Amiben nem beszélnek az éjszakáról, vagy legalábbis nem folyamatosan...

Adrián játszik vele. Kínzó lassúsággal simogatja, hol éppen csak hozzáér az ujjaival, hol a bőrére szorítja forró tenyerét. Kamilla úgy érzi, lángol a teste. Meztelen, és ez egyáltalán nem zavarja. Ő, aki azért nem jár strandra, mert fél mások előtt bikiniben – de még egyrészes fürdőruhában is – mutatkozni, most egyáltalán nem érzi, hogy takarnia kellene magát.

A férfi perzselő tekintete követi az ujjak finom játékát, és olyan vágy ég benne, amitől Kamilla újra és újra önkéntelenül megborzong. A hasa meg-megremeg, ahogy Adrián telhetetlenül cirógatja. A férfi kuncog, mikor felfedezi, hogy Kamilla csiklandós.

Amikor Adrián ujjai egyre lejjebb érnek, a lány mélyet sóhajt, elárulva ezzel türelmetlenségét és izgatottságát. A férfi elégedett mosollyal az ajkán végigsimít a belsőcombján, majd gyengéd nyomással kényszeríti, hogy kitárja magát előtte. Mielőtt a férfi keze odaérne, ahol igazán érezni szeretné, ahol lüktet, lángol és ahol olyan ürességet érez, amilyet soha korábban, Adrián fejét lehajtva megnyalja, majd édes gyengédséggel szívni kezdi az egyik mellbimbóját. Kamilla úgy érzi, ezt már képtelen elviselni...

Szaporán kapkodva a levegőt magához tér. Szétnéz, először fel sem fogja, hol van, majd elvörösödve rájön, hogy az egész csak álom volt. Csak álom.

Tehetetlenül felnyög. Sose volt még erotikus álma, még csak erotikushoz közelítő sem, most pedig olyan valósnak tűnt az egész, hogy minden porcikája sóvárogva, kielégülésért könyörögve lüktet.

Kamilla az ajtóra pillant. Tudja, hogy senki sem fog rátörni, de mégis zavart érez, mert hát vendégségben van, és odakint, csupán egyetlen falnyira tőle három férfi alszik. De akkor sem bír ilyen állapotban felkelni.

Keze tétován siklik végig a hasán, aztán türelmetlenül tovább, a bugyija alá. Ahogy megérinti magát, testében özönvízként árad szét a megkönnyebbülés, majd az izgalom. Először csak gyengéden dörzsöli teste jelenleg minden bizonnyal legérzékenyebb pontját, aztán egyre nagyobb hévvel, egyre gyorsabban. Képzeletében a férfi ujjai érintik, mellén ott az ajka, izmos teste hozzápréselődik... Pillanatok alatt ívbe feszül a gerince, robbanásszerűen önti el a gyönyör.

Pihegve, kimerülten fekszik. Máskor is ért már magához, de ez most mégis egészen különleges volt, valahogy... több.

Mikor elvesztette a szüzességét, és aztán napokig kényelmetlen fájdalmat érzett, megijedt. Tudta, hogy az első mindig fáj, de bízott benne, hogy a szerelem, amit – azt hitte – érez, majd átsegíti rajta, és mégis megtapasztalhatja, hogy milyen az a gyönyör, amiről már annyit olvasott. Mikor ez nem történt meg, kételkedni kezdett – mi van, ha rosszul van összerakva, ha nem jól működik a teste, ha képtelen az orgazmusra?

Majdnem egy hónapig tartott, mire félve és önmaga előtt is szégyenkezve, rászánta magát, és óvatosan, kutatón magához ért. Nem tartott sokáig felfedeznie, hogy igenis képes orgazmust átélni – bár mindig csak a csiklóját izgatta, néha próbálkozott lejjebb is, de olyankor megfeszült és fájdalmat érzett, ezért egy idő után feladta. Eleinte rettenetesen szégyellte, hogy újra és újra kényezteti magát, később megértette és elfogadta, hogy ez nem bűn, teljesen természetes és nincs azzal semmi baj, ha olykor örömet szerez magának.

Máskor azonban csak arctalan férfiakat képzelt el, most viszont úgy érzi, mintha kihasználta volna Adriánt, ami nevetséges gondolat, de mégsem tudja elűzni, és amikor ráébred, hogy ennyire erőteljes még sose volt az orgazmusa, egyben rádöbben arra is, hogy igazából ez nem volt elég, ugyanúgy vágyik a férfira, ugyanúgy – ha nem jobban – akarja most.

Vajon milyen szerető lenne a férfi?

Nem, ilyesmin nem fog gondolkodni. Jobb lesz, ha összeszedi magát és felkel, bár fogalma sincs, mennyi lehet az idő. Reggel van már egyáltalán? Az éjjeliszekrény felé nyúl, de nem találja a telefonját. Végül az ágyban, a párnája alá csúszva fedezi fel. Csak az időt akarja megnézni, de képtelen ellenállni a kísértésnek, és boldog mosollyal az ajkán végigpörgeti az éjszakai sms-ezést. Aztán amikor a legvégére ér, lefagy.

Nem, ez nem lehet igaz. Nem. Hogy a francba történhetett?

Tegnap még a „Jó éjt!" volt az utolsó üzenet, most azonban egy hosszú, értelmetlen betűkatyvasz, amit ő küldött a férfinak.

A szíve tébolyító ütemben dobog. Lehetetlen, képtelenség, nem, ez nem történhet meg vele, hogy lehet ennyire béna?

Szeretne beleüvölteni a párnába. Nem, inkább eltűnni szeretne, minél hamarabb – vajon mit szólna hozzá Krisz, ha felébresztené, és könyörögne, hogy most azonnal vigye haza? És kivitelezhető ez úgy, hogy közben Adriánt ne zavarják meg?

Miért ennyire szerencsétlen? Így sem tudta, hogy fog a férfi szemébe nézni – nem is csak a csók, hanem az álom, aztán a fantázia... –, most azonban egyenesen képtelenségnek érzi. Azt se tartja kizártnak, hogy ránézne, és egyszerűen porrá hamvadna a szégyentől.

Miért kellett tegnap éjjel félálomban újraolvasni az sms-eket? Miért nem tudta egyszerűen félretenni a mobilt, és aludni?

Szüksége van egy cigire. Most azonnal.

Kimászik az ágyból, magára kapja a tegnap ledobott farmert, aztán úgy dönt, biztonságosabb, ha rendesen felöltözik. Tiszta melltartót és pólót vesz elő a hátizsákjából, gyorsan magára rángatja mindkettőt, majd a zsebébe csúsztatva a mobilját, kisettenkedik a folyosóra. Nagyon halkan, remegő léptekkel ér a nappaliba. Csak egy pillantást engedélyez magának a mélyen alvó férfiakra. Krisz neki háttal, az oldalára fordulva alszik, Adrián viszont félig kitakarózva, a hátán. Kamilla tegnap, a folyosó sötétjében nem láthatta a férfi izmos mellkasát, most viszont alig bírja róla levenni a tekintetét. Aztán megrója magát – már csak az hiányzik, hogy a férfi felébredjen, és észrevegye, ahogyan mohón, áhítozva figyeli...

Szinte lábujjhegyen oson el mellettük. Mikor végre kiér a verandára, megkönnyebbülten húzza be maga mögött az ajtót.

– Jó reggelt! Korán keltél.

Megugrik, és a szívéhez kap. Az egyik székben, bögrével a kezében Ákos ül. Vidáman mosolyog Kamillára, de ő jelenleg nem képes viszonozni a mosolyt.

– Te is – mondja dörmögve, ahogy leül mellé.

– Igazság szerint nem aludtam.

– Egész éjszaka fent voltál? – kérdi csodálkozva Kamilla. A férfin egyáltalán nem látszik, hogy fáradt vagy kialvatlan lenne, inkább feldobódott és boldog.

– Ugye tudod, hogy lényegében én is ezt mondtam?

– Ugye tudod, hogy most Adriánra emlékeztetsz?

– Édes vagy ilyen morcos, „most keltem fel, ne gyötörj" fejjel.

– Most meg Kriszre. Oké, hagyjuk! – legyint a lány, mikor örömmel felfedezi, hogy Adrián kint hagyta a cigijét. Reméli, hogy a férfi nem fog haragudni, de kivesz egy szálat, és kapkodón meggyújtja. Mérhetetlenül élvezi az első slukkot. Nem mintha megnyugtatná összezavarodott szívét, de legalább jólesik.

Hátradőlve átengedi magát a reggel békés hangjainak. Valahol kakas kukorékol öntelt hévvel, a fák lombozatában rejtőző madarak pergő, élénk csiviteléssel üdvözlik az új napot. Távol tőlük kutya ugat mély, öblös hangon, amire közelebbről harsány vakkantás a felelet. Tavaszillatú hűvös van még, de érezni a levegőben, hogy ma is jó idő lesz.

Ákos hagyja, hadd térjen magához, amiért Kamilla igazán hálás, mert jelenleg képtelen lenne egy beszélgetésre figyelni. Kuszák a gondolatai, az érzései, nem tudja, hogy rakjon magában rendet, márpedig számára ez fontos – szereti, ha irányítás alatt tudja tartani magát. Nem maradhat ennyire összeszedetlen, azonban hiába minden próbálkozás, nem igazán tud megnyugodni. Így hát, amikor elnyomja a cigit, úgy gondolja, talán a figyelemelterelés még beválhat.

– Festettél? – kérdi Ákost, és reméli, hogy nem túl kimért vagy éppen ideges a hangja.

– Igen.

– Megnézhetem? – pillant a férfira őszinte érdeklődéssel.

– Még nincs készen, nem szoktam...

– Érthető, semmi gond – mondja gyorsan Kamilla, mert nem akarja, hogy Ákos kényelmetlenül érezze magát.

– De... igazából kíváncsi vagyok, hogy milyen érzéseket kelt, ha gondolod, és tényleg szeretnéd...

– Persze.

A férfi hálás mosolya megmelengeti a lány szívét. Halkan lépnek be a házba és mennek a műterembe. Kamilla az ajtóban egy pillanatra megtorpan – annyira más most a helyiség, mint tegnap délután. Akkor is elbűvölte, most viszont egyenesen ámulatba ejti. Nem tudja, hogy pontosan miért – talán a festék friss illata tehet róla, az, hogy érezni, itt csodák születnek, mintha ezek az illatok titkokat súgnának, de lehet, csupán a reggel szétáradó színei varázsolják meghittebbé a hangulatot, vagy éppen a zene, mely halkan tölti be a teret.

Ákos megragadja Kamilla kezét, és a képhez vezeti.

– Íme! – suttogja, mintha attól kellene tartani, felébresztheti a testvéreit, ha hangosabban szól.

Kamilla izgatottan emeli a tekintetét a képre. Megtiszteltetésnek érzi, hogy ő az első, akinek Ákos megengedi, hogy lássa.

Lehet, hogy a festmény még nincs készen, de Kamilla gerincén így is borzongás fut végig. A színek egyszerre élénkek és elmosottak, nem azok a pasztellszínek, mint Ákos legutóbb festett képein, ezek a színek szemtelenül jelenvalók, mintha dacosan élni akarnának. A kép egy befagyott tavat ábrázol, de csak egy kiragadott szegletét felülnézetből. A széleken megül a hó, de a festmény közepén belátni a jég alá, és a mélyben lángnyelvek ölelkeznek tombolva. Ahogy a lány nézi a képet, ugyanazt az elfojtott vágyat érzi kiszökni a színek mögül, mint amit Adrián közelében. Mintha a jég fogságába esett tűz hidegre vágyna, és mintha a jég csak azért tárná fel a mélyét, mert szeretne elveszni a forró lobogásban. A lángok nyújtózkodása a sóvárgást idézi, a jég felületén végigfutó hajszálvékony repedések a kísértést. Mégis mindketten beledermednek a pillanatba, hiszen megölnék egymást, ha teret engednének a vágyaiknak.

– Nem értek a festészethez – mondja halkan, megilletődötten a lány –, de amit te csinálsz, az őszintén lenyűgöz.

– Ne mondd, hogy nem értesz hozzá, a festészet nem a hozzáértéstől vagy nem értéstől lesz értékes – ingatja meg a fejét Ákos, majd felcsillanó szemmel, lelkesen gesztikulálva magyarázni kezd: – A festészet olyan, mint a költészet. Nem az a kérdés, érted-e, az a kérdés, megérint-e. Szételemezheted, boncolgathatod, ízekre szedheted mindkettőt – ecsetkezelés meg színhasználat, rímképlet meg költői eszközök, de mindez igazából nem számít. Ha megérint, jó, ha nem, lépj tovább, majd lesz más, akit megérint, majd lesz más, aki értékeli, minden, ami művészet, szól valakihez, de nem biztos, sőt, igazából biztos, hogy nem mindig hozzád. Nem vagyunk egyformák, nem szerethetünk mindent egyformán, de hát az unalmas is lenne, nem? Például én szeretem Toulouse-Lautrec nyers, kéretlen őszinteségét, a tisztaságot, ahogyan megragad egy-egy egyszerű pillanatot, de számomra Picasso harsány és tolakodó, pedig róla talán még az is hallott, aki bele se kóstolt a festészet világába. Nem ez a fontos. Megállsz egy kép előtt, kizárod a világot, állsz és nézel. Aztán megmozdul ott bent valami. Hogy mi, nem számít, nem kell érteni. Érezni kell. Ha érzed, jó. Ha nem... akkor hiába elemzed, megértheted, még akár értékelheted is, de mit érsz vele? Hiszen ugyan mi másra való a művészet, ha nem az érzések kifejezésére? Vagyis nem, nem jól mondom, nem a kifejezés a lényeg, hanem inkább, hogy megmutasd, átadd, hogy mások is érezzék. Igen, valami ilyesmi – hallgat el a férfi, és úgy tűnik, mintha zavarban lenne attól, hogy ennyit beszélt.

– Hű.

– Ne haragudj, néha nagyon belelendülök – vonja meg a vállát félszegen Ákos.

– Semmi gond. Én a könyvekkel vagyok így, ha egyszer... – félbehagyja a mondatot, amikor a zsebében megrezzen a mobil. – Bocsi – előhalássza a telefont, majd félve megnyitja az sms-t.

Nem egészen értem, mit akart ezzel mondani.

A fenébe!

– Jól vagy?

– A bátyád felébredt – motyogja önkéntelenül, aztán riadtan elkerekedő szemmel néz fel Ákosra. Ezt most miért is árulta el?

– És ezt sms-ben tudatta veled? – kérdi a férfi hitetlenkedve.

Kamilla elpirul, és nagyon igyekszik, hogy kitaláljon valamit, de egyszerűen semmi sem jut eszébe.

– Hát... aha – mondja végül sután.

– Mi történt éjszaka? – teszi fel Ákos pontosan azt a kérdést, amire Kamilla a legkevésbé sem akar válaszolni, ezért hát csak hümmög, és kerüli a férfi tekintetét.

– Kamilla? – nógatja gyengéden Ákos.

– Megcsókolt... – böki ki a lány, de képtelen a férfi szemébe nézni.

– Ennyi? – kérdi csalódottan Ákos.

– Miért, mit vársz még?

– Igazság szerint azt hittem, minimum egymás mellett fogtok ébredni.

– Sms-eztünk, csak sms-eztünk, oké? – mondja gyorsan, mert nem akarja, hogy Ákos rosszat gondoljon róla, nem mintha a férfi hangjában vagy szavaiban bármi erre utalna, de Kamilla mégis úgy érzi, hogy ha más is történt volna, mint ami történt, akkor most nagyon szégyellné magát, hiszen mégiscsak vendégségben van...

A férfi elmosolyodik, pici, titokzatos mosoly ez.

– Nagyon akarhat téged.

– Miért? – kérdi, előre félve a választól.

– Mondjuk úgy, hogy nem sms-párti. Sőt, igazából nem is mobil-párti.

– Tulajdonképpen még csak beszélgetés-pártinak sem lehet nevezni – jegyzi meg a műterem ajtajából Krisz. Kócosan és roppant álmosan támaszkodik az ajtófélfának. – Miről maradtam le?

Kamilla elkapja a tekintetét, és érzi, hogy már megint elpirul. Egyre inkább bosszantja, hogy képtelen ezt kontrollálni.

– Semmi olyanról, amiről tudnod kellene! – hallják Adrián hangját a folyosóról. – És abbahagyhatod a faggatózást!

Krisz halkan nevetve hátat fordít nekik.

– Miért tenném, amikor olyan érdekes figyelni, hogyan reagáltok?

– Keress magadnak más szórakozást, öcskös! – Adrián hangját már sokkal közelebbről hallani. Kamilla szíve riadt dobogással válaszol a férfi közelségére. Amikor meztelen felsőtesttel felbukkan Krisz mellett, a lány úgy érzi, el kellene fordulnia, mert minden bizonnyal túl nyilvánvaló a szemében a csodálat és a vágy, mégsem képes még csak megrezzeni sem. Csak nézi a férfit, tekintete beissza a látványt, és igazából csak arra tud gondolni, hogy miért is nem érintette meg éjszaka...

– Jó reggelt! Reggelizünk?

***

Adrián tudja, hogy témaelterelésnek ez elég gyenge, de tekintve, hogy Kamilla milyen intenzitással bámulja a mellkasát – nagyon szeretné tudni, hogy vajon mire gondol –, ennél jobb nem jut eszébe. Ha a lány így nézi, kénytelen lesz újra úszni menni...

– Talán felöltözhetnél – jegyzi meg Ákos derültséggel a hangjában. Kamilla elvörösödik, és végre félrenéz.

Adrián válaszul csak halványan mordul egyet, aztán visszamegy a nappaliba. Zavarja, hogy a lány érezhetően kerülte a tekintetét, olyan érzése támad, hogy ez most nem csupán a jelen helyzetnek szólt. Létezik, hogy az éjszaka miatt viselkedik így? De hát az ég szerelmére, semmit sem tettek, csak csókolóztak – oké, nagyon... pezsdítő csók volt, de ettől azért még nem dől össze a világ, nem kellene, hogy ennyire zavarban legyen – és még a zavar nem is jó kifejezés rá, de Adrián nem találja az ide illő szót.

Gyorsan magára kapja a farmerját és a tegnap este ledobott pólót, aztán úgy dönt, jobb, ha nekiáll reggelit készíteni. Csak a hűtőig jut, amikor Krisz elsöprő lendülettel beront a konyhába.

– Szóval végre megcsókoltad! – csap a vállára. – Azt hittem, sose szánod rá magad.

Adrián megrovóan ránéz, aztán visszafordul a hűtőhöz.

– Oké, tudom: semmi közöm hozzá és foglalkozzam a saját dolgommal – darálja unottan Krisz, aztán pajzánul hozzátűzi: – Kár, hogy jelenleg nincs „saját dolgom", már ha érted, mire akarok ezzel célozni...

Adrián erre inkább nem mond semmit. Sonkát, kolbászt és némi zöldséget rámol egy tálcára, aztán anélkül, hogy bármennyi figyelmet szentelne Krisznek és annak, amit mond, tányérokat, késeket és kenyeret tesz az asztalra.

– És milyen volt a csók? És hogy-hogy csak ennyi történt? Amúgy miről sms-eztetek? Nem válaszolsz? Akkor biztos valami nagyon huncut dolog volt...

Nem bírja tovább – vagy behúz egyet az öccsének, vagy...

– Krisz, kérlek – mondja higgadtan, semleges hangon. Ha Krisznek csak egy csepp esze is van, akkor most befogja.

Pár pillanatig mereven nézik egymást, aztán Krisz bólint.

– Megyek, szólok nekik, hogy jöhetnek reggelizni.

– Kösz.

Adrián a kávéfőzőhöz lép, megörül, mikor látja, hogy még van lefőzve, és nem neki kell vele babrálni. Kiönti az összeset egy csészébe és megmelegíti a mikróban. Nem szereti a hideg kávét.

Mire a többiek előkerülnek a műteremből, már az asztalnál ül, kifelé bámul az ablakon és a kávét szürcsölgeti.

–... köszönöm, tényleg. Kíváncsi vagyok a kész képre – mondja éppen Kamilla, ahogy belépnek.

– Bármikor szívesen látlak, majd szólok, ha befejeztem – feleli Ákos. Adrián furcsállja, hogy az öccse megmutatott a lánynak egy félkész festményt, ugyanis ez a kiváltság eddig senkinek sem jutott ki. Ákos csak a kész műveket szereti közönség elé tárni, mindig azt mondja, hogy festés közben zavarná, ha mások véleményt mondanának, mert akarva-akaratlan befolyásolná, hogy hogyan halad tovább, márpedig azzal pontosan azt a pillanatot ölné meg, amit valójában megörökíteni akar.

Mindannyian leülnek, tányért tesznek maguk elé, és hozzá is látnak a reggelihez.

– Tegnap nem mondtad, hol fogtok ma fellépni? – kérdi Ákos Kriszt.

– Szegeden, úgyhogy ma igen hosszú vezetés vár rám – fintorog. – Aztán a következő két hét még elég zsúfolt lesz, gyakorlatilag az ország ezen felében minden nagyobb városban fellépünk, szóval nem fogok unatkozni.

– És mi van azzal az erdélyi turnéval?

– Szervezzük, de hát pasikból vagyunk, a rendszeresség és szervezés lételemünk – feleli elhúzott szájjal, jó adag öngúnnyal Krisz.

– Nem gondolkodtatok még azon, hogy jó lenne nektek valami menedzser? – szól közbe Kamilla.

– Már felmerült, de jelenleg nem tudnánk megfizetni. A youtube-videók jót tettek, tényleg rengeteg helyre hívnak minket, de igazság szerint egy lemezszerződés lenne jó...

– Megjön majd az is, öcsi – biztatja Ákos. – Jók vagytok.

– Kösz, komolyan. – Krisz egy pillanatra leveti magáról a lezserséget, látszik rajta, hogy őszintén örül Ákos dicséretének, és valahogy ettől a szerény boldogságtól még fiatalabbnak tűnik, mint egyébként – vagy csak Adrián érzi magát túl öregnek hozzá képest?

Igen, mostanában öregebbnek érzi magát, tulajdonképpen még a koránál is sokkal öregebbnek. Az utóbbi időben úrrá lett rajta a fásultság és mit tagadja, az unalom. Ha így nézi, Kamilla pont jókor robbant az életébe – felrázza, felkavarja, és... hát igen, egészen úgy érzi miatta, hogy megint van miért élni. Rég volt már, hogy annyira vágyott valamire, hogy akár küzdeni is hajlandó lett volna érte.

Adrián lopva a lányra pillant. Hogy a testvérei miről beszélnek, már nem követi – kellemes zsongássá halkulnak benne a szavak. Kamilla fáradt, a szemén látszik a kialvatlanság, de még így is gyönyörű. Adrián próbálná elkapni a tekintetét – talán csak azért, hogy érezze, nem ijesztette el teljesen a lányt –, de hiába, Kamilla mindenhová néz, csak felé nem. Az utolsó sms miatt érezné magát ennyire kényelmetlenül? Pedig Adrián szerint az kifejezetten aranyos – még akkor is, ha ez nem egy olyan szó, amit amúgy gyakran használna –, el tudja képzelni, hogy a lány, mielőtt elaludt volna, még az sms-eiket olvasta, nyilván véletlenül küldött üzenetet.

– Akkor reggeli után indulunk, jó? – kérdi Krisz Kamillától, és erre már Adrián is felkapja a fejét. Máris mennek? A fenébe, így hogy szedi ki a lányból, hogy mi bántja? Nem fog egész hétvégén ezen gyötrődni, tudnia kell – még ma.

Mikor Kamilla feláll, és a vendégszobába megy összepakolni a holmiját, nem tétovázik sokat, utána indul.

– Mi van, Rómeó, búcsúcsókot lopsz? – szól utána Krisz szemtelenül. – Mondd csak, monológ is lesz?

– Ugye tudod, hogy lehengerlő humorodat érdemesebb lenne olyanok előtt csillogtatnod, akik értékelik is? – veti oda egy lesújtó pillantás kíséretében, aztán Kamilla után siet.

A lány nem fordul hátra, amikor belép a szobába, csak akkor, amikor hallja a zár kattanását, de ahogy meglátja, rögtön újra a táskája fölé görnyed.

– Mi a baj? – kérdi Adrián közelebb lépve, magához képest egész szelíden.

– Honnan veszi, hogy baj van? – motyogja a lány, de nem fordul meg.

– Látom magán.

Kamilla megvonja a vállát, és nem mond semmit. Adriánnak fogalma sincs, hogy mivel csalogathatná elő a lányt a szótlanság és a megjátszott közönyösség csigaházából.

– Meggondolta magát? – puhatolózik óvatosan, remélve, hogy ezzel a kérdéssel kizökkentheti a lányt.

– Mivel kapcsolatban? – Kamilla szórakozott hangja egyértelműen jelzi, hogy gondolatban valahol egészen máshol jár.

– Mégis felmondana?

A lány kiegyenesedik, de még mindig nem fordul felé. Viszont legalább végre tényleg figyel rá.

– Nem.

Adrián egészen addig, míg a testét el nem önti a megkönnyebbülés, nem vette észre, hogy tényleg aggódott a válasz miatt.

– Akkor mi a baj? Miért nem mer a szemembe nézni?

A lány megfordul, mérgesen néz rá.

– Miért van az, hogy tudom, úgyis kihúzza belőlem? – kérdi kétségbeesetten.

– Mert nem tud nekem ellenállni?

– Maga...

– Ne mondja ki, tudom – dörmögi Adrián, majd fürkészőn pillant a lányra. – Tudja, mit? Kössünk alkut: most elengedem, cserébe maga megígéri, hogy megírja sms-ben, úgy könnyebb, nem?

– És ha hazudni fogok? – vágja rá még mindig kicsit dühösen Kamilla.

– Nem fog.

– Honnan tudja?

– Maga nem szokott hazudni.

– Megjegyezte.

– Mindent, amit csak kiejtett azon a csókolni való száján.

Kamilla szeme erre elkerekedik, és picit hátrébb lép. Talán fél, hogy újra megcsókolja? És ha igen, akkor miért? Talán, mert nem biztos benne, hogy abba akarná hagyni? Adrián szeretné, hogy így legyen.

– Jó, oké, akkor most kienged?

– Ki. De írjon, amint elindultak.

– Jó, írok – bólint a lány, aztán felkapja a táskáját, és kiviharzik a szobából.

Adrián alig fogja fel a búcsúzkodást. Krisz folyamatosan frappáns megjegyzésekkel szórakoztatja, de nem tud rá figyelni. Azért átöleli, meglapogatja a hátát, és igyekszik úgy viselkedni, mint aki jelen van, de valójában csakis arra képes gondolni, hogy mit fog írni a lány.

Miután elindulnak, Ákos kimenti magát, amit jelenleg Adrián egyáltalán nem bán, nem valószínű, hogy képes lenne koncentrálni most egy beszélgetésre. Leül a verandára, kiteszi az asztalra a telefont, és rágyújt. Három cigit szív el egymás után, és bár nem feltételezi, de mégis megfordul a fejében, hogy mi van, ha a lány átverte.

Mikor a negyedik szálat is elszívja, végre jelez a telefon.

Magával álmodtam.

Felnevet, nem hangosan, de szívből. Úgy dönt, nem kínozza a lányt további kérdésekkel, úgy érzi, felesleges, hiszen ha nem erotikus álomról lenne szó, a lány nem érezte volna magát annyira kényelmetlenül.

Tehát nemcsak ő álmodott a lányról, hanem a lány is róla. Ezt azért jó tudni. És vajon mit csinált, amikor felébredt? Végül is egyedül volt a szobában, tudta, hogy senki nem tör rá...

Atyaég... hát ezért nem mert a szemébe nézni! Őt képzelte maga mellé, miközben...

Oké, akkor most jobb lesz, ha megint úszik egyet...