"A tetteink olyan bonyolult, olyan szerteágazó következményekkel járnak, hogy jóformán lehetetlen azokból a jövő eseményeire következtetni."

Mondanám, hogy a buli után frissen, üdén és kipihenten ébredtünk, de nem ez történt...

Tudtuk, hogy egykor megbeszélés lesz, így Liv-vel tízre állítottunk ébresztőt, hogy legyen időnk összeszedni magunkat és kitalálni mit éneklünk szombaton. Henry mindenkinek körüzenetben elküldte a következő hét témáját, hogy a megbeszélésig legyen időnk eldönteni mit fogunk énekelni. "Dalok, amik 2000 és 2010 között jelentek meg." Csak ennyi állt az e-mailben.

Először kicsit megijedtem, de aztán jó pár zene beugrott. Végül is ez az a korszak, aminek a zenéit mindenki, még ha próbálta is tagadni, imádta. Beyonce, Eminem, Shakira, Sean Paul, Avril Lavigne, Flo Rida, Timbaland, NSYNC, Destiny's Child, Spice Girls... Nincs olyan ember, legyen az 5 éves vagy 65, aki ne ismerte volna ezeket a neveket.

-Van valami ötleted? -kérdezte Olivia.

Mindketten az ágyainkon elterülve, megállás nélkül böngésztük a netet.

-Semmi konkrét. -csóváltam a fejem. -Neked? -érdeklődtem.

-Arra gondoltam lehet, hogy valamelyik régebbi Rihanna számot éneklem. Az Umbrella elég klasszikus, nem? -dobta fel.

-Igen, azt biztos mindenki ismeri. -bólintottam. -De azzal könnyű mellé lőni. -húztam el a számat. -Az ember vagy nagyon szereti, vagy kegyetlenül utálja. Ha a közönség az utóbbi kategóriába tartozik, akkor bajban leszel.

-Basszus. Igazad van. -értett egyet.

A telefonomon egy értesítés villant fel. Dean írt. Fura érzés kerített hatalmába. Akaratomon kívül is elmosolyodtam, a szívem hevesebben vert, de egy kis félelem is társult a kellemes érzések mellé. Tudtam, hogy nem kerülhetjük el ezt a beszélgetést, de azért bíztam benne, hogy legalább délutánig sikerül halogatnom.

-Mindjárt jövök. -pattantam fel az ágyamról.

-Dean írt, igaz? -kérdezte vigyorogva Liv, mire lesütött szemekkel bólintottam. -Úgy tudtam. -csapta össze a tenyerét büszkén. -Abban a pillanatban ahogy megkaptad az üzenetét, megváltozott az arcod, és azóta is egyfolytában mosolyogsz. -hadarta.

-Akkor én most megyek is. -szakítottam félbe nevetve.

-Nem menekülsz, ha visszajössz úgyis kifaggatlak! -kiáltott utánam.

-Akkor meglehet, hogy sosem jövök vissza. -vigyorogtam az ajtóból, majd becsuktam magam után.

Nem kellett messzire mennem. A mellettünk lévő szoba volt Dean-éké. Erőt vettem magamon, és benyitottam az ajtón. Nem kopogtam, úgy gondoltam ha már áthívott csak bent van.

Nem tévedtem. Az ágyán ült és a falnak dőlve telefonozott.

-Szia. -köszöntem.

-Szia. -tette le maga mellé a telefonját amikor megpillantott.

Esetlenül álltam a szoba közepén magam előtt összefont kezekkel. Úgy vettem szemügyre a szoba minden szegletét, mintha csak most lennék itt először. Egyikünk sem szólt semmit, kerültük a szemkontaktust. Amikor végül rávezettem a tekintetem, észrevettem, hogy ő is engem figyel. A tekintetünk összetalálkozott, ő pedig elmosolyodott, majd felnevetett. Én is hasonlóan tettem. Csak nevetni tudtam a kialakult helyzeten, majd lehuppantam mellé az ágyra.

-Vicces volt nézni, ahogy zavarodban nem tudsz mit mondani. -nézett rám pimaszul.

-Aha, szerintem is nagyon vicces volt. -forgattam a szemem, de nem tudtam elrejteni a mosolyomat.

-Pedig nem szoktál ilyen szótlan lenni. -hajolt közelebb és a fülem mögé tette az arcomba lógó hajat. Érezhető volt a feszültség közöttünk, de a helyét az izgalom és a szenvedély vette át, amikor a keze a bőrömet érintette mikor megsimította az arcomat. -Hova lett az az állandóan beszólogatós éned? Elvitte a cica a nyelved, Florence Rose? -csak ennyi kellett, nem bírtam tovább.

Azt a kis helyet is megszüntettem ami közöttünk volt. Kezeim közé vettem az arcát és a szájára tapadtam. Ő sem tétovázott kezeit a csípőmre tette és nem sokkal később már az ölében ültem. Nyelveink édes táncba hívták egymást, nem bírtam magammal. Jóleső borzongás futott végig az egész gerincemen. Egy idő után fordított a helyzetünkön és én kerültem alulra. Csak addig váltunk el egymástól, míg az ágyra fektetett, de aztán rögtön fölém is hajolt és újra a számat kezdte ostromolni. Az önuralmam abban a pillanatban megszűnt létezni, hogy beléptem ebbe a szobába így nem tudom mennyi idő telhetett el, mire a kezeimmel egy kicsit taszítottam a mellkasán, hogy elváljunk egymástól legalább egy kis időre.

Tekintete izzott ahogy a szemembe nézett, a haja össze-vissza állt, csók marta ajkairól nem tudtam levenni a szemem. Én tettem ezt vele, és tetszett ez a látvány.

Nem tudtam mozdulni, mert teljes testével rám nehezedett, de addig fészkelődtem, míg végre sikerült felülnöm. Zavartan a hajamba túrtam, majd megköszörültem a torkomat, mire felém kapta a fejét.

-Azt hiszem határozottan állíthatom, hogy nem vitte el a cica a nyelved. -nézett rám azzal a tipikus mosolyával, amivel annyira zavarba tudott hozni.

-Menj a francba! -ütlegeltem a karját nevetve.

-Hé! -kapta el a kezem. -Ne verekedj! Nem nőies. -mondta. -Amúgy meg egy szóval sem mondtam, hogy zavar, hogy megvan a nyelved. -vigyorgott, majd közelebb hajolt és egy puszit nyomott a számra.

Próbáltam az ágy egy távolabbi pontjára húzódni, mert tudtam, hogy egyikünk sem bír igazán magával. Egy darabig összevont szemöldökkel nézett rám, nem értette miért távolodok tőle, és ennek hangot is adott.

-Mit csinálsz? -kérdezte nevetve, amikor az ágy végébe húzódtam és törökülésben összefontam magam előtt a kezeimet.

-Próbálok beszélgetni. -jelentettem ki.

-Végül is a folyosóra is kiállhatnál és kiabálhatnánk egymásnak. -mondta, mire csak a szememet forgattam. -Vagy van egy jobb ötletem. Menj át a ti szobátokba és majd felhívlak, vagy egyszerűen csak átordibálok az ablakon. -folytatta.

-Beszélgetni hívtál át, de így nem jutunk egyről a kettőre, mert nem bírsz magaddal, Dean Morris. -magyaráztam.

-Én nem bírok magammal? -nevetett fel. -Nem tudom ki mászott az ölembe az előbb, Florence Rose. -elevenítette fel az imént történteket.

-Az egészet te kezdted tegnap. -vágtam vissza sértetten.

-Ó nem, ez az egész már rég elkezdődött. -magyarázta.

-Lépjünk túl ezen. -hagytam rá. -Miről akartál beszélni? -tettem fel a kérdést, amire mindketten egyértelműen tudtuk a választ.

-Szerinted? -nevetett fel.

-Nálad nem lehet tudni. -forgattam a szemem.

-Jó akkor tisztázzuk. -vágott bele. -Nyilvánvalóan a tegnapról. -mondta. -Tudni akartam, hogy te mit gondolsz erről az egészről.

-Nem akarok semmit elsietni. -jelentettem ki rögtön.

-Lényegre törő. -nevetett fel. -De egyetértek. -tette hozzá.

-Nem tudom hogyan tovább. -ismertem be.

-Oké, azt hiszem azt befejezhetjük, hogy tagadjuk, hogy vannak egymás iránt érzéseink. -mondta.

-Igen, ez elég nyilvánvaló. -mutattam az ágyra, mire elmosolyodott.

Eddig mindig tagadtuk, hogy bármit is éreznénk a másik iránt. Sok időt töltöttünk együtt, mindenben őszinték voltunk egymással, de amikor szóba kerültek az érzéseink mindketten reflexből tagadni kezdtünk.

-Nem akarom elsietni ezt az egészet, még alig ismerjük egymást, de nem is ez a legnagyobb baj. Ez egy verseny. Nem akarom, hogy ez a dolog miatt bármi is megváltozzon. Bűntudatom lenne, ha miattam nem lenne időd felkészülni úgy, hogy elégedett legyél magaddal. -sóhajtottam. -A másik meg, hogy nem tudom te hogy vagy vele, de én már most szörnyen érezném magam, ha kiesnél. Ha belekezdünk ebbe és utána esel ki, még rosszabbul viselném. -magyaráztam.

-Ne rohanjunk ennyire előre. -szakított félbe. -Azzal egyetértek, hogy ne siessük el ezt az egészet, de mit akarsz, hogy csináljuk? Nem tudlak ignorálni. Most is nehezemre esik, hogy itt ülsz egy karnyújtásnyira és nem érintelek meg. -ismerte be, én pedig elmosolyodtam. Jól esett a tudat, hogy nem csak én érzek késztetést arra, hogy visszaüljek mellé, átöleljem és jó darabig ne is engedjem el.

-Nem azt mondom, hogy ignoráljuk egymást, de nem tudom mennyire lenne működőképes egy kapcsolat a verseny alatt. -mondtam. -Meglátjuk, hogy alakul és ahogy vége újrabeszéljük, mit szólsz? -kérdeztem.

-Szörnyű ötlet. -nézett rám összevont szemöldökkel.

-Szerintem is. -nevettem fel lesütött szemekkel. -Fogalmam sincs hogyan tovább. -vontam meg a vállam.

-Lesz ahogy lesz, jó? Ne tervezzünk előre. Az sosem működik. -húzott magához és átölelte a derekamat.

-Benne vagyok. -bújtam hozzá, ő pedig egy puszit nyomott a homlokomra.

-Hogy állsz a dalválasztással? -váltott témát.

-Két dalon gondolkozok. -húzódtam el tőle egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni miközben beszélgetünk. -Destiny's Child - Survivor vagy The Pussycat Dolls - Buttons. -mondtam a két ötletemet.

A másodiknál igencsak felcsillant Dean szeme.

-Azért ha a Buttons-t énekled, és a koreográfia meg a ruhád a videokliphez fog hasonlítani, akkor azt az első sorból szeretném nézni. -vigyorgott.

-Azt rögtön gondoltam. -forgattam a szemem.

-Egyébként mindkettő erős választás. -mondta komolyan. -De a Survivor-t szerintem a fiatalabbak nem annyira ismerik és a Buttons sokkal ikonikusabb. Bár a Survivor előbb jutna valakinek az eszébe, mint a Buttons, ha erre a korszakra gondol. -igen, nagyjából én is pont ilyen döntésképtelen voltam.

-A Buttons nem túl kihívó? -kérdeztem. Ez volt az egyetlen gond, ami miatt szóba jöhetett b tervként a Survivor is.

-Nem kell úgy előadnod, mint a klipben. -vonta meg a vállát. -Szerintem tarolnál vele. Ha egy kicsit taktikusan nézed, akkor a nézői szavazatoknál nagy sikered lenne, mert viszonylag sok fiatal nézi a műsort. Na meg a kiégett hatvanasok is simán rád szavaznak majd. -nevetett fel.

-És ezzel a mondatoddal meggyőztél arról, hogy ne ezt énekeljem. Köszönöm. -nevettem fel én is.

-Csak viccelek. -húzott magához. -Én is szavaznék rád. -nyomott egy puszit a homlokomra.

-Nem, ez a zene tényleg túl sok nekem, főleg így a második adásban. Nem ilyen képet szeretnék kialakítani magamról. -próbáltam meggyőzni magamat és Dean-t is, hogy a Survivor jobb választás lesz.

-Igazad van, de néha lehet megéri kockáztatni. -mondta. -De ha már Pussycat Dolls, miért nem a Hush Hush-t énekled? Legalább annyian ismerik, ha nem többen, mint a Buttons-t és feleannyira sem polgárpukkasztó.

-Nem is rossz ötlet. -csillant fel a szemem. -Észben tartom. És veled mi a helyzet? Mit fogsz énekelni? -érdeklődtem.

-NSYNC - Bye Bye Bye. -vágta rá habozás nélkül.

-Na hát sok mindenre számítottam, de erre nem. -mondtam meglepetten. -Szeretem amúgy ezt a számot, a te előadásodban meg főleg jól fog működni. -bólintottam elismerően.

-Mire számítottál? -kérdezte.

-Nem tudom, valami rossz fiúsabbra. -nevettem fel. -Flo Rida, Sean Paul, talán egy kis Timbaland. -soroltam.

-Az első ötletem Sean Paul volt. -szakított félbe. -A Temperature-t akartam énekelni, de baromi sok a szöveg, meg gyors is és nem tudnám elrappelni.

-Pedig határozottan valami ilyesmire számítottam. -ismertem be.

-Nem baj itt legalább be tudom vetni a kölyökkutya nézésemet. A csajok arra is buknak. -kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

Már éppen visszaszóltam volna valamit, de a telefonom üzenetet jelzett. Maya küldött át pár linket és képet, de az egészhez csak annyit írt, hogy "Ennek lehet nem fogsz  örülni."

Nem kicsit voltam ijedt és meglepődött mikor rányomtam a linkre, amit küldött. Nem is tudom miért voltam meglepődve, gondolhattam volna, hogy ennek következményei lesznek. Lesütött szemekkel tartottam a kezemben a telefont miután elolvastam az első sorokat.

"A tehetségkutató énekeseinek izgalmasan telt a szombat estéjük. Ki az alkoholt részesítette előnyben, ki végig táncolta az estét, de akadtak olyanok is, akik a klub egy csendesebb szegletébe vonulva, romantikázva töltötték az estét."

-Baj van? -simította meg a karomat Dean.

Szótlanul átültem mellé és úgy tartottam a telefonomat, hogy ő is lássa a kijelzőt.

A cikkben írtak arról, hogy Lisa-t és Ashley-t kizárták a versenyből, csomó dologról csak úgy általánosságban, és persze rólunk is. A csókunk több szemszögből is meg lett örökítve, három kép is helyet kapott a cikkben. Mérges voltam magamra, amiért ilyen felelőtlenül viselkedtem. A magánéletem egyike volt azon dolgoknak, amiket nem szerettem volna a nyilvánosság előtt élni.

Megnyitva a többi cikket, a hangulatom egy cseppet sem javult. Mindegyikben helyet kaptunk, sőt olyan is akadt ami csak rólunk szólt. Maya csomó képet átküldött, és írta, hogy instagrammon keressek rá a "Derence" vagy a "Florean" hashtag-re. Rengeteg képen voltunk megjelölve, és valóban léteztek azok a fan oldalak, amikről az a lány beszélt, aki kérte, hogy készíthessen egy képet Maya-ról és rólam.

-Mennyire vagy kiborulva? -törte meg a csendet Dean.

-Utálom ezt. -fontam össze magam előtt a kezeimet dühösen. -Miért? Miért kell áskálódni mások életében? Semmi extra nincs bennem, én is csak egy átlagos ember vagyok, baromira nem kellene cikket írni a magánéletemről. -hadartam.

-Nem, már nem vagy hétköznapi ember. -szakított félbe. -A műsor sok mindent megváltoztat az életünkben, köztük ezt is. A bátyámék idejében, nem volt még ennyire vészes, de ma már mindenki a neten éli az életét. Követnek minket minden lehetséges platformon. Beszélnek rólunk, lefényképeznek minket, cikkeket írnak... Semmit nem tudsz ellene tenni. Nagy kedvence vagy a közönségnek. Iszonyat tehetséges vagy, már most rengeteget írnak rólad, és ez az egész csak még rosszabb lesz, ahogy folytatódik a verseny. -húzta el a száját.

-Bárcsak a tehetségemről írnának, ne pedig arról, hogy éppen kivel randizok. -mutattam felé a telefonom, ahol egy újabb cikket nyitottam meg, de el sem olvasta csak kivette a kezemből és letette az éjjeliszekrényére.

-Ne foglalkozz velük. Írjanak amit akarnak, a lényeg, hogy te tudod az igazat. Nem borulhatsz ki ez miatt, kit érdekel miket irkálnak. -próbált megnyugtatni. -Ha mindent magamra vennék amit a képeim alá írnak, már rég öngyilkos lettem volna. -forgatta a szemét. -Azt írják tehetségtelen vagyok, hogy csak a bátyám miatt kerültem be a műsorba. Lehet, hogy fel sem érhetek a bátyámhoz, de mégis itt vagyok. Úgy vagyok vele, hogy ha valaki úgy gondolja, hogy erre ő is képes, akkor hajrá. Meg lehet próbálni. -vonta meg a vállát. -Én tudom, hogy nem a bátyám miatt kerültem be, az én lelkiismeretem tiszta, ez a lényeg. Az meg, hogy mások mit mondanak nem érdekel. -mondta. -Szóval szedd össze magad, Florence Rose! -nézett mélyen a szemembe.

-Rég hallottam már ilyen lelkesítő beszédet. -mondtam, már sokkal jobb kedvvel. -Gyere menjünk, mert el fogunk késni a megbeszélésről. -pattantam fel az ágyról és felé nyújtottam a kezem.

A kezem ugyan megfogta, de nem kelt fel csak maga felé húzott, így az ölében kötöttem ki.

-Deaaan. -szóltam rá játékosan.

-Ha már nem tudhat senki arról ami kettőnk között zajlik, legalább egy utolsó csókot megérdemlek amíg kettesben vagyunk, nem? -vigyorgott.

-Csak a lelkesítő beszéded miatt. -mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá és hagytam, hogy megcsókoljon.

Úgy gondoltam így működhet ez a dolog, ha senki nem tud róla. Nem szerettem volna ignorálni Dean-t, de amíg együtt látnak minket folyamatosan téma leszünk, és nem erre szerettem volna építeni a karrieremet.

A megbeszélés szokás szerint a konferenciateremben zajlott. Olivia és Christina között foglaltam helyet.

-Min gondolkozol ennyire? -szólított meg Liv, ezzel félbeszakítva a bambulásom.

-Csak elgondolkoztam. -legyintettem.

-Jutottatok valamire Dean-nel? -kérdezte egy kicsit halkabban.

-Megbeszéltük a dolgokat. Nem sietünk el semmit, lesz ami lesz. -vontam meg a vállam miközben Dean szavait idéztem.

Persze nem ez volt a teljes igazság, de abba most nem akartam belemenni. Annyiban igazat mondtam, hogy lesz ami lesz, de abba a részbe még nem avattam be Olivia-t, hogy nem hagytuk ennyiben az egészet, csak nem szeretnénk ha más is tudna róla. Persze ez Liv-re nem vonatkozott, csak nem itt szerettem volna ezt megbeszélni vele.

Szerencsére nem tudott többet kérdezni, mert közben megjött Henry és az egész stáb. A mondandóját azzal kezdte, hogy itt az ideje, hogy komolyan vegyük a versenyt és tanuljunk abból a hibából, amit Lisa és Ash követtek el.

-De akkor, térjünk is át egy kicsit vidámabb témára. -csapta össze a tenyerét. -Remélem sikerült mindenkinek dalt választania. -válaszként csak egyöntetűen bólogattunk. -Remek. -bólintott. -Akkor mehetünk is sorba. -mutatott a hozzá legközelebb ülő Daniel-re.

Mindenki elmondta a saját választását. Meglepetésemre nem volt senkinél ütközés, pedig arra számítottam, hogy tuti lesz olyan, aki ugyanazt válassza. Igazából én lettem volna az a valaki, ha az eredeti ötletemnél maradok. Ellie a The Pussycat Dolls - Buttons című dalát választotta. Dean a terem másik végében ült, mégis rögtön összenéztünk. Ezek szerint volt aki bemerte vállalni...

Amikor én is elmondtam a választásom Ellie megtudott volna ölni a szemével. Bár nem ugyanazt választottam, mint ő, de a Hush Hush is ugyanannak a bandának a száma, így láttam az arcán, hogy mennyire zavarja.

-Rendben. -mondta Henry amikor a végére értünk. -Akkor kiosztom az eheti beosztásokat, aztán a nap további része a tiétek. Minden ugyanúgy működik, mint múlthéten, csak most a próbák egyénileg vannak kiosztva, nem csoportosan. A stylist-nál, sminkesnél, fotósnál stb. lehet, hogy egyszerre többen lesztek, de ez nem fog akadályozni senkit semmiben. -hadarta, miközben elkezdte körbe vinni a névre szóló lapokat. -Eredményes felkészülést kívánok! -mondta búcsúzóul.

-És ennyi. -kiáltotta az egyik operatőr.

A kamerák leálltak, és az egész stáb kivonult a helységből.

Ezennel kezdetét vette egy újabb fárasztó, drámával teli hét...

Ha elolvastad és tetszett nyomj egy vote-ot!❤️