Amikor ezt a levelet olvassátok, lehet, hogy már nem leszek.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy kipróbáljam az új játékot, amit egy osztálytársam javasolt. Egészen egyszerű a feladat, de valahogy mégsem könnyű. Írnom kell egy levelet, hogy megmagyarázzam, miért választottam a hullámokat, az otthon melege helyett.

Sosem értettem ezt a kifejezést. Miért pont az otthon melegéről szoktunk beszélni? Elvégre az iskola is lehet meleg, vagy az utca is a nyár folyamán. A tanító néni azt mondta, hogy ezt azért használjuk, mert a boldogságot akarjuk kifejezni, amit hazaérkezve érzünk. Én sosem gondoltam ezt. Amikor beléptem a lakásba, csak kongó üresség fogadott, ti nem voltatok sehol. Ekkor vártam. Mindig csak vártam! Közben megcsináltam a leckémet, hogy végre büszkék legyetek rám. Féltem, hogy amikor megérkeztek, ugyanolyanok lesztek, mint azelőtt, és nem törődtök velem. Viszont reménykedtem, hogy ez megváltozik, ha igazán jó kislány leszek. Legutóbb az egész délutánomat rászántam, hogy készítsek nektek egy rajzot. Én voltam rajta, és ti, ahogy két oldalról a kezemet fogjátok. Mögöttünk a házunk volt, és mindannyian úgy mosolyogtunk, mintha tényleg boldogok lennénk. Ekkor hazajöttetek. Apa egy fura kis készülékhez beszélt, ami a fülében volt. Próbáltam megmutatni neki a rajzomat, de rám sem nézett, csak bement a szobájába, és magára zárta az ajtót. Ekkor bejöttél, anya, kezedben feltornyozott bevásárló szatyrokkal. Eléd álltam, és feltartottam a rajzomat, de ahogy próbáltál kikerülni, leejtetted terhedet. Nagyon mérges voltál. Azt mondtad, buta vagyok és figyelmetlen, amiért nem segítettem, mikor olyan sok mindent cipeltél. Most kifolyt a tej, hogy fogsz ebből vacsorát csinálni?

Hirtelen már nem is gondoltam olyan szépnek a rajzot. Kimentem a vonalból, többször is, és elfelejtettem rárajzolni apa bajuszát. Hogy lehettem ilyen figyelmetlen? Biztosan észrevettétek volna, és emiatt nem tetszene nektek a rajzom. Inkább kidobtam, nehogy még dühösebb legyél rám.

Egy ideig próbáltam a tökéletes lányotok lenni, de ti észre se vettetek. Egy nap el akartam mondani, hogy a barátaim nem szeretnek többé, mert azt mondtam Évinek, hogy túl kicsik vagyunk még ahhoz, hogy a fiúkra „úgy" gondoljunk. Egyáltalán mit értenek „úgy" alatt? Meg akartam kérdezni, és tanácsot kérni, mit tegyek, hogy visszafogadjanak. Ekkor kérted, hogy ne zavarjalak, mert a főnököd most sózta rád a szabadságon lévő munkatársad feladatát, emiatt ideges vagy, és még aludni sem tudsz rendesen.

Inkább nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy csalódj bennem, amiért nem tudom megoldani egyedül. Közben az osztálytársaim csúfolódása hideg közönybe csapott át, s már nem szóltak hozzám. Pont úgy viselkedtek velem, mint ti itthon. Mond anya, szerettek ti engem? Egyre többször gondolkodok ezen, de a remény lassan szertefoszlik, és az igazság a szívembe talált. Tudom, hogy nem várt gyerek voltam, de azt hittem, lehetek elég jó, hogy szeressetek engem.

Nem baj. Már vége van. Úszni indultam a nagy folyóba, Katival. Őt sem szeretik. Azt mondja, ha a hídról indulunk, gyönyörű szép lesz a kilátás, és nem fogjuk megbánni. Remélem igaza van.

Búcsúzóul lányotoktól, Nórikától