13. fejezet
Amikor a körülmények összejátszanak...
Kamilla kicsit kóvályogva pislog. Gyengének és esetlennek érzi magát. A fájdalom emléke még élénken él benne, de úgy tűnik, végül hatott a gyógyszer, mert most csak kényelmetlen, tompa sajgást érez.
Mikor picit megmozdul, megérzi a testéhez préselődő másik testet, és ekkor ijedt, ideges remegés fut rajta végig. Hát még, amikor megérzi, hogy a férfi keze már egyáltalán nem a hasán van...
Kamilla a hátára fordul. Adrián felkönyökölve a fejét támasztja, és érdeklődve nézi.
– Jó reggelt! – mosolyog rá, és ettől a mosolytól Kamilla úgy érzi, puhává olvadnak a csontjai. Ennek ellenére nagy levegőt vesz, aztán megszólal:
– Öhm... a keze...
– Igen, a mellén van – bólint a férfi, és a szemében gúnyosan kíváncsi szikrák táncolnak. Kamilla úgy érzi, Adrián szándékosan hozza ilyen helyzetbe, várja, hogy mit lép, hogy hogyan reagál – mintha csak ki akarná provokálni, hogy Kamilla elveszítse a fejét, de az az igazság, hogy szerencsére most túl erőtlen ahhoz, hogy megszerezze neki ezt az örömet.
– És nem akarja elvenni? – kérdezi hitetlen pillantás kíséretében.
– Szerintem nagyon jó helye van ott neki – mondja a férfi, és mintegy csak igazolásképp gyengéden megszorítja a lány mellét, amitől Kamilla egész testén borzongás fut végig.
– Ugye emlékszik még rá, hogy menstruálok? – kérdi Kamilla, és csodálkozva veszi észre, hogy halványan nyüszítésre emlékeztet a hangja. Hát nem süllyedt még elég mélyre?
– Ezt ne nekem mondja.
– Akkor mégis kinek? – Kamilla már tényleg kezdi úgy érezni, hogy ez a párbeszéd meg se történik. Talán csak álmodik. Ez az egész egyszerűen... abszurd, igen.
– Hát, mondjuk kicsit lentebb... – somolyog rá a férfi.
– Oké, ezt a beszélgetést most berekesztem – tolja el hirtelen a férfi kezét. – Szükségem van egy kávéra... vagy kettőre... – motyogja, ahogy feláll. Csak ekkor veszi észre, hogy alig van rajta ruha.
– Tetszik így a kilátás – mondja a férfi a hátára gördülve, karját a feje alá téve.
– Ne szokjon hozzá – vág vissza Kamilla, majd gyorsan belebújik egy melegítőbe.
– Maga ünneprontó – dörmögi Adrián.
– Hát persze, a Grincs vagy Scrooge, lehet választani... – Kamilla kifelé indulna, de a férfi megragadja a derekánál fogva, és visszahúzza az ágyba.
– Egyikükre se emlékeztet – mondja lágyan.
Kamilla gyengén elmosolyodik, ahogy Adrián szemébe néz. A férfi gúnyos mosolya ott van az ajkán, de a tekintete most mégis másmilyen. Lágyabb, talán.
Vagy csak álmos – hűti le magát a lány.
– Mondták már magának, hogy így kora reggel egyszerűen imádni való? – kérdi a férfi gúnyosan.
– Csak nem szeretek idegen férfiakat találni az ágyamban. – Kamilla tudja, hogy morcos a hangja, ráadásul így ebben a formában nem is igaz, amit mond, hiszen nagyon is örömmel látja a férfit az ágyában...
– Kikérem magamnak, egyedül vagyok – méltatlankodik Adrián, de picit se enyhül ajkán a gúnyos mosoly.
– Maga most kötekedik velem?
– Határozottan.
Kamilla megrázza a fejét. Neki ehhez most nincs ereje.
– Ne haragudjon, hogy megijesztettem – mondja hirtelen a lány, maga sem tudja, miért. Talán attól fél, a férfi most azt hiszi, bolhából csinált elefántot, vagy az is lehet, egyszerűen hisztisnek tartja. Egyiket sem szeretné. Nem tehet róla, reggel a fájdalom teljesen elvette az eszét, nem volt beszámítható állapotban, mikor az sms-t írta.
– Nem ijesztett meg – tiltakozik a férfi.
– Dehogynem – mosolyodik el halványan a lány. – Mondja, de őszintén, tényleg úgy gondolja, hogy megéri?
– Mi?
– Hát... hogy... szóval megéri velem ennyit vesződni csak azért, hogy az ágyában tudhasson?
A férfi nem válaszol, csak nézi. Aztán az arcára féloldalas mosoly kunkorodik, majd hirtelen a lány ajkához hajol. Először csak lágyan érinti, aztán finoman beleharap az alsó ajkába, majd nyelve könnyedén mélyebbre siklik, és ingerlően játszani kezd a lány nyelvével. Kamilla úgy érzi, ha a férfi nem hagyja abba, belőle a végére nem marad más, csak egy gőzölgő pocsolya. Adrián keze a derekát simítja, aztán már a mellén van, mire a lány megremeg. A férfi halkan nevetve húzódik el.
– Igen, határozottan megéri.
– Maga...
– Ez a beszélgetés kísértetiesen emlékeztet egy korábbira. Remélem, most nem azt óhajtja a fejemhez vágni, hogy seggfej vagyok.
– Szükségem van egy kávéra – emeli a plafon felé a tekintetét Kamilla.
– Magával tarthatok? – kérdi a férfi, de nem engedi el a lányt.
Kamilla mélyet sóhajt.
– Mennyi az idő?
– Nyolc múlt.
– Nem kellene már a boltban lennie? – kérdi a lány nem túl kedvesen.
– Időben ki fogok nyitni, de aranyos, hogy aggódik.
– Azt mondta, aranyos? Megdöbbentő ezt a maga szájából hallani.
– Azt hiszem, tényleg jól jönne az a kávé... – ráncolja a homlokát Adrián.
Kamilla elmosolyodik.
– Mondták már magának, hogy így kora reggel egyszerűen imádni való? – visszhangozza a férfi szavait.
– Nem – adja meg a választ a férfi –, de azt se nagyon, hogy imádni való lennék... talán csak édesanyám, egészen kicsi koromban ő mintha említett volna ilyesmit... de régen volt, biztos rosszul emlékszem.
Kamilla felnevet, aztán – és roppant bátornak érzi magát – felemeli a kezét, és végigsimít a férfi borostás arcán. Hogy lehet valaki ennyire bűnre csábítóan jóképű? Ujjai Adrián homlokától az álláig futnak, pihekönnyű érintés, de amikor az érzéki ajkat érintené, a férfi elkapja a kezét, majd a lány tenyerébe csókol.
– Nem érinthet így, amikor esélyem sincs arra, hogy továbblépjünk – suttogja rekedtesen. – Menjen, főzzön kávét.
– Maga nem jön? – kérdi kábultan, mozdulatlanul Kamilla.
– Le kell kicsit higgadnom... – érkezik a válasz. – És fel kell hívnom Kriszt.
– Kriszt? – ráncolja a homlokát értetlenül a lány.
– Mit gondol, honnan tudtam, hol lakik?
– Úristen, maga hajnalban ezért felhívta? – Kamilla elhúzódik a férfitól, és gyorsan kimászik az ágyból.
– Nem volt más választásom.
– Dehogynem, aludhatott volna tovább! – Kicsit dühösnek hangzik, de ha most Adrián beszámol róla Krisznek, hogy jelenleg éppen női problémai vannak, a föld alá fog süllyedni.
– Mikor fogalmam sincs, hogy nem került-e kórházba? Kizárt.
Kamilla mérge egy pillanat alatt elszáll. Tudja, hogy ezekért a hirtelen hangulatváltásokért leginkább a hormonjai felelősek, de most akkor is őrülten boldog.
– Mondtam, hogy megijesztettem – közli Kamilla derűsen, majd lehajolva puszit nyom a férfi szájára, és nem várva meg a választ, kirohan. Előbb a mosdóba megy, csak aztán veszi célba a konyhát.
Meglepődik, mikor az asztalnál Dinát látja. A barátnője pirítóst majszol, nem túl nagy életkedvvel.
– Neked nincs órád? – kérdi Kamilla.
– De van – mondja unottan a lány.
– Akkor miért itt vagy, és nem ott? – Kamilla szeme gyanakvóan összeszűkül.
– Nem akartam elszalasztani ezeket a kedves, meghitt, családias pillanatokat – pillog felé szándékosan eltúlzott mosollyal Dina. Kamillának nincs ideje válaszolni, mert ekkor Adrián is belép a konyhába, így csak egy morcos pillantást vet Dinára, aztán a kávéfőzőhöz lép.
– Nyugodtan üljön le! – mondja a válla felett Adriánnak.
– Igen, nyugodtan! – Rá se kell néznie, Kamilla tudja, hogy Dina eszelősen vigyorog. – Érezze magát otthon! Kiss Edina vagyok.
– Hajnal Adrián – feleli a férfi komoran. Kamilla már ismeri annyira, hogy tudja, ez az a hang, amivel elijeszteni igyekszik magától másokat, és máris kárörvendőn mosolyog, mert tudja, hogy Dinát ez nem fogja meghatni.
– Szóval maga miatt kellett a hétvégén Az időutazó feleségét néznem.
Ó, nem – sóhajt elkeseredetten Kamilla. Talán mégsem olyan jó ötlet Dinát Adriánra ereszteni – ki tudja, mit fog még elkotyogni?
– Nem egészen értem – mondja a férfi.
– Sírós film – vágja rá Dina, mintha ettől egyértelmű lenne. Számukra, mondjuk, az is, de hát nőből vannak, persze, hogy értik.
– Így se – közli Adrián. Kamilla lopva rápillant – a férfi ráncolja a homlokát, és bár Kamilla nem akar így érezni, de nagyon elbűvölőnek találja, hogy a férfin látszik, hogy jelenleg nincs a helyzet magaslatán. Amikor leveti magáról a hűvös távolságtartást, sokkal emberibb, esendőbb, és ettől még vonzóbb, mint egyébként.
– Mindegy – legyint Dina. – Nos, akkor most tisztázzunk valamit, rendben?
Kamilla felnyög. Nem, ezt ő nem akarja végighallgatni. Ez Dina „úgyis megmondom a magamét, ha akarod, ha nem, szóval jobb, ha befogod és csendben maradsz" hangja. Amikor így beszél, annak sosincs jó vége.
– Igen? – kérdi Adrián, és a hanglejtésből Kamilla azt szűri le, hogy remekül szórakozik. Sőt, tulajdonképpen csak hajszálak választják el attól, hogy nevessen. Jó, hogy ez Dinának nem tűnik fel, mert akkor aztán elszabadulna a pokol... Nagyon utálja, ha nem veszik komolyan, főleg olyankor, amikor valami számára fontos dologról akar beszélni. És Kamilla attól tart, ez a fontos dolog most róla fog szólni.
– Vigyázzon rá – mondja szokatlanul lágyan Dina, és Kamillának összeszorul a torka. Lehetne ez a pillanat megalázó is, de ő csak annyit érez, hogy mennyire szereti a barátnőjét, aki egy számára idegen férfinak is megmondja, amit gondol, és nem Kamilla háta mögött teszi ezt (vagyis ténylegesen de, csak nem úgy), hanem előtte, és ezt nem azért teszi, hogy megmutassa, mennyire fontos neki Kamilla, hanem azért, hogy később véletlenül se kerüljön kényelmetlen helyzetbe az ő viselkedése miatt.
– Vigyá...
– Még nem fejeztem be – tromfolja le a férfit hevesen Dina. – Ő egy értékes ember, becsülje meg. És ha lehet, ne törje össze a szívét, mert akkor nekem kell majd hallgatni a sírását, nem magának. És higgye el, nem szép, amikor sír. Világos voltam?
– Abszolút – feleli a férfi minden derű nélkül.
Kamilla lopva az asztal felé pillant, Dina és Adrián mereven nézik egymást, mintha csak azt játszanák, melyikük állja tovább a másik tekintetét.
Kamilla mosolyog. Ő sose merne ennyire kéretlenül őszinte lenni, de többek között ezért is szereti Dinát. Dina nem fél kimondani, amit gondol – talán, amikor megismerkedtek, ez volt az, ami először megragadta Kamillát. Irigyelte Dinát, szeretett volna ő is olyan bátor lenni, mint ő.
Tulajdonképpen az, hogy barátnők lettek, a sors furcsa fintora. Két annyira különböző ember, mint ők, igen kevés akad. Dina nagyszájú, laza, „ami a szívén, az a száján" típusú ember, Kamilla pedig félénk és visszahúzódó, ráadásul olykor nyers is. Igazából az első találkozásuk élénken mintázza, hogy mennyire mások is ők ketten.
Akkor még mindketten a lepukkant koli lakói voltak, elsőévesek, Kamilla magyar szakon, Dina pszichológián. Szeptember volt, amolyan borongós, esős szeptember, keserédes, szétázott illatokkal teli – Kamilla mindig merengős nosztalgiával gondol vissza arra az őszre.
Hajnalban ébredt – még nem állt át a szervezete a főiskolás életre. A dohányzóban ült, akkor igazából még nem dohányzott, de nem akarta megzavarni a szobatársait, a folyosón lévő társalgóban pedig egy fiú hortyogott, enyhén szólva is alkoholszagot árasztva magából, így került az üres dohányzóba. Csendesen kortyolgatta a teáját, nézte a hajnal megfáradt fényeit, és arra gondolt, hogy találnia kellene végre egy parkot, ahol nyugodtan futhat. Hiányoztak a hajnali futások, az a szabadság, amit akkor érzett, ha semmivel sem törődve egyszerűen csak futott.
Igazából még épp csak kezdett ellazulni, amikor magas sarkakon imbolyogva, miniszoknyában, szétzilált hajjal és olyan mély dekoltázzsal, amitől Kamilla biztosan szégyellte volna magát, belépett Dina. Kamilla motyogott valami köszönésfélét, aztán remélte, hogy a lány annyira kiütötte magát, hogy csak elszív egy cigit és már megy is. Talán így is történt volna, ha mindaz, amit Dina aznap éjszaka magába döntött (Kamilla később részletes beszámolót kapott róla, és már csak attól rosszul lett, hogy hallgatta), nem kívánkozott volna vissza.
Kamilla lélekjelenlétének köszönhetően Dina a szemetesbe adta ki a gyomra tartalmát, és annyira szánalmas látványt nyújtott, hogy Kamilla nem tudta egyedül hagyni, fogta a haját és simogatta a hátát. Mikor Dinából kijött mindaz, aminek ki kellett jönnie, csak ennyit mondott: „Fogtad a hajam, míg hánytam. Most már a barátnőm vagy. Amúgy bocs ezért. Azt hiszem, ezt a ma estét csúnyán elbasztam."
Kamilla eleinte gyakorlatilag mindent megtett, hogy elüldözze maga mellől a fura lányt, de Dina nem tágított. Minden megjegyzésére csak legyintett, vagy éppen keresetlen őszinteséggel visszavágott. Kamilla sose volt éppen bulizós fajta, nem is értette azokat, akik abban lelik örömüket, hogy minden héten legalább egyszer az öntudatlanságig kiütik magukat, de mint később kiderült, Dina aznap egyszerűen el akart szökni az életéből, mindegy hogyan, csak elszökni. Sose árulta el, hogy miért. Dina szeret ugyan inni, de többnyire tudja, hol a határ. Kamilla ezt sem érti igazán, de ha rá is kérdez, Dina csak annyit szokott felelni, hogy olykor tompítani kell a világot, különben bedilizne.
– Milla, lefőtt a kávé! – rángatja ki Dina hangja az emlékek közül.
Kamilla megrázza magát, hagyja, hogy emlékei a kávé keserédes gőzébe tűnjenek. Csészékbe önti a kávét, a Dináét és a magáét cukorral és tejjel ízesíti, azonban csak ekkor jön rá, hogy fogalma sincs, a férfi hogy szereti. Lopva rápillant, a tekintetük rögtön találkozik.
– Feketén – közli Adrián.
Hát persze, hogyan máshogy?
Kamilla elnyom egy mosolyt, ahogy az asztalra teszi a bögréket. Egyszerre zavarba ejtő és felemelő, hogy kérdeznie se kell, mert a férfi érti őt.
Kicsit zavartan ül le. Furcsa, hogy a saját konyhájukban látja Adriánt. Uralja a teret a szűk kis konyhában, a jelenléte megbolygatja Kamilla egész világát, olyannyira, hogy inkább a kávéba temetkezik, csak beszélnie ne kelljen. Adriánt úgy tűnik, nem zavarja a hallgatás, nyugodt, mint mindig – vagy legalábbis majdnem mindig. Dina viszont hol egyikükre, hol másikukra pillant, ajkával csücsörít, és Kamilla tudja, hogy nem fogja kibírni, meg fog szólalni. Sajnos nem is téved.
– Hány nővel volt összesen? – kérdi hűvösen Adriántól. A férfi ránéz, a gúnyos mosolytól eltekintve nem mutat semmilyen reakciót, se meglepődést, se meghökkenést – Kamilla őszintén csodálja ezért.
– Miért is érdekli ez pontosan? – kérdi vontatottan a férfi.
– Csak szeretném felmérni, hogy mennyire tapasztalt. Tudja, Kamilla nem az, szóval...
– Dina, kérlek! – nyögi Kamilla kétségbeesetten. Ezt nem hiszi el. Lehetne ez a reggel még ennél is groteszkebb?
– Miért? Te ezeket úgyse mered megkérdezni, márpedig az ilyesmit nem árt tudni – oktatja ki Dina. – Azt megkérdezted már, hogy egészséges-e?
Dina egy pillanatig sincs zavarban, Kamilla viszont érzi, hogy vérvörös az arca. Ha lenne esélye Dinával szemben, akkor megpróbálna mondani bármit, akármit, amivel elhallgattathatja, de tudja, hogy ha Dina akar valamit, akkor úgysem képes lenyugodni addig, míg el nem érte. Ő ilyen küzdő személyiség, sosem hátrál meg, sosem adja fel, és utál veszíteni.
– Egészséges vagyok – közli Adrián. – Nem kell aggódnia a barátnője miatt. Mint ahogy már mondani akartam, vigyázni fogok rá.
Kamilla nem bírja tovább. Felhúzza a szék szélére a lábát, kitámasztja a sarkával, és fejét a térdére hajtja. Így legalább nem látja őket...
– Örömmel hallom.
– Egyéb kérdés? – Adrián higgadt, de a gúny tisztán érződik a szavaiban.
– Nem, azt hiszem, nincs.
– Helyes, akkor én megyek is. Köszönöm a kávét – áll fel a férfi.
– Mert csak kávét kapott, mi? – motyogja az orra alatt félhangosan Dina.
Adrián félrebillentett fejjel néz rá.
– Magát össze kellene kötni az öcsémmel – mondja, de nem fűz hozzá többet.
Kamilla nem néz Dinára, amikor kikíséri a folyosóra a férfit.
– Nagyon fura barátnője van – pillant vissza az ajtó előtt a konyha felé Adrián –, de... szép, hogy ennyire aggódik magáért.
– Bocsánatot kérek, igazán...
– Nincs miért. Megértem őt.
– Tényleg? – néz rá csodálkozva, de hálásan Kamilla.
– Tényleg – mosolyodik el a férfi, aztán a keze már a lány derekán van, közelebb húzza magához, és fejét a nyakához hajtja.
– Imádom az illatát.
– Ez csak a samponom...
– Nem – szakítja félbe a férfi ellentmondást nem tűrően, majd belecsókol a nyakába. Kamilla térde megremeg. – Holnap reggel várni fogom.
– Órám van délelőtt – mondja elhalón.
– Akkor utána.
– Jó.
– Jó – morogja a férfi, de nem húzódik el a nyakától. Kamilla úgy érzi, ha ezt még sokáig folytatja, össze fog rogyni.
– Ugye tudja, hogy kezd valami vámpírra emlékeztetni? – motyogja, majd amikor rádöbben, hogy pontosan mit is mondott, legszívesebben visszatekerné az időt.
A férfi válaszul halkan kuncog, de nem mond semmit. Kicsit elhúzódik, óvatos, könnyű csókot nyom Kamilla szájára, aztán már kint is van a folyosón. Mire Kamilla magához tér a révületből, már csak a csukott ajtót látja.
Kábult, bolondos mosollyal az ajkán megy vissza a konyhába, ledobja magát az egyik székre, majd állát a tenyerébe támasztva, merengve néz maga elé.
– Ha ilyen ábrándosan nézel, hányingerem lesz – szól rá Dina, de a hangja inkább játékos, mint komoly.
– Ne haragudj, csak...
– Belezúgtál.
– Nem. Nem zúgtam. Csak...
– Igen?
– Hagyjuk ezt!
– Miért?
– Ő csak megdugni akar, ennyi. – Szándékosan fogalmaz durván, hátha így Dina megérti, hogy itt aztán romantikáról egyáltalán nincs szó, még akkor sem, ha a férfi aggódott érte.
– Nyugodtan áltasd magad ezzel – vonja meg a vállát Dina.
– Nem áltatom! – csattan fel Kamilla.
– Szerinted egy pasi, aki csak megkettyinteni akar egy nőt, hajnalban félőrülten hozzá rohan csak azért, mert a nőnek fájdalmai vannak? – Dina úgy néz rá, mintha komplett idiótának tartaná.
– Nem tudta, mi bajom – hárítja el a kérdést Kamilla.
– De aggódott érted, ez azért jelent valamit, nem?
– Nem.
– Milla, miért tagadod? Belezúgtál. És ő is beléd. Tagadhatjátok, de attól még igaz.
– Nem.
– Tudod, amúgy összeilletek – mosolyodik el Dina.
– Ezt ugyan miből szűrted le? – Kamilla nem tudja megállni, hogy meg ne kérdezze, pedig ez olyan... gyerekes.
– Nem ijed meg tőled.
– Mert szürke kisegér mivoltomban én aztán tényleg ijesztő vagyok... – jegyzi meg úgy, mintha citromba harapott volna.
– Igen, az vagy. Sose vetted észre?
– Mit?
– Azt hittem, szándékosan csinálod, de...
– Miről beszélsz, Dina?
– Hát arról, hogy az elmúlt években akárhányszor megkörnyékezett valaki, te tettél valami gúnyos megjegyzést, amitől ha nem szégyellték volna, sikoltva menekültek volna a srácok, így viszont csak finoman arrébb álltak.
– Tényleg ezt csináltam?
– Igen. De ő nem menekül el tőled. Szerintem ez jelent valamit – vonja meg a vállát Dina. – És... tudod, én magam mindent megadnék azért, hogy egyszer egy férfi úgy nézzen rám, ahogy Adrián néz rád. Ez van – sóhajtja, majd iménti elkomorodásával ellentétben ugrándozva magára hagyja a döbbenten pislogó lányt.
Tényleg ezt csinálta? – töpreng Kamilla, és amint őszintén magába néz, ráébred, hogy igen. Sose szándékosan vagy tudatosan, de valóban elijesztette maga mellől a fiúkat. Nem tudott bennük megbízni, és nem mert kísérletezni. Adrián pedig... Adrián akarja őt, mindenestül. Lehet, hogy tényleg több ez, mint vágy? Amit Dina mondott, felkavarja. Leginkább az, hogy Adrián hogy néz rá... Vajon igaz?
És ő? Ő mit érez igazából? Nem csak vágyat, ez igaz. Ez már több. De hát ennyi idő alatt az ember egyszerűen nem esik szerelembe! Lehetetlen – győzködi magát, hiábavalóan. Már nem igazán tudja elképzelni, hogy élhet valaha úgy is, hogy a férfi ne legyen az élete része. Felpezsdíti, megőrjíti, élettel tölti el. De ez a vágytól is lehet, nem? Ki kell derítenie, még nem tudja ugyan, hogyan, de ki fogja találni.
***
Az leírhatatlan, hogy milyen gyötrelmeket kellett kiállnia ezen a héten, és bár már bezárták a boltot, ennek még mindig nincs vége, de igazából ezért csakis magát okolhatja. Először is: tegnap nem kellett volna rákérdezni, hogy mit csinál szombaton a lány, és akar-e bejönni, de valamiért abban a pillanatban ez jó ötletnek tűnt – nem bírta elviselni a gondolatot, hogy két napon keresztül ne lássa őt, de ezt most már nagyon bánja. Másodszor: attól, mert esik, még igazán nem kellett volna felajánlani, hogy várakozhat a lakásán. Harmadszor: nincs harmadszor, bőven elég a kettő is.
Most, hogy így jobban belegondol, igazából nem is annyira ő, mint inkább az eső a hibás. Ami még mindig megállíthatatlanul zuhog, villámok éles fényével és dörgésekkel tarkítva. Adrián a kanapén ül, tévét néz. Vagyis az túlzás, hogy nézi, inkább a tévé szól magának, ő pedig próbál nem folyton a lány felé lesni. Kamilla a konyhaasztalnál ül, olvas. Néha elmosolyodik, egyszer már fel is nevetett. A férfi irigyli őt azért, hogy ennyire felszabadultan tud olvasni, hogy képes így kiszakadni a világból a szavak nyomán. Bár jelenleg leginkább bosszantja, mert a lány meg tudja tenni azt, amit ő nem: tudomást sem vesz róla.
Egyébként is nagyon furcsán viselkedett vele egész héten. Kezdve azzal, amikor felbukkant, és a kezébe nyomott egy flakon sampont, közölve, hogy „ha nem lennék a közelben, ezt bármikor szagolgathatja". Mikor válaszul Adrián bevitte neki a Káma-szútrát, mondván, hogy „tanulmányozza szorgalmasan, szüksége lesz rá", a lány épp csak elpirult, de aztán bólintott. Majd finoman megjegyezte, hogy bár az első nap meggyötri, de abban szerencséje van, hogy három-négy napnál ritkán tart tovább. Adriánnak először fogalma sem volt, mire gondol, mikor azonban rájött, legszívesebben megragadta volna és az összes gúnyt kicsókolta volna belőle, de természetesen ekkor bukkantak fel az idős nénik, akiknek Kamilla könyvet ajánlott, és majd' egy órán keresztül feltartották a lányt. Adrián egy szót sem szólhatott, hiszen a végén a két hölgy újabb két könyvvel távozott, amit szintén a lány nyomott a kezükbe.
Aztán egész héten bosszantó módon úgy jött ki a lépés, hogy alig maradtak kettesben. Szállítók, vásárlók, a lány órái – minden szétválasztotta őket, még a reggeli kávézás is elmaradt, mert a lány csütörtökön késve érkezett. Adriánban most először támad fel a gyanú, hogy talán nem is véletlenül alakult így.
Lesz, ami lesz, megkérdezi – dönti el hirtelen, nem törődve azzal, hogy akár tévedhet is.
– Miért került egész héten? – Adrián számít rá, hogy a lány tagadni fog, ezért meglepi az őszinte, nyílt válasz:
– Távolságra volt szükségem.
– Miért?
– Tudni akartam, mennyire erős az a vágy, ami köztünk van.
Adrián őszintén reméli, hogy most nem azt fogja mondani, hogy nem elég erős, mert akkor ő felrobban.
– És mire jutott? – kérdi szándékosan színtelenül.
– Arra, hogy...
Nem! Fejezze be! – akarná mondani, mit mondani, üvölteni, de esélye sincs, a lány felveszi azt az átkozott telefont, aminek persze pont most kellett megszólalnia. Hát nem gyötrődött eleget egész héten?
– Szia!
Ki lehet vajon az, akinek ennyire kedvesen köszön?
– Nem.
Nevet. Vajon miért?
– Maradj már!
Könnyed évődés. Kivel beszél?
– Krisz! Hagyd abba!
Ó, csak Krisz. Adrián megkönnyebbül, de ezt nem szívesen ismeri be.
– Igen, képzeld, épp nála vagyok. Akarsz vele beszélni?
Nem, Adrián a legkevésbé sem akar most az öccsével beszélni, megfojtani talán, de beszélni semmiképp.
Kamilla felpattan, elé lép, és felé nyújtja a telefont. Ha nem akar idiótának tűnni, jobb lesz, ha elveszi.
– Igen? – szól bele a telefonba kissé vontatottan, amire Krisz rögtön felnevet.
– Csak nem megzavartam valamit? – kérdi szemtelenül.
– De, tulajdonképpen de – morogja Adrián.
– Kamilla nem hajlandó elárulni, szóval megkérdezlek téged is: lefeküdtetek már?
– Ehhez semmi közöd.
– Tehát nem. Komolyan, Adrián, nem ismerek rád! Hát képtelen vagy meghódítani?
Nem, ebbe a vitába ő most nem fog belemenni.
– Jó éjszakát, Krisz! – mondja, és kinyomja a hívást, majd átadja a mobilt Kamillának. A lány épp csak visszaér az asztalhoz, mikor újra zenélni kezd a telefon.
– Ne vegye fel! – morran a lányra Adrián, de Kamilla csak lesújtó pillantásra méltatja.
– Krisz, kiakasztottad a bátyádat, muszáj volt?
A lány mosolyog, ahogy a választ hallgatja.
– Így is elég nehéz vele.
Adrián nagyon utálja, hogy róla beszélnek.
– Oké, jó éjt!
Kamilla hangosan, vidáman felnevet.
– Krisz, jó éjt! – ismétli nyomatékosan, majd az asztalra teszi a mobilt. – Az öccse őrült – pillant Adriánra. – Hol is tartottunk?
Adrián már nyitná a száját, de ekkor újra felcsendül a hívást jelző dallam, ami egyre inkább idegesíti a férfit. A hívás is, a dallam is.
– Mi a csengőhangja? – kérdi.
A lány fejcsóválva nézi a kijelzőt.
– A Jövőre veled ugyanitt zenéje, ismeri?
– Romantikus film?
– Igen – bólint szórakozottan a lány.
– Akkor nem.
– Nem egy romantikus alkat, igaz? – pillant rá hamiskásan Kamilla.
– Miért, úgy nézek ki? – kérdi Adrián felvont szemöldökkel.
– Hamarabb mondanám pszichopatának, mint romantikus alkatnak – mondja a lány mosolyogva.
– Megtisztel.
A mobil továbbra is csörög.
– Gyakran szoktak beszélni? – kérdi Adrián a mobil felé intve.
– Néha felhív – vonja meg a vállát a lány, de picit elpirul. Adrián gyanítja, hogy az öccse a lánnyal szemben sem köntörfalaz, ha éppen arra kíváncsi, hogy mi van kettejük között. Kamillát valószínűleg minden egyes alkalommal zavarba hozza. Adrián meglepetten ébred rá, hogy haragszik ezért az öccsére. Nem a kíváncsisága miatt, igazából az egyáltalán nem érdekli, hanem, mert kényelmetlen helyzetbe hozza a lányt.
– Most féltékeny? – kérdi Kamilla, és Adrián csak ekkor veszi észre, hogy borúsan összevonta a szemöldökét.
– Nem – tagadja azt, ami sajnos tagadhatatlan.
– Dehogynem – vigyorog a lány, és a szemében öröm csillog.
– Az agyamra megy – sóhajtja a férfi.
– Igen, tudom – nevet fel a lány. Édes, könnyű nevetése van. Adrián szereti hallani, de azért továbbra is megőrzi a morcosság látszatát – mégiscsak legyen az emberben valamennyi méltóság.
– Szándékosan csinálja, ugye? – pillant a lányra szúrósan.
– Természetesen.
Adriánt egyre jobban zavarja, hogy a mobil csak nem akar elhallgatni.
– Nem veszi fel?
– Nem – ingatja a fejét lassan a lány. – Csak magát akarja bosszantani.
– Akkor legalább halkítsa le.
– Miért? Szerintem ez egy jó szám.
– Pocsék ízlése van.
– Maga igazán kedves. – Adrián szereti, hogy a lány már nem veszi fel a mogorva megjegyzéseit. Igazából nagyon sok mindent szeret benne – vagyis a „szeret" talán túlzás, a „tetszik" megfelelőbb. Sok mindent tudott meg a lányról az elmúlt napokban. Például, hogy mennyire tisztelettudó és kedves az öregekkel szemben, hogy a haját mindig összefogja, ha olvas, hogy ha beharapja az ajkát – rettenetesen ingerlő szokása –, akkor butaságokon gondolkodik, hogy jobban szereti a regényeket, mint a verseket, hogy a nevetése tud édesen csilingelni, de olykor metszően hideg, hogy...
A mobil végre elhallgat.
– Pedig tényleg jó film – jegyzi meg a lány felé nézve, és Adriánnak igazából fogalma sincs, hogy miről beszél. – Maga milyen filmeket szeret? – kutatja a tekintetét érdeklődve a lány, és bár úgy tűnik, a kérdés csak hirtelen jött, Adrián mégis úgy érzi, hogy Kamilla tényleg kíváncsi, ezért hát őszintén felsorolja, ami az adott pillanatban épp eszébe jut:
– Indiana Jones, Die Hard, A Keresztapa, Vissza a jövőbe, Forrest Gump, JFK, természetesen a Star Wars, A Gyűrűk Ura... – Hirtelen elhallgat, majd gyanakodva a lányra néz. – Mondja, hogy legalább egyiket-másikat látta.
– Miért?
– Mert akkor a korkülönbség nem jelent egyben áthidalhatatlan szakadékot közöttünk.
– Megnyugodhat, mindet láttam már. Apukám...
– Ugye most nem azt akarja közölni velem, hogy az édesapjával egyezik az ízlésem? – húzza el a száját a férfi.
– Miért? Hiszen korban hozzá közelebb áll, mint hozzám – mondja a lány szemtelenül.
– Hány éves az apukája?
– Ötvenegy.
– Ez esetben a kijelentése sajnos kegyetlen, de igaz.
A lány elmosolyodik, aztán kicsit elkomorulva nagyot sóhajt. Tekintete az ablakokra siklik. Az eső cseppjei kis patakokba gyűlve szórják szét az utcai lámpák sárgás fényét. Adrián nem húzta be a függönyöket, szereti nézni az esőt, szereti, ha a villámok fénye árnyakat vet a falra.
– Azt hiszem, mindegy lenne, ha elindulnék – mondja halkan a lány. – Ez nem úgy néz ki, mint ami még ma el fog állni.
– Maradjon itt éjszakára – mondja Adrián hirtelen ötlettől vezérelve.
– Nem – ingatja meg a fejét Kamilla bágyadtan, mintha igazából szívesen maradna, csak valami értelmetlen erkölcsösség visszatartja.
– Nem tudom, feltűnt-e, de nem azt mondtam, hogy bújjon velem ágyba. Felajánlom a kanapém. A magáé lehetne az ágy is, de kétlem, hogy elfogadná.
– Magával vagy maga nélkül? – kérdi halvány mosollyal az ajkán a lány.
– Ezt a kérdést komolyan gondolja? – ível magasba incselkedőn a férfi szemöldöke.
– Jó lesz a kanapé – visszakozik a lány.
– Akkor marad?
Mi ez a hirtelen öröm, amit érez?
– Igen. De van egy feltételem – pillant rá ravaszul a lány.
– Miért van az, hogy most azt érzem, félnem kellene?
– Itt maradok éjszakára, ha megnézi velem a Jövőre veled ugyanittet.
– És ebből nekem mi hasznom is származik?
– Élvezheti a társaságom? – veti fel évődőn a lány.
– Nem, ennél több motivációra lesz szükségem – ingatja meg a fejét Adrián. Kíváncsi, hogy a lány meddig merészkedik.
– Sajnálom, ez a feltételem.
Adrián majdnem felnevet – Kamilla nem túl bátor, bár igazság szerint neki még ez is tetszik benne.
– Megőrjít – dünnyögi halkan a férfi, és tudja, hogy hiába nem mutatja, Kamilla tökéletesen tisztában van vele, hogy mennyire élvezi a csatájukat.
– Tudom – jelenti ki a lány a győztesek boldog mosolyával az ajkán. – Áll az alku?
– Ott a gépem, töltse le a filmet – mondja kicsit zsémbesen Adrián, de igazából örül, hogy a lány marad. Ami meg a filmet illeti... kénytelen elnyomni egy gonosz mosolyt, ha arra gondol, mennyi mindent is lehet csinálni filmnézés közben...
A lány vidáman a számítógéphez szalad, bekapcsolja, majd türelmetlenül dobol az ujjaival, ahogy arra vár, hogy betöltsön a rendszer. Adriánnak tetszik, hogy Kamilla előtte őszintén viselkedik, nem fogja vissza magát sem akkor, ha türelmetlen, sem akkor, ha bosszús – egyedül a vágyait tartja rövid pórázon, de a férfi tudja, hogy eljön majd az az idő, amikor hagyja, hogy a szenvedélyét is lássa. Mert igen, tudja, hogy a lányban rengeteg visszafojtott szenvedély forrong. Lehet, hogy egész héten igyekezett kerülni, de a forró pillantásokat, a vágyakozást, a sóvárgást nem tudta eltüntetni a tekintetéből, ahogy azt se tudta elrejteni, hogy sokszor beledermedve egy-egy mozdulatba ábrándosan, érzékien ragyogó szemmel néz maga elé. Adrián tudja, hogy ilyenkor rágondolt, rá és arra, ami volt, és talán még arra is, ami lesz... Kíváncsi lenne rá, hogy hányszor képzelte már el a lány – mert elképzelte, ebben biztos, hiszen ezen a héten gyakorlatilag ő se csinált mást.
Igazából most se csinál mást. Alig várja, hogy a lány leüljön mellé, hogy végre hozzáérhessen, az ölébe húzza...
– Lejött a film – jelenti be Kamilla, és ránéz.
– Jövök – áll fel Adrián. Átvált a tévén a megfelelő csatornára, majd elindítja és áthúzza rá a filmet.
Kamilla ragyogó arccal néz rá, aztán a kanapéra huppan. Adrián lekapcsolja a villanyt – még az is eszébe jut, hogy behúzza a függönyöket –, majd megfontoltan, lassan a kanapéhoz sétál. Már csak pillanatok kérdése...
Közel ül le a lányhoz, ha nem merült volna el rögtön a filmben, ez minden bizonnyal neki is feltűnne, így azonban nem teszi szóvá. Vagy csak játszik vele, és valójában pontosan tudja, hogy mire készül... Mindjárt kiderül.
Adrián a lány felé nyúl, megragadja a derekát, és gyengéden az ölébe húzza. A lány tiltakozna, nem túl meggyőzően, de a férfi rögtön belefojtja a szavakat:
– Maga választotta, mit nézzünk, úgyhogy nem lehet panasza arra, hogy hogyan nézzük.
Kamilla nem válaszol, csak egy kicsit helyezkedik, aztán a filmre fordítja minden figyelmét. Adrián nem érti, hogy lehet ennyire laza, őt majd szétveti a feszültség, hogy végre a karjában tarthatja. Napok óta erre vágyott.
Tényleg megpróbálja nézni a filmet. Még az se zavarja, hogy egyetlen szót sem fog fel belőle. Egy férfi meg egy nő – szeretkeztek. Aha, legszívesebben most ő is ezt tenné. Miért is nézik ezt a filmet?
Adrián nagyon erősen koncentrál, hogy ne mozdítsa a kezét semerre, hogy összekulcsolva ott hagyja a lány hasán. De megőrjíti az illata, ami nem, közel sem emlékeztet arra a flakon samponra, amit Kamilla a kezébe nyomott. Nem, ez az illat más, egyedi, a lányhoz tartozik. Fejét a nyakához hajtja, és puhán csókolgatni kezdi.
Nem, a legkevésbé sem érdekli a film.
Kamilla pár percig bírja, aztán morcosan megszólal:
– Maga nem is nézi.
– Dehogynem – feleli Adrián két csók között. Őrjítően puha a lány bőre, puha és édes és hívogató. Mindenhol meg akarja csókolni. Minden apró hajlatot, ívet, zugot... Vajon mindenhol ennyire tébolyító az íze?
– Talán mégis haza kellene mennem, már nem is esik annyira... – motyogja tétován Kamilla, de szavaival ellentétben pont úgy fordítja a fejét, hogy Adrián jobban hozzáférhessen a nyakához.
– Dehogynem, és egyébként is: alkut kötöttünk – dörmögi a férfi. Képtelen visszafogni a kezét, az egyik a lány combjára, a másik mellére siklik. Kamilla mellbimbója azonnal megmerevedik az érintésre.
– Én...
– Maradj csendben! – mondja Adrián, ahogy finoman megnyalja a lány kulcscsontját. Elégedettséggel tölti el, hogy Kamilla megremeg.
– Adrián, én még erre...
– Tudom. Ne félj!
– Nem félek, csak...
– Kamilla, hallgass... – dünnyögi a férfi, és szelíd nyomással kéri, hogy forduljon meg az ölében. A lány kissé ügyetlen mozdulatokkal megfordul, aztán anélkül, hogy megvárna, mit tesz Adrián, hozzáhajol, és hevesen a férfi ajkára tapasztja az ajkát. Adriánt meglepi, hogy a lány lényegében kezdeményezett, de aztán arra gondol, hogy ezek szerint nem csak ő várta már türelmetlenül, hogy újra egymásba merüljenek...
A nyelvük szédült táncot jár, egy pillanatra sem pihen, hol lassabban, kutakodón, kémlelőn, hol gyorsabban, szenvedélytől fűtötten mozog. A levegő mintha izzana körülöttük.
A lány a karját a férfi nyaka köré kulcsolja, mellét a mellkasához préseli. Adrián majdnem eszét veszti, mikor a mozdulat nyomán a lány forró öle merev férfiasságához dörzsölődik. Vajon van arról akárcsak halvány fogalma is a lánynak, hogy mit tesz vele?
Adrián belenyög a csókba. Elszakítja magát a lány szájától, majd ajkával finoman az arcát, nyakát érinti. Aztán anélkül, hogy Kamilla bármit tehetne, a derekánál fogva könnyedén megemeli, és a hátára fekteti a kanapén. Fölé térdel, és pár pillanatig csak nézi kipirult arcát, szenvedélytől csillogó szemét.
– Sose láttam még nálad szebbet – suttogja már-már áhítatosan. A lány csak egy kábult mosollyal felel.
Adrián ezúttal visszafogottabban, lassabban csókolja meg. Az egyik kezével támasztja magát, hogy ne nehezedjen Kamillára teljes súlyával, a másik azonban fáradhatatlanul markolja, dörzsöli a lány mellét. Aztán megelégeli, hogy mindezt ruhán keresztül kell tennie, feltérdel, és megemeli a lány pólóját. Kamilla nem tiltakozik, lehúzza magáról a vékony anyagot, majd a háta mögé nyúlva a melltartóját is kikapcsolja. Mielőtt azonban engedné leesni a kosarakat, Adriánra néz.
– Én is látni akarlak.
Adriánnak nem kell kétszer mondani. Feltérdel, és lehúzza magáról a pólót. A lány tekintete mohón siklik végig izmos mellkasán, hasán... Adriánt forróság önti el ettől a sóvár tekintettől. Újra és újra elbűvöli, hogy mennyire tiszta a lány tekintete, hogy mennyire őszinte.
Kamilla keze tétován mozdul, ujjai remegve érintik a bőrét. Hófehér keze élénken elüt a férfi sötétebb színeitől. A lány végigsimít a mellkasán, puhán súrolja a szőrszálakat, majd a hasizmaihoz ér, aztán vissza, ezúttal tenyérrel – és istenek az égben, milyen forró és puha az érintése... Adrián megremeg. Ha a lány ilyeneket csinál, elveszti az eszét, márpedig ez nem történhet meg. Még nem.
Elveszi és a földre ejti a lány melltartóját, majd fölé hajol, és heves, vad csókkal csap le a szájára. Képtelen magát türtőztetni, keze Kamilla derekáról a mellére csúszik. Tökéletesen illik a tenyerébe a finoman gömbölyded gyönyörűség.
Addig csókolja, míg a lány már csak pihegni képes. Akkor könnyedén szájába veszi a lány egyik mellbimbóját, gyengéden megharapja, szívja, szopogatja. Kamilla érzéki nyögései felkorbácsolják a férfi vérét.
Óvatosan és lassan – nem akarja megijeszteni a lányt – a hasa felé halad. Közben ügyesen kigombolja a lány nadrágját, lehúzza a cipzárt, majd szájával követi ujjai nyomát.
– Adrián, mit... – kezdené a lány kicsit ijedten, de a férfi lágyan belefojtja a szavakat.
– Bízz bennem! – kéri felpillantva rá. Kamilla mélyen a szemébe néz. Adrián nem rezzen. Aztán a lány elmosolyodik, és megemeli a csípőjét. A férfi tüdejéből önkéntelenül is felszabadultan szökken ki a levegő, ahogy lehúzza róla a farmert, a bugyit és még a zoknikat is.
A sarkára ül, és ámulva néz végig a lány csodás testén. Karcsú, izmos, és pont a megfelelő helyeken gömbölyödik. Tökéletes. Egyszerűen tökéletes. És jelenleg csak rá vár.
Nem kapkodja el, a lány bokájánál kezdi. Előbb az egyiket, majd a másikat csókolja, így halad egyre feljebb, így tárja ki egészen a lányt.
Kamilla meg-megrándul, majd amikor a férfi eléri azt a pontot, amelyet olyan nagyon vágyik megcsókolni, remegni kezd. Adrián lehajtva a fejét először csak pici csókokat hint a lány csiklójára, aztán hirtelen a nyelvével érinti. Kamilla a hajába, a vállába markol.
A lánynak mennyei íze van, Adrián nem tud betelni vele. Vadul, kíméletlenül simogatja a nyelvével, míg Kamilla már szinte félájultan dobálja a fejét a gyönyörtől. Mielőtt azonban hagyná elélvezni, mutatóujjával finoman a lányba hatol. Kamilla csak picit rándul össze, és Adrián úgy érzi, inkább megszokásból, ösztönösen, mint azért, mert fájdalmat érezne, mindenesetre egy pillanatra megáll, hogy esélyt adjon a lánynak úgy dönteni, hogy nem akarja folytatni. Mikor azonban semmi ilyesmi nem hangzik el, sőt, a lány türelmetlenül közelebb tolja hozzá a csípőjét, örömmel fejezi be, amit elkezdett. Összhangban mozgatja a nyelvét és az ujját, egészen addig, míg Kamilla fel nem sikolt, míg rázkódni nem kezd a gyönyör szétomló hullámaitól.
Felemelkedik, az oldalára fekszik a lány mellett, majd felkönyökölve megtámasztja a fejét. A lány szeme csukva, homlokán veríték. Adrián elégedett mosollyal simogatja őt, egészen addig, míg a lány testén végigfutó remegések végleg elcsitulnak.
– Nem fázol? – kérdi szelíden a férfi, mikor a lány fátyolos tekintettel ránéz.
– Kicsit.
– Meg ne mozdulj – mondja Adrián, és gyorsan az ágyhoz siet egy takaróért. Azonban így sem elég gyors. Mire visszaér, Kamilla már felült, és térdét behajlítva szorosan magához húzta a lábát. Adrián kicsit félszegen ül le mellé.
– Jól vagy?
Kamilla bólint, de csak egészen picit.
– Kamilla? – nógatja szelíden.
– Úgy érzem, kihasznállak – böki ki a lány.
Adrián elmosolyodik.
– Most miért mosolyogsz? – kérdi a lány kínlódó hangon.
Adrián nem felel, végigsimít Kamilla karján, ujjai nyomán libabőrös lesz a lány bőre.
– Gyere ide! – kéri lágyan. A lány nem törődve meztelenségével rámászik és térdét a combja mellé téve ráül. Adrián alig várja, hogy ezt egyszer úgy is megismételjék, hogy rajta sincs farmer.
A lány vállára borítja a plédet, köré tekeri, aztán lágyan megcsókolja.
– Nem tudom, emlékszel-e rá, de nem te másztál rám.
– Oké, de most neked... – A lány finoman a férfiasságához dörzsöli az ölét. Adrián felnyög. – Biztosan kényelmetlen.
– Talán segíteni szeretnél? – kérdi gúnyosan.
A lány elpirul.
– Hát... tudnék?
Adrián úgy érzi, szétrobban. Ha csak elképzeli, ahogy a lány félénken hozzáér, máris attól tart, hogy elélvez. Kevés megalázóbb dolgot tudna elképzelni annál, minthogy kamaszkölyök módjára pusztán egy gondolatra elélvezzen...
– Te is tudod, hogy tudnál. Nem ez a kérdés. Akarsz? És Kamilla, nincs semmi baj, ha nem...
– Akarok.
– Biztos?
– Igen – bólint határozottan a lány, majd kimászik a férfi öléből, és a sarkára ül mellette a kanapén. Adrián örül, hogy Kamilla láthatóan egyáltalán nincs zavarban a meztelenségétől. Sejtette, hogy a lányban egy érzéki démon lakozik, de erre azért nem számított – vagy legalábbis nem ennyire gyorsan.
Adrián lehúzza magáról a ruhákat, férfiassága duzzadtan mered felfelé.
A férfi Kamilla elkerekedő szemét nézi.
– Nagyon szeretném tudni, mire gondolsz most... – jegyzi meg halkan.
– Hát... arra, hogy a gimis fiúmból annak idején semmit se láttam, és hogy most kiderült számomra, hogy olvasni valamiről és a maga teljességében látni két teljesen különböző dolog. Meg... – A lány nagyot nyel, majd félénken elmosolyodik. – Megérinthetem?
– Őszintén szólva, ha nem teszed, valószínűleg csúnya véget érek – felel vágytól rekedten Adrián. Képtelen levenni a szemét a lány vékony, pici kezéről, amint óvatosan a férfiasságához ér. Először csak puhatolózva végigsimít rajta, aztán köré kulcsolja az ujjait, és finoman mozgatni kezdi fel-le a kezét.
Úristen, ebbe belehal...
A férfi hátrahajtja a fejét és behunyja a szemét.
Ez a lány ösztönös tehetség, de ha ezt még sokáig folytatja így, ő beleőrül.
Szelíden Kamilla kezére teszi a sajátját, majd megmutatja, milyen erővel és milyen gyorsan csinálja. Pillanatokon belül nagyot nyögve elélvez.
A szobában csak az eső kopogása és az ő szapora lélegzetvételei hallatszanak.
Úristen...
– Tudod – szólal meg Adrián, amikor már képes értelmes szavakba önteni a gondolatait –, ezek után nem lenne ám muszáj a kanapén aludnod.
Kamilla zavartan felnevet.
– Nem, talán tényleg nem – mondja.
– Helyes. Akkor bújj be az ágyba, mindjárt jövök. És Kamilla, ne öltözz fel!
Kimegy a fürdőbe, egy törölközővel letörölgeti magáról a gyönyör nyomait, majd visszamegy a szobába. A lány az ágyában fekszik, és ettől kellemes melegség árad szét a mellkasában. Türelmetlenül bújik be mellé, érezni akarja őt.
– Köszönöm – súgja a lány fülébe, ahogy hátulról szorosan magához öleli.
Adrián, ahogy meztelen testük összesimul, gúnyosan mosolyogva arra gondol, hogy ez a Jövőre veled ugyanitt valóban nagyon jó film...
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top