"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."

A nyár utolsó napjai meglehetősen gyorsan elteltek. A napjaim zsúfoltak voltak, rengeteg mindent kellett elintéznem. Első sorban elmondtam a szüleimnek a döntésemet. Ez egy másfél órás videóhívás keretein belül zajlott. Továbbra is maximálisan támogatnak, és nem győzték hangsúlyozni, hogy mennyire büszkék rám, és akkor sem lesznek kevésbé büszkék, ha nem érek el semmit ezen a versenyen, ugyanis nekik  már az is hatalmas eredmény, hogy több száz énekes közül bekerültem a a legjobb huszonötbe egy ilyen híres műsorban.

Az egyetemre is be kellett mennem. Bár féltem ettől a megbeszéléstől, mert nem tudtam milyen kimenetelű lesz, végül az egyetemtől is megkaptam a maximális támogatást, engedélyezték, hogy ne kelljen bejárnom a verseny ideje alatt, a vizsgákat pedig utólag pótolhassam, amennyiben arról lenne szó, hogy ténylegesen 14 hétig részt vennék a versenyen. Persze, ha kiesek akkor rögtön visszajöhetek és folytathatom a tanulmányaimat ott ahol abbahagytam. Később már megértettem, hogy ez a verseny jót tesz az egyetem hírnevének, hogy tőlük került ki az egyik versenyző, hiszen mégis csak egy milliós nézettségű tehetségkutatóról van szó.

Amit elsőként kellett volna elintéznem az a műsor lett volna, mégis azt halasztottam utoljára. Három napom volt dönteni, és én a harmadik napon toppantam be a szerkesztőség irodájába. Rengeteg ember volt bent, amikor odaértem, és hirtelen úgy kapták felém egyszerre a fejüket, mintha valami bűnt követtem volna el.

-Florence, már nagyon vártunk! -sietett oda hozzám egy harmincas éveiben járó férfi.

A teremben mindenki felismert, ami fura lett volna, ha nem pillantottam volna meg a falon lógó plakátot, amin mind a huszonöten szerepeltünk arcképpel és névvel együtt.

-Henry Peterson vagyok, a 2018 Hangja főszerkesztője. -nyújtotta felém a kezét.

-Florence Rose. -mutatkoztam be én is.

-Tudom. -nevetett fel, mire feszengve bólintottam. -Foglalj helyet. -invitált az asztalához.

Megszeppenve ültem le a székhez, miközben a többi embert figyeltem, akik az iroda különböző pontjain tevékenykedtek.

-Kezdtünk aggódni miattad. A legtöbb versenyző már az első napon visszajelzett és bejött. Örülök, hogy itt vagy. -mosolygott rám kedvesen.

-Én is. -bólintottam.

-Kezdjünk is bele. -csapta össze a tenyereit. -Most rád zúdítok egy csomó információt, de ne aggódj, ezt utána mind megkapod írásban is, lesz időd feldolgozni. -nevetgélt. -Szóval... Maga a verseny szeptember 10.-én kezdődik. Délelőtt fél tízre érkezik minden versenyző a Crown szállodába, ami itt található az utca végén, tehát nem messze a stúdiótól és a Star csatornától. Nem egy Hilton, de tökéletesen fog funkcionálni erre a pár hónapra. Hétfőn reggel miután megérkeztetek kialakítjuk a szoba beosztásokat, berendezkedhettek, lesz időtök megismerkedni egymással. A délután folyamán lesz egy megbeszélés, ahol minden versennyel kapcsolatos információt átbeszélünk még egyszer. Ez vár rátok minden hétfő délután, a délelőtt a tiétek. Ezeken a megbeszéléseken rögzítjük a következő adás terveit. El kell mondanotok, hogy milyen dallal léptek fel szombaton és megkapjátok a heti ének és táncórák beosztását is. Tehát ha a szombati adásban tovább juttok, a vasárnap és a hétfő délelőtt jut arra, hogy kitaláljátok hogyan tovább. Keddtől megkezdődnek az ének és táncpróbák, valamint eközben folyamatos interjúk, megbeszélések, találkozás a stylis-tal, élő adások és fotózások várhatóak. Persze mindenről időben szólunk. Ez így elsőre lehet kicsit ijesztőnek tűnik, de meg lehet szokni. Amit még tudnod kell, hogy a szerződésben titoktartás kötelez a versennyel kapcsolatban. Az élő adások előtt nem derülhet ki milyen dalokat énekeltek és semmilyen belső információ nem szivároghat ki, mert az azonnali kizárást von maga után.  -fejezte be végül. Fogalmam sincs, hogy tudta ezt elmondani egy szuszra, de a végére már az én agyam is zsibbadni kezdett. Ha belegondolok, hogy ezt el kellett mondania húszon pár énekesnek szinte beleszédülök. -Van valami kérdésed? -kérdezte kifulladva.

-Az első szombaton is lesz élő show? -kérdeztem, ugyanis az azért nekem is szemet szúrt, hogy hétfőn költözünk be, és vészesen kevésnek tűnik az a négy nap ahhoz, hogy felkészüljünk.

-Bizony ám. -bólintott. -Rögtön búcsúzunk is három versenyzőtől. -tette hozzá. Ez volt az első sokk ami ért a monológja után.

-Háromtól? -kérdeztem vissza.

-Igen. -mondta határozottan. -Annyit elmondhatok, hogy hétfőn csapatokra osztunk titeket, mert szombaton csoportos produkciókkal léptek fel, és a három leggyengébb versenyzőtől távozunk. Kettőt a zsűri választ ki, a harmadik pedig a nézői szavazatok alapján utolsó helyre került versenyző lesz. -magyarázta.

-Értem. -bólintottam. Éreztem, hogy az arcomra kiült az ijedtség, de nem tudtam leplezni.

-Na meg is jött a másik utolsó pillanatban visszajelző versenyző. -nézett az ajtó felé.

Egy magas, sötét hajú fiú állt ott. Ahogy megfordultam, nem tudtam levenni róla a szemem, muszáj volt alaposabban megvizsgálnom. Arc vonásai nem árultak el sok mindent, de a szeme ahogy végig járt rajtam nem sok jót ígért. Én sem tettem máshogy, tetőtől talpig végigmértem. Egy fekete farmert viselt, fehér pólóval és egy sötétkék converse cipővel. Nem tudta elkerülni a szemem az izmos karját, amit a farmerének zsebében pihentetett. Ahogy visszavezettem a tekintetem az arcához, apró mosolyt véltem felfedezni. Már túl régóta legeltettem rajta a szemeimet, és ez neki is feltűnt.

-Gyere beljebb Dean. -köszörülte meg a torkát Henry. -Te vagy az utolsó versenyző. -tette hozzá.

-Utolsókból lesznek az elsők. -lépett be az ajtón magabiztos vigyorral a fiú. -Dean Morris. -nyújtotta felém a kezét. Persze tudtam, hogy hívják megnéztem a műsor honlapján, hogy kik kerültek be.

-Florence Rose. -fogadtam el a kezét.

-Florence, ha nincs több kérdésed, akkor már csak a szerződés van hátra és utána végeztünk. -nézett rám Henry.

-Nincs több kérdésem. -ráztam meg a fejem.

-Tulajdonképpen nekem sincs, elég ha aláírom a szerződést? -szólt közbe Dean.

-Azt rögtön gondoltam, hogy neked nem lesz kérdésed. -nevetett fel Henry.

Azt hittem, hogy majd jól lecseszi a pofátlan viselkedése miatt, de csak elénk tolt két szerződést és a kezünkbe nyomott egy-egy tollat. Miután aláírtam már fel is álltam az asztaltól, Dean is hozzám hasonlóan tett.

-Merre van most a bátyád? -kérdezte hirtelen Henry. Mertem feltételezni, hogy ez a kérdés nem nekem szólt, ha csak nincs egy eltitkolt testvérem.

-Az államokban turnézgat. -vonta meg a vállát Dean.

-Tényleg, mindig mondta is, hogy az USA-ba szeretne eljutni. -kapott észbe Henry.

Kicsit feszélyezve éreztem magam, mert fogalmam se volt miről beszélnek.

-Igen, már régóta tervezgette. Aztán most már nyár eleje óta kint van. -mesélte a fiú.

-Egyszer talán te is a nyomdokaiba lépsz. -veregette meg a vállát Henry.

-Isten ments! -nevetett fel Dean. -A szép fiús, country vonalat meghagyom Rob-nak. -rázta a fejét.

-Jól van srácok, nem tartalak fel titeket tovább, menjetek nyugodtan. 10.-én találkozunk! -tessékelt ki minket szép szóval az irodájából.

-Csak utánad. -nyitotta ki előttem az ajtót Dean.

Csendben hagytuk el az épületet, fogalmam se volt, hogy kéne most viselkednem. Már kiértünk az utcára, amikor Dean megállt mellettem, ezért felé pillantottam.

-Mit kell rólad tudni, Florence Rose? -kérdezte váratlanul.

-Mire vagy kíváncsi, Dean Morris? -vontam fel a szemöldököm.

Az arcán egy pillanatra meglepődést láttam, de aztán azonnal visszatért az az önelégült mosolya. Gondolom nem ilyen válaszra számított. A legtöbb lány dadogva makogott volna neki valamit, de én nem ilyen vagyok.

-Hmm. -fürkészte az arcomat. -Sosem láttalak még erre. -állapította meg.

-Ami azt illeti, London elég nagy város. -vontam meg a vállam.

-UCL-en tanulsz? -kérdezte.

-Igen, ének-zongora szakon vagyok. -bólintottam. -Te is itt tanulsz? -érdeklődtem. Nem lepődtem volna meg, hogy még nem találkoztunk, mert baromi sok ember jár ide.

-Bizony. Ez az utolsó évem. Jogot tanulok. -mesélte.

-Jogot? -valahogy nem ezt a pályát képzeltem el hozzá.

-Aha. -bólintott miközben beleszívott a cigarettájába. -Meglepődtél. -állapította meg.

-Olyan embernek tűnsz aki inkább megszegi a törvényeket, mintsem betartatja. -forgattam a szemem, mire felnevetett.

-Nagy dumás vagy, Florence Rose. -vigyorgott.

-Mire számítottál, Dean Morris? -szándékosan hívtam én is a teljes nevén.

-Őszintén szólva, amikor Henry irodájában ültünk, azt hittem valami "csak salátát eszek, mert nem lehetek több, mint 40 kiló" lány vagy. -ismerte be.

-Ne ítélkezz. -ráztam meg a fejem. -Egyébként meg nem szeretem a salátát. -grimaszoltam, mire felnevetett. -Ismerted már ezelőtt is Henry-t? -jutott eszembe, mert úgy beszélgettek bent, mintha jól ismernék egymást.

-A bátyám részt vett a 2016 Hangján, ezért ismerem Henry-t minimálisan. -mesélte.

-Rob Morris. -hirtelen ért a felismerés. -Hogy nem raktam össze. -hitetlenkedtem.

-Igen. Rob a bátyám. -bólintott.

Robert a 2016-os versenyen elég sokáig eljutott, gondolom ezért volt tisztába Dean mindennel, és ezért nem kellett Henry-nek elmondania neki, hogy megy ez.

-Hogy jött a jogi tanulmányok után az éneklés? -váltottam témát.

-Előbb az éneklés volt, már gimiben. Csak aztán jött a jog. -magyarázta. -Szívesen beszélgetek veled, Florence Rose, de akkor üljünk be egy kávézóba, mert ma még nem ittam és baromi jól esne most egy espresso. -nyomta el a cigiét az egyik kuka szélén, majd újra felém nézett a válaszomra várva.

-Rendben, Dean Morris. Menjünk. -bólintottam.

Így ismerkedtem hát meg Dean Morris-szal, aki bár első látásra teljesen unszimpatikus volt, mégis jó társaságnak bizonyult.

Szeptember tizedike előbb eljött, mint azt gondoltam. Mire már feleszméltem azon kaptam magam, hogy a Crown szálloda előtt állok a két bőröndömmel, jó néhány idegen társaságában.

-Florence! -üdvözölt Henry, amikor meglátott.

-Szia. -mosolyogtam rá.

-Megvárjuk még mindenki ideér, aztán megbeszélünk mindent és mehettek is be. -ismertette a programot. -Addig ismerkedj nyugodtan. -mondta majd el is tűnt az emberek között.

-Rendben. -bólintottam.

Esetlenül álltam a bőröndjeim mellett, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. Pár méterre tőlem egy lány hozzám hasonlóan nézett végig a minket körülvevő idegeneken. Amikor összetalálkozott a tekintetünk mindketten felnevettünk.

-Ez az egész annyira kínos. -sétált oda hozzám.

-Igen, eléggé. -értettem egyet.

-Olivia Nelson vagyok. -váltott témát.

-Florence Rose. -mutatkoztam be én is.

-Láttam a videódat a válogatásról. Remek dalválasztás. -nézett rám elismerősen.

-Csak olyan remek, mint a te éneklésed volt. Én is visszanéztem a műsort. -ismertem be. -Baromi ügyes vagy. -mondtam.

Semmi túlzás nem volt abban amit mondtam, nem csak kedveskedni akartam, Olivia egy rendkívül tehetséges lány. Mondjuk mindenki más is itt, nem véletlenül választották ki őket több száz ember közül.

-Köszönöm. -mosolygott rám.

Nem igazán tudtunk többet beszélni, mert Henry mindenkit maga köré hívott, mikor meggyőződött róla, hogy az összes versenyző megérkezett.

-A legjobb 25. -nézett körbe óriási mosollyal az arcán. -Mindenkit sok szeretettel köszöntök a verseny első napján. Első sorban ki kellene alakítani a szoba beosztásokat. Persze ahogy egyre kevesebben leszünk már ti alakítjátok a dolgokat, hogy kivel szeretnétek együtt élni. Egy idő után, már az is lehetséges lesz, hogy egyedül legyetek egy szobában. -magyarázta. -De most tizenegy két személyes szoba van és egy három személyes. Ha megbeszéltétek gyertek ide hozzám és adom a kulcsokat a szobákhoz. -mondta végül.

-És ennyi. -hallatszott a hátérből egy férfi hangja.

Kamerák vettek minket minden felől. Felvették Henry beszédét. Na ehhez aztán nehéz lesz hozzászokni.

-Beszéljétek meg nyugodtan, a stáb közben forgatni fog, de már csak hang nélküli videó anyagot. -mondta Henry.

-Tudom, hogy alig ismerjük egymást, de mást még ennyire sem ismerek. -lépett oda hozzám Olivia. -Leszünk egy szobában? -kérdezte.

-Persze, már én is meg akartalak kérdezni. -mondtam megkönnyebbülten.

-Akkor menjünk, kérjük el gyorsan a kulcsokat. Hátha az elsőnek valami királyi lakosztály jut. -indult meg Henry felé, én pedig nevetve követtem.

-Parancsoljatok. -Henry nem is kérdezett semmit, csak felénk nyújtott két kulcsot amikor odamentünk hozzá.

-Mehetünk is be? -kérdeztem.

-Persze menjetek nyugodtan. -bólintott. -Fél tizenkettőtől lehet menni ebédelni ha szeretnétek, kettőkor pedig találkozunk a konferencia teremben. -adta ki az utasításokat.

-Rendben. -raktároztam el az információt, majd a bőröndjeimet magam után húzva elindultam az épület felé, Olivia-val a nyomomban.

Henry-nek igaza volt, valóban nem egy Hilton minőségű szállodáról volt szó. Sokkal inkább egy vendégháznak nevezném. Személyzetet sehol nem láttunk, ami annak is betudható, hogy elvileg a verseny idejére az egész hotel a miénk.

Egy letisztult belsejű épület volt, semmi extra. A földszinten csak az ebédlő és két konferencia terem volt, a szobák mind az első és a második emeleten találhatóak. A kulcsunkon a 214-es szám volt, ezért mertük kockáztatni, hogy ez a második emelet 14. szobáját nyitja.

-Várjatok egy kicsit, mindjárt segítek felcipelni a bőröndjeiteket. -szólalt meg mögöttünk valaki.

-Micsoda lovag vagy, Dean Morris. -fordultam meg mosolyogva.

-Tudom-tudom, Florence Rose. -vigyorgott. -Veled még nem volt alkalmam találkozni. -Dean Morris vagyok. -mutatkozott be Olivia-nak.

-Olivia Nelson. -mondta Olivia.

-Nekem meg még egyikőtökkel sem volt alkalmam találkozni. -szólalt meg a Dean mellett álló fiú. -Connor Fleming. -nyújtotta felém a kezét.

-Florence Rose. -mosolyogtam rá.

Miután Olivia is bemutatkozott a fiúk elindultak a cuccaikkal felfelé. Meglehetősen gyorsabbak voltak mint mi. Még alig értünk fel az első emeletre, amikor ők már visszajöttek nekünk segíteni.

-Na add azt ide. -nyúlt a bőröndjeimért.

-Köszönöm szépen. -fojtottam el a mosolyom.

Connor segített Olivia-nak így gyakorlatilag, üres kézzel követtük a fiúkat.

-Úgy látszik a mellettünk lévő szobában lesztek. -állapította meg Connor, amikor Olivia kinyitotta az ajtónkat, majd bevitték Olivia cuccait.

-Micsoda szerencse, hogy szomszédos szobákban vagyunk. -vigyorgott Dean.

-Maximum balszerencse. -vágtam rá, mire felnevetett.

-Köszönöm a segítséget, Dean Morris. -mosolyodtam el amikor lerakta a szoba közepére a bőröndöket.

-Bármikor, Florence Rose. -kacsintott rám.

-Mi ez a szokás nálatok, hogy a teljes neveteken hívjátok egymást? -vonta fel a szemöldökét Connor értetlenül.

Valójában én sem tudtam. Már az első találkozásunk óta ezzel viccelődtünk.

-Megszokás. -vonta meg a vállát Dean, majd mindketten magunkra hagytak minket.

-Melyik ágyat szeretnéd? -kérdeztem Olivia-t.

A szoba tökéletesen szimmetrikus volt. Mindkét felében volt egy ágy éjjeliszekrénnyel, egy kisebb szekrény, pár polc és egy íróasztal.

-Lehet az enyém az? -bökött a bal oldalira.

-Persze. -bólintottam és megindultam a bőröndjeink felé.

Mindkettőt az ágyam mellé húztam, majd csípőre tett kézzel, tehetetlenül néztem körbe.

-Annyira fura ez az egész. -nevettem el magam kínosan.

-Az biztos. -helyeselt Olivia, miközben leült az ágyára. -Gyere, kell egy "beköltöztünk" selfie. -vette elő a telefonját.

Nevetve leültem mellé, ő pedig felemelte a telefonját. Mindketten óriási mosollyal az arcunkon néztünk a kamerába. Az az igazság, hogy nem volt okom szomorkodni.

-Mehet instára? -mutatta felém a kijelzőt.

-Mehet. -egyeztem bele.

Még javában a szobában pakolásztunk, ugyanis tovább tartott kipakolni a cuccainkat mint gondoltuk, amikor kopogtattak az ajtónkon. Connor jött szólni, hogy csak fél egyig lehet menni ebédelni és mi még mindig nem mentünk le.  Sietve mindent úgy hagytunk ahogy volt és lementünk az ebédlőbe. Tényleg már csak mi ketten, meg három fiú ettünk, a többiek már végeztek.

Már vissza se kellett mennünk a szobánkba, ugyanis mire végeztünk, a többiek már elkezdtek bemenni a konferencia terembe.

Egy hatalmas teremről volt szó, a közepén egy olyan nagy, kerek asztallal, amilyen nagyot még sosem láttam. Legalább negyven szék vette körül. A teremben már bent volt a stáb, aki az utcán is videózott minket, csak most legalább kétszer annyi kamera volt náluk, mint kint.

Mivel csak Dean-t és Connor-t ismertük, így leültünk melléjük. Olivia mellé leült még két lány, így velük is bemutatkoztunk egymásnak. Christina és Jessica Burns. Testvérek. Mekkora szívás lehet egymás ellen versenyezni.

Kettő előtt pár perccel megérkezett Henry és vele együtt a producerek, ének tanárok, koreográfusok is. Bár mindenkinek a neve elhangzott, a végére már elfelejtettem az első emberek nevét.

-Na kezdjünk is bele! -nyitotta ki a mappáját Henry, amiben rengeteg papír volt. -Az ének tanárok kialakítottak hét három fős és egy négy fős csoportot a hangotok alapján. Próbáltak arra törekedni, hogy olyan emberek kerüljenek egy csoportba, akiknek egészen hasonló a hangszínük. Adjátok tovább ezeket a papírokat. Rajta van az összes csoport. -mondta Henry.

Amikor hozzám kerültek a papírok, gyorsan levettem egyet és már adtam is tovább Olivia-nak. Gondolom nem csak én voltam már kíváncsi, hogy kikkel leszek egy csapatba.

Óriási megkönnyebbüléssel töltött el, amikor a negyedik csoportnál megpillantottam a nevemet, mellette Christina nevét, a harmadik pedig Logan Hayes volt. Örültem, hogy legalább Christina-val váltottam már pár szót. Persze látásból tudtam ki Logan, emlékeztem az arcára a válogatós felvételről. Óvatosan, a nagyjából velünk szemben ülő barna hajú fiú felé pillantottam, és örömmel nyugtáztam, hogy ő is ezt teszi. Tehát tudta kik vagyunk. Mosolyogva intett felénk, majd folytatta a beszélgetést a mellette ülőkkel.

-Te kikkel leszel? -kérdeztem Olivia-t.

-Amber és Lauren. -olvasta fel a papírról.

Már épp válaszoltam volna Olivia-nak, de Henry megelőzött.

-Rendeződjetek csoportokba, mindjárt kiosztjuk a dalokat is. -mondta.

Átültem Christina mellé, Logan pedig csatlakozott hozzám és leült a másik oldalamra.

-Négyes csapat? -kérdezte Henry, mire mindhárman a magasba emeltük a kezünket.

Oda hozott nekünk egy borítékot és a kezembe adta.

-Nyithatom? -kérdeztem, mire mindketten bólintottak.

LSD - Thunderclouds ft. Sia, Diplo, Labrinth. Csak ennyi szerepelt a papíron.

-Hű, nem lesz egyszerű. -húzta el a száját Logan.

-Az biztos. De szeretem ezt a számot. -mosolyogtam.

Azért annak örültem, hogy olyan számot kaptunk amit már ismertem.

-Csak én nem ismerem? -kérdezte Christina kétségbeesetten.

-All I need is one. One old man is enough. Babe, you got it wrong. Just turn your fears into trust, to trust. -kezdtünk bele szinte egyszerre a dúdolgatásba Logan-nel, hátha így felismeri Christina.

-Huu, lehet mégis tudom mi ez. -mosolyodott el és ő is dúdolgatni kezdte a dallamot. -You're sayin' those words like you hate me now. -énekelte a refrén első sorát. -Ez az, ugye? -kérdezte bizakodva.

-Igen. -bólintottam.

-Itt van az időbeosztás is a hétre. Rajta van az összes ének óra, tánc, interjú, színpadi próba, stylist, fodrász, igazából minden a vasárnapi élő adásig. Névre szóló, úgyhogy aki a nevét hallja az jöjjön, és adom is. -mondta Henry.

Ezzel kezdetét is vette az őrület. Mindenkin eluralkodott az izgalom. Azt hiszem csak ekkor tudatosult igazán bennem, hogy kezdetét vette a verseny.

Ha elolvastad és tetszett nyomj egy vote-ot!❤️❤️