"Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz, amit nem kívántál tőlem, másnak adom, szívvel-lélekkel."

Monoton napok követték egymást. Fáradtan, nyúzottan, a végkimerülés szélén állva köszöntött ránk a szombat. Mindenki izgatott volt, féltünk mi vár ma ránk. Már csak húszan maradtunk, és ma egy újabb versenyzőtől búcsúzunk, aki az összesített szavazatok alapján az utolsó helyen végez.

Féltem, de azért vártam is már, hogy színpadra léphessek. Az adrenalin löket, amit az a pár percnyi reflektorfény, és az azt követő taps ad, elég volt egész hétre, hogy feltöltsön, és alig vártam az eheti adag energiát. Bár az éjszakába nyúló próbák sokszor próbára tették a szervezetem, valahogy mégis sikerült kitartanom eddig.

Liv az elsők között lépett színpadra. Tarolt a produkciójával, óriási tapsot kapott. A koreográfia, az ének minden tökéletesen rendben volt. Biztos voltam benne, hogy a továbbjutók között lesz, ezért egy kicsit megnyugodtam.

Dean-re tizenkettedikként került sor. Szokásához híven, magabiztosan állt a színpad közepén, amikor megvilágították a fények. Olyan show-t csinált az a három perc alatt, hogy le merem fogadni, hogy a tinilányok otthon visítozva ugráltak a tv előtt állva. Az egész tökéletes összhangban volt, az őt körülvevő táncosok, akiket az egész produkció alatt próbált lekoptatni a forgatókönyv szerint, a hangja, a kinézete, minden rendben volt. Vadul dobogó szívvel, óriási mosollyal az arcomon néztem a backstage-ben ülve.

-Don't wanna be a fool for you. Just another player in your game for two. You may hate me, but it ain't no lie, Baby bye, bye, bye. Don't really wanna make it tough. I just wanna tell you that I had enough. Might sound crazy, but it ain't no lie, Baby bye, bye, bye. -énekelte az NSYNC számot pofátlan magabiztossággal, azzal a szokásos pimasz mosolyával és a kölyökkutya tekintetével.

Mosolyogva csóváltam a fejemet, amikor vége lett a számnak, majd egy pillanat alatt elkomolyodtam, amikor észrevettem, hogy több szem is rám szegeződött a szobában, és a reakciómat figyelik. Zavartan a hajamba túrtam, majd a mellettem ülő Olivia felé fordultam.

-Ez eléggé rendben volt. -jegyezte meg vigyorogva.

-Szerintem is. -bólintottam lesütött szemekkel. -Szoríts! -öleltem magamhoz.

-Tedd oda magad! -szorított magához.

Csak egy produkció volt Dean és az enyém között, így még mielőtt ő beért volna a backstage-be, nekem már mennem kellett a színpad mögé. Kicsit bántam, hogy nem futottunk össze, mert szerettem volna gratulálni neki, de most magamra kellett összpontosítanom.

-Ne izgulj! Minden rendben lesz, csak csináld úgy, ahogy megbeszéltük. -biztatott az utolsó pillanatokban Jenna.

-Igyekszem! -mosolyogtam meg.

-Ne csak igyekezz, csináld is meg! -rázta meg a vállam.

-Megcsinálom! -nevettem fel, de aztán azonnal el is csendesedtem, amikor meghallottam, hogy már az én konferáló szövegem megy.

-A színpadon Florence Rose! -fejezte be végül Robert, a műsorvezető.

Még gyorsan rámosolyogtam Jenna-ra, aki felém mutatta az összeszorított ujjait, és biztosított róla, hogy végig szurkolni fog, majd vissza sem nézve elindultam a teljes sötétségbe borított színpadra. Csak annyi fény volt, hogy lássam hova kell mennem. Tartottam magam a megbeszéltekhez, és megálltam a színpad közepén a mikrofonállványom mögött, az óriási zongora mellett, ami mögött London egyik legsikeresebb zongoraművésze ült. Összemosolyogtunk, majd egy aprót bólintottam felé, hogy kezdheti.

Ahogy leütötte az első dallamokat, a fények ránk irányultak, és óriási tapsot kaptunk már akkor, amikor megláttak minket.

-For so many years we were friends. And yes, I always knew what we could do. But so many tears in the rain, felt the night you said, that love had come to you. I thought you were not my kind. I thought that I could never feel for you. The passion and love you were feeling and so you left for someone new. -énekeltem lehunyt szemekkel az első sorokat.

Elengedtem magam, nem foglalkoztam semmivel, egyszerűen csak kizártam a külvilágot, és nem hagytam, hogy az idegesség eluralkodjon rajtam. Az a sok csillogó szem és az a rengeteg taps amit kaptam, akkora energiát adott, hogy mire az utolsó refrénhez értem, úgy éreztem, hogy ragyogok.

-From Sarah with love. She took your picture to the stars above and they told her it is true. She could dare to fall in love with you. So don't make her blue when she writes to you. From Sarah with love. So don't make me blue when I write to you. From Sarah with love. -engedtem ki a hangomat és nem foglalkoztam semmivel, csak azzal, hogy elégedett legyek magammal, amiért úgy sikerült előadnom ezt a produkciót, hogy ha ki is esek, tudjam, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem.

Óriási tapsot kaptam, percekig csak álltam a színpad közepén, szóhoz sem jutottam. Közben már Robert is feljött mellém, de ő sem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak mosolyogva várta, hogy a közönség elcsendesedjen.

A közönség soraiban, a szüleimre és a barátaimra vezettem a tekintetem, ami ismét hatalmas erőt adott. Anya a szemeit törölgetve nézett fel rám, mire én is elérzékenyültem, de uralkodtam magamon és csak hálásan rámosolyogtam.

A mosoly egy pillanat alatt az arcomra fagyott, amikor pár sorral feljebb megpillantottam egy másik ismerőst a tömegben. Josh állt ott és le sem vette rólam a szemét, mosolyogva tapsolt a többiekkel együtt. Fogalmam sem volt mit gondoljak, csak egyetlen kérdés járt a fejemben, hogy mégis mi a francot keres itt.

-Ebben aztán volt kraft bőven! Nem semmi produkció volt. Gratulálok, Florence! -szakította félbe a gondolataimat Robert hangja.

-Köszönöm szépen! -mosolyogtam rá zavartan.

-Kemény hét áll mögöttetek, hogy viselted az újabb kimerítő próbákat? -tette fel az ilyenkor szokásos kérdéseket.

-Kezdek hozzászokni azt hiszem. -nevettem fel. -Legalább is, már nem kómásan járok be az énekórákra reggel, aminek talán Jenna örül a legjobban. -meséltem, mire Robert is elmosolyodott.

-A múlt szombati buli azt hiszem, jól sikerült neked. Dean-nek is felhoztam ezt a témát az előbb. -vigyorgott. -Ma is találkozhatnak veletek a rajongók a műsor után? -kérdezte.

-Dean nevében nem beszélhetek, de a részemről annyit mondhatok, hogy igen, tervben van, hogy Olivia-val benézünk. -tereltem a témát.

-Már hogyne beszélhetnél Dean nevében, hiszen ti... -kezdett bele.

-Hiszen nagyon jó barátok vagyunk, de nem akkor sem szeretnék a nevében beszélni. Lehet, hogy ott lesz, lehet hogy nem. -szakítottam félbe, mielőtt még valami olyasmivel fejezte volna be a mondatát, hogy "hiszen együtt vagytok."

-Jól van, úgy látom nem tudok belőled semmit kihúzni veletek kapcsolatban. -nevetett fel.

-Nem szívesen beszélgetek a magánéletemről. -vontam meg a vállam.

Tudtam, hogy ezzel a mondatommal nem leszek túl népszerű, és nem Robert-et akartam ezzel megbántani, de komolyan így gondoltam. Voltak dolgok, amiket szerettem volna magamnak megtartani.

-Meggyűlik majd még a baja veled a riportereknek. -mondta végül.

-Az lehet. -nevettem fel.

-Nos, hát akkor köszönöm szépen, hogy ilyen bőszen válaszoltál. -kezdett bele, de aztán meggondolta magát és máshogy folytatta. -Akarom mondani, hogy ilyen ügyesen kikerülted a kérdéseimet és elterelted a témát. -mondta, mire elmosolyodtam.  -Még egyszer gratulálok, remek produkció volt! -mosolygott rám, a közönség pedig ismét tapsolni kezdett, én pedig szépen lassan visszamentem a színpad mögé.

-Tökéletes volt! Annyira imádtam! -ugrott a nyakamba Jenna.

-A te érdemed. -nevettem fel.

-A fenéket, én csak az énektanár vagyok, de te csináltad meg ilyen baromi jóra. -áradozott. -Egek, de büszke vagyok rád! -mondta, teljesen felpörögve.

-Köszönöm! -szorítottam magamhoz mosolyogva.

Már éppen indultam vissza a backstage-be a többiekhez, amikor az egyik folyosón egy kéz a csuklómra fonódott és berántott egy kisebb helységbe. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak, próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, amikor valaki megragadta a kezeimet és megtartott magával szemben.

Dean mosolygott rám a sötétben, miután becsukta utánunk az ajtót.

-Brutál nagyot énekeltél! -suttogta a szemembe nézve, mire zavartan elmosolyodtam. -Tudtam, hogy nagyot fog szólni ez a szám az előadásodban, de basszus. -mondta teljesen ledöbbenve. -A színpad mellől néztem és valami eszméletlen volt. -dicsért.

-Köszi. -öleltem magamhoz.

Eddig észre sem vettem, hogy mennyire remegek az idegességtől, amíg át nem ölelt és a remegés meg nem szűnt azonnal.

-Te is nagyon jó voltál. -motyogtam a vállába fúrt arccal. -Akartam gratulálni utána, de már mennem kellett a színpad mögé te meg nem értél vissza addig. -magyaráztam.

-Nem baj. A színpadról akartalak látni. Szerencsére engedték, hogy én is ott maradjak addig. -mesélte.

-Azt hiszem bevált a terved. Tarolt az NSYNC szám meg a kölyökkutya nézésed. -vigyorogtam.

-Azt mondod? -vonta fel a szemöldökét.

-A tinilányok tutira otthon visítoztak a tévé előtt. -nevettem fel.

-Szóval csak a tinilányoknak tetszett? -lépett közelebb.

-Nekik biztosan. -húztam az agyát.

-Csak nekik? -suttogta a fülembe és egy puszit nyomott a fülem mögötti vékony bőrre, amitől azonnal kirázott a hideg, és a szívem vadul kezdett verni.

-Lehet, hogy engem is sikerült meggyőznöd. -ismertem be végül, mire elmosolyodott és egy puszit nyomott a számra.

Kezeimet a mellkasán végig vezetve a nyakához vezettem és átölelve néztem a szemébe. Pár másodpercig állta a tekintetem, majd újra a számhoz hajolt de ezúttal meg is csókolt.

Az a fajta csók volt ez, amiről tudod, hogy ha akarnád se tudnád abbahagyni. Érzed, hogy egyre csak többet és többet akarsz belőle, még ha tudod is, hogy ezzel csak mindkettőtök számára tovább bonyolítjátok a helyzetet.

Az ajkai elfeledtettek velem minden kétséget vele kapcsolatban. Csókjai megsemmisítették a gondolataimat. Abban a pillanatban úgy éreztem sehol máshol nem lennék szívesebben. Az adrenalin, ami a színpadon felszabadult bennem, még mindig átjárta a testem, és Dean ezt csak még jobban fokozta. A nyelve finoman, de céltudatosan a számba nyomult, és én elvesztem a csókjai között.

A szoba egyre csak a sóhajainktól telt meg, egy apró nyögés hagyta el a számat, amikor végigcsókolta a nyakamat.

-Dean. -szóltam rá szakadozottan, mire lassan felém kapta a fejét.

A szeme izzott, kezeivel a csípőmet markolta.

-Tudom. -mosolyodott el és felegyenesedett. -Mennünk kell. -értette meg egyből, mire gondolok.

-Igen. -suttogtam, miközben próbáltam rendbe hozni az összekócolódott hajamat. Ő is hasonlóan tett, megigazította az össze-vissza álló haját, és az időközben felgyűrődött ingét is. -Gyere. -fogtam meg a kezét és az ajtó felé húztam, de egy pillanatra még visszahúzott és a szemembe nézett.

-Csak, hogy tudd baromi nehéz volt visszafognom magam egész héten. Amikor megláttalak a színpadon, egyszerűen ragyogtál. Legszívesebben már akkor felrohantam volna hozzád és megcsókoltalak volna. -mondta, mire az arcomat elöntötte a pír, de egy percre sem tudtam visszatartani a mosolyomat. Én is pontosan ezt éreztem egész héten.

-Micsoda hős vagy, hogy eddig kibírtad. -nevettem fel és megsimítottam az arcát.

-De ha ilyeneket csinálsz, meglehet, hogy nem sokáig bírom ki és egy darabig még nem megyünk ki innen. -vette el a kezemet az arcától, mire elmosolyodtam és lábujjhegyen állva egy gyors csókot nyomtam a szájára. -Menjünk. -húztam magam után mosolyogva.

A folyosóra kilépve a fényben, akaratlanul is felnevettem, amikor megláttam az arcát.

-Mi az? -kérdezte értetlenül.

-Lehet kezdened kéne valamit az arcoddal, mert tiszta rúzs vagy mindenhol. -mondtam és megpróbáltam a kezemmel letörölni a száját, de eredménytelennek bizonyult. Szóval ez jelenti azt, hogy vízálló smink.

-A francba! -szitkozódott, de aztán ő is elnevette magát a helyzetén. -Menj a backstage-be, nem sokára jövök én is. -indult el a férfi mosdó felé.

-Ne késd le az eredményhirdetést! -kiáltottam utána.

-Nem fogom. -nevetett, majd már el is tűnt, én pedig visszamentem a backstage-be a többiekhez.

Visszaültem a helyemre Liv mellé, aki gyanúsan méregetett, de nem szólt semmit egyszerűen csak letörölte az elkenődött rúzsomat, mire lesütött szemekkel felnevettem ő pedig vigyorogva meggyőződött róla, hogy jól sejteti a dolgokat.

-Baromi jó voltál! -ölelt át. -Bár jó sokára értél vissza. -jegyezte meg vigyorogva.

-Összefutottam pár emberrel. -vontam meg a vállam.

-Azt gondoltam. -biccentett az ajtón éppen belépő Dean felé, aki még nálam is összeszedetlenebb volt. Ingének felső gombja nem lett visszagombolva, a haja is össze-vissza állt, de legalább a rúzsomat eltüntette az arcáról.

-Véletlen egybeesés. -nevettem fel.

-Aha. -hagyta rám vigyorogva Liv.

Utolsóként Ellie lépett színpadra. Nem mondom, hogy nem volt jó produkció, de annyira meg akarta mutatni, hogy ő a legjobb köztünk, hogy az ellenkezőjét érte el vele. Átlépte az ízlésesség határait, így voltak kétségeim afelől, hogy a közönségnek ez fog-e tetszeni.

Liv mellett álltam a színpad jobb szélén, egymás kezét szorongatva vártuk az eredményt. Elsőként a zsűri pontjait láthattuk, ahol mindketten benne voltunk az első ötben, Dean pedig nem, hogy az első ötben benne volt, ő vezette a listát. Ezután a nézői szavazatok jöttek ahol a helyzet szinte változatlan volta, Dean továbbra is vezetett, én pedig egy kicsit feljebb kerültem, Liv lejjebb, de nem volt jelentősége, mert az összesítettben így egyikünk sem kerülhetett a lista végére.

Az egyik listán Jessica, a másikon Josh végzett az utolsó helyen. Az egész köztük dőlt el. Mindenki idegesen várakozott, hogy végre mutassák az összesített szavazatokat is. Végül Jessica neve villant fel pirosan. Ezúttal ő búcsúzott a műsortól.

Nem lettem volna Christina helyében. A saját testvére, és egyben szobatársa esett ki a versenyből, nem lehetett könnyű nekik.

-Sikerült! -borult a nyakamba Olivia, ezzel félbeszakítva a gondolataimat.

-Igen! -öleltem magamhoz megkönnyebbülten.

A szüleim és a barátaim már vártak miután lementem a színpadról. Ismét hatalmas erőt adott, hogy tudtam velük beszélni, mert bár terveztük, hogy egyik nap elmegyünk együtt ebédelni, de valahogy mindig úgy alakultak a próbák, hogy nem fért bele egy ebéd a szüleimmel.

Maya-ék is gratuláltak, majd Carter és Ryan el is búcsúztak, mert nem tudtak jönni a mai bulira, így csak Maya maradt velünk.

-Lehetséges, hogy Josh-t láttam a színpadról? -húztam félre a tömegtől a barátnőmet.

-Én is láttam. -vágta rá rögtön. -Az a szemét... -kezdett bele.

-Hol van? -kérdeztem higgadtan.

-Fogalmam sincs. -dühöngött. -Nem láttam az eredményhirdetés óta. -mondta.

-Lehet hazament. -vontam meg a vállam.

-Szerintem nincs akkora szerencsénk. -forgatta a szemét.

Bár ne lett volna igaza. Ha tudtam volna, hogy így alakul az este, sosem mentem volna el ma is a buliba.

Miután a hotelban elkészülődtünk Liv, Maya és én együtt mentünk le a klubba. A hely megint zsúfoltságig teli volt, de sikerült kevesebb mint egy óra alatt letudni az interjúkat és fotókat, így végre jól érezhettem magam a barátaimmal.

-De szerettem régen ezt a zenét! -rángatott Maya a táncparkettre éjfél körül, amikor felcsendült a senki számára nem ismeretlen, Adam Lambert szám, az If I Had You. A műsor mai tematikájához kapcsolódóan a klubban is csak régebbi számok szóltak.

Hamar csatlakozott hozzánk a kis társaságunk is és így egy kisebb kört alkotva engedtük ki az elmúlt hét alatt felgyülemlett stresszt.

Dean tisztes távolságban, velem szemben táncolt a kör másik felén, de egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Mosolyogva a hajamba túrtam, mire megnyalta az ajkát, én pedig nevetve a reakcióján tovább táncoltam.

Egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamon. Amikor megfordultam, nem akartam hinni a szememnek.

-Josh. -néztem rá elképedten, földbe gyökerezett lábakkal.

-Szia. -mosolygott rám. Legszívesebben letöröltem volna az arcáról azt a mosolyt.

-Mit akarsz? -tértem a lényegre. Szerettem volna elkerülni a felesleges köröket.

-Csak beszélgetni jöttem. Jöttem megnézni téged ma este a műsorban, aztán gondoltam beugrok ide is, hogy tudjunk dumálni. -magyarázta.

-Pedig szerintem világosan elmondtam, hogy nem szeretnék többet beszélni veled. -szakítottam félbe.

-Kérlek, Flo! -nézett rám kétségbeesetten. -Muszáj beszélnem veled.

-Öt percet kapsz. -jelentettem ki ellentmondást nem tűrve.

-Oké. -bólintott határozottan.

-Mindjárt jövök. -léptem oda Maya-hoz, aki a többiekkel táncolt.

Rosszallóan nézett Josh felé, de nem szólt semmit, csak bólintott. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem Dean-ével, de azonnal el is kaptam, még mielőtt bármit is kérdezhetett volna. Tudtam, hogy majd megőrül amiért, titokban tartjuk a dolgokat, és nem tehet most sem semmit, nehogy feltűnést keltsen. Azzal is tisztában voltam, hogy lesz mit megmagyaráznom neki, de nem akartam belekeverni a múltamba.

-Menjünk. -mondtam Josh-nak, és elindultunk a kijárat felé.

Ha elolvastad és tetszett nyomj egy vote-ot!❤️