésből.

A két lány a váratlan jövevény felé fordul, Kamilla arcára halvány pír kúszik, a barátnője viszont elsápad, és pislogás nélkül bámulja a Koponyák énekesét.

– Bár nem ismer, mégis azt feltételezi, hogy most leszóltam az együttest, pedig higgye el, tőlem ez elég nagy elismerés volt – magyarázza hadarva a lány.

– Nos, kedvesem, akkor megbocsátok. Elnézést, hogy beleszóltam – mondja a férfi pimasz mosollyal, le nem véve a tekintetét a lányról.

Adrián megköszörüli a torkát.

– Szevasz, öcsi!

Kamilla riadtan felé kapja a tekintetét, a szeme kikerekedik, az arcára van írva a megrökönyödés.

– Bratyó, örülök, hogy látlak! Nem hittem volna, hogy eljössz – jegyzi meg Krisztián, de továbbra sem néz rá, egyre csak bámulja a lányt.

– Mit iszol? – kérdi Adrián az öccsét, de közben nem fordul el Kamillától, mert a lány meredten nézi őt. Teljesen kiakadt, látszik rajta. Egészen úgy néz rá, mintha csak álmodna. Talán magában ezt is kívánja, de nincs szerencséje: ez itt a valóság. A férfi féloldalasan mosolyog rá.

– Whisky-t – feleli az öccse. – És a hölgyek?

– Nem hiszem, hogy szükségük lenne még több italra. – Adrián kérdőn felhúzott szemöldökkel néz Kamillára, de a lány képtelen megszólalni.

– Vagy talán mégis, csak éppen valamilyen rejtélyes oknál fogva nem óhajtják ezt a tudomásunkra hozni, talán megnémultak – próbálkozik a testvére kihívó hangon.

– Ne reménykedj, öcskös, nem te bűvölted el őket. Legalábbis őt – int Kamilla felé – biztosan nem.

– Kisasszony, csak nem azt akarja mondani, hogy az ilyen vén fószerekre bukik, mint az én kedves és imádni való bátyám? – Kamilla nagy nehezen elfordítja a tekintetét Adriánról.

– Én... nem... – A lány zavarban van, dadog, nagyokat nyel, és Adrián pontosan tudja, hogy fogalma sincs, mit mondjon. Mi tagadás, nagyon élvezi ezt a helyzetet. Kíváncsi lenne rá, hogy mi játszódik most le a lányban – vajon megfordul a fejében, hogy hallhatta, amit a barátnőjével beszélt? Ha igen, mit érez most? Mit gondol?

– Ugyan, kisasszony, mondja csak meg nyugodtan, hogy lenyűgöztem.

Kamilla nagyot nyel, tétován Adriánra néz, aztán mélyről jövőn sóhajt – mintha most határozta volna el, hogy bármi is lesz, ő fejest ugrik a mély vízbe.

– Sajnálom, nem nyűgözött le, sőt, taszítónak találom a stílusát. Komolyan azt hiszi, hogy minden nő odavan magáért?

Krisztián felnevet – Adrián tudja, hogy a testvérének tetszik Kamilla nyíltsága.

– A tapasztalat ezt mutatja, kedves, de örülök, hogy végre kihívást találtam – felel megingathatatlan pimaszsággal Krisz.

– Ha lehet, ne bennem keresse a kihívást, higgye el, vesztene.

– Szóval mégiscsak az idősebb pasikra bukik?

Kamilla elpirul, de Adrián csodálattal nézi, hogy csak azért se hagyja magát.

– Semmi köze hozzá.

– Ezt vehetem igennek?

– Jézusom, maga lehetetlen alak! – fakad ki a lány, aztán Adrián felé fordul. – A maguk családjában mindenki ilyen felfuvalkodott hólyag?

Adrián úgy gondolja, ha a lány korábban nem ivott volna annyit, ezekhez a szavakhoz nem lett volna bátorsága.

– Ugye tudja, hogy a leendő főnökével beszél? – kérdi egészen lassan és színtelenül.

A lány elsápad, mintha tényleg most fogná fel a helyzet súlyát.

– Bocsánat... én... azt hiszem, jobb, ha most megyünk. – Nem tétovázik, leugrik a székről, megrángatja a barátnőjét, aki még mindig révült állapotban bámulja rajongása tárgyát, és a következő pillanatban már felfelé tartanak a lépcsőn.

– Igazán kár, szórakoztató volt – jegyzi meg csendesen Krisz. – Tényleg alkalmazod?

– Igen.

– Azt hiszem, meg foglak látogatni – közli kaján vigyorral az öccse.

– Megköszönném, ha nem hajtanál rá.

– Ugyan miért?

– Nehéz jó munkaerőt találni, ha elüldözöd...

– Tényleg csak ennyiről van szó, bátyuskám? Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy majd' felnyársalsz a tekinteteddel...

– Hozzád is túl fiatal.

– Mikor zavart ez engem? Egyébként is, én még mindig közelebb állok hozzá korban, mint te.

Adriánnak fogalma sincs, mit mondjon. Ha beismeri, hogy tetszik neki ez a kis fruska, Krisz nem fog neki békét hagyni, de ha nem ismeri be, talán tényleg megpróbálja elcsábítani, amitől máris furcsa, idegesítő görcs fészkeli magát a gyomrába...

A válaszadástól a melléjük lépő két csinos nő menti meg, akik rögtön elterelik Krisz figyelmét. Adrián nem érti, a testvére hogyan képes így szédíteni a nőket. A maga részéről nyílt lapokkal szeret játszani – egy éjszaka, semmi más, ezt pedig mindig jobb az elején tisztázni.