Ez a rész kicsit hosszabbra sikeredett, mint a többi, de imádtam írni és alig tudtam abbahagyni. Remélem nektek is tetszeni fog!❤️

"A sorsunk kiszámíthatatlan. Sosem tudhatod biztosan, hogy ki vagy valójában. Bármelyik pillanatban fenekestül felfordulhat az életed."

Az idő telt, mi pedig egyre kevesebben lettünk. Monoton hetek követték egymást. Hétfőtől péntekig a szombati élő showra készültünk, ahol a tovább jutásért küzdöttünk, majd ha sikerrel jártunk, hétfőn egy újabb hét indult és minden kezdődött előröl.

6 hét telt el a verseny kezdete óta, már csak 14-en maradtunk. Az első héten Amber-től, Kevintől és Mike-tól búcsúztunk az élő adásban, majd a buli miatt kizárták a versenyből Lisa-t és Ashley-t. A második héten Jessica esett ki, majd az utána következő szombatokon Logan, Anna, Liam, Elijah és Ethan.

Minél kevesebben voltunk, annál érezhetőbb volt a feszültség köztünk. Egyre fájdalmasabb volt a búcsú az emberektől. Hat hét nem kevés idő, kezdtünk igencsak összeszokni. Ma, a hetedik szombaton, is ez volt várható.

A verseny feléhez érve, egyre nehezebben viseltük a minket érő hatásokat. A média olyan mértékben tört az életünkre, hogy sokan ezt nehezebben viselték, mint gondoltuk volna. Már sehol nem volt nyugtunk. A hotel körül is folyamatosan fotósok, riporterek hemzsegtek. Igazi kihívás volt átjutni a próbákra.

Múlt héten tört el végleg a mécses Sophie-nál. Az utóbbi időben teljesen rá voltak szállva. Az újságok mindenféléket írtak róla, az ex barátja miatt, aki tíz perc hírnévért Sophie egész életét elmesélte az egyik újságírónak. Mindez pénteken került ki a netre és újságok formájában a boltokba. Így amikor a lány szombat reggel ezeket elolvasta teljesen összeomlott. A volt barátja arról is mesélt, hogy azért szakítottak, mert Sophie megcsalta őt. Bár elítéltem az ilyen tetteket, mert nekem is volt "szerencsém" átélni azt, hogy milyen amikor megcsalnak, úgy gondoltam, senki nem érdemli meg azt, hogy így beszéljen róla ország-világ miközben nem is tudják a teljes igazságot. Sophie, sírógörccsel küszködött az élő adás előtt két órával. Nem akart színpadra állni, fel akarta adni a versenyt. Sosem voltunk különösebben jóban, de úgy éreztem beszélnem kell vele. Szüksége volt arra, hogy valaki mellette álljon. Ekkor derült ki, hogy amit az exe mondott hazugság. Sophie szakított vele, mert szinte terrorban tartotta a lányt. Mindenkire féltékeny volt, már a barátnőivel sem találkozhatott. Persze, senki nem tudta ezt, mindenki úgy hitte, hogy a lány hibája az egész. Mert ilyen a huszonegyedik századi ember, amit a neten olvas az szent és sérthetetlen. Pedig sokszor annyi minden zajlik a háttérben, amiről az újságok nem írnak...

Sophie példája, csak egy a sok közül. Ő még szerencsésnek mondható, mert felülkerekedett a helyzeten, és szombaton olyan energiával énekelte a Left Outside Alone-t az élő show-ban, hogy az emberek ismét a tehetségére, nem pedig a magánéletére kezdtek koncentrálni.

De valójában ez az interjú az exével sosem fog eltűnni igazán. Valaki úgyis bele fog botlani, elolvassa, és rossz következtetéseket von le Sophie-ról. Erre mondják, hogy az internet sosem felejt, és ezzel maximálisan egyet is értek, ami egyszer felkerül, az már sosem tűnik el igazán. Rengeteg tininek okozza ez a vesztét...

A nyomott hangulat szombat délelőtt már megszokott volt. Bele sem mertünk gondolni, ezúttal kitől búcsúzunk ma este.

A próbák általában pénteken véget értek, és szombatra már csak pár könnyebb énekóra volt tervezve, de ez a hetek alatt változott. A legtöbben annyira maximalisták voltunk, hogy délelőtt bejártunk a közös énekpróbákra és együtt gyakoroltunk a versenyre, a készülődés pedig csak egykor kezdődött. A fodrászok és a sminkesek nem annyira díjazták ezt, mert így kapkodniuk kellett, hogy mindenkivel végezzenek az élő adás kezdetééig, de próbáltak megértőek lenni és igazodni hozzánk.

-Komolyan, Flo, ez az utolsó! Tök jól megy, feleslegesen idegeskedsz. -nyugtatott Jenna, miközben újra a telefonjáért nyúlt, hogy elindítsa a zenét.

-Ez az utolsó. -bólintottam. -Ígérem! -tettem hozzá, amikor megláttam az arcát, mert már vagy húsz perce ezt mondogattam neki.

Én voltam ma az utolsó az énekórákkal, és már így is csúszásban voltunk. Egykor már a fodrászszékben kellett volna ülnöm, ehelyett fél kettőkor még az egyik teremben gyakoroltam Jenna-val.

-Utolsó! -figyelmeztetett, mielőtt elindította a zenét, én pedig nevetve bólintottam.

Egy újabb hét, amikor nem nekem kellett zenét választanom. Valószínűleg ezért is voltam ilyen bizonytalan. Magamtól sosem választottam volna Selena Gomez Same Old Love-ját. Nem szerettem különösebben soha ezt a zenét. Rengeteget játszották anno mindenhol, és így az amúgy egész fülbemászó dal, hamar undort váltott ki belőlem.

Már a dal vége felé jártunk, amikor Dean lépett be a terembe. Egy mosollyal köszöntöttem, ő pedig türelmesen leült Jenna mellé és végighallgatta az éneklésem. Mindketten tapsolva éljeneztek amikor vége lett.

-Szia. -léptem oda Dean-hez és egy puszit nyomtam a szájára.

-Hoztam nektek egy kis kaját a túléléshez. -nyújtott felém egy hamburgert. -Ha jól sejtem, te sem mostanában ettél. -adta oda a másikat Jenna-nak.

-A barátnőd másfél órája megállás nélkül énekel, és bár imádom a hangját, ölni tudtam volna már valami kajáért. -szorongatta a kezében a hamburgerét Jenna. -Köszi szépen! -mosolygott Dean-re.

-Én is köszönöm. -öleltem át. -Te már kész vagy mindennel? -érdeklődtem miután elköszöntünk Jenna-tól és az udvar felé sétáltunk.

-Aha. Majd fél ötre kell mennem Jordan-hez a ruhámért. -mesélte. -Várj, nem azt mondtad, hogy egyre kell a fodrászhoz menned? -kérdezte.

-De. -bólintottam, mire értetlenül nézett rám. -Fél kettő van, ez a plusz tíz perc késés, míg megeszem a hambim már nem oszt nem szoroz. -vontam meg a vállam, mire felnevetett.

-Szörnyű vagy. -ölelte át a vállam, és egy puszit nyomott a hajamra miközben magához ölelt.

-Szerintem Regina már hozzászokott, hogy folyton kések. Minden szombaton el vagyok csúszva a próbák miatt.

-Mert túl maximalista vagy. -forgatta a szemét. -Már hétfőn is tök jól ment, de még ma is képes vagy órákig gyakorolni. -mondta hitetlenkedve.

-Ma két kieső lesz, nagy a tét. -húztam el a számat.

-De te nem leszel az a két ember között. -nyugtatott. -A közelükben sem.

-És baromira remélem, hogy te sem! -tettem hozzá.

-Ne aggódj miattam. -nevetett fel. -Mindketten továbbjutunk.

-Hogy tudsz ilyen magabiztos maradni mindig? Hihetetlen. -forgattam a szemem.

-Jobb pozitívan állni a dolgokhoz. -vonta meg a vállát. -Ha állandóan arra gondolnék, hogy úgysem jutok tovább, nem tudnék másra koncentrálni és csak bebeszélném magamnak, hogy ki fogok esni, aztán a végén tényleg kiesnék. -magyarázta. -Felesleges idegeskedni. Majd lesz valahogy.

-Dean Morris, a higgadtság megtestesítője. -mosolyodtam el a monológja után.

-Ahogy a jóképűség és a tökéletesség megtestesítője is. Még sokáig sorolhatnánk a csodás tulajdonságaimat. -vigyorgott.

-És az egód már megint az egekben. -nevettem fel.

-Nem megint, hanem még mindig, Szívem. -nézett rám levakarhatatlan mosollyal az arcán, mire csak a fejemet csóváltam.

Majdnem egy órás késéssel ültem be Regina elé a fodrászszékébe. Nem volt mérges, tudta, hogy mennyire izgulós vagyok, így inkább nem húzta az időt azzal, hogy lecsesszen, csak belekezdett, hogy időben kész legyünk.

Szerencsére minden rendben ment, bőven kész lettem már ötkor mindennel. Egy óra volt még a kezdésig. A folyosón megvártam Dean-t, hogy együtt menjünk be a többiekhez a backstage-be.

-Hű. -mondta, amikor meglátott. Tetőtől talpig végignézett rajtam, nem is próbálta titkolni, ahogy itt-ott kicsit tovább elidőzött a szeme. -Gyönyörű vagy. -mondta végül.

Egy bordó, szaggatott felsőt viseltem, fekete, combközépig érő műbőrszoknyával és egy magassarkúval. A hajamban fonatok ékeskedtek, és kaptam a felsőmmel megegyező rúzst is.

-Köszi. -mosolyodtam el. -Te is jól nézel ki. -fekete farmert, sötét farmerkabátot, fehér pólót és egy fekete vans cipőt viselt.

-Nem sok mindent hagy a képzeletre ez a felső. -lépett közelebb, miközben újra végignézett rajtam, én pedig felnevettem.

A felső valóban nem hétköznapi darab volt. A hátamat szinte teljesen szabadon hagyta, oldalt is csak egy átlátszó, hálós anyag fedte a testem, elől pedig mélyen dekoltált volt.

-Hidd el próbáltam másikat kérni. -forgattam a szemem, mert amikor Jordan először a kezembe adta a felsőt, rögtön megpróbáltam lebeszélni róla.

-Tulajdonképpen tetszik. -lépett még közelebb és végigsimította az oldalamat.

-Azt rögtön gondoltam. -néztem rá unottan, miközben próbáltam nem remegni az érintésétől, aminek hatására az egész testemen borzongás futott végig.

-Ezt sosem láttam még. -emelte fel egy picit a kezem, hogy jobban lássa az oldalamat a hálós anyag alatt.

Tudtam, hogy a tetkómról beszél, ami az oldalamat díszítette, körülbelül a mellemmel egy vonalban. Csak egyetlen szó szerepelt ott: Faith

-Mondjuk mert általában van rajtam felső? -nevettem fel.

-Látod, ez a baj. -kacsintott rám, mire zavartan lesütöttem a szemeimet, de nem tudtam komoly maradni.

-Több is van. -mondtam végül, és egy kicsit feljebb húztam az így is elég rövid szoknyám alját, mire azonnal kikerekedtek a szemei.

Tekintete azonnal a jobb combomra vándorolt, amin egy virágminta húzódott.

-Hidd el baromi szívesen nézném még a tetkóidat -vette ki a kezemből a szoknyámat és leengedte, hogy elfedje a lábamat. -De akkor egyikünk sem érne oda kezdésre. -mondta, én pedig éreztem ahogy a forróság felkúszik a nyakamon, és pillanatok alatt az egész arcom vörössé változik a gondolatoktól, amik elöntötték az agyamat.

-Igen. -motyogtam végül. -Tényleg mennünk kéne. -értettem egyet.

-Egyszer azért majd én is megmutatom az enyémeket. -húzott vissza magához. -De nincs kedvem vetkőzni a folyosó közepén. -suttogta a fülembe, mire felnevettem.

-Akkora hülye vagy! -ütöttem meg a vállát. -Gyere inkább. -húztam magam után a kezénél fogva.

Mire beértünk a backstage-be a többség már bent volt. Amikor mindenki megérkezett lefutottuk a szokásos köröket, ami minden élő adás előtt lezajlik. Henry elmondta a menetrendet, a sminkesek és fodrászok gyorsan végignéztek mindenkit, hogy kell-e még valamit alakítani, helyrehozni, majd amikor végeztek magunkra maradtunk pár statisztával, akik mindig irányítottak minket, hogy mikor kell a színpadra mennünk.

Olivia kezdte a műsort. A backstage-ben lévő kijelző előtt állva izgultam végig a szereplését. Vele együtt dúdolgattam a dalt, ujjongtam és Dean kezét szorongatva szurkoltam neki, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Nem túlzok ha azt mondom, ez volt az eddigi legjobb produkciója. A Fifth Harmony No Way című számát kapta, amit olyan magabiztossággal és tökéletességgel énekelt, hogy kedvem támadt volna kirohanni hozzá a színpadra és a nyakába ugrani. Mondjuk ezt meg is tettem, amint visszaért a backstage-be...

Nem sokkal Liv után, negyedikként készültem a színpadra lépni én, így Sophie-val egyszerre indultunk meg, mert ő volt az utánam következő. A háttérben várakoztunk, várva míg lemegy a kisfilmem és végre felkonferálnak. Remegő térddel szorongattam az ujjaim között a medált a Dean-től kapott nyakláncomon, amikor Sophie mosolyogva átölelt, mert látta, hogy kezd eluralkodni rajtam az idegeskedés.

-Nyugi, minden oké lesz! -biztatott én pedig bizonytalanul bólintottam. -Hajrá! -szorított utoljára magához, amikor bemondták a nevemet.

Sosem voltam még ennyire ideges egy fellépés miatt sem. Egyáltalán nem éreztem magaménak ezt a zenét, rettegtem.

Ahogy kiléptem a sötétségben úszó színpadra, csodálkoztam, hogy nem estem össze amíg elértem a színpad közepéig. Amint felcsendültek az ismerős dallamok, a reflektorok azonnal felkapcsolódtak és megvilágították a színpadot, és azzal együtt engem is.

Mintha minden félelmem eltűnt volna belőlem a zene hatására, mosollyal az arcomon emeltem a számhoz a mikrofont és kezdtem bele a dalba.

-Take away your things and go. You can't take back what you said, I know. I've heard it all before, at least a million times. I'm not one to forget, you know. I don't believe, I don't believe it. You left in peace, left me in pieces. Too hard to breathe, I'm on my knees Right now. -olyan magabiztossággal énekeltem, hogy még én is meglepődtem.

Mint mindig, most is hatalmas energia szabadult fel bennem ahogy felléptem a színpadra. Óriási erőt adott a rengeteg ember, aki csak nekem tapsolt és a tábláikon az én nevemet tartották. Sokkal felszabadultabb voltam, mint amikor felbotorkáltam a színpadra.

Ösztönösen néztem a nézőtér bal felére, ahol szokás szerint a szüleim és a barátaim ültek, mint minden szombat alkalmával. Ryan-hez ezúttal Nora is csatlakozott, én pedig őszintén örülni tudtam kettejüknek, hiszen én is boldog voltam Dean-nel. Ryan-nek is kijárt már a boldogság.

-I'm so sick of that same old love. That shit, it tears me up. I'm so sick of that same old love. My body's had enough. -énekeltem a refrént, miközben igyekeztem a betanult koreográfiát a táncosokkal együtt táncolni.

Sokkal vadabb volt ez a zene és a koreográfia is, mint eddig bármikor. Meglepett, hogy mégis mennyire élveztem az egészet.

Kifulladva énekeltem az utolsó sorokat, és hagytam, hogy a két táncos fiú felemeljen a szám végén és megpörgessen a levegőben, a megbeszéltek szerint.

Óriási tapsot kaptam amikor vége lett a zenének. A színpad elsötétült, mialatt a táncosok lementek a színpadról, majd a reflektor ismét megvilágított engem a színpad közepén.

Robert szinte azonnal ott termett mellettem a színpadon, mikrofonnal a kezében.

-Remek produkció volt, Florence! Gratulálok! -dicsért meg.

-Köszönöm. -néztem rá hálásan.

-Nos, a hetek alatt egy párszor már feladtad nekem a leckét, nem is tudom mit kérdezzek, mert úgyis kibújsz a kérdések alól. -nevetett fel.

-Csak azokra nem válaszolok, amikre nem szeretnék. -húztam be a nyakam. Szegénynek tényleg mindig meggyűlik velem a baja.

-És a legtöbb kérdésemre nem szeretnél. -csóválta a fejét.

-Akkor lehet nem velem van a baj, hanem a kérdéseiddel. -vontam meg a vállam vigyorogva, mire a közönségtől hatalmas tapsot és nevetést kaptam.

-Ezt megjegyeztem! -nézett rám szúrós szemekkel, de a hangjából kihallatszott, hogy csak viccel és valójában ő is jót szórakozik a szurkálódásunkon. -Nem is kérdezek semmit, inkább csak mesélj amiről szeretnél. -intett felém, mire elmosolyodtam.

-Tulajdonképpen csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm szépen mindenkinek azt a rengeteg támogatást, amit kapok és azt a rengeteg szavazatot, amit minden szombaton küldenek! Hihetetlenül jól esik! -mondtam meghatottan.

-Milyen szép végszó. -dicsért meg Robert. -Biztos Dean-től is rengeteg támogatást kapsz. -tette hozzá, mire csak a szememet forgattam.

-Azt hiszem erre most inkább nem reagálok semmit. -mondtam unottan. -De megérdemeltem, amiért bénának neveztem a kérdéseidet. -néztem rá nevetve.

-Ismét egy fantasztikusat beszélgettünk, Flo. -nevette el magát ő is. -Még egyszer gratulálok, remek produkció volt! Az eredményhirdetésnél találkozunk. -búcsúzkodott, én pedig elhagytam a színpadot.

Óriási megkönnyebbülés volt végre túl lenni ezen az egészen. Sokkal nyugodtabban mentem vissza a backstage-be, mint ahogy kijöttem onnan.

Kifáradtan huppantam vissza a kanapéra Dean mellé.

-Ügyes voltál. -ölelt magához és egy csókot nyomott a számra.

-Már csak neked kell ügyesnek lenned! -néztem rá biztatóan. Legalább annyira izgultam miatta, mint magam miatt.

-Mindig az vagyok. -vigyorgott, én pedig nem is kételkedtem ebben, mert Dean Morris nem az az ember, aki hibázni tudna.

Konkrétan az összes ember a backstage-ben végigbulizta Dean előadását. A Maroon 5 együttes dalát, a Girls Like You-t kapta erre a hétre, amit ugyanolyan tökéletesen adott elő, mint eddig bármelyik számát. Olivia-val a kijelző előtt táncoltuk és énekeltük végig a számot. Egy percre sem tudtam levakarni az arcomról a mosolyt, ugyanis tudtam, hogy ez a szám ma nekem szól. Amikor Dean megkapta ezt a számot nem igazán örült, mert ő sem igazán kedvelte, ahogy én sem a Same Old Love-ot. Aztán addig énekelgettük együtt, míg közölte, hogy szombaton csak nekem fogja ezt énekelni, ez pedig igencsak melengette a szívemet, ugyanis tisztában voltam vele miről szól ez a zene.

Sokkal nyugodtabban vártam a műsor végét, mikor már a számomra legfontosabbak túl voltak a produkciójukon.

Az eredményhirdetés mégis nem várt állapotot váltott ki belőlem. Izgultam és féltem. Ahogy végignéztem a színpadon álló embereken, egy-két kivétellel, mindenkihez kötöttek emlékek, és nem örültem volna, ha kiesnek.

Csiga lassúsággal telt az idő, amíg Robert elkezdte az eredményhirdetést.

Két ember számára ért véget a műsor. Az egyikről a zsűri pontszámai döntöttek, a másikról a közönség szavazatai. A zsűri pontszámai alapján baromi jó helyen végeztünk mind. Olivia volt az első helyen, ami teljesen érthető volt, hiszen tarolt a produkciójával ma este. Közvetlenül utána következtem én, majd Dean és nem sokkal Dean után Connor neve is felvillant a kivetítőn. Az utolsó név pirosan villant fel. Ezúttal Leah esett ki a zsűri pontszáma alapján. Kedves lány volt, de ezenkívül nem tudtam volna sokkal többet mondani róla, nem voltunk rosszban, de különösebben jóban sem.

Viszont ami ezután történt, arra egyikünk sem számított.

Naivan, szinte biztos voltam abban, hogy ha a zsűrinél ilyen jó pontokat kaptunk, akkor a közönség szavazatai sem változtathatják meg túlságosan az állást.

Hideg zuhanyként ért amikor utolsónak, Connor neve villant fel pirosan. Kétségbeesetten kerestem a fiút, aki lesütött szemekkel állt a színpadon. Ő sem számított erre a zsűri pontszámai után, de a verseny ismét megmutatta, hogy mennyire kiszámíthatatlan.

Értetlenül kaptam a fejem a mellettem álló Dean felé, akinek a szobatársáról volt szó. Az arcán csalódottságot és szomorúságot láttam. A kezéért nyúltam, és összefonva az ujjainkat, biztatóan megszorítottam.

-Tehát a versenytől ma este Leah és Connor búcsúzik. -mondta Robert zárásképp.

Ahogy leálltak a kamerák, mindenki megindult a két kieső felé.

Most először fordult elő, hogy senki nem a barátaihoz, vagy a családjához sietett le, hanem a kiesőkhöz. Connor tipikusan az a személy volt, akivel mindenki jóba volt, mindenkihez volt egy jó szava. Leah is sok mindenkivel jóba volt, így elég rosszul érintett mindenkit, hogy pont ők estek ki.

-Hé, semmi sírás! -szólt rám Connor, amikor Liv-vel és Dean-nel odaértünk hozzá.

Próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, de amint átöleltem kitört belőlem a sírás. Egyáltalán nem számítottam erre, hogy ő fog kiesni.

-Flo, tényleg nincs semmi baj! Nem áll meg a világ. -nyugtatott.

-Elég ironikus, hogy te estél ki, és mégis te vigasztalsz engem. -nevettem fel, miközben letöröltem a könnyeimet.

-Én valahogy nem vagyok meglepődve. -forgatta a szemeit nevetve. -Na, itt a másik is! -nézett hitetlenkedve Olivia-ra, akiből szintén kitört a sírás. -Komolyan mondom, ha tudom, hogy ilyen nyámnyilák vagytok, nem kezdek veletek barátkozni. -ölelte magához a lányt, mire felnevettünk.

-Az, hogy kiestél nem jelenti azt, hogy mostantól szarsz ránk! -figyelmeztette Olivia.

-A francba! -bosszankodott Connor. -Pedig pont ezt terveztem. Sőt, direkt csesztem el az éneket, hogy végre kiessek és megszabaduljak tőletek. -mondta vigyorogva, mire Liv egy óriási vállba csapással díjazta.

-Olyan hülye vagy! -nevetett fel.

-Nyugi, minden szombaton itt fogok ülni a nézőtéren, és küldöm rátok a szavazatokat ezerrel. -mosolyodott el, de jobban tetszett a viccelődős Connor, mert így legszívesebben ismét sírni támadt kedvem a tudattól, hogy Connor holnaptól már nem lesz itt velünk.

-Majd küldünk VIP jegyeket. -mondtam szipogva.

-Ez a minimum. -nevetett fel, majd Dean felé fordult. -Haver, légyszi mond, hogy te nem fogsz zokogva a nyakamba borulni.

-Abban biztos lehetsz. -nevetett fel Dean. -De azért szar lesz nélküled. -komolyodott el, és bár próbálta nem kimutatni, én láttam rajta, hogy mennyire rosszul érinti, hogy Connor kiesett.

-Legalább te maradj észnél, és csinálj valamit ezzel a kettővel, mert rossz rájuk nézni! -mutatott felénk. Liv-vel egymást átölelve hallgattuk a fiúk beszélgetését, és hagytuk, hogy a könnyek végig folyjanak az arcunkon.

-Nyugi, majd valahogy megoldom. -bólintott Dean mosolyogva.

-Mennem kéne lassan pakolni. -búcsúzkodott Connor. -Azért örülök, hogy megismertelek titeket, őrültek! -mosolygott ránk. -Jó volt ez a pár hét. Valamelyikőtök nyerje meg a versenyt! -biztatott minket, de csak azt érte el ezzel, hogy a könnyek ismét utat törtek maguknak. -Na tessék, valami szépet próbálok mondani és megint sírnak, hogy van ez?! -nézett értetlenül Dean-re.

-Ne is próbáld megérteni őket. -legyintett Dean nevetve.

-Még beszélünk, sok sikert a továbbiakban, Srácok! -nézett ránk Connor mosolyogva, majd átölelt mindenkit egyesével.

-Köszönök a szüleimnek, aztán jövök és segítek elpakolni a cuccaidat. -mondta Dean.

-Én is sietek vissza és segítek amiben tudok. -mondtam én is.

-Dehogy is! -ellenkezett Connor. -Menjetek bulizni.

-Nem vita tárgya. -szólt közbe Liv. -Húsz perc múlva találkozunk a szobátokban. -mondta, mire mind bólintottunk.

Nem is volt kérdés. Egyértelmű volt, hogy egyikünk se megy ma bulizni. Nem csak azért mert ez volt a helyes, egyszerűen egyikünk sem érezte úgy, hogy buli hangulata lenne. Inkább segítettünk Connor-nak összeszedni a cuccait, aztán beültünk négyen az egyik éjjel-nappali pizzériába, és ez így volt tökéletes.

Remélem elnyerte a tetszésetek ez a rész is. Arra lennék kíváncsi, hogy szeretnétek-e Dean szemszögéből olvasni?
Ha elolvastad és tetszett, nyomj egy vote-ot!❤️