Rengeteg könyv és film szól angyalokról, kiket nem látunk, de lelkünk mélyén reméljük, hogy léteznek, még ha nem is olyanok, mint képzeltük őket. Az őrangyal más. Mindenkinek van egy belőle, a sajátja, kivel kapcsolatban áll, aki pontosan tudja, hogy miképpen segítsen neki, akkor is, ha emberének mások az elképzelései. Az én fellegekből vigyázómat fiú alakkal képzelem el, de talán csak azért, mert tizenöt éves romantikus lelkem arról álmodozik, hogy majd egyszer megmutatja magát előttem a Földön, és megtalálom benne igaz szerelmemet, aki jobban ért engem, mint bárki más. Nyálas nem? Tudom, hogy butaság, és nem is a valóság, bár ki tudja, ki lesz később életünk párja, mikor felnövünk és megtaláljuk a hozzánk valót. Most, amit biztosan hiszek, hogy egy láthatatlan, és megfoghatatlan alak kíséri végig az életem, ki kikövezi utamat a születésemtől fogva, és sosem hagy el. Megóvja életem, és jó irányba terelget, akárhány alkalommal ellenkezek, nem adja fel, míg meg nem találom a helyes utat. Nem mindig tud megvédeni minden rossztól, talán nem is akar, hogy ezeket megtapasztalva tudjak örülni a legapróbb jó pillanatoknak is. Mégis, amikor magam alatt vagyok, érzem a jelenlétét, ahogy természetfeletti kötődésével megvigasztal, és megsimogatja lelkemet. Történt már veled olyan, hogy annyira sírtál, azt hitted majd kiszakad a szíved, de aztán hirtelen elapadtak könnyeid? Bizony, Ő volt az. Leszállt hozzád szellemszerű alakjában és szárnyaival átölelte törékeny testedet. Megnyugvást adott neked, és biztonságot, amíg készen nem álltál újra szembenézni a kegyetlen világgal, amiben sosem vagy egyedül. Legalábbis az enyém ilyen. Törődő és kedves, aki mindenkinél jobban szeret, akármilyen hibákat követek el, mert ő megért, és látja a jót a rossz fölött. Vele tudhatom, hogy nem hagy a bajban, bármi is történjék.